descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Fûzfaliget
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my other half
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


winnie & seelie queen
my missing part is slowly killing me

Nem mondhatom azt, hogy az életem túlontúl rózsás lenne. Mégis nem hiszem, hogy bármit is megváltoztatnék benne, ha lenne rá lehetőségem. Talán csak egyet. Sebastian. Nem kellett volna csak úgy elengednem. Mellette kellett volna lennem, hiszen így mégis mi értelme az egésznek? Nélküle olyan elveszettnek érzem magam. Lehet, hogy a rúna teszi, magam sem tudom. De mintha a napokban kicsit sötétebb lenne. Vagy egyszerűen csak képzelődöm, mert azt akarom, hogy létezzen. Teljesen magam alatt vagyok és lassan már abban sem vagyok biztos, hogy tudom merre akarok tartani, vagy az irány, ahova haladok az a helyes-e. A győztes oldal. A királyné hőn ragaszkodik ahhoz, hogy mindig amellett álljon, aki győzni fog. Számára más nem is számít. Szóval mellette csak nyerhetek, nem? De mégis mit lehetne győzelemnek titulálni? Magam sem tudom.
Viszont, ha valamiért hálás lehetek Valentine-nak, akkor az Sebastian és a királyné. Ha nem öli meg az anyámat, a családomat és a szeretteimet, akkor valószínűleg sosem lyukadok itt ki. Azzal pedig az életem egy hatalmas lehetőséggel lett volna kevesebb. Megannyi szörnyűségért kárpótolt engem, hogy valaki őszintén szeretet. Nem akart bántani. Lehet, hogy megvoltak a maga tervei velem és, hogy most is minden egyes lépésem és lélegzetvételemmel azon vagyok, hogy megtegyek neki bármit, amit csak kér.. De legalább ugyanennyit kaptam gyermeteg fejjel tőle. Lehet, hogy az arca örökké fiatal marad, vagy éppen a kedve szerint változik, de én a lelkéhez vagyok hűséges, amit senki nem képes megváltoztatni.
Neki köszönhetem, hogy élve megúsztam. Hogy van hova tartoznom. Még akkor is, ha nem mindenkinek a szemszögéből elfogadható a létezésem. Árnyvadász vagyok, de ugyanakkor tündér is. Nem az árnyvadászok mutatták meg nekem, hogy ki vagyok, hanem Ő tette. Egyengette az utamat és segített mindent megérteni. Hogyan fordíthatnék valaha is hátat neki? Egyáltalán mégis miért akarnám? Még a feltételezés is egyenesen nevetséges. Felháborító és érthetetlen.
- Az idő egyetlen dolgon nem tud változtatni, hogy bűntudatom van. Ott lehettem volna. Talán tudtam volna segíteni rajta, hogy túlélje, de.. Azt hiszem már mindegy. Felesleges belegondolni, hogy mi lett volna, ha mert az idő kereke nem fog visszafelé táncolni. - Nem akarom, hogy úgy érezze számomra fontosabb lett Sebastian, mint ő. Lehet, hogy az. Ki tudja. De a hűségem még a rúna ellenére is inkább hozzá kötött. Mindig. Talán tényleg a szívem volt az, ami Sebastian-hez láncolt. Magam sem tudom. Még sosem gondoltam bele ebbe. Egyszerűen csak fontos volt a számomra. Ilyen egyszerű. Nem kell mindezt túlságosan bonyolítani.
- Egyelőre még semmi különös nem ütötte fel az orrát.. Mármint vannak furcsaságok, de persze nem mindenbe van teljes belátásom, de ez nem azt jelenti, hogy nem hegyezem a füleimet. Amint megtudok valamit tudod, hogy ide jövök elsőként. - Ha valami információm van, mint valami szorgos kis hangya, aki egy hatalmas morzsaszemre bukkant szállítom a jogos tulajdonosához, a királynéhoz. Eszem ágában sincs okot adni neki a bizonytalanságra.
- Ha jól tudom az ügyet talán Lydia Branwell nyomozza, ha minden igaz. Most tért vissza Idris-ből, hogy rájöjjön mi is történik. - Nem vagyok túl nagy hal a tengerben, de talán pontosan ezért is olyan egyszerű megbújni, hogy észre se vegyenek. Szinte tudomást sem vesznek a létezésemről, vagy arról, hogy mekkora fenyegetés is vagyok a számukra. Minden, amit én tudok azt a királynő is tudja.
- Az utóbbi időben ő és a Herondale srác kezdtek széthúzni. Ami azért furcsa, mert végre zöld utat kaptak, nemde? Most pedig hirtelen, mintha nem is lenne kíváncsi rá a srác. Talán most, hogy már megkaphatja nem lenne olyan édes, tiltott gyümölcs? Mindenesetre rajtuk is rajta tartom a szemeimet. - Habár az utóbbi időben eléggé magam alatt voltam és a sebeimet nyalogattam ettől függetlenül igyekeztem mindig odafigyelni mindenkinek, minden lépésére. Még akkor is, ha nehezemre esett fókuszálni anélkül, hogy elkalandoztam volna teljesen máshová.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true



Elowen & the Queen


Nem véletlenül rabolnak a tündérek mondén és alvilági gyermekeket. Ugyan képesek vagyunk utódot nemzeni, de az egész folyamat meglehetősen bonyolult és körülményes; a tündér nők csak ritkán esnek bármiféle varázslatos segítség nélkül teherbe, és a legtöbben addig-addig próbálkoznak, míg végül belefáradnak a reménytelenségbe és inkább vadásznak maguknak egy csecsemőt a külvilágból. Nos, szó szerint. Ez egy kényelmes és gyors módja annak, hogy biztosítsuk a családfánkat, vagy jelen esetben az örököseinket. Persze néha az anyatermészet közbeszól, és megkímél minket a csecsemőrablástól azzal, hogy egészen véletlenül elárvult gyermekeket sodor az Udvarunkba. Hálás lehetek Valentine-nak, hiszen az ő közreműködése nélkül nem tudhatnám magam mellett Winnie-t.
Tökéletes gyermek, tökéletes katona. Hűséges, talpraesett, önálló és állhatatos, ráadásul szeretet- és figyeleméhes, így amíg megfelelő mértékben csöpögtetem az ereibe mindazt, amire vágyik, hűséges marad hozzám. Miért is fordítana hátat annak, aki megmentette, aki felkarolta és értelmet adott az életének? Aki otthont kínált számára és mindvégig odaadással törődött vele? A felsoroltak minden egyes pontja igaz, más kérdés, hogy van az éremnek egy másik oldala is, melynek felfedésére igazmondó nyelvünk nem kötelez. Például arra, hogy Winnie-ből sosem lesz Királynő, vagy hogy ha nem csörgedezne tündér vér az ereiben és nem lenne egyetlen tollvonással kitörölhető múltja, sosem vettem volna magamhoz. Azért fogadtam be, hogy megalkossam a tökéletes besúgót, aki elhitetheti az árnyvadászokkal, hogy közéjük tartozik, pedig a szíve mindvégig irántam lesz hűséges. Ha csak egyszerű kislány lett volna, hagyom, hogy a pusztán éhen haljon, vagy felkínálom ártatlanságát hízelgő ajándékként az Ellenudvar Királyának. Megláttam viszont benne a lehetőséget, és azóta felbecsülhetetlen tagja az Udvarnak. A családomnak.
Vicces felnevelni valakit, aki közben olyan, mint egy testvér. De hát sosem változtatnám meg a mágiát, mely fiatalon tartja a testemet, hogy holmi anyaszerepben tündököljek. Winnie pontosan ismeri a történetünket, és tudom, hogy az ő szemében akkor is amolyan pótanya-féleség maradnék, ha egy kislány arcát ölteném magamra. Az pedig amúgy is hízelgő számomra, hogy a testvérének tűnök, hiszen belőle sugárzott még az élet és a frissesség, míg felettem már elreppentek jócskán az évszázadok, függetlenül attól, milyen álcát húzok magamra.
Szomorúan hallottam, hogy még mindig Sebastiant siratja, és kissé dühített is. A szeretet elgyengíti az embert, ő pedig túl értékes volt számomra ahhoz, hogy sebezhetővé váljon. A táskák a szeme alatt és a tompán csillogó szeme azonban megválaszolták minden kérdésemet. Keringett egy csúnya, nagyon csúnya pletyka a Pokolban, amelynek biztosan nem adtam volna hitelt, ha nem Lucifertől hallom. Ezen pletyka szerint Lilith azon fáradozik, hogy visszahozza az életbe Sebastiant - ha viszont sikerrel járt volna, arról az én legnagyszerűbb kémem már biztosan tudomást szerzett volna. Tehát Lilith vagy nem járt sikerrel, vagy nagyon jól titkolják.
Elgondolkodva hümmögtem, de a gondolataimból végül semmit sem osztottam meg vele. Két tenyerem közé fogtam az arcát és szomorkás mosollyal, együttérzőn cirógatni kezdtem.
- Úgy sajnálom, drágám! Az összetört szíven egyedül az idő segít. Elkoptatja az emlékeket, és így idővel enyhül a fájdalom. Nem múlik el soha, de enyhül annyira, hogy tovább élhess vele. - Nem hittem, hogy ettől jobban fogja érezni magát, de én jobban éreztem. A magam vigasztalós részét letudtam, így hát tovább léphettünk egy fokkal érdekfeszítőbb téma felé. Egy összetört szívet nem lehet szavakkal begyógyítani, így kár lett volna további erőfeszítéseket pazarolnom erre. Átkaroltam inkább Elowen vállát, ha engedte, és sétára invitáltam a fűzfák felé, ahol a fű már gyérebben nő, és kacskaringós ösvények cikáznak a fák körül. Tökéletes a sétához.
- Na és mi a helyzet az Intézetben? Nem észleltél semmi különöset? - puhatolóztam tovább. Gondoltam, ha lett volna valami fontos, már régen üzent volna, de azért feltettem a magam kérdéseit és fürkésztem közben a reakcióját. Bíztam benne, hogy semmit nem titkol el, viszont jobb az ilyesmiről személyesen meggyőződni. - Úgy hallottam, egy vámpír tizedeli a Kör egykori tagjait. Mily' sajnálatos... - tettem még hozzá, tekintetem a fűzfák fölénk hajló ágaira szegezve. Nem igazán érdekelt, hol tart a nyomozás, csak annyit szerettem volna tudni, vajon ők sejtik-e már, hogy a pletykák szerint ebben is Lilith keze van, hiába mozgat hozzá egy vámpírt, mint valami olcsó marionett bábot.
- Mi a helyzet a kis Morgenstern lánnyal?
Lapos oldalpillantást vetettem rá, hogy lássam, Clary nevének említése milyen kifejezést fest az arcára.
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my other half
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


winnie & seelie queen
my missing part is slowly killing me

Tündérfölde azt hiszem mindig is az otthonomat fogja képviselni. Itt éreztem először biztonságban magam azok után, ami történt az édesanyámmal, a családommal. A világ összedőlt körülöttem, de volt még valaki, akit otthonomnak nevezhettem. Együtt többek voltunk most mégis úgy érzem, hogy elszakítottak tőlem egy darabot az életemből. Az utóbbi időben nem mondhatnám, hogy túlságosan sok időt töltöttünk együtt, de mindig számíthattunk arra, hogy a másik ott lesz, ha szükség van rá. Részemről ehhez már nem csak a rúna kötött, hanem én akartam ott lenni mellette. A sérelmek, amelyeket át kellett élnie bele sem merek gondolni. Mind meggyötörték, de nem veszítette el azt, aki valójában. Akit ott láttam legbelül. Egy kisfiú, aki csak arra vágyott, hogy valaki elfogadja úgy, ahogy van és szeresse. Ne akarja megváltoztatni, egyszerűen csak szeresse, ahogy van. Az élet azonban mindezt megtagadta tőle és ez teljesen tönkretette.
Tudom jól, hogy magányra vágyik a királynő, de az utóbbi időbe nem igazán hallattam magamról, hiszen nem voltam túl beszámítható állapotban és nem akartam, hogy kételyei támadjanak azt illetően, hogy kihez is vagyok hűséges. Hm, milyen furcsa dolog is a hűség. Valakihez a szíved köt, van akihez pedig egy rúna. De mi van, ha idővel már mindkettő?
- Királyném. - Mosollyal üdvözlöm, majd kis híján sikerül feldöntenie a lábamról, de még időben sikerül őt és magamat is megtartanom, mielőtt a fű teljes mértékben elrejtené az alakunkat. Tudom jól, hogy kettőnk kapcsolata valamilyen szinten zavaros, hiszen mondhatni anyám helyett anyám, ugyanakkor úgy szeretem, mint a testvéremet, aki soha sem létezett. Sok mindennel tartozom neki és ezt pedig az örökös hűségemmel igyekszem törleszteni.
- Sosem felejtenélek el. Egyszerűen csak bonyolult volt ez az időszak és sajnálom, hogy ennyire eltűntem, de nem éreztem magam túlságosan használhatónak. - Olyan voltam, mint egy élő zombi az esetek többségében. Sirattam mindent, amit arra emlékeztet, hogy elveszítettem Sebastian-t. Belesajdul minden egyes porcikám és még jelen pillanatban is árnyéka vagyok önmagamnak, de tudom jól, hogy nem ez az, amit ő szívesen látna.Sosem értette meg igazán az érzelmeket. Hiszen átélni mondhatni képtelen volt. Ez pedig hatalmas különbséget ölelt fel közte és köztem. Mégis kettőnk kapcsolata értékesebb volt a legtöbb gyémántnál.
- Csak minden olyan furcsa Sebastian nélkül.. Mintha egy darabot szakítottak volna ki belőlem. - Őszintébb voltam, mint talán az egész életemben valaha. Nem tudom, hogy mivel érdemelte ki az életemben ezt a hatalmas részt, de valahogy beette magát a bőröm alá és, ha akarnám sem tudnám őt onnan kiirtani. De bolond is lennék, ha akár csak megfordulna a fejemben ilyesmi. Pedig el kell engednem. Csak ez nem olyan egyszerű, mint azt bárki gondolná.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true



Elowen & the Queen


Hiányoztak a felhők, az ég kék látványa. Amit idelent láttunk, csupán illúziója volt a való világnak; a szél, a folyók, a patakok és források, az erdők és ligetek, az égen úszó felhők, mind-mind csak tükörképe az eredeti, az igazi világnak. Vagy éppen az volt másolata a miénknek? Mi igazi és mi nem ezen a Földön, és ki dönti el, hogy így legyen?
Ilyen és hasonló gondolatokkal szórakoztattam magam a derékig érő fűben hemperegve. Ma délutánra letudtam a kötelességeimet már, így csak elterültem és élveztem a semmittevést, a madarak zenéjét, a bőrömre kapaszkodó rovarokat, a méhek zümmögését. Élveztem a természetben lenni, eggyé válni vele. Nem kellett megparancsolnom, hogy ne zavarjanak; tudtam, hogy senki sem merészelne rám törni. Régmúlt korok dalocskáit dúdolgattam és behunyt szemmel ejtőztem a fűben. Lángvörös hajam széles körívben terült szét a fejem körül, hófehér ruhám bő ujja és fodros szoknyája megtapadt egy-egy fűszálon.
Méh zümmögött a fejem felett, verdeső szárnyaira felnyíltak szemeim. Lustán emeltem fel a karomat, kinyújtva mutatóujjamat, hogy leszállhasson rá. Figyeltem, hogyan egyensúlyozik a bőrömön, aprócska tükreiben felsejlett önarcképem. Elmosolyodtam, majd összeszedve az erőmet felültem, alig leplezve izgatottságomat.
- Elowen? - kérdeztem félig nevetve, félig hitetlenkedve. A rovar elrepült az ujjamról, én pedig már pattantam is fel, lerázva magamról lustaságom minden maradékát. Csak egy féltengelynyit kellett megpördülnöm magam körül, hogy kiszúrhassam a narancsszín fürtöket a távolból közeledni. Összecsaptam a két kezem, és futóléptekben megindultam felé. Ujjaimmal a derékig érő füvet cirógattam, menet közben leszakítván egy virágot, szoknyámba belekapott a szél, ahogy mezítláb átvágtam a ligeten, egyenesen a lány karjaiba vetve magam, ha felkészült rá, hogy elkapjon. Meg akkor is, ha nem, de úgy sejtettem, annak esés a vége.
- Elowen! Már azt hittem, elfeledkeztél rólam!
Hangomból öröm sugárzott, amiért nem így lett, ugyanakkor ott lapult mögötte némi életlen számonkérés is. Tudom, hogy az elmúlt időszak megviselte, hiszen nem csak Valentine bukott el, hanem vele együtt Sebastian is. De attól még ugyanúgy hozzánk tartozik, a mi családunk tagja, és elvártam volna, hogy ne hanyagoljon el. Hiszen ki máshoz fordulna az ember nehéz időkben, ha nem a családjához. Persze, a Tündérek Udvarában máshogy telt az idő. Fogalmam sem volt, náluk napok, hetek vagy évek teltek-e el, de idelent hosszú, nagyon hosszú idő, mióta utoljára láttam.
Két tenyerem közé fogtam az arcát, közelebb vonva magamhoz, hogy szemügyre vehessem, ha pedig a fűben feküdtünk, csak szelíden megsimogattam tenyerem külső élével. A szeméből akartam olvasni, mély, mindentudó pillantásommal, mely szinte már úgy bűvölt, ahogy szirénjeink bűvölik az embereket. Az ajkam rögtön vízszintesbe húzódott, majd tragikusan lefelé görbült attól, amit láttam.
- Szegény, drága gyermekem! Történt valami, igaz?
Lágyan fésültem ujjaimat a hajába, a füle mögé igazgatva néhány vörös fürtöt, és az eddig kezemben szorongatott virágot most kedveskedőn a hajába tűztem, eligazgattam a szirmait. Fejem enyhén oldalra billentve vártam a válaszát, mely reméltem, számomra kedvező lesz.
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Ajánlott tartalom

all the stories are true

2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: Central Park :: Tündérfölde :: Tündérek Udvara-
Ugrás: