descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Fûzfaliget
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true



Elowen & the Queen


Hiányoztak a felhők, az ég kék látványa. Amit idelent láttunk, csupán illúziója volt a való világnak; a szél, a folyók, a patakok és források, az erdők és ligetek, az égen úszó felhők, mind-mind csak tükörképe az eredeti, az igazi világnak. Vagy éppen az volt másolata a miénknek? Mi igazi és mi nem ezen a Földön, és ki dönti el, hogy így legyen?
Ilyen és hasonló gondolatokkal szórakoztattam magam a derékig érő fűben hemperegve. Ma délutánra letudtam a kötelességeimet már, így csak elterültem és élveztem a semmittevést, a madarak zenéjét, a bőrömre kapaszkodó rovarokat, a méhek zümmögését. Élveztem a természetben lenni, eggyé válni vele. Nem kellett megparancsolnom, hogy ne zavarjanak; tudtam, hogy senki sem merészelne rám törni. Régmúlt korok dalocskáit dúdolgattam és behunyt szemmel ejtőztem a fűben. Lángvörös hajam széles körívben terült szét a fejem körül, hófehér ruhám bő ujja és fodros szoknyája megtapadt egy-egy fűszálon.
Méh zümmögött a fejem felett, verdeső szárnyaira felnyíltak szemeim. Lustán emeltem fel a karomat, kinyújtva mutatóujjamat, hogy leszállhasson rá. Figyeltem, hogyan egyensúlyozik a bőrömön, aprócska tükreiben felsejlett önarcképem. Elmosolyodtam, majd összeszedve az erőmet felültem, alig leplezve izgatottságomat.
- Elowen? - kérdeztem félig nevetve, félig hitetlenkedve. A rovar elrepült az ujjamról, én pedig már pattantam is fel, lerázva magamról lustaságom minden maradékát. Csak egy féltengelynyit kellett megpördülnöm magam körül, hogy kiszúrhassam a narancsszín fürtöket a távolból közeledni. Összecsaptam a két kezem, és futóléptekben megindultam felé. Ujjaimmal a derékig érő füvet cirógattam, menet közben leszakítván egy virágot, szoknyámba belekapott a szél, ahogy mezítláb átvágtam a ligeten, egyenesen a lány karjaiba vetve magam, ha felkészült rá, hogy elkapjon. Meg akkor is, ha nem, de úgy sejtettem, annak esés a vége.
- Elowen! Már azt hittem, elfeledkeztél rólam!
Hangomból öröm sugárzott, amiért nem így lett, ugyanakkor ott lapult mögötte némi életlen számonkérés is. Tudom, hogy az elmúlt időszak megviselte, hiszen nem csak Valentine bukott el, hanem vele együtt Sebastian is. De attól még ugyanúgy hozzánk tartozik, a mi családunk tagja, és elvártam volna, hogy ne hanyagoljon el. Hiszen ki máshoz fordulna az ember nehéz időkben, ha nem a családjához. Persze, a Tündérek Udvarában máshogy telt az idő. Fogalmam sem volt, náluk napok, hetek vagy évek teltek-e el, de idelent hosszú, nagyon hosszú idő, mióta utoljára láttam.
Két tenyerem közé fogtam az arcát, közelebb vonva magamhoz, hogy szemügyre vehessem, ha pedig a fűben feküdtünk, csak szelíden megsimogattam tenyerem külső élével. A szeméből akartam olvasni, mély, mindentudó pillantásommal, mely szinte már úgy bűvölt, ahogy szirénjeink bűvölik az embereket. Az ajkam rögtön vízszintesbe húzódott, majd tragikusan lefelé görbült attól, amit láttam.
- Szegény, drága gyermekem! Történt valami, igaz?
Lágyan fésültem ujjaimat a hajába, a füle mögé igazgatva néhány vörös fürtöt, és az eddig kezemben szorongatott virágot most kedveskedőn a hajába tűztem, eligazgattam a szirmait. Fejem enyhén oldalra billentve vártam a válaszát, mely reméltem, számomra kedvező lesz.
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

***
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: Central Park :: Tündérfölde :: Tündérek Udvara-
Ugrás: