be careful who you trust

the devil was once an angel

Share | 
Bárpult
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Nefarit &  Azazel
I say more, more, more...

Döbbenten bámulok, azt hiszem, nem hiszek a saját szememnek. Ennyi erővel kivájhatnám a két kezemmel, ha már úgyis a nyúl viszi a vadászpuskát, a befőtt meg elteszi a nagymamát. Tátott szájjal bámulom, ahogy a penge áthatol Azazel testén, de se füst se puff, mintha csak egy apró pocisimi lenne, hogy jaj picikém jóllakott a babuci?
Meg kellett volna halnia, elégnie, elporladnia, vagy mit tudom én, de ez így nem normális, azt a nyomorult pengét senki sem élheti túl, na jó Luciferből kinézném, de lehet, még őt is hazavágná.
Letépi a vadász fejét, és a holtak nyugalmával rendezgeti csendéletté a darabokat.
-Nagy itt a fejetlenség – jegyzem meg mosolyogva, ahogy letérdelek a hulla mellé. A Kedvesem megnevezés eltereli a figyelmem, így váratlanul ér, hogy karon ragad és felállít. Egy halk nyögés is kiszökik ajkaim közül, de még idejében elkaptam, hogy ne adjam premierplán a tudtára élvezem a durvaságot.
Még sosem kerültem ilyen közel egy Herceghez sem, igazából semmilyen közel nem kerültem ilyen nagyhatalmú démonhoz, más körök azok. Az újjászületettek nem kívánatosak a hatalmasok köreiben. Kemény a hierarchia, és Lilith mellett még keményebb.
Nem várja meg a válaszom, pedig bólogattam volna, hogy nincs ellenemre ha ez a vágya, de nem is érdekli hogy van e kifogásom, ő eldöntötte én meg … senkit nem érdekel. Említettem már a hierarchiát?
-Nef? Ahogy kívánja, hívjon Nefnek, bár a Kedvesemmel sem volt semmi gondom. Kérem ne vegye tolakodásnak, de hogy… hogyan került ide? Olvastam a… sorsáról, és nem mintha kötelező lenne, de nem épp valahol démonfalva határán kellene láncra verve ordítoznia könyörületért? – kezem a számra tapasztom, egy kicsit elszaladt velem az a paripa. Hol az az etikett könyv?
-Szívtelen… a szó legszorosabb értelmében. – mosolyodok el, ahogy kezeimmel körbe zárom a szívem helyét és felfedem  valódi mivoltom egy pillanatra. Hajam töve elfeketedik, bőrömön véres karomnyomok díszelegnek, szívem helyén csak egy véres lyuk tátong.
- Azzal indokolta, hogy így én sokkal rosszabb vagyok bármelyik más teremtményénél. Azt hiszem láttam némi elégedettséget is az arcán, vagy csak odaképzeltem. – megrázom fejem nemlegesen és emberi mivoltom nyer újra teret.
– Nincsenek érzelmeim, se könyörület, se empátia. Nem szeretek és nem gyűlölök, csak üres szó a számból hogy sajnálom, csak a vágyak maradtak meg, az éhségem, a kapzsiságom, a bujaságom. – Nyalom meg az ajkam kacéran.
-Itt akarja elfogyasztani? Hullákkal megágyazott kerthelyiségünkben? – nevetek – Egy picikét veszélyes, de ha megígéri, hogy egy darabban visszajuttat a pokolba, hogy a lelkem ebben a testben marad, tárgyalhatunk róla. – ajkamra harapva figyelem, ahogy átveszi a whiskys üveget, majd két másik behemót jelenik meg és leraknak két széket a sikátor végébe. Ha ezt otthon elmesélném. Ohh igen Lilith… hagyjuk a mesélés részét.
-Eddig nem tűnt olyan rossznak, de ez a sajnálat dolog… van valami amit még nem ismerek róla? – kérdezem tettetett rémülettel. Oh mondd sötét atyám, mi jöhet még?
– Csak remélni merem hogy Hercegem, nem árul el. Talán üzletelhetnénk is. – mosolygok aljasul.
– Én nem beszélek róla hogy láttam, sem hogy tudom kicsoda, Ön nem szól Lilithnek róla hogy mibe keveredtem, elég lesz az is, hogy nem kértem engedély az elkóborláshoz. – egyik lábamról a másikra állok, drukkolva hogy menjen bele, hogy kérjen bármit cserébe, csak ne szóljon senkinek róla, hogy elgereblyéztünk ma három tököt, és ebből az egyiket én puszta kézzel. Menőnek érzem e magam? Oh hát hogy a fenébe ne.
A cipekedős melákok eltakarítják a hullákat és begyűjtik a fegyvereket. Így már nem kell ilyen apróság miatt aggódni, hogy esetleg valaki rákérdez, hogy mért is van egy levágott fej a lábunknál.
Majd leírják az éves leltárnál… Ahh mínusz három vadász… járulékos veszteség.

❖ Megjegyzés: - ❖ Zene: Cut...cut...cut... ❖ Szószám: 581
Azazel
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Dudael Szikla
Karaktered arca :
Misha Collins
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true


Nefarith & Azazel


Hát ez teljesen letaglózott. Azt hittem, hogy lesz ebben valami élvezet, de ahogy végigpillantok ezeken a vadászokon nagyon amatőröknek tűnnek. Egy normális csapat már nem így támadna egy démonra. Meg kellett volna tervezni a stratégiát, tervet kellett volna szőni és itt kint egy csapdát állítani és akkor talán sikerrel is járt volna a küldetésük. Ja, nem. Akkor sem. Hisz én itt vagyok. Engem pedig nem lehet legyőzni ebben az állapotomban. Sebezhetetlen és legyőzhetetlen vagyok egy kis ideig. De annyi időm bőven van, hogy ezeket lenyomjam és beszélgetni is tudjak egy pöppet ezzel a démonkával.
Még egy ideig hagyom, hogy a fajtársam szemei előtt leperegjen az élete gyönyörű szakaszai. Miért siessünk el mindent? A halálfélelem egy nagyon szép érzelem ami kiül az arcra, és én imádom nézni. Feltölt energiával. Nagyon jó időzítéssel találom el a pont az arcát az üveggel, amit olyan erővel dobtam, hogy körülbelül egy golyó erejével ér fel. Hallom a nevemet ahogy suttogja a nő, és ez csak egy gonosz félmosolyt csal az arcomra miközben kiroppantom a két kezemet. Igen, nagyon kevés démon tudja azt, hogy kedvemre kelhetek ide-oda a világban. Sőt. Egyedül Lucifer tudja és senki más. De még neki sem szoktam magam megmutatni. Nem akarok, hogy híre menjen. Így sokkal több dolgot hallok meg, sokkal több dolgot tudok meg. A klubban lévő démonok azt hiszik, hogy egy nagyobb démon vagyok aki most éppen vakációzik ebben a világban.  Jobb ez így.
Szinte csak nevetnem kell, ahogyan szalad felém a vadász. Nem teszek semmit, csak állok ott zsebre dugott kézzel és figyelem a lassú mozgását. Már ha akarnám egy szempillantás alatt eltudnám törni az összes csontját. De minek kapkodjuk el? Felém szúr és a penge egyenesen átmegy a hasfalamon. Szépen lassan lepillantok a fegyverre, majd vissza a vadász boldog vigyorára. Sóhajtok egy nagyot, amire le is hervad a vigyor és csak a kétségbeesés marad meg. Megfogom a tőrt tartó csuklóját és egy laza mozdulattal nyomom meg neki, hogy a fájdalomtól féltérdre ereszkedjen. Kihúzom a pengét magamból, majd egy apró és gyors vágással a fejét veszem. A test összerogyik előttem a fej pedig a lábam mellett van. Gúnyosan pillantok le rá és eltaposom a fegyverét pedig eldobom. Felemelem a véres kézfejemet, majd az ujjaimról egyenként nyalogatom le azt a vörös éltető nedűt, miközben a szemeimmel a fiatal démon mozgását nézem.
- Nem is kell meghálálnod, kedvesem. Unatkoztam és azt hittem, hogy ezek fognak nyújtani valami kihívást. De hát tévedtem. Hirtelen közelebb lépek hozzá és az alkarjától fogva felemelem, hogy szinte az arcába tudjak bújni.
- És mivel nem akarok megint unatkozni, ezért ma velem fogod tölteni az éjszakát és beszélgetni fogunk. Mit szólsz? Benne vagy? Király. Meg sem várom a válaszát és kuncogok egyet. Észrevettem az előbb, hogy bámult. De hát egyáltalán nem zavart. Ez az ilyen csodát vált ki minden nőből akivel csak találkozom. A Pokol legszebb férfi teste díj győztese vagyok.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek, Nefarith. Elég ha Nefnek hívlak? Kicsit könnyebb lenne. Olyan rég beszélgettem már egy démonnal, hogy elszoktam a nevektől. Mondom neki sóhajtva és elmászok most már az arcából. Csak azután esik el a mondat második fele.
- Szívtelen? Szó szerint szívtelen? Kérdezem tőle oldalra döntött fejjel s előveszek a zsebemből egy cigit. Számhoz emelem és meggyújtom, majd a nőre fújom rá a füstöt. Lucinak új heppje van? Kitépi a fiatal lányok szívét és úgy készít belőlük démont? Ejh, ejh. Látszik unatkozik nélkülem. Na majd ha a híres hármas közül valamelyik kiszabadít, akkor fényt hozok a Pokol életébe.
- Rá se ránts. Én úgy is el vagyok ha csak leülünk és beszélgetünk. Persze alkoholt hozatok, mert anélkül nem megy a normális társalgás. Vigyorgok egy nagyot, majd az ajtó felé sétálok és kinyitom, de nem megyek be. Idehívom magamhoz a biztonságit és utasítom arra, hogy hozzon egy üveg whiskyt. Majd bezárom az ajtót és visszasétálok a leánykához.
- Lilith szolgája vagy? Ó, szegény. Sajnállak. Nevetek fel hangosan, majd szívok még egy slukkot.
- De legközelebb ha nálad nagyobb rangú démonnal találkozol, ne mondd el azt, hogy megszöktél Lilithtől egy kis ideig. Ez egy jó tanács, ha túlakarod élni.    

     §§    §§
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Nefarit &  Azazel
I say more, more, more...

Vannak azok a pillantok, mikor azt érzem, ennél rosszabb nem is lehet, és vannak azok, mikor rájövök hogy öregem van még lejjebb is. Egyszer akarok kirúgni a hámból és felhagyni a dög unalmas lelkek rablásával, erre lecserélem három vadászra. Mondhatom Nef ehhez tehetség kell.
A kis suttyó egyre közelebb ér, a pengén csillog az alább hulló köd. Nem sietik el a dolgot, ki akarják élvezni. Talán én lennék az első? Velem veszítenék el a szüzességük? Bocs drágáim, de nem vagyok az a tanítónéni fajta.
Csodás száz év volt, de azt hiszem innen nem jutok ki egy darabban. Doroty itt a sárga köves út vége, búcsúzz szépen el. Mély levegőt veszek, bár semmi szükségem nincs rá. A kissrác keze lendül, aztán térdre rogy. A vér szaga megcsapja az orrom, aljas mosolyt csalva ajkamra.  
-Azazel – suttogom ismételve a hallott nevet. De hisz lehetetlen, hogy ő legyen, valahol a pokol legmélyebb mélyén, a mostforduljfel és a hiábasikítasz határán elrejtve raboskodik. Már vadásztam rá eleget, belefáradtam többezerszer hogy megleljem, de kevesebb tollvonás van róla, mint Lilith havi ciklusáról. Esélytelen. Kereshetném még száz évig, vagy ezerig, ha ő maga nem akarja, a kutya se találja meg. Most mégis itt van, és láthatóan minden csak nem épp rab.
A vadászok megrettennek, de nem hátrálnak. Az újabb ellenség felé fordulnak és az egyik, támadó testtartással rohanni kezd felé. Fogalmuk sincs, hogy kibe kötöttek bele, rohadtul fogalmuk sincs.  A másik csak vár, és nekem pont tökéletes. Kilépve tűsarkúmból, mezítláb osonok mögé, megragadva a pengét tartó csuklóját, balommal pedig megkeresem a még dobogó szívét és kiemelem elé, hogy szemügyre vehesse hol is van a hiba.
-Mondd vadássssz… - sziszegek neki – féled a halált? – kacagok a fülébe. Lassan húzom vissza a kezem, és ajkamhoz emelem a véres húsdarabot. Élvezettel harapok ki belőle egy jókora cafatot. Tudom tudom, nem épp angyali vonás, de mindenkinek kell valami hobbi, nem? Kannibál lennék? Nem hiszek benne hogy az elfogyasztott ellenségeim ereje belém száll, vagy sebezhetetlenné tesz. Egyszerűbb oka van. Azzal hogy Lucifer elvette a szívemet, megszűnt minden érzelem bennem. Nem szeretek és nem gyűlölök, nem érzek igazi haragot, nincs bennem irigység, féltékenység, vagy megbánás. De ezt el ne mondd senkinek. Ha emberi szívet fogyasztok, kis ideig van bennem képesség az empátiára… nem … nincs… pedig olyan jól hangzana a dolog. De egyszerűen csak finom, és valahol mélyen elégtétel, hogy lopott szívem helyére másikat lopok.
Azazel a harmadik vadászt is bedarálja. Holtan rogy össze a szerencsétlen, a pengéje éles csattanással landol a földön. Lassú kimért lépésekkel közeledek felé, majd alig két méterre megállok és féltérdre ereszkedem.
-Hercegem… nem fogom tudni meghálálni, amit értem tett. – állok fel lassan és némi habozással nézek fel rá.
– Ha van bármi, amivel kiegyenlíthetném a számlát, ne habozzon tudomásomra hozni. – fürkészem tekintetét. Össze sem hasonlíthatóak vonásai a festményekkel, rajzokkal amik róla készültek. Tutira vakok csinálták. Csálcsorgatóan helyes pasi. Oké az öreg egy gyökér, de ízlése az kvára volt. Néz rám én pedig vissza rá, aztán leesik hogy bámulom. Baszki.
- A nevem Nefarith, Lucifer szívtelen démona. – pukedlizem könnyedén apró szoknyácskámban. Valószínűsége hogy ismert akár hallomásból is erősen konvergál a nullához. Nem büszkélkedek nagy tettekkel, teszem a dolgom, lesem Lilith kívánságait, és ha itt az idő beállok én is a csatasorba, hogy eltöröljük a parasztokat végre a sakktábláról.  Addig viszont maradnak az újabb évtizedek a pokolban, könyveket bújva, amiknek most épp úgy nem veszem hasznát mint ha egyet sem olvastam volna.
Mért nincs démonetikett? Hogy a jó életbe kell viselkedni egy Herceggel szemben? Egyáltalán mért mentett meg? Akar valamit tőlem? Vagy csak szórakozásból? Nem is miattam, csak ölni volt kedve? És mind ezt mégis hogy tegyem fel neki?
– Sajnos azt hiszem odalett a lehetősége, hogy visszakísérjem mulatni. A VIP részlegre engem nem biztos, hogy beengednének, még tiszta manccsal sem.– emelem fel maszatos kezem és a tiszta alkaromba törlöm véres számat. Úgy festhetek, mint egy óvodás gyerek, aki megtalálta a temperát és rájött, hogy kell letekerni a kupakot.
-Lilith amúgy sem épp a kedvességéről híres. Igazából nagyon itt sem szabadna lennem… - és ezt most mégis mért mondtam el neki? Nef kapj az eszedhez! Ennél rosszabb már úgysem lehet…

❖ Megjegyzés: - ❖ Zene: You Don't Own Me ❖ Szószám: 675
[/quote]
Azazel
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Dudael Szikla
Karaktered arca :
Misha Collins
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true


Nefarith & Azazel


Teljesen unott arccal döntöm hátra a fejemet a sziklának, és fütyülgetek magamban.
- A börtön ablakába soha nem süt be a nap... Na tessék most már énekelni is elkezdtem. Hát megőrülök az unalomtól, semmi érdekes nem történik. Most menjek és ijesztgessem az embereket szellem formában? Vagy démonszajhákat hajtsak? Itt az a cink, hogy egyiket sem tudom huzamosabb ideig megtenni hiszen, ha elhagyom a testemet akkor nem sok időt tölthetek a láncaimtól messze és az erőm teljesen korlátozva van. Még egy újszülött kis démonka is könnyedén eltudna intézni, ha nem lennék elpusztíthatatlan. De mivel az vagyok, ezért az olyanokkal akik nem tudják, hol vagyok fogságban, azokkal kicseszhetek és kínozhatom őket a kedvemre. Háhá! S nem is tudnának visszavágni. És miért mondtam azt, hogy csak azzal tudom ezt tenni, aki nem tudja a hollétemet? Egyszerű. Mert aki tudja és kib*szok vele akkor semmi sem állhatna az utukba és eljöhetnének hozzám, hogy megöljenek. Mert védekezni sem tudnák. Az erőmet teljesen blokkolja ez a nyomorult szó szerint istenverte lánc. Mindig is imádtam a szabadságot és ezt tudta Apci is, ezért elvette tőlem, hogy szenvedjek. De hát nem Azazel lenne a nevem, ha nem találnék kiskaput. Arra nem gondolt az Öreg, hogy van olyan hatalmam, hogy a testemet otthagyva szellemként járjak a világban. S az erő és az idő korlátozáson kívül, majdnem ugyanolyan, mint alapból. Ugyanúgy hozzátudok érni másokhoz, ugyanúgy meg tudok fogni tárgyakat amikkel betörhetem más koponyáját.
Tudom, hogy elfognak jönni értem. Csak várnom kell. Vagy a lányom, vagy Belial, vagy Lucifer. Bízom mind a háromban. A lányomnak először meg kell tanítom azt, hogyan tud olyan fegyvert készíteni amivel el tudja vágni a béklyóimat. Látszik, hogy apja-lánya. Nagyon jó kézügyessége van a készítések terén, de hát nem hiába. Van ami ösztönözze. Azt hiszi, hogy ha kiszabadít segíthetek majd neki visszahozni a családját. Hm, naiv leányzó. De hát mit várunk? Ha ember lennék és tőlem is elvennék azt, amit szeretek én is megpróbálnám visszahozni bármibe kerülne. Kíváncsi vagyok, hogy melyik fog eljönni értem. A két bukott meg nem tudom, hogy mit csinál vagy, hogy miért nem szabadít ki, de biztosan meg van rá az okuk. Vagyis remélem. Mert ha megfeledkeztek rólam akkor ki fogok akadni. S ha kiakadok, akkor ember fejek hullanak óriási mennyiségben.
Már nem bírom ezt. Élőhalott leszek mire visszatérek a testemhez, de nem bánom. Muszáj vagyok valamit csinálni, mert az unalomtól lassan öngyilkos leszek. Ja várjunk. Még öngyilkos sem tudnék lenni, mert a kezemet nem tudom felemelni. Rohadj meg Szakállas. Sóhajtok egy nagyot s behunyom a szememet. A szél körülöttem hirtelen feltámad és elkezd mennydörögni, villámlani. Ez a hatása amikor kilépek a testemből. Ezért mondják azt, hogy ez a hegység el van átkozva, mert csak a területén vannak ilyen hirtelen viharok. Amint hátrahagyom a testemet, kiroppantom a nyakam és már ugrok is le a szikláról a nagy mélységben és amint földet érek, a lábam alatt nem a kopár talaj található hanem beton. New York városában vagyok és egy nagy mosollyal nézek körül az embertömegektől hömpölygő utcákon. Az úti célom nem más, mint az egyik éjjeli klub, ami ha jól tudom Lilith tulajdonában áll. Soha sem értettem minek csinálunk ilyen helyeket. Inkább menjünk oda szórakozni ahol emberek a tulajdonosok és öljünk kedvünkre. Bár lehet, hogy csak én vagyok ilyen maradi a sok rabság miatt.
Szépen lassan zsebre dugott kézzel sétálok a klub felé, hamar kiszúrom hiszen az egyik legjobban futó hely a környéken s ez látszik az előtte lévő óriási sornál. Természetesen nem várom meg a tömeget míg beér, hanem szépen az elejére sétálok a démonőrhöz, aki már reszketve adja is nekem a karszalagomat. Az egyik VIP helyiségben foglalok helyet, ahonnan tökéletesen látok és hallok mindent. Szó nélkül hozzák a whiskymet és amint megkapom kortyolgatva figyelem az eseményeket, miközben már az egyik feketeszemű lányka az ölemben helyet foglalt. Csókolgatni kezdi a nyakam, de én csak unottan iszogatom az italomat. Fültanúja lettem egy tervnek, amit majdnem mellettem beszélt három srác. Három vadász. A pultnál lévő nőt akarják megölni. Na nézzük lesz olyan okos a kis fruska, hogy nem megy el minden ismeretlennel? Szemeimmel követem az első csávót és, ahogy látom nincs annyi esze a fiatal fajtársamnak. Hátramegy vele és követi is a másik kettő. Végre egy kis izgalom. Lelököm magamról a nőt, majd az italommal sétálok én is hátra, majd garázs tetejére felugorva figyelem a történeseket. Fel van vágva a szája, az nem vitás. Amint sarokba szorítják, leugrok a tetőről és egy nagy hangos sóhaj kíséretében iszok bele a whiskymbe.
- Skacok, rossz napot választottatok a vadászatra. Lehúzom a pohárban lévő folyadékot, majd egy jó erős dobással az egyiket fejbe találom.
- Tíz pont Azazelnek! Kiáltok fel hangosan és a levegőbe bokszolok.
- Akkor most már csak ketten maradtatok, igaz? Megvillan a szemem és szépen lassan kezdek el feléjük sétálni.
- Mit szólnátok hozzá, hogy a beleitek lennének majd a klub új jelképe?    

     §§    §§
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Nefarit &  Azazel
I say more, more, more...

Halálra unom magam. Beteges szóvicc, de hogy máshogy mondhatnám, hogy félig lelógva a szófáról hallgatom, ahogy Vivaldi sokadjára is előadja a Tél nyitányát, én meg már arra sem veszek fáradtságot, hogy kezeimmel karmester módjára legyezzek.
Az ember… nem nem ez nem jó, a Sátán lánya… hmmm végülis nevezhetünk így, hiszen Lucifer ölt meg, aztán adott új életet, és ott van Lilith is a vérével. Van anyám meg apám, mint egy boldog család. Pff agyrém. Bár végtére is, én nem a halandó világban öregedtem meg, vagy estem áldozatául a gonosz végnek, más vagyok, mint a legtöbb itt lébecoló démonka, és most a szívtelenségem hagyjuk szépen ki a képletből. Szóval a Sátán lánya is csak addig élvezi a poklot, míg rá nem un. Itt nincs se éjjel se nappal, az idő végtelen, és az örökkön örökkét nem csak elcsépelt szóként használják.
Haragosan mordulok fel, és vágom hozzá a bakelit lejátszóhoz a kezem alatt heverő könyvet. Shakespeare és Vivaldi, mint valami szottyos angol nevelőnő, szólítsatok Mary Poppinsnak. Tűsarkaim hangosan kopognak a hideg márványon, ahogy a bejárati ajtó felé masírozok. Lilith nincs ma itthon, hát nem kell fésülgetni a haját, meg fürdővizet engedni és órákig hallgatni, hogy már megint a naplóját bújom. Ideje kirúgni kicsit a hámból! Ujjaim a kilincsekre fonom és lendülettel nyitom ki a kétszárnyú ajtót. A forróság, a fullasztó vörös por, és a sikolyok ezernyi hada csap át testemen, én pedig széttárt karokkal állok, és csak vigyorgok, mint akit ba… visznek. Ohh meg is van a mai program…
New York, a város, amely soha nem alszik. Mintha félne, hogy ha lehunyja szemét, elszabadul a pokol. Megsúgom, hogy nem kell hozzá aludni. Ez nem egy filmes klisé, hogy a gonosz az álmodban jön és elragad, aztán ha meghalsz a valóságban is. Sétálj egész nyugodtan fényes nappal, shoppingolj a barátnőiddel, szeretkezz az exeddel a nője házában, dolgozz, küzdj, álmodj, remélj, aztán bukj el a lábaink előtt, ahogy azt elvárjuk tőled. És megteszed, persze hogy megteszed, hiszen csak egy halandó vagy, egy törékeny, tűnékeny semmisség. Isten a saját képére... cöhhh, akkor isten kapzsi, uralkodó, gyarló vágyakkal telt, bosszúálló… az ilyet imádni kell? Akkor imádjatok minket, mi legalább itt vagyunk, létezünk, élvezünk, és elveszünk mindent ami kell .
Raves… Lilith legújabb kis tüneménye. Egy klub halandónak és halhatatlannak, vérvörös vágyak, bujaság, szenvedély, hazugságok tárháza. Hmm otthon édes otthon.
Nyüzsögnek a partyzni vágyók a főbejáratnál, kígyózó sorban várakoznak a platformos tűsarkúba és cicanaciba öltözött ribancok egész hada. Paráznaság, édes, fullasztó mámorban úszó bűn, ami elől elfuthatsz, de elbújni úgysem tudsz, mert megtalál ha más nem szétszívott aggyal valamelyik mosdó ajtajának támasztva, mikor már az sem számít el jön e a holnap.
Leülök a pulthoz és egy démon pincérlányka lép elém. Első napja lehet, látom a bizonytalan mozdulatait, hogy remeg az idegtől, jaj el ne csesszen valamit. Hogy mit adhat? Hát a lelkedet már hiába kérem. Kétszer elismétlem a rendelésem, mire harmadjára is visszakérdez. Menten falnak megyek. Megvillantom felé csodás mosolyom, és közelebb hajolva értésére adom, hogy milyen jó neki, hogy itt lehet, hogy csinálhat valami hasznosat, és nem láncra verve iktatja az épp érkezőket a kapunál. Jamm… vannak szar melók.
Végre megkapom a csodás LongIsland teám, erre nem leül valaki mellém? Felsóhajtok, ahogy felém fordul. Mégis milyen duma az, hogy hello cica van gazdád? Hogy lenne e vele kedvem csörögni, mert hogy ő itt a helyi menő csávó és kinézett magának. Vajon a tejfehér hajam vagy a 90es mellem tűnt előbb fel neki? Nem állok kötélnek, erre kezét a combomra teszi és fejét hátra fordítva vigyorog egy kisebb társaságra. Szóval fogadás… a lúzer megbírja e húzni a dögös macát? Szuper, csináljuk! Kezem felcsúsztatom a karján egész a tarkójáig, majd közel húzom magamhoz és hosszan szenvedélyesen megcsókolom.
Szerencsétlen teste megremeg, de nem a vágytól, minden egyes másodperccel, amit csókomba gabalyodva tölt, fogy az élet ereje. Elszakadok tőle, az meg csak vigyorog és visszabotorkál a haverjaihoz. Talán van két, három órája, mielőtt kimúlik a szerencsétlen pára.
Két körrel később újabb kérőm akad. Fiatal ez is, törékeny, sármos, de mégiscsak egy kisfiú hozzám képest. Hízeleg, és áradozik róla hogy ilyen gyönyörű hajzuhatagot még sosem látott, és szinte mindenhez engedélyt kér. Tetszik nekem. Remek szolga lenne belőle, felkelti a kíváncsiságom, így kézen fogom és a hátsó kijárat felé húzom.
A sikátor kihalt, sehol egy teremtett lélek. A falnak nyom és csókolni kezd, kis mohó. Látványosan terelni próbálja a figyelmem, micsoda önfeláldozás, hogy a két haverja némán közelebb osonhasson. Ha gruppen vágya van hát mért nem ezzel kezdte? Aztán persze megvilágosodok, mikor meglátom a kezükben azt az ordenáré ronda fémdarabot. Fontos a védekezés, hogy ne kapjunk el semmit egymástól… na de így?
Ellököm magamtól a kis srácot, épp időben, mert az ő kezében is megjelenik egy penge.
-Oh fiúk, már vége a vadászidénynek. - mondom mosolyogva, miközben eltávolodom a faltól.
-Hallgass Démon! Ne nehezítsd meg!
-Ahh szóval most jön az a rész, hogy Bambi anyukája letérdel a vadász elé, Pocahontas meg önként átadja Amerikát a spanyoloknak, értem már, csak az a baj tudjátok, hogy nem túl jó ez az arány, három egy ellen. Még azt fogom hinni, hogy féltek tőlem.
-Elég a dumából, most meghalsz! – köpi felém a kis fiatalka, és közelebb lép, én meg hátrébb. Ahogy lengeti előttem a kis bicskáját, lassan kezdenek beszorítani a sikátor hátsó falához, lehet most kellene segítségért kiabálnom?
❖ Megjegyzés: - ❖ Zene: Winter ❖ Szószám: 871
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members

Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

***
Ajánlott tartalom

all the stories are true

3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: Raves Club-
Ugrás: