descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Bárpult
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Nefarith &  Azazel
I say more... more... more...

Átlát rajtam, mint sajtos szendvics a folpackon. Feleslegesen csodálkozom rajta, hisz vagy több ezer év van köztünk… a lánya lehetnék… a lányának a lánya… a lányának a lányának a lányának a….. lánya. A gondolatmenetem is megakad, mikor kiejti Lilith nevét. Látogatás? Minek?
Ha nem lennék már amúgy is halott, most halálra sápadnék. Annyira szeretném megkérdezni tőle, hogy azért akar e találkozni Úrnőmmel, hogy elmondja neki tilosban járok, vagy mert épp asszonyi örömökre vágyik? De miért is árulná el? Mi közöm lenne hozzá? Basszus mégiscsak a hallgatását kellett volna választanom.
-Sejtem, hogy egy jó darabig nem kapnak új testet, hogy szabadon rohangáljanak. – szóval ne akarjak a sorsukra jutni? Ez valami burkolt figyelmeztetés, még akkor is, ha jó szándék vezérel, már ha egy démon szándékát bármilyen téren lehet jónak nevezni.
A rituálét elvégeztük, az elégedettség kiül az arcára, bennem meg a kétely magja kezdett csírázni. Csak tudnám mért érzem azt, hogy ebből nagyon szarul fogok kijönni. Ne keressem és ne is gondoljak rá? Ohh mert az olyan könnyű. Miután találkoztál a leghíresebb rocksztárocskával és egész közel jutottál hozzá, majd biztosan nem gondolsz rá, és nem nyúlsz magadhoz már azon az éjen, hogy felidézve arcát arról ábrándozzál, hogy a te kezed épp az övé.
Elhalványodik, és eltűnik mint valami falfirka amit elmost az eső, én meg csak ülök egyedül az üres poharammal a kezemben és nézem a hűlt helyét.
-Hát ez fasza volt.- emelem felé és a számba csepegtetem az utolsó emlékét alkunknak. Mondhatom nagyszerű este. Elszöktem a birtokról, mert halálra untam magam. Belém kötött három vadász, Azazel, akinek léteznie se kellene mert egy legenda megjelenik a semmiből és megmenti a seggem. Én kretén meg alkudozni kezdek vele, hogy ne áruljon be otthon. Nem nem volt elég hogy túléltem még arcoskodtam egy bukott angyallal. Most meg megnézhetem magam, Lilithel fog találkozni, kitudja miért, és én nem akadályozhatom meg. Jah ami a legjobb ne keressem és ne gondoljak rá.
-Ezt mégis hogy? – a szemeim forgatom és felsóhajtok. Elhajítom a poharat ami a sikátor falán robban szét millió darabra. Ahogy felkelek és elindulok az utca felé, sűrű füst vesz körbe, és a harmadik lépésnél már látom otthonom csodás kapuját. Nagy remélem hogy Lilith még nincs itthon, másképp találhatok ki valami hihető mesét hogy mégis merre bóklásztam.
Üdv a pokolban…

❖ Megjegyzés: Köszönöm    ❖ Zene: Lone Digger ❖ Szószám: 342
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Nefarith & Azazel


Ahogy végigpillantok a nőn csak egy halvány mosoly látszódik az arcomon. Még annyi minden áll előtte az életben. Lehet, hogy már átlépte az emberi életidő határát, de a démoni még csak most kezdődött és ha okosan csinálja a dolgokat és megfelelő szövetségeseket szerez s jó helyen fog állni a sakktáblán akkor elég sok ideig még elélhet. De fiatal démonként nehéz túlélni főleg, hogy a világunkban egyre inkább érezhető a feszültség. Nem tudni, hogy mi az de az energiák egyre hevesebbeket és veszélyesebbek. Nem tudom, hogy mi járhat Lucifernek a fejében de ha baj van azt én úgy is hamarosan meg fogom tudni. Igen, vannak elég jó kiváltságai annak, hogy Lulunak a jobb keze vagyok. Sokkal több dolgot tudok meg, mint más hiszen kikéri a tanácsomat vagy ha nem is akkor felvázolja a helyzetet és elmondhatom a véleményemet de egyáltalán nem fog rá hallgatni. Így volt ez mindig is van amiben engedi, hogy segítsek de van amiben nem. S ha nyugtalanító hírt fogunk kapni, akkor fel kell készíteni majd a sereget, amit megmondom őszintén nem tettem mióta elbuktunk. Csak a háttérből parancsolgattam az egyik bizalmasomnak és átadtam a helyemet neki. Kíváncsi vagyok, hogy milyen erős a birodalom mire visszatérek. A szépség az másodrangú, ha erős akkor nem fogok egy rossz szót sem szólni.
- S akkor gondolom, hogy most sem engedte meg igaz? - Kuncogok egyet halkan. - Amint kiszabadulok az első dolgom lesz meglátogatni Lilithet, vagy még hamarabb. Nem kell tudnia arról, hogy az én kapcsolatom az Úrnőjével teljesen baráti, kíváncsi vagyok az arcára, hogy mit gondolhat, hogy miért akarok látogatást tenni náluk.
- Tudott, Nefarith. A nagyon nagy rangban helyezkedő démonok tudják, hogy létezem, de a kisebbek, mint te, csak legendának hisz. Még a Nagyok közül is talán csak egyetlen egy tudja, hogy hol raboskodom éppen. Egyszer egy kisebb démoncsapatnak valamilyen csoda folytán sikerült megtalálnia. Gondolom ki tudod találni, hogy mi lett a végeredménye a kutatásuknak. Igaz? Kérdezem tőle továbbra is félre döntött fejjel és továbbra is mosolyogva. Nyílt titok előttem, hogy ő mit szeretett volna tőlem. Természetesen hatalmat, amit talán ha szépen pislogott volna... nem, csak vicceltem. Ha oda jött volna hozzám erőért, ha véletlenül megtalált volna, akkor nem beszélgetnénk ma itt. Már az egyik sziklán lenne a feje. Most mi van? Mindenkinek ki kell dekorálni a szobáját? Én is azt teszem.
- Csak vigyázz kedvesem, nehogy belőled legyen a végén farkaseledel. Figyelmeztetem nevetve, majd elvégzem a rituálét és a vérét az én poharamba csöpögtetem, az enyémet pedig az övébe. Már megint ez a kéjes szisszenés... hát mondom, hogy ez a nő sokkal másabb, mint a legtöbb újszülött. Ők irtóznak a fájdalomtól és nem tudják olyannyira átélni, mint az előttem ülő.
- Tetszik ez a gondolkodás mód, csak meg ne bánd. Igen, a legtöbb elszokta fogadni hiszen egy olyan nagy hatalmú bukott angyal vérét meginni, mint az enyém, maximum száz emberből, háromnak adatik meg. Nem tudják visszautasítani. Beleszagolok a poharamba, mélyen beszívom a friss vérnek az illatát majd lehúzom a poharamba lévő whiskyt amit teljesen átszínezett a démoni nedű. Behunyom a szemem, majd elmosolyodom. Tele van még emberi élettel. Áhh, a kedvencem. Érzem, hogy ezzel a kis mutatványommal sokkal kevesebb lett az itt tölthető ideimnek a száma, szóval bele kell húznunk a dolgokba.
- Ó, a szeretet démona vagy? - Nevetek fel hangosan - Tudod Kedves, nagyon ügyes kis démon válhat majd belőled, ha követed az utasításaimat. Lepillantok a kezemre, s látom, hogy egyre inkább kezdek elhalványulni. Nem sok időm maradt, sőt percek.
- Sajnos az én időm lejárt. Ne keress, ne is gondolj rám. Majd ha eljön az idő a gyakorlás elkezdésének, akkor értesítelek a helyszínnel és az időponttal. Már alig látszódik az arcom, mintha egy porfelhő lenne.
- Várd a hívásom, Nefarith.
     

     §§    §§
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Nefarit &  Azazel
I say more, more, more...

A pokol koronázott hercegét figyelem. Még az én világom is oly tünékeny hozzá képest, nem hogy a halandóké. Megjárt olyan helyeket, amiről én álmodni sem tudnék, és egyetlen döntéséért évezredek óta bűnhődik. Mi hozzá képest az én kínom? Hogy éltemben nem ismertem azt a szót, hogy szeretet? Hogy sosem kaptam és sosem viszonoztam senki felé. Egy csöppet szégyellném magam, ha lenne még szívem és képes lennék rá, hisz mi végre sírnék térden állva, hogy jaj de rossz nekem. Nem vagyok egy sziklához láncolva, egyedül, magányosan. Nagyon is szabad vagyok hozzá képet, még Lilith ellenére is.
-Mint Hercegem is sejtheti, az előbbi kis jelenet óta, száz esztendős létem ellenére szinte újszülöttként pillantok körbe a világban. A poklot csukott szemmel is képes lennék lerajzolni. Ismerem minden kis szegletét, hisz azt elhagyni csak Úrnőm jelenlétében vagy engedélyében tehetem. – egy pillanatra elkapom a tekintetem, hiszen most is a tilosban járok.
– Megvallom sok fajtársamról tudok kik nem segítőszándékkal vadászták és vadásszák mai napig börtönét. Ki azért, hogy megtudja egy fegyver készítésének titkát, ki azt remélve, hogy képes életét kioltani és helyébe lépni, ki csupán a kíváncsiság miatt, hogy tényleg létezik e Azazel, a Pokol Hadnagya. A könyvtár falai sok titkot és suttogást őriznek, cselszövéseket, ármányokat, árulásokat… -Elhallgatok, nem kell tudnia, hogy habár engem is a hatalma vonz, mégsem próbálnék meg az életére törni. Bölcsebb vagyok annál, mint hogy mindent feltegyek egy lapra. Hát igaz, hogy az életed még akkor is fontosabb, ha már semmi nem maradt belőle, ami miatt életnek nevezhetnéd.
– Én az vagyok, ki felkínálja minden lehetőségét, hogy a szeretett bárányokból farkaseledel legyen. – mosolyodom el sötéten.
Mozgása oly gyors, hogy nem vagyok képes követni. Megragadja a karom és magához húzza, majd fájdalmas vágást ejt a csuklómon. Kéjesen szisszenek fel és ajkamba harapva figyelem, ahogy vérem a poharába csepegteti. Mozdulatait megbabonázva figyelem, mondanám, hogy szerencsés csillagzat alatt születtem, hiszen a sok aljasság, amit életemben elkövettem, a pokolra vitt, ahol Lucifer kegyelmét élvezve démonná válhattam, és habár Lilith karmai között töltöttem éveimet, most mégis arra készülök, hogy egy bukott angyal vérét igyam meg.
-Nincs szívem… nincs félelem… csak vágy, hogy pusztítsak… ha most megtorpannék, hogy nevezhetném magam démonnak? – hogy én visszakozni? Soha! Egy herceggel ülök szembe, vére a poharamban, az enyém az övében, bolond lennék, ha megköszönve visszautasítanám. Nem ismerem a félelmet, de a veszély elkerülését nagyra tudom értékelni, és szándékosan megsérteni egy bukott angyalt, miközben én kértem az alkut… Lucifer a szívem vette el nem az eszem.
Ujjaim a pohár köré fonom és az ajkamhoz veszem, csak egy korty. Hogy milyen? Arra szavak nincsenek. Attól hogy az a dilinyós letaszította őket fentről, az értékük semmit sem változott, erős, fűszeres a vére, kitölt és körbejár, mintha önálló élete lenne, majd egybe olvad velem és tova illan az érzés. Nem értem hogy csinálja, hisz itt van de mégse, hogy adhatott a véréből ha csupán az egész illúzió vagy nem az? Figyelem ahogy ő is ajkához emeli poharát és a vérem lassan lecsorog torkán.
-Most hogy az alku megköttetett, talán ideje lenne elárulnom még valamit a kis bádogemberről. Elviekben uralom az emberek legféltettebb érzelmét… - egy pillanatra lehunyom a szemem és még érzem bőrömön Lucifer csókját- a szeretetet…

❖ Megjegyzés: - ❖ Zene: Lone Digger ❖ Szószám: 887
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Nefarith & Azazel


Tudom, hogy rengeteg démon még a fél kezét is odaadná csak, hogy találkozzon velünk. De hát ez az ajándék egy démon életében egyszer vagy annyiszor sincsen. Kevesen láthatnak minket és még kevesebben érintkezhetnek velünk úgy, hogy túlélik. Mi vagyunk a Pokol Nagyágyúi és csak akkor mutatjuk meg magunkat a világnak ha már nagyon nagy a gond és háború van. Mert akkor én vezetem az Alvilág seregeit és én osztom be, hogy kinek melyik légió legyen a felelőssége. Tudom, hogy megannyi démon pályázik a helyünkre, mert még a csillagokat az égből is lehoznák csak azért, hogy ők is Hercegek legyenek. Buták, buták. Voltak gyenge próbálkozások nálam a sziklánál, de nevetségesek voltak. Csak azt nem tudom, hogy honnan tudták meg a raboskodásom helyszínét. Mindegy, nem is annyira érdekel mert, mint mondtam inkább csak egy vicc volt. Próbáltak keménykedni, de már attól is megijedtek, ahogyan elhagytam a testem. Utána próbáltak elszaladni, de hát az egész Sziget az enyém és ott nem bújhattak el előlem.
Fürkészem az arcát, ahogyan már a második szorítást végzem el a testén és elvigyorodom, ahogyan próbálja előttem rejtegetni az érzelmeit. Jahj kedvesem, több ezer évnyi élettapasztalat van közöttünk nem tudod leplezni, hogy élvezed. Emiatt egy halk nevetés hagyja el a számat. Tetszik ez a kislány tetszik, el fogok majd tudni vele szórakozni. Minden csak idő kérdése.
Látom rajta, hogy a kérdéssel megakasztottam egy pillanatra és már várom is a rossz választ.
- Remek... akkor meg kell büntetnem mindenkit. Ha az Északi Birodalomig át fog hallatszani a démoni halálsikolyok és könyörgés hangja ne foglalkozzatok vele. Legyintek rá mosolyogva. A Birodalmam soha nem volt nagy, de annál erősebb. Sőt az enyém volt a legerősebb az összes közül. Ha a Sátánnak erős katonák kellettek nekem szóltak, ha fegyverek kellett akkor nekem szóltak, ha csapdák kellettek nekem szóltak. Mindig is kétféle választás volt. Hogy vagy én, vagy a segítőm képezi ki a feketeszeműeket. Hogy ha engem választottak akkor nagyon kevesen élték túl. Ha a segítőmet, annál többen. Az én módszereim mások, mint a többieké. Én ha kell meg is ölöm a tanítványomat, olyan életveszélyes helyzetekbe teszem amilyet még soha sem látott. Ha kikerül belőle akkor jöhet a következő fokozat és így tovább és így tovább. Ha sikerül, olyan hatalma lesz, mint amilyenről soha még álmodni sem mert.
- Megbocsátok, Nef. Legyintek már egy picikét megenyhülve. Igen, látszik még, hogy nagyon fiatal és Lilith nem tanította meg beszélni.
- Így van a testem továbbra is rab. Azért nem félek otthagyni mert a hely, ahol én le vagyok láncolva óriási varázserővel bír és még a démonokat is megrémíti. Meg a béklyóim teljesen elszívják az energiáimat így senki nem érez semmit. Isten direkt így rendezte, hogy még véletlenül se öljenek meg, mert ez így nagyobb büntetés. Forgatom meg a szemeimet. Majd most jut el az agyamig a könyvtár kifejezés.
- Ahogy látom nagyon érdekelt téged a sorsom. Nevetek fel hangosabban, mint eddig.  Mi volt ezzel a célja? Talán megakart találni, hogy segítsek neki cserébe a kiszabadításomért. A hátamon akart felkúszni a ranglétrán? Nem tudok más dolgokra gondolni, hiszen csak démonok vagyunk. A célunk az, hogy minél nagyobb hatalom legyen a kezünkben.
Igen, látom a Luluzásnál az arcán a meglepődést. Lulu, Luci, Lucfenyő, Luluka, Lucus, Sátika.  Megannyi név és én a legtöbbet szoktam használni még Lucifer jelenlétében is. Engem próbálhat ijesztgetni, hogy megöl, megbüntet, megkínoz. Ó, Sátánka. Óriási szüksége van rám a csatákban, hiszen engem nem lehet pótolni.
Igen, már eléggé túl ment azon a bizonyos határon, amin nem lehetne. De, most kedves leszek és nem tépem le a fejét. Hogy nézne már ki, hogy az első démon akivel elkezdek beszélgetni már meg is hal?
- Tudom, hogy nem. Csak te is akartál valamit, ha már találkoztál egy ilyen nagy hatalmú személlyel. Igaz? Hát kedvesem, most óriási szerencséd van. Kuncogom és szépen lassan kortyolgatni kezdem a whiskymet miközben az arcát fürkészem. Kíváncsi vagyok, hogy erre mi lesz a reakciója. Csak bólintok az utolsó kérdésre, hogy mire fogom megtanítani. Én illemet? Áhh, azt meghagyom Lilithnek. Több idegsokkot kapnék, mint amennyit eddig kaptam egész életem során, ha én őt elkezdeném megtanítani beszélni.
- Minden démonnak másféle a megpecsételés módja. Én még a régi fajtát szeretem, ami persze nem a smárolás. Pillanatok alatt ragadom meg a kezét, majd a másik kezemmel és mély vágást ejtek a csuklójánál és a vérét belecsepegtetem az én poharamba, majd elengedem a nőt. Felhúzom az ingem ujját majd szépen lassan én is vágok magamra egy olyan sebet és amíg be nem gyógyul csepegtetek az ő poharába is miután megitta a whiskyt.
- Megéri. Egy szívtelen démonból nagyon jó bérgyilkos tudna válni. Nincs érzelem, nincs harag ami elborítaná az agyad és nem tudnál tőle józanul gondolkodni, nincs félelem. Tökéletes tanítvány alany vagy. De itt most egy pillanatra meg is állnék. Biztos vagy benne, hogy vállalod? Akik eddig az én kezem alászerződtek azokból csak nagyon kevesen tudták kiállni a próbákat és belehaltak. Ez ilyen elő próba. Ha jól válaszol akkor jutalmat fog kapni az elkövetkező időkben, ha nem akkor büntetést. Csak rajta múlik, hogyan fog elkezdődni a tanítása.
- Azt én nem tanítom meg neked. Majd Lilith. Én megtanítom neked azt, hogy hogyan bánj az erőddel. A fegyverek és a csapdák készítésére, használatukra. De az ilyen apró dolgok? Áhh kihagyom.      

     §§    §§
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Nefarit &  Azazel
I say more, more, more...

Sokan azt gondolják démonnak lenni menő. Elárulnám, hogy rohadtul igazuk van, baromi menő, de egy bukott angyalnak lenni még menőbb. Sajnos nincs belőlük valami sok, és a meglévők is kb az elérhetetlen csillagos ég kategória. Piszok mázlistának kell lenned ha bele akarsz futni egybe, és minimum Fortuna kegyeltjének ha túl is akarod élni. Hogy mért mondom, hát csak mert a dobermann sem szereti ha egy csivava odapofátlankodik a kajás táljához.
Azt hiszem tesztel, az első szorítást még értettem, és a spontán nyögésem felkelthette az éreklődését, de a második. Talán élvezte? Mindenesetre az ajkamba harapok és próbálom leplezni amit csak lehet, hogy ne lássa az arcomon a vágyat. Szép is a szerelem, csak az a csúnya bas… ne lenne. Kár hogy az esetembe inkább fordítva van a dolog, vagy nem?
Megakaszt a kérdésével, ez az Nef lehetsz te a rossz hír hozója, most legyen nagy a pofám. Én, mint Fortuna kegyeltje. Aha.
-Remélem Hercegem nem a futáron veri le a port, de azt kell mondjam, látott már szebb napokat is. Lehet, hogy távollétében elhalványult egy kicsit fénye. – próbálom a lehető legjobban kifejezni, hogy az, amit esetleg ő valaha annak akart nevezni ami hasonlít az otthon, vagy birtok, esetleg az enyém szavakhoz, mára inkább egy darab romos kisviskó. A déli birodalom élt már szebb időket is, bár hozzá kell tennem, hogy talán kétszer merészkedtem arra. Már nyelvemen van a kérdés, hogy mért nem megy és nézi meg maga, de a válasza arra enged következtetni hogy talán nem szeretné ha tudnák hogy csak úgy kisétálhat a testéből amikor kedve szottyan. Végül is senki nem ismeri fel, csak talán a nagyon nagyok, de ők ritkán járnak New York ezen részén. A legtöbb a pokolban van, vagy valamelyik szerencsétlent fossza meg az életétől, a lelkétől vagy épp a megmaradt józan eszétől.
-Nem akartam megsérteni, bocsásson meg nekem… - nyelek egy jókorát, bár kedvem lenne előtte térdelve könyörögni, de ha lehet nem ebben a témakörben. –Engedje meg hogy megkérdezzem, akkor a teste… továbbra is rab? Nem túl veszélyes csak úgy magára hagyni? Bár gondolom nem tudják sokan hogy merre is van, mert átlapoztam a valamennyi könyvét Humots könyvtárának, de semmit nem találtam. Még csak egy elejtett fél mondatot se… - azt már nem tenném hozzá, hogy mivégre kutattam utána, és rettentően remélem, hogy nem óhajt ez felől érdeklődni. Fogjuk rá hogy puszta kíváncsiság volt? Informálódás?

Nincs ijesztőbb, mint egy démon mosolya, ez kb olyan érzés egy halandónak, mint ha azt mondanám, nincs szebb egy kisgyermek kacajánál, kivétel, ha éjjel egy van, egyedül vagy otthon, ér rohadtul nincs gyereked. Senki nem szól érte, ha csokis lesz a nacid. Nekem inkább nedves lesz az ölem ettől a mosolytól. Vessen rám követ, aki nem érez ellenállhatatlan vonzalmat a hatalom iránt, és hát valljuk be egy démon Herceg maga a megtestesült hatalom.
Érintésére megdermedek. Nem vagyok hozzászokva, hogy csak úgy bárki tapizzon, hisz ki merné megtenni Lilith jelenlétében, vagy annak hiányában akár? Ajkamon megfojtott mosollyal pillantok fel rá. Tényleg le Luluzta Lucifert?  
-Ha Ön szerint is így jó, nem ágállok ellene. – mosolyodom el.
Invitálására helyet foglalok, no nem úgy mint általában, nincs terpesz, nincs kihívás, nem célom elcsábítani, mintha lehetne is. Kitudja, minden éjjel mást próbál fel, meg amúgy is szellem alakban… bár a szorítása is valóságos volt. Túl sok a kérdés, és mind pofátlan lenne, még hozzám mérten is.

El fog a félelem egy pillanatra, hogy talán túl mentem azon a ponton ahonnét már nincs visszaút. Lenne ezer ötletem mit csinálnék vele, de nem köthetem az orrára, most még korántsem. Nem elég stabil hozzá a helyzetem, de mondhatnám úgy is hogy fél lábbal épp a síromban állok. Ha ez rosszul sül el, Lucifernek nem fogom tudni megmagyarázni, hogy miért is kellene adnia egy újabb esélyt, arról nem is beszélve, hogy ha mégis visszatérnék, tutira Lilith tekerné ki a nyakam.  Illik nem illik, kicsit már késő elmélkedni azon ami megtörtént, ha a lábad már benn van a darálóban, csak azt remélheted hogy gyorsan vége lesz.
-Nem szándékoztam megsérteni… - csak gondoltam, hogy én is nyernék valamit a hallgatásomért cserébe, mondjuk kicsit többet, mint hogy megtarthatom a csodás életemet. Elbizonytalanodom, valóban a hallgatás a legjobb, amit kérhetek? – Tanítani? Illemet? Vagy a bennem rejlő erő használatát? Harcolni a vadászok ellen? – csillognak szemeim a vágytól. A tudás hatalom, és én mindet akarom!
–A tanítást választom a hallgatásomért cserébe. – jelentem ki, majd kérdőn pillantok rá. – A köreinkben hogy szokás megpecsételni a szerződést? Gondolom nem smárolnak össze vissza. – nevetek, bár az ölem másképp véli, szerinte nagyon is helyénvaló lenne végignézni ahogy két pasi nyelves csókot vált, majd beszállni közéjük… ohh elkalandoztam.
-Ha nem titok, és nem sértés, elárulhatná, hogy tényleg megéri e vesződnie velem, hiszen a hallgatásomért a hallgatás lett volna a legkézenfekvőbb, vagy egyszerűen csak megtilthatta volna, megfenyeget, hogy kárt tesz bennem, vagy belefojt a lelkek folyójába… - ezernyi halálmódot lennék képes felsorolni, de mindnél jobban szeretném azt hinni, hogy lát bennem valamit ami miatt tényleg megéri neki.

Belekortyolok a kitöltött italba, de rám tör a mérhetetlen falánkság, és azonnal le is húzom a poharam teljes tartalmát, aztán Azazelére pillantok, némileg bocsánatkérően. – Akkor talán majd kezdhetnénk azzal, hogy a bűneimet megtanítja féken tartani. – Igen nem rámászni a letaszított angyalokra, mint valami bagzós macska, nem felzabálni és meginni mindent, amiből egy korty vagy egy falat is lemegy a torkomon, és legfőképp nem tenni kockára ezt a kivételes életet, a hatalom eszetlen üldözéséért…

❖ Megjegyzés: - ❖ Zene: Lone Digger ❖ Szószám: 887
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Nefarith & Azazel


Mikor a hasamba vágja a szeráfpengét csak kuncogok halkan és még mélyebbre nyomom a pengét egy mániákus tekintettel. Rápillantok a nőre, aki szintén döbbenten bámul és ez csak egy óriási vigyort eredményez. Hozzá sem érhetnék a szeráfpengéhez mert elpusztítana, nemhogy létfontosságú szervbe szúrják bele. Egy démon se élné túl, maga Lucifer sem. S én sem, alapesetben. De hát ez az előnye az én kis rabságomnak. Elpusztíthatatlan vagyok és így még menőbb. Bár inkább választanám a régi énemet, az jobban tetszett egy picit. Szabadnak lenni és olyan hatalommal, amit ha csak kiengedek már a gyengébb démonokat és a halandókat őrületbe kergeti. Hát igen, én mindenhogy a legjobb vagyok. Ahogy levágom a vadásznak a fejét, a hajától fogva egy pillanatra felemelem a fejemhez és a semmibenéző szemeibe pillantok, majd a két ujjamat a homlokára teszem és egy pici vörös fény keletkezik. Elintéztem, hogy a Pokol tornáca nyitott kapukkal várja. Pedig a Mennyországba kellett volna kerülnie, csak hát pechjére találkozott velem. Ez is ilyen Herceg cucc. Ahogy felmérem az erőviszonyokat még így teljesen korlátozott hatalommal is erősebb vagyok a nőnél.
A fejetlenséges mondatára csak egy halvány félmosolyt engedek meg magamnak, majd amikor felhúzom összeszűkült szemekkel figyelem az ő szemét. Mi volt ez a rándulás? Az izmai úgy viselkedtek, mintha élvezte volna ezt az erőszakosabb tettet. Egy kicsit még erősebben szorítom meg, hogy kísérletezzek rajta. Ha bírja a fájdalmat akkor még jó barátok is lehetünk. A szorítás után, végigsimítok a karján miközben továbbra is a szemeit fürkészem. Hm, újszülött létére még nem is annyira undorító, mint ahogy a többi. Talán, ha akarom el is lehetne vele szórakozni. Hm... majd meglátjuk. Majd talán akkor ha kiszabadulok, most nem tudnám azt az élményt nyújtani, amit szoktam.
- Ó, szóval olvastál rólam? Apropó, mielőtt válaszolnék. Mondd meg nekem, hogy a birodalmam milyen állapotban van nélkülem? Jól végzik a munkájukat, vagy ha visszatérek akkor meg kellesz ölnöm mindenkit és új személyzetet állítani? Kérdezem tőle aggódó arccal. Imádtam ott lenni, ragyogóan nézett ki a palotám. Ha valaki összemocskolta, akkor végighúzom a Pokol vörös homokján és beledobom a lelkek folyójába.
- Egyszerűen, Nef. Ott hagytam a fizikai valómat és most csak a lelkemet, szellememet látod magad előtt. Meg van a hatalmam, hogy kilépjek a testemből és egy ideig így kelljek-járjak a világban. Az erőm korlátozva van, de legyőzhetetlen vagyok. Vonok vállat mosolyogva miközben magyarázok neki.
- Ja és még valami. Én soha nem könyörgök kegyelemért. Nekem könyörögnek azért. A büntetés az büntetés. S vállalom. Az arcomon továbbra is kedves mosoly látható, de az sokkal hátborzongatóbb hatást kelthet, mint ha csúnyán néznék vagy komor arccal állnék.
A fejemet oldalra döntve figyelem az igazi vallóját. Az ujjaimmal végigsimítok a mellkasán és a rajta tátongó lyuk körül. Hm, meg kell mondani precíz volt Lucfenyő.
- Lulunak vannak néha ilyen hirtelen kattanásai az agyában, nem is kell vele foglalkozni. De ha ez vigasztal, szerintem is jó így szív nélkül. Kacsintok vigyorogva, s már lassan cigivel a számban.
- Gondoskodni fognak arról, hogy ezt ami körülöttünk van eltüntessék. Olyan lesz, mintha nem is történt volna semmi. Vonok vállat, majd amikor azt mondja, hogy van-e olyan dolog, amit még nem ismer Lilithről elnevetem magam.
- Kedvesem, Lilithről még nagyon sok mindent nem ismersz. Nem tudod, hogy milyen az igazi valójában. Minket magas rangú démonokat nem lehet kiismerni, sőt saját magunkat sem tudjuk, nemhogy más.  Magyarázom neki a dolgokat, ezt jobb ha tudja. Lilith is olyan, mint az összes többi démon arisztokrata. Csak a hatalom éltet mindenkit.
Megveregetem a két biztonsági vállát, majd helyet foglalok az egyik széken és rámutatok az előttem lévőre, invitálva a nőt. Amint meghallom az üzletelés szót, elkezdek köhögni.
- Hogy mit szeretnél te velem csinálni? Nézek rá elképedve, majd néhány pillanat múlva elnevetem magam.
- Ilyet nem illik mondani egy bukott angyalnak. Sőt nagyon fel van vágva a szád, arról tudsz? De legyen, üzleteljünk. Ha nem én ülnék előtte, akkor már biztos a fejét vették volna, ezért az arcátlanságért.
- Ezt kéred cserébe? Pedig taníthatnálak is, mert van egy olyan érzésem, hogy azt nem teszik veled.   

     §§    §§
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Nefarit &  Azazel
I say more, more, more...

Döbbenten bámulok, azt hiszem, nem hiszek a saját szememnek. Ennyi erővel kivájhatnám a két kezemmel, ha már úgyis a nyúl viszi a vadászpuskát, a befőtt meg elteszi a nagymamát. Tátott szájjal bámulom, ahogy a penge áthatol Azazel testén, de se füst se puff, mintha csak egy apró pocisimi lenne, hogy jaj picikém jóllakott a babuci?
Meg kellett volna halnia, elégnie, elporladnia, vagy mit tudom én, de ez így nem normális, azt a nyomorult pengét senki sem élheti túl, na jó Luciferből kinézném, de lehet, még őt is hazavágná.
Letépi a vadász fejét, és a holtak nyugalmával rendezgeti csendéletté a darabokat.
-Nagy itt a fejetlenség – jegyzem meg mosolyogva, ahogy letérdelek a hulla mellé. A Kedvesem megnevezés eltereli a figyelmem, így váratlanul ér, hogy karon ragad és felállít. Egy halk nyögés is kiszökik ajkaim közül, de még idejében elkaptam, hogy ne adjam premierplán a tudtára élvezem a durvaságot.
Még sosem kerültem ilyen közel egy Herceghez sem, igazából semmilyen közel nem kerültem ilyen nagyhatalmú démonhoz, más körök azok. Az újjászületettek nem kívánatosak a hatalmasok köreiben. Kemény a hierarchia, és Lilith mellett még keményebb.
Nem várja meg a válaszom, pedig bólogattam volna, hogy nincs ellenemre ha ez a vágya, de nem is érdekli hogy van e kifogásom, ő eldöntötte én meg … senkit nem érdekel. Említettem már a hierarchiát?
-Nef? Ahogy kívánja, hívjon Nefnek, bár a Kedvesemmel sem volt semmi gondom. Kérem ne vegye tolakodásnak, de hogy… hogyan került ide? Olvastam a… sorsáról, és nem mintha kötelező lenne, de nem épp valahol démonfalva határán kellene láncra verve ordítoznia könyörületért? – kezem a számra tapasztom, egy kicsit elszaladt velem az a paripa. Hol az az etikett könyv?
-Szívtelen… a szó legszorosabb értelmében. – mosolyodok el, ahogy kezeimmel körbe zárom a szívem helyét és felfedem  valódi mivoltom egy pillanatra. Hajam töve elfeketedik, bőrömön véres karomnyomok díszelegnek, szívem helyén csak egy véres lyuk tátong.
- Azzal indokolta, hogy így én sokkal rosszabb vagyok bármelyik más teremtményénél. Azt hiszem láttam némi elégedettséget is az arcán, vagy csak odaképzeltem. – megrázom fejem nemlegesen és emberi mivoltom nyer újra teret.
– Nincsenek érzelmeim, se könyörület, se empátia. Nem szeretek és nem gyűlölök, csak üres szó a számból hogy sajnálom, csak a vágyak maradtak meg, az éhségem, a kapzsiságom, a bujaságom. – Nyalom meg az ajkam kacéran.
-Itt akarja elfogyasztani? Hullákkal megágyazott kerthelyiségünkben? – nevetek – Egy picikét veszélyes, de ha megígéri, hogy egy darabban visszajuttat a pokolba, hogy a lelkem ebben a testben marad, tárgyalhatunk róla. – ajkamra harapva figyelem, ahogy átveszi a whiskys üveget, majd két másik behemót jelenik meg és leraknak két széket a sikátor végébe. Ha ezt otthon elmesélném. Ohh igen Lilith… hagyjuk a mesélés részét.
-Eddig nem tűnt olyan rossznak, de ez a sajnálat dolog… van valami amit még nem ismerek róla? – kérdezem tettetett rémülettel. Oh mondd sötét atyám, mi jöhet még?
– Csak remélni merem hogy Hercegem, nem árul el. Talán üzletelhetnénk is. – mosolygok aljasul.
– Én nem beszélek róla hogy láttam, sem hogy tudom kicsoda, Ön nem szól Lilithnek róla hogy mibe keveredtem, elég lesz az is, hogy nem kértem engedély az elkóborláshoz. – egyik lábamról a másikra állok, drukkolva hogy menjen bele, hogy kérjen bármit cserébe, csak ne szóljon senkinek róla, hogy elgereblyéztünk ma három tököt, és ebből az egyiket én puszta kézzel. Menőnek érzem e magam? Oh hát hogy a fenébe ne.
A cipekedős melákok eltakarítják a hullákat és begyűjtik a fegyvereket. Így már nem kell ilyen apróság miatt aggódni, hogy esetleg valaki rákérdez, hogy mért is van egy levágott fej a lábunknál.
Majd leírják az éves leltárnál… Ahh mínusz három vadász… járulékos veszteség.

❖ Megjegyzés: - ❖ Zene: Cut...cut...cut... ❖ Szószám: 581
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Nefarith & Azazel


Hát ez teljesen letaglózott. Azt hittem, hogy lesz ebben valami élvezet, de ahogy végigpillantok ezeken a vadászokon nagyon amatőröknek tűnnek. Egy normális csapat már nem így támadna egy démonra. Meg kellett volna tervezni a stratégiát, tervet kellett volna szőni és itt kint egy csapdát állítani és akkor talán sikerrel is járt volna a küldetésük. Ja, nem. Akkor sem. Hisz én itt vagyok. Engem pedig nem lehet legyőzni ebben az állapotomban. Sebezhetetlen és legyőzhetetlen vagyok egy kis ideig. De annyi időm bőven van, hogy ezeket lenyomjam és beszélgetni is tudjak egy pöppet ezzel a démonkával.
Még egy ideig hagyom, hogy a fajtársam szemei előtt leperegjen az élete gyönyörű szakaszai. Miért siessünk el mindent? A halálfélelem egy nagyon szép érzelem ami kiül az arcra, és én imádom nézni. Feltölt energiával. Nagyon jó időzítéssel találom el a pont az arcát az üveggel, amit olyan erővel dobtam, hogy körülbelül egy golyó erejével ér fel. Hallom a nevemet ahogy suttogja a nő, és ez csak egy gonosz félmosolyt csal az arcomra miközben kiroppantom a két kezemet. Igen, nagyon kevés démon tudja azt, hogy kedvemre kelhetek ide-oda a világban. Sőt. Egyedül Lucifer tudja és senki más. De még neki sem szoktam magam megmutatni. Nem akarok, hogy híre menjen. Így sokkal több dolgot hallok meg, sokkal több dolgot tudok meg. A klubban lévő démonok azt hiszik, hogy egy nagyobb démon vagyok aki most éppen vakációzik ebben a világban.  Jobb ez így.
Szinte csak nevetnem kell, ahogyan szalad felém a vadász. Nem teszek semmit, csak állok ott zsebre dugott kézzel és figyelem a lassú mozgását. Már ha akarnám egy szempillantás alatt eltudnám törni az összes csontját. De minek kapkodjuk el? Felém szúr és a penge egyenesen átmegy a hasfalamon. Szépen lassan lepillantok a fegyverre, majd vissza a vadász boldog vigyorára. Sóhajtok egy nagyot, amire le is hervad a vigyor és csak a kétségbeesés marad meg. Megfogom a tőrt tartó csuklóját és egy laza mozdulattal nyomom meg neki, hogy a fájdalomtól féltérdre ereszkedjen. Kihúzom a pengét magamból, majd egy apró és gyors vágással a fejét veszem. A test összerogyik előttem a fej pedig a lábam mellett van. Gúnyosan pillantok le rá és eltaposom a fegyverét pedig eldobom. Felemelem a véres kézfejemet, majd az ujjaimról egyenként nyalogatom le azt a vörös éltető nedűt, miközben a szemeimmel a fiatal démon mozgását nézem.
- Nem is kell meghálálnod, kedvesem. Unatkoztam és azt hittem, hogy ezek fognak nyújtani valami kihívást. De hát tévedtem. Hirtelen közelebb lépek hozzá és az alkarjától fogva felemelem, hogy szinte az arcába tudjak bújni.
- És mivel nem akarok megint unatkozni, ezért ma velem fogod tölteni az éjszakát és beszélgetni fogunk. Mit szólsz? Benne vagy? Király. Meg sem várom a válaszát és kuncogok egyet. Észrevettem az előbb, hogy bámult. De hát egyáltalán nem zavart. Ez az ilyen csodát vált ki minden nőből akivel csak találkozom. A Pokol legszebb férfi teste díj győztese vagyok.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek, Nefarith. Elég ha Nefnek hívlak? Kicsit könnyebb lenne. Olyan rég beszélgettem már egy démonnal, hogy elszoktam a nevektől. Mondom neki sóhajtva és elmászok most már az arcából. Csak azután esik el a mondat második fele.
- Szívtelen? Szó szerint szívtelen? Kérdezem tőle oldalra döntött fejjel s előveszek a zsebemből egy cigit. Számhoz emelem és meggyújtom, majd a nőre fújom rá a füstöt. Lucinak új heppje van? Kitépi a fiatal lányok szívét és úgy készít belőlük démont? Ejh, ejh. Látszik unatkozik nélkülem. Na majd ha a híres hármas közül valamelyik kiszabadít, akkor fényt hozok a Pokol életébe.
- Rá se ránts. Én úgy is el vagyok ha csak leülünk és beszélgetünk. Persze alkoholt hozatok, mert anélkül nem megy a normális társalgás. Vigyorgok egy nagyot, majd az ajtó felé sétálok és kinyitom, de nem megyek be. Idehívom magamhoz a biztonságit és utasítom arra, hogy hozzon egy üveg whiskyt. Majd bezárom az ajtót és visszasétálok a leánykához.
- Lilith szolgája vagy? Ó, szegény. Sajnállak. Nevetek fel hangosan, majd szívok még egy slukkot.
- De legközelebb ha nálad nagyobb rangú démonnal találkozol, ne mondd el azt, hogy megszöktél Lilithtől egy kis ideig. Ez egy jó tanács, ha túlakarod élni.    

     §§    §§
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Nefarit &  Azazel
I say more, more, more...

Vannak azok a pillantok, mikor azt érzem, ennél rosszabb nem is lehet, és vannak azok, mikor rájövök hogy öregem van még lejjebb is. Egyszer akarok kirúgni a hámból és felhagyni a dög unalmas lelkek rablásával, erre lecserélem három vadászra. Mondhatom Nef ehhez tehetség kell.
A kis suttyó egyre közelebb ér, a pengén csillog az alább hulló köd. Nem sietik el a dolgot, ki akarják élvezni. Talán én lennék az első? Velem veszítenék el a szüzességük? Bocs drágáim, de nem vagyok az a tanítónéni fajta.
Csodás száz év volt, de azt hiszem innen nem jutok ki egy darabban. Doroty itt a sárga köves út vége, búcsúzz szépen el. Mély levegőt veszek, bár semmi szükségem nincs rá. A kissrác keze lendül, aztán térdre rogy. A vér szaga megcsapja az orrom, aljas mosolyt csalva ajkamra.  
-Azazel – suttogom ismételve a hallott nevet. De hisz lehetetlen, hogy ő legyen, valahol a pokol legmélyebb mélyén, a mostforduljfel és a hiábasikítasz határán elrejtve raboskodik. Már vadásztam rá eleget, belefáradtam többezerszer hogy megleljem, de kevesebb tollvonás van róla, mint Lilith havi ciklusáról. Esélytelen. Kereshetném még száz évig, vagy ezerig, ha ő maga nem akarja, a kutya se találja meg. Most mégis itt van, és láthatóan minden csak nem épp rab.
A vadászok megrettennek, de nem hátrálnak. Az újabb ellenség felé fordulnak és az egyik, támadó testtartással rohanni kezd felé. Fogalmuk sincs, hogy kibe kötöttek bele, rohadtul fogalmuk sincs.  A másik csak vár, és nekem pont tökéletes. Kilépve tűsarkúmból, mezítláb osonok mögé, megragadva a pengét tartó csuklóját, balommal pedig megkeresem a még dobogó szívét és kiemelem elé, hogy szemügyre vehesse hol is van a hiba.
-Mondd vadássssz… - sziszegek neki – féled a halált? – kacagok a fülébe. Lassan húzom vissza a kezem, és ajkamhoz emelem a véres húsdarabot. Élvezettel harapok ki belőle egy jókora cafatot. Tudom tudom, nem épp angyali vonás, de mindenkinek kell valami hobbi, nem? Kannibál lennék? Nem hiszek benne hogy az elfogyasztott ellenségeim ereje belém száll, vagy sebezhetetlenné tesz. Egyszerűbb oka van. Azzal hogy Lucifer elvette a szívemet, megszűnt minden érzelem bennem. Nem szeretek és nem gyűlölök, nem érzek igazi haragot, nincs bennem irigység, féltékenység, vagy megbánás. De ezt el ne mondd senkinek. Ha emberi szívet fogyasztok, kis ideig van bennem képesség az empátiára… nem … nincs… pedig olyan jól hangzana a dolog. De egyszerűen csak finom, és valahol mélyen elégtétel, hogy lopott szívem helyére másikat lopok.
Azazel a harmadik vadászt is bedarálja. Holtan rogy össze a szerencsétlen, a pengéje éles csattanással landol a földön. Lassú kimért lépésekkel közeledek felé, majd alig két méterre megállok és féltérdre ereszkedem.
-Hercegem… nem fogom tudni meghálálni, amit értem tett. – állok fel lassan és némi habozással nézek fel rá.
– Ha van bármi, amivel kiegyenlíthetném a számlát, ne habozzon tudomásomra hozni. – fürkészem tekintetét. Össze sem hasonlíthatóak vonásai a festményekkel, rajzokkal amik róla készültek. Tutira vakok csinálták. Csálcsorgatóan helyes pasi. Oké az öreg egy gyökér, de ízlése az kvára volt. Néz rám én pedig vissza rá, aztán leesik hogy bámulom. Baszki.
- A nevem Nefarith, Lucifer szívtelen démona. – pukedlizem könnyedén apró szoknyácskámban. Valószínűsége hogy ismert akár hallomásból is erősen konvergál a nullához. Nem büszkélkedek nagy tettekkel, teszem a dolgom, lesem Lilith kívánságait, és ha itt az idő beállok én is a csatasorba, hogy eltöröljük a parasztokat végre a sakktábláról.  Addig viszont maradnak az újabb évtizedek a pokolban, könyveket bújva, amiknek most épp úgy nem veszem hasznát mint ha egyet sem olvastam volna.
Mért nincs démonetikett? Hogy a jó életbe kell viselkedni egy Herceggel szemben? Egyáltalán mért mentett meg? Akar valamit tőlem? Vagy csak szórakozásból? Nem is miattam, csak ölni volt kedve? És mind ezt mégis hogy tegyem fel neki?
– Sajnos azt hiszem odalett a lehetősége, hogy visszakísérjem mulatni. A VIP részlegre engem nem biztos, hogy beengednének, még tiszta manccsal sem.– emelem fel maszatos kezem és a tiszta alkaromba törlöm véres számat. Úgy festhetek, mint egy óvodás gyerek, aki megtalálta a temperát és rájött, hogy kell letekerni a kupakot.
-Lilith amúgy sem épp a kedvességéről híres. Igazából nagyon itt sem szabadna lennem… - és ezt most mégis mért mondtam el neki? Nef kapj az eszedhez! Ennél rosszabb már úgysem lehet…

❖ Megjegyzés: - ❖ Zene: You Don't Own Me ❖ Szószám: 675
[/quote]
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Nefarith & Azazel


Teljesen unott arccal döntöm hátra a fejemet a sziklának, és fütyülgetek magamban.
- A börtön ablakába soha nem süt be a nap... Na tessék most már énekelni is elkezdtem. Hát megőrülök az unalomtól, semmi érdekes nem történik. Most menjek és ijesztgessem az embereket szellem formában? Vagy démonszajhákat hajtsak? Itt az a cink, hogy egyiket sem tudom huzamosabb ideig megtenni hiszen, ha elhagyom a testemet akkor nem sok időt tölthetek a láncaimtól messze és az erőm teljesen korlátozva van. Még egy újszülött kis démonka is könnyedén eltudna intézni, ha nem lennék elpusztíthatatlan. De mivel az vagyok, ezért az olyanokkal akik nem tudják, hol vagyok fogságban, azokkal kicseszhetek és kínozhatom őket a kedvemre. Háhá! S nem is tudnának visszavágni. És miért mondtam azt, hogy csak azzal tudom ezt tenni, aki nem tudja a hollétemet? Egyszerű. Mert aki tudja és kib*szok vele akkor semmi sem állhatna az utukba és eljöhetnének hozzám, hogy megöljenek. Mert védekezni sem tudnák. Az erőmet teljesen blokkolja ez a nyomorult szó szerint istenverte lánc. Mindig is imádtam a szabadságot és ezt tudta Apci is, ezért elvette tőlem, hogy szenvedjek. De hát nem Azazel lenne a nevem, ha nem találnék kiskaput. Arra nem gondolt az Öreg, hogy van olyan hatalmam, hogy a testemet otthagyva szellemként járjak a világban. S az erő és az idő korlátozáson kívül, majdnem ugyanolyan, mint alapból. Ugyanúgy hozzátudok érni másokhoz, ugyanúgy meg tudok fogni tárgyakat amikkel betörhetem más koponyáját.
Tudom, hogy elfognak jönni értem. Csak várnom kell. Vagy a lányom, vagy Belial, vagy Lucifer. Bízom mind a háromban. A lányomnak először meg kell tanítom azt, hogyan tud olyan fegyvert készíteni amivel el tudja vágni a béklyóimat. Látszik, hogy apja-lánya. Nagyon jó kézügyessége van a készítések terén, de hát nem hiába. Van ami ösztönözze. Azt hiszi, hogy ha kiszabadít segíthetek majd neki visszahozni a családját. Hm, naiv leányzó. De hát mit várunk? Ha ember lennék és tőlem is elvennék azt, amit szeretek én is megpróbálnám visszahozni bármibe kerülne. Kíváncsi vagyok, hogy melyik fog eljönni értem. A két bukott meg nem tudom, hogy mit csinál vagy, hogy miért nem szabadít ki, de biztosan meg van rá az okuk. Vagyis remélem. Mert ha megfeledkeztek rólam akkor ki fogok akadni. S ha kiakadok, akkor ember fejek hullanak óriási mennyiségben.
Már nem bírom ezt. Élőhalott leszek mire visszatérek a testemhez, de nem bánom. Muszáj vagyok valamit csinálni, mert az unalomtól lassan öngyilkos leszek. Ja várjunk. Még öngyilkos sem tudnék lenni, mert a kezemet nem tudom felemelni. Rohadj meg Szakállas. Sóhajtok egy nagyot s behunyom a szememet. A szél körülöttem hirtelen feltámad és elkezd mennydörögni, villámlani. Ez a hatása amikor kilépek a testemből. Ezért mondják azt, hogy ez a hegység el van átkozva, mert csak a területén vannak ilyen hirtelen viharok. Amint hátrahagyom a testemet, kiroppantom a nyakam és már ugrok is le a szikláról a nagy mélységben és amint földet érek, a lábam alatt nem a kopár talaj található hanem beton. New York városában vagyok és egy nagy mosollyal nézek körül az embertömegektől hömpölygő utcákon. Az úti célom nem más, mint az egyik éjjeli klub, ami ha jól tudom Lilith tulajdonában áll. Soha sem értettem minek csinálunk ilyen helyeket. Inkább menjünk oda szórakozni ahol emberek a tulajdonosok és öljünk kedvünkre. Bár lehet, hogy csak én vagyok ilyen maradi a sok rabság miatt.
Szépen lassan zsebre dugott kézzel sétálok a klub felé, hamar kiszúrom hiszen az egyik legjobban futó hely a környéken s ez látszik az előtte lévő óriási sornál. Természetesen nem várom meg a tömeget míg beér, hanem szépen az elejére sétálok a démonőrhöz, aki már reszketve adja is nekem a karszalagomat. Az egyik VIP helyiségben foglalok helyet, ahonnan tökéletesen látok és hallok mindent. Szó nélkül hozzák a whiskymet és amint megkapom kortyolgatva figyelem az eseményeket, miközben már az egyik feketeszemű lányka az ölemben helyet foglalt. Csókolgatni kezdi a nyakam, de én csak unottan iszogatom az italomat. Fültanúja lettem egy tervnek, amit majdnem mellettem beszélt három srác. Három vadász. A pultnál lévő nőt akarják megölni. Na nézzük lesz olyan okos a kis fruska, hogy nem megy el minden ismeretlennel? Szemeimmel követem az első csávót és, ahogy látom nincs annyi esze a fiatal fajtársamnak. Hátramegy vele és követi is a másik kettő. Végre egy kis izgalom. Lelököm magamról a nőt, majd az italommal sétálok én is hátra, majd garázs tetejére felugorva figyelem a történeseket. Fel van vágva a szája, az nem vitás. Amint sarokba szorítják, leugrok a tetőről és egy nagy hangos sóhaj kíséretében iszok bele a whiskymbe.
- Skacok, rossz napot választottatok a vadászatra. Lehúzom a pohárban lévő folyadékot, majd egy jó erős dobással az egyiket fejbe találom.
- Tíz pont Azazelnek! Kiáltok fel hangosan és a levegőbe bokszolok.
- Akkor most már csak ketten maradtatok, igaz? Megvillan a szemem és szépen lassan kezdek el feléjük sétálni.
- Mit szólnátok hozzá, hogy a beleitek lennének majd a klub új jelképe?    

     §§    §§
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Nefarit &  Azazel
I say more, more, more...

Halálra unom magam. Beteges szóvicc, de hogy máshogy mondhatnám, hogy félig lelógva a szófáról hallgatom, ahogy Vivaldi sokadjára is előadja a Tél nyitányát, én meg már arra sem veszek fáradtságot, hogy kezeimmel karmester módjára legyezzek.
Az ember… nem nem ez nem jó, a Sátán lánya… hmmm végülis nevezhetünk így, hiszen Lucifer ölt meg, aztán adott új életet, és ott van Lilith is a vérével. Van anyám meg apám, mint egy boldog család. Pff agyrém. Bár végtére is, én nem a halandó világban öregedtem meg, vagy estem áldozatául a gonosz végnek, más vagyok, mint a legtöbb itt lébecoló démonka, és most a szívtelenségem hagyjuk szépen ki a képletből. Szóval a Sátán lánya is csak addig élvezi a poklot, míg rá nem un. Itt nincs se éjjel se nappal, az idő végtelen, és az örökkön örökkét nem csak elcsépelt szóként használják.
Haragosan mordulok fel, és vágom hozzá a bakelit lejátszóhoz a kezem alatt heverő könyvet. Shakespeare és Vivaldi, mint valami szottyos angol nevelőnő, szólítsatok Mary Poppinsnak. Tűsarkaim hangosan kopognak a hideg márványon, ahogy a bejárati ajtó felé masírozok. Lilith nincs ma itthon, hát nem kell fésülgetni a haját, meg fürdővizet engedni és órákig hallgatni, hogy már megint a naplóját bújom. Ideje kirúgni kicsit a hámból! Ujjaim a kilincsekre fonom és lendülettel nyitom ki a kétszárnyú ajtót. A forróság, a fullasztó vörös por, és a sikolyok ezernyi hada csap át testemen, én pedig széttárt karokkal állok, és csak vigyorgok, mint akit ba… visznek. Ohh meg is van a mai program…
New York, a város, amely soha nem alszik. Mintha félne, hogy ha lehunyja szemét, elszabadul a pokol. Megsúgom, hogy nem kell hozzá aludni. Ez nem egy filmes klisé, hogy a gonosz az álmodban jön és elragad, aztán ha meghalsz a valóságban is. Sétálj egész nyugodtan fényes nappal, shoppingolj a barátnőiddel, szeretkezz az exeddel a nője házában, dolgozz, küzdj, álmodj, remélj, aztán bukj el a lábaink előtt, ahogy azt elvárjuk tőled. És megteszed, persze hogy megteszed, hiszen csak egy halandó vagy, egy törékeny, tűnékeny semmisség. Isten a saját képére... cöhhh, akkor isten kapzsi, uralkodó, gyarló vágyakkal telt, bosszúálló… az ilyet imádni kell? Akkor imádjatok minket, mi legalább itt vagyunk, létezünk, élvezünk, és elveszünk mindent ami kell .
Raves… Lilith legújabb kis tüneménye. Egy klub halandónak és halhatatlannak, vérvörös vágyak, bujaság, szenvedély, hazugságok tárháza. Hmm otthon édes otthon.
Nyüzsögnek a partyzni vágyók a főbejáratnál, kígyózó sorban várakoznak a platformos tűsarkúba és cicanaciba öltözött ribancok egész hada. Paráznaság, édes, fullasztó mámorban úszó bűn, ami elől elfuthatsz, de elbújni úgysem tudsz, mert megtalál ha más nem szétszívott aggyal valamelyik mosdó ajtajának támasztva, mikor már az sem számít el jön e a holnap.
Leülök a pulthoz és egy démon pincérlányka lép elém. Első napja lehet, látom a bizonytalan mozdulatait, hogy remeg az idegtől, jaj el ne csesszen valamit. Hogy mit adhat? Hát a lelkedet már hiába kérem. Kétszer elismétlem a rendelésem, mire harmadjára is visszakérdez. Menten falnak megyek. Megvillantom felé csodás mosolyom, és közelebb hajolva értésére adom, hogy milyen jó neki, hogy itt lehet, hogy csinálhat valami hasznosat, és nem láncra verve iktatja az épp érkezőket a kapunál. Jamm… vannak szar melók.
Végre megkapom a csodás LongIsland teám, erre nem leül valaki mellém? Felsóhajtok, ahogy felém fordul. Mégis milyen duma az, hogy hello cica van gazdád? Hogy lenne e vele kedvem csörögni, mert hogy ő itt a helyi menő csávó és kinézett magának. Vajon a tejfehér hajam vagy a 90es mellem tűnt előbb fel neki? Nem állok kötélnek, erre kezét a combomra teszi és fejét hátra fordítva vigyorog egy kisebb társaságra. Szóval fogadás… a lúzer megbírja e húzni a dögös macát? Szuper, csináljuk! Kezem felcsúsztatom a karján egész a tarkójáig, majd közel húzom magamhoz és hosszan szenvedélyesen megcsókolom.
Szerencsétlen teste megremeg, de nem a vágytól, minden egyes másodperccel, amit csókomba gabalyodva tölt, fogy az élet ereje. Elszakadok tőle, az meg csak vigyorog és visszabotorkál a haverjaihoz. Talán van két, három órája, mielőtt kimúlik a szerencsétlen pára.
Két körrel később újabb kérőm akad. Fiatal ez is, törékeny, sármos, de mégiscsak egy kisfiú hozzám képest. Hízeleg, és áradozik róla hogy ilyen gyönyörű hajzuhatagot még sosem látott, és szinte mindenhez engedélyt kér. Tetszik nekem. Remek szolga lenne belőle, felkelti a kíváncsiságom, így kézen fogom és a hátsó kijárat felé húzom.
A sikátor kihalt, sehol egy teremtett lélek. A falnak nyom és csókolni kezd, kis mohó. Látványosan terelni próbálja a figyelmem, micsoda önfeláldozás, hogy a két haverja némán közelebb osonhasson. Ha gruppen vágya van hát mért nem ezzel kezdte? Aztán persze megvilágosodok, mikor meglátom a kezükben azt az ordenáré ronda fémdarabot. Fontos a védekezés, hogy ne kapjunk el semmit egymástól… na de így?
Ellököm magamtól a kis srácot, épp időben, mert az ő kezében is megjelenik egy penge.
-Oh fiúk, már vége a vadászidénynek. - mondom mosolyogva, miközben eltávolodom a faltól.
-Hallgass Démon! Ne nehezítsd meg!
-Ahh szóval most jön az a rész, hogy Bambi anyukája letérdel a vadász elé, Pocahontas meg önként átadja Amerikát a spanyoloknak, értem már, csak az a baj tudjátok, hogy nem túl jó ez az arány, három egy ellen. Még azt fogom hinni, hogy féltek tőlem.
-Elég a dumából, most meghalsz! – köpi felém a kis fiatalka, és közelebb lép, én meg hátrébb. Ahogy lengeti előttem a kis bicskáját, lassan kezdenek beszorítani a sikátor hátsó falához, lehet most kellene segítségért kiabálnom?
❖ Megjegyzés: - ❖ Zene: Winter ❖ Szószám: 871
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members

Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Ajánlott tartalom

all the stories are true

3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
 Similar topics
-
» Bárpult az első helyiségben
» Bárpult a hátsó helyiségben

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: Raves Club-
Ugrás: