Visszatérni az Udvarba mindig olyan, mint hazaérni egy hosszú utazás után. A színek, hangok, illatok mind azt üzenik, hogy ide tartozom, jó helyen vagyok. Ilyenkor mindig megkérdőjelezem, hogy miért döntöttem úgy, hogy a mondének világában is munkát vállaljak. Ugyanakkor, már tapasztalatból tudom, hogy ez a kezdeti öröm a visszatérés miatt hamar unalomba fog átcsapni. A hely állandó szépsége mindig megmarad, de én kedvelem a változatosságot. Tudom, hogy nem lennék képes ennyire értékelni az Udvart, ha folyamatosan itt tartózkodnék. Így viszont egy gyermek örömével vetekszik az enyém, ahogy körbeforgok tündérruhámban. A selymes anyag puhán öleli a testem és boldogan tekintek le a mély dekoltázsra, amely helyettesíti az ékszerek hiányát, bár a szoknya most nincs combközépig felsliccelve. A tündérek többsége nem kedveli, ha sok meztelen bőrt mutat a ruhája, nem tudom, hogy én miért vagyok kivétel. Talán a pixie származásom magyarázat erre a talányra is. Igen, ez mindig emlékeztet, hogy nem illek én ide teljesen. Szeretem az aranyat, de most az egyszerűségre törekszem, kis selyem virágokkal a hajamban. Kiélvezek ilyenkor mindent, amit a mondén világban mellőznöm kell, de ügyelek rá, hogy még véletlenül se ragyogjam túl a seelie queent. Első utam a főszakácshoz vezetne, hogy frissen sült cipót szerezzek, hisz az a gyengeségem, de nem ma. Királynőm hívatott, én pedig nem vagyok olyan helyzetben, hogy megvárakoztassam. Legszívesebben szó szerint repülnék, de nem kockáztatom, hogy fényes nappal akárki meglásson. Így csak a lábamat kapkodom, ujjbegyeimmel érintve a leveleket, virágok szirmait, amik mellett elhaladok. Kedvem lenne szedni egy marékkal, majd koszorút fonnom belőle királynőmnek, de tudom, hogy úgy csak megrövidíteném ezeknek a csodálatos növényeknek az életét, így inkább hagyom őket a helyükön. A palotában a falakon futó borostyán leveleket, indákat és a szőtteseket is mind érintem, ahogy befordulok az egyik sarkon. A trónterem előtt egy palotaőr áll, miközben egyre közeledem, a lépteimet méltóságteljes lassúságra fogom vissza. Arra számítok, hogy szó nélkül átenged, de lándzsájával utamat állja. - Mi járatban, Tündérkém? - húz magához. Ekkor feldereng bennem, hogy az őszi napéjegyenlőség ünnepén közelebbről is megismerkedtünk egymással. De emlékszem, hogy akkor a bor bódító hatása alatt voltam és úgy sejtettem, hogy ő is. Választhattam volna rosszabbul is...- teketóriázom egy pillanatra, miközben végigsimítok a harcos tündér erős karizmán. De erre most nincs időm, úgyhogy enyhén megrázom a fejem. - Királynőnk hivatott, nincs most időm erre. - próbálom eltolni magamtól, de az erős karok közül nincs menekvés, hiába is próbálkoznék. Így csak sóhajtotok egyet. - Rendben, egy csók, de akkor elengedsz? Válasz helyett csak számra tapasztja a száját, miközben erősödik a szorítása és a földről is megemel. Meglepetésemben felnyögök, amit ő biztató jelnek vél, mert nyelvével furakodik a számba. Úgy döntök, hogy ha belemegyek, hamarabb vége lesz, így visszacsókolok, majd apró hegyes fogaimmal gyengéden ráharapok az alsó ajkára. Érzem, hogy gyengül a szorítás és a talpam alatt újra padló van, így megfelelő pillanatnak látom az újrapróbálkozást. - Ha viszont nem engedsz el ebben a pillanatban, soha többé nem csókolok vissza. - ez megtette a hatását. Egy ilyen ígéret a tündérek közt igen komolynak számít, hisz nem tudunk hazudni. - Köszönöm. Most már bemehetek? - simítom le szoknyám gyűrődéseit, miután végre kellő távolságra kerülök az őrtől. Az ajtó kinyílt előttem és beléphetek a trónterembe. - Úrnőm! - hajolok meg, ha bent találom. Ha egyedül van és a trónon ül, még le is térdelek elé, mellé, a lábához. Ha nincs, akkor odasétálok az egyik ablakhoz és a párkányra ülve várom érkezését.
adminisztrátor
ranggal rendelkezem
Silent Brothers
all the stories are true
Tárgy: Re: Trónterem Szomb. Nov. 25 2017, 01:47
-- szabad játéktér --
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true
Tárgy: Re: Trónterem Hétf. Okt. 23 2017, 15:22
Kaelie & the Queen
Things you should never break: promises, trust and someone's heart
Harsány nevetés szakad fel belőlem Kaelie kérdése hallatán. Az ötlet, hogy a Király és én násszal egyesítsük birodalmainkat, egyszerre szürreálisan bizarr és eszementen zseniális. Nem hiszem, hogy a kapcsolatunk másról is szólna, mint egymás kivégzésének módszeres próbálgatásáról, ugyanakkor az is lehet, hogy működne. Mindketten élhetnénk tovább fényűző, bohó életünket szeretőink karjaiban, s közben együtt osztozhatnánk az uralkodás dicsőítő mámorán. Csakhogy sem ő, sem pedig én nem igazán tűnünk osztozkodó típusnak. Kénytelen vagyok magaménak tekinteni az egyeduralomra törekvő vágyát, hiszen jobb szeretek egymagam uralkodni, anélkül, hogy bárki belekotyogna, mit és hogyan kéne cselekednem, és ezzel valószínűleg a Király is így van. Be kell ismernem azonban, hogy ha királyomként nem is tudnám tisztelni, szeretőnek nem lenne utolsó. Így hát megnevettet a gondolat, házasságunk gondolata, ellenben közel sem szörnyeszt el úgy, mint Kaelie-t. - Ne aggódj, drágám, egyelőre nincs semmi ilyesmi kilátásban. Ha madarakként képzelsz el minket, a házasság számunkra kalitka... Nem hiszem, hogy a Király fontolgatná, hogy birodalmaink egyesítésének ezt a módját válassza. Ahhoz túlságosan kevésre tart engem, s be kell vallanom, az érzés kölcsönös. - A lány kezéért nyúlok, hogy elvonva szája elől ölembe húzzam, kedvesen megszorongatva. Jól esik, hogy az Udvarom tagjai ennyire törődnek királynőjük sorsával, de egyelőre az egység megteremtésénél szuverenitásunk megőrzése sokkal inkább elsődleges szempont. Örömmel látom, hogy ha vonakodik is a terveimtől, mégis kész a segítségemre lenni; önként ajánlja fel szolgálatait, ami jóval megkönnyíti a helyzetemet. Nem szeretek parancsolni, zsarolni, ráerőltetni másokra dolgokat, már ha a saját népemről van szó, hiszen legnagyobb és legveszélyesebb fegyverük az irántam táplált hűségük. Ha azt megtöröm, uralkodásom napjait számlálom meg vele. Bár Kaelie biztosan fel tudna sorolni néhány dolgot, melyekért haragot, dühöt táplálhat irántam a szívében, az évek során mégis mintha sikerült volna friss virágot nyitni mérgező bimbójából. Fontos, hogy ez így is maradjon. - Hosszú évtizedek óta bevett szokás az Udvarok közt, hogy vendégül látjuk egymás delegációját e trágyalás alkalmából. Mikor birodalmunkra kerül a sor, fontos, hogy az Ellenudvar képviselői a lehető legelégedettebben távozzanak. Ne érts félre, nem viselem szívükön jólétüket - cinkos mosolyt ejtek vállam felett a lányra, majd combjaimat keresztbe pakolom egymáson, karjaimat pedig összefonom mellem alatt. - Természetesen igyekezetemnek diplomáciai okai vannak. A lényeg, hogy lányaim nagy odaadással gondoskodnak az ellenlovagok szórakoztatásáról, viszont a Király... Az ő öröme a kulcsa mindennek. Szükségem van valakire, aki képes bevezetni őt a Tavasz Udvarának, az életnek, a szerelemnek gyönyörébe, aki megízlelteti vele azt, amit népünk adni képes. Aki nem csak társalog, hanem diskurál, nem csak bájolog, hanem csábít, és aki hajlandó megnyitni a testét és a lelkét egyaránt a Király előtt... S persze jelenteni nekem minden információt, amit a kéj fellegeiben fürdőzve a Király esetlegesen elhint. - magyarázom, s igyekszem úgy feltüntetni a lehetőséget, hogy ne csak az örömszerzés látszódjon benne, hisz ez annál többről szól. Ez kőkemény politika, logikai és türelmi játék, s persze elköteleződés és odaadás Udvarunk iránt. - Rád gondoltam. Úgy hiszem, te tökéletes lennél a feladatra, és képes lennél elbűvölni őt. - teszem még hozzá, a füle mögé igazítva egy szőke fürtöt, majd kíváncsian figyelem, várom a reakcióját.
❖ Megjegyzés:
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true
Tárgy: Re: Trónterem Szer. Okt. 18 2017, 12:41
Nerissa & Kaelie
A kis dolog kis dolog, de a hűség a kis dolgokban nagy dolog.
A trónterem monumentális eleganciája úgy lett kialakítva, hogy minden erre tévedt vendéget vagy ellenséget lenyűgözzön. De hiába láttam én már olyan sokszor, egy közönséges, egyszerű tündérnek érzem magam a hatása alatt. A terem elég nagy ahhoz, hogy bármilyen ünnepséget meg lehessen rendezni a falai közt, bármekkora küldöttség egyszerre beférjen. A hatalmas, festett ablakokon kívül elég nyitott keret is van, hogy a kinti meleget és fényt beengedje. De a belépő figyelme kétségkívül először a grandiózus, díszített trónra irányul és a terem ékkövére, a benne ülő Királynőre, aki fényesebben ragyog, mint akármelyik ablak a teremben. Szépségéről messze földön dalokat zengnek, még a mondén trubadúrok is földöntúliként jellemezték. Ahogy elé térdelek, majd a két gyönyörű, de veszélyes szemébe nézek, imádat és egy furcsa büszkeség jár át. Hálás vagyok, hogy itt lehet és előtte térdelhetek, hogy annyira a kegyében érezhetem magam királynőmnek, hogy mellette foglalhatok helyet. - Hiányzott az Udvar, mindig öröm hazajönni! - terül szét egy mosoly az arcomon. Régen egészen mást neveztem volna otthonomnak, de mára már az Udvar vált azzá a hellyé, ahol szeretnek, ahol szeretek és ahova visszatérek, és igazán érzem, hogy ide tartozom. Itt van igazán jelenőssége a létezésemnek. Bár itt és a mondénok világában máshogy telik az idő, így sosem tudom, igazából mennyit tartózkodom az egyik meg a másik helyen, mindig úgy érzem, hogy itt csak úgy repül az idő, míg odaát lassú medve cammogással jár. - Az Ellenudvar királya? - kérdezek vissza, mintha nem értettem volna jól. Hideg fut végig a gerincemen, amikor azokra a történetekre gondolok, amiket róla suttognak. Hogy végez a lánygyermekeivel, van hogy a fiaival, asszonyaival is. Kegyetlen hidegsége csak a kiszámíthatatlanságával vetekszik. Persze tudom, hogy az lenne a legjobb birodalmunk számára, ha beállna a béke, és nem mernék úrnőmnek ellent mondani, de nem tudok vele egyetérteni most. - Te vagy az Udvar ékköve, Királynőm. Ugye nem tervezed házasság útján egyesíteni az Udvarokat? - emelem kezem a szám elé, mert még a gondolat is, hogy egy ilyen esemény megtörténjen vérfagyasztó érzéssel tölt el. Nincs beleszólásom a döntéseibe, bár megtisztelve érzem magam, ha megosztja velem őket, bizalmába fogad. Ennek a lehetőségétől azonban minden kétséget kizáróan mindkét udvar lázongásokban törne ki. A tél és a tavasz nem férnek meg egymással, a jég megöli a serkenő bimbókat. Ezt remélem, hogy a királynőm is belátja és nem tervez ilyen őrültségeket. Ha viszont mégis, akkor kíváncsi vagyok, milyen szerepet szán nekem. Talán kémkednem kell az ellenudvar követsége közt? Esetleg a király hálószobájában? Vagy a kísérőit kell szórakoztatnom? Elvonni valakinek a figyelmét, hogy Királynőm terve elől elgördüljenek az akadályok? - Miben tudnék segítségedre lenni, Királynőm? - kérdezem alázatosan, mielőtt a kíváncsiság szétszedne. Tudom, hogy nincs sok válaszlehetőségem, hisz az adu az ő kezében van mindig. Így csak abban kell vakon bíznom, hogy mindig a legjobbat akarja nekem.
Things you should never break: promises, trust and someone's heart
Közeleg az éves tanácskozás ideje, melynek ezúttal a Tündérek Udvara szolgál otthonául. Természetesen nem a birodalmam szívében fogom megvendégelni a Királyt és kíséretét, hanem földjeink határán, de ettől még rengeteg szervezni- és tennivalóm akad a nagy napig. Elő kell készítettnem mindent, a hely dekorációjától kezdve az étkeken át a vendégeink szórakoztatásáig - ez utóbbi sarkallatos pont, hiszen mi mástól lenne különlegesebb az Udvarunk az ellentündérekénél, minthogy nálunk az örömszerzés, az életimádat megannyi formája fellelhető, s bátran hirdetjük azt, hogy szeretni a létezésünket és boldogságot lelni benne az egyetlen és legfontosabb kötelességünk. A meghívók már készen vannak, még várom Meliorn visszatértét, hogy lovagjai elküldhessék egyenesen a Királynak. Addig marad időm elrendezni udvarhölgyeimet, kik önként és örömmel jelentkeztek rá, hogy szórakoztassák az ellenudvar katonáit e neves esemény során. Nekem azonban szükségem van még valakire, a legkülönlegesebbre, aki méltó társaságot kínálhat a Királynak. Nem küldhetem hozzá találomra valamelyik tündért, hiszen tudom jól, mennyire finnyás az ízlése. A legjobbra van szükségem, a legszebbre és legbájosabbra, a legérdekesebbre, ki mellől majd Nebiros elégedetten és derűsen távozik. Nem mintha annyira foglalkoztatna a lelki világa, de ebben az egyben szeretném az orra alá dörgölni, hogy jobbak vagyunk nála. Így hát hosszas töprengés után Kaelie-re esett a választásom, ki ugyan ideje nagy részét az Udvaron kívül tölti, mégis pont ezért szolgálhat érdekes információkkal, történetekkel a király számára. Sokan azt hiszik, megfeledkezem a tündéreimről, miután azok úgy döntenek, a felszínen keresnek elfoglaltságot maguknak, pedig ez nincs így. Az Udvar tündére akkor is népem tagja marad, ha a mondének közé vegyülve tölti hétköznapjait. Sőt, legértékesebb fegyvereimet épphogy nem a trónom alatt rejtegetem... Az ajtó túloldaláról beszűrődő hangok mosolyt festenek arcomra. Türelmesen támasztom ujjbegyemen járomcsontomat, várva, hogy Kaelie megérkezzen, s amint nyílik az ajtó és az ismerős arc felbukkan mögötte, ajkaim egészen füleimig húzódnak a viszontlátás örömétől. - Kaelie! - felemelem a fejem és egyenesbe húzom magam, vörös zuhatagom alól szemlélve elém görnyedő alakját. Álla alá nyúlok, lágyan megemelem fejét, hogy közelebb húzva magamhoz egymás szemébe nézhessünk. - Kelj fel, drágám! Örömmel tölt el, hogy újra itthon üdvözölhetlek! - elengedem, hellyel kínálom őt trónom karfáján, mely elég széles ahhoz, hogy kényelmesen nekidőlhessen. Semmit sem változott, mely népünk tekintetében nem meglepő, ám annál örvendetesebb dolog. - Remélem, nem okozott kellemetlenséget, hogy iderángattalak. Újabb esztendő telt el, itt az ideje a béketárgyalásoknak. Idén mi látjuk vendégül az Ellenudvar követségét, és szükségem van a támogatásodra. Királyuk a legjobbat érdemli, mindenből. - Jól megnyomom az utolsó szót, jelentőségteljes pillantással fúrva tekintetem az övébe. Egyelőre fukarkodom még a bővebb információkkal, puhatolózva vezetem csak fel a dolgot, hogy lássam, mit szól. Birodalmaink politikája talán távol áll tőle, a kedvemért viszont remélem, hajlandó ezúttal belevetni magát. - Szeretném, ha mellettem lennél és segítenél. Bár tudom jól, hogy nem mondhat ellent akaratomnak, mégis igyekszem azt a látszatot kelteni, hogy van választása. Hiszen megteheti, hogy nemet mond, szíve joga úgy dönteni, kérésemnek nem engedelmeskedik... Mindig megszerzem azonban, amire vágyom, s ha kell, léteznek más módszereim is.
❖ Megjegyzés:
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true
Tárgy: Re: Trónterem Kedd Okt. 10 2017, 21:40
Nerissa & Kaelie
A kis dolog kis dolog, de a hűség a kis dolgokban nagy dolog.
Visszatérni az Udvarba mindig olyan, mint hazaérni egy hosszú utazás után. A színek, hangok, illatok mind azt üzenik, hogy ide tartozom, jó helyen vagyok. Ilyenkor mindig megkérdőjelezem, hogy miért döntöttem úgy, hogy a mondének világában is munkát vállaljak. Ugyanakkor, már tapasztalatból tudom, hogy ez a kezdeti öröm a visszatérés miatt hamar unalomba fog átcsapni. A hely állandó szépsége mindig megmarad, de én kedvelem a változatosságot. Tudom, hogy nem lennék képes ennyire értékelni az Udvart, ha folyamatosan itt tartózkodnék. Így viszont egy gyermek örömével vetekszik az enyém, ahogy körbeforgok tündérruhámban. A selymes anyag puhán öleli a testem és azt sem bánom, hogy most az egyszer nincs mély dekoltázsa és nincs combközépig felsliccelve. A tündérek többsége nem kedveli, ha sok meztelen bőrt mutat a ruhája, nem tudom, hogy én miért vagyok kivétel. Talán a pixie származásom magyarázat erre a talányra is. Igen, ez mindig emlékeztet, hogy nem illek én ide teljesen. De most beolvadom, a díszeket nem a saját testem, hanem igazi ékszerek szolgáltatják. Arany fejpánt, nyaklánc, fülbevalók, karperecek. Kiélvezek ilyenkor mindent, amit a mondén világban mellőznöm kell. Első utam a főszakácshoz vezetne, hogy frissen sült cipót szerezzek, hisz az a gyengeségem, de nem ma. Királynőm hívatott, én pedig nem vagyok olyan helyzetben, hogy megvárakoztassam. Legszívesebben szó szerint repülnék, de nem kockáztatom, hogy fényes nappal akárki meglásson. Így csak a lábamat kapkodom, ujjbegyeimmel érintve a leveleket, virágok szirmait, amik mellett elhaladok. Kedvem lenne szedni egy marékkal, majd koszorút fonnom belőle királynőmnek, de tudom, hogy úgy csak megrövidíteném ezeknek a csodálatos növényeknek az életét, így inkább hagyom őket a helyükön. A palotában a falakon futó borostyán leveleket, indákat és a szőtteseket is mind érintem, ahogy befordulok az egyik sarkon. A trónterem előtt egy palotaőr áll, miközben egyre közeledem, a lépteimet méltóságteljes lassúságra fogom vissza. Arra számítok, hogy szó nélkül átenged, de lándzsájával utamat állja. - Mi járatban, Tündérkém? - húz magához. Ekkor feldereng bennem, hogy az őszi napéjegyenlőség ünnepén közelebbről is megismerkedtünk egymással. De emlékszem, hogy akkor a bor bódító hatása alatt voltam és úgy sejtettem, hogy ő is. Választhattam volna rosszabbul is...- teketóriázom egy pillanatra, miközben végigsimítok a harcos tündér erős karizmán. De erre most nincs időm, úgyhogy enyhén megrázom a fejem. - Királynőnk hivatott, nincs most időm erre. - próbálom eltolni magamtól, de az erős karok közül nincs menekvés, hiába is próbálkoznék. Így csak sóhajtotok egyet. - Rendben, egy csók, de akkor elengedsz? Válasz helyett csak számra tapasztja a száját, miközben erősödik a szorítása és a földről is megemel. Meglepetésemben felnyögök, amit ő biztató jelnek vél, mert nyelvével furakodik a számba. Úgy döntök, hogy ha belemegyek, hamarabb vége lesz, így visszacsókolok, majd apró hegyes fogaimmal gyengéden ráharapok az alsó ajkára. Érzem, hogy gyengül a szorítás és a talpam alatt újra padló van, így megfelelő pillanatnak látom az újrapróbálkozást. - Ha viszont nem engedsz el ebben a pillanatban, soha többé nem csókolok vissza. - ez megtette a hatását. Egy ilyen ígéret a tündérek közt igen komolynak számít, hisz nem tudunk hazudni. - Köszönöm. Most már bemehetek? - simítom le szoknyám gyűrődéseit, miután végre kellő távolságra kerülök az őrtől. Az ajtó kinyílt előttem és beléphetek a trónterembe. - Úrnőm! - hajolok meg, ha bent találom. Ha egyedül van és a trónon ül, még le is térdelek elé, mellé, a lábához. Ha nincs, akkor odasétálok az egyik ablakhoz és a párkányra ülve várom érkezését.
❖ Megjegyzés: Remélem tetszik ❖ Zene: La Fille Damnée❖ Szószám: 549
Kezdőlap
