descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
VIP galéria
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Iron Sisters
❖ moderátor

avatar
Keresem :
❖ new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics
foglalkozás :
❖ helping others
Karaktered arca :
❖ faceless monster
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

--- Szabad játéktér ---
Isabelle Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
simon + raphael + meliorn
Tartózkodási hely :
☾ new york ☆
foglalkozás :
☾ obsessed with cooking ☆
Karaktered arca :
☾ emeraude toubia ☆
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

beginning of the end
Néha akaratlanul is vonz minket az ismeretlen. Valami, ami veszélyes. Magában hordoz egy megfoghatatlan dolgot. Pontosan így volt ezzel a férfival is. Magához csábította édesgette, de az a rideg érzés, a figyelmeztető jelek, amelyek elméjének árnyvadász zugából érkeztek meghátrálására késztették. Vagy talán tényleg a szíve volt az, ami nem állt készen arra, hogy egy ilyen lépést megtegyen. Talán tényleg foglalt lenne a lelke? Elrabolhatta volna egy kis mondén? Nem számít, hogy vámpír számára mindig is az a kocka mondén marad, akit megismert. Akiről sosem gondolta volna, hogy valaha is elrabolhatja szívét.
Igyekszik a férfi gyengeségére játszani, ami jelen esetben saját maga. Nem tudja, hogy a démon csak szórakozni akart s tervei között szerepelt, hogy az éjszaka folyamán megöli őt, vagy talán valami beteges gondolat által vezérelve tényleg azt hitte, hogy lehet közöttük valami.
Az elektrum korbácsa szorosan fonódik a nyaka köré és a biztonság kedvéért még ránt is rajta egyet, hogy a lehető legszorosabban fonódjon a nyaka köré. Legszívesebben helyben letépné onnan, ami ha nem egy bukott angyallal nézne szembe talán még sikerülhetne is. De azért így is épp elég fájdalmat okoz neki, ami akaratlanul is mosolyt csal az arcára.
Szorosan tartotta a korbácsát mégsem tudta megtartani a pozícióját akaratlanul is teste újra a férfiéhoz simult, amitől egész lelkét kirázta a hideg és legszívesebben elhúzódott volna tőle, de túl erős volt a szorítása.
- Legközelebb a fejedet kérem tálcán, akkor talán még hálás is lennék. - Undorodó fintor ül ki az arcára, ahogyan a férfi közeledni kezd ajkai felé, de csak ismételten a fejének koccintja a sajátját. Nem kér a beteges próbálkozásából. Szinte a gyomra is bukfenceket vet a közelségétől.
- Nem tudom, hogy fejre estél, vagy valaki elvarázsolta a kis fejedet, de mi ketten nem leszünk barátok. Nem lesz közünk egymáshoz azon kívül, hogy az életemet fogom feláldozni annak oltárán, hogy megöllek. Az Angyalra esküszöm. - Nem tudja, hogyan érte el, hogyan rejtette el valós démoni energiáit, de aki így játszadozott elméjével, lelkével és kuszálta össze szálakat a fejében az nem érdemel mást, mint halált.
isabelle & leviathan
Levi
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Ahogy megállok mögötte, ahogyan testem az övéhez feszül, aljas gondolatok kapnak szárnyra a fejemben. Mélyen szippantok bele a hajába, az illat olyan gyönyörrel tölti el lelkem legfeketébb bugyrát is, hogy képtelen vagyok levakarni a mosolyt a számról, s ahogyan próbál felém fordulni, ahogyan egyre inkább hozzám dörgölőzik, úgy engedek nyakának szorításán, úgy kedvezek neki. Pontosan tudom, hogy mit akar, tisztában vagyok vele, hogy amilyen vonzó számomra, annyira veszélyes is lehet nekem, de képtelen vagyok neki ellenállni, vágyaim engedik szabadjára az akaratát és hagyom, hogy a magassarkúját a lábfejembe fúrja.
Hangosan üvöltök fel, mélyről jövő, mindent elpusztítani vágyó kiáltás hagyja el a torkomat, s egy egyszerű halandó talán elájult volna a démoni erő ilyetén megnyilvánulása előtt, de Isabelle árnyvadász volt, erősebb, kitartóbb, mint Isten bárgyú bárányai. A szemeibe néztem, hagytam kicsusszanni a kezeim közül, s ahogyan a korbácsa után nyúlt, úgy próbáltam elhárítani a támadását, azonban én már évszázadok óta nem küzdöttem meg a fajtájával, így a gyakorlat hiánya azonnal kiütközött, amikor az elektrum a nyakam köré fonódott.
- Pár perccel ezelőtt még vonzónak találtál... - szorítom össze a fogaimat, hiszen bármennyire is képes voltam elviselni a fájdalmat, az efféle kínok rám is hatással vannak. Nem úgy, mint egy kisebb démonra vagy ki tudja még milyen alvilági lényre, de érzem, ahogyan a testemet görcsbe akarja rántani a nyakamat fojtogató rettenet. - Elég volt!
Üvöltöm el magam újra, majd megrántom a korbácsot, s ha elég szorosan tartja ujjai közt a fegyver markolatát, akkor magamhoz húzom izmoktól feszes tónusú alakját. Átkarolom őt, ha sikerül a manőver, karjaimmal láncolom testét az enyémhez, s ahogyan még mindig az elektrum rabja vagyok, úgy sziszegek fel a fém fájdalmas csapásaitól.
- Csak egy italra hívtalak meg, s ez érte a hála? - vicsorgom a szavakat a fogaim között, majd balommal a tarkójára szorítok, s úgy tartom meg a fejét, miközben próbát teszek megcsókolni dús ajkait. S ha sikerül, ha érezhetem szájának puha érintését, szinte azonnal el is távolodom tőle, hiszen amit akartam tőle, megkaptam, a következő lépéseim pedig rajta múlnak. - Még soha senkit nem láttam ennyire gyönyörűnek...
Vallok neki színt, s bármennyire tűnik képtelenségnek az egész, bármennyire hiheti hazugságnak a mondatomat, az éjszaka során most először vagyok vele teljesen őszinte, ajkaimat egyetlen talmi hang sem hagyta el bókom során.
- Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? Hogy így legyen vége? - kérlek, fújj visszavonulót, futamodj meg és felejtsd el, hogy valaha találkoztunk. És azt a rohadt korbácsot is levehetnéd már a torkomról, kezd idegesíteni!
Isabelle Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
simon + raphael + meliorn
Tartózkodási hely :
☾ new york ☆
foglalkozás :
☾ obsessed with cooking ☆
Karaktered arca :
☾ emeraude toubia ☆
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

beginning of the end
Próbálta elengedni azt a kellemetlen érzést, amely egyszerűen ott tombolt benne, akármennyire is igyekezett kizárni, hogy valami nem stimmel. Mintha valami belső kis rendszere lett volna arra, hogy jelezze a veszélyt és megpróbálja távol tartani tőle. De a veszély az életének olyan része volt, amelyet régi barátként köszöntött, de ez most mégis más volt. Nem tudta megmagyarázni, de szüksége volt a levegőre és a távolságra.
Mikor olyan könnyedén ejti ki ajkain az árnyvadász szót az egész teste megfeszül, a szíve dübörögni kezd, az adrenalin szinte rögtön feléled a testében ugrása készen figyeli, ahogyan a férfi szemei koromfeketévé változnak, szinte az éjszakát megszégyenítő sötétség gyűl össze benne és a lángcsóva, amely úgy pihen ujjai között, tenyerében, mintha csak egy apró gumilabda lenne, teljesen ártalmatlan. Egy pillanat alatt válik semmissé és ugyanilyen hamar érzi meg éles körmét a démonnak a torka körül. Habár könnyedén meg is ölhette volna a démon akár most, vagy pár perccel előbb nem tette. Játszani kívánt egy olyan játékot, amelyet az Ő tüzes lelke is már nagyon jól ismert. Habár sosem volt olyan, mint Jace, hogy túlságosan belefeledkezzen a játékokba, mégis pontosan tudta, hogy az ő szerepe többnyire a figyelemelterelés volt. Most sem volt másképp. Lehet, hogy őrültség egyes-egyedül szembeszállni egy démonnal, aki így el tudja rejteni valós kilétét, de fogalma nincs, hogy láthatóan milyen fából is faragták.
- Most, hogy mondod igen... - Amennyire a férfi karma engedi oldalra fordítja a fejét és próbál a szemeibe nézni, óvatosan közelebb simulni a testével az övéhez, mintha nem érezne minden egyes porcikájában undort a démoni féreggel szemben. - Igazán... Lehengerlően... - Minden egyes szóval közelebb hajol a férfi ajkaihoz, amellyel remélhetőleg sikerül annyira megtévesztenie, hogy egy apró támadást indíthasson - amelyet sikertelen esetben is megkísérel - a fejét erőteljesen a férfiéhoz koccintja, ami habár neki is fájdalmas összepárosul a tűsarkújának a férfi lábába mélyesztésével. - Visszataszító söpredék. - Fejezi be a mondatát, miközben remélhetőleg sikerül egy kis teret nyernie magának a karkötője pedig könnyedén kell életre s szinte rögtön támadásba is lendül egyenesen a démon nyakára célozva.
isabelle & leviathan
Levi
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Pontosan tudtam, hogy ezzel a pár mondattal újra fel fogom kelteni az érdeklődését, hogy a leleplezéssel ismét csak a figyelme középpontjába kerülök, s most, hogy újra ott vagyok, a pillanatnyi habozásom arra utalhat, hogy nem tudok mit kezdeni ezzel a figyelemmel.
- Ez a millió dolláros kérdés, igaz? - fordulok immár újra felé, majd jobb szemem sarkából látok némi mozgolódást, aztán tudatosul bennem, hogy a vérfarkas magára hagyta az állítólagos szövetségesét. Igen, tudok arról, hogy az alvilág lényei milyen paktumot kötöttek a városban, hogy elvileg segíteniük kellene egymást, legalábbis nem akadályozni, de így magára hagyni egy bajtársat? Ez még egy démontól is erős húzás lenne!
- Több árulkodó jel is volt, de gondoltam tudunk civilizáltan, egyenlő félként beszélgetni egymással azelőtt, mielőtt széttépjük egymást... - lépek közelebb hozzá, majd folytatom. - Tudod, azok a tetoválások nagyon kirívóak, meg sem kellett szólalnod, már tudtam is, hogy ki vagy.
Apró szünetet tartok, amíg egy cigarettára gyújtok, majd miután mélyet szippantottam a szálból, hosszan fújtam ki annak füstjét.
- Emellett az a korbács is, ami a csuklódra csavarodik, szintén elárulta, hogy ki vagy Isabelle. - mutatok a két ujjammal, melyben a csikket tartom, a karjára, majd újra szippantok egy aprót, hogy aztán megszabaduljak a feleslegessé váló tehertől. - Gondolom a következő kérdésed pedig az lenne, hogy ki vagyok és miért tudok az árnyvadászokról ennyit. Tudod, az előbb, csak részben mutatkoztam be, egy apró pici részletet elhallgattam... Szeretnéd tudni, hogy melyiket?
Mosolygok rá, majd bal kezemet nadrágom zsebébe tolom, míg jobbomat magam elé tartom és miközben ujjaim végén hosszú, fekete karmok nőnek, apró tűzgömb jelenik meg markomban. Figyelem a lángot, mintha meg is feletkeztem volna az előttem lévő árnyvadászról, majd ahogyan egyre csak növekszik az immáron teniszlabda méretű gömb, újra Isabelle szemeibe nézek. Lélektükreim átváltoztak, obszidián gyöngyökké váltak, éjfekete bogárként ültek szemgödreimben, s amint egy varázslókéhoz hasonlatos mozdulatot csinálok a kezemmel, úgy tűnik el tenyeremből a fortyogó láng, s egy pillanattal később már Isabelle mögött vagyok, karmaimat torkának szegezem, s olyan könnyű, olyan egyszerű lenne megtenni, megölni őt, de egyszerűen nem akarom.
- Mond neked a Leviathan név bármit, kedvesem? - suttogom a fülébe, s lélekben már felkészülök a legrosszabbra. Hogy hamuvá kell perzselnem őt és kitörölnöm még a létezését is a történelemből.
Isabelle Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
simon + raphael + meliorn
Tartózkodási hely :
☾ new york ☆
foglalkozás :
☾ obsessed with cooking ☆
Karaktered arca :
☾ emeraude toubia ☆
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

beginning of the end
Az egész egyszerű estének indult, minimális kikapcsolódással, amikor nem kell éreznie semmit, a következményekkel sem kell foglalkoznia. Azonban valami aprócska érzés folytonosan felütötte a fejét, bármennyire is szeretett volna a hihetetlenül vonzó fiatalemberrel elszórakozni különböző jelek voltak, amelyektől egyszerűen úgy érezte, hogy menekülnie kell. Talán lehet, hogy ezeket a jeleket csak képzeli, hiszen szíve számára nehéz az elköteleződés és leginkább talán a tényt, hogy képes lenne egy férfi mellett lehorgonyozni nehezebb elfogadni számára, mint azt kellene.
A kis kocka srác napról, napra lopta be magát a szívébe anélkül, hogy egyáltalán helyet kellett volna csinálnia magának. Olyan természetesen jött, annyival másabb volt, mint a férfiak, akikkel addig szórakozott héba-hóba. Talán az is hozzátett valamit az egészhez, hogy egyszerű mondén volt, egy teljesen más világból, ami különlegessé tette. Maga sem tudja és nem is érti a szerelem övezte területeket. Na, nem mintha szerelmesnek nyilvánítaná magát, csak inkább úgy fogalmazna, hogy az érzések olyan területére tévedt, amelyekkel nem igazán tud mit kezdeni. Nem, mintha bármikor úgy igazán kézben tartotta volna az érzéseit. Többnyire messzire elkerülte őket, egyedül akkor foglalkozott vele, mikor a családtagjait érintette. Senkit sem engedett bele a saját kis buborékába, az csak az övé volt és senkinek nem volt oda bejárása. Most mégis úgy tűnik, hogy egyszerű mondi-vámpírnak sikerült minden védelmén átsétálnia.
Ahogy a friss levegő a tüdejébe jut úgy érzi felszabadult és megkönnyebbült, mintha minden kezdene kitisztulni előtte és a gondolatait is jobban átlátná egy picit, mintsem az alkoholgőzös, szinte már kicsit fülledt bárban. Nem mozdul, csak élvezi a friss levegőt és, hogy kicsit tisztábban is láthatja át a helyzetet. Nem tudja, hogy mi ütött belé, de nem is fogja igazán megérteni. Tekintete találkozik a bárból kilépő férfival és keserűen rámosolyog, de nem azért, mert újra látnia kell, hanem mert tényleg sajnálta a történteket. Nem az ő hibája. Legalábbis ő ezt hiszi. Hogy vele van a baj. Azonban mikor megemlíti, hogy tudja, hogy árnyvadász, minden vészjósló sziréna egyszerre harsog fel benne. Mégis, honnan? Ki ez az alak?
- Honnan tudod, hogy árnyvadász vagyok? - Feszülten méregetni kezdte a férfi alakját, miközben korbácsának melege kicsit megnyugvással töltötte el, szinte készen állt a támadásra.
lesz ez még jobb is. | isabelle & leviathan
Levi
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Mondjuk úgy, nehezen viselem a visszautasítást és akkor még finoman fejeztem ki magam. Ahogy hallom a szavait, úgy érzem egyre távolodni tőlem, majd amikor kimondja a végső ítéletet, visszahúzom a kezemet és jobb híján a pulton támaszkodom meg vele. Látom a pultos srác önelégült mosolyát, s ha Isabelle nem lenne itt, az agyvelejével dekorálnám ki a mögötte lévő polcokat. Azonban egyelőre még tartom magam, tenyerem ökölbe szorul, s ahogyan elmegy, a tükrös falon figyelem vonzó alakját távozni.
- Mit röhögsz baszd meg?
- Semmit... Ember, ne rám haragu... - nem tudta végigmondani a szavait, hiszen egy hirtelen pillanattal később már mellette álltam és a nyakát szorongatva fagyasztottam belé a mondandót.
- Mi olyan kibaszott vicces, te féreg?
Választ azonban nem tudott adni, hiszen még mindig elszakítottam őt az éltető levegőtől, s ahogyan a szemeibe fúrtam gyilkos tekintetem, csak hebegni tudott és nyáladzani. - A százast visszaveszem, ha nem bánod.
Eresztem el őt, mire elterült a padlón és köhögve, fuldokolva próbált életben maradni. Csak néztem a szenvedését, apró örömöt nyújtott a pocsékká váló éjszaka gyöngysorán, majd sóhajtottam egyet és elindultam a kijárat felé. Lassú, komótos léptekkel haladtam, s bár ketten is belém ütköztek, nem tettem ellenük semmit, csak magamba fordulva hagytam el a szorakozó hely bazári majmokkal teli hangzavarát.
Amikor kiléptem, cigarettára gyújtottam, s mélyen magamba engedtem a maró füst minden apró kátrányos pamacsát, majd kifújva a nikotinos levegőt néztem körbe, céltalanul és enerváltan, de amikor megpillantottam őt ... miért vonzódom hozzád annyira? Milyen varázslat hajtja rabigába a fejem, ha rád pillantok Isabelle?
Egy telefon csörren meg mögöttem, s ahogyan felé fordulok, az árnyékok között egy fickót látok meg, figyelmemet azonban nem sokáig tudhatja a magáénak, hiszen ahogyan felveszi és elfordul, úgy nézek vissza a lányra, aki talán szintén felkapta a fejét a dallamra, hogy így újra a szemeibe nézhessek. Csak mosolyognék rá, fájdalommal a szemeimben, pontosan úgy, mintha egy régen látott szerelemmel fut össze az ember, s bár a miénk sem régi nem volt, sem szerelem, mégis nyomot hagyott a szívemben, ami már önmagában is érdekes fejlemény.
- Minden árnyvadászt ilyen nehéz meghódítani vagy egyedül te vagy ennyire különleges eset? - figyelem őt, reakcióit, mozgását, ami még a majd tíz méteres távolság ellenére is könnyen megy. Ismét csak mélyet szívok a cigarettából, majd messzire pöckölöm a félig el sem szívott csikket, hogy aztán elforduljak tőle és isten hozzádot intsek neki. - De a helyedben vigyáznék ezen a helyiekkel... A fickó éppen most szólt a falkájának, hogy egy démon járkál a környéken és tudod, hogy ezek a csahosok mennyire védik a területüket. Nem szeretném, ha véletlenül bajod esne Isabelle!
Vicsorgott rám az idegen, s már majdnem elindult az átváltozás útján, amikor zsebre tett kézzel elhaladtam előtte és mintha ott sem lenne, peckes lépésekkel távolodtam el a lánytól és az emlékétől. Vagy mégsem így ér véget a mi ki kalandunk? Erre azonban már nem volt befolyásom.
Isabelle Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
simon + raphael + meliorn
Tartózkodási hely :
☾ new york ☆
foglalkozás :
☾ obsessed with cooking ☆
Karaktered arca :
☾ emeraude toubia ☆
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

beginning of the end
- Kettőnk közül azt hiszem, hogy én vagyok az, akinek kevesebb félnivalója van. - Hiszen, ha kijelenti, hogy árnyvadász és démonokra, meg egyéb szörnyűségre vadászik, hogy minden napja úgy telik, hogy kérdéses, hogy megéli-e a holnapot azt gondolnák, hogy talán őrült, de lehet, hogy valaki talán még meghívónak ítélné egyfajta szerepjátékos estre. Azonban látott már eleget a világból, hogy tudja, mikor hazudik valaki, vagy mikor próbál elrejteni valamit szavainak játékos tömkelege mögé. Hiszen volt már dolga tündérrel, ők pedig kifejezetten szeretik csavargatni a szavaikat.
- A te esetedben nem éppen erre céloztam, de talán tényleg okosabb, bölcsebb lépés lenne figyelni arra, hogy mit is viszel be a szervezetedbe. - Volt valami megfoghatatlanul furcsa a személyiségében, amit nem igazán tudott hová tenni. Habár volt egyfajta sötétség, ami körüllengte a férfit és makacsul csábította közelebb magához.. Mindig is szeretett veszély területekre evezni, de ebben volt valami más, valami különleges. Rémisztő talán, de mégsem annyira, hogy felálljon és elsétáljon, mintha csak a csattanóra várt volna, hogy mennyire is lesz ez borzasztó.
- Akkor el kell keserítselek, hogy nagyon rosszul teszed, ha irányomba érdeklődsz, hiszen sosem szerettem, ha megpróbálnak megfojtani a ragaszkodásukkal. Különálló ember vagyok, s attól mert valakihez tartozik a szívem nem leszek egész lényemben az övé, s nem is vonhat az irányítása alá. - Azzal, hogy engedné, hogy egy férfi irányítsa talán csak azt tudná elérni, hogy teljesen kiforduljon önmagából. Hátat fordítson minden hitének, minden egyes reménye darabokra hulljon. Amúgy sem volt a szerelem híve, de ha az is lenne, nem engedné senkinek sem, hogy beskatulyázza.
Ahogy a percek telnek, beszélgetésük elmélyül közelsége még koránt sem azt a melegséget sugározza, amire lelkének szüksége lenne. A hideg, gyanakvó érzés nem akar elmúlni bármennyire is szeretné kizárni. Ahogy közelebb húzódik egy mosolyt erőltet az arcára kezét az övére helyezve emeli el azt a combjáról. - Talán jobb lenne, ha az estét tényleg egy igazán nagy őrültséggel zárnánk. Méghozzá külön-külön. - A barátságos mosoly egy pillanatra sem hervad le az arcáról, de már le is pattan a székéről, hogy a kijárat felé induljon. Talán őrültség, talán nem, de szüksége van egy kis térre a nyomasztó jelenléttől. Őrülten vonzó, szinte már vészjóslóan. Szeretné elengedni magát egyetlen egy éjszakára, de a vészjelzői folyamatos sípolása, villogása legbelül nem engedi.. Muszáj, hogy friss levegőt szippantson a tüdejébe, különben talán beleőrül ebbe a kettősségbe.  
lesz ez még jobb is. | isabelle & leviathan
Levi
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

- Bölcs elmére vall, hogy csapdát keresel, de ki kell ábrándítsalak! Azt kapod, amit látsz ... rejtekajtók, titkok és útvesztők nélkül. S ha azzal kielégítem a kíváncsiságod, akkor kérdezz bármit, s mindenre őszinte választ fogsz kapni! - veszélyes játékot játszok, hiszen olyan alkut ajánlottam neki, amiből lehetetlenség lenne kibúvót találnom, s ha olyan inteligens, mint amilyennek gondolom, biztos vagyok benne, hogy találna rajtam némi fogást. - A kérdez-felelek azonban úgy fair, ha ugyanezt remélhetem tőled is...
Talán így elkedvetlenítem, talán így nem lesz bátorsága felvenni a kesztyűt, hiszen én is kérdezhetek tőle olyat, amire biztosan hazudnia kell.
- Szóval azt mondod, csak egy részeg ember találhat gyönyörűnek és vonzónak? Hogy csak itallal lehetek olyan bátor és magabiztos, hogy megcsókoljalak? Biztosíthatlak róla Isabelle, hogy teljesen józan vagyok, bár tegyük hozzá, szépséged teljesen megrészegített! - nevetem el magam, s mivel semmit nem kért tőlem, így nem erőltetem tovább az alkohol kérdését. Vállat vonok, majd töltök magamnak whiskeyt, két jégkockával, s amikor meglátom a szünetéből visszatérő pultost, elhagyom a felségterületét és a lány mellé ülök. - Pedig az vagyok, mármint a monogámia híve...
Mosolygok rá, fürkészem igéző tekintetét, majd dekoltázsára fordítom a szememet, amit mindenféle szemérem nélkül mérek fel ... újra.
- Két kapcsolat között nem fogadok cölibátust, annyi biztos és egyeseknek talán túl csapodár lehet a viselkedésem, de ha megtalálom az igazit, azt a bizonyost, akkor elképzelhetetlen számomra a hűtlenség. Ragaszkodó típus vagyok és nehezen engedem el a szerelmet... - erre bizonyíték lehet százötven év gyász is, de miért kellene tudnia arról, hogy olyan régóta nem voltam senkivel. Szánalmas! - Viszont azt is tudni kell rólam, hogy rettentően féltékeny tudok lenni, s volt már, hogy ezzel az őrületbe kergettem a partnereimet, de nem tudok mit tenni ellene, így vagyok összerakva!
Nevetem el magam, majd aprót kortyolok az italomból, mire a pultos egy tálka sós mogyorót tesz elénk. Unott arcáról azt olvasom le, hogy csak a kötelességét teljesíti, nincsen benne semmi azokból az igazi csaposokból, akik szívükön és lelkükön viselik a hozzájuk betérő vendégük sorsát, akik meghallgatják és talán még tanácsot is adnak az életüket elmesélő szerencsétleneknek. No, nem mintha ezt várnám el tőle, de olyan nehéz lenne egy apró mosolyt csalni az arcára, hogy elhiggyem, szívesen lát itt? S különben is, száz dollár nem nevezhető bakfittynek, hogy ilyen tuskó legyen!
- Remélem, nem rémisztettelek el teljesen! - nevetek fel, majd kicsit közelebb húzódók hozzá, hogy vállaink épphogy, de érezhetően összeérjenek. - Nincs kedved valami őrültséghez? Olyanná tenni ezt az éjszakát, amit majd az unokáinknak is mesélhetünk?
Újra ezer wattos mosolyt engedek meg magamnak, majd szabad kezemet combjára simítom, élvezve formás idomainak tenyerem kényeztető vonásait.
Isabelle Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
simon + raphael + meliorn
Tartózkodási hely :
☾ new york ☆
foglalkozás :
☾ obsessed with cooking ☆
Karaktered arca :
☾ emeraude toubia ☆
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

beginning of the end
- A tiéd pedig egyszerű, de mégis valahogyan varázslatos..  Csak úgy, mint aki viseli. - Egyszerűen lenyűgözi a férfi különleges természete. Mintha csak a mező legszebb virága lenne amely a szépségével és a különlegességével csalogatja magához. Azonban azzal, hogyha egy gyönyörű virágot megszerez magának, s a hajába tűzi azzal véget vet a szépségének, a különlegességének.. Megannyi helyes fiatalember volt itt mégis ő volt az, aki kitűnt az átlag soraiból, felemelkedett és valamivel többet jelentett a számára. Ő sem tudja meghatározni, hogy pontosan miből is fakad ez a vonzalom, de azért is marad, követi és figyeli minden mozdulatát, mert kíváncsi, hogy mégis mitől olyan különleges, hogy mi az, ami miatt ennyire vonzza magához.
- Még így is sikerült lenyűgöznöd.. Remekül zongorázol, gyönyörűen énekelsz és még rímeket is faragsz.. Egyre kíváncsibb vagyok, hogy mi a te esetedben a csapda. Nem lehetsz ennyire tökéletes. - Mindennek, ami fénylik elsőre megvannak a maga hátulütői. Ezzel nagyon is tisztában van, hiszen lehet, hogy külsőleg gyönyörű és magabiztosságot sugároz egy valami biztos, hogy néha ő is képes a bizonytalanságra. Lehet, hogy nyitottnak tűnik a világ felé, de nehezen engedi be az embereket az életébe. Szinte úgy kell beleerőszakolniuk magukat, ha tovább akarnak maradni, mint pár nap, hét, hónap.
Egy kicsit talán váratlanul éri a csók, de nem húzódik el. Határozottan tetszik a férfinek a vágyakozó magatartása, hogy tudja mit akar. Mindig ilyen férfiakkal vette körül magát. Mintha ezzel is csak azt akarta volna elérni, hogy ne legyenek tartósak a kapcsolatai. Sosem szerette, ha megmondják neki mit tegyen. A saját kezében szerette tartani a gyeplőt az élet minden területén talán ezért is hajolt meg ilyenkor a férfiak előtt minimálisan, hogy tudja hosszútávon erre nem lenne képes.
Szavaira elmosolyodik és figyeli, ahogyan először az italokat szemléli miután elhúzódott tőle majd pedig újra egymásba fonódnak lélektükreik. - Talán azt mondanám, hogy sikerült felöntened már most a garatra és talán nem lenne tanácsos még valamit bevinned a szervezetedbe. - A szerelem mindig is egy olyan terület volt neki, amelyre ő sosem mert volna tévedni az pedig, hogy eme férfi azt merte állítani, hogy szerelmes belé, akaratlanul is egy láthatatlan falat emelt kettejük közé. Mégsem ment sehová. A helyén maradt, nem állt fel, nem mozdult. - Egy ilyen arccal kétlem, hogy a monogámia híve lennél. - Lehet, hogy megannyi férfi szívét törte össze már az évek során, de egy ilyen jóképű férfiról ki ne hinné el ugyanezt? Hiszen bármelyik nőt az ujjai köré csavarhatja. Tehetsége van hozzá ehhez kétség sem fér.
lesz ez még jobb is. | isabelle & leviathan
Levi
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

- Isabelle ... igéző, mint a tulajdonosa. - mosolygok rá, s egyre csak háttérbe zavarom a kétséget, a gondolatokat, amit a tetoválásai okoztak az imént, pár pillanattal ezelőtt. S ahogyan kutatja a tekintetemet, úgy találhatja meg, s ha már így összefonódtak lelkeink tükrei, akkor sem szakítom el magam tőle, amikor ujjait érzem meg a karomon. - Levi...
Tartok egy pici szünetet, majd folytatom. - Nem olyan varázslatos, mint a tiéd, de legalább mindenkinek egy farmerkészítőt juttat az eszébe. Ne tagadd, látom rajtad, hogy igen! - kacagok fel, majd ujjára fűzöm a sajátomat, és a simogatott kar tenyeréig vezetem könnyed tapintását, hogy utána a bárpultra könyökölve nézzek ismét farkasszemet vele.
- Nem felejtettem el az előző kérdésedet sem királynőm! - mintha egy szörnyű szappanopera szereplői lettünk volna, mintha minden, amit teszünk vagy csinálunk, előre meg lett volna írva, egyeztetve egy forgató stábbal és most kamera által homályosan felvéve. - S hogy mivel érdemelted ki?
Tűnődöm egy pillanatra.
- Nos, lássuk! Szemedbe néztem és láttam a jövőm, szemedbe néztem és vártam a gyönyört, ajkadnak vonalát ízlelni kívánom, leszek a királyod, ha leszel a király ... nom. A francba! - nevettem fel, hogy szinte még a könnyem is kicsordult, de aztán pár másodperc múlva már csak a mosolyom láthatja arcomon, meg azt a csillogást, amivel őt figyeltem. - Pedig általában jobban meg a rímfaragás...
Hajolok közelebb hozzá, s engedélyt sem kérve csókolom meg, már ha engedi, hiszen tényleg, őszintén, minden vágyammal akartam őt, a csókját, bőrének illatát, ajkai puhaságát, akartam őt annak ellenére, hogy tudom nem volna szabad.
Hosszan és mélyen csókolom, könyökeim azonban nem emelkednek el a bárpultról, így inkább kellemetlen érzés fog el ebben a kifacsart testhelyzetben, azonban minden pillanatát megérte, hiszen ízlelhettem őt, csókját tudhattam a magaménak.
- Ha most elnézést kérnék, akkor elrontanám a pillanatot, igaz? Szóval inkább nem teszem... S különben is, van egy olyan érzésem, hogy fel is háborodnál, ha megtenném! - mosolygok rá, majd végre kiegyenesedem és a mögöttem lévő polc felé fordulok, amit hosszan és körültekintően vizsgálok meg a műértő szemével. - Mennyi, de mennyi választási lehetőség, de nekem egyikhez sincs hangulatom. Túlzottan elvarázsoltál, megbabonáztál, pedig én nem akartam mást, csak egy görbe estét, némi dallamos zongoraszólammal, erre neked meg kellett jelenned és felforgatnod mindent!
Fordulok ismét felé, komisz csillogással a szememben és kacér mosollyal ajkaimon. - Gonosz bestia vagy Isabelle! Vallj nekem, mióta taposol egyszerű és magányos férfiak szívén? Gyerünk, gyerünk, az i-gaz-sá-got akarom hallani!
Fonom keresztbe karjaim a mellkasom előtt, majd mintha durcás és megbántott kisgyerek lennék, még arcokat is vágok hozzá. - Halljuk! Mi a mentséged arra, hogy első pillantásra beléd szerettem?
Isabelle Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
simon + raphael + meliorn
Tartózkodási hely :
☾ new york ☆
foglalkozás :
☾ obsessed with cooking ☆
Karaktered arca :
☾ emeraude toubia ☆
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

beginning of the end
Volt valami lenyűgöző benne, ami úgy vonzotta, mint a fény a világ összes kis bogarát. Mintha előre sejthető lett volna, hogy veszélyt jelent, de egyfajta remény keretei között mégis bátran szállt az irányába, nyitogatta szárnyait és egy pillanatig sem félt. Pedig talán nem is sejthette, hogy a halál karjaiban készült elveszni. Valami rettentő sötétnek a kellős közepe felé evezett, de annyira lenyűgözte, hogy nem is figyelt. Leengedte keményen felhúzott falait, s habár szerelmét továbbra sem osztogatta vakon, mégis megtetszett neki valami ebben a férfiban. Különleges volt.
- Mivel érdemeltem ki eme nemes posztot, királyom? - Maga sem tudta, hogy miért ment bele ebbe a kis játékba, de nem is akart gondolkozni, egy kellemes este lehetősége pergett le lelki szemei előtt, amit nem kívánt ereszteni. Erősen kapaszkodott bele, ahogyan keze, ujjai a férfié közé simultak. Igazán letaglózta a férfinak a magabiztossága, ahogyan hátrafelé haladt a bár felé minden probléma nélkül, mindössze csak azért, hogy a szemeit le se vegye róla. Talán egy kis pír is kiült az arcára, amiért kiérdemelte ezt a fajta figyelmet. Hiszen megszokta már, hogy megannyi férfi bámulja őt. Mondhatni már természetes volt a számára, hogy sokan vágytak utána, de a tekintetében és a mosolyában volt valami különleges, amit még nem érthetett.
Könnyedén fordul a bárszék irányába, ahogyan a férfi irányítja egy pillanatra sem ellenkezve, mintha már most egy tökéletes összhang alakult volna ki kettejük között. Figyelemmel kíséri az interakciót a két férfi között, majd a bárszéken elhelyezkedve figyeli a kis helycserét és kezeit a pultra helyezve figyeli áhítattal a férfit, szinte le sem véve róla a szemét. - Isabelle. De ez ugyanúgy igaz rád is. Azon kívül, hogy remekül zongorázol, és az énekhangod is igazán dallamos.. Még önző módon a nevedet is szeretném tudni. - Azzal pedig tekintetével még mindig az övét keresve az ujjaival egyik kezét, karját cirógatta játékosan.
lesz ez még jobb is. | isabelle & leviathan
Levi
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Néha úgy érzem, több figyelmet fordítok a dalnak, mint az előttem álló lánynak, s egy pillanatra le is korholom magam, amiért hagytam, hogy önnön művészetem ennyire lenyűgözzőn. Amikor figyelmem újra az övé volt, látom rajta, hogy sikerült elvarázsolni az érzékeit, kirándulásba hívtam az ének szellőin és ő engedett minden szárnycsapásomnak, hagyta bársonyos baritonommal elcsábítani magát.
Még nem beszéltünk sokat, mégis élveztem társaságát, nem zavart, s az ének közben hogyan is zavarhatott volna, hogy nem társalgunk, s ahogyan végigmérem, pontosan tudtam, hogy milyen gyönyörűen csillogó ékszert találtam, milyen szívbamarkolóan egyedi gyémánt látványa bontakozott ki előttem. Csodáltam őt, nem tudom miért és gondolatom sem volt arra, hogy miként ragadta magával lelkem. Azonban fényt gyújtott a sötétlő mételyen át, lángoszlopként űzte ki az engem uraló feketeséget szellemem járataiból, marta ki a rákos részeket elkorcsult testem szövetei közül.
- Kérésed parancs számomra királynőm! - nevetem el magam, s ahogyan felállok, kezemet nyújtom felé, ujjait vágyom érinteni tenyerem puha bőrén. S ha elfogadja, ha ilyetén érinthetem csábító valójának ezen piciny részét, úgy vezetem a terem sarkában lévő pulthoz, ahol egy igencsak unatkozó, már-már ásítozó férfi tisztogatta kendőjével az este folyamán még nem is használt poharakat.
Hátrafelé lépdelek, s bár nem volt helyismeretem, pár pillanattal ezelőtt felmértem a terem esetleges buktatóit, így magabiztosan haladhatok a pult felé, miközben végig őt figyeltem. Arcomat mosoly dísziti, lemoshatatlanul virít grimaszom elvarázsolt tekintetem alatt, s amikor rövidke utunk a céljához ért, mintha összeszokott táncparnerek lennék, úgy forgatom testét az egyik bárszék felé, persze csak akkor, ha szenvedélytől hajtott mozdulatomban játékostársra találok benne. Segítek neki, ha kéri, s ha nem, akkor is halványan végigsimítom derekának vékony ívét, majd zsebembe nyúlok, s miközben az unatkozó férfi felségterületére lépek, úgy nyújtok át neki egy összehajtott százast. - Kijárna magának egy cigaretta szünet, nem?
A fickó vonakodva bár, de belement a vesztegetésbe, s ahogyan átruházta a bárpult felügyeletét, úgy kerültem a lánnyal szembe, kezeimmel támaszkodva meg a bárpult fényesre polírozott felületén.
- A sors kegyesen az utamba sodort téged, de neved ismeretével nem ajándékozott meg. Miként szólíthatlak ezen a gyönyörű és izgalmas éjszakán? - érdeklődtem bársonyos hangon, figyelve minden apró hangra, mely esetlegesen elhagyja oly kívánnivaló ajkait.
Isabelle Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
simon + raphael + meliorn
Tartózkodási hely :
☾ new york ☆
foglalkozás :
☾ obsessed with cooking ☆
Karaktered arca :
☾ emeraude toubia ☆
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

beginning of the end
Nem voltak komoly kőbe vésett tervei, egyszerűen csak le akarta vetkőzni a gátlásait a vállait nyomó terhekből akart egy keveset felszabadítani, hogy ne kelljen szüntelenül kattognia az életének minden egyes területén. Néha annyival egyszerűbb lenne, ha ténylegesen megállíthatná az életét, hogy egy lépéssel hátrébb kerülve igazán megtekinthetné a teljes, egész képet.. Végignézni az pusztításon, ami körülötte történik, amelyet olyan erőteljesen figyelmen kívül hagyott csak azért, mert adott állapotban megtehette, mert így annyival könnyebb volt. Csak, akkor kezd el bárki is igazán siránkozni az életük miatt, amikor már érezik az utóhatásait a történéseknek, és azok kegyetlen módon felemésztik az ember bensőjét anélkül, hogy feleszmélhetne a folyamat közben. Csak a végső, lepusztult állapot az, amivel szembesülnie kell, ahonnét fel kellene állnia. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy egyedül csakis önmagát okolhatná a körülötte történő pusztításokért, hiszen megannyi módon dönthetett volna, de a saját döntéseinek a sorozata volt az, ami ide csalogatta, erre a pontra juttatta.
A dallam, a zene könnyedsége olyan könnyedén csalogatja magához, mint egy virág vonzza magához a méhecskét. Szinte teljesen beszippantja magába a zenét észre sem veszi, hogy talán egy privát momentumba sétál egyenest bele.
Kicsit közelebb sétálva a zongorához engedi, hogy a zene a lelkével táncra kelljen és kikapcsolja, elfelejtse a mindennapi terheket, amelyben olykor örömet is lel, de most talán ez az, ami a legnehezebb szakasz elé vezérelte az egész életében.
Lehunyt szemekkel dudorászik a férfivel együtt. Idővel kinyitja és mosolyogva pillant a férfira, aki továbbra is szenvedéllyel uralja a dallamokat. Énekléssel azonban nem próbálkozik meg, hiszen nem hiszi, hogy annak túlságosan jó vége lehetne, de a férfi lágy hangja olyan könnyedén társul a zene dallamos ritmusával, hogy olyan, mintha áramütés érné, amikor a zene véget ér a hangjának lágy dallamossága is megszűnik ezzel.
- Úgy gondolom, hogy sosem tudhatjuk mi jár a sors fejében, de az a legkevesebb, hogy élvezhetjük egymás társaságát attól függetlenül, hogy mennyi ideig is fog tartani. - Valamiért egyszerre vonzotta a férfi és volt benne egy érzés, hogy nem kellene ennyire közel engednie magához. Egyfajta vészjósló érzés pihent a mellkasán, de nem akart most ezzel foglalkozni. - Mi lenne, ha azzal indítanánk, hogy meghívsz egy italra?
lesz ez még jobb is. | isabelle & leviathan
Levi
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

A karamell szín alkohol enyhén kaparva torkomat folyott végig a nyelőcsövemen, egy olyan tapasztalat, melytől az idők folyamán elszoktam. S hogy valaha szerettem a karcos ízt? A füstös tónusokat? Sosem gondolkodtam el ezen igazán, s most is inkább a felém közeledő lánnyal van tele az elmém, mintsem felesleges huncutságokkal.
Ahogy letettem a poharat, a két jégkocka halk koccanással hívta fel magára a figyelmet, s amint odapillantottam, körbe-körbe járták táncukat a pohár belsejében. Mintha két jó ismerős lett volna, akik kergetve egymást keresik a fogódzót a másikon, s amikor végre megnyugszanak, megpihentve simulnak össze. Mosolyt csal arcomra a látvány és a lány hangja is, s amikor véleményét hallom, aprókat bólintva nézek fel rá.
- Mindenki hallhatta, hogy megadtam a lehetőséget a választásra, szóval viseld döntésed következményeit! - nézek körbe az üres teremben, majd gondolataimba temetkezem, s amikor megtaláltam a dallamot, alsó ajkam beharapva nézek fel rá, nyomom le az első billentyűket és kezdek hozzá a következő számhoz.
- Find light in the beautiful sea, I choose to be happy ... You and I ... You and I ... We’re like diamonds in the sky... - hangom bársonya töltötte meg a teret, a részleg falairól verődött vissza, körbejárta a szoba mindegyik sarkát, s füleiben visszhangzott melankólikus tónusa. Figyeltem őt, néztem gyönyörű vonásait, éteri szépségét, s amikor talán felismerte a dalt, vele együtt nevettem el magam, kissé nehezítva saját dolgomat.
Régen nem énekeltem, s talán emiatt lehet, hogy néha nem voltak tökéletesek a zöngék, hogy hangom néha belebicsaklott a legkönnyebbnek tűnő hangokba is, hogy nem úgy szólt az általam improvizált feldolgozás, ahogyan szerettem volna. Kedvemet azonban egyik megingás sem szegte, ugyanolyan erővel, magabiztossággal tört elő belőlem a dal, ugyanolyan vehemensen léptem át ez előttem magasodó kihívásokat.
- So shine bright tonight ... You and I ... We’re beautiful like diamonds in the sky... - néha kicsit gyorsítottam a tempón, ahol éreztem, hogy a dal megkövetelte, ahol szükségesnek éreztem visszacsábítani magamra talán elkalandozó figyelmét, ahol azt akartam elérni, hogy senki és semmi más nem töltse ki a gondolatait. S amikor tekintetünk újra találkozhatott, amikor azokat az émelyítően barna szemeit fürkésztem, ismét csak mosolyra húzódtak ajkaim, ismét vidám vonásokat öltött arcom grimasza. Hangom azonban elcsuklott egy pillanatra, ahogyan egy tetoválást pillantok meg a nyakán, ahogyan először ég retinámba az oly ismerős jelkép. Ujjaim még mindig a hangokat ütötték a zongorán, nem hagytam, hogy teljesen eltérítsen a szándéktől a felismerés, s miután hatalmasat nyeltem, újra erőt vettem magamon, újraéledő erővel játszottam a hangszeren, s visszataláltam hangom nyugalmára is.
- You’re a shooting star I see, a vision of ecstasy ... When you hold me, I’m alive... - lecsuktam a szememet, nem tudtam, nem akartam arra a billogra nézni, s miközben újra elhallgattam, megráztam a fejemet és mosolyom közepette hagytam abba a zongorálást. Némán ültem a széken, némán és szuszogva tekertem a másodperceket egyre csak előre. A hosszú szünetet azzal szakítottam meg, hogy újra felnéztem rá, még mindig szélesre húzott szájjal. - Sajnálom, elkalandoztak a gondolataim.
Iszok újra a poharamból, kiürítve a tartalmát, majd visszateszem a kristályt a helyére.
- Azon gondolkodtam, hogy ... hogy vajon minden előre elrendeltetett? - előre dőlök, a zongorára emelem a könyökeimet és tenyereimet az összekulcsolt ujjaimra támasztom. - Hogy nekünk itt és most találkoznunk kellett, s csak annyi adatik meg, hogy pár percet a gyönyörű társaságodban tölthetek el vagy kiérdemelhetem, hogy az egész éjszaka ajándékát add nekem?
Nevetem el magam, s mélyet sóhajtok kissé meggörnyedt testtartásommal. - S azon gondolkodom, hogy tehetünk e bármit a Sors kegyetlen úrnője ellen vagy el kell fogadnunk a döntést, mely ellen amúgy sem tehetünk semmit sem?
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Gyíkok Kódexe

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: Wild Rose-
Ugrás: