descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
VIP galéria
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Isabelle Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
simon + raphael + meliorn
Tartózkodási hely :
☾ new york ☆
foglalkozás :
☾ obsessed with cooking ☆
Karaktered arca :
☾ emeraude toubia ☆
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

beginning of the end
Volt valami lenyűgöző benne, ami úgy vonzotta, mint a fény a világ összes kis bogarát. Mintha előre sejthető lett volna, hogy veszélyt jelent, de egyfajta remény keretei között mégis bátran szállt az irányába, nyitogatta szárnyait és egy pillanatig sem félt. Pedig talán nem is sejthette, hogy a halál karjaiban készült elveszni. Valami rettentő sötétnek a kellős közepe felé evezett, de annyira lenyűgözte, hogy nem is figyelt. Leengedte keményen felhúzott falait, s habár szerelmét továbbra sem osztogatta vakon, mégis megtetszett neki valami ebben a férfiban. Különleges volt.
- Mivel érdemeltem ki eme nemes posztot, királyom? - Maga sem tudta, hogy miért ment bele ebbe a kis játékba, de nem is akart gondolkozni, egy kellemes este lehetősége pergett le lelki szemei előtt, amit nem kívánt ereszteni. Erősen kapaszkodott bele, ahogyan keze, ujjai a férfié közé simultak. Igazán letaglózta a férfinak a magabiztossága, ahogyan hátrafelé haladt a bár felé minden probléma nélkül, mindössze csak azért, hogy a szemeit le se vegye róla. Talán egy kis pír is kiült az arcára, amiért kiérdemelte ezt a fajta figyelmet. Hiszen megszokta már, hogy megannyi férfi bámulja őt. Mondhatni már természetes volt a számára, hogy sokan vágytak utána, de a tekintetében és a mosolyában volt valami különleges, amit még nem érthetett.
Könnyedén fordul a bárszék irányába, ahogyan a férfi irányítja egy pillanatra sem ellenkezve, mintha már most egy tökéletes összhang alakult volna ki kettejük között. Figyelemmel kíséri az interakciót a két férfi között, majd a bárszéken elhelyezkedve figyeli a kis helycserét és kezeit a pultra helyezve figyeli áhítattal a férfit, szinte le sem véve róla a szemét. - Isabelle. De ez ugyanúgy igaz rád is. Azon kívül, hogy remekül zongorázol, és az énekhangod is igazán dallamos.. Még önző módon a nevedet is szeretném tudni. - Azzal pedig tekintetével még mindig az övét keresve az ujjaival egyik kezét, karját cirógatta játékosan.
lesz ez még jobb is. | isabelle & leviathan
Levi
❖ Bukott angyal

avatar
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Néha úgy érzem, több figyelmet fordítok a dalnak, mint az előttem álló lánynak, s egy pillanatra le is korholom magam, amiért hagytam, hogy önnön művészetem ennyire lenyűgözzőn. Amikor figyelmem újra az övé volt, látom rajta, hogy sikerült elvarázsolni az érzékeit, kirándulásba hívtam az ének szellőin és ő engedett minden szárnycsapásomnak, hagyta bársonyos baritonommal elcsábítani magát.
Még nem beszéltünk sokat, mégis élveztem társaságát, nem zavart, s az ének közben hogyan is zavarhatott volna, hogy nem társalgunk, s ahogyan végigmérem, pontosan tudtam, hogy milyen gyönyörűen csillogó ékszert találtam, milyen szívbamarkolóan egyedi gyémánt látványa bontakozott ki előttem. Csodáltam őt, nem tudom miért és gondolatom sem volt arra, hogy miként ragadta magával lelkem. Azonban fényt gyújtott a sötétlő mételyen át, lángoszlopként űzte ki az engem uraló feketeséget szellemem járataiból, marta ki a rákos részeket elkorcsult testem szövetei közül.
- Kérésed parancs számomra királynőm! - nevetem el magam, s ahogyan felállok, kezemet nyújtom felé, ujjait vágyom érinteni tenyerem puha bőrén. S ha elfogadja, ha ilyetén érinthetem csábító valójának ezen piciny részét, úgy vezetem a terem sarkában lévő pulthoz, ahol egy igencsak unatkozó, már-már ásítozó férfi tisztogatta kendőjével az este folyamán még nem is használt poharakat.
Hátrafelé lépdelek, s bár nem volt helyismeretem, pár pillanattal ezelőtt felmértem a terem esetleges buktatóit, így magabiztosan haladhatok a pult felé, miközben végig őt figyeltem. Arcomat mosoly dísziti, lemoshatatlanul virít grimaszom elvarázsolt tekintetem alatt, s amikor rövidke utunk a céljához ért, mintha összeszokott táncparnerek lennék, úgy forgatom testét az egyik bárszék felé, persze csak akkor, ha szenvedélytől hajtott mozdulatomban játékostársra találok benne. Segítek neki, ha kéri, s ha nem, akkor is halványan végigsimítom derekának vékony ívét, majd zsebembe nyúlok, s miközben az unatkozó férfi felségterületére lépek, úgy nyújtok át neki egy összehajtott százast. - Kijárna magának egy cigaretta szünet, nem?
A fickó vonakodva bár, de belement a vesztegetésbe, s ahogyan átruházta a bárpult felügyeletét, úgy kerültem a lánnyal szembe, kezeimmel támaszkodva meg a bárpult fényesre polírozott felületén.
- A sors kegyesen az utamba sodort téged, de neved ismeretével nem ajándékozott meg. Miként szólíthatlak ezen a gyönyörű és izgalmas éjszakán? - érdeklődtem bársonyos hangon, figyelve minden apró hangra, mely esetlegesen elhagyja oly kívánnivaló ajkait.
Isabelle Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
simon + raphael + meliorn
Tartózkodási hely :
☾ new york ☆
foglalkozás :
☾ obsessed with cooking ☆
Karaktered arca :
☾ emeraude toubia ☆
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

beginning of the end
Nem voltak komoly kőbe vésett tervei, egyszerűen csak le akarta vetkőzni a gátlásait a vállait nyomó terhekből akart egy keveset felszabadítani, hogy ne kelljen szüntelenül kattognia az életének minden egyes területén. Néha annyival egyszerűbb lenne, ha ténylegesen megállíthatná az életét, hogy egy lépéssel hátrébb kerülve igazán megtekinthetné a teljes, egész képet.. Végignézni az pusztításon, ami körülötte történik, amelyet olyan erőteljesen figyelmen kívül hagyott csak azért, mert adott állapotban megtehette, mert így annyival könnyebb volt. Csak, akkor kezd el bárki is igazán siránkozni az életük miatt, amikor már érezik az utóhatásait a történéseknek, és azok kegyetlen módon felemésztik az ember bensőjét anélkül, hogy feleszmélhetne a folyamat közben. Csak a végső, lepusztult állapot az, amivel szembesülnie kell, ahonnét fel kellene állnia. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy egyedül csakis önmagát okolhatná a körülötte történő pusztításokért, hiszen megannyi módon dönthetett volna, de a saját döntéseinek a sorozata volt az, ami ide csalogatta, erre a pontra juttatta.
A dallam, a zene könnyedsége olyan könnyedén csalogatja magához, mint egy virág vonzza magához a méhecskét. Szinte teljesen beszippantja magába a zenét észre sem veszi, hogy talán egy privát momentumba sétál egyenest bele.
Kicsit közelebb sétálva a zongorához engedi, hogy a zene a lelkével táncra kelljen és kikapcsolja, elfelejtse a mindennapi terheket, amelyben olykor örömet is lel, de most talán ez az, ami a legnehezebb szakasz elé vezérelte az egész életében.
Lehunyt szemekkel dudorászik a férfivel együtt. Idővel kinyitja és mosolyogva pillant a férfira, aki továbbra is szenvedéllyel uralja a dallamokat. Énekléssel azonban nem próbálkozik meg, hiszen nem hiszi, hogy annak túlságosan jó vége lehetne, de a férfi lágy hangja olyan könnyedén társul a zene dallamos ritmusával, hogy olyan, mintha áramütés érné, amikor a zene véget ér a hangjának lágy dallamossága is megszűnik ezzel.
- Úgy gondolom, hogy sosem tudhatjuk mi jár a sors fejében, de az a legkevesebb, hogy élvezhetjük egymás társaságát attól függetlenül, hogy mennyi ideig is fog tartani. - Valamiért egyszerre vonzotta a férfi és volt benne egy érzés, hogy nem kellene ennyire közel engednie magához. Egyfajta vészjósló érzés pihent a mellkasán, de nem akart most ezzel foglalkozni. - Mi lenne, ha azzal indítanánk, hogy meghívsz egy italra?
lesz ez még jobb is. | isabelle & leviathan
Levi
❖ Bukott angyal

avatar
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

A karamell szín alkohol enyhén kaparva torkomat folyott végig a nyelőcsövemen, egy olyan tapasztalat, melytől az idők folyamán elszoktam. S hogy valaha szerettem a karcos ízt? A füstös tónusokat? Sosem gondolkodtam el ezen igazán, s most is inkább a felém közeledő lánnyal van tele az elmém, mintsem felesleges huncutságokkal.
Ahogy letettem a poharat, a két jégkocka halk koccanással hívta fel magára a figyelmet, s amint odapillantottam, körbe-körbe járták táncukat a pohár belsejében. Mintha két jó ismerős lett volna, akik kergetve egymást keresik a fogódzót a másikon, s amikor végre megnyugszanak, megpihentve simulnak össze. Mosolyt csal arcomra a látvány és a lány hangja is, s amikor véleményét hallom, aprókat bólintva nézek fel rá.
- Mindenki hallhatta, hogy megadtam a lehetőséget a választásra, szóval viseld döntésed következményeit! - nézek körbe az üres teremben, majd gondolataimba temetkezem, s amikor megtaláltam a dallamot, alsó ajkam beharapva nézek fel rá, nyomom le az első billentyűket és kezdek hozzá a következő számhoz.
- Find light in the beautiful sea, I choose to be happy ... You and I ... You and I ... We’re like diamonds in the sky... - hangom bársonya töltötte meg a teret, a részleg falairól verődött vissza, körbejárta a szoba mindegyik sarkát, s füleiben visszhangzott melankólikus tónusa. Figyeltem őt, néztem gyönyörű vonásait, éteri szépségét, s amikor talán felismerte a dalt, vele együtt nevettem el magam, kissé nehezítva saját dolgomat.
Régen nem énekeltem, s talán emiatt lehet, hogy néha nem voltak tökéletesek a zöngék, hogy hangom néha belebicsaklott a legkönnyebbnek tűnő hangokba is, hogy nem úgy szólt az általam improvizált feldolgozás, ahogyan szerettem volna. Kedvemet azonban egyik megingás sem szegte, ugyanolyan erővel, magabiztossággal tört elő belőlem a dal, ugyanolyan vehemensen léptem át ez előttem magasodó kihívásokat.
- So shine bright tonight ... You and I ... We’re beautiful like diamonds in the sky... - néha kicsit gyorsítottam a tempón, ahol éreztem, hogy a dal megkövetelte, ahol szükségesnek éreztem visszacsábítani magamra talán elkalandozó figyelmét, ahol azt akartam elérni, hogy senki és semmi más nem töltse ki a gondolatait. S amikor tekintetünk újra találkozhatott, amikor azokat az émelyítően barna szemeit fürkésztem, ismét csak mosolyra húzódtak ajkaim, ismét vidám vonásokat öltött arcom grimasza. Hangom azonban elcsuklott egy pillanatra, ahogyan egy tetoválást pillantok meg a nyakán, ahogyan először ég retinámba az oly ismerős jelkép. Ujjaim még mindig a hangokat ütötték a zongorán, nem hagytam, hogy teljesen eltérítsen a szándéktől a felismerés, s miután hatalmasat nyeltem, újra erőt vettem magamon, újraéledő erővel játszottam a hangszeren, s visszataláltam hangom nyugalmára is.
- You’re a shooting star I see, a vision of ecstasy ... When you hold me, I’m alive... - lecsuktam a szememet, nem tudtam, nem akartam arra a billogra nézni, s miközben újra elhallgattam, megráztam a fejemet és mosolyom közepette hagytam abba a zongorálást. Némán ültem a széken, némán és szuszogva tekertem a másodperceket egyre csak előre. A hosszú szünetet azzal szakítottam meg, hogy újra felnéztem rá, még mindig szélesre húzott szájjal. - Sajnálom, elkalandoztak a gondolataim.
Iszok újra a poharamból, kiürítve a tartalmát, majd visszateszem a kristályt a helyére.
- Azon gondolkodtam, hogy ... hogy vajon minden előre elrendeltetett? - előre dőlök, a zongorára emelem a könyökeimet és tenyereimet az összekulcsolt ujjaimra támasztom. - Hogy nekünk itt és most találkoznunk kellett, s csak annyi adatik meg, hogy pár percet a gyönyörű társaságodban tölthetek el vagy kiérdemelhetem, hogy az egész éjszaka ajándékát add nekem?
Nevetem el magam, s mélyet sóhajtok kissé meggörnyedt testtartásommal. - S azon gondolkodom, hogy tehetünk e bármit a Sors kegyetlen úrnője ellen vagy el kell fogadnunk a döntést, mely ellen amúgy sem tehetünk semmit sem?
Isabelle Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
simon + raphael + meliorn
Tartózkodási hely :
☾ new york ☆
foglalkozás :
☾ obsessed with cooking ☆
Karaktered arca :
☾ emeraude toubia ☆
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

beginning of the end
Látni, ahogyan a testvérei megnyitják a szívüket, szerelembe esnek olyan könnyűnek és egyszerűnek hatott. Fájdalmas volt, de az élettel együtt járt a fájdalom, szinte már régi barátként tekintett rá. Amennyi sérülést összeszedett már, fel sem tűnt neki igazán egy-egy apró karcolás. Természetesen továbbra is érzett fájdalmat. A fizikai fájdalom azonban semmiképp nem volt hasonlítható a lelkihez, ami teljes mértékben megsebez és elpusztít. Belülről fal fel. S rettegett attól, hogy egykor majd szeret valakit, aki nem fogja viszont szeretni. Az lett volna a legnehezebb dolog az életben. Sosem volt biztos abban, hogy valaki viszont szereti. Honnan is tudhatná, hogy egy tekintet, egy kifejezés igaz szerelmet hordoz magában? Mikor ő maga is olyan könnyedén álcázta ezt egyfajta csábítás művészetének, hogy pontosan tudta milyen könnyű egy álcát húzni a valóság elé. Egy maszkot, ami mindent elrejt a kíváncsi szemek elől.
Egy helyi klub küszöbét lépte át, ahol dübörgött a zene. Ha minden igaz a hely egy vámpír keze alatt mozog. Nem, mintha ez bármivel is magasabbra emelné a szemében, egyszerűen csak ebből az okból kifolyólag jó pár természetfeletti lény megfordult a helyiségben. Talán egyet kivéve. A vérfarkasok elkerülték ezt a helyet, mintha valami kutya körbepisilta volna megjelölve, hogy ide nem akartok betérni.
A nyomorgó tömeg között próbált ellazulni, táncolni kikapcsolódni, minden gondolatát elereszteni és csak lebegni, de nem volt rá képes. A rúnájának köszönhetően a zene még hangosabban dübörgött a fülében, de volt valami más is. Úgy csalogatta magához a lágy zene, mintha csak a lelkéhez szólt volna. Szinte hangtalanul lépett be és figyelte a zongoránál ülő férfit. Mindig is irigyelte Jace-t, amiért olyan gyönyörűen tudott játszani a zongorán. A zene maga magával ragadta. Csak némán figyelte, ahogyan egyre inkább elmélyül a zenében. Lenyűgözte, de valahogy egy furcsa érzés is körbeölelte, ahogy a férfit figyelte, de a zene minden kételyt olyan könnyedén mosott el, mintha nem is számított volna semmi sem.
- Szia.. - Mondta kicsit zavarodottan, hiszen már majdnem úgy hatott, mintha egy intim pillanatban zavarta volna meg. - Nem akartalak megzavarni.. - Zavarodottan néz körbe. Nem szokása zavarban lenni, de most mégis kiült egy kis pír az orcájára is.
Közelebb sétál és csillogó szemekkel néz a férfira. - Szerintem valami olyat játssz, amiben legalább ennyire otthon érzed magad, mint az előzőben.
lesz ez még jobb is. | isabelle & leviathan
Levi
❖ Bukott angyal

avatar
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Régen mozogtak már ilyen fürgén az ujjaim, hiszen már idejét sem tudom, hogy mikor használtam őket örömszerzésre. A technikám azonban mit sem satnyult az elmúlt évszázadokban, még mindig olyan pontosan találom el a pontokat, még mindig olyan eleganciával húzom végig ujjbegyem a billentyűkön, hogy talán Mozart vagy Beethoven is megirigyelné a tudásomat. Egyedül vagyok, csak a magam szórakoztatására ültem a zongora mögé, ismert és kevésbé ismert dallamokat játszottam az egyébként üres részlegen. Nem zavart, hogy a mellettem lévő teremben vadul dübörgő zene próbálta elnyomni a művészetemet, kizártam magamból az elektronikus ritmusokat.
- Hey Jude, don't make it bad ... take a sad song and make it better... - kezdem el énekelni a Beatles örökérvényű klasszikusát, s észre sem veszem, hogy immáron szememet becsukva mozognak ujjaim, hogy a zene érzelemmel teli tónusai ringásra vezetik testem izmait, hogy mennyire belefeledkezem a játékba.
- Hey Jude, don't be afraid ... you were made to go out and get her... - hangommal játszok, próbálom imitálni John Lennon utánozhatatlan előadásmódját, s néha-néha felnevetve rontom el a szöveget, annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban más sem hallgattam, mint annak a négy angol fickónak a zenéjét. Valahogyan megfogott a mondanivalójuk, elrepített egy olyan világba, ami sosem volt az enyém, amire talán vágytam, amiben élni szerettem volna.
- Hey Jude, don't let me down ... you have found her, now go and get her... - igen, annak idején én is megtaláltam őt, de elszalasztottam a lehetőségemet. Szerelem volt a miénk, olyan tiszta, olyan élénk, olyan hevesen égő, hogy féltem, mindkettőnket elemészt, hogy ha fény derül titkomra, elhagy engem. S amikor a lányok megszülettek, amikor cseperedni kezdtek, amikor kiderült a féltve őrzött csalárdság, akkor ígéretet tettem neki. Megfogadtam, hogy soha nem keresem őket, hogy elszakítom magamat tőlük, hogy soha nem megyek az ikrek közelébe. S ehhez tartottam magam, amikor megölték őt, amikor kiszakították őt az élők sorából, tartottam magam az eskühöz, amikor a lelke a Mennyek kapuján haladt át, amikor örökre elveszítettem őt.
- Remember to let her under your skin ... then you'll begin to make it... - egy könnycsepp jelent meg az arcomon, nem is tudtam, hogy képes vagyok erre, ami persze hazugság, hiszen ahogyan a szerelmet, úgy a lányomat is megsirattam, annak ellenére, hogy az elmúlt kétszáz évben nem találkoztam velük. Elhanyagoltam őket, kitéptem magam a jövőjükből, hiszen ígéretet tettem. Ígéretet, amit pár hete meg kellett szegnem, hogy tudjam, ő biztonságban van. Hogy a lányom biztonságban legyen...
Az utolsó hangjegyet is leütöm a zongorán, majd hosszan tartom lent a billentyűt, s mikor kinyitom a szememet, akkor pillantom meg őt, s önkéntelenül is mosolyognom kell, annyira gyönyörű. - Szia!
Mondom elfakult hangon, s fogalmam sem volt arról, hogy mióta figyelhet engem.
- Elnézésed kérem, azt hittem egyedül leszek. Legalábbis azt mondták nekem, amikor feljöttem, de kérlek, gyere ... gyertek csak. - javítom ki magam, hiszen pár pillanattal később veszem észre, hogy nincs egyedül. - Zenei kéréseket, kívánságokat teljesítek!
Nevetem el magam, majd a zongorán lévő whiskeyből kortyoltam.
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Selene & Victoria



Even a Warlock can be your friend.


-Viszont eléggé megnehezíti a helyzetünket, hogy manapság mindenhol kamerák és okostelefonok vannak. Minden rögtön felkerül az internetre, így aztán célszerű kerülni a feltűnést.- fűzöm hozzá személyes véleményemet, mely elég ellentétes azzal, amit csinálok. Hiszen, egy klubbot vezetek, azaz könnyen előfordulhat, hogy az arcom ott virít majd esetleg egy képen. Persze, igyekszem ezt megakadályozni, de sosem lehetünk elég óvatosak. Viszont, az sem jó, ha végtelen kis életünket rettegve éljük le, a sötétben bujdokolva.
Talán célszerűbb is, ha nem az életünk legveszélyesebb dolgait vesézzük ki, így már-már felemelő számomra a smink téma és az ötvenes évek. Igazság szerint eddig elég sok korszakot imádtam, csak épp a mostani nem tetszik túlzottan, főleg az imént említett kamerák és telefonok miatt. Minden sokkal könnyebb volt még akkor, mikor az emberek épp csak a környékbeli falvakról tudtak valamit, a nagyvilágról pedig maximum a bátor utazók számoltak be nekik.
-Épp az tud meglehetősen vonzó hatást kelteni, ha a porcelán fehér bőrt kiemeled egy kissé sötét árnyalatú rúzzsal. Akkor tuti, hogy minden pasas az ajkaidat figyeli.- nevetem el magam, de biztos vagyok benne, hogy ezzel Sel is tisztában van. Nem ma kezdte ő sem, ráadásul idősebb nálam, úgyhogy kétlem, hogy nekem kellene tanácsokat osztogatnom arról, mire is buknak a pasik.
-Az remek lenne. Meglephetném a lányokat egy kis pipere holmival. Nagy részük úgyis vámpír, szóval nekik biztosan nem ártanának. Ráadásul, ha te ajánlod ezeket személyesen, biztos vagyok benne, hogy remek minőség lehet.- mi okom is lenne kételkedni Sel szavában? Nem mondhatnám ugyan, hogy világi nagy barátnők vagyunk, de azt hiszem, olyasvalakinek nevezhetem, akire talán még számíthatnék is baj esetén. Ez persze majd, csak akkor fog kiderülni, ha egyszer úgy alakulna, hogy szükség lenne rá, viszont az is biztos, hogy én is bármikor a segítségére lennék. Ha az ember halhatatlan, nem árt, ha vannak szövetségesei itt-ott a nagy világban.
-Ehh.- nevetem el magam egy ily rövidke megnyilvánulás után, közben lepillantok az utalos poharamra és megpróbálom végig gondolni, mit is mondhatnék. Hiszen, nem is keresek ilyesmit. Túl sokszor összetört már a szívem ahhoz, hogy vadásszak a szerelemre. Szórakozni persze szívesen szórakozok, de kerülöm a komolyabb kapcsolatokat. Ez a biztos.
-Nincs most senki és azt hiszem, jó darabig nem is lesz. Valahogy mindig mellé nyúltam, így most óvatosabb vagyok és inkább, csak a testi élvezeteknek hódolok. A lelkemet meghagyom majd valaki olyannak, akinek komolyan kell.- eresztek meg egy mosolyt a véleményem mellé és egy vállrándítással is megspékelem, mintha cseppet sem érdekelne az egész, pedig valójában nagyon is érdekel. Sokszor érzem azt, hogy magányos vagyok és csupán annyi a szerencsém, hogy Jeremiah és a dolgozóim mellettem vannak. Már-már olyanok vagyunk, mint egy szép nagy család.
-Na és te? Egyedül jársz te is az utadon vagy akad valaki, aki veled tartson?- kúszik kíváncsi vigyor az arcomra, de legjobb tudomásom szerint Sel se az a fajta, aki komolyabb kapcsolatra adná a fejét. Legalábbis, szerintem ő is épp elégszer csalódhatott már, hiszen, ha az ember nem egy halhatatlannal akad össze, aki idővel ráun az ember lányára, akkor meg egy halandó halálával kell szembenéznie. Nem is tudom, melyik a jobb...
-Na és jól megy az üzlet? Elég hiúk az alvilági nők is, biztosan szívesen vásárolnak tőled.- kezdve mondjuk a tündérekkel, hiszen ők, ha külön csoportokba sorolnánk a hiúság képviselőit, biztosan az élen lennének. Azt hiszem, közvetlenül utánuk jönnénk mi, de fene se tudja ezt igazán. Minden nő szeret adni magára, főleg az, aki el akarja takarni, hogy gyakorlarilag már halott.

♦️Music♦️Wear♦️

Selene Moon
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Victoria & Selene
"Nice to mett you... again"

- Nagy ez a város. Elég másik részébe költözni, akcentust előszedni, másképp sminkelni és senkinek nem jut eszébe, hogy keresnie kell a szülőhelyedet. Vagy a nem létező anyádat, lányodat. Az árnyvilágban pedig senkit nem érdekel, ha egy warlock nem öregszik - a múlt pedig a múlt, ezért azt nem fogom hozzá tenni, hogy tapasztalatom van a hosszú távú egy helyben maradásban. És persze én másképp mérem az időt, mint az emberek. Húsz évnyi utazás a távol keleten? Kirándulás számomra, felfedező út és viszonylag rövid, mert ha szükség van rám, akkor nagyon hamar vissza tudok jutni a városomba és a házamba. Már régen kidolgoztam jó néhány mágiát, ami érzékeli a veszélyt és figyelmeztet engem. Záróátkok, amelyek biztonságban tartják a számomra legbecsesebb értékeket a tolvajokkal szemben, csapdák és kötések az illetéktelen behatolók elfogására, valamint néhány olyan pecsét, amely mágiát tartalmaz, de ha összetörik az energia vissza száll hozzám. Teljesen tisztában voltam vele mindig is, ha a számomra legfontosabbak veszélyben voltak és vannak igazán rövid utak is át a világon. Csak tudni kell, hol keresd őket. És nem kéne kitiltatnod magadat a tündérek földjéről. Az utóbbi nálam kissé megbonyolította a dolgokat, mikor ezer évre csak a felét használhattam, utána pedig kitalálták a kapu mágiát. Szóval most, ha akarnám, akár két helyen is élhetnék. Csak nem akarok. Vagyis inkább félek akarni. Minél távolabb vagyok Európától, nekem annál jobb.
- Nem, nekem túl sok volt. A magenta, tűz- és bíborvörös árnyalatok mattként illenek az arcomhoz, a burgundi, perzsa- és velencei vörös is elfogadható, bár igazán fehérnek tűnik mellette a bőröm, azonban a fényes véres árnyalatok, korall-, skarlát-, karmazsin- és cinóber... mindegyikkel olyan voltam, mintha megvertek volna - talán más számára, főleg, ha férfi ezek a színek, pontosabban variánsok semmit nem jelentenek, fejfájást okoznak csak, de Victoria nő és divat mániás, ráadásul vámpír. Kétségem sincs felőle, hogy pontosan tudja, bármelyik kettő között mi a különbség pigmentáltságban, sűrűségben és mennyire sugároznak energiát. Nagyon nem mindegy, hogy ezek közül, melyek általában hasonlítanak mégis melyiket használja valaki magán, berendezési tárgyként vagy képen. És mivel kombinálja, ha az nem a sima fekete.
- Nem hordok magammal ilyesmit, de ha tényleg érdekel, holnap az asszisztensem átküld egy alap mintacsomagot. Vagy inkább kettőt, egy mondém bőrnek hosszú távon nem tesznek jót a kivonatok, amelyeket a tiédre terveztem és az eredmény sem olyan tökéletes - bár évekig nem fog neki feltűnni a különbség, legalább fél évtizednyi masszív használat kell, hogy kiszúrja a hosszú távú színező hatást, amely segít emberibbé alakítani a vámpírok kinézetét, de nem homályosítja el a szépségüket. Az én keverékeim egyik csodás tulajdonsága az állandó alkalmazkodásuk a kereslethez, a smink trendekhez és persze az alap arcápoló szerek személyre szabása. Tündér vagy? Semmi gond, mindenhol vannak vegán formulák. Farkas? Extra erős fedés és hámlasztókrém, amely simán elrejti a sebhelyeket. Árnyvadász? A festékrejtő réteg simán eltakar minden rúnát. Én már csak tudom, egy társukon próbáltam ki a promóciós képekhez...
- És van most társad az örökkévalóságra? - oké, tudom, hogy néha nem ártana kerülgetnem kicsit a forró kását, de éppen nem megy. Ha elég hosszú ideig él az ember, hamar kifejleszti az angyali türelmet, ugyanakkor az érzelmi árnyalatok elkezdenek kikopni a szótárából. Messze nem tartok még a folyamat végén, sőt, sok fiatalabb warlocknál jobban teljesítek, de attól még néha bennem is megvan ez a fajta vonás. A jó oldala? Nem lesz nehéz az alap tulajdonságaimat meghatározni, mert csak azok maradnak a végére. A rossz, hogy utálni fogom az egészet és harcolni ellene. Talán nekem sem ártana ismét esélyt adnom az életnek...
❖ Kinézet: Klikk ❖ Zene: ❖ Szószám: xyz
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Selene & Victoria



Even a Warlock can be your friend.


Egyet tudok érteni Selene-el, így szavai hallatán finom mosollyal az arcomon bólogatok. Gyönyörű ez a város és valóban a sokszínű a megfelelő kifejezés rá. Nincs olyan nyelv, amit ne hallhatna az ember az utcán sétálva és nincs olyan valamely nemzethez tartó étel, amit itt ne lehetne megtalálni.
-Valóban. Engem is ez fogott meg benne. Olyan, mintha a világ összes országa itt lenne, csak lezsugorítva.- válaszolok mosolyogva, majd kortyolok egyet az italomból és folytatom. -Az már más tészta, hogy kétszáz évet még nem sikerült egy helyen leélnem. Hogy bírtad? És főleg, hogy nem buktál le?- kérdezem őszinte kíváncsisággal, hiszen ez a legfőbb probléma számunkra manapság. Még a régi időkben meg lehetett oldani, hogy az ember új személyazonosságot csinált magának, megváltoztatta a külsejét és senkinek eszébe se jutott, hogy ugyanaz az ember, akivel húsz éve már találkozott, de mostanra olyannyira fejlett a világ, hogy mindenhol kamerák és arcfelismerő programok vannak. Megnehezítik a dolgunkat, nem is kicsit.
-Miután átjöttem Európából főképp itt, Amerikában éltem. Bostonban, Phoenixben és hasonló városokban. De New Orleans mindig különleges helyen marad a szívemben. Remek hangulatú város.- vigyorodok el, ahogy eszembe jutnak azok a forró éjszakák, a szúnyogok és a mocsárvidék, melyek ahelyett, hogy elcsúfítanák az egészet, inkább még szebbé és jellegzetesebbé varázsolják. Na és az a zene! Imádtam és imádom is mind a mai napig.
-Sajnálhatod is, mert jobban állt az a stílus, mint magának Marilyn Monroe-nak.- húzom ki magam nevetve, de persze csak viccelődök. Na jó. Igazából tényleg nagyon jól állt az a stílus és, ha tehetném, még ma is úgy öltözködnék, de haladni kell a korral.
-Biztos vagyok benne, hogy neked is nagyon jól állt. Mindig is irigyeltem a vörös hajkoronádat.- sóhajtok egyet, ahogy hajzuhatagára pillantok és természetesen őszintén is gondolom, amit mondtam. Hiszen, az embernek mindig az kell, amije nincs. A szőkének vörös haj, a vörösnek fekete, a hullámos hajú egyeneset akar, az egyenes hajú meg loknikat. És ez így szép és jó. Unalmas lenne, ha mindig mindent megkapnánk, nem?
-Szóval smink márka. Lehet, hogy érdekelne a dolog. Imádom a sminkszereket és biztos vagyok benne, hogy a lányok is így vannak vele. Van katalógusod vagy mintáid?- érdeklődök, ha már szóba hozta az üzletet, hiszen tényleg elég sok lány dolgozik itt, akik sminkelik magukat. Nem beszélve a vendégekről vagy rólam.

♦️Music♦️Wear♦️

Selene Moon
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Victoria & Selene
"Nice to mett you... again"

Azt hiszem, a kellemes alap hangulat megvan. Legalábbis én igyekszem felvenni a laza, viccelődő és érdeklődő stílust, amelyet korábban is a barátaimmal szemben követtem, de ez csak akkor működik igazán, ha Victoria partner benne. Elsőre nekem annak tűnik. Igazából meglepően kellemes partnernek, aki hozzám hasonló körökben mozgott és mozog, kifogástalan az ízlése és gyönyörű. Addig észre sem vettem, amíg vele szembe nem kerültem, hogy mennyire hiányzik néha ez a fajta született elegancia, amelyet még gyermekként erősítenek meg benned és utána olyan természetessé válik, hogy soha nem kell megjátszanod magadat, amikor használod. A legtöbb mai lény a közemberek soraiból kerül ki, amivel alapvetően semmi gond nincs, de így még inkább szomjazom tudat alatt azokat az alkalmakat, amikor az arisztokrácia valódi képviselői mutatkoznak meg előttem. Múlhatnak el évezredek, pusztulhatnak el országok, királyságok, állhat feje tetejére a teljes társadalmi rend, de én soha nem tudom magam mögött hagyni a tényt, hogy egyszer régen igenis hercegnő voltam. Születési jogon, anyám alanyi jogán pedig vissza is vettem a család koronaékkövét, hogy úgy mondjam és még mindig a markomban tartom. És pontosan tudom, hogy aki megpróbálja elvenni tőlem, az a világháborút kockáztatja...
- Igazából jó 200 éve itt élek már. Néha azt hiszem, elértem azt a szintet, amikor hátat tudok fordítani ennek a városnak, utána valami visszahúz. A világon nincs ennél sokszínűbb hely - olyan, mint egykor az én uradalmam volt, majd a későbbi időkben Velence. Mindenki ide tömörül, ha valami újra és jobbra vágyik, mecénást keres magának, esetleg óhajtja a lehetőséget. Meg kell érte dolgozni, sokszor nem ártanak a jó kapcsolatok és a genetika sem, végeredményben ugyanakkor még mindig itt van a legnagyobb esély a látványos sikerre. A különbség, hogy most már csak élvezem anélkül, hogy megpróbálnám irányítani. Azzal játszadozzanak a fiatalok, akik nem tudják, hogy a valódi hatalom valami mással, másképp épül fel. A döntés szabadságát jelenti. Márpedig az enyémet senki élő nem merné kétségbe vonni... - És te merre jártál New Orleans óta? - fordulok felé halvány mosollyal, mert ugyan én nem mentem vissza egy-két napnál tovább a városba az elmúlt évtizedekben, de attól még a hírek hozzám is eljutottak, hála a telefonnak és társainak. Tudom, hogy elhagyta a várost és többet nem bukkant fel ugyanott, mint én. És úgy két évtized után a nyomát elveszítettem. Victoria azonban erős nő, nem volt kétségem felőle, hogy meg fog élni egy újabb találkozást, így miatta nem aggódtam. Vannak, akik előkerítésébe nagyobb összegeket fektettem, mert volt egy olyan érzésem, hogy hamarosan már nem lesznek az élők sorában. Nem mindig jött be a dolog, de elégszer ahhoz, hogy egy biztos női megérzésnek lehessen nevezni...
- Kár, hogy nem láttalak az ötvenes években. Fogadni mernék, hogy neked istenien áll a Marylin Monroe féle vörös rúzs és macskaszem... hirtelen váltás? Nevezzük foglalkozási ártalomnak, most az Eclipse sminkmárka felfuttatása foglalja le az időmet - vagyis hosszú évszázadok óta először végre nem néznek sem hülyének, sem boszorkánynak, sem pedig csalónak, amiért használom a recepteket, amelyeket az utazásaim során gyűjtöttem össze a lehető legjobb szépségápolási termékekről. Igaz, hogy egy warlock képes hegek nélkül gyógyulni, de attól még amit nem távolítanak el a bőrből, az ugyanúgy képes belegyógyulni, mint másnak és a szőr is probléma, ha valaki nem akar folyamatosan szenvedni mágiával az eltakarása miatt. Teljesen eltüntetni végleg? Még nem találtak ki varázslatot, ami képes lehet...
❖ Kinézet: Klikk ❖ Zene: ❖ Szószám: xyz
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Selene & Victoria



Even a Warlock can be your friend.


Mindig örömmel tölt el, ha valaki olyannal futok össze, aki a múltamban egyszer már jelen volt. Még akkor is, ha az illető nem volt se legjobb barátom, se valami fontos szereplő életem filmjében, csak egy ismerős, egy mellékszereplő, aki csupán pár epizódra jelent meg. Visszatérő szereplő, ha úgy tetszik, és Selene is ilyen. Kedveltem, még akkor is, ha egy warlockról van szó, hiszen sosem voltam olyan se embernek, se vámpírnak, hogy valakit a származása miatt becsméreltem volna. Jobb szeretem előbb megismerni az embereket és azután véleményt alkotni, épp ezért sosem érdekeltek se a rosszaló pletykák valakiről, se a dicséret. Majd én eldöntöm, ki milyen ember az alapján, ahogy velem viselkedik, Selene pedig sosem ártott nekem.
-Mármint, kinek biztonságos? Neked vagy a Pokolnak?- vigyorodok el, hiszen tudom jól, hogy nem egy fiatal warlockról van szó. Selene olyasvalaki, akit az ember jobb, ha inkább a barátai, mintsem az ellenségei közt tudhat, ennek ellenére viszont úgy tudom, hogy elég sokan orrolnak rá, ettől függetlenül nekem sosem ártott, így nem is zavar a jelenléte. Sőt.
-Köszönöm. Igyekszem kellemes hellyel szolgálni a szórakozni vágyó lényeknek, de te is tudod, hogy én magam is kedvelem az eleganciát.- pillantok futva körbe a helyen, majd elmosolyodva ismét felé fordulok. Nem azt mondom, hogy sznob vagyok, de az évek során megtanultam, hogy egy vendéglátó helyen mindenki szereti kicsit fenségesnek érezni magát, az én dolgom pedig az, hogy ehhez hozzá segítsek mindenkit. A bútorokkal, a zenével, a dolgozókkal és mindennel, amivel csak lehet. Ha valaki szórakozni vágyik, azt nem egy sötét, poros, csótányokkal teli helyen képzeli el. Másrészről pedig, saját magam miatt is ügyelek arra, hogy minden tökéletes legyen. Egyrészt azért, hogy ne érje rossz szó a ház elejét, másrészt pedig azért, hogy én magam is jól érezhessem magam itt.
-Csupán pár hónapja. Azonnal megszerettem a várost és biztos voltam benne, hogy maradok egy ideig.- ecsetelem mosolyogva, hiszen ő is nagyon jól tudja, hogy nehéz a mifajtánknak olyan helyet találni ezen a világon, ahol hosszabb ideig megvethetjük a lábunkat. Körültekintőnek és óvatosnak kell lennünk, de ezt épp Selene ne tudná?
-Na és te? Látogatóban vagy a városban, vagy esetleg huzamosabb ideig itt maradsz?- érdeklődök finoman, na nem, mintha közöm lenne hozzá, hogy mégis mik a tervei errefelé, de tekintve, hogy egyedül vagyok, mint a kisujjam, jól jönne valaki, akivel néha elcseverészhetnék az élet nagy kérdéseiről. Hiszen, régebben is emiatt találtunk mi egymásra, mert olyan jól szót értettünk a hasonló sorsunknak köszönhetően. Hosszú élet, némi magány, céltudatosság és kitartás. Ezek a magunkfajta halhatatlan nők hozzávalói.

♦️Music♦️Wear♦️

Selene Moon
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Victoria &  Selene
"Nice to mett you... again"

Figyelem a pultost a szemem sarkából. Nem a lényét, az nem titok, hogy vámpír, igaz, még nem túl öreg. Engem sokkal inkább a mozdulatai érdekelnek, hogy mennyire ért a jelenlegi szakmájához és mennyire képes meghatározni a megfelelő ízeket. A martini nem egy nehéz koktél, két összetevője van összesen, a gin és a vermut. Minél több gin és kevesebb vermut kerül bele, összességében annál szárazabb lesz, és az igazi szakértők tudják, hogy igazán akkor jó, ha jó száraz és jól van összerázva. Igen, rázva, nem keverve, ahogyan azt már James Bond is megmondta évekkel ezelőtt. Vagy még régebben, amikor híressé vált a filmszerepben, mint a kém Őfelsége szolgálatában. A shakerbe kerülhet jég, kell is, hogy kerüljön, ha nincs hidegen tartva az ital, de az egyszerű talpas, koktélos pohárba annak már nincs keresni valója, csak magának a folyadéknak, meg némi olíva bogyónak pálcikára tűzve. Esetleg citrusnak, de az utóbbit nem nagyon használják New Yorkban, sokkal inkább európai stílusú. És nem is kerül oda, ellenben elém egy tökéletesen szervírozott, hidegtől gyöngyöző pohár csúszik, szalvétán. Tetszik, határozottan szimpatikus számomra ez a fajta aprólékosság és még egy mosollyal is megjutalmazom a baristát, miközben felemelem a poharat és bele kóstolok. Bár alapvetően az alkohol másképp hat a warlock szervezetre mint az élőkére, attól még óvatos vagyok vele, főleg idegen helyeken. Ki tudja, mit raktak még a pohárba. A nyelvemet eleget fejlesztettem, hiper érzékeny tud lenni a mérgekre és most semmit nem vesz észre, miközben egy apró kortyot forgatok a számban, mielőtt lenyelnél. A legerősebb szereknek illata is van, azokat kiszúrva meg sem merném nyalni az italt, és még így is működik valamennyi paranoia bennem. Hogy mi az oka? Nos, nem vagyok éppen puszi pajtás a fél pokollal. Talán ideje lenne megint javítani rajta némi pletykával...
A zene egészen felvillanyozó, valahogy a régi, New Orleans-i jazz korszakra emlékeztet, az egyik lábammal még az ütemet is kövezem, miközben a szemem sarkából mozgást pillantok meg. Rövid, fekete ruha, sokkal többet mutat mint fed, szőke haj, csinos alak. És egy nagyon-nagyon ismerős arc. Egy csapásra minden a helyére kerül, hogy honnan volt a deja vu érzésem a berendezést látva, a zenét hallgatva és a profizmus miatt. Közösen jártunk néhány helyen, ami ehhez nagyon hasonlított. Én, a szőke vámpír és némi alkohol, hogy elfelejtsük a magányt, amit a szeretett férfi távozása hagyott hátra. Számomra már sokadszor, de ő akkor először tapasztalta meg ezt a fajta fájdalmat. Kíváncsi vagyok, sikerült-e már túltennie magát rajta. Majd megkérdezem, ha úgy alakul. Egyszer... Most azonban a bevonulását figyelem, mintha rá lenne öltve minden. Igen, itt ő ugyanúgy királynő mint én vagyok a saját cégemnél. Ehhez nem kell trón és korona, mert egyből látszik a kisugárzáson. Az övét mindig is szerettem. A porcelán baba szerű szépség és a céltudatosság együtt elég csábító a maga módján.
- Igen, én vagyok, Ozirisz ismét úgy döntött, biztonságosabb, ha ezen a földön vagyok - tudom, rossz vicc, főleg az ismert démonológia és egy alvilági apa mellett, de attól még nekem egykor a vallásomhoz Egyiptom istenei tartoztak és ezt nem titkolom. A származásom a maga módján nagyon vegyes, a családomról nem beszélek, a pontos koromról sem; a tényt, hogy görög, latin és germán vérnek köszönhetem a kinézetem nagy részét, hogy Afrikában éltem leginkább, eszem ágában sincs magamban tartani. Elvégre Alexandria királynőjét nem legyőzték, hanem nyugdíjba vonult. Megérdemelten, sok száz évnyi uralom után. És nem hiányzik a trón, meg a vele járó intrika. Főleg ebben a testben. Azt kell mondanom, Victoria szerencsés, élete virágában lévő nőként érte a halál. Én egy tizenéves lány testében ragadtam, és bár a smink sokat segít időnként, azért a személyimet emberek még mindig képesek elkérni.
- Tudod, jobban körülnézve ez a hely le sem tagadhatná, hogy a kezed nyomát viseli. Még mindig kitűnő az ízlésed - néhány szempontból még az enyémnél is jobb, mert hiába vagyok profi a ruhákban és a sminkekben, a bútorok és a lakberendezés gyenge pont nálam, mindig túl keleties lesz az én próbálkozásaim eredménye. Ő sokkal... párizsiasabb, ha jó szót keresünk rá. A poharam felé nyúlok és kiemelem az italból a pálcikát majd a számhoz emelem az egyik olíva bogyót és lehúzom róla. Semmi csábítás, csak elegáns, könnyed mozdulatok, lefoglalnak, amíg végig nézek rajta ismét, ezúttal a szeménél is elidőzve. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem szerelmes, ahhoz túl szomorú ez a pillantás számomra... - Mikor jöttél New York-ba? - teszem fel végül az engem leginkább foglakoztató kérdést miközben felé fordulok. Meg nem érintem, az nálunk elég sarkalatos pont, általában csak a volt szeretőimet jutalmazom vele, de a testem beszél helyettem is, kifejezi az örömet és a valódi érdeklődést az élete iránt.
❖ Kinézet: Klikk ❖ Zene: ❖ Szószám: xyz
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Selene & Victoria



Even a Warlock can be your friend.


Unott arccal kortyolok egyet a martinimből a kis irodában, melyet a magaménak tudhatok, miközben oda-vissza sétálgatott az üvegfal előtt, ahonnan én remekül ráláthatok az egész clubra, de kívülről úgy tűnik, mintha csak tükör lenne. Szeretek így sunyin, a háttérben meghúzódva figyelni mindenre, hiszen nagy felelősség egy ilyen clubot működtetni. Bármikor megtörténhet a baj, akár egy szempillantás alatt is. Elég hozzá egy újonc vámpír, egy megvadult vérfarkas vagy pár warlock, akik az erejüket akarják fitogtatni. Épp ezért van tíz vámpír kidobó a club területén, akik szemmel tartanak mindent és amint úgy látják, hogy kezd kialakulóban lenni valami balhé szerűség, már intézkednek is. És persze egyik sem újonc vámpír, aki bármikor neki ugorhat egy mondén torkának, mert az igen kellemetlen lenne. Szigorú kikötésem, hogy legalább 50 éve vámpírnak kell lennie annak, aki itt szeretne dolgozni, a kecsegtető fizetés pedig biztosítja, hogy tényleg érdekeljen egy ilyen munka idősebb vámpírokat is. Emellett a club mellett van egy szálló, amely otthont biztosít mindenkinek és, ha úgy alakulna, hogy később sikerül bezárni, mint napfelkelte, a két épület alatt kialakított folyosón át is haza tudnak menni. Körültekintőnek kell lennem, mind a vendégekkel, mind a dolgozókkal, hogy igazán remekül működhessen ez a hely. Másrészt pedig, én is élvezem egy picit, hogy én vagyok a főnök, én irányítok és én mondom meg a tutit. Ez valahogy beleivódott a jellememben még az emberei éveim alatt, mikor egy egész birtok nagyságos asszonya voltam.
Az ajtó felől érkező kopogás hangja kizökkent gondolataimból. Egy egyszerű "szabad" kíséretében az iroda közepén álló hatalmas íróasztalhoz sétálok és leteszem a poharam, majd kíváncsian várom, ki az és mit akarhat tőlem.
-Zavarhatlak Vic? Csak egy önéletrajzot hoztam. Egy fiatal vámpír lány szeretne a táncosaink közé beállni.- nyújtja át a papírt Jeremiah, amit érdeklődve veszek ki a kezéből és máris beleolvasok.
-Itt van még?- pillantok rá kérdőn, majd újra az adatokat olvasgatom. Tényleg fiatalka, de tekintve, hogy a táncoslányokat őrzik a legjobban kidobóink, nem jelent problémát, ha még nem tapasztalt vámpírokról van szó. Senki sem férkőzhet hozzájuk túl közel, mert bár fehérneműben táncolgatnak a klub egy-egy pontján, ez mégsem az a hely, ahol pénzt kell dugdosni a bugyijukba vagy épp öltáncot vállalnának. Szimplán díszletként, hangulatjavításként vannak jelen.
-Azt hiszem, még igen. Vendégként van itt. Azt mondta jó párszor volt már itt szórakozni, és nagyon tetszik neki a hely, ráadásul munkát keres.- pakolja a háta mögé kezeit és afféle testőri pózba vágja magát. Jeremiah se épp a legfiatalabb köztünk és elég tapasztalt a vámpírok között a maga 310 évével, ráadásul már nem most ismertem meg. Ezért is bízom meg benne annyira, hogy esetleges távollétemben ő vezeti helyettem a klubot. Már nem egyszer bizonyította, hogy megbízhatok benne.
-Rendben. Keresd meg kérlek, és mondd meg neki, hogy holnap este jöjjön be hozzám. El szeretnék beszélgetni vele és persze meg is nézném, mennyire dekoratív.- teszem le a papírokat az asztalomra, majd megeresztek egy hálás mosolyt Jeremiah felé, aki biccent egyet és már el is indul kifelé, de amint észreveszi rajtam, hogy én is abba az irányba tartok, kitárja előttem az ajtót. Igazi úriember, ami azt hiszem, szintén a korának köszönhető.
-Köszönöm.- mosolyodok el, majd megvárom, amíg bezárja az iroda ajtaját és vele együtt indulok el lefelé a VIP galériánk felé. A poharam kiürült és egyébként is, időnként szeretek tenni egy-egy sétát, hagy lássák, hogy én is létezek és nem csak egy legenda vagyok. Ráadásul sok izgalmas emberrel lehet így megismerkedni, vagy épp régi ismerőssel találkozni, mint például most is. A pult felé pillantva ugyanis egy ismerős arcot vélek felfedezni és ahogy közelebb érek, egyre biztosabb vagyok benne, hogy láttam már valahol. Nem most, nem tegnap... évekkel ezelőtt.
-Selene?- sétálok közelebb, miközben érdeklődve figyelem az arcát, hiszen még én is tévedhetek, még akkor is, ha az arcmemóriám igen szuper. Minden esetre, ha ő az, ha nem, helyet foglalok a mellette üresen álló széken, az italom pedig már előttem is terem, mire mosolyogva biccentek a pultosunknak.

♦️Music♦️Wear♦️

Selene Moon
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Victoria &  Selene
"Nice to mett you... again"

Kellemes zene, nem túl vakító fények, félhomály. Messziről látszik a Wild Rose belső kialakításán, hogy nem emberekre, hanem náluk sokkal érzékenyebb lényekre gondoltak, amikor megtervezték a helyet. Stílusos, kissé régimódi beütésű bár, hatalmas terekkel, amelyet könnyű lenne kihasználni. Ilyesmit kerestem már hetek óta, hogy helyet találjak a legújabb tavaszi kollekció bemutatójának. Persze lehetne mondani, hogy minek erőlködöm ilyesmivel, csak sminkekről van szó, amelyeket egy jobb youtube videó is el tud adni, ez azonban messze áll a valóságtól. Én szeretem, ha van hírverés, mert felveri az árakat, ráveszi az embereket, hogy vegyék meg a drágább szépészeti cikkeimet is. Arról pedig igazán nem érkezett még panasz, hogy nem váltotta be a termék az ígéretét, mert nagyon kritikus vagyok abban, mit írunk a címkére. Ha piszkálás nélkül nyolc órás tartást ígérek, akkor tízet simán túlélt laboratóriumi extrém körülmények, mint a szitáló eső, hó, negyven fokos meleg, vagy erős szél társaságában és csak kicsit kellett rajta tökéletesíteni. Egy gazdag és befolyásos nő, aki egész nap az irodájában ücsörög, és amilyenek az én fő célpontjaim, igazán nem kell, hogy aggódjon a tartósságért. Ezért én privát partyt akarok, hírességekkel, újságírókkal és bloggerekkel, akik végig nézhetik, kipróbálhatják az új színeket és összetételeket. És a hotelek már régen elcsépeltek, főleg az én eleve modern felfogásomhoz, sötét palettáimhoz és a goth marketingesemhez képest. Igazából a klubot is ő ajánlotta, azon az alapon, hogy elég darkos a hely, az már saját kutató munka eredménye, hogy tényleg egy vámpíré. Alvilági forródrót, mondhatni...
A helyen meleg van, kellemes még a vékonyabb fehér ruhában is, amit eredetileg választottam. Nem éppen mai darab, kissé szokatlan az elöl rövid, hátul hosszabb szakás és a sok fekete szegély, de szépen kiemeli a bőröm hamvas, baracokos árnyalatát és a hajam is sokkal látványosabban vöröslik mellette. Még ugyan ez sem az az igazi lángoló sötét árnyalat, amit eredetileg birtokolok, de már közelít. Szeretek végig próbálni néhány formát és árnyalatot, amikor divatossá válnak és ez megtetszett. Messze nem olyan feltűnő, ha nem akarom, hogy az legyen. Még a sminkem is szolid, alig van rajtam, de kihangsúlyozza a vonásaimat és persze azok szabályos íveit. Makulátlan bőr, kék szemek, korall színű száj. Semmi kirívó. És nekem soha semmi bajom nem volt azzal, hogy önvédelemből a hatalom árnyékában húzodjam meg. Így mire előlépek, az ellenfeleim elveszítik az előnyüket. Mindegy, ez nem fontos, csak egy kósza gondolat, amit a VIP részlegbe belépéskor dobott ki az elmém. Ez a hely, ahova tényleg csak az alvilág tagjai juthatnak be, nekem például mondhatni flörtölnöm kell érte a biztonsági emberrel. Pontosabban megvillantani a nyelveket, de mivel nem szeretem csak úgy villogtatni, a szám szélén húzom végig, hogy jól látható legyen az alakja. Ide még álcázó varázslat sem kell, csak összezárt fogakkal mosolyogni...
- Üdv, egy martinit kérek - mosolygok rá a bárpultosra, miközben az egyik olyan székre csusszanok fel, ahonnan szinte minden belátható. Többek között a feljárat és az alkalmazotti részleghez vezető ajtó is. Ugyan nem jelentkeztem be, vagy ilyesmi, de néhány dolgozónak az arcára van írva, hogy nem errefelé buliznak a boszorkány mesterek, nekem pedig volt valamikor egy kis hírem. Meg eleve, az ember nem tud leélni egy évezredet úgy, hogy ne váljon ismertté. Néha már-már sajnálom, hogy nem árultam el, már a második milleniumon is túljutottam. Mondjuk így sem gyakran akarnak velem összeveszni. És jobban kedvelem, ha mást zaklatnak a hosszú élet titkáért...
❖ Kinézet: Klikk ❖ Zene: ❖ Szószám: xyz
Ajánlott tartalom

all the stories are true

2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: Wild Rose-
Ugrás: