- Ja, oké.. Magyarázd csak be megadnak azzal, hogy féltékeny vagyok. Végül is akárhányszor bebújik Jace mellé, akárhányszor az ajkai az övét érintik.. Biztosan nagyon sokat gondol rád és kívánja azt, hogy te lennél ott.. Ja, hát akkor melletted is lehetne, nem? De ott hagyott a szarban, miután megmentette a szerelmét, Jace-t. Jacey, Jacey, Jace. Hmmm. Roppant érdekes.. Valószínűleg teljesen rosszul értelmezem a dolgokat. - Egy pillanatra a kezemet az államra helyzetem, mintha tényleg elgondolkodtam volna rajta. Tényleg nem értem, akinek olyan erőteljes elméje van, hogy kigondolja miképpen hajtsa meg a világot a saját akarata szerint és még el is kezdje ennek a végrehajtását nem tud átlátni egy ilyen egyszerű dolgot. De ugyanakkor nem róhatjuk fel neki, hiszen ez az Ő gyengesége. Az érzelmeket csak megjátszani tanulta. Nem átérezni, értelmezni. Ez nem az ő hibája.
- Kivéve, ha valaki elvágja a torkát. Nem nézz körbe és lelép a járdáról aztán puff egy autó és már ki is lapult szegény. De persze, valószínűleg senki nem állíthat meg benne. Tökéletesen igazad van. Hát neked, ne lenne? - Már annyira gyűlt bennem a düh az irányába és ennek köze sem volt a féltékenységhez. Lehet, hogy egy kicsit féltékeny voltam Clary-re, amiért Ő volt az, akit többre tartott, akire jobban odafigyelt. Akire egyenlőre félként tekintett. De ez inkább arról szólt, hogy nem volt képes észrevenni azt, hogy én mindvégig itt voltam mellette. Hogy szeretem őt. Az életemet is áldoznám érte. Gyűlölöm, amiért olyan könnyedén játssza meg az érzelmeket mégsem képes olvasni az emberben, aki átérzi őket. Persze én is igyekeztem sokáig tagadni a bennem dúló harcot vele kapcsolatban.. Még most sem vagyok benne biztos, hogy megkötötték volna a tényleges békét. A harc szüntelenül folytatódik.
- Vagy mi? Huh? Már nem is olyan élmény felpofozni? De kár.. - Nem tudom mire számítottam. Azt hittem felpofoz. Megüt. A földre lök és rugdoss, amíg csak lélegzem. Vagy még tovább is. De így csak lehetőséget adott nekem arra, hogy mindent kiadjak magamból, ami már a lelkemet nyomja.
- Egyszerűen csak elegem lett abból, hogy visszanyelek mindent, amit legszívesebben ordítanék. Nem fogom vissza magam, mert neked soha semmi nem jó. Ha melletted vagyok és az igazat mondom elküldesz mondván, hogy nincs rám szükséged. Most is azt mondod, hogy egy másodlagos kis senki vagyok, eldobható. Hogy megölsz. Végzel velem. Akkor mégis miért vagy olyan dühös, hogy nem voltam melletted, huh? Te sem tudod rá a választ, ugye? - Már nem reménykedem abban, hogy valaha is képes lesz arra, hogy viszonozza az érzéseimet. Nem ringatom magam, gyermekded álmokba, hiszen felesleges. Ez itt a kemény valóság. Látni akarom a benne lakozó sötétséget. Valamit, ami észhez térítheti idióta szívemet. De az olyan makacs, hogy nem tántorít. Semmi nem törölheti el az érzéseimet irányába.
Látom, ahogy tekintete a szétvetett karjaimra terelődik és ezzel együtt a döbbenetet is, ami kiül az arcára. Érzem, tudom mit lát. Vagyis inkább, hogy mit nem. Lehet, hogy a rúna eltávolítása okozta azt, hogy kimondok mindent, amit akarok.. De felbukkanhattam volna itt árnyvadászok csapatával, akik megölhették volna Őt. Hiszen segíthettem volna nekik. Elárulhattam volna. De nem tettem. Mert képtelen vagyok rá.
- Megkérdőjelezhető? Igazán? Tényleg? Akkor miért nincs itt egy csapat árnyvadász, hogy megöljön? Miért nem hitettem el veled, hogy minden a legnagyobb rendben és vágtam le a fejed a helyéről? Tényleg azt gondolod, hogy meg kellene kérdőjelezned a hűségem az irányodba? Elárulhattalak volna. De nem tettem. - Nem fűzöm hozzá, hogy nem akartam. Már így is épp elég hatalom van a kezei között. Nem húzódtam el tőle ezért a pofon egyenesen betalált. Ennek köszönhetően elharaptam a számat és vér buggyant elő ajkamból. Tettem egy lépést hátra, megráztam a fejemet, majd vigyorral a képemen néztem fel rá. - Tudod, hogy miért nem kell kételkedned bennem? Egyrészt mert legalább annyira őrült vagyok, mint te magad. Másrészt pedig.. - Azzal áthidalva kettőnk közötti apró távolságot karjaimat szorosan a nyaka köré fontam, hogy ne ellenkezhessen, ahogy ajkaimat az övére tapasztottam.