do  & dom

Volt valami összeférhetetlen kettősség a húgomban, ami még mindig képes volt ámulatba ejteni, habár ennek igyekeztem a legkevesebb jelét adni. A megingathatatlan határozottság és a hideg fegyelem olyan természetesen keveredett a harcias, vad és lázadó énjével, mintha a szüleink jelleme viaskodott volna a sajátjával, mégis olyan tökéletes elegyet alkotott, ami nemcsak irigylésre méltóan különlegessé tette, de pofátlanul jól is illett hozzá. És én, annak elkerülése végett, hogy még véletlenül se neszelje meg, hogy mennyire tisztelem ezért, piszkáltam. Általában folyamatosan.
- Minő buta feltételezés volt részemről, hogy apán nevelt beléd bármit is a rideg gyakorlatiasságon kívül…
Nem okozott meglepetést a viselkedése, sőt, még szórakoztatott is az a bosszús hangszín, ami a kioktató szavait kísérte, én pedig vigyorogva köszöntöttem a testvérem azon oldalát, amit általában én váltottam ki belőle, és erre természetesen borzasztóan büszke voltam. Bár Dory kiskorunktól fogva előszeretettel táncolt az idegszálaimon, amit nem feltétlenül soroltam az előnyös tulajdonságai közé, azért elmondhatatlanul hiányzott az első perctől fogva, ahogy kiléptem az idrisi otthonunk ajtaján, egészen addig, amíg fel nem bukkant New Yorkban. Ha nem lettem volna tisztában azzal, hogy mennyire utálná, legszívesebben a nyakamba kaptam volna minden egyes alkalommal, mikor találkoztunk, hogy aztán körbe-körbe pörgessem addig, amíg a hátam fájni nem kezd az apró ökleinek bizarrul erőteljes ütéseitől.
- Ismerlek már annyira, hogy azon sem lepődnék meg, ha valamelyik kerti sövény alól előkerülne egy hálózsák, amiben az éjszakát töltötted, csak hogy mindenképp te legyél az első. – húzom széles vigyorra a számat, közben eljátszom a gondolattal, hogy milyen remekül illene Dory zöld tincseihez néhány belegabalyodott ágacska. – És nem is rohantam, csak… nagyon gyorsan sétáltam.
Megengedek magamnak néhány okoskodó bólogatást, mintha egyébként lenne különbség a kettő között, holott nyilvánvalóan nincs, ugyanakkor még igaza is van, mert tényleg nagymestere vagyok annak, hogy még onnan is elkéssek, ahová igazából nem is időre érkezem. Ezen egyébként jobbnak is láttam nem fennakadni, és mindenféle védekező megjegyzés nélkül engedni, hogy neki lehessen igaza, hogy aztán végre az ügyre is tudjunk koncentrálni.
Dory pillanatok alatt vetkőzi le a szurkálódó kishúg szerepét, és alig tudok kettőt pislogni, mire a végletekig elhivatott diplomata énje a felszínre tör, és maximális szakmaisággal a kezébe veszi az ügyemet, én meg, lévén hogy már most sokkal összeszedettebb, mint én valaha is leszek, hagyom.
- Ömm… - némi hümmögés közepette egy ügyetlen mozdulattal előcibálom a hétrét hajtott papíromat, amin a millió gyűrődés, szakadás és a hatalmas kávéfolt mellett két név és a jelenlegi lakcím szerepel. – Natasha. A párja Anthony nemrég tűnt el, se Ő, se a barátok, ismerősök nem hallottak felőle azóta. Valami… nem is tudom, talán Stormclass, vagy cross, vagy ilyesmi. Nem tudom elolvasni, Louis baromi rondán ír.
Ez persze nem volt igaz, mert én írtam, de nem adhattam egy újabb lehetőséget Dory kezébe, hogy kioktató kismonológot tartson arról, hogy milyen felelőtlen és komolytalan tőlem, hogy a számomra fontos dolgokat, mint az ügyem, amihez ilyen megszállottan ragaszkodok, ilyen trehányul kezelek.

dorothy  & dominic

Sosem voltam az a típus, aki egy helyben meg tudott ülni és várakozni. Valahogy egy részem arra számított, hogy a bátyám is pontosan tudja, hogy egy ideje már itt körözök és talán előbb ideér, mint pontosan a megbeszélt időpont, de olyan gyerekes volt tőlem az, hogy reménykedtem. Néha nem is tudom, hogy miért teszem.. Vannak dolgok, amelyeket bármennyire is szeretnék és bármennyire is várunk soha nem fognak valóságossá válni. Ilyen például az is, hogy a drága testvérem majd egyszer idő előtt érkezik. Bár mondjuk ezt felírhatjuk az én saramnak is, túl sokat várok el tőle. Azt hiszem..
- Azt hiszem az illemet jobb megtartani a bent lévőnek, mintsem egymásra pazaroljuk. - Szeretem a bátyámat.. Nagyon is, de mint minden egészséges testvéri kapcsolatban kettőnk között is van egy inger arra, hogy állandóan egymás vérét szívjuk, hogy néha szúrós megjegyzéseket tegyünk egymásra, amelyeket mások között talán nem ejtenénk meg. Bár az én esetemben előfordulhat, hogy megtenném és szarnék az egészbe bele. Mondjuk nem ez a legjobb módja annak, hogy befussak, mint nagy diplomata, de ettől függetlenül, ha a helyzet úgy adja meg tudom ám emberelni magamat.
- Ismersz már annyira, hogy tudd idő előtt itt szoktam lenni. Másrészt pedig lefogadom, hogy rohantál. Meg aztán nálad sokkal esélyesebb, hogy a megbeszélt időpontban jut egyáltalán eszedbe, hogy elindulj. - Mindig is problémái voltak azzal, hogy időre érkezzen, mintha szándékosan csinálná. Néha már tényleg azt hittem, hogy erről van szó. Ezen mondjuk nem kellene különösebben meglepődnöm, de azért egy részem akaratlanul is reménykedik aztán azzal együtt pofára is esik rögtön.
- Inkább én beszélek, de nevet nem mondtál.. Kivel is kellene beszélnünk az eltűnt félről? - Valahogy szerintem jobban járunk, ha én beszélek. Kettőnk közül talán nekem megy jobban, a próbálok nem a lelkedbe gázolni, de azért mesélj már arról, aki eltűnt, hogy köze lehet-e a bátyám rögeszméjéhez. Néha kell valaki, hogy egy kicsit épp keretek között tartsa.

do  & dom

Olyan mélyen merülök el a papírjaimban, amik ugyan igazán újak, ellenben azért láttak már szebb napokat is, hogy az idő szépen lassan kifolyik a kezeim közül, így a készülés megint eszeveszett kapkodásba fordul át, aminek következtében a ruháimmal egyetemben a gondolataimat is szanaszét hagyom a padlón. Találomra osztottuk fel az új neveket Lou-val, leginkább úgy nézett ki, mint egy kártyajáték, üres fehér lapok tetejére írt megannyi név közül húzott hol egyikünk-hol másikunk egyet, hogy aztán a fennmaradó helyet megtöltse az általunk szerzett információk kusza sokasága. Vagy épp kevésbé sokasága, esetemben például ez állt fenn. Sikerült az amúgy tetemes kupacból sorra kiválasztanom azokat a neveket, akiknek a lapjára nem tudtam mást írni, csupán annyit: sötét harcosok.
Tudtam, hogy önzőség részemről nem is azért gyűlölni a Morgenstern fiút, mert megteremtette ezt a szörnyűséget, hanem azért, mert most tette mindezt, pont most, mikor amúgy is annyi emberre kellett figyelnünk, most, mikor egy lépéssel közelebb lehettünk volna az ügyünk megoldásához. Így viszont, csak egy újabb tökéletes álca mögé bújva rabolhatott el valaki ismét egy árnyvadászt, számára ez nem ismét nem volt több mint egy szerencsés véletlen, míg mi, azon túl, hogy barátokat és családtagokat vesztünk el, még hátrább is kerültünk egy lépéssel.
Mielőtt elhagynám a szobámat, még felmarkolok egy névvel és címmel ellátott üres lapot, és szabálytalanul összehajtogatva, sietős lépteim közepette belegyűröm a nadrágom zsebébe.
Nincs messze a helyszín, és mivel felmértem már néhány nappal ezelőtt, magabiztos célirányossággal haladok a ház irányába, ahol Dory zöldellő tincsei már természetesen jelen vannak, és amint besétálok a látóterébe, a kéretlen megjegyzések sem maradnak el.
- Neked is szia, drága kicsi húgom. – húzom széles vigyorra a számat, ezzel is jelezve, hogy a legkevésbé sem óhajtom komolyan venni a piszkálódását, szóval még véletlenül se számítson őszinte megbánásra tőlem. – Vagy már nem futjuk le ezeket a felesleges illemköröket?
Nem, mintha ez igazán zavart volna, és ezt valószínűleg bizonyította az is, hogy a szavaim végét már inkább a ház oromzatának mondom, mint neki, mivel érkezésem után egyből szemügyre veszem a helyszínt én is. Tisztában vagyok vele, hogy Dory már valószínűleg négyzetcentiméterenként leellenőrizte az egészet, és ha volt is itt valami veszélyes, akkor már halottan fekszik az egyik bokor alatt. Igazán, az sem lepne meg, ha már kora reggel óta itt bóklászna, ennek ellenére azért csak ad valami hamis biztonságérzetet, ha saját magam is végigpásztázom az ismerős formákat, én pedig ezekben az időkben igencsak ragaszkodom az ilyesmihez.
- Tudod, normális emberek azért beszélnek meg találkozási időpontot, hogy akkora érkezzenek, ennek fényében szerinted komolyan jogos lebaszni, amiért nem voltam itt előbb? – tekintetem a húgom helyett a bejárati kapun állapodik meg, és szükségem van némi néma belső küzdelemre, hogy ne masírozzak az irányába egyből, hogy meggondolatlanul rátörjem az ajtót egy üres lakásra, ami talán mégsem annyira üres, mint gyanítjuk. – De mindegy is, lendüljünk túl ezen, és haladjunk. Van terv? Vagy te kopogsz, én beszélek?

dorothy  & dominic

Nem hiszem, hogy valaha is képes leszek egy kis értelmet verni a bátyámba. Még mindig tisztán emlékszem, hogy egy özvegyet is képes volt anno zaklatni csak azért, mert valószínűleg a részese lehetett az ő képzeletbeli kis összeesküvésének. Néha tényleg nem értem, hogy miért is tartok ki mellette.. Talán mert nem igazán tudom megváltoztatni őt. Mondjuk, ha ő próbálkozna hasonlóval.. Nem lenne jó a vége. Ellentétesek vagyunk. Szinte már rémisztően hat, hogy mennyire. De talán még jobban egymás idegeire mennénk, ha egymás kiköpött másai lennénk. Én legalábbis biztosan nem tudnám elviselni saját magamat. Egy idő után valahogy túlságosan sok lenne belőlem. Ezzel pedig talán azért ő maga is így van. Bár nem biztos, hogy beismerné. Plusz én sem igazán mondanám ki hangosan.. Na, de teljesen mindegy.
Már szinte megszokásból érkeztem a megbeszéltnél korábban. Valahogy mindig előrébb akartam lenni, mint mások a legjobb akartam lenni és erre törekszem minden áldott nap. Ha pedig ez azt jelenti, hogy tíz-húsz perccel korábban érkezem meg valahová, akkor legyen. Nem fogom visszafogni magam. Körbesétáltam a házat párszor, meg úgy az egész környéket és valami mozgolódást akartam kiszűrni, de elsőre majdnem úgy tűnt, mintha nem lenne senki otthon. Vagyis inkább, mintha azt akarnák elhitetni velünk, hogy ez így van. Mindenesetre nem foglalkozok a dologgal különösebben addig, míg Dom meg nem érkezik. Még egy percre van rá. Nem több, nem kevesebb. Legalábbis egy perc múlva jön el az idő, amikorra megbeszéltük a találkozót. Az már más kérdés, hogy mennyit fog késni, de a türelmem sajnos nem végtelen.
Egy hajszálon múlott, hogy ne érjen ide, de azért szúrós tekintetemet szegezem rá, ahogy közeledik felém. - Belehalnál egyszer, ha mondjuk úgy tíz perccel előbb érnél ide a megbeszéltnél? - Utálok várakozni és ezért is nem a legjobb opció számomra, hogy előbb érkezzek mégis megteszem. Aztán meg azon pattogok, hogy mivel foglaljam le magamat addig míg elérkezik a megbeszélt időpont. Szörnyű vagyok.. Tudom nagyon jól.