Ki mondta, hogy a mondik nem lehetnek hasznosak? Lehet, hogy bugyuták és mit sem sejtenek a körülöttük forgó világról, a veszélyekről, de azért leleményesek ezt senki nem tagadhatja! Hiszen a technológiájuk napról, napra fejlődik, ami az ő életükben helyettesíti a mágiát, ami nekünk megadatott, de még mindig hálás vagyok a hatalmas férfi felsőtest alakú párnáért.. Hogy minek is hívják.. Annak pedig kiváltképpen, hogy a fejét rányomtatták egyetlen szerelmemnek.. Őt... És csakis őt ölelem minden áldott éjszaka. Vágyaim egyetlen forrása, életemnek utolsó értelme.. Ő, aki elrabolta a szívemet és kegyetlenül rabul ejtette. A férfi, aki hamarosan a férjem lesz. Tudom, hogy így lesz.. Hisz így kell lennie!

oh god..
Évszázadok könnyedén jöttek és mentek - vele együtt a józan eszem is - , egykoron az Ellenudvar királyának voltam ágyasa. Egyszer még teherbe is estem.. Megszültem egy gyönyörű kislányt, akinek mosolyába rögtön beleszerettem. Szinte sajátomat láttam visszatükrözni. Aztán kiszakították a kezeim közül és a szemem láttára tépték le a fejét és dobták el, mint valami szemetet.. Az én kis angyalom nem élhetett tovább pár percnél.. Életének egyetlen részlete halálra ítéltette.. Büntetésem itt nem ért véget a király maga elé hivatott s dühét öklével, térdével fejezte ki a csalódottságot.. Mindazt, amit megérdemeltem.. Hiszen egyetlen apró feladatom volt.. Egyetlen aprócska.. Hogy fiút szüljek, de én ostoba elbuktam.. El.. el.. Csak az én hibám.. Ostoba vagyok, hogy hiányolni merek egy lányt.. Könnyek-könnyek.. Jöttek-mentek. Minél több díszítette az orcámat annál több pofonnal szolgáltak.. Végére már szomorúságomban sem sírtam.. Szinte már nem is ismerve kacagtam az évszázadok során..
Véres végtagok.. Kivégzések és mészárlások közepette. Nevettem, akár csak egy elmebeteg optimista fénysugár. A tél kegyetlenül rideg udvarát betöltötte rendkívül rémisztő lebilincselő kacajom.

him, him

Megpillantottam.. Lélegzetem elállt a szám kiszáradt.. A szívem olyan hevesen vert, hogy szinte idő kérdése volt, hogy kiszakadjon a mellkasomból. Mosolygott rám.. Kedves volt. Cseppet sem erőszakos.. Mosolyáért ölni is képes lettem volna. Lehengerlő típus volt mégis látszott rajta, hogy nagy terheket cipel a vállain.. Távolból figyelve tekintetünk találkozott.. Mosolyom szinte egész orcámra elterült, amelyet egy kedves mosollyal viszonzott... Egy apró esemény volt. Együtt táncoltunk. Az volt az első pillanat, hogy testünk érintkezett, de mintha elektromosság folyt volna az ereinkben.. Őrület volt. Tudom, hogy ő is érezte, hiszen hogy ne érezhette volna? Attól a pillanattól kezdve tudtam, hogy minket egymásnak teremtettek.. Az első férfi, aki gyengédséggel fordult hozzám.. Az első és egyetlen. Enyém, enyém és az enyém.. Senki másé..

and only him

Megígértem magamnak, hogy nem sírok. Soha többé egy könnycseppet sem ejtek. De, ahogy láttam őt ott térdepelve készen arra, hogy meghaljon a szívem hasadt meg.. Féltem, hogy itt lesz a vég és kezeim meg vannak kötve, hiszen semmit nem tehetek. Egy nő vagyok, férfiak által uralt társadalomban.. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon azonban mielőtt bárki megláthatta volna letöröltem, hiszen nem vágytam újabb pofonra, pofonokra.. Mikor meghallottam az ítéletet akaratlanul is felkacagtam - de szigorúan csak halkan - hiszen örömömben ki tudtam futni a világból. Körbecsókoltam volna a királyt legalább ezerszer.. Hát nem hal meg.. Nem vész el.. Bár a sorsa halálnál ezerszer kegyetlenebb lesz..

forever

Újra egy udvarban. Már csak idő kérdése és ezen udvar lesz otthona kettejük egybekelésének. A mondén világban fenntartott lakásom falain megannyi festett, rajzolt kép van róla, amit saját kezűleg készítettem. Ahogy a szívemben körülöttem is csak ő létezik.. Enyém leszel kedvesem.. Az enyém és csakis az enyém!!