Valahol mélyen azért bosszantott, hogy rám hagyta az egészet. Vagy azért, mert gondolatban elkönyvelte, hogy kicsi vagyok én még a nagyok játszmájához – hogy aztán ezt kimondva hangosan, csak még nyomorultabbul érezzem magam -, vagy pusztán belátta, hogy teljesen más irányba pörögnek az agyunk fogaskerekei, és nem látta értelmét vitába szállni velem. Ellenben én, a másik oldalról ezer örömmel jártattam volna azt a hatalmas számat, hogy „csakazértis” alapon hangot adjak a nyilvánvalóan nem kívánatos véleményemnek, és végül még csak nem is az állított meg a felesleges pofázásban, hogy Selene-el vitatkozni pont olyan volt, mintha egy pohár vizet öntenék az óceánban. Nem, végül azért maradtam csendben, mert nem tudtam volna olyat mondani, ami nem igazolja azt a bosszantóan helytálló állítását, miszerint túl fiatal vagyok. Tényleg az voltam, és bár utáltam, ha felhívták rá a figyelmem. Meg hát az sem segített a helyzeten, hogy szerettem volna bosszúból lefröcskölni lábvízzel. - Őszinte leszek veled, magamat most sokkal jobban utálom, amiért belementem ebbe az egészbe, mint téged, amiért – nyilvánvalóan – tartod magad a feltételeidhez, de gyarló kis halandó vagyok, és sokkal könnyebb téged hibáztatni az én rossz döntéseimért. Szóval függetlenül attól, hogy te tényleg mindent az alku szerint teszel, és abszolút indokolatlan minden panasz részemről, engedd meg, hogy kicsit azért mégis inkább téged utáljalak, amiért erre kényszerítesz, akkor is, ha semmi jogom hozzá. Semmi személyes, csupán némi kellemetlen jellemhiba részemről, tényleg. Arra, habár igazán szeretnék, végül mégsem teszek megjegyzést, hogy mit takar vajon nála az exkluzív ügyfélkör. Lévén, hogy Selene borzasztóan régi darab a boszorkánymesterek között, valószínűleg millió meg egy történettel tudna szórakoztatni, és valahol azért éget a kérdés, hogy a történelem nagyjai közül vajon hány ember szenvedte már el a gonoszságait, végül mégsem kezdek önfeledt csevegésbe. Egyfelől, mert akárhányszor belefeledkeznék a társalgásba, jön valami hirtelen, szúrós, csípős, égetős, fájós, és számomra kellemetlen az a roppant férfiatlan hang, ami belőlem elő tud törni egy-egy ilyen hirtelen beavatkozás után, másfelől meg azért mégsem lenne nekem attól jobb, ha kiderülne, hogy Napoleon a császári címéért cserébe addig reszeltette vele a körmeit, amíg végül tizenöt centi eltűnt a magasságából. - A meleg fodrásszal és az ebéddel sincs bajom, bár azért kicsit fusztrál, hogy úgy hangzott ez az egész, mintha az utolsó vacsorára készülnék. Továbbra sincs veszélyben a testi épségem, ugye? Csak mert ha mégis, akkor nem Gong Bao csirkére és pirított tésztára pazarlom a kívánságom. Sunyin sandítok rá a szemem sarkából, ám az arcomra gyorsan komolytalan mosoly csúszik. Selene elég nyilvánvalóvá tette, hogy – sajnos – élve van rám szüksége, és bár az előbb még olyan lelkesen beszélt a kínzások ellen, azért mostanra már igazán éreztem némi ellentmondást az állításában. A szó szoros értelmében ez persze még mindig nem volt kínzás – neki, de én annak éltem meg, és Ő élvezte, szóval a saját megnyugtatásomra azért csak kapott gondolatban egy strigulát a „Selene mégiscsak gonosz” oszlopba. Bár, tagadhatatlanul járt egy a „Selene mégsem annyira gonosz” oszlopba is, mert az ebédajánlat azért igazán figyelmes húzás volt részéről. - Úristen! – nevetek fel hangosan, és teljes mértékben akaratlanul – Szinte biztos, hogy megfosztanának az összes rúnámtól, hogyha Raziel bármilyen más szúró felszerelésére is szemet vetnék, bele se merek gondolni, mit tennének, ha meg is próbálnék beledőlni. Volt egy olyan leküzdhetetlen érzésem, hogy Selene-nek, ahogy mindenről, úgy a nephilimekről is sajátosan egyedi véleménye van, sok évtized, század, talán egy egész ezred alapján szerzett tapasztalattal a háta mögött foglal állást, és bármennyire is volt kellemetlen számomra a gondolat, biztos, hogy számtalan dologban egyet kellett volna vele értenem, ha épp úgy dönt, hogy hosszasan hangot ad neki. És, egészen addig mélyen remélem, hogy nem kell pro-kontra érvelnem az árnyvadászok maradisága ügyén, amíg meg nem jelenik a csipesz és a fonál – utóbbi sajnos úgy tűnik, még mindig nem a légelvonásom érdekében – mert utána másra sem vágyom jobban, csak, hogy jártathassam tovább a szám ahelyett, hogy megint valami teljesen megalázó következzen. - Mondanám, hogy minden jó neked jut, de a végén még komolyan vennéd, nálad már komolyan nem lehet tudni, mire vagy képes. A legrosszabbra számítva lehunyom a szemem, összepréselem az ajkaim, és csak hagyom, hogy megtörténjen… nos hát ezen a ponton már igazából abszolút érdektelenné váltam a folyamatok kapcsán. Itt már csak az átvészelésre játszottam.
A vallatásnak kegyetlennek kell lennie, mert megérdemli az átélője a szenvedést? Mióta? Mikor változott meg a közfelfogás arról, hogy meddig számít valaki bűnösnek? Már a középkort is amiatt hagytam hátra, hogy ne kelljen ezt a kifacsart logikát követnem, ami alapján bűnös vagy, ha megvádolnak és rituális vízbe fojtással kell az igazadat bizonyítanod. Elvégre a jó keresztényeknek mégis mi baja lehet vele, ha hamarabb kerülnek isten mellé a földi szenvedés után? A vallás és az álszent papjai simán kifordították a gyomromat nem is egyszer. Amíg el nem jött a reneszánsz, ezer örömmel maradtam észak Afrika országai és Ázsia ismeretlen vidékei között a felfedezési vágyammal... - Egy pillanatra elfelejtettem, hogy fiatal árnyvadász vagy - jegyzem meg óvatosan, miközben próbálok semleges arcot vágni. Helytelenítem a kínzást, nem véletlenül. Ez még nem jelenti, hogy érzelmes lennék. A jogos büntetéseknek hiszek, ha valaki ellen cáfolhatatlan bizonyíték van, akkor jöhet a tárgyalás és a kivégzés. Közben egy igencsak kellemetlen börtön cella. Régebben a halál módja igazán az emberi bűntől függött, és nem egy igencsak pocsék van közötte. A kerékbe törés, az akasztás-négyelés-belezés hármas, a bambuszba- vagy karóba húzás, a vikingek véres sasa példának okáért nem olyasmi, amit meg akartam volna tapasztalni a saját bőrömön. Ugyanakkor végig nézni sajnálat nélkül nem probléma. A gondok ott kezdődtek, amikor tudtam, hogy az áldozat egyetlen bűne a tudatlanság volt, amit dacnak néznek. Vagy éppen annyira jól ment a kínzás, hogy valaki bevallotta a még el nem követett dolgokat is, csak hagyják végre abba. Erre jó az igazságszérum. Tudsz valamit? Folytassák a vallatást. Fogalmad sincs tényleg? Menj isten hírével! - Tárgyilagosan nézve én teljesítettem az alkuban foglaltakat hiba nélkül és nem szegtem meg semmilyen szóbeli egyességet sem. Ha ebből akarnék megélni, még akkor is egyértelmű, hogy ez egy jó munka volt. És nem bánom, ha exkluzív az ügyfélköröm - elvégre ki szereti, ha átjáróházat csinálnak a lakásából? Számomra az a menedékem, ennek megfelelően pedig minél kevesebb a hívatlan látogató, annál jobb. Az irodámban meg azért inkább nem tartanék boszorkányszombatot, ha nem muszáj. És mi ez a "ha van erőd, használd jóra!" szöveg? Amióta a Krisztus hívők elterjedtek alaposan leromlott a pokol megítélése és mindenki szereti hirdetni, hogy a lakóinál nincs gonoszabb, lelketlenebb lény, ráadásul örök szenvedés jár mindenkinek. Ezen után egy szerencsétlen warlock, aki megszületik a nászból nagyon nem is tud menekülni. Majdnem sajnálom is őket érte. Volt jó néhány évszázadnyi szívás és önsanyargatás számukra is a történelemben. Nem véletlenül kerültem el Európát, amennyire csak tudtam... - Ez jó - nevetek fel a kijelentésére, hogy ő nem olyan tipikus karótnyelt árnyvadász, amilyenné a többiek váltak a fajából az elmúlt időszakban. Ahogy én elnézem őket, a nagy részük még mindig nem nagyon jutott túl a viktoriánus formaságokon, vagyis nyakig hálóingbe burkolva, sötétben és csakis misszionárius pózban nyúl a kedves nejéhez. A közös szoba sem gyakori elvárás nem? Hogy állnak a családtervezéssel? Volt már becses árnyvadász, aki hozzá nyúlt óvszerhez az idősebbek közül, vagy ez is az angyal által tiltott dolgok listáján van? Ez egyre jobb lesz, éljen a forradalom! - Akkor a meleg fodrász nem probléma. Úgy ebéd után. Van két órád addig eldönteni, mit szeretnél enni - teszem hozzá magabiztosan, mert nagyon jól ismerem ezt a környéket. A szomszéd utcában jobbnál jobb ázsiai étteremnek vannak, ahol a kínai régiók specialitásaitól a sushin és a kimbap-on át a mongol, vietnami, thaiföldi és indiai konyha remekeiig minden megtalálható. Még hagyományos európai és néhány afrikai étterem is van tizenöt percnyi sétára. Én már csak tudom, gyakorlatilag majdnem mindenhol ismernek már. Évek óta ilyen helyekről származik az ebédem és néha még a vacsorám is. A lakásom konyhájában teán és más italokon kívül maximum főzeteket készítettem, mióta ott lakom. Utálok romokat eltakarítani... - Egek, milyen dramatikus. Ígérem, ha megjelenik, hogy megmentsen, a szerződést késznek nyilvánítom. Neked viszont ajánlanám, hogy egy sokkal élvezetesebb szúrófelszerelésére is vess néhány pillantást, megéri - úgy sejtem. Angyalokhoz, a fajon belül is Razielhez személyesen ugyan nekem nem volt szerencsém, de attól még van "némi" tapasztalatom a témában. A bukott angyal is angyal volt egykor, most erősen a pokol lakója és azt a részét egyiküknek sem csonkolták meg a szárnyakkal együtt, ahogy én tudom. Amihez és akikhez pedig volt szerencsém, nos, ők nem tartoznak a kicsi vagy átlagos kategóriákba. Az arányosba sem mindig. A kielégítőből meg ki sem lehet őket rúgni. Már amikor nem játszanak évszázados elkerüléseket. Azt már rég meguntam még a legrégebbi szeretőm esetében is... - Nyugalom, a vörös körömlakk nekem lesz. A tiéd a szemöldök szedő csipesz és fonál - bár szerintem amint elkezdik neki is megigazítani azt a borzaskát a két szeme felett, lehet, hogy visszasírja a lakkot, amit némi masszírozás és reszelés után az én lábkörmeimre fog a hölgy rárakni. Most, hogy végzett Dominic kezeivel, én jövök. Neki feleződik a figyelem, meg persze valószínűleg a kellemetlenség is. Ezek után már csak némi felső test alakítás van hátra, gyantával. És a délután azon része, amelyet arcmaszkban tölt, hogy biztosan elmúljon a bőr irritáció holnapra. Az arcradír ráér reggelig, azt hiszem...
Nos, kettőnk közül legalább az egyik jól szórakozott. Mondjuk jobban örültem volna, hogyha én vagyok az, de ez most igazán nem a három kívánság köre volt, és ezen a ponton már abban is biztos voltam, hogy soha, semmilyen esetben sem lennék hajlandó Selene-el tündérkeresztanyásat játszani. Ugyan minden nyavalygásom ellenére el kellett ismernem, hogy a boszorkánymester, ha jól is szórakozott a szenvedésemen, azért mentes volt minden rosszindulattól, önön szórakoztatása is csupán a helyzet szülte pluszpont volt, és nem látott bele ebbe többet, mint üzlet. Egy igen szar üzlet, ha az én oldalamat nézzük, de az én véleményem volt itt a legkevésbé fontos jelenleg, ugyebár. Viszont a kardforgató jobbom épségében fogadtam volna arra, hogy Selene semmit sem ad ingyen, bármikor a saját előnyére tudja fordítani a helyzetet, és ezt az előnyt nem fél kihasználni. Semmi esélyem nem volt ellene. - Egy vallatásnak az a lényege, hogy megterhelő legyen, testileg és lelkileg is. Ez sokszor nem csak az információszerzésről szól, Selene, ez bosszú, büntetés és megtorlás is egyben. Ha valakinek szörnyű bűnök tapadnak a nevéhez, társai árulása, ártatlanok vére, nem érdemel kevesebbet a fájdalomnál. Megitatni vele némi igazságszérumot túl egyszerű. Túl könyörületes. A könyörület pedig nem olyasvalami, amit mindenki megérdemel. Szörnyen szexista lett volna szóvá tenni, hogy valószínűleg azért gondolja így, mert nő, és a hölgyek hajlamosak érzelmi síkra terelni mindent, így inkább lenyeltem ezt a megjegyzést, amúgy sem tűnt bölcs döntésnek egy ősöreg warlock-ot bosszantani, mikor épp az adósságom törlesztésének felénél járok. Nem vagyok saját magam ellensége, legtöbbször. Ugyanakkor mélységesen meglepett, hogy egy ennyit megért boszorkánymester ennyire vajszívű legyen, ha igazságszolgáltatásra kerül sor, az ember azt hinné, hogy a végtelen sok idő kiöl belőlük minden jóérzést és csak megkeseredés és közöny marad. Nos, mindig tanul valami újat az ember. - Ó, a jelek miatt nem aggódom. – az alkaromra pillantok, ahol az álcázó rúnám fekete vonalai tekeregnek a bőröm alatt, majd vissza Selene arcára. – Te ugyan átlátsz az álcámon, de a kamera nem fog. Ellenben hidd el, az, amit most velem teszel, szintén nem fog jót tenni a hírnevednek. Nem hiszem, hogy pozitív ajánlást tudnék adni ezek után… Szavaimat igazolja a tortúra, ami a végszóval kezdetét veszi, és ugyan nem látom, mi történi, azért érzem, és a legkevésbé sem rajongok érte. Nem voltam hozzászokva, hogy ennyit sürgölődjenek körülöttem, mégsem ez zavart igazán, sokkal inkább a tény, hogy ezt a feladatot ellátó hölgyek egyetlen szó nélkül teszik. Nincs meglepett pillantás, kérdő tekintet, érdeklődő kérdések, úgy tettek, mintha a testemet borító színes foltok, hegek és sebek teljességgel mindennaposak lettek volna. Szörnyen tudni akartam, hogy Selene milyen mesélt adott be nekik, amiért ilyen engedelmesen figyelmen kívül hagyták minden testi hibámat, ahelyett, hogy feljelentést tettek volna ismeretlen tettes ellen, bántalmazásért. - Nem „nekem is a pasik” inkább „nekem a pasik is”, rossz helyre raktad a kötőszót. – vigyorodom el diadalittasan, mintha ezzel egyébként kivédtem volna a boszorkánymester visszavágását. Mondjuk lényegében ez történt, habár nem igazán védés volt, sokkal inkább csak nem a megfelelő fogást találta meg. - Sexus potior, sexus sequior, ha valakinek olyan kevés ideje van, mint nekünk, ne legyen válogatós. Nem tudtam eldönteni, hogy csak a revans kedvéért volt-e az állítás, vagy Selene valóban nem tudott mit kezdeni a saját nemükhöz vonzódó férfiakkal, bár azért gyanítottam, hogy van némi ferdítés az állításában. Selene nem olyannak tűnt, mint aki ne lenne képben valamivel, mert hát, ha valakinek végtelen sok ideje van, azt vagy azzal tölti, hogy mindent tudni akar, vagy semmi sem érdekli, és azt hiszem, Ő már bizonyította, hogy az előbbiek táborát erősíti. Meg, habár nem célközönség, azért biztos a férfiak is használták azt a sok kenceficét, amit Selene cége gyártott, nem értettem hozzá, de jó ötletnek tűnt valami univerzális dolgot alkotni, mint egy kézifegyver, amit férfi és nő is kényelmesen tud forgatni. Meg a mondénok amúgy is olyan… puhák, ha hihetek a vörösnek, sokaknak ez az emberáldozat, amit én átélek, tényleg rutinszerű. Vagy csak azért foglalkoztatott ez az egész, mert sérelem érte a nyolcéves szinten ragadt önérzetem, ki tudja. - Esküdni mernék, hogyha most itt lenne Raziel a Végzet Kardjával, lehet, önszántamból beledőlnék. – forgatom meg a szemeim, és ösztönösen elhúzódok egy kicsit, mikor a kozmetikus hölgy abbahagyja a piszkálásomat. Egy pillanatra találkozik a tekintetünk, és az enyém, mintha csak azt sugallná felé, hogy elég legyen, mert Ő leteszi a kis tűt, amivel a létező összes pontját megszurkálta már a fejemnek, pedig valószínűleg az én behatásom ellenére döntött úgy, hogy már végzett. Minden esetre én elégedetten fordulok újra Selene irányába, várva a következő kihívást, ami nagyon remélem, hogy nem foglal magába körömlakkot meg apró, csillogó kavicsokat, mert azt már lehet tényleg nem élné túl a férfiasságom.
ennél mondjuk volt már jobb is :'D
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true
Tárgy: Re: Sétálóutca Szer. Május 09 2018, 23:01
Dominic & Selene
"Say ok... or it will hurt!"
Mosolyognom kell a férfin. Méghogy jobb nem tudni a válaszokat? Akkor neki sem voltak még hosszú távú fogságban ismerősei, olyan sok napon, hónapon, éven vagy évtizeden át, hogy nem tudott mást tenni, csak imádkozni egy jelért a helyzetről. Vagy hány és hány anya keresett meg engem életem során a gyermeke képével, valamelyik kedvelt tárgyával és kért meg, hogy mondjam meg, mit érzek, amikor megérintem. Jós nem vagyok ugyan, de elég jó a helymeghatározó képességem ahhoz, hogy el tudjam vezetni őket egy helyre. Ahhoz, hogy kiderüljön, ott él a gyermek vagy csak a földi maradványai vannak a földbe temetve, már személyesen nekik kellett odajutni és kutatni. Ha elhagyott hely volt, nem egy tanya, falu vagy város, akkor nagy eséllyel csontokat találtak. Zsúfolt helyen könnyebben akadhattak rá az utódaikra minden létező élethelyzetben. Ennél csak az volt könnyebb, ha összezavarodtak a szálak és több helyszínt láttam. Szinte biztos, hogy akkor az érintett halott volt és a teste darabjait találtam meg. Néhánynál egy sima gyilkosság miatt, ha több volt, akkor könnyen elképzelhetővé vált, hogy megpróbálták elégetni a tetemet. Sokáig tartott kifigurázni az egészet, és igencsak megkaptam a végén, mikor kiderült, hogy más már talált mágiát, amihez csak egy gyertya kell. Ha a láng égve marad, az illető is él, ha nem, akkor meg nem. Majd jöttek a vámpírok és baromira összezavarták ezt az egész folyamatot nekünk... - Nem értek veled egyet. Egy szimpla igazság szérum mellett sem lehet hazudni, és kevésbé megterhelő testileg, lelkileg... - de mivel azt egy warlock találta fel és pénzért árulja, még szép, hogy nem akarta a Klávé használni. Én pedig nem kényszerítettem rá őket, de egyben ellen is álltam minden kísérletnek, amelyet a kikérdezésemre tettek. Egy dolog, hogy ők elfogadták a fajuk szabályait és más, hogy én kifejezetten ellenállok az őrült ötleteknek. Van egy szép kis gyűrűm, amely bizony jó néhány előnyt biztosít számomra és abban a nőgyűlölő, fájdalmasan maradi világban nem is próbáltam meg ártatlanul viselkedni vele, hanem kikértem magamnak. Ahogy korábban is mindig. Baromira nem egy sehonnani fruska vagyok... - A jelek teljesen átveszik a bőrfelületek felett az uralmat, ott nincs mit csinálni, csak körülötte. Nem tesz jót a hírnevemnek, ha kárt okozok az ügyfeleimben - válaszolok vállat vonva és várom, hogy elkezdjék a tortúrát. Az egyik nő már a kezét veszi kezelésbe, amit lehet, azt eltünteti a körmei körül elhalt bőrből, minimalizálja a tövig vágás okozta egyenetlenségeket és szimetria hiányt, a másik pedig a tűvel játszik. Én pedig hátra dőlök és időnként, amikor éppe nem a szája körül böködik a borostát, még pár szót váltok is vele, hogy érezze a törődést. Nem mintha elsőre értékelné, a válaszai rövidek, merevek és felpiszkálnak annyira, hogy végül egy sóhajjal kedvet kapjak a visszavágásra. - Bocsi, nem tudtam, hogy neked is a pasik jönnek be. Az ő aktuális elvárásaikról tippem sincs - hetero férfiakkal tudok mit kezdeni, biszex vagy lezbikus nőkkel úgy szintén, de hogy úgy mondjam, a meleg srácokkal a közös érdeklődési kör ellenére sincs meg a kapocs, így ők rendszeresen a végére kerülnek a beszélgetési listámon. Még igazából Magnust is csak elég egyedien tudom kezelni, szépen szólva is szapora fenyegetőzéssel megtűzdelve néha a mondataimat, amikor úgy dönt, hogy megint nem gondolja át, mivel akar példálózni. - Biztos vagyok benne, hogy a holnapi nap után közöttük is nőni fog a népszerűséged - vonok vállat és végre én is eljutok odáig, hogy kiszedjem a lábaimat a vízből és egy gyors színválasztási procedúrába keveredjek a manikűrössel. Szeretem a vörös körmöket, de most olyat akarok, amire pár zöld kristály is kerül a változatosság kedvéért. Ehhez pedig jól kell válogatni az összeillő darabokat... - Esküdni mernék, hogy Raziel szobra nem néz olyan mogorván, mint te most, pedig azzal sem találkoztam már egy ideje. Nem mindenki rajong a sziklamászó hobbimért - teszem hozzá, mintha magyarázkodnék, pedig a kettőnek semmi de tényleg semmi köze nincs egymáshoz. Csak éppen ebből már le lehet vonni következtetéseket, például, hogy unatkoztam valamikor Alicante közepén és úgy döntöttem, megnézem, milyen a kilátás a hatalmas angyal szobor tetejéről. Nem tagadom, ezt megtettem, csak éppen nem kellett hozzá másznom, boszi mágiával is működik a dolog. És ha már itt esz a penész a fiú mellett ücsörögve, legalább beszélgetéssel üssük már el az időt, ha lehet...
Az elhangzó ezernégyszázötven évnek már csak a gondolatától is hányinger kerülget, gyors fejszámolással egyből bele is vetem magam egy időutazásba, vissza egészen az ötszázas évek vége felé, a középkor kezdetére, és igyekszem legyűrni azt a fajta aljas pánikot, ami elönti a fejem a gondolatra, hogy nekem kelljen ennyi éven keresztül léteznem. Vagy éppen jóval többet, ha hihetünk egy vénségesen vén boszorkánymester őszinte szavainak. - Ó, nem köszönöm. – ingatom meg egyetlen apró mozdulattal a fejem. – Csupa olyan kérdésem van, amire így belegondolva, talán jobb nem is tudni a választ. A kimondatlan kérdések nem okoznak álmatlan éjszakát, a nem kívánatos válaszok annál inkább. Válaszom akár kínai népi bölcsesség is lehetne, hozzám képest legalábbis mindenképp, de ezt azért nem teszem szóvá, nehogy sérelmezze a kezelést végző nőegylet, és a végén még ennél is rosszabbul járjak, mert hát gondolom ez is lehetséges. Illetve mondjuk inkább úgy, hogy én szeretnék hinni benne, szóval ezzel nyugtatom magam. Mivel megállítani nem tudom, hát hagyom, hogy a gondolataim tekeregjenek még egy keveset az ötszázas évek, meg Selene végeláthatatlanul hosszúnak tűnő élete körül, csendesen morfondírozva azon, hogy vajon ennyi idő alatt hányszor lehetett házas, hány országba tette be a lábát, és hányszor kívánta, hogy bár vége lenne már az életének. Mert gondolom azért ez is megfordult a csinos kis fejében, az én jelentéktelen húsz évemmel a hátam mögött is támadtak már ilyen gondolataim, mondjuk a legtöbbje úgy az elmúlt fél órában, de ez felesleges részletkérdés. - Ez mondjuk, sokszor ma sincs másként, csak a kategóriák lettek mások. – Selene hangja visszaránt a saját évszázadunkba, és némi erőfeszítés árán sikerül is újra belerázódnom a jelenlegi környezetbe. – Alvilági és Nephilim. A Kör és a Klávé. Félvér és tisztavérű. Mostanra már mind tisztában vannak azzal, hogy igazat mondani bárki képes, de tanultak az elődeik hibáiból, és belátják, hogy semmi nem motiválja annyira az igazságot, mint a nem kívánatos fájdalom. Fizikai vagy mentális, ez már részletkérdés, akkor is ez a legbiztosabb és valószínűleg a leggyorsabb módja is annak, hogy megtörj valakit. Engem is meglep kicsit, milyen ódivatú nézeteket vallok ez ügyben, és mélyen belül valahol zavarni is kezd egyből, ahogy kimondom a szavakat, de az öröklődő, igazságért harcoló árnyvadász természetem azért így is könnyedén elnyomja az erőtlenül tiltakozó hangot a fejem hátuljában. Saját bőrömön tapasztaltam, milyen keveset ér már a szép szó, így már nem voltak ilyen illúzióim. Aki hallgat, az bűnös, és aki bűnös, az büntetést érdemel, ez ennyire egyszerű. A törvény szigorú, de a törvény a törvény. - Csinálhatsz bármit, de a tetoválásaimhoz nem nyúlhatsz. Összekenheted őket, az nem zavar, de ha csak az egyik is megsérül itt mindenféle szurkálásban meg tépkedésben, az sokkal súlyosabb, mint a halál, és akkor nem csak a szerződésünk lesz semmis, de ezt a helyet is porrá égetem. – duruzsolom elég halkan ahhoz, hogy csak mi ketten halljuk, de azért még így is akkora időzítem a szavaim, amikor a szótlan kínai hölgy a tűért indult. Persze ez nem több üres fenyegetőzésnél, de a mondének azt is hajlamosak vészesen komolyan venni, így inkább nem kockáztatok. Azt mondjuk nem tudom, miért kellene becsuknom a szemem, de nem óhajtom megkockáztatni, hogy a szorgos kezek azt is bőrhibának nézve megszurkálják, szóval inkább eleget teszek a javaslatnak, és lehunyt pillákkal fészkelem kényelembe a fejem, és várom, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. - Jaj, de irigylem a problémáikat. – szisszenek fel, ahogy az első szúrás eléri a bőrömet, bár sokkal inkább a meglepetés, mint a fájdalom miatt. A többi döfködés és nyúzás mellé már nem adok hangot, az arcizmaim is csak néha csavarodnak valamiféle buta grimaszba, de többnyire mozdulatlanul tűröm a procedúrát, révén, hogy ennél azért már sokkal rosszabb is történt velem. Fúródott már keresztül nyílvessző a vállamon, marta a bőröm savas démonvér, tört el megannyi csontom, hát ezek fényében mit nekem némi nyomkodás? - Ez egyébként egy olyan előny, amit nagyon szívesen kihagyok. Elkerülve az újabb kínos kérdéseket, taktikusan nem teszem hozzá, hogy mostanság nemhogy időm, de éppen affinitásom sincs a szebbik nemmel foglalkozni. Az a mondat, hogy engem e nélkül is kedvelnek, mondjuk, majdnem kiszánkázik a számon és még csak nem is az állít meg benne, hogy milyen irtózatosan nagyképű lenne, sokkal inkább az éles, szúró fájdalom folytja belém a szót, ami a homlokomat éri. Hősiesen visszanyelek egy áú-t, és minden erőmmel azon vagyok, hogy ne említsem meg, hogy ez egyre inkább kezd egy agyműtétre hajazni, mint holmi szépészeti beavatkozásra.
jómegintbocsi :c
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true
Tárgy: Re: Sétálóutca Kedd Ápr. 17 2018, 00:27
Dominic & Selene
"Say ok... or it will hurt!"
- Több, mint az az ezernégyszázötven, amelyet a Klávé gyanít. Nem én állítottam nekik, hogy az első házasságomat fiatalon kötöttem. Ennél többet viszont nem mondhatok. Próbálkozz más kérdésekkel, ha tehetem, válaszolok... még néhány órát itt fog enni minket a penész - és ez a magyarázat rá, hogy miért is vagyok én éppen ennyire beszédes kedvemben. Egyetlen pedikűrt kértem, amire hamarosan sor fog kerülni, utána pedig nem lesz más dolgom, mint ülni ölbe tett kézzel és figyelni, ahogy a kozmetikusok végig mennek egy teljes kezelési eljáráson, hogy rendbe szedjék Dominic arcát, meg esetleg a felső testét. Utóbbi ugyan nem igényel első látásra túl sok kezelést, de azért jobb biztosra menni, holnap így is lesz éppen elég dolga a sminkesnek azzal, hogy elfogadható végeredményt hozzon ki a promóciós képekhez. Ha ezért cserébe némi információt meg kell osztanom az árnyvadásszal, hát legyen, egyébként sem úgy ismerem a vezetőségüket, mint akik hajlandóak dolgokat bemondásra elhinni, főleg nem egy warlocknak, főleg nem másodkézből, ha egy tagjuknak mesélte a szépség szalonban. Márpedig az ilyen részletek elengedhetetlenül ki fognak ütközni, ha nem akarja az egészet megtartani magának. Én persze erre nem fogom megkérni, van néhány fontosabb ügyem is, mint törődni vele, hogy tudnak-e a legújabb segítségnyújtási kísérletemről vagy nem. Megtettem, mert fizetett érte, mert megtehettem és éppen nem volt dolgom, a törvény pedig nem tiltja. Erről ennyit... - Pedig nem ez volt az eredeti feladata, hanem az igazság kiderítése humánusabb módon, mint azt az emberek teszik. Tudtad, hogy voltak évszázadok, amikor abban hittek, hogy aki nem gazdag nemes, az képtelen igazat mondani kínzás nélkül, mert nem érti a lélekre tett eskü lényegét? A bírósági tárgyalásokba sokan belerokkantak - és utána még engem próbáltak meg beállítani mint istentelen kreatúrát, amiért nekem egy szimpla igazmondó szérum volt a trükköm, ha valamit tényleg ki akartam deríteni. Meg a szex utáni párnamese, igaz, az utóbbit még kevésbé értékelték bennem. De hé, mutasson már nekem valaki olyan férfit, aki kielégülten pihegve össze tud magának annyi agysejtet szedni, hogy kitaláljon egy hihető hazugságot valamire. Fogadok, hogy belebukik. És még Európát tartották a civilizáció bölcsőjének. Részemről inkább Kína és Egyiptom a szavazás nyertese, pedig mindkettőnek megvannak a maga babonái, elavult hagyományai és gyomorforgató szokásai. A legtöbbet ugyan már nem követik, de ez nem változtat a tényen, hogy az idő segít rózsaszín szemüveg nélkül látni a dolgokat és a búskomorság árnyékán is igen sokat tud dobni, ha némi tündérbor társaságában figyelünk... - Nem jöttél még rá? Mi bizonyítaná jobban a sminktermékeim fedési képességét, mint a tény, hogy az utána képen egy sem lesz rajtad? Nem, nem arra kell a tű, hanem a pattanások miatt. Szerintem jobban jársz, ha becsukod a szemed - teszem hozzá, miközben bólintok a két hölgynek, hogy nyugodtan folytassák a műsort. Az egyik már húzza is a kesztyűket, készíti a vattakorongokat és a bőrgyógyászati szike szerű tűt, a másik pedig nem kevésbé veszélyesnek néző, körömápoló szett darabjait pakolja ki maga elé és sikeresen foglyul is ejti Dominic egyik kezét. Ez vidám móka lesz nekem, fájdalmas neki nagyjából a szúr, nyomkod, töröl és megint szúr témában. Tudom, pocsék érzés, pedig már messze nem olyan barbárok az emberek, mint régebben voltak, ha arckezelésről volt szó. Egek, akkoriban mennyi sebhelyes férfi rohangált az utcákon a nem túl kellemes fajtából. Egy-egy harci sérüléssel nincs bajom, de az elhanyagolt arc okozta gyulladások magukban is éppen elég borzasztóak... - És ne légy már ilyen nyuszi, a kevésbé szerencsés nők havonta ugyanezen átesnek, csak hogy szépnek tűnjenek a férfiak szemében! - harcias, én? Ugyan! Csak kicsit feldobom a kedvét, mielőtt úgy döntene, köszöni szépen, de jobban hangzik a szado-mazo expos ajánlat. Pedig garantálom, hogy összességében ez a kevésbé fájdalmas a két produkció közül, amire jelentkezett, amikor aláírta a szerződésemet. Idő szempontjából pedig melyik a kevesebb? Na, azt nem tudnám megmondani, attól függ, hány fellépőnek kellene segéd az előre jelzett kettőn kívül. Ugye milyen jó, ha az ember maga módján nem titkolja a hajlamait és pénze is van? Sokan alig várják, hogy meghívjanak valahova... - Extra előny: a legtöbb nő odavan az ápolt férfiakért, a borzaska a nyolcvanas évek óta nem menő - sovány vigasz, tudom én, de azért ez is megért egy próbát...
Minden szörnyűség ellenére azért el kellett ismernem, hogy jól jártam Selene-nel, de ezt is inkább csak így csendesen, magamban, mert kimondani a világ minden kincséért sem lettem volna hajlandó. Ugyan még sosem találkoztam vele személyesen, de abszolút el tudtam képzelni, hogy Magnus Bane pont ugyanilyen kínzásnak vetett volna alá, csak mondjuk több csillámmal. A vészjósló hang viszont, ami szüntelenül motoszkált a koponyám hátuljában folyton-folyvást figyelmeztetett, hogy még korántsem ért véget ez az egész, szóval még véletlenül se könyveljem el, hogy ép bőrrel megúszom. Mondjuk az a kozmetikai kínzás, aminek Selene alá akart vetni, már az elejétől azt sejtette, hogy az ép bőr kegyetlen törekvéseket igényel, szóval kevésbé tudtam hozzá idomítani a megúszás fogalmát. - Nem, mintha nem érteném meg, a legtöbbünkbe elemi szinten gyökerezik a kíváncsiság, én is millió kérdést tudnék feltenni neked, amikre egyébként nemkülönben olyan hallgatással felelnél, mint ahogy most én fogok. – válaszomat automatikus mozdulatom kíséri, ahogy felé fordulok, miután már nem takarja semmi az arcom, és amint a tekintetem megállapodik Selene szemrevalóan csinos arcán, már nehezen szakítom el róla. - Na, látod, példának okáért mondjuk az is roppantul érdekelne, hogy tulajdonképpen hány éves is vagy? – összeszűkített szemeimmel végigmérem újra, mintha csak azt remélném, hogy egy ilyen kérdés után majd hirtelen megjelenik néhány ránc az arcán, pár ősz hajtincs, vagy hát bármi, amiből sejteni lehet, hogy milyen dátumra rakjuk a születését az idővonalon. Nem lep meg igazán, hogy pont ugyanaz a fiatal, egyetlen ránc nélküli arc pillant rám, akire a huszonhármat is nehezen mondanám rá, nemhogy a hatszázvalamennyit, amit első találkozásunkkor betippeltem. A „megalakulásuk előtt” mondata viszont elárulta, hogy ennél jóval többről van szó, és az én egyszerű elmémnek ez valahogy felfoghatatlanul soknak tűnt. - Ugyan, nem gondolod, hogy hatalmas luxus lenne a magunkfajták életében egy tűfóbia? – vigyorodom el a feltételezésre, és szándékosan magamba fojtom a kérdést, hogy egyébként miért is van itt szükség tűre, mert szinte biztos, hogy nem tetszene a válasz. Azon túl, hogy megannyi rúna fekete vonala égett már a bőrömön, néhány éve ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy egy mondén tetoválást is magaménak tudhassak, így már hosszú hónapok óta kísér a jobb felkarom körül tekergő rózsaminta, viszont még ennek a fényében is biztos voltam benne, hogyha egy kozmetikus kezébe tű kerül, akkor valami szörnyen kellemetlen fogja követni, és valószínűleg kevésbé lesz tetszetős végeredménye, mint a növénymintáimnak. Ahogy a gondolataim mindenfelé csaponganak, majdnem elfelejtek figyelni rá, ám az inkvizítorokat ért csípős megjegyzése visszaránt a valóságba, és akaratlanul is elnevetem magam a szavaira. - Sed lex, dura lex, tudod, hogy működik ez. – csitítom pimasz mosollyá a nevetésem. – Az inkvizítoroknak valószínűleg munkahelyi követelmény, hogy ennyire vaskalaposak legyenek. Ha nem okoznak legalább annyi kellemetlenséget, mint egy fogfájás, akkor rosszul végzik a munkájukat. Ettől persze én sem kedveltem kevésbé az árnyvadászok vezetőpozíciójába választott embereket, habár meglepően kevés közöm volt hozzájuk. Valószínűleg egy olyan becsületsértés, ami az imént elhagyta a számat, már okot adhatna arra, hogy kicsit elővegyenek, de kételkedtem benne, hogy Selene árulkodni fog, a körülöttünk szorgoskodó kedves kínai hölgyek pedig… nos, a boszorkánymester valószínűleg erről is gondoskodott, mert nem adták jelét annak, hogy bármit is izgalmasnak találnának a beszélgetésünkben. - Egyébként… - kezdek bele óvatosan, közben pedig megragadom az alkalmat, hogy az engem gyötrő kozmetikus szabadjára engedett egy pillanatra, és olyan sebesen kapom ki a kezeim a virágillatú vízből, hogy egy jókora adagot szét is fröcskölök körülöttem. – Az egy dolog, hogy a rúnáimat nem látják a mit sem sejtő mondén szemek, de az egész felületen beborító hegekkel mit óhajtasz kezdeni? Ugye nem plasztikai célokra kell a tű? Szabadon maradt ujjaim beletúrnak a sötét hajtincseim közé, és bár pusztán poénnak szánom az előbbi megjegyzést, azért egy pillanatra megakadok a mozdulat közepén, mikor az agyam realizálja, hogy eddig igazán belegondolni sem mertem, hogy mi jöhet még, és most is csak azért sikerült, mert a kozmetikus visszafordul felém, a kezében pedig ott csillog az említett eszköz. A kínai hölgy haragjától félve, a mancsaim engedelmesen visszateszem a vízbe, mielőtt még megjegyzést tenne, mert hát lényegében fegyver van nála, nem merek kockáztatni. Kiderült, hogy mégsem akkora luxus, hogy az árnyvadászok tartsanak egy tűtől. - Ha a hatalmas számat akarod összevarratni, akkor inkább megígérem, hogy csöndben maradok…
<3<3<3
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true
Tárgy: Re: Sétálóutca Pént. Ápr. 06 2018, 20:52
Dominic & Selene
"Say ok... or it will hurt!"
Háromszáz év? Mégis honnan veszi ez a kölyök, hogy nekem ennyit jelent a korhatár? És hogy a francba talált ennyire közel hozzá? Rendben, ha csak a férjeimet vesszük meg a korukat az esküvő idején, akkor a három negyed bizony alatta volt ennek, de az utolsó messze meghaladta és az össz átlagot bizony pontosan ide helyezi. De attól még nálam az arc kora számít, legyen férfias, szögletesebb vonásokkal, amelyek nem változnak már sokat egy-egy év alatt. Van aki ezt már húsz vagy huszonegy évesen megéri, főleg, egy nehéz élet mellett. Másnak harmincig kell rá várnia. Vagy még tovább, ha éppen tünde és lassan öregszik. Esetleg soha napjáig, mert megragadt egy tacskó korban, mint sok warlock. Nőknél ez annyira nem feltűnő, a ruhákkal lehet manipulálni, de férfiként bizony nem árt magadnak szakállat és bajuszt bűvölni néha, ha azt akarod, hogy nagykorúként kezeljenek. Valami jó is van már a feminizmusban, nem? Sok évnyi szívás után végre kezdik a kort is figyelni, amivel kis előnyhöz juthatunk. Nem mintha én ne tudtam volna bármikor kiállítani magamnak egy kamu férjet, ha kellett. Sőt, jó néhányszor igazi is volt kéznél, ha már ott tartunk. Jól szórakoztam mindkettővel... - Előtte nem teszek fel kérdéseket, ez igaz. Utólag? Helyzet függő, ha évekig eszembe sem jut a dolog, akkor nyilván már nem aktuális vagy érdekes az indok. Ez mindig változó. Jó hír, hogy az én szerződéseimben nincs halálzáradék, amellyel örökségként tovább adódik a tartozás - erre nem vagyok képes. Senki nem felelős a szülei tetteiért és nem kényszerítem arra, hogy megtegyen valamit, amibe még korábban egy őse egyezett bele. Számomra pont elég, ha el kell viselnie egy szerette halálát, ezzel a számla általában egyenlítve van. Nem mintha olyan gyakran történne meg ilyesmi, az árnyvadászok jobban szeretik tőlem tartani a távolságot mindenféle homályos és értelmetlen indokokra hivatkozva. Én pedig nem sértődöm meg rajta, a tiszteletet ugyanis elvárom minimum a munkámért cserébe. Főleg, hogy az áraim jóval alacsonyabbak, mint amennyit jogosan kérhetnék tapasztalati alapon a mágiámért... - A megkötésekről meg annyit, hogy elég nehéz olyasvalakit rávenni, aki már a megalakulásuk előtt is létezett - vagyis ezer éves nagyjából. Ennyit ismerek el tudatosan és fogadnak el korként számomra, a másik felét nem. Néhány nagyon idős warlock tisztában van vele, hogy még így is letagadtam jó részét a koromnak, de végeredményben ők még nálam is távolabb állnak a klávétól. Van egy lista azon boszorkány mesterekről, akik már az angyal megidézése előtt is ezen a földön jártak, de folyamatosan rövidül. Jelenleg talán hét vagy nyolc név lehet még rajta, a kivételezettek csoportja, mondhatni. Ugye nem meglepő, hogy az enyém az egyik? Az életrajzomat persze pont ugyanolyan pontosan tárolják ott, mint minden mást. Rómában születhettem, gazdag patrícius/arisztokrata családban, háromszor voltam férjnél és soha nem ártottam árnyvadászoknak, maximum önvédelemből. Nos, ebből csak az utolsó igaz, a többit valami jó fantáziájú néma testvér vethette pergamenre... - Ennyire azért nem vagyok kicsinyes, megfizetted az árát a lehetőségnek, örültem volna, ha ki is tudod használni. És most remélem, hogy nincs tű iszonyod - jegyzem meg, miközben a lábammal kavarok egyet az áztató vízen, újabb adag virág illatot szabadítva fel, miközben az egyik kozmetikus felbukkan a tipikus pattanás eltávolításra és arctisztításra kitalált szettel. Éppen itt az ideje, hogy áttérjünk a valódi kezelésre, szóval jobb, ha Dominic nagy levegőt vesz és hátra dől. Bár neki messze nincs problémás tinédzser bőre, attól még lesz jó néhány kellemetlen perce itt. Első körben a bőrével, másodikban a gyantával. És hogyan bírják a hölgyek az egészet mindenféle megjegyzés nélkül? Azt mondtam nekik, szerepre készül és éppen a szövegkörnyezetet próbálom vele elfogadtatni, szóval bármit is hallanak, ne vegyék komolyan. Maguk között csak nyugodtan sugdolózzanak kínaiul. Van rá vagy 50% esélyem, hogy meg is értem. Régebben beszéltem a nyelvet, még a klasszikus korét, amelyből sok nyelvjárás alakult ki. Családi örökség anyai ágon a nyelvtan felismerése, aminek hála jó néhány beszélt és ókori nyelvet ismerek. Az írás már húzósabb... - Mi a szakadás oka, miért nem fogadnak el bizonyos árnyvadászok? Vagy tudod mit? Nem is fontos, én örülök a ténynek, hogy a legújabb Inkvizítornak az esküvel együtt nem járt karó a hátsó felébe, azok már kezdtek ritka idegesítőek lenni - még nekem is, pedig én jószerével nem is törődtem velük. Régebben jó buli volt ott lenni a vezetésben, és a jelenlétemet használni bizonyítékként arra, hogy az általuk emlegetett dicső múlt egy halom hazugság, de mostanra unalmassá vált a dolog számomra. Vagy két évszázada, amikor visszavonultam. Ez sem gyakori befejezése egy boszorkány mester uralmának.
A szemöldököm önkéntelenül is felszökik a szavai hallatán, az arcomon pihenő mosoly pedig azonnal széles vigyorba csavarodik, ahogy elgondolkozom azon, mit is tarthat egy több száz éves warlock „vonzó kornak”. - Nem tudom, mennyi számodra a megfelelő kor, én olyan háromszáz pluszra tippelnék, de az remélem tiszta, hogy én valószínűleg a harmincat se érem meg, szóval legyél kevésbé válogatós, kérlek. A szavaim nagy része már csak a hátát éri, az sem lepne meg igazán, ha az egészet elengedné a füle mellett, mert látszólag nagyon fontos női csevegésbe kezdett a hölggyel a pult mögött és én, mint elszenvedő alanya ennek a rózsavirág illatú emberkínzásnak, a legkevésbé sem voltam meghívva ebbe a kupaktanácsba. Abszolút érdektelenségem bizonyította az is, hogy már arra se vettem a fáradtságot, hogy tüzetesebben szétnézzek, holott a túlélési ösztönöm minden alkalommal arra kényszerít, hogy az első dolgom legyen a terep feltérképezése, rejtekhely, menekülési útvonal és ideális támadási pozíció keresése érdekében. Most viszont, tudva, hogy menekülni ostoba és felelőtlen döntés lenne, azon túl, hogy természetesen esélytelen is, és, hogy az életem nem fenyegeti veszély, az ösztöneim olyan halkan duruzsoltak csak a koponyám hátuljában, mintha a legkevésbé sem akarnák túlélni azt, ami rám vár. Nem voltam meglepve, hogy őszinte legyek. A pár perc alatt, amíg megszabadultam a ruháimtól és a fegyvereimet egy fehér köntösre cseréltem, az agyam az elképzelhető összes forgatókönyvet rávetítette a gondolataimra, amiből mondjuk nem volt túl sok, mivel még életemben nem vetettek alá ilyesfajta élveboncolásnak, szóval a legtöbbje azzal végződött, hogy az épület démontámadás áldozatául esik, és a szerencsésebb végkimenetelű esetekben én is szörnyű halált haltam. Aztán, a terembe lépve, rögtön miután megpillantottam Selene-t, ahogy igazi uralkodó módjára trónol a fotelében, opcióként még gyorsan felvettem a listára, hogy esetleg megpróbálhatom belefojtani magam a lábvizébe, és nem is kellett sokat győzködnöm magam afelől, hogy ennél sokkal rosszabb halál is van. - Ez igazán nagyon kedves a törülközőtől. – mormogom szinte szavak nélkül, ahogy megindulok a saját kis székem felé, ami pár lépés távlatából is inkább tűnik akasztófának, de azért szó nélkül kényelembe helyezem magam, és hagyom, hogy a kedves kínai kozmetikusok még egy darabig méregessenek, mielőtt az arcomba nyomják az előbb említett anyagdarabot. Harapni ugyan valóban nem tud, ellenben a belőle áradó hő miatt egyből rám tör a fojtogató légszomj, és csak az akadályoz meg abban, hogy kapásból letépjem az arcomról, hogy Selene utasításának eleget téve valaki már el is kapja a kézfejemet, hogy aztán valami matatásba kezdjen az ujjaim körül, mielőtt vízbe nyomná őket. Hát ennyi lenne, ez itt biztos a vég. Láttam én már sok mondén filmet, tudom, hogy mi a vége, ha az ember kezét vízbe teszik, különös kegyetlenség ez Selene részéről, hogy nem elég, hogy fulladásos halálra kényszerít, még azt is el akarja érni, hogy behugyozzak. - Ha csak úgy elmondhatnám, eszembe se jutott volna téged megkérni. Nem vagyok teljesen ostoba, ha lett volna választásom, hidd el, nem ajánlottam volna neked szívességet cserébe. – duruzsolom a törölköző alól, nagyon ügyelve arra, hogy ne menjen tele szösszel a szám beszéd közben. – De mivel újabban kevésbé kívánatos a jelenlétem bizonyos árnyvadász családok közelében, nem kérhettem meg Magnus Bane-t, hogy a Klávét megkerülve dobjon már egy fuvart, viszont úgy hallottam, a te kezed kevésbé van megkötve. Miután letelik az öt perc, ami a fullasztó levegőtlenségben egyébként határozottan a duplájának tűnt, és az arcomat takaró nedves rongydarab is kikerül a képből, önkéntelenül is előre hajolok és felsóhajtok párszor, hogy lecseréljem a tüdőmbe szorult kevéske kis oxigént a már-már bántóan erős virágillattal vegyített levegőre, ami körülleng minket. Megdörzsölném a szemeimet is, de az ujjaim körül matató nő elkapja a kezem, és tiltakozást nem tűrve visszanyomja a vízbe, mialatt egy olyan rosszalló pillantást vet rám, hogy már majdnem bocsánatot kérek. - De abszolút nem érte meg, ha ez boldogít egy kicsit. – dőlök vissza megadóan a székbe, a fejem oldalra fordítva a pillantásom találkozik Selene ragyogó szemeivel. – Nem tudom, mi vár még rám, de legközelebb, ha lehet, inkább a torkom köré tekerjük azt a törölközőt az arcom helyett, az jobban viselném.
bocsánat, hogy csak most sikerült :c
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true
Tárgy: Re: Sétálóutca Hétf. Márc. 19 2018, 22:57
Dominic & Selene
"Say ok... or it will hurt!"
- Térjünk vissza erre pár év múlva, mikor számomra vonzó korban leszel - válaszolok neki halvány mosollyal, majd fordulok is vissza a pultos lányhoz a további tájékoztatás miatt. Kapott egy kis gondolkodni valót, vagy időt, hogy megeméssze, innen ugyanolyan állapotban biztosan nem fog szabadulni, nekem igazából teljesen mindegy a dolog. Ha esetleg közben az én ízlésemen akar rágódni, azt is nyugodtan megteheti, igazán nem zavar, ha az arcomba mondják, hogy apa komplexusom van, mert igaz a tény. Számomra már fiatalon sem azok a férfiak voltak vonzóak, akik vékonyak, gyerekes az arcuk és nyilván valóan nem tudnak egy nővel bánni, sokkal jobban vonzott az érett kor. Elég lenne végig nézni a férjeim portréján, hogy kiderüljön, a legkevésbé kidolgozott is egy olyan tündér volt, aki a fajához képest egészen szöges vonásokkal rendelkezett. Engem pedig pont ez fogott meg benne. És ezért nincs boszorkány mester a listámon, a sors fura fintoraként a fiatal és nagykorú kategóriában ragad meg a legtöbbjük, ami nem az én kedvencem. Meg egyszer elég volt halhatatlan, rájöttem, hogy nálam az örökké fogalma elkezd kopni a második évszázad környéken, amikor már mindent tudsz a másikról, bejártad vele a teljes földet és felfedeztetek együtt minden lehetséges kultuszt, de még mindig ugyanolyanok vagytok. Nehezen változunk mi a hosszú életünk során és még nehezebb ezeket a változásokat olyanoknak észrevenni, akik minden nap velünk vannak, mert számukra teljesen más a perspektíva...
A terem, ahol a kezelést kapjuk választható lenne, egy személyes azoknak, akik szeretnek privátban szenvedni és több a barátnői csoportoknak, vagy hasonlóknak, Azzal, hogy az én partnerem egy férfi lesz, aki egyértelműen nem áll velem szerelmi viszonyban a dolgozók szinte biztos vagyok benne, hogy már látatlanban is sikeresen bepakolják a melegházba. Nem mintha engem ez zavarna, igazából alig várom, hogy láthassam, amint valaki rájön, hogy nem állja meg a helyét a feltételezés. Királynői stílusban ereszkedem bele a párnázott székbe, amely enyhén hátra döntött támlájával tökéletes a relaxációra mégis segít, hogy mindent és mindenkit lássak, aki nem mögöttem van. Az orromat hamarosan meg is tölti a vízben ázó füvek kellemes aromája, kamilla, zsálya, levendula és még valami, amit elsőre nem ismerek fel és szaglásznom kell, forgatni a nyelvemet, hogy rájöjjek. Nem, a nyelvemmel nem tudok kígyó módra szagokat érezni, de attól még ez a szokásom megvan. - Gyömbért is használnak? - teszem fel a kérdést a mellettem lévő egyenruhás nőnek, miközben a folyosó felől már hallom is a lépteket. Ezek szerint Dominik megérkezett és jobb dolga is volt, mint a szökést fontolgatni. Én pedig minden hátsó szándék nélkül végig nézek rajta, ahogy belép és még a szám széle is megremeg a kérdésére. Ma sem fogok unatkozni, de nem bánom. Rég szórakoztam ilyen jól egy vadász rovására. Magnus-t jobban kedvelik, ha szívességekről van szó. És nem irigylem tőle a dolgot. Majd esetleg akkor fogok ismét feléjük fordulni párkeresés kapcsán, ha megint képesek lesznek tisztelettel bánni a boszorkánymesterekkel. Vagyis egészen biztosan nem ma... - Ahhoz ki kéne lépnem a vízből, szóval nem, nem motozlak meg. Csak megkérlek, hogy foglalj helyet és hagyd, hogy a kedves hölgyek felmérjék, mire lesz szükség és milyen sorrendben. Ígérem nem fog megharapni a meleg törölköző - teszem hozzá, miközben figyelem, amint kiemelik a kosárból, ahol tartották és amint a férfi helyet foglal, rá is terítik az arcára. Nőként pontosan tudom, hogy a benne lévő forró víz nem árt az arcnak, de alaposan fel tudja puhítani a kényes részeket és így sokkal könnyebb lesz utána kezelni a bőrhibákat. Plusz most vagy öt percig vakságra lesz kárhoztatva Dominic, ami biztosan nem lesz a kedvenc programja a mai napon... - A manikűrt akár most is elkezdhetik - fordulok a két nő felé, majd figyelni kezdem, ahogy újabb adag áztató vizet állítanak össze. Mivel férfinak lesz és kézre, sokkal kevésbé karakteres növényeket válogatnak ki, sőt, még a kérdéseimre is válaszolnak egyes általam kevésbé kedvelt variációkat illetően. Igazából volt elég időm találkozni velük, de megszoktam, hogy a legtöbben a régi jó receptekre esküdnek és nem merik a hatásfok növelése érdekében keverni a kelet és nyugat növényeit. Mindegy, ha valami nekem nem fog tetszeni, egészen biztosan azonnal jelzem. - Még öt perc a törcsi alatt... ha már úgy is itt ragadtál, nem akarod elmondani mire kellett az az instant fuvar LA-be? - fordulok a férfi felé, aki nyilván ebből nem sokat fog fel, hiszen nem lát, de attól még szeretem azt nézni, akihez beszélek, ha nincs életveszély. Utóbbi esetben... az etikett másodlagos, maradjunk annyiban...
Komolyan kíváncsi voltam rá, vajon van-e a boszorkánymestereknek valami nagy könyve, ami évszázadok, ha nem évezredek óta kézről kézre jár, és folyton kiegészül újabb információkkal és tanácsokkal, hogy mégis miként lehet változatosan megkeseríteni valaki életét. Kedves kis könyvklub délutánok alkalmával összeülnek a nagy erejű mágiahasználók és az italaik felett kárörvendve megtárgyalják, hogy miként lehet a legmegalázóbb feladatokkal személyre szabottan gyötörni az áldozataikat, ötleteket cserélnek, újakat találnak ki. Amolyan kínzási kisokos. Ha van is ilyen, Selene biztos, hogy aranybetűs a taglistán. - Szörnyen megtisztelő, hogy rám gondoltál, habár találhattál volna valamivel szebb jelzőt az „elfogadható” helyett, de ne vesszünk el a részletekben. Jelen pillanatban az önérzetem ért sérelem a legkevesebb, amivel foglalkozni óhajtottam, a gondolataim sokkal inkább lefoglalta, hogy menekülési útvonal híján egyezségre jussunk egy B tervet illetően, majd miután elhangzott Selene B terve, még mindig megkockáztattam volna egy C-t is. Meg akartam kérdezni, neki mégis mi haszna származna abból, ha oda is lyukat fúrnának belém, ahová egyébként a legkevésbé sem szeretnék, de egyfelől épp nagyfiúsan duzzogtam, és a legkevésbé sem akartam érdeklődést mutatni semmi iránt, másrészt meg egy kicsit féltem is a választól. Úgy döntöttem, hogy a B opciót meghagyom egy másik szerencsétlennek, akik aláírta a szerződését, és ahelyett, hogy egy még rosszabbat kapok harmadiknak, beérem azzal, ami jutott. - Jó, legyen az első verzió. – adom meg magam, de a lábaim valahogy mégsem akarnak engedelmeskedni, mikor mozgásra próbálom bírni őket. - Más esetben nem lenne ellenemre egy segítő kéz, de most épp nem vagyok benne biztos, hogy nem akarnád alkalmazni a legkorszerűbb szado-mazo fogásaidat, szóval szerintem inkább megoldom egyedül. Az agyamba még beúszik egy kép, amin Selene egy ilyen eseményhez megfelelően öltözve feszít tetőtől talpig bőrbe, és bár a tudatom még mindig harcol az egész feltételezés valóságalapjával, még így sem merem megkockáztatni, hogy ez csak átverés annak érdekében, hogy belekényszerítsen a jelenlegi őrültségbe. Ezeknél a több száz éves warlockoknál már igazán nem tudhatja az ember, hogy mi valós és mi nem. Nem kérdezem meg, mégis honnan kéne tudnom, hogy melyik a kettes terem, csak bosszankodva forgatom a szemem, és végül csak ráveszem magam, hogy elinduljak az öltöző irányába, hogy minél előbb túl legyek ezen az egészen.
Aprócska, kellemes helység fogad, vállfákkal a kabátoknak és ingeknek, és egy kis szekrénnyel a ruháknak, meg egyéb holmiknak, amit az emberek hétköznap maguknál tartanak. Valószínűleg kevesen érkeznek fegyverrel, mert hiába nézek körül, a botjaimnak nem találok kijelölt helyet, így jobb híján csak nekitámasztom őket a szekrény oldalának, remélve, hogy mindenki tisztában van vele, hogy az eltulajdonítása azonnali halálbüntetést von maga után. A ruháimat és a tőrömet mindenféle rendezgetés nélkül begyűröm a szekrénybe és rázárom az ajtaját, a cipőmet pedig kényelmesen szanaszét hagyom a padlón. Egyedül a fekete alsónadrágom hagyom magamon, ami felé felkapom a köntöst, ami be volt készítve, majd az arcomon a világ összes utálatával belépek a terembe, amiben Selene eltűnt néhány perccel ezelőtt. - Essünk túl rajta, vagy előtte szeretnél esetleg megmotozni? – állok elé széttárt karokkal, minden erőmmel igyekezve nem láttatni, mennyire méltóságomon alulinak ítélem ezt a feladatot, és mennyire nagyon utáltam érte, őt is, magamat is.
500+ szó személyre szabott szenvedés <3
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true
Tárgy: Re: Sétálóutca Szer. Márc. 07 2018, 22:48
Tudom, hogy ez lesz az utóbbi éveim egyik legszórakoztatóbb napja és egy csepp szánalmat sem érzek azon árnyvadász iránt, aki simán aláírta nekem a szerződést egy nem élet veszélyes szívesség teljesítéséről. Egek ura, ha tudná mi mindent kérhetnék tőle azért, hogy teljesítse az alku rá eső részét, szerintem messze nem húzna ennyire a száját. Ha figyelembe vesszük a hírnevemet, a humoromat és azt a nem kevés fantáziát, amivel az elmúlt évszázadok mellett volt szerencsém találkozni, szerintem kifejezetten jól járt. Nekem csak egy modell kell és egyetlen napnyi szépség kúrát kap előtte, amivel elérhető lesz, hogy makulátlan legyen a megjelenése a feladathoz. Nem kell mocsarakat, trágyadombot vagy más igencsak rossz szagú helyet megjárnia, nem valami kifejezetten kellemetlen beszerzésére kérem, mint amilyen a csalán, némi tüskés növényzet vagy éppen a rossz hangulatú macska tud lenni, sőt, még csak nem is árnyvadász titkot vagy hasonlót kérek tőle, amiért Idrisben keresztre is feszítenék, hogy kiderül, hogy elárulta nekem. Ehhh, mintha baromi sok titok lenne még a levegőben, amit előttem sikerült elrejteni. Nem tudom, ki mennyire tartja számon, de jelenleg maximum hét vagy nyolc olyan warlock létezik, akik már akkor is értek, amikor az angyal megajándékozta a vérrel a keresztes lovagot és bizalmasait, közülük pedig még ritkább azok listája, akikben meg is bíztak és megosztották velük a tudásukat az újdonsült árnyvadászok. Ki találják, melyik tizenévesnek kinéző vörös szépség került bele mégis? Na, ugye? Oké, valahol a lelkem mélyén van bennem némi együttérzés is, ami pontosan addig tart, amíg az arcára pillantok és találkozom a teljes kétségbe esés tipikusan férfiakra jellemző válfajával. Szegény, kicsi vadászom, hogy mennyire csúnyán elbánik vele a boszi néni, ugye? Pedig nem is olyan nehéz tetézni... - Igen, holnapra kell nekem egy fél pucér modell, szóval beváltom a szívességet a legelfogadhatóbb arcúnál a listámon - hogy ez éppen bók vagy utalás rá, hogy ennyire meg vagyok szorulva? Nem tudom, lehet is-is, bejátszhat a tény a döntésbe, hogy a vámpírokat a nappali fényképezés miatt nem használhatom és éppen a fél bandának van egy kis problémája a tündérekkel, akik nem is bővelkednek az izomzatban. Itt van viszont valaki, jó arccsontokkal, számtalan fegyver okozta apró heggel és tetoválással, amelyeket a sminkes egy orgazmussal felérő elégedettségi szinten fog kezelni, mert ennyire rá van kattanva a maszkmesteri szakmára, aminek éppen tanul mellékesen. Hasznos a dolog... - Még szép, hogy van másik lehetőség, de még kevésbé fog tetszeni. Szerepel benne jó néhány bilincs, szájpecek, nyakörv és póráz valamint egy önkéntes, akin be lehet mutatni a legkorszerűbb fogásokat a szado-mazo expo-n. Röviden és tömören azon a résen is stimulálnak, amiről nem gondolnád, hogy létezik, plusz egy-két újat is ütnek rajtad. Na, mi legyen, arckezelés vagy intim piercing nagy közönség előtt? - van az a szokásom, hogy elsőre ajánlok valami nem túl kellemeset, másodikra pedig olyasmit, ami még ennél is pocsékabb. Azt mondják, ha valamit el akarsz érni, akkor elsőre kérd a lehetetlent és utána a lehetségest, de nekem pont fordítva szokásom. Röviden leírok valamit, ami biztos nem lesz az említett fél kedvence, de utána ördögi mosollyal és a legkomolyabb képpel ecsetelek egy ezerszer pocsékabb lehetőséget. Azt nem kell tudnia, hogy én éppen nem akartam eredetileg részt venni az említett expo-n, ahol még engem is meg tudnak lepni a testi kínzás változatos módjaival, csak megkaptam a meghívót és saccra emlékszem a dátumra. A program egyébként nyílt, aki tudja, hol keresse és jelentkezik, az mehet is... - Na, mozdulsz magadtól, vagy eljutunk a boszorkány vetkőztet élményig? Az utóbbinál biztos, hogy nem marad rejtett fegyvered vagy más a köpeny alatt - hogy is volt az a pocsék és pocsékabb ajánlattal korábban? Mert ez éppen ugyanolyan. A lényege, hogy nekem egyik program sincs az ellenemre, de neki szíve joga eldönteni, melyiket nem akarja végképp. Egek ura, hiszen nem fegyverrel kényszerítem az oltárhoz, a foghúzás sem téma és az is sokkal fájdalmasabb, szóval haladjunk már, ha kérhetem! - Öt perc múlva várnak a kettes teremben - teszem még hozzá halvány mosollyal, mielőtt megfordulnék és elindulnék az említett irányba. Mivel magamnak csak a pedikűrt kérem, nekem nem kell teljes egészében vetkőznöm, csak lekapom a csizmáimat, felakasztom a fogasra a kabátomat és beáztatom a lábaimat egy fél órára némi gyógynövényes vízbe. Utána pedig kapok némi masszázst, köröm formázást, bőrkeményedéstől mentesítést és festést. Mennyeien hangzik, még akkor is, ha közben morgolódik egy vadász a szomszéd széken. Mivel nem sietem el a bejutást, szerintem még ő is megbizonyosodhat róla, ha pontos, hogy ezt az első sorból fogom nézni. Már csak azt nem tudom, annak örülnék-e, ha felfedezi, hogy hála a pajzsomnak hatból hat oldalról nem jut ki ebből az épületből...
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true
Tárgy: Re: Sétálóutca Hétf. Márc. 05 2018, 22:10
selene & dominic
Azért, hiába csak az idézet kedvéért, rangját ismerő embernek titulálni pont engem elég meredek húzás volt, felelősnek meg pláne, de jobbnak láttam ezt nem az orrára kötni, valószínűleg magától is megtapasztalja majd. Minden esetre halvány mosolyt csalt az arcomra vele, már csak azért is, mert eddigi csekély tapasztalataim alapján a boszorkánymesterek szokásait illetően arra számítottam, hogy valami személyre szabott történettel áll elő XVIII Lajosról, talán egy olyan idézettel, amit a francia király személyesen az ő fülébe duruzsolt, lépten-nyomon emlékeztetve ezzel arra, hogy a hosszas éveihez képest milyen jelentéktelen az én halandó kis életem. Ehhez képest egy ilyen elmés visszavágás engem is arra késztetett, hogy csak csendben mosolyogva megadjam magam és ne fárasszam tovább se őt, se magam. - Milyen bájos. – felelem szenvtelenül, magam is meglepve, hogy a vészjósló szavai ellenére sem kapcsolnak be a vészvillogók a fejemben. Már az alkukötés előtt is tisztában voltam azzal, hogy szívességet ajánlani egy boszorkánymesternek messze több mint rossz ötlet, valahogy mégis megrendíthetetlenül hittem benne, hogy ha az életem nem veszélyezteti a feladat, akkor nincs olyan, amit egy kis szájhúzás ellenében ne tennék meg anélkül, hogy bármiféle kárt okozzon bennem. Újabb szúrós megjegyzést nyelek vissza azt illetően, milyen sok dolgunk van, és gondolatban meg is dicsérem magam, amiért eddig kimagaslóan jól haladtam ahhoz, hogy ne haragítsak magamra egy –valószínűleg- ijesztően nagy hatalommal rendelkező boszorkánymestert, majd engedelmesen követni kezdtem kifelé a sikátorból, végig a siető mondénektől nyüzsgő járdán, egészen egy jellegtelen kis üzletig. Némi értetlenség ül ki az arcomra, ahogy az ajtó kitárul és Selene vakító vörös fürtjei belibegnek a helységbe, és kedvesen csilingelő hangon csevegésbe kezd a pult mögött álló hölggyel, de úgy érzem, nem ez a legmegfelelőbb pillanat alkalmatlankodni a kérdéseimmel, így csak az orrom alatt morgok néhány kelletlen mondatot aziránt, mennyire remélem, hogy a pedikűr csupán valami warlock szakzsargon, ami valami burkolt utalás a feladat nehézségét illetően. De hát sajnos nem. Az élet túlontúl egyszerű és unalmas lenne, ha nem tartogatna számomra semmiféle gyötrelmet, bár most valahogy kifejezetten örültem volna, ha ez a bizonyos gyötrelem egy nagyobb démon, de legalább néhány megvadult vámpír formájában ugrik a torkomnak. - Ne haragudj Selene, de… mi? – nézek rá mozdulatlanná dermedve, az arcomról valószínűleg a teljes megsemmisülést és maximális szörnyülködés tökéletes elegye süt a boszorkánymester kárörvendő mosolyára. – Komolyan arra akarod elhasználni a szívességemet, hogy… mutogass? Vagyis nem, előbb megkínozz, és utána mutogass? Tekintetem az öltöző felé terelem egy futó pillanatra, ahol ez a szörnyűség kezdődik, majd gyorsan vissza a vörösre, remélve, hogy sötét íriszeim szavak nélkül is érthetően tudtára adják az együttműködésre való hajlandóságom maximális hiányát. - Ne már, biztos van más, amit megtehetnék. Valami. Bármi. Előbb vállaltam volna, hogy ott helyben lángra lobbantson egy, az ujjai közül felpattanó szikra, de volt egy olyan érzésem, hogy ez még véletlenül sem opció jelenleg, így csak maradtam továbbra is bosszantóan mozdulatlan, hogyha már mindenképp ezt a sorsot szánja nekem, hát akkor bizony okozok annyi bosszúságot, hogy kényszerítenie kelljen.
nyönyönyö <333
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true
Tárgy: Re: Sétálóutca Pént. Márc. 02 2018, 14:33
- A pontosság nemcsak a királyok udvariassága, hanem minden felelős, rangját ismerő ember kötelessége - ha már idézősdit játszunk köszönés helyett, akkor ne higgye, hogy nem tudok rá licitálni. Oké, ez így erős kezdet, de nekem nem egész huszonnégy órám van használható modell alapot faragni egy olyan árnyvadászból, akinek erre nyilván a világon semmilyen affinitása nem lesz, szóval, ha ezzel kikérhetem magamnak a minimális tiszteletet, akkor meg fogom tenni. Különben is, az internet kora előtt sokkal több ideje volt az embereknek elmélkedni és kevesebb könyvet adtak ki, így jó néhány nyelvvel megismerkedtem, amikor átfordították angolra, oroszra, franciára. Esélyem volt végig olvasni fél Európa véleményét aktuális politikai helyzetekről regények mögé rejtve, versekbe foglalva vagy éppen rögtönzött novella író esteken részt véve. Hogy ezt éppen ki mondta és írta le először? Már nem emlékszem, de az idézet egyedisége miatt megmaradt bennem, kevesen merik a királyokat is felül licitálni. A téma pedig ezzel részemről lezárva, ideje áttérni az üzletre... - Ne reménykedj benne túlságosan, szinte biztos vagyok benne, hogy nem fogod kedvelni a feladatot. És szólíts Selene-nek, ez az eredeti nevem - pontosabban egy része, a többi éppen elég hosszú ahhoz, hogy soha az életben ne használjam, ráadásul akaratlan figyelmet kelt mindenkiben, aki hallja. Egykor a vezetéknév a nemesek kiváltsága volt és csak ritkán használták, ma pedig olyan elvárás, ami miatt kénytelen voltam trükközni. Kis történelem vagy okkult iránti érdeklődés pedig elég, hogy leleplezzenek. Akkor jön a mentő ötlet arról, hogy a kedves anyám jó viccnek tartotta ezt egykor. Még mindig jobb, mintha Aphrodité lennék... - Most pedig induljunk, rendben? Nagyon sok dolgunk van - mosolyodom el, ahogy még egyszer utoljára felmérem az arca állapotát és gondosan kikerülve két gyanús állagú tócsát kimegyek a sikátor bejáratához. A kínai negyed forgataga könnyedén magával ragadja a tapasztalatlan turistákat, az éttermek, bárok, előadók és szerencse játékosok pedig alig várják, hogy megkopasszák őket. A tősgyökeres New York-it onnan a legkönnyebb megismerni, hogy tudja, hogyan közlekedjen és kerülje ki őket, mint én teszem a férfival a nyomomban, amíg meg nem találom a kis, jellegtelen szépség szalont az utca közepénél. Semmi különös cégér vagy fény nem jelzi, hogy mennyire profik az itt dolgozók és éppen ezért annyira szimpatikus számomra az egész hely. Kifogástalan munka, de fél óra alatt találnak időpontot egész napos kezelésre és nem kérdeznek semmit. És szép gyűjteményük van az arcápoló szereimből. - Üdv, Selene vagyok, nemrég foglaltam időpontot M osztályú kezelésre, fél testre, extrákkal és belefér mellé egy pedikűr? - teszem fel a kérdést mosolyogva a pultnál lévő nőnek és gondosan elengedem az esetleges megjegyzéseket és kérdéseket az árnyvadásztól. Az úton sem szóltam hozzá, jobb, ha azután jön rá, nem magamnak kértem az egészet, amikor már nem tud menekülni. Oké, bevallom érdekel is nézői szempontból az egész, így a pedikűr az enyém lesz, de ha van ideje a nőnek, lehet, hogy neki is jut egy. Ki tudja, mennyire lesz oda holnap a fényképész... - Nos, akkor Dominic... - fordulok felé egy olyan mosollyal, ami minimum hosszú napot, ha nem is teljes kínzást jelent. - Nekem holnapra kell egy izmos modell a reklámkampányhoz a cégemnél és szerencsére te ideális alapanyag vagy. Ez a jó hír. A rossz, hogy valamit kezdeni kell előtte néhány zavaró részlettel. Az öltözőben találsz köpenyt, utána vár néhány kedves hölgy kezelésre. Hajrá! - arról eszemben sincs szólni, hogy kissé szökés biztosra magizálom én közben az épületet, mielőtt még eszébe jutna, hogy akár meg is léphet. Vékony, fehér mágia réteg, amit a mondémek nem látnak, nem érzékelnek és akadály nélkül áthaladnak rajta, de minden alvilágit megállít, legyen angyali vagy démoni vére. Ugye milyen jó néha, ha az ember apja bukott angyal? A hat oldalú 3D védőkör tényleg minden nálam gyengébb lénnyel elbánik.
Kezdőlap
