Ott volt előttem a lehetőség. Egyenest a képembe tolta magát. Tudtam, hogy most vagy soha. Elegem volt már belőlük. A szüleimből, az elveikből, a nekem szánt szerepükből. Megszöktem. Amúgy is nagy volt a felfordulás, azzal, hogy egyel többen vagy kevesebben hiányoztak, senki sem foglalkozott. Megszöktem, mielőtt még a tündérmágia aktiválódott volna.


Itt visszhangzottak a fejemben a saját szavaim. Leonie ki volt rám akadva, hogy hátrahagyom. Ő is túl akaratos. Nem is tudom már, hogy mivel sikerült meggyőznöm, abban a pillanatban pedig nem is volt lényeges. Tudtam, hogy mindenképpen visszajövök érte és azt is, hogy ő várni fog rám. „…csak a halál választ el engem tőled.” Minket nem csak az eskü kötött össze.


Egy fejhajtás, egy korty, egy új élet. Az első támadás után még nem voltak szimpatikusak. Azóta viszont, hogy Elowen a vezetőjük, sokkal visszafogottabbak lettek. Felesküdtem, mert nem bírtam hontalan lenni. Azt hittem a szabadság majd örömteli karokkal fogad, de a valóság sokkal szomorúbb volt. New York utcái nem sokat tartogattak számomra. Hiányzott Philadelphia, hiányzott Leonie. Viszont nem rángathattam magammal a nyomorba.


Eltörtem az állkapcsát. Amióta ittam a Kehelyből és Elowen szolgálatába álltam, sok minden történt. Egy év! Szinte elrepült, ahogy minden erőmet bevetve, a határaimat feszegetve próbáltam minél feljebb kerülni a ranglétrán. Nekem erő kellett, de nem hatalom. Biztosítékot akartam, hogy ha Leonie-t végre magam mellett tudhatom, akkor nem esik bántódása. Ha ide hozom, senki nem bánhat úgy vele, mint most én ezzel a kis gyökérrel.


Még egyszer belerúgtam, amikor felhozta anyám és apám nevét. Előttem senki ne emlegesse azokat az idiótákat! Hagyták meghalni a saját lányukat, azután meg még a tettesét védelmezni, amikor bosszút akartam volna és egyszerűen kitagadni engem... Többek, mint idióták. Még szerencse, hogy az ő vérvonaluk itt végetér. Lilian, az angyal vigyázza örök álmát, legalább már soha nem élte meg a szüleink árulását. Én pedig az angyal, de ha kell bármelyik démon nevére is megesküszöm, hogy megbosszulom a halálát.


"...hogy mertél eltűnni egy teljes évre, úgyhogy én azt hittem bajod esett, te szemétláda! Azt ígérted, hogy visszajössz!" Nevetve bizonygattam, csitítgattam őt, miközben zokogva ütögetett. Miközben elmeséltem, hogy mi történt velem, hagytam, had használjon boxzsáknak. Megérdemeltem, amiért nem jöttem előbb, amiért ilyen sokáig magányosan tengődött. Amikor pedig megnyugodni látszott és már csak zokogott, abbahagyva a random káromkodásom hozzámvagdosását, egyszerűen a karjaimba vontam és szorosan öleltem magamhoz, amíg meg nem nyugodott.