Új nap, új lehetőség. Sőt, új város: megannyi lehetőség! Hatalmas elvárásokkal érkeztem New Yorkba. Nos, elsősorban az egyetem miatt költöztem el. Muszáj volt talpra állnom, kirepülni a családi fészekből és… őszintén szólva, mi sem volt jobb választás, mint a pezsgő New York. Imádtam azt a nyüzsgést, ami itt fogadott, az emberek, a színek, a hangok, illatok… merőben más volt, mint a szülővárosom, ahol mondhatni, családias volt a légkör. Kevesen voltunk ott, mindenkiről tudtunk mindent, egyszerűen nem lehettek titkaink sem. Pedig néha jobb lett volna, ha egy-két dolog rejtve marad. Például az, hogy a legjobb barátnőmet, Corát egy vadállat tépte szét. Oké, ez… ez nem túl jó emlék és nem is akartam erre visszaemlékezni. Az örök optimista, vidám énem ilyenkor zokogott mélyen bennem és arra késztetett, hogy mihamarabb próbáljam összeszedni magam. Nyilvánvalóan fájt Cora elvesztése és meg is gyászoltam, de azóta eltelt 1 teljes év. Közös álmunk volt New Yorkba eljutni és egyetemre menni, talán pontosan emiatt, a közös ígéretünk miatt léptem meg azt, amit ketten akartunk.
Megbántam-e? Nem. Amióta a városba költöztem és suliba kezdtem járni, máris megismertem egy kedves lányt, Alexet, aki hamar a barátnőm lett. Persze, egészen más volt, mint Cora, de hasonlóan ő is kezdett közelállni hozzám. Én amúgy is mindenkit hamar a szívembe tudtam zárni; ő sem maradt kivétel.

- Egy kakaót kérek! – Csúsztattam a kezemet a pultra, miközben elpillantottam a felszolgáló felé. Biccentett felém, majd eltűnt, hogy elkészítse nekem, amit kértem. Aztán magam mellé pillantottam, Alexre, aki éppen az aprócska tükrében nézegette magát és kirúzsozta a száját, meg igazított a fekete fürtjein. Gyengén megcsóváltam a fejemet, de mosolyogtam. Alex mindig is sokat adott a külsejére, azt hiszem. Ezzel pedig nem volt gond, csupán én nem voltam az a fajta, aki órákon át képes magával foglalkozni. Ahogy kihozták a kakaómat, loptam egy szívószálat is a pultból, majd beleraktam és elkezdtem összekeverni lassan.
- Néha olyan egyedül érzem magam… - Ingattam a fejemet, majd a szívószálon keresztül megkóstoltam a kakaómat. Mindig is imádtam ezt az édességet; szinte minden reggel ezt ittam. Meg ha nem volt reggel, akkor is. Oké, talán néha túlzásba vittem, na és?
- De én itt vagyok neked, Emily! – Csattant fel mellettem Alex, mire kissé összerezzentem.
- Tudom, de… sosem csinálunk együtt igazából semmit. Mindig közbejön neked valami, vagy épp nekem. Ritkán eljövünk ide, a Jade Wolfba és ebben ki is merül a közös program. – A számat húztam, majd újból a kakaóba temetkeztem. Szerettem a Jade Wolfot, de ezentúl annyi menő hely volt a városban… miért jött mindig közbe valami? Sóhajtottam egy nagyobbat. Alex megígérte, hogy legközelebb elmegyünk bulizni, de én végül csak csendesen, mosolyogva bólintottam.
Nem hittem neki, hogy ez összejön. Aztán az ajtó csilingelésére lettem figyelmes; újabb vendég jött a Jade Wolfba. Elpillantottam arrafelé és kissé le is fagytam, mikor megláttam a srácot. Theo. Még az ajkaim is elnyíltak a látványra. Nem azért, mert szívdöglesztő volt (bár az volt), hanem azért, mert ő kapcsolatban állt Corával. Ugyanis ő volt a fiúja… amióta az eset történt, nem találkoztam vele, sőt azelőtt sem beszéltünk túl sokat, inkább csak látásból tudtam, ki ő és hogy Corával jár.
- Föld hívja Emilyt, hé! – Megbökött Alex, így pislogva fordultam végül felé.
- Ez… mármint… a srác… - Motyogtam össze-vissza, majd elgondolkoztam. Oda akartam menni hozzá, hogy beszéljek vele, megkérdezzem, hogyan van azóta, túltette-e magát Corán, de… azt hiszem, egy részem félt.
- Huh? Ki ő? Ismered? – Támadott le egyből, még a karomba is belecsimpaszkodott.
- Az túlzás, hogy ismerem. A barátnőjét ismertem… ő volt a legjobb barátnőm. – Vallottam be töredelmesen, mire Alex kissé lefagyott. Néhány mondatban viszont vázoltam neki a szomorú valóságot, azt, hogy pontosan 1 évvel ezelőtt mi történt.
Mikor újra Theo felé pillantottam, láttam, hogy éppen beszélget valakivel, de az is leolvasható volt az arcáról, hogy idegesíti az a valaki. Elgondolkodtam, majd Alex ezt követően távozóra fogta és magamra hagyott a kakaómmal. A poharam még félig volt, mikor felálltam és elindultam Theoék felé.
Nem figyeltem, de mikor odaértem, a széket pont akkor tolta hátra, így ahogy felállt, megtorpantam egy halk szisszenéssel, a kakaóm pedig egyenesen az ő pólójára ömlött.
- Oh, istenem, ne haragudj! – A szám elé kaptam a kezem és így meredtem Theora. Hát ez csodálatosan indul.