Nem tűnik egy elveszett lánynak, elvégre egyedül jött a "nagyvárosba" új életet kezdeni. Majd meglátjuk, hogy jön össze neki, de nem érzek felette felelősséget. Azon kívül, hogy tapasztaltabb vagyok a Takiban és több év áll mögöttem, nem jogosít fel semmi rá, hogy beleszólásom legyen a tetteibe. Nem mintha ez minket, tündéreket, visszafogna, de most nem akarok tovább turkálni a magánéletében. Késő van.. vagy korán ehhez. - Akkor gondolom nagy örömmel hallod, hogy szombaton farkas buli lesz. Bár nem tudom, hogy műküdik nálatok a beilleszkedés más falkákba, de azt a műszakot kérés nélkül is megkaptad. - vonom meg a vállam egy mosoly kíséretében. - Azért remélem több önuralmad van, mint egy mondénnek. - horkanok fel majdnem. A legtöbbjük kapzsi, mohó és nem tudja visszafogni magát, ha valami számára ínycsiklandó dologról van szó, legyen az étel, pénz, szerelem. Nem hiába kötnek olyan sok balsorsú alkut a népemmel, sőt, sokszor démonokkal is. Jó, azt is el kell ismernem, hogy vannak kivételek, de most általánosságban beszélünk róluk. Nem folytatom az óva intésemet a tündérekről. Vagy szerencsés és nem keveredik slamasztikába, vagy úgy is a saját kárán fogja megtanulni, hogy hogyan kell velünk bánni. - Ki tudja, mit sejt a jövő, lehet, hogy egyszer meghálálhatod. - örülök, hogy jót tudok vele tenni, annak meg méginkább, hogy lesz elég munkaerő. - Én 9-kor nyitok, de nem várom el, hogy olyan korán gyere, ebédidőben és estefele van nagyobb tömeg. Szóval déltől tudnál kezdeni? - ha rábólint, akkor még hozzáteszem, hogy: - Akkor ezt megbeszéltük, tali pár óra múlva! - majd felállok a boxból és elviszem az ifrit tányérját. A konyhaajtóból még visszanézek. - A martini most a házon volt, de legközelebb te állod az enyémet is. Ja, és még egy jó tanács, nem árt, ha a személyin és az önéletrajzon egyezik az életkor. - kacsintok rá, mielőtt búcsút intenék fél kézzel.
I think it's the beginning of a beautiful friendship.
Megjegyzése hallatán elmosolyodok és bólintok, hiszen én is tisztában vagyok vele, hogy New York is egy város, csodák itt sem történnek, csupán a filmekben vannak olyan elcsépelt fordulatok, hogy valaki ide kerül és hirtelen minden csodálatos lesz. Nem hiszek az ilyen fordulatokban. Abban hiszek, hogy az embernek tudnia kel helyezkedni, tudnia kell, kivel érdemes barátkozni és igen, kicsit számítónak kell lennie, ha el akarja érni a céljait. Mint ahogy én is számító vagyok most, hiszen a legfőbb célom megtalálni a bátyámat, amiben nagy segítségemre lesz, a itt dolgozok. -Igen és, ha jól tudom, nem egy falka van a város kerületeiben, szóval remélhetőleg, új családot is találhatok majd magamnak.- jegyzem meg, csak úgy mellékesen, hiszen ez is egy célom. Nem akarok omega lenni, akinek nincs kire támaszkodnia, nincs családja és egyes egyedül van a nagy világban. Az ember és a farkas is társas lény, én meg pláne az vagyok. Mikor szóba kerül az ijesztő kinézetű fazon, aki eddig az ajtóban ácsorgott, most pedig az egyik asztalnál ücsörög, felé pillantok és biccentek egyet, ha esetleg meg van a szemkontaktus. Kissé rémisztő szegény, de valamiért úgy érzem, nem kell tőle tartanom. Ha itt fogok dolgozni, akkor pláne nem, hiszen az a dolga, hogy megvédjen minket, vagy mi. -Értem.- bólintok egyet Kaelienek is, majd az újabb kérdés hallatán elmosolyodok. Igen, volt egy idő, mikor a nyers hús közelében alig bírtam magammal, de mára már egész jól tudom uralni az étvágyamat is. Legfőképp azért is, mert nem éheztetem magam. -Nem hiszem, hogy problémát tudna okozni. Ugyanolyan lenne számomra, mint amikor egy mondén csokit lát de a fogyókúrája miatt nem eheti meg.- vigyorodok el, hiszen, ha jobban belegondolok, pár évvel ezelőtt még én is a csokival voltam olyan helyzetben, mint most a hússal és a vérrel. Elég undorító, hogy ilyesmire cseréltem az étrendem, de nincs mit tenni. Vérfarkas lettem, ez van. -Nem szokásom ok nélkül sértegetni másokat. Persze, félre értések előfordulhatnak, de nem áll szándékomban magamra haragítani bárkit is.- legszívesebben hozzá tenném, hogy igen békés jószág vagyok, de inkább nem akarom már tovább részletezni a nézeteimet. Utálom a rivalizálást, az utálkozást és úgy általában jobban szeretem, ha nyugodtan végig sétálhatok az utcán anélkül, hogy attól kellene félnem, valaki kést állít a hátamba. Mondjuk pusztán a lényemnek köszönhetően van okom ilyesmiktől tartani, ha azt nézzük, mennyire utáljuk egymást a vámpírokkal, de egyébként szerintem senkinek sem bököm a csőrét. -Nagyon hálás lennék, ha el tudnád nekem intézni a melót.- mosolyodok el, majd az órára pillantok, mert őszintén szólva, annyira elméláztam, amíg vártam Kaeliet, hogy már végképp fogalmam sincs, hány óra lehet. Meg is lepődök elég rendesen, mikor meglátom, hogy már hajnalodik. -Szerintem akár ma is tudok jönni. Feltéve, hogy nem két óra múlva van nyitás.- nevetem el magam, mert az úgy elég érdekes lenne, hiszen pihenésre még nekem is szükségem van és gondolom, Kaelie se nyitja fél óra múlva az ajtót és folytatja a műszakját.
Talán pont amiatt, hogy olyan sokáig élünk, és az idő egy elvont fogalommá válik számunkra, némelyik tündér teljesen elhatárolódik a halandók sorsainak alakulásától, de én úgy nőttem fel, hogy a történeteik fontossá váltak számomra. Érdeklődve hallgatom a farkaslány történetét, ugyan túl sok részletbe nem megy bele, de úgy vélem, hogy nem különbözik sokban az élete más vele egykorú halandóéval. A New York és a nagy álmok rész különösen ismerős, így megengedek egy félmosolyt a hallatán. - New Yorkról legalább ugyanannyi jót hallani, mint rosszat, szerintem. Az tény, hogy nagy város, a lakossága többszöröse Denvernek, így az alvilágiak jelenléte is tetemesebb. - vetem közbe, de nem akarom megszakítai, hagyom tovább beszélni. Valószínűleg ezzel már tisztában volt, amikor idejött, különben, miért is pont ezt a várost választotta volna? Annak őszintén örülök, hogy már előző tapasztalata, ha nem is ugyanilyen, de elmondása alapján elég hasonló helyen. Kíváncsi vagyok, hogyan kezelné a problémákat, de ezt csak akkor láthatom, ha dolgozik, és eddig még olyan okot nem találtam, miért ne dolgozhatna. Kivéve talán a vámpírokat. De erre rátérünk később. - Clancy azért van itt, hogy ne kössön belénk senki, úgyhogy ettól nem kell tartanod, hogyha valaki próbálkozik. - intek a fejemmel a vörös bőrű ifrit irányába, aki úgy tűnik, hogy befejezte az evést és arra vár, hogy hazamenjünk. Tisztában vagyok vele, hogy a warlock elsőre ijesztőnek tűnhet - ezért is dolgozik kidobóemberként -, de a szíve vajból van. Nem egyszer segített már nehéz dobozok cipekedésében. Egyszer még a faliórához is felemelt, hogy kicseréljem benne az elemet, amikor nem találtam a létrát. Persze ha átalakultam volna, könnyen megoldhattam volna egyedül is, de éppen akkor nem adódott a lehetőség. - És a véres italokkal, nyers húsokkal sem lenne problémád, amit a Takiban kínálunk? - vettem el az asztal közepéről az étlapot. A feltűntetett dolgok fele fogyasztható csak mondénok számára, de gondolom ez feltűnt neki is annyi idő alatt, ameddig itt ücsörgött. Én anno leküzdöttem az undoromat az állati eredetű dolgok miatt, de gondolom egy farkasnak teljesen más, főleg ha olyat kell kivinnie, amire neki is fájhat a foga. Nem tudom, mennyire tudnám türtőztetni magam, ha igazi tündér étkeket is felszolgálhatnánk. A klávé viszont nem tekintene jó szemmel az ilyesmire... - New York a lehetőségek városa. - mondtam sokat sejtetően a tündéres megjegyzésére. Nem kezdek neki a közeli bejáratról ecsetelni, majd rájön magától, vagy nem, hogy a világ egyik tündérek által legsűrűbben látogatott városába költözött. - Ameddig ügyelsz arra, hogy ne sérts meg egy tündért, még véletlenül sem, nem kell félned. - adok neki egy nagylelkű ingyenes jó tanácsot inkább. Nem teszem hozzá, hogy az Ellenudvar tündéreinek nevében nem tudok beszélni, mert nem akarok elijeszteni egy ilyen jó lehetséges munkaerőt. - Jól van, lehet róla szó. Nem én vagyok a főnök, de elég sok befolyásom van Takira és nem látok érvet ellene. Mikor tudnál kezdeni?
I think it's the beginning of a beautiful friendship.
Nem lep meg, mikor közli, hogy érdekelné még némi infó, legfőképp olyan, ami nincs az önéletrajzomban. Hiszen, ki ne kérdezné meg egy vérfarkastól, hogy miért omegaként él és, hogy miért ment át a világ másik végére az otthonától. Nem csak a szüleimet hagytam hátra, hanem a családomat is. A falkát, akiket egytől egyig testvéremként szerettem és még most, hetekkel később is borzalmasan fáj és hiányoznak. Ennek ellenére nem maradhattam. Az új alfa számomra sosem lesz igazi alfa, amíg semmi más nem érdekli, mint a hatalom, ráadásul a bátyámat most már igazán jó lenne látni. Azt se tudom él-e még? Na de most kérdés, hogy mindebből mennyit vázoljak fel Kaelienek? Nem akarok nagy lelkizést lecsapni, legfőképp azért sem, mert késő van már -avagy korán??- és nem hiszem, hogy az lenne minden vágya, hogy a kis sztorimat hallgassa órákig. -Kiváltam a falkámból, amikor más lett az alfa és mivel New Yorkról annyi jót hallani, hogy itt bármi megtörténhet és mindenki álma valóra válhat, gondoltam, miért is ne jönnék ide, hogy újra kezdjek mindent?- vonok vállat, mintha tényleg, csak találomra választottam volna ki épp ezt a várost, holott a bátyám miatt jöttem a városba. Nem is tudom, ha nem kellene keresnem Őt, akkor hol kötöttem volna most ki. Californiában? Texasban? Fogalmam sincs. -Denverben egy sörözőben dolgoztam, ahova nagyrészt alvilágiak jártak, abból is a keményebb fajták, szóval elég jól megtanultam kezelni őket és magamat is. Nem kell attól félned, hogy belém köt valaki és átváltozok vagy ilyesmi. Ahhoz nagyon durva dolognak kellene történnie, hogy végképp ne bírjam visszafogni magam.- mosolyodok el és bár tudom, hogy ezek számára csak szavak, azért remélem, megszavazza nekem a bizalmat előre és hagyja, hogy majd bizonyítsak neki. -Egyébként sem keresem a bajt, jobb szeretem a békességet. Nincs bajom különösebben egyik fajjal sem. Persze, a vámpírok jelenléte némiképp frusztrál, de el tudom őket viselni.- mosolygok továbbra is ártatlanul és igaz, nem tudhatom, mennyit tud ő rólunk és a vámpírokról, de azzal gondolom tisztában van, hogy zsigerből ered ez a gyűlölet, amit egymás iránt érzünk velük. Mégis, nem egyszer előfordult már a sörözőben is, hogy egész jól összebarátkoztam egy-egy vérszívóval. -Egyébként igen, észre vettem, hogy tündér vagy. A te fajtáddal nem sokszor volt még szerencsém találkozni, de azt hiszem, köztünk sem lenne semmi probléma.- mondjuk csak a magam nevében beszélgetek, mert azt tudom, hogy részemről Kaelievel semmi bajom, sőt. Egész szimpatikus így elsőre és tetszik a kitartása is, hogy hiába szív itt az étteremben most, mint a torkos borz, mégsem adja fel. Nem vágja földhöz a kötényét és nem sétál ki az ajtón, hogy már pedig nem csinálja tovább. Megbirkózik a feladatával és ez szimpatikus számomra. Én is hasonlóan szoktam állni a kihívásokhoz. -Mit szólnál, ha megegyeznénk próba időben? Adsz pár napot vagy hetet, hogy megláthasd, mennyire bírom a melót, aztán majd kiderül, mi lesz a későbbiekben?- vetem fel az ötletet, mert hát gondolom így hirtelen ő se nagyon tudja, hogy mihez kezdjen velem, de az tény, hogy most épp szüksége van segítségre. Nekem már az is elég, ha csak pár hétig kapok itt munkát, hiszen már azzal is jóval előrébb vagyok. Annyi idő alatt megismerhetek pár itteni vérfarkast és talán Oliverről is sikerül hallanom némi infót. Más részről pedig, a mondén világban is így szokták a munkáltatók, nem? Nem ígérkezünk el rögtön örökké és nem várja el egyik fél sem, hogy rögtön köteleződjön el, hanem majd szépen, idővel kiforrja magát a dolog.
Ahogy szépen lassan elmennek az utolsó vendégek is, próbálom gyorsan letörölni utánuk az asztalukat, mert tudom, hogy ma kevesebb időm lesz a takarításra és már amúgy is kívánkoznék haza. De előtte el kell intéznem a farkaslányt, Olivia, azt hiszem. Bevallom magamnak, hogy arra számítottam, hogy megunja a várakozást és lelép még a záróra előtt. Ahogy még mindig ugyanabban a boxban látom ücsörögni, rá kell jönnöm, hogy jobban akarhatja ezt az állást, mint amennyire azt látni engedte, amikor felvettem a rendelését. Ennek örülök, de nem akarok inni előre a medve bőrére, nem mindenkinek egy álom munka a Taki's Diner. Nem szeretnék felvenni valakit, energiát fektetni a betanításába, hogy aztán pár nap után faképnél hagyjon és kezdjem alapból a nulláról. - Arra, amit erről lehagytál. - emelem meg az önéletrajzát. - Miért jöttél el Denverből? Azt hiszem az, hogy itt még nincsenek nagyon ismerősei lehet jó is. Egy friss arc a new yorkiak életében, biztos jót tesz az üzletnek, ha ügyes. Ha nem... az valószínűleg hamar kiderül. De az mindenesetre plusz pont, hogy van előzetes gyakorlata. - Hasonló helyen? - kapom el a két szót. - Úgy érted, hogy van tapasztalatod a pincérkedésben vagy úgy, hogy dolgoztál már egy helyne zsúfolva alvilágiakkal? Mert az gondolom feltűnt, hogy nem csak mondénok tévedtek be ide, illetve, hogy én sem vagyok az. - hajamat egyik oldalon a hegyes fülem mögé igazítom. - De a hozzád hasonló farkasokon kívül, vámpírok, tündérek, boszorkánymesterek és gyakran még nephilimek is megfordulnak erre. Elég nyugodt hely a Taki, ritkán törnek ki a balhék alvilágiak között, a vámpírok és a vérfarkasok között húzódó örökös ellenállás ellenére. Na már most a probléma származhat abból, hogy ő vérfarkas, és ha egy cseppnyi szikráját is látom annak, hogy ódzkodna az itteni munkából emiatt, akkor talán jobb, ha nem is erőltetjük.
I think it's the beginning of a beautiful friendship.
Kicsit megnyugszok, mikor megnézi a személyimet és jelezvén, hogy nincs probléma, lefirkantja a rendelésemet. Nem, mintha az életem múlna most azon a martinin, de jól esne inni egyet így a nap végére. Főleg, hogy úgy tűnik, kezdek jó nyomon járni. Na nem, mintha azt hittem volna, hogy nem fogok sikerrel járni, csak hát mégis egy teljesen idegen közegben vagyok. Tudtam, hogy előbb-utóbb nyomra bukkanok, csak azt nem tudtam mennyi ideig fog tartani vagy, hogy mennyire lesz veszélyes. Találkozhattam volna kapásból egy vérfarkassal az itteniek közül, de ki tudja, mennyire ellenszenvesek az idegenekkel? -Bizonyára.- bólintok egyet és inkább nem is firtatom tovább a témát. Épp elég gond lehet most a lánynak, hogy egyedül kell megbirkóznia a feladattal, ami ma este vár rá meg ki tudja, milyenek voltak az előző napok. Örülnék, ha én lehetnék a megmentő, aki épp jókor érkezett, de persze ez attól függ, mennyire leszek majd szimpatikus. -Rendben. Köszönöm.- mosolyodok el és figyelem, ahogy eltávolodik az asztalomtól, majd lepillantok az asztalra és a kezemet kezdem tördelni. Igen, izgulok és ezt nem is titkolnám, ha valaki megkérdezné. Nagyon kell ez az állás és, csak remélni tudom, hogy a pár perc alatt eddig jó benyomást tettem. Most már, csak arra kell ügyelnem, hogy amikor beszélgetésre kerül a sor, akkor is minden jól menjen. -Köszönöm és örvendek.- mosolyodok el, mikor megérkezik az italom -szerintem meglehetősen gyorsan, ahhoz képest, hogy a lány egyedül van-, én pedig önfeledten kortyolok a finom nedűbe, amint Kaelie elveszi a papírt és elsuhan. Nem tudnám megmondani, mikor és miért lett épp a martini a kedvencem, de imádom. Pedig sokáig a sznobizmusra asszociáltam a martini szó hallatán, de mára már másképp gondolom. Nem vagyok se kő gazdag se sznob, szóval én csak azért iszom, mert finom. Jobb elfoglaltság híján a telefonomat kezdem el nyomkodni, amíg a hely végül szép lassan kiürül és már, csak én ücsörgök egyedül a helyemen. Közben persze az izgatottságom se hagy alább, de szerencsére elég jól tudom titkolni. Ha nagyon odafigyelek, még a kezemet se tördelem, ahogy akkor sem, mikor Kaelie végül leül hozzám. -Mire vagy kíváncsi?- kérdezek vissza, ahogy felteszi az első kérdését és mivel tudom, hogy nem illik válaszadás helyett ezt tenni, így folytatom is a mondandóm. -Denverből jöttem, egyedül próbálok megállni a lábamon, így aztán munkát keresek. Gondolom, az már feltűnt, hogy vérfarkas vagyok, ami már nem most kezdődött, szóval elég jól tudom már kezelni a helyzetet. Otthon dolgoztam hasonló helyen, így van némi tapasztalatom és amint lehet, tudnék is kezdeni.- oké, ez így lehet, hogy rövid és tömör volt, de gondolom ő se akar sok időt azzal tölteni, hogy ahelyett, hogy bezárhatnának és haza mehetne, velem ücsörögjön és interjúztasson. Vagy igen?
El sem veszem tőle a személyijét, elég nekem az, hogy megmutatja, legalább a biztonsági kamera rögzítette, hogy elkértem. Nem mintha olyan gyakran kapnánk ellenőrzéseket, de jobb a biztonságos oldalon maradni. Van itt épp elég feszültség, enélkül is, nem hiába áll Clancy, a biztonságiőr az ajtónál. Bár az ifrit nem tud varázsolni, két ajtós szekrény megjelenésével és vörös bőrével fenyegetőnek tűnik annak is, aki nem rendelkezik a látással. Beenged két új vendéget, aztán egy pillanatra találkozik a tekintetünk. A szavak nélküli kölcsönös megértés ezalatt a pillanat alatt is át tud cikázni köztünk a levegőben. - Akkor egy martini citrommal. - bólintok és lefirkantom az asztal számot meg az italt a lapra. Nem mondhatom, hogy egy pillanat és hozom, mert valószínűleg bele fog telni több pillanatba is, és nem tudok hazudni. - Biztos megvolt a maga indoka. - vonom meg a vállam és magamban fejezem be, hogy csak kár, hogy velünk nem közölte. Nem akarom elijeszteni a farkaslányt rögtön, mert most tényleg szükség lenne valakire. A jövő hetet nem tudom végig dolgozni így, mert az Udvarban is jelenésem van. Az hiányozna már csak az életemből, hogy királynőmet magamra haragítsam. Meg úgy egyébként is, érdekes dolgok vannak most a levegőben Tündérföldén, nem hiszem, hogy az unalomtól kellene tartanom, amikor visszamegyek. - Rendben, tökéletes, mindjárt hozom az italod! - pördülök a bárpult felé, ahogy elkezd a táskájában kotorászni, útközben begyűjtöm az egyik asztal üres tányérjait. Mosolyogva megbizonyosodom róla, hogy élvezték az ételt és hogy kérnek-e desszertet, majd a martinit egy tálcán egyensúlyozva egyik kezemben, másikban a tárcával, hogy miután a lányt kiszolgáltam, menjek a vámpírokhoz, akik kezdenek türelmetlennek tűnni. Tisztán emlékszem, hogy a múlt hónapban az egyikőjük kis híján megszegte az egyezményt és az egyik mondén vendéget akarta mindenáron desszertnek. Nem hiányzik, hogy megint elkezdjenek balhézni. - Tessék, Olivia, oliva nélkül. - veszem el az önéletrajzot az italért cserébe. - Én Kaelie. - vetem hátra szőke tincseimet, hogy ne takarják el a kis névtáblám. A papíron nincs időm átfutni, ameddig le nem csöndesedik kicsit a hely, de utána sem tanulmányozom nagyon áthatóan, sokkal érdekesebbnek találom a kimondott, mint a leírt szavakat. Talán pont azért, mert képtelen vagyok hazudni, elég jól meg tudom állapítani, hogy ha valaki nem mond igazat, amit az írott szó képtelen kimutatni. Főleg az, amit direkt úgy írtak, hogy az illető lehető legjobb formáját mutassa.
- Látom, nem halltál bele az unalomba. - ülök le Oliviával szemben, amikor az utolsó vendéget is kitessékeltem. Hihetetenül jó érzés nem talpon lenni. Clancy egy másik boxban fogyasztja a vacsoráját, vagy reggelijét, ki tudja, hogyan él a warlock. - Mesélj magadról!
I think it's the beginning of a beautiful friendship.
Miközben a lány beszél, olykor-olykor körbe pillantok a helyen és elmélázok azon egy pillanatra, hogy milyen is lenne itt dolgozni? Végeztem már hasonló melót. Denverben egy söröző volt a falka főhadiszállása, amolyan motoros hely, ahova tényleg, csak az merészkedett be, aki vagy nagyon vagány mondén, vagy közülünk való. Esetleg egy-két bátrabb vámpír, de annak sosem volt jó vége. Azt hiszem, ez a hely némiképp nyugodtabb lehet, már ami a részeg, tesztoszteronnal túlfűtött, balhét kereső pasikat illeti. -Hogyne.- és nem rándul persze egy arcizmom sem, miközben előkaparom a kamu személyimet, amit még Davidtől kaptam a tizennyolcadik szülinapomra, mondván, a falka szempontjából már igen csak felnőttnek számítok és egyébként sem árt, ha bizonyos helyekre velük tudok tartani. Szóval, most igen csak kapóra jött, hogy nálam van. Őszintén szólva, annyira megszoktam már, hogy Denverben szabadon mászkálhattam a kamu papírommal fel-alá, hogy eszembe se jutott, itt el fogják kérni, mert még nem ismernek. -Tessék.- nyújtom át neki egy barátságos mosoly kíséretében és bár gyanítom, nem hülye és tisztában lesz vele, hogy hamis, nem fogja kiverni miatta a balhét. Mégis, hány vámpír mászkálhat ilyesmivel, ha 21 éves kora előtt változtatták át? Nem hiszem, hogy az enyém lenne az egyetlen hamis személyi ezen a helyen, mégis kissé izgulni kezdek, mikor oda adom. -Elég szemét dolog volt ez tőle.- húzom el a számat kissé, hogy ezzel is éreztessem vele, mennyire együtt tudok érezni. Pocsék dolog, mikor az ember nyakába szakad egy csomó meló, ami egyébként nem történt volna meg, ha nem hagyja valaki cserben. Bár abban is biztos vagyok, hogy ez a lelépés friss dolog lehet, mert nem láttam kiírva sehol, hogy munkaerőt keresnek. Lehet, hogy az illető a mai napon úgy döntött, hogy ennyi elég volt, amit gusztustalan dolognak tartok, hiszen nem csak a főnök, hanem a kollégák is számítanak az emberre egy ilyen helyen. De lehet, csak én gondolkodom így. Miközben elgondolkozok látom, hogy alaposan végig mér, ami ellen nincs különösebben kifogásom. Én is jól megnéznék valakit, aki munka iránt érdeklődik és tekintve, hogy nem látok semmi negatív érzelmet az arcán még átvillanni sem, gondolom, külsőre átmentem a teszten. -Mivel elég messze szálltam meg, inkább várnék. Addig is elszürcsölöm majd az italom és nézegetem a menüsort.- mosolyodok el újra és bár nem hazudtam, azt azért mégse kötném szívesen az orrára, hogy a város egyik leggusztustalanabb lakását sikerült megtalálnom két nappal érkezésem után, ahova szerintem, még egy patkány is öklendezve vonult volna be. De egy napi kitartó munka árán sikerült kitakarítanom és elviselhetővé formálnom, viszont rohadt messze van innen és semmi kedvem pár óra múlva visszajönni. Egyébként is, addig is megfigyelek. A vendégeket, a személyzetet és úgy általában a környéket. -Persze, van nálam pár darab.- nyúlok be az oldaltáskámba, amibe mindig tartok párat, főleg, miután itt akarok munkát találni. Ki tudja, hol kószálok napközben, így pedig jóval könnyebb dolgom van, ráadásul a leendő munkáltatómnak is szimpi lehet, ha látja, hogy felkészült vagyok. Csak előrántom a papírt a táskámból és ennyi. Most is így teszek, majd átadom a lánynak és tovább mosolygok a legbájosabban, ami csak tőlem telik. -Köszi szépen előre is. Amúgy Olivia vagyok.- mutatkozok be gyorsan, mert gondolom illik, ha már munkáról beszélünk, bár az önéletrajzomon úgyis látni fogja. Viszont tekintve, hogy sietős a dolga és kétlem, hogy annyira a bemutatkozással akarna most foglalkozni, eltekintek olyasmi formalitásoktól, hogy kezet nyújtsak meg miegymás. Később, ha már nem lesz sok vendég, úgyis fogunk még váltani pár szót, hacsak nem fogja már a papírom láttán azt mondani, hogy köszi, nem kell. De miért is mondaná ezt?
Valószínűleg kecses mozgásomnak köszönhetem, hogy még nem öntöttek le semmivel, az meg, hogy én magamra borítsak valamit, teljességgel ki van zárva. Rég nem dolgoznék itt, ha kétbalkezes lennék, de így, létszám hiányban, már igazi kihívás hozni a tökéletes pincért. Én biztos, hogy nem maradnék itt, ha ilyen sokat kellene várnom a kiszolgálásra, mint amit most produkálok. New York elég nagy város, tele jobbnál jobb helyekkel, még az alvilágiak számára is. Persze mi sem vagyunk az utolsók, amit a kisebb tömeg is mutat. Ennél gyorsabb viszont már csak tényleg varázslattal lehetnék, amit talán nem kellene erőltetni ennyi mondén előtt. Talán ezt belátja Taki is és minél előbb alkalmaz valakit. - Ugye elmúltál már 21? - vonom fel a szemöldököm a fiatal farkaslány kérésére. Igazán nincs kedvem meg időm balhézni, bőven elég lenne nekem, ha felmutatna egy személyit, még ha hamis is. Csak a mondénoknak lehetnek ilyen furcsa szabályaik, hogy nem engedik a kölyköket inni, gondolom azért, hogy az amúgy is rövid életüket ne vágják vissza még jobban. De jelenleg az ő világukban vagyunk, az ő szabályaik érvényesek ránk és nem akarom a munkámat kockáztatni. Így, még ha hamis a személyi, akkor is mondhatom azt, hogy én elkértem. Persze sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, ha képes lennék hazudni. - A kolléganőm pont a legrosszabbkor mondott fel. - ismerem be egy sóhaj keretében, miközben a periférikus látásomban érzékelem, hogy már két másik asztalhoz is mennem kéne, ahol befejezték az evést. Hirtelen érdekesebbé válik, amikor mondja, hogy szüksége lenne valami állásra. Kritikus szemmel mérem végig. Csinos, de nem csinosabb nálam, nem verseny, akár még alkalmas is lehetne. Biztos lenne pár vámpír vendégünknek kifogása, de kisebb-nagyobb összezörrenések amúgy is történtek már a Takiban a farkasok és a vámpírok közt, talán nem lenne akkora probléma. Nincs sok időm teketóriázni, gyorsan kell döntenem, mert rengetegen várnak a kiszolgálásra. - Na jó, most nincs időm kérdéseket feltenni, de itt tudnál maradni egy pár órát, vagy visszajönni, amikor kicsit lecsendesedik a hely? - kérdezem reménykedve. - Háromig vagyunk nyitva. - teszem hozzá, bár az időérzékem totál hurrikánban van, úgyhogy fogalmam sincs, hogy hány óra. A nap lement, a 4-es asztalnál a vámpírok már lassan távoznak, úgyhogy nem lehet hátra olyan nagyon sok idő. - Vagy, van nálad esetleg egy önéletrajz? Ha itt tudnád hagyni, az is jó lenne. - mondom vonakodva még a végén, de sokkal jobb lenne, ha itt maradna és dönthetnék róla, hogy mennyire lenne alkalmas, olyan hamar, ahogy csak lehet.
I think it's the beginning of a beautiful friendship.
Az ablakon kifelé bámulva gondolataimba merülök, melyek most is, mint általában, elveszett bátyámról szólnak. Képtelen vagyok nem azon töprengni, hogy vajon merre lehet vagy, hogy egyáltalán él-e még? Nem, nem halhatott meg, biztosan jól van, hiszen a testvéreként megérezném, ha baja esett volna, nem? Na jó, ez hülyeség. Még, ha ikertestvérek lennénk azt mondanám, hogy lehetséges lenne valami telepátia-féleség megléte köztünk, aminek segítségével legalább azt meg tudnám mondani, hogy jól van-e, de nincs semmi ilyesmi kapaszkodó. Csak a remény van, hogy megtalálom. Hiszen szükségem van rá. David, akit a második apámnak tekintettem meghalt. Nincs senki más, akiben megbízhatnék és, aki tud vagy tudhat a titkomról. Elmesélhetném a szüleinknek, hogy mindkét gyerekük szörnyeteg lett, de annak mi értelme lenne? Csak összetörném a szívüket és... -Á, szia!- térek vissza a valóságba, ahogy a szőke pincérnő, aki egyértelműen tündér, az asztalomhoz sasszézik. Elnézést kér a lassú kiszolgálásért? Úgy elgondolkoztam, hogy azt se tudnám megmondani, mióta ülök itt. Viszont szöget üt a fejembe, amit mond. -Semmi baj.- mosolygok rá barátságosan, mert hát minden okom meg van a mosolygásra. Nem elég, hogy egy olyan helyet sikerült találnom, ahol alvilágiak is megfordulnak, de lehet, hogy még munkát is kaphatnék. -Most csak egy martinit kérnék, ha lehet, de nem olivabogyóval, hanem citrommal.- mosolyodom el, miközben az étlapot lefektetem az asztalra és bájosan felpislogok a lányra. Első ránézésre kedvesnek tűnik és, bár nem sokat tudok még a tündérekről, annyi biztos, hogy ő is alvilági, mint én. Tehát, mitől is kellene félnem? Simán megkérdezhetem, hogy nem-e kaphatnék munkát vagy épp, hogy mit tud a helyi falkáról. Legalább végre van merre elindulnom, mert eddig nem sokra jutottam, most pedig az ölembe hullott ez a lehetőség. -Azt mondod kevesen vagytok?- biccentem kissé oldalra a fejem, miközben barátságosan mosolygok továbbra is. Gyanítom, nagyon is tisztában van már vele, hogy az alvilág mely faját is képviselem úgy, ahogy én is tudom, ő micsoda. Ettől függetlenül bennem nincs semmi ellenszenv az irányába. Sőt. Nem sok tündérrel találkoztam még, szóval meglehetősen kíváncsi lettem. -Nekem épp jól jönne egy meló.- jegyzem meg félvállról csak, hogy ne tűnjek annyira erőszakosnak, de igazság szerint ölni tudnék azért, hogy itt dolgozhassak. Nem azért, mert az lenne álmaim melója, hogy mindenféle lényeket kiszolgáljak, hanem, mert ez egy remek lehetőség, hogy a testvérem nyomára bukkanjak. Talán, ha megmutatnám neki a képét, még ő is tudna segíteni, hogy egyáltalán látta-e már errefelé vagy valami.
Csütörtök este és már most majdnem akkora forgalom van, mint a hétvégén szokott lenni. De sokkal rosszabbra számítok, mert az egész helyet lefoglalták szombat estére egy farkas bulira, valami évforduló, vagy beavatás lehet, nem tudom. Danielle meg pont most lépett le. Igazából fel se mondott, csak elfelejtette közölni, hogy holnaptól nem jön be és így egész héten két műszakot vittem egyszerre. Milyen szerencse, hogy nincs szükségem annyi alvásra, mint a mondéneknek. De így nem tudom hozni az általában elbűvölő énemet. Persze egy kis tündérpor mindent megold... És újra pörgök, mint a búgócsiga! Sorra veszem fel a rendeléseket, viszem ki az italokat, három, négy tányért egyszerre egyensúlyozok egy karomon és közben még flörtölni sem felejtek el. A vámpírok a négyes asztalnál általában nagy borravalót szoktak hagyni, nem engedhetem, hogy ma kicsivel is kevesebb törődést kapjanak. Ide-oda cikázok, szinte repülök. Ó, bárcsak tehetném! De pixie alakomban még egy fél tányért se bírnék el, nem hogy egyszerre többet. Meg valószínűleg meghökkentenék mindenkit a meztelenségemmel. Na nem mintha most nagyon sok ruha takarna. Gyakorlatilag egy hosszú fehér póló van rajtam és arra van kötve a kötényem. Minél rövidebb a szoknya, annál több a borravaló, ősi bölcsesség. Kész csoda, hogy még nem kentem össze semmilyen szósszal, bár azt érzem, hogy a hajamon érezni fogom a Takiban kevergő sült hús illatát, miután innen kilépek. Most leengedve hordom, túl sok a vendég, nekem meg nincs időm csacsogni a származásomat illetően. Azok, akik bírnak a látással úgyis sejthetik, hogy tündér vagyok. Áttetsző bőröm, apró hegyes fogaim épp elég árulkodóak. - Elnézést a lassú kiszolgálásért, híján van a személyzet. - pördülök az új asztalomhoz egy kis jegyzetfüzettel és egy golyóstollal. Enyhén a levegőbe szimatolok, az ételek egybemosódó illata mellett rengeteg más szagot is meg tudok különböztetni a helyiségben. A lány felől határozott kutyaszag jut hozzám, de éreztem már rosszabbat is farkasoktól. - Hozhatok valamit? Esetleg egy véres steaket, bélszínt? Tollat tartó kezemmel az egyik tincsem végét kezdem el játékosan csavargatni, miközben a válaszára várok.
I think it's the beginning of a beautiful friendship.
Nem könnyű egy számomra teljesen idegen helyen eligazodni. Körülbelül háromszor tévedtem volna már el, hanem lenne az okostelefonom és mindez, csak azért vicces, mert még én se tudom igazán, hova akarok menni. Hogy a francba találjak bárki alvilágit New Yorkban? Mégse adhatok fel egy hirdetést, hogy "Keresem a bátyámat, aki vérfarkas", szóval marad a fülelés és a megfigyelés. Persze, ha mást nem, kiplakátolhatnám a várost a képével, de azt megint csak nem látom jó ötletnek, mivel nem tudom, hogy mit fog szólni, ha megtalálom. Lehet, hogy amint tudomást szerezne arról, hogy itt vagyok, már menne is tovább máshova. Az is lehet, hogy ő találna meg előbb engem, aminek bevallom őszintén, nagyon örülnék, mert így olyan, mintha tűt keresnék a szénakazalban. Leginkább bárokba járkálok esténként már egy hete és még az a szerencsém, hogy van némi spórolt pénzem, de az már tuti biztos, hogy munkát kell találnom. Mivel otthon suli mellett is pultosként dolgoztam, itt is célszerű hasonló melót keresnem. Főleg azért ez a legjobb választás, mert az emberek szeretik kiönteni a szívüket a pultban ácsorgó hölgynek, így aztán sok olyasmi dologról szerezhetek tudomást, amiről egyébként nem hallanék soha. Így keveredtem végül a Taki's Dinerbe, ahol rögtön lefoglaltam magamnak egy szabad boxot és máris szemügyre vettem az étlapot, viszont hiába bámultam, nem igazán tudtam eldönteni, mit is szeretnék. Aztán az olvasgatás közben, hirtelen megakadt a szemem valamin. Az egyik rendelhető ital mellett ott szerepelt zárójelben, hogy "minden vértípusban kapható" és mivel elég nehezen akartam elhinni, hogy tényleg ez van odaírva, többször is végig futtattam rajta a szemem. Már-már betűzgettem suttogva, mint valami kisiskolás és rá kellett döbbenjek, hogy tényleg jól látok. Kíváncsian pislogtam körbe most először az éttermen és csak ekkor tűnt fel pár furcsaság. Például, hogy tőlem két asztallal jobbra három vámpír iszogat valami vörös turmixot -úgy sejtem vér lehet benne-, és amint ez tudatosul bennem, feszülten markoltam tovább a menüt. Nem igazán vagyunk oda ugyebár a vámpírokért, viszont abban is teljesen biztos vagyok, hogy a mellettem lévő boxban meg mondénok romantikáznak. Tehát, ha nem vagyok agyilag teljesen szőke, akkor bizton állíthatom, hogy sikerült egy olyan helyre betévednem végre, ahol alvilágiakkal is összefuthatok, azaz, közelebb kerültem egy lépéssel ahhoz, hogy megtaláljam a bátyámat. Most már, csak egy vérfarkast kell találnom, aki lehetőleg az itteni falka tagja és talán segíteni tud majd, merre találom Olivert. Már, ha nem omegaként jár-kel a nagyvilágban, mert akkor bárhol tartózkodhat. Még az se biztos, hogy még mindig New Yorkban van...
I think even when you heal, you’re never what you were before.
Az időérzékem már egy ideje úgy érzem, elszállt. Max halála óta nem vagyok önmagam. Mintha vasököl szorítaná össze a tüdőm minden lélegzetvételnél. Piszkosul szar érzés, és legszívesebben továbbra is a szobámban gubbasztanék, átadva magam az önsajnálatnak, de félek, attól csak még jobban begolyóznék. Így sem hiszem, hogy az árnyvadászok most túl nagy hasznomat vennék, de kihallgattam egy benti beszélgetést arról, hogy néhány vámpír magánakciókba kezdtek, amivel nem egy mondént sodortak veszélybe. Ezt pedig természetesen nem hagyhatjuk. Bár nem az én ügyem, sőt alapvetően én akartam távol maradni az Intézet ügyeitől egy ideig, de be kell látnom, kell egy kis figyelemelterelés. Még visszaüthet rám, hogy olyasmibe avatkozom bele, ami nem az én feladatom, de körbekérdezgetéstől még senkinek nem lett baja, gondolom. Az itteni vámpírklán feje, Raphael Santiago biztos tud valamit erről, hiszen az ő figyelmét nem szokták elkerülni a város alvilági népével való történések, plusz korábban már segített egy-két ügyben, így küldtem neki egy üzenetet, hogy találkozzunk a Taki's Dinerben. Egy félreeső boxban foglalok helyet, és mindössze egy kávét rendelek. Idegesen dobolok az ujjaimmal az asztalon, pedig szó sincs arról, hogy türelmetlen lennék. Még előbb is érkeztem a megbeszélt időpontnál. Egyszerűen csak érzem belül, ahogy fojtogat a sírás, márpedig rohadtul nem fogok nyilvános helyen zokogásban kitörni. Lehet, mégis jobb lett volna megzuhanva az ágyamban fetrengeni. A fenébe is, elég ebből. Tudom, sőt érzem, hogy holnaptól valóban ismét azt fogom csinálni...és nem érdekel, kinek mi lesz a véleménye. Nem izgat, ha sajnálnak vagy elítélnek, már az sem, ha gyengének tartanak. Az öcsém meghalt, ráadásul az én hibámból. Ezen nincs mit szépíteni. Ma viszont azért vagyok itt, hogy információt szerezzek. Attól még, hogy mostanában szinte használhatatlan vagyok, még árnyvadász maradtam, és nem engedhetem, hogy rendzavarók kedvükre lézengjenek mindenfelé. Plusz jól tudom, hogy két olyan árnyvadász kapta a feladatot, akik legtöbbször nem látnak tovább az orruknál. Tehát tényleg fel lehet fogni az egészet rövid kis segítő szándékú kitérőnek, mielőtt újból sírógörcsöt kapnék. Ergo ideje elűznöm a könnycsalogató hozzáállásomat. Amint meglátom Raphaelt belépni az ajtón, intek neki, bár tudom, hogy már úgyis rég észrevett. Amint helyet foglal velem szemben, unott hangon vetem oda neki. - Nos, szerintem térjünk a lényegre, amúgy sem szeretek kertelni. Mit tudsz a pár napja kezdődött zavargásokról? Elég, ha neveket mondasz, elvégre én sem szeretnélek feltartani, biztos van egy halaszthatatlan elintéznivalód. - Kicsit talán túl cinikusra sikeredett a hangnemem? Kit izgat? Elvégre nem barátkozni jöttem, a hangulatom pedig pláne nem indokolja, hogy jópofizzak.
Kezdőlap
•Music: 