Neal & Liv

Remélem tetszik

Reméltem, hogy nem fog neki feltűnni, hogy egy pillanatra sikerült zavarba hoznia. Nem szívesen fedem fel az ilyesfajta érzéseimet. Bár nincsenek titkaim, mert mindig kimondom, amit gondolok, de az érzésekkel hadilábon állok. Legalábbis a gyengédebbekkel mindenképp. Pedig még csak nem is ismerem. De ez úgy látszik, hamarosan meg fog változni. Nem bánom, egyelőre szimpatikusnak tűnik, de majd meglátjuk.
-Ha már itt tartunk, még azt sem tudom mi is történt veled pontosan azon az éjszakán. Szóval, ha elmondanád, legalább tudnám, hogy miért is vagy hálás – nézek rá fürkészően, miközben a fejemet egy kicsit oldalra döntöm.
Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy miért tart a megmentőjének és arra meg még inkább, hogy mi történt vele azon az éjszakán amikor az iskolába került. Elég szörnyen nézett ki, legalábbis a mostani állapotához képest. Most még azt is mondanám, hogy egészen jóképű. Abban a gyönyörű szempárban el tudnék veszni.
Elég ebből! Figyelmeztetem magam, mielőtt még bármit is le tudna olvasni az arcomról.
-Köszönöm – sosem gondolkodtam még a nevemen. Sosem tartottam különlegesnek vagy szépnek. Inkább olyan egyszerűnek tűnt. De most, ahogy ő kimondta, tényleg annak tűnt. Talán a végén még egészen meg is szeretem, bár azzal eddig se volt gond. Attól, hogy valami még átlagos, lehet szeretni is.
-Csak a szokásos éjszakai szórakozás – amihez ugye eredetileg semmi kedvem se volt. Csak a húgomnak és a barátnőnknek sikerült mégis rábeszélnie. Bár még mindig nem ragaszkodom ahhoz, hogy csatlakozzak hozzájuk.
-Esetleg van valami jobb ötleted? – leválasztok a hajamból egy tincset és tekergetni kezdem. Hátha lenne valami jobb és szórakoztatóbb ötlete arra, hogyan töltsük ezt az estét. Benne lennék bármi mulatságosban. Rám férne már valami igazi kikapcsolódás. Szóval kíváncsian várom, hogy mivel fog előrukkolni. Remélem nem fogok csalódni benne.
-Egyébként már azt hittem, hogy le is léptél – nem igazán láttam azóta, hogy azon az estén találkoztunk. Bár nem is igazán kerestem. De mégis jó most itt látni őt.

neal & olivia

i'm not stalking you, maybe a little

Nem állt szándékomban zavarba hozni egy pillanatra sem, de valahogy mégis azt érzem, hogy pontosan ezt sikerült elérnem. Na, nem mintha különösebben zavarna, hogy hatással vagyok rá, mert így legalább biztosan tudhatom, hogy valamilyen szinten kölcsönös az érdeklődés. Majdnem mondhatnám azt is, hogy annyira gyönyörű, hogy majdnem megéhezek tőle.
- Nem kell ennyivel leírni a dolgot. Tényleg neked köszönhetem, hogy nem pusztultam meg ott helyben. - Nem kell tudnia a körülményekről, hogy valószínűleg ebben az esetben a holttestemet sem találják meg, mert az egészen más dolog. Viszont még akkor is, ha nem lett volna senki sem a nyakamon akkor is úgy gondolom, hogy elég kevés esélyem lett volna életben maradni. Tekintve, hogy nem tudom mennyire biztos ez a napon járó dolog. Még nem próbáltam ki, mert a kíváncsiságomat felülmúlja a fájdalomtól való félelmem. Úgyhogy még az is lehet, hogy elégtem volna ott helyben, ha ő nincs.
- Olivia.. Igazán szép neved van. - Bár a szépségével igazából semmi sem érhet fel. Viszont hamar ki kell essek ebből a bűvöletből, amelyet a szépségével ért el csupán, mielőtt a saját lábamban is orra bukok. Már megtanultam, hogy minél szebb egy nő annál veszélyesebb. Abból pedig most egy darabig határozottan elég volt.
- Ugyan, ha kell, ha nem a legkevesebb, hogy valamit teszek érted. Merre tartottál most, mielőtt megzavartalak? - Habár már valamennyire képes vagyok az emberi ételeket magamba küzdeni, koránt sem olyan élvezet, amikor a szervezetem figyelmeztetett, hogy amúgy hé haver te halott vagy, úgyhogy mi lenne ha ezt nem erőltetnéd. Ettől függetlenül egy-két ital mindig ott van a terítéken még akkor is, ha hivatalosan nem feltétlen ihatnánk, tekintve, hogy még azelőtt változtam át, hogy betöltöttem volna a huszonegyet. De ez mikor állította meg a fiatalságot valaha is?

Neal & Liv

Remélem tetszik

Meg kell hagyni, hogy most egészen másképp fest, mint legutóbb. Akkor még annyira fel sem tűnt, hogy mennyire helyes. Bár erről azért nem tennék említést senkinek. De szemem az nekem is van és látom, amit látok. Most például azt, hogy le se tudja venni a szemét rólam. Ami őszintén szólva nagyon jól esik.
A korábbi társaságom zsivaja szépen, lassan elhal, ahogy távoznak a közelünkből. Nem bánom, hogy itt hagytak. Amúgy se volt sok kedvem hozzájuk. Inkább Opheliát szerettem volna szem előtt tartani, hogy még véletlenül se az új csaj közelében töltse az estét. De úgy látszik nekem mára jobb társaságom akad és csak reménykedek benne, hogy Harper majd figyel a húgocskámra.
Érdekes, de a fürkésző tekintete szinte már-már zavarba ejtő. Nem szoktam hozzá, hogy én vagyok az akit így végig szoktak mérni. Mármint elég sokan megnéznek maguknak. De az teljesen más. Ők a hírnevem miatt, ami elég gyorsan elterjedt a suliban. De ő… ő egészen más szemmel néz rám. Ami zavarba hoz, de egyben jóleső érzéssel is tölt el.
-Hogy-hogy megmentettelek? Nem hinném, hogy ilyen nagy dolgot követtem volna el, bár őszintén szólva elég ramaty állapotban voltál amikor rád találtam. Nem tudom, hogy mi történhetett veled, de én csak jókor voltam jó helyen – vágok a szavába, mielőtt folytathatná. Jellemző, sosem tudom magamban tartani a gondolataimat, mindig ki kell mondanom azt, amit épp gondolok.
-Olivia vagyok – nyújtom neki a kezem.
-De nem kell meghálálnod – nem mintha nem esne jól. De én nem hiszem, hogy tényleg olyan nagy dolgot tettem volna. Én csupán elkísértem az igazgatóig, amikor úgy nézett ki, hogy menten kiszáll belőle a lélek. Ezt viszont bárki megtette volna érte, nem csak én.

neal & olivia

i'm not stalking you, maybe a little

Kellett egy-két másodperc, hogy magamba szippantsam a szépségét, amire a legutóbb nem igazán volt lehetőségem tekintve, hogy elég ramaty állapotban voltam. Koránt sem tudtam felmérni, hogy pontosan kivel is állok szemben, de épp eleget láttam az arcából ahhoz, hogy soha se felejtsem el. Azért nem mindennap mentik meg a halál torkából a vámpírt, aki valamiért pontosan tudja, hogy mégis hogyan ugorjon fejest a bajba. Néha tényleg úgy érzem, hogy azóta, hogy vámpír lettem szinte professzionális szintre fejlesztettem a vonzóerőmet, amely a bajt illeti. Mintha szeretnék a nyakamba súlyokat akasztani és várnám, hogy mégis mennyitől szakad le a fejem a helyéről. Most kivételesen azonban ez az iskola az, amely helyettem tartja azokat a bizonyos súlyokat, mert nélküle nagy eséllyel már nem lenne a helyén a fejem.
De még ez sem lenne igazán lehetséges az én hős megmentőm nélkül, aki valószínűleg nem is sejti, hogy mégis mibe sétált bele. Csak abban reménykedem, hogy miattam nem került fel ugyanarra a listára, amelynek a tetején én magam díszítek mindazért, mert olyan személyeket bőszítettem fel, akiket nagyon nem kellett volna. Nagy eséllyel látták őt, ha ő még nem is az üldözőimet, úgyhogy mondhatjuk, hogy mostantól egy csónakban evezünk akaratlanul is.
Miután kellően legeltettem a szemem az alakján újra visszatért a tekintetem a szemeihez. - Igazából nem volt alkalmam megköszönni a legutóbb, hogy megmentettél. - Ez még koránt sem köszönetnyilvánítás mintsem egyszerű felvezetése egynek. - Viszont még a nevedet sem tudom és anélkül úgy érzem, hogy nem is tudnám igazán őszintén meghálálni. Én amúgy Neal vagyok. - A nevem többi része amúgy sem érdekes, mert semmit nem határoz meg. Egy szimpla mondén, aki pár éve vámpír lett. Ebben a világban nem hiszem, hogy pont most számítana, hogy valószínűleg nagy alkoholisták leszármazottja vagyok.

Neal & Liv

Remélem tetszik

Nem szándékoztam ma a többiekkel tartani, de a húgom mégis rábeszélt, hogy velük menjek. Igen, ő pontosan tudja mivel vehet rá valamire, amihez egyébként nem sok kedvem van. Legalábbis ma sokkal jobb dolgokkal is el tudtam volna ütni az estém. De persze, hogy is hiányozhatnék a buliból, mikor én vagyok a társaság lelke? Közel se lenne olyan szórakoztató a számukra az est, ha én nem vagyok ott. Ráadásul jobb, ha odafigyelek a húgomra, még a végén olyan társaságot keresne magának, ami nem lenne kedvemre való.
Ophelia csendesen várja az ágyán, hogy végre összekapjam magam. Nemsokára Harper is megjelenik az ajtónkban, indulásra készen. Már csak rám kell várniuk, hogy végre eldöntsem a tükör előtt állva, hogy mit vegyek fel. Mikor végre sikerül döntenem, magamra húzom és intek, hogy indulhatunk.
Az udvaron, mások is csatlakoznak a kis csapatunkhoz. Így már egy nagyobb társasággal indulunk el a kiszemelt helyszín felé. Nem megyünk messzire, csupán a már jól megszokott helyünkre. Amit egyre többen ismernek meg, sokan szeretik velünk tölteni az idejüket.
A gondolataim elkalandoznak, ezért nem veszem észre, hogy időközben egy kicsit kezdtem lemaradozni a csajoktól és már a hátul ballagók között találom magam.
Végül egy érintésre térek magamhoz az elkalandozásomból.
-Igen? – fordulok hátra, hogy megnézzem ki az és akkor meglátom Őt. Azóta a bizonyos este óta egyáltalán nem találkoztunk, nem beszéltünk. De most mégis itt van és úgy tűnik valamit szeretne közölni is.
Meglepő, de örülök, hogy viszont láthatom. Meg annak is, hogy hagytam magam rábeszélni, hogy mégis csak kimozduljak. Máskülönben most nem állnánk itt.
-Szóval? – húzom fel a szemöldököm, várva, hogy megszólaljon.

neal & olivia

i'm not stalking you, maybe a little

Amennyiben tisztában lettem volna, hogy viszonylag hamar lehetőségem adatik egyfajta mentsvárba költözni, akkor már hamarabb idetévedtem volna. Azelőtt mondjuk, hogy itt felbukkantam még azt sem tudtam, hogy ez a hely létezik. De már most roppantul hálás voltam a létezésért, hiszen ez volt az, ami megmentette az életem egy szőke hölggyel osztozva ezen a csodálatos feladaton.
Az utóbbi időben ezt a gyönyörű leányzót sajnálatos módon nem sikerült megtalálnom, de aztán idővel sikerült megszereznem az információt, hogy mégis pontosan hol is tartózkodik egy olyan órában, amikor már nekem is kijárásom van.
Tény, hogy az ellopott vérnek köszönhetően képes vagyok a napon járni, de ezt inkább nem verném nagy dobra. Meg aztán bevallom, hogy még nem is mertem kipróbálni, hogy működik-e. Ezt még az igazgatónak sem mondtam el tekintve, hogyha megteszem akkor még ez a csodálatos iskola a semmi közepén se állíthatná meg Rhiannon-t abban, hogy egyenesen ő maga jöjjön el a fejemért. Azt hiszem még ki is tudna találni egy indokot arra, hogy mégis miért kellene átadniuk engem, hogy burkoltan fogalmazva megölhessen.
A külső padon ücsörögve bámultam az eget, miközben arra vártam, hogy végre megjelenjen a szőkeség. A várakozás annyira unalmasnak bizonyult azonban a számomra, hogy még éjszakai elememben is kis híján sikerült elaludnom, de mielőtt ez bekövetkezhetett volna felriadtam a távozó diákok hangjára, aminek köszönhetően szinte rögtön talpra szökkentem és igyekeztem kiszűrni a tömegből a lányt, akinek jobban belegondolva még csak a nevét sem tudom. Elég ramaty állapotban voltam, amikor segített rajtam így nem igazán volt lehetőségem vele beszélgetni. Azóta csak az igazgatóval meg a gyógyítókkal lógtam együtt többé-kevésbé. Most pedig, hogy már talpra álltam kezdődhet az unalmas tanulás, de mégis milyen fiatalember lennék, ha meg se köszönöm, hogy megmentette az életem.
Miután sikeresen kiszúrtam a tömegből odasiettek hozzá és megpöcögtettem a vállát, amit remélhetőleg nem vesz veszedelmes támadásnak és szembefordul velem. Ha még nagyon jó napom van talán még egy beszélgetés is lehet a dologból.