Sonja & Aiden  

Nem gondoltam volna, hogyha egyszer bajba sodrom saját magam, akkor pont egy olyan személybe futok bele, akinek mondhatni aranyból van a szíve. S jelen pillanatban határozottan erről lehetett szó vagy tényleg az lesz a vége, hogy holtan fogok felbukkanni valahol, vagy teljesen eltűnök majd és mindenki azon rágódik majd, hogy mégis hova tűnhettem. Mindenesetre azért mégis remélem, hogy békében és komplikációk nélkül visszajutok és legfőképpen anélkül, hogy bárkinek feltűnne a tény, hogy eljöttem.
- Ugyan.. Akár órákat is igénybe vehetne akkor is még így érnék legelőször vissza. Még egyszer köszönöm. - Bár talán várnom kellene addig, míg ténylegesen visszakerülök Los Angeles-be, de mégsem tudom magamban tartani a hálámat, hiszen még mindig jobb így kifejezni, míg más módokon. Hiszen a sorozatgyilkos után ez lehet a második lépcsőfok. Vagy igazából a kettő egyben.
- Gondolom hiába mondom, hogy felvehetne valakit erre a kellemetlennek tűnő feladatra. Mármint gondolom senkiben sem bízik meg annyira, mint saját magában. - Máskülönben nem tudom, hogy mégis miért terhelné magát ezzel a feladattal. Ugyanakkor még mindig lehet mazochista. A tippjeim száma végtelen, mert semmit nem tudok a fickóról azon kívül, hogy végtelen verziót képzelek el az életéből.
Elhúzom a szám előtt az ujjamat, mintha csak cipzárral zárnám azt össze örökre. Bár talán használhattam volna a kulcs megoldást, hiszen az még ide is illet volna, de valahogy most már visszavonhatatlanul megragadtam a cipzáros megoldásnál, miközben némán követtem őt, mint egy kis palotapincsi.
 

Sonja & Aiden  

A jövőben azt hiszem, hogy jobb lesz, ha majd a tanárokhoz fordulok segítségért, mielőtt még saját magam próbálnám elsajátítani a dolgokat. Most mondhatni szerencsém volt, hogy viszonylag nem látott meg senki, de azért még így is kérdéses, hogy hol és hogyan is bukkantam fel. Ugyanakkor egyrészt megnyugtat, hogy mennyire könnyedén veszi a helyzetet, ugyanakkor valamilyen szinten kicsit izgulok is, hogy mit is jelent mindez. Talán ő is az árnyvilág részese lenne? Akkor pedig tényleg nagyon mákos vagyok, mert egy mondén koránt sem venné olyan könnyedén, hogy csak így megjelenek itt. Így is azt hiszem már örülhetek, hogy nem hívta rám a biztonságiakat, amiért itt vagyok.
- Hát ez mondjuk jogos. - Tényleg nehéz lenne visszajutni talán meg kellene próbálkoznom ismételten egy portállal, de az is lehet, hogy azzal csak még messzebb kerülnék, aminek a vége az lenne, hogy tényleg fel kellene hívnom valakit, hogy kihúzzon a szarból, vagy esetleg olyan helyen jelennék meg, ahol kíváncsi mondénok célkeresztjébe kerülhetek. Talán még a végén visszahoznám a boszorkányüldözést.
- Ez azt hiszem valamennyire vigasztaló. Elfogadom szívesen akkor, de csak ha nem okoz semmilyen kellemetlenséget és nem jár különösebb teherrel. - Bár azért valljuk be, hogy már így is olyasmit tesz, amit nem mindenki tenne meg. Én legalábbis az ő helyében nem hiszem, hogy ennyire nyitott és lelkes lennék azért, hogy valakit elvigyek a világ másik felébe. De azért mindenkinek kell valamilyen hobbi azt hiszem.
- Az meg engem igazán nem zavar. Mármint nem hiszem, hogy lenne jogom kritizálni valakinek a zenei ízlését, miután ekkora szívességet tesz nekem. - Azért mégiscsak vannak határok, amiket nem lép át valaki. Ha már tényleg lesz olyan kedves, hogy visszavigyen LA-be és az egész utat megúszom még élve is, akkor a legkevesebb, hogy nem szólalok meg, akkor sem, ha esetlegesen tényleg nem tetszik. Vagy talán visszafizethetném azzal, hogy megdicsérném a zenei ízlését. Azért mondjuk ehhez először tudnom kellene, hogy mégis mire vállalkozom.
 

Sonja & Aiden  

Hogy a fenébe kötöttem ki Los Angeles-ből egyenesen Boston-ba? Ez is csak nekem jöhetett össze. Talán, ha egy kicsit barátságosabb vagy nyitottabb lettem volna mások felé most lehetnének barátaim, de amekkora szerencsétlen vagyok ez jelenleg távolabb sem állhatna tőlem. Mondjuk amúgy se nagyon hiszem, hogy bárki szeretne egy olyan szerencsétlennek a barátja lenni, mint amilyen én magam is vagyok. Sosem tudtam, hogy boszorkány vagyok az egész dolgot, miszerint a családom többi tagja boszorkányként hivatkozott magára csak elhessegettem. Most pedig, hogy ez a valóságom úgy érzem, hogy soha nem fogom teljesen ezt az egészet elsajátítani, ahogyan kell.
- Az nem is kifejezés. - Vágom rá szinte rögtön, de még mielőtt még több bajba sodornám magam szinte rögtön hozzá is fűzöm. - Mármint ezt most úgy értem, hogy nem akartam benyitni a raktárba vagy hova.. - Elméletben szerintem be se jutottam volna ideáig anélkül, hogy valaki meg nem állított volna, de reméltem, hogy ez nem lesz annyira szembetűnő neki. Mármint lehet ez az egész az eredménye annak, hogy figyelmetlenek voltak az alkalmazottai én meg tök véletlen besétáltam egy zárt bárba a mosdót keresve, vagy segítséget, hogy visszajuthassak LA-be. Azért ehhez az egészhez nagyon sok véletlennek kell egymás mögött felsorakoznia, hogy megtörténjen.
- Igen, biztos. - Biztos, hogy minden oké volt, mert minden végtagom a helyén volt az már más kérdés, hogy egy olyan helyen, ahol még sosem jártam. Ez viszont nem az ő gondja így inkább ki sem térnék erre.
- Ó, nem.. Mármint nem kell a leggyorsabb egy szimpla fuvar, vagy valami is elég lenne.. De egy magángép.. Oh, wow. - Bár tény, hogy több napba telne valószínűleg autóval megtenni az utat és logikus lépés lenne repülni, de azért nem gondoltam volna, hogy valaki csak úgy feldobja a magángépét, miután kis híján betörtem a raktárába. Akaratlanul, de a tényen nem változtat, hogy itt kötöttem ki. - Már azzal is megelégszem, ha félútig eljutok valahogy aztán megoldom nem kell miattam.. - Na, meg azért sem kell mert nem hiszem, hogy elmondhatom, hogy hova kellene vinniük. Elég szigorúak azzal kapcsolatosan, hogy az iskola biztonsága fennmaradjon. Inkább arra nem válaszoltam, hogy egyedül vagyok, mert nem akartam még azzal is bajba sodorni magam.
- Sonja... - Mutatkoztam be én magam is, majd kételkedve pillantottam rá, mert nem akartam hinni a szemeimnek. Mármint most tényleg csak úgy bedobja az egész dolgot, hogy szerez nekem egy fuvart. Nem lehet valaki ennyire kedves, ugye? - Bocsáss meg, hogy megkérdezem, de nem vagy esetleg emberrabló, emberkereskedő vagy bármi ilyesmi, hogy félnem kellene, ugye? - Mondjuk, akkor már most nagy pácban lennék, ami miatt akaratlanul is újra a nyakláncomra téved a kezem, ami habár a nyakamban volt, hogy meggátolja a mágiámat készen álltam, ha arra van szükség, akkor leszakítsam a helyéről és történjen, aminek meg kell történnie.
 

Sonja & Aiden  

Már az, hogy egy épületben találtam magam, amit nem ismertem fel teljesen azt jelezte számomra, hogy bármit is csináltam azt nagyon elrontottam. Persze szerettem volna abban reménykedni, hogy abban a pillanatban, hogy benyitok az ajtón közelebb kerülök a kijárathoz és megtudhatom, hogy mégis hol vagyok aztán meg kitalálhatom, hogy miként jussak vissza. Azonban az ajtó egy zsákutca volt a számomra, de legalább volt ott egy személy, akitől megérdeklődhetem, hogy mégis hova sikerült kilyukadnom.
- Boston? Ohh.. - Hát nem a birtok túloldalán kötöttem ki, hanem kis híján a világ másik végén. Az egyszer biztos, hogy közel sem lesz egyszerű visszajutni innen. Valahogy majd megpróbálok valakit elérni az iskolából, aki segíthetne. Bár, akkor meg valószínűleg nagy bajban leszek miatta. Úgyhogy talán jobb lesz, ha megpróbálok visszabuszozni vagy valami. Az sem lesz mondjuk egy rövid móka, de jobb, mintha letolnának és meggátolnának abban, hogy magamtól gyakoroljam a mágiát.
- Persze minden rendben van. - Bólintottam, majd előhalásztam a zsebemből a nyakláncomat, hogy újra a nyakamon pihenjen és így meggátolja, hogy valami olyat tegyek, ami visszafordíthatatlan lenne. A születésnapom óta nem igazán merem levenni hosszabb ideig a nyakláncot, mert még mindig vannak rémálmaim azóta. Leginkább talán azért, mert nem is emlékszem tisztán, hogy pontosan mi is történt.
- Hát, hacsak nincs egy gyors visszajutási lehetőség a zsebedben Los Angeles-be, akkor azt hiszem magamnak kell megoldanom a dolgot. - Bár ezzel talán kicsit elárultam magam, de azért mégis nem gondolná azt egy átlagos ember, hogy a semmiből bukkantam elő. Maximum annyit, hogy csak gyorsan vissza kell jutnom valami miatt. Ez pedig még koránt sem a világvége. Valahogy majd megpróbálok visszajutni. Megpróbálnék még egy portált nyitni, de az előzőből kiindulva koránt sem merném ezt megkockáztatni. Talán felkereshetek egy másik boszorkánymestert itt, aki segíthet nekem. Valamilyen opcióval csak elő tudok állni, hogy előbb vagy utóbb, de visszajussak.  

Sonja & Aiden  

Teljesen új volt számomra ez a világ, de valahogy mégis gyűlöltem azt, ahogyan mások néztek rám. Nem szerettem kívülálló lenni, de most valahogy pontosan ez lett belőlem. A nyakláncomhoz az órákon való gyakorláson kívül szinte mindig ragaszkodtam, ami talán csak rontott a helyzetemen, mert ezért mindenen egyenesen elbuktam. Nem voltam ura a mágiámnak és nem is tudtam igazán, hogy kihez fordulhattam volna azzal, hogy mégis mit kellene tennem. Szerettem volna segítséget kérni, de mégis féltem attól, hogy még a tanárok is lenéznének, vagy esetleg túl kemények lennének velem így megpróbáltam egyedül boldogulni. Bár elég nehéz volt sokszor lerázni azt a Beckett gyereket, aki habár kedvesebb lett az első nap óta, de koránt sem lett kevésbé idegesítő.
Talán egy kicsit túlvállaltam magam azzal, hogy egyeneset egy portált próbáltam nyitni, de sosem vettem semmit félvállról, úgyhogy most sem lesz ez másként. Minden jónak tűnt és habár kicsit ideges voltam és a tenyerem is rendkívül izzadt mégis úgy döntöttem, hogy átlépek rajta. Szerettem volna az egyik birtok határáról a másikra menni, de végül egy ismeretlen épületben találtam magam. Szinte biztos voltam benne, hogy nincs itt keresnivalóm ezért megindultam az első ajtó felé, amitől a kijáratot reméltem, de helyette inkább egy raktárhelyiségben találtam magam.
- Ööööö.. Elnézést. Valószínűleg hülye kérdésnek fog tűnni, de mégis hol is vagyok pontosan? - Már készítik is a személyesen nekem készült kényszerzubbonyt, de tudnom kell, hogy mégis mennyire rontottam el ezt az egészet. Mert azért mindennek megvan a maga fokozata, ahogyan ennek is és azért nem lett teljesen pocsék az egész, mert még életben vagyok, úgyhogy ezt már elkönyveltem magamnak, mint egyfajta sikert, de ettől még az is lehet, hogy sokkal messzebbre sodródtam, mint szerettem volna. Akkor pedig nem is tudom, hogyan fogok visszajutni, mert ezek szerint a portálkészítési képességemben nem bízhatok.