Alexandra & Aiden

beginning of everything

Habár olyan volt, mintha már másodjára morgott volna, de valahogy egyáltalán nem zavart. Egyrészt, mert nem voltam biztos benne, hogy tényleg jól hallottam másrészt pedig egy olyan transzba estem a közelsége által, hogy még ez sem zavart volna. Szinte elolvadtam, amikor egy csókot lehelt a homlokomra. Nem tudom, hogy mit csinál velem, de nem is akarom, hogy abbahagyja.
- Eszembe se jutna. - Tényleg nem akarnám elengedni a kezét. Egyrészt, mert már az első pillanattól kezdve szerettem volna kézen fogva sétálni vele, hogy biztonságban érezzem magam, másrészt pedig úgy érzem, mintha előtte szétnyílnának az emberek és így nem ütközöm neki senkinek, de azt is észreveszem, hogy néha egyszerűen félrelök másokat az útból, mintha mihamarabb meg akarna érkezni az általa kitűzött célhoz.
Amikor a folyosóra értünk szinte a falhoz ragasztott és nem bántam a közelségét, de mégis úgy éreztem, hogy valami nem stimmel. - Minden rendben van, Aiden? - Aggódva figyeltem a tekintetét és szerettem volna megérinteni az arcát, de valami legbelül azt sugallta nekem, hogy most jobb, hanem teszek semmiféle hirtelen mozdulatot. Talán félnem kellett volna tőle emiatt, de egyáltalán nem így éreztem. Csak még kíváncsibb lettem aziránt, hogy mégis mit gondolhat most, mi minden fut át a fejében.
- Hát csak magadnak köszönheted. - Újra széles mosoly kúszott az arcomra, hiszen jó érzéssel töltött el a közelsége és az is, hogy mintha jelen pillanatban egy icipicit felengedett volna. Nem akarom elengedni, mert egyrészt nem tudom, hogy képes lennék rá másrészt pedig, mert meg akarom tudni, hogy ez az egész hova is vezet, vagy mit is jelent. Ez most mindennél fontosabb a számomra.
- Ez mi? - Bukott ki rögtön belőlem, majd elkerekedett szemekkel néztem fel rá, amikor elmondta, hogy mi is ez. A bizsergés, ami végigfutott a testemen, amikor egy csókot lehelt a fülem alá kis híján elfeledtette velem, amit mondani akartam, de pár másodperc után összeszedtem magamat és a gondolataimat is egyaránt. - Biztos vagy benne, hogy ezt nekem akarod adni? Hálás vagyok meg nagyon kedves gesztus, de... - Nem akartam elutasító lenni mégis úgy éreztem, hogy nagy felelősség ez. Persze mindig is felelősségteljes ember voltam, de most valahogy rettegnék attól, hogy mi lenne, ha elhagynám vagy valaki egyszer ellopná. Nem szeretnék neki kellemetlenséget okozni, vagy magamra haragítani. Persze attól még szorosan fogom a kezeim között a kártyát és megannyi gondolat ostromolja a fejemet, amikor észreveszem, hogy ismét megváltozik benne valami, mintha egy pillanatra megrogyna, ami miatt gyorsan zsebembe is csúsztatom a kártyát és karjaim ösztönösen köré-fonódtak. - Biztos, hogy minden rendben van? Kicsit megártott a whisky? - Hirtelen nem tudtam másra gondolni, de nem is akartam, hiszen nem volt nagyon okom rá.
A lelkem csöppent sem lett nyugodtabb, de követtem őt továbbra is, hiszen reméltem, hogy az irodában lesz lehetősége leülnie, akkor kicsit jobban lesz majd, mert nem tudnám elviselni, ha miattam lenne baja, mert az alkohol mellett még le is fárasztottam.
Mire felértünk, már magam sem tudom, hogy mire számítottam, de az ajtó kattanása után szinte kíváncsian löktem azt  be és néztem körül az irodájában, habár igyekeztem nem túl távol az ajtótól megállni és ott felmérni az egész irodát és visszafogtam magam attól, hogy a szemeim mellé még a kezeimmel is társuljak a kíváncsiságom csökkentésében. - Az ember nem is gondolná, hogy egy bár helyezkedik el a közelben, szinte semmit nem lehet hallani belőle.

- Hmm - morogtam alig hallhatóan miközben ő épp az arcom cirógatta.
Nem bírtam levenni a szemem róla, viszont tudtam, ha el akarunk szabadulni kicsit a helyről, akkor bizony utat kell törnünk magunknak és nem szívesen szakítottam volna meg ezt a pillanatot. Kicsit még kiélveztem cirógatását és egy csókot nyomtam homloka tetejére.
- Ne engedd el a kezem - motyogtam zavarodottan majd elkezdtem kerülgetni az embereket miközben próbáltam magam előtt illetve mellett tartani Lexit. Nehéz volt az emberek között úgy helyezkedni, hogy ne lépjek rá valakinek a lábára, de nem is törődtem vele, csak mentem egyenesen a VIP részhez vezető lépcső felé.
Félúton voltunk, mikor hirtelen elénk vágódott valaki a semmiből. Nem tudom ki lehetett az, de mérgesen arrébb toltam és nem foglalkoztam azzal, hogy úgy káromkodik utánam, mint egy félőrült. Az embereim már jöttek és le is kapcsolták őt. Mikor végre elértünk a pulthoz, nagyot sóhajtottam és magam mellé vontam Lexit. Kellett egy kis idő, hogy megszabaduljak a gondolataimtól és a vérszomjamtól. A pultos már készült valamit kérdezni de leintettem és a folyosóra vontam Lexit. Két kezem a falnak támasztottam miközben végig a szemébe néztem egyenesen magam elé. Bezártam őt, ha akart volna sem tudott volna menekülni. Közelsége kábítón hatott rám. Nem voltam részeg, nem voltam semmiféle kábítószer hatása alatt - nem mintha közvetlenül hatottak volna, csupán ő volt az, aki ilyen hatást gyakorolt rám.
- Örülök, hogy nem fordultál vissza még a tánctéren - búgtam fülébe miközben közelebb simultam hozzá.
Kívülállók egészen biztosan úgy gondolnák, hogy túlságosan is ráhajtottam. A rend tagjai sem biztos, hogy díjaznák az ilyesfajta viselkedést, de ők ugyebár most nincsenek itt, talán egy-két újonc, akik minden idejüket azzal töltik, hogy megpróbálnak feltörni a csúcsra. Nem mintha hibáztatnám őket, de néha igazán idegesítőek tudnak lenni.
- Ezt rakd el - vettem elő egy arany kulcskártyát, ami a fenti irodán kívül mindenhez hozzáférést nyújt. - Ezzel szinte bárhova eljutsz a L'Ordre-on belül - A kulcsot puha kezébe csúsztattam és megcsókoltam a füle alatt miközben alig észrevehetően mélyen beszívtam illatát. Lehet, hogy butaságot csináltam azzal, hogy egy "idegennek" adtam egy olyan kártyát, amit még a személyzetem nagy részének sem, nem hogy a renden belül osztogattam volna, de nem érdekelt. Bíztam benne, hogy a kulcs nem került rossz kezekbe és ha mégis valami nem kívánt dolog történt volna, akkor is meg tudtam volna oldani a helyzetet. Tudtam, hogy sokan a renden belül ezt nem tolerálnák, de úgy gondoltam egy kis időt magamra is kell fordítanom, így inkább a jelenre összpontosítottam.
Éreztem, hogy a fogaim újból megpróbálnak előtörni, amit nehezen tudtam visszatuszkolni a helyükre. Kezeimet ökölbe szorítottam a falon s egyre gyorsabban vettem a levegőt miközben már páran elsétáltak mellettünk. Hirtelen minden felhangosodott, mint mikor átváltoztattak és nem tudtam hol vagyok vagy mit teszek. Térdem kissé megrogyott, de visszaküzdöttem magam. Nem akartam, hogy Lexi aggódni kezdjen, ezért inkább megpróbáltam másra gondolni miközben épp kézen fogva tartottunk a lépcsőn.
A biztonsági őrök nem szóltak semmit, csak az ajtókat tárták ki előttünk. Mikor felértünk a helyiség egy kicsit kijózanított és élveztem, hogy a zene sem dübörög olyan hangosan.
- Nemsokára már meg is érkezünk - nyugtatgattam leginkább csak saját magam mire sikerült megállapítanom, hogy végre sikerült összeszednem annyi önuralmat, hogy az egyik belső zsebemből előhúzzam a kártyámat. Ez a kártya mindenhova bejárást biztosított, mivel én voltam a tulajdonos. Ugyanilyen kártyája csak a Rend vezetőjének volt még. Magam mellé húztam Lexit és igyekeztem minél előbb leolvastatni a kártyát. Amikor meghallottam, hogy a zár kattan egyet, megkönnyebbülten fellélegeztem magamban.

Alexandra & Aiden

beginning of everything

Úgy éreztem, hogy rajtunk kívül nem létezett semmi és senki. Mintha az egész klub megszűnt volna létezni és azzal együtt az emlékképek is arról, hogy mégis hogyan is indult ez az este. Egy részem szeretné tudni, hogy mégis miért volt rám ilyen hatással, de ugyanakkor valahogy mégis jobb szeretném, ha mindez az ismeretlenben lebegne, mert félek akkor az egész elveszíteni a varázsát. Sem elszakadni nem akarok tőle sem pedig azt, hogy ez a pillanat véget érjen mégis adok neki egy lehetőséget, hogy meghátráljon, hogy azt mondja, hogy menjek el, de nem teszi és az, hogy milyen gyorsan rávágta szinte automatikusan mosolyt csal az arcomra bár már így is szinte megállás nélkül mosolygok és kezdem úgy érezni, hogy zsibbad az arcom, de még ez sem érdekel.
- Akár kimehetnénk sétálni is vagy nem is tudom... - Ötletem igazából nem volt arra, hogy hova is menjünk, de talán azért is jutott először eszembe az utca, mert azért ott legalább friss levegő kitisztíthatná a gondolataimat, illetve azért ott mégis kevesebb esélye van, hogy rávetem magam, de jelenlegi állapotomban nem hiszem, hogy ajánlhatna bármit, amire nemleges válasszal reagálnék.
Melegséggel töltött el, a hogy belehajolt az érintésembe és a hüvelykujjammal lágyan cirógatni kezdtem az arcát. Olyan volt, mintha mindig is ismertem volna és ezek az érintések már-már megszokottá váltak volna, de valahogy mégis úgy villanyozott fel, mintha teljesen új és ismeretlen lenne, hiszen az is volt. Mégis egyszerre villanyozott fel és tűnt ismerősnek, ami egy kicsit még őrültebbé tette a szituációt.
Ahogy ajkai újra az enyémet érintették nem tudtam már visszafogni magam, míg egyik kezem továbbra is az arcán pihent a másikkal szorosan fogtam a nyakát és igyekeztem a lehető legközelebb húzni magamhoz és el sem akartam igazán engedni a csókot is ő szakította meg, amelynek végén mind a ketten szinte ugyanúgy ziháltunk.
- Mutasd az utat. - Habár fogalmam nincs, hogy mégis mennyire jó ötlet vele kettesben lenni mégsem tudtam, de nem is akartam igazán nemet mondani. Vele akartam most lenni így vagy úgy, akármit is jelentsen ez igazából. Az egyik kezemet végigcsúsztattam a karján egészen a kézfejéig, hogy összekulcsolhassam az ujjainkat és úgy induljunk meg az irodája irányába, mert egy percet sem bírtam várni, hogy elmenekülhessünk az esetlegesen kíváncsi szemek elől.
Csak remélni tudtam, hogy Nora már rég lelépett és nem látja, hogy mit művelek, mert akkor a végtelenségig hallgathatnám.

- Ez igazán jó ötlet lenne - suttogtam a fülébe miközben egész végig egy bizonyos kép járt a fejemben. Az az igazság, hogy ha még mondén lettem volna, el tudtam volna képzelni vele az életemet. Egy hétköznapi élet lett volna minden árnyvilági lénytől mentes. Na nem mintha most nem tudtam volna vele tölteni minden szabad percem, de azért a kettő között volt egy kis különbség.
Régebben mindig arra vágytam, hogy megismerjek egy olyan nőt, aki mellett boldog életem lehet. Aki főz rám, akivel elmegyünk közösen moziba megnézni egy néma filmet vagy csak egyszerűen körbejárjuk a közeli látványosságokat. Szerettem volna egy kis családot, ami támogat, de ez sajnos nem jöhetett össze, így kénytelen voltam a jelenlegi helyzethez igazodni, ami nem is biztos néha, hogy olyan nagy baj lenne.
Becsuktam a szemem, mikor ajkával hozzáért az enyémhez. Ez is elég volt arra, hogy beinduljon fantáziám és hogy még többet akarjak, ezért enyhén visszacsókoltam miközben mindvégig próbáltam a lehető legközelebb férkőzni hozzá. Mintha egy kis visszahúzódást éreztem volna felőle, mintha nem akart volna olyan hirtelen letámadni, ami - ha teljesen őszinte akartam volna lenni magammal - teljesen elvette volna a maradék önmegtartóztatásom maradékát is. Teljesen megőrjített és ezt nem is tudtam volna leplezni.
- Nem szeretném, ha elmennél - vágtam rá gyorsan még mielőtt még meggondolhatná magát. - Milyen csendesebb helyre gondoltál pontosan?
Belehajoltam az érintésébe, még többet akartam. Behunytam szemeim és egy eddig ismeretlen érzés száguldott végig rajtam, ami miatt egészen biztosan meg fog változni az életem. Képtelen voltam őt elengedni annak ellenére is, hogy most találkoztunk először. Közelebb hajoltam hozzá, homlokom az övéhez tapasztottam. Így maradtam vele egy rövid ideig majd mikor erőt vettem magamon, lassan lehajoltam az ajkáig és lágyan megcsókoltam majd egyre mélyítettem a csókon. Teljesen kisajátítottam magamnak őt. Jobb kezemmel néhány tincsével játszadoztam miközben próbáltam megszakítani a csókunkat, hogy aztán végre egy nyugisabb helyre vihessem őt.
- Mit szólnál ahhoz, ha most rögtön eltűnnénk a tömeg elől? - Ziháltam fülébe. Haja épp nyakam csiklandozta. - Van egy kis irodám az emeleten, ott senki sem fog minket zavarni - mondtam.
Nem akartam őt elijeszteni csak szerettem volna, ha még tovább marad mellettem. Nem tudtam elengedni, olyan volt, mintha hozzám ragasztották volna, természetesen jó értelemben. Sosem éreztem magam így és ez megdöbbentett, ugyanakkor nem voltam hajlandó most ezen gondolkodni. Csak is őt akartam, mintha még mindig a tinédzser éveimet élném.

Alexandra & Aiden

beginning of everything

Még sosem éreztem ehhez foghatót. Nem tudom, hogy mi volt az, ami miatt úgy éreztem, hogy hozz kell tapadnom, akár egy pióca, de nem is számított, mert nem akartam elszakadni. A közelsége olyasfajta melegséggel töltött el, amit egész életemben talán soha sem éreztem. Az pedig, hogy az érzés láthatólag kölcsönös volt talán még inkább megerősítette bennem azt a tényt, hogy nem akartam elszakadni tőle.
- Talán egyszer majd megmutathatod, hogy mégis milyen zenéket is szeretsz. - Ez azonban azt jelentené, hogy ezen kívül legalább még egyszer találkoznunk kell. Persze jelenleg úgy érzem, hogy nagyon szívesen találkoznék vele, vagy éppenséggel itt sem hagynám, mert elképzelni se tudom, hogyan fogok elszakadni tőle, de nem tudhatom, hogy miként viselkedünk egy tömött klubbon kívül, ahol nem fogyasztott alkoholt. Én mindenféle tudatmódosító szer nélkül érzem magam úgy, mintha a fellegek között járnék hacsak nem volt alkohol az elméletben alkoholmentes italomban, vagy szívta be a bőröm teljesen a karomra ömlött whisky-t. De bármelyik is legyen nem kellene ennyire hatnia rám, úgyhogy kénytelen vagyok elfogadni, hogy mindez pusztán csak Aiden közelségének köszönhető.
Nem akartam túl tolakodó lenni így csak éppen hozzáérintettem ajkaimat az övéhez, de még ez is olyan volt, mintha egy kisebb áramütés érte volna a testemet. Nehéz volt nem újra megcsókolnom, de kénytelen voltam egy kicsit visszafogni magam, mert nem akartam, hogy azt higgye az a típus vagyok, aki csak odaveti magát a férfiak elé, miután azok közlik vele, hogy amúgy övé a bár. Ez nekem csöppet sem számított, de mégsem tudtam megmondani, hogy mégis mi volt az, amitől úgy tűnt, hogy elveszítettem a józan eszemet.
- Talán.. Beszélgethetnénk egy kicsit nyugodtabb környezetben.. Vagy, ha szeretnéd, akkor el is mehetek, ha úgy neked jobb lenne.  - Még kimondani is rossz volt, hogy elmennék. Nem akartam sehova menni legkevésbé nem tőle távol. De mégsem akartam úgy maradni, hogy az egészet csak én akarom. Az is lehet, hogy koránt sem olyan jó ötlet, mint amilyennek tűnik, hiszen nem akarom elveszíteni a fejemet, vele azonban megannyi határt léptem át, amelyet sosem szoktam más férfiakkal. Nem szokásom ennyire odavetni magam, sosem élveztem és vágytam még így senkinek sem az érintésére. Ebből a szempontból különleges volt még akkor is, ha erről mit sem sejthetett, hiszen nem ismert engem így még az igazat bizonygató szavaim is üresnek tűnhetnének vele szemben.
Szinte aggódva vártam a válaszát és meg sem próbáltam elszakadni tőle, mert biztos voltam benne, hogy az egyfajta fizikai fájdalommal járna. Testemet szinte teljesen az övének préselve néztem szemeibe, miközben egyik kezemet az arcára simítottam.

- Szuper - mondtam egy kisfiú mosolyával arcomon.
Néztem határozott mozgását, ahogy végig sétált velem a táncparkettig. Igazán csinosan öltözött fel és ahogy a csípőjét billegette előttem, akaratlanul is körbenéztem, nehogy más is felkapja rá a figyelmét. Csak magamnak akartam őt, nem számított semmi más. Nem érdekelt mibe fog ez nekem kerülni, csak futottam utána, mint egy kötelességtudó kiskutya.
Keze finom puha volt és melegnek hatott. Éreztem ahogy a vér áramlik ereiben, hallottam minden egyes szívverését, ami már úgy tűnt, mintha a sajátom lenne. Hagytam magam vezetni és ez szokatlan volt tőlem. Páran a személyzetemből ránk pillantott és enyhén értetlenkedő kifejezést öltött, de tudták, hogyha nyíltan kimondanák előttem, az bizony nem jelentene túl sok jót számukra, így próbálták levenni tekintetüket rólunk. Helyesen döntöttek, ezért jár egy piros pont nekik.
- Jobban szeretem a kicsit más jellegű zenéket - vallottam be Lexinek miközben minden érzékszervemet lekötötte.
Hallottam, ahogy egyre hevesebben ver a szíve s ahogy lehajoltunk, igyekezett minél közelebb férkőzni hozzám. Akaratlanul is morogtam egyet, amit reméltem, nem vett észre. Az összes többi ember nem számított s ha valaki oda is jött hozzánk kötekedni, azonnal el is vitték az őrök. Kezem akaratlanul követte formás alakját próbálva felfedezni minden egyes porcikáját. Úgy vettem észre, hogy tetszik neki, amit csinálok és csak tovább folytattam. Élveztem ezt a hirtelen stílusváltást és ahogy lehetett és a zene engedte, próbáltam minél közelebb tartani magamhoz.
Selymes haja olykor engem is körbelengett. Nem is tudtam senkivel sem összehasonlítani azt, ami kettőnk között volt és nem is akartam. Úgy éreztem, lehetőségem van végre elengedni a múltamat és egy új jövőt alkothatok magamnak egy olyan személy mellett, akinek a jelenléte nem vált ki belőlem rossz érzéseket.
- Ha így folytatjuk tovább, nem fogom tudni türtőztetni magam... - hajoltam közel a füléhez, hogy meg is értse, amit mondani akarok. - Ha nem szeretnél tovább menni, akkor itt lenne az ideje...
Nem bírtam befejezni a mondatot. A pillantásom elsötétült és próbáltam úgy helyezkedni, hogy ebből ne vegye észre, ahogy a szemfogaim próbálnak utat törni maguknak. Kellett egy kis idő, hogy újra össze tudjam szedni magam, de igyekeztem tartani a lépést vele. A következő pillanatban átfordítottam és kezeimmel a lábán simítottam végig. Szinte éreztem selymes bőrét az enyémen, amitől mintha adrenalin futott volna végig rajtam. Kívántam őt, le sem tagadhattam volna.
Hosszú idők óta nem történt ilyen velem. Mindig sikerült visszafognom magam és elrejtenem azt, ami vagyok, de előtte majdnem előtört és még csak éppen hogy meg tudtam akadályozni. Megrémített és elgondolkodtatott, bár ha tovább folytattam volna a gondolatmenetet, egészen biztos voltam benne, hogy oda jutottam volna ki, hogy jobb neki nélkülem, amitől csak még inkább kirázott a hideg. Nem engedtem őt el. Nem számított mibe került, igyekeztem mindig a közelében lenni és ez a jövőben sem fog megváltozni.

Alexandra & Aiden

beginning of everything

- Nagyon szívesen megkóstolnám őket és ismételten köszönöm a különleges bánásmódot. - Nem gondoltam volna, hogy így fog alakulni az éjszaka. Egyszerű kikapcsolódásnak tűnt most mégis mondhatni hozzáférést kaptam a VIP részleghez meg különleges koktélokhoz, amelyeket nem ajánlanak fel mindenkinek. Azt hiszem ezért Nora nagyon imádni fog, habár koránt sem ez volt a tervem az estére nézve. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy ilyen jól fog alakulni és a kezdeti nehézségek ellenére találkozni fogok valakivel, akinek igen is élvezem a társaságát. Azért ez mégsem olyan gyakori, hiszen általában annyira kikapcsolok, hogy számomra más nem is létezik, de úgy tűnik hálás lehetek annak a seggfejnek, hogy egyenesen Aiden felé vezérelt tetteivel.
A mosolyát figyelve kedvem lett volna megkérdezni, hogy mégis milyen vágyai, avagy álmai vannak, de helyette én magam is mosolyogtam. Szinte féltem, hogy túl gyorsan akarok átlépni egy határt, hiszen kicsit úgy éreztem, mintha bármennyire is élvezzük egymás társaságát ott van közöttünk egy láthatatlan fal, amit nem kevés munkával lehet csak eltüntetni.
Amint kezét az enyémbe csúsztatta és beleegyezett a felkérésembe elindultam a táncparkett felé immáron sokkal magabiztosabban és nem is igazán zavart, hogy kinek koccanok neki picit bár még így is minden egyes alkalommal elmotyogtam egy elnézést már amennyire azt lehetett hallani a dübörgő zene mellett. Viszont a legtöbben nem is foglalkoztak velem nem tudom azért, mert Aiden társaságában voltam, vagy egyszerűen csak teljesen átadták magukat a zenének és teljesen kikapcsoltak, ahogyan azt én is szoktam.
- Te sem panaszkodhatsz, tényleg nem kellett volna aggódnod egy percig sem ezen. - Egyáltalán nem bántam, hogy kezei egy kicsit elkalandoztam valahogy jól esett minden egyes érintése és valószínűleg rendkívül éreztem volna a hiányát, ha hirtelen megfoszt a közelségétől. Nem szokásom ilyet csinálni, de vele valahogy mégis olyan természetesnek tűnt. Persze lehet, hogy csak egyike vagyok a sok nőnek az életében, vagy akár a sorban, de most koránt sem akartam erre gondolni, hiszen nem arra vágytam, hogy itt és most fogadjon nekem örök hűséget. Egyszerűen csak élveztem a társaságát azt, hogy mennyire el tudtam engedni magam a közelében és jelenleg csak ez az egy számított.
Nem is figyeltem semmire, szinte minden elolvadt a világból rajtunk kívül, hiszen jelenleg csak a zenére és Aiden-re koncentráltam és belül fohászkodtam, hogy ez a pillanat soha ne érhessen véget.
Szavaitól szinte akaratlanul is hevesebben kezdett el verni a szívem, amiről nem gondoltam, hogy lehetséges, hiszen a tánc közben már így is sikerült egy kicsit feljebb pörgetni a szívverésemet az átlagosnál.
Ahogy megfordított szinte a lélegzetem is elállt és egy pillanatra féltem, hogy elenged majd, de nem ezt tette és ezért hálás voltam. Úgy érzem magam, mint aki éppen rászokott valamilyen anyagra, de abban a pillanatban, hogy egy picit is távol kerül tőle már meg is jelennek az elvonási tünetek. Nem tudom, hogy mégis miért van ilyen hatással rám, vagy hogy ez tényleg ő, vagy egyszerűen csak a légkör, ami körbevesz minket.
Meglepett, hogy milyen könnyedén reagált a zenei váltásra  talán ezért is kuncogtam hirtelen. Miközben szorosan tartotta a lábam és egész testem közel magához én akaratlanul is hozzásimultam, ahogyan csak tudtam kezeimet a nyaka köré fontam és egy darabig csak a tekintetét fürkésztem, mielőtt még magamhoz húztam volna, hogy ajkaihoz érintsem a sajátom.

- Van néhány igazán különleges koktélunk, amiket nem mindenkinek szoktunk felkínálni - válaszoltam olyan hangosan, hogy azt egész biztosan meg is hallja. - Azoknak, akik megkóstolják, eláll a lélegzetük is tőle, legalábbis eddig mindig azt a reakciót váltotta ki a koktél belőlük - hangsúlyoztam.
Felhúzott szemöldökkel vártam válaszát miközben a mondénok több csoportja haladt el mellettünk. Néha akaratlanul is meghallottam ezt-azt, de nem is igazán foglalkoztatott a dolog. Bíztam benne, hogy az embereim kézben tartják a dolgokat, így el tudtam engedni magam akár egy kis időre is.
- Ebben nagyon is igazad lehet - válaszoltam miközben egy igen csak nagy mosoly jelent meg az arcomon. Nem is tudja, mennyire más élvezetekre vágyom, ettől pedig bizseregni kezdett a torkom. Magamban próbáltam minél lejjebb tuszkolni azt a kényszert és újra Lexire összpontosítottam.
- Hmm... - Hümmögtem miközben a táncparkettre vezetett. Hagytam, hogy ő keressen valamit kettőnk számára miközben épp a fülemhez hajolt, hogy ne kelljen átharsognia a zenét.
Miközben hozzám simult a teste, érthetetlen módon felpörgetett engem. Éreztem édes illatát és szívverése olyan volt számomra, mint valami drog. A felét nem értettem annak, amit mondott, mert a következő pillanatban már megfordult s nekem háttal állva táncolt, kezem a derekára húzta. Próbáltam én is ütemre mozogni vele együtt, de nagyon kellett összpontosítanom, hogy ne menjek túl azon a bizonyos határon.
- Te igazán lenyűgöző táncpartner vagy - súgtam a fülébe miközben csípőnk egyszerre mozdult. - Nem is értem miért izgultam annyira azon, hogy nem igazán megy nekem ez az egész táncolósdi - kezeimmel elkezdem kalandozni kicsit. Persze igyekeztem nem túl nyomulósnak tűnni s egy kis ideig a csípőjén pihentettem kezeimet. Próbáltam nem lélegezni ugyanis Lexi eléggé elvette józan eszem és nagyon oda kellett figyelnem mozdulataimra.
Az emberek körülöttünk kezdtek eltünedezni - vagy csak én nem figyeltem eléggé rájuk, nem tudom. Valószínűleg az utóbbi történhetett, de nem foglalkoztam vele. Hagytam hogy a zene magával ragadjon és olyan szorosan tartottam magam közelében Lexit, amennyire csak lehetett. Nem akartam összetörni, de ugyanakkor nagyon is vonzott valami benne. Állatias ösztöneim felébredtek és amint valaki próbálta elkobozni tőlem őt, én annyiszor bámultam az illetőre fenyegetően, ahányszor csak kellett.
- Teljesen az ujjaid köré csavartál - búgtam fülébe egészen közel hajolva hozzá. - Nem is sejted mennyire - vallottam be az igazat, amit részben figyelmeztetésnek is szántam.
Nem értem, miért mondtam el neki, de nem tudtam tovább megálljt parancsolni magamnak. Visszafordítottam őt felém és arca vonalán végigsimítottam egyik ujjammal. Közelebb vontam arcát s mélyen beleszimatoltam dús hajába. Eléggé intim pillanat volt, de nem tehettem róla, még többet akartam, de sikerült megállítanom magam még mielőtt bármi más történhetett volna. Kezeim kényszeresen körbe zárták őt. Épp egy latino számot játszott a DJ kissé remixelve, mire én Lexit kissé hátradöntöttem miközben egyik lábát enyhén magam mellé szorítottam. Gyorsabban vettem a levegőt miközben végig őt bámultam, mint az a valaki, aki végre megtalálta azt, amit már réges-régen elvesztett. Nem akartam elengedni s úgy döntöttem, nem is fogok távol maradni tőle. Kettőnk sorsa immár úgy érzem megpecsételődött...

Alexandra & Aiden

beginning of everything

Habár általában gyerekekkel foglalkozom csak, de esetenként még egy-egy szülőből is olvasnom kell, hogy megérthessem őket is és az ő helyzetüket is így pedig nem állok olyan távol attól, hogy képes legyek másokban valamilyen szinten olvasni, de nem szeretem csinálni, mert ilyenkor úgy érzem, hogy átlépek egy láthatatlan határt azzal, hogy belemászok a magánszférájukba az engedélyük nélkül. De mivel most, ha kérdéseket tennék még fel valószínűleg ugyanezt a hatást érném el nem érzem magam túl kellemetlenül, amiért nem erőltettem tovább a témát az egészségtelen munkamoráljával kapcsolatosan.
- Egy kis segítség soha nem árthat. - Ha az ember egy kis terhét át tudja ruházni másra, akkor azt az alkalmat meg kell ragadnia. Még akkor is, ha eleinte talán kicsit furcsa lehet meg nem egészen egyszerű elengedni az irányítást, de hosszútávon igen csak gyümölcsöző dolog lehet, ha számíthatunk magunkon kívül még másra is. - Milyen különlegességre gondolsz? - Persze kicsit lehet kétértelmű az élvezet, de ha ezt vesszük ez mindenki más számára különböző. Valakinek az is az élvezetek közé tartozik, hogy az ágyban feküdve tömheti magába a csokoládét és nézhet valami agyzsibbasztó alkotást. Nem még véletlenül sem magamról beszélek. Bár néha tényleg előfordul, hogy ezt csinálom, de szigorúan csak havonta maximum egyszer. Akkor pedig mindenki megérdemli, hogy elengedhesse magát egy picit. Főleg, ha nincs az életében senki, aki előtt mindig összeszedett kell, hogy legyen. Az sem egészséges mondjuk, ha valaki mindig száz százalékot vár a másiktól, de ez már megint egy tök más dolog.
- Akkor ezek szerint csak másfajta élményekre vágysz. - Ha még mindennapos is, hogy valaminek történnie kell az nem azt jelenti, hogy nem vágyunk a változásra és mindarra, amit ez önmagában hordoz. Lehet, hogy a többség nem szereti a változást, de néhány új dologban azért valamennyire mégis csak örömét leli.
- Szeretem a kihívást, ami a munkámmal jár és úgy érzem, hogy igen is megéri küzdeni a gyerkőcökért. - Két munkamániás találkozása. Valószínűleg, ha nem lenne nekem Nora, akkor én magam is elég keményen nyakig benne lennék a munkában és nem szakadnék el tőle. De rendkívül hálás vagyok azért, hogy kirángat engem abból a gödörből, amit akaratlanul is megásunk magunknak a szakmánkba.
Örültem annak, hogy nem  utasított el és lelkesen indultam meg a táncparkett közepére, ahol valamennyi helyet találhattam magunknak. A kezét egy pillanatra sem engedtem el, ahogyan pedig egy viszonylag kényelmesebb helyre értünk lábujjhegyre pipiskedve a füléhez hajoltam, hogy hangomat ne nyomhassa el a zene. - Csak engedd el magad a többi nem számít. - Azzal minimálisan elhúzódtam tőle, hogy megfordulhassak és a hátam a mellkasához érhessen, a kezét amely még mindig az enyémben pihent a sajátommal együtt a derekamhoz húztam míg a szabad karommal hátranyúltam és a nyaka köré csavartam.

Figyeltem Lexi reakcióját, ahogy elpirult s lesütötte a szemét, mintha csak kerülné az enyém. Teljesen más, mint akiket ismerek és ez vonzott igazán benne. Nem volt - hogy úgy mondjam tömegárú. Egyedinek tűnt és még csak véget sem ért az éjszaka.
- Ami azt illeti kicsit mindkettő - elgondolkodtam azon, amit mondott. Lehet igaza volt azzal kapcsolatban, hogy a problémák elől menekülök, de ha a múltamat vesszük alapul, akkor nem is csoda. Történt, ami történt, azon már nem tudok változtatni, így be kell érnem annyival, hogy alkalmazkodok a helyzetekhez.
- Az még a jövő zenéje - válaszoltam. - Bár most hogy beszélgetünk, lehet fel kéne vennem valakit magam mellé - hümmögtem, mert nem tartottam olyan rossz ötletnek. A mondat végére felhúztam a szemöldököm enyhén s hogy érzékeltessem, hogy kissé kétértelműen fogalmazott vissza is kérdeztem rá. - Ha már az élvezeteknél tartunk, mit szólnál egy igazi különlegességhez?
Miközben vártam válaszára, újfent elöntött a kábulat és ez nem az ital miatt volt. Egyszerűen ezt hozta ki belőlem a jelenléte, folyamatosan szomjas voltam, ami kezdett már veszélyessé válni. Valamit nagyon hamar ki kell találnom rá, ezért még egyet kortyoltam az italomba, ami egy kissé már felmelegedett a benti időben.
- Ó az én életem néha talán elég élménydús bizonyos értelemben - válaszoltam. Nem voltam hajlandó ezt a témát bővebben kifejteni, inkább örültem volna, ha mondjuk egy kissé beszabadulunk a tánctérre.
- Ismerősen cseng nekem is - dörzsölgetni kezdtem az állam és kissé felfelé emeltem tekintetem. - Nem is tudom kettőnk közül ki az, aki egész nap a telefonján lóg és az ügyeit intézi - nem bírtam tovább, elnevettem magam úgy igazán. - De amúgy nagyon érdekesen hangzik amit csinálsz, nem lehet könnyű munka.
Egyenesen a szemeibe néztem és figyeltem, ahogy feláll az asztaltól. Kedvem lett volna jó szorosan magamhoz szorítani és... inkább leálltam a gondolkodással és elfogadtam a felém nyújtott kezet.
- Örömmel táncolok egy olyan szépséggel, aki ráadásul még elragadó is - bókoltam neki és felálltam. Megfogtam a kezét, a poharakat, italokat és a nasit az asztalon hagyva kezdtünk el keresni magunknak egy megfelelő helyet arra, hogy táncolni tudjunk. Nem érdekelt, ha valakinek nekiütköztem, úgy gondoltam bőven megérdemlem azt, hogy végre kikapcsoljak kicsit egy fiatal, csinos nővel az oldalamon. - Csak szólok, borzalmasan táncolok! - Húztam el a szám a tánc gondolatára is. Ezeket a mai számokat nem igazán kedveltem. Nem tudtam úgy érvényesülni, mint a régebben, mondjuk azs 50-es, 60-as években. Hát igen, az az idő teljesen más volt.

Alexandra & Aiden

beginning of everything

- Tényleg? Wáó, nagyon köszönöm. - Bár nem tudom, hogy pontosan mivel érdemeltem ki a kedvességét, de bevallom őszintén, hogy egyáltalán nem zavart, ahogyan az sem, ahogyan közelebb hajolt hozzám. Kicsit még bele is pirultam a dologba szóval egy másodperc töredékére lesütöttem a szemeimet, hogy kerüljem a tekintetét, amelyek úgy vonzották a sajátomat, mintha valamiféle mágnes lett volna. Egyszerű estének gondoltam és terveztem a mait, de kezdem úgy érezni, hogy az agyam mindjárt beindul és akkor már le se lehet állítani. Csak nem szabad túlgondolnom az egész helyzetet. Két felnőtt ember, akik élvezik egymás társaságát. Se több, se kevesebb.
- Hát, ha azért csinálod, mert élvezed az még jó is, de ha azért, hogy menekülj valami elől az már kevésbé. Pihenni és lazítani azonban mindenkinek kell. - Persze én is imádom a munkámat és amennyiben rajtam múlna talán szünet nélkül dolgoznék, de pontosan tudom, hogy mennyire szükséges néha egy kicsit kiszakadni a megszokott közegből, hogy új energiával láthassak neki teendőim sorának. - Azért remélem a jövőben sikerül jobban egyensúlyozni az üzletet és az élvezeteket. - Nem az én dolgom megmondani neki, hogy mégis mikor és mennyit hátráljon meg, de senkinek nem állt még jól a túlhajszoltság, ami könnyedén megannyi probléma forrásává válhat.
- Akkor itt lenne az ideje, hogy egy kicsit szórakoztatóbbá és élménydúsabbá tedd az életet. Még hosszú jövő áll előtted ahhoz, hogy már most elenged a jó részét. - Nem tudom, hogy hány éves lehetett, de határozottan nem tűnt úgy, mint aki épp a halál ajtaján igyekszik bekopogtatni. Bár balesetek mindig vannak, de azok a kivételek amelyek erősítik a szabályt. Meg aztán még  inkább okot ad arra, hogy élvezze az életét, mert nem tudhatja, hogy mégis mennyi van vissza belőle.
- Többnyire a gyerekeknek segítek különböző traumákat feldolgozni. Traumákat, amelyeket lelkül szörnyekként ábrázolnak, hiszen egyszerűbb hinni bennük, mint a hozzájuk közel álló személyek kegyetlenségében. Sokszor azonban pont az okozza a problémát, hogy nincs semmilyen támogató jelenlét, ami miatt pici lelkük teljesen bezárul. Vagy amikor elmondanák, de süket fülekre találnak és csak kisebb lázadások során jut el egy szülő tudatáig, hogy valami nem stimmel és akkor arra azon nyomban megoldást vár. - Órákat tudnék beszélni a munkámról, de mégsem szeretném ezzel halálra untatni. - Igen szeretem és bocsi, de sokszor csak megszalad a nyelvem, ha a munkáról van szó aztán nem tudom, hogy kell leállni... - Elharaptam a nyelvemet, mielőtt még bármi kínosat fűztem volna hozzá majd tekintetem a táncparkett irányába tévedt.
- De mi lenne, ha mindketten ejtenénk a munkát és tényleg szórakoznánk egy kicsit? - Azzal fel is pattantam a helyemről, majd megálltam mellette, hogy felé nyújtsam a kezemet, amit reméltem, hogy elfogad, hogy magammal húzhassam a táncparkettre.

- Örülök, hogy így gondolod - mosolyogtam, mert igazán aranyosnak találtam, ahogy kifejtette mondandóját. Úgy vettem észre, mintha kissé szorongana és talán ez miatt gondoltam úgy már az elején, hogy ebből bármi lehet. - Ha szeretnél feljutni az emeletre, mikor itt vagy, legközelebb hivatkozz csak rám - kacsintottam és kissé közelebb hajoltam hozzá. Éreztem, ahogy dobog a szíve. Már-már az egész teret betöltötte, ami megrémített s egyben észhez is térített. Nem szabad most ilyenekre gondolnom, emlékeztettem magam s megráztam a fejem.
- Mit is mondhatnék? Egy kissé talán munkamániás vagyok - próbáltam elterelni a témáról a figyelmet ugyanis sok minden a régi életemre emlékeztetett. Azokra az évekre, mikor mondén voltam és nem is tudtam az árnyvilágról. Egyszerűen csak éltem a saját kis életem, de amikor találkoztam azzal, aki végül is átváltoztatott, az egész világom romokban hevert. - Sok a felelősség a vállamon és vannak olyan dolgok, amiket nem hagyhatok másra. Mindezek mellett sem unatkozom általában - egészítettem ki egy kicsit ezt a témakört úgy gondolván, hátha áttérhetnénk egy másikra.
- Köszönöm a dicséretet, igazán jól esik - vallottam be. Ekkora sikert nem tudtam volna olyan könnyedén egyedül elérni, amiért hálás is vagyok a rendnek. Tulajdonképp nagyon sok dolgot köszönhetek annak, hogy a tagja lettem és igyekszem törleszteni úgy, ahogy azt tudom. - Ha lehetek igazán őszinte, nálam a szórakozás egy nem igazán ismert fogalom. Nem is tudom már mikor szakadtam el akár egy fél percre is a munkámtól úgy teljesen - elgondolkodtam, mikor is esett meg utoljára, hogy nem vittem magammal semmi munkával kapcsolatos eszközt. Eltartott egy darabig, de végül eszembe jutott egy alkalom, amikor nem a munkával vagy a kutatással foglalkoztam, hanem egy kicsit kikapcsolódtam, bár ebből másnak lett kára, így aztán inkább nem is említettem a dolgot.
- Hmm... érdekesen hangzik. Ez tulajdonképpen mit is jelent? Nem igazán hallottam még erről a szakmáról - hümmögve próbáltam kitalálni, hogy mihez is kapcsolódhatott a szakma, amit az imént említett, de nem jutottam túl sok sikerrel. Azt tudtam, hogy gyermekekkel foglalkozik, de csak arra bírtam gondolni, hogy segít nekik beilleszkedni a társadalomba esetleg ha családi gondokkal küzd valaki, átsegíti őket meg hasonlók. - Az ismerőseim és az üzleti kapcsolataim nagy része is kb abban a körben mozog mint én, vagyis hát jobbára - mondtam. - És ahogy látom, igazán szeretheted amit csinálsz - csaptam még hozzá még. Látszott rajta, hogy szereti a munkáját, abból kiindulva, ahogy elgondolkodott utána és kicsit a kisugárzása is megváltozott.
Élveztem a kettőnk között kialakult légkört és valamiért nem is akartam eltávolodni tőle. Valamiért engedtem neki, hogy közelebb férkőzzön hozzám, aminek meg kellett volna ijesztenie, de nem így történt. Kihúztam magam és elhatározásra jutottam: bárhogy is alakulna a ma este további része, nem fogok megbánni semmit sem.

Alexandra & Aiden

beginning of everything

- Nem még nem volt szerencsém. Mármint általában a barátnőm rángat el ide-oda elég kevés alkalommal mondom én azt, hogy akkor menjünk. Aztán most először jöttünk el ide, de azt hiszem könnyen a törzshelyünkké válhat ez a hely. - Még az is előfordulhat, hogy én leszek az, aki azt mondja majd, hogy járjunk el többször egy kicsit kikapcsolódni. Határozottan szimpatikus nekem szóval egyáltalán nem feszengek a közelségétől bár így, hogy kiderült, hogy övé a bár talán jobb is, hogy nem kapaszkodtam belé még a végén azt hitte volna, hogy azért csinálom, mert tudom ki ő és utána már csak a hülyét játszom. Pedig tényleg nem tudtam. Nem igazán követem az ilyesmit.
- Hát azért mégis a saját főnököd vagy úgy lenne igazán fair a dolog, hogy te szabod meg, mikor volt elég. Bár vezetőként tökre megértem, hogy minden kézben akarsz tartani ehhez pedig szinte megállás nélkül hajtani kell, de nem árt néha fújni is egyet, mert a folyamatos munka nem egészséges. - Nem hiába jöttünk mi is el ma ide. Szükségünk van arra, hogy a sötét és rideg valóságból kiszakadjunk. Egy kis kikapcsolódásra igazából mindenkinek szüksége van.
- Néha igazán szánhatnál magadra egy kicsivel több időt, mert szerintem egy szuper dolgot hoztál itt össze már csak a tömegre való tekintettel is.. Megünnepelted már egyáltalán a sikered úgy igazán? - Én biztos, hogy csináltam volna egy ereszd el a hajad bulit, ha egy ilyen klubbot összehozok. Azért nem minden lelkes kezdet vezet garantált sikerhez. - Én gyermekpszichológus vagyok. - Nem a legérdekesebb meló, de én annál jobban szeretem. Imádok a gyerekekkel foglalkozni és, ha tehetném se foglalkoznék mással. Leginkább azért mert így talán megmenthetem azokat, akiknek a szülei hasonlóan ignorálják a világot amely a sajátunk árnyékában helyezkedik el. Lehet, hogy más ha ezt hallaná azt mondaná, hogy őrült vagyok, de semmiben nem voltam még ennyire biztos az életemben.

- Lexi - Próbálgattam a nevét, ami igazán édesen csengett. Nem tehettem róla, de hirtelen elöntött a vérszomj, ami igazán ritkaság számba ment nálam. Általában sikerült kiküszöbölnöm ezt és elterelnem a figyelmem, de úgy tűnt most oda kell rá figyelnem.
Kortyoltam egyet az italomból majd az emberek tömegének verekedtem át magam, hogy végre odajuthassunk a helyünkre. Észrevettem, ahogy Lexi küzd magában a vággyal, hogy megfogja-e a kezem, de végül nem tette. Nem is tudom mi lett volna ha másképp döntött volna. Nem akartam hogy bármi baja essen pláne azért, mert körülöttünk mindenki felfigyelt volna arra, ami történt volna. Kellett egy kis idő mire végül össze szedtem magam.
- Meglepetés - kacsintottam, majd folytattam. - Mondhatjuk úgy is, igen - válaszoltam majd előre engedtem, hogy válasszon magának egy megfelelő helyet majd vele szembe ültem le. - Voltál már itt korábban is itt? - Érdeklődtem, mert nem rémlett, hogy láttam volna a tánctéren.
- Ez egy vállalkozónál nem úgy szokott menni, ahogy a legtöbb munkahelyen - elgondolkodtam kicsit, hogyan is kéne kifejtenem úgy, hogy azt meg is értse. Félre értés ne essék, csak szerettem volna, ha a lehető legjobb magyarázatot kapná, ezért hosszas fontolgatás után folytattam. - Én szeretek itt lenni, szeretem nézni, a végeredményét a munkámnak és ez egy szórakozó hely esetében más idő beosztást jelent. Meg hát a kapcsolataim nagy része ilyenkor elérhető, így általában ezt az időszakot szoktam választani én is a munkához.
Egyik ujjammal a pohár szélén köröztem miközben végig Lexit néztem.
- Nem mostanában volt, hogy lett volna bármi másra is időm - válaszoltam, ami igaz is volt. Mindig volt valami, amit el kellett intéznem, ezért sosem unatkoztam. - Ha már itt tartunk, te mivel foglalkozol? Rólad még nem is nagyon beszéltünk - szemébe néztem miközben épp azon gondolkodtam, hogyan tovább.