Alexandra & Aiden

beginning of everything

- Szívesen elfogadom! - Habár nem voltam az a típus, mint Nora, hogy minden este hazamegyek valaki teljesen idegennel, de most nem is erről volt szó. Egy szimpla ital. Még akkor is, ha az agyamban kattogni kezd a vészjelző, hogy odafigyeljek arra mit is iszok meg, miként rakják elém meg a többi és, hogy sose fordítsak hátat az italomnak. De nem ezért vagyok itt, hanem azért, hogy kikapcsolódjak. Ezért elnyomom ezt a hangot, de ettől függetlenül nem leszek figyelmetlen kislány.
- Örülök, hogy megismerhetlek, Aiden. Én Alexandra vagyok, de szólíts nyugodtan csak Lexinek, az Alexandra túl hosszú és formális. - Meg aztán, ha tényleg felöntünk párszor a garatra kevésbé nyelvtörő egy rövid név, mint a hosszú és túlzottan formális nevem. Szépnek szép, csak egy idő után frusztráló is újra meg újra teljes egészében hallani, szóval ezzel leginkább magamnak is kedveztem.
Követni kezdtem és kis híján bele is kapaszkodtam, hogy ne vesszek el a tömegben, de végül megállítottam a kezeimet, amelyek felé nyúltak és inkább csak némán követtem és igyekeztem lépést tartani vele meg nem elakadni egyetlen táncoló testben sem. Mikor odaértünk az asztalra már oda volt készítve a whisky és egy kis nasi. Ezek szerint törzsvendégnek számít. Hát most még jobban örülök annak, hogy nem haragítottam magamra. A kezemre kiömlött alkohol meg szinte elpárolgott, vagy véletlen rákentem az emberekre, akik mellett eljöttem, de még senki sem jött utánunk ordítva, úgyhogy talán nem akkora probléma.
- Embereid? - Ostoba kérdés volt, de valahogy mégis biztosra akartam menni. - Azt mondod, hogy tiéd ez a hely? - Most vagyok itt először úgyhogy nem vagyok tisztában azzal, hogy kihez-mihez tartozik ez az egész, de talán még Nora tisztában lett volna vele. Bár nem hiszem, hogy annyira kinyomozza a klub kínálatát. Legalábbis nem vezetőség terén.
- Hát nem tudom, hogy mi alapján dolgozik egy bártulaj, de talán már a te munkaidőd is bőven lejárt. - Rámosolyogtam majd kényelmesen hátradőltem és úgy kezdtem figyelni a táncoló tömeget. Valahogy innen sokkal kellemesebb látvány volt, mint köztük megpróbálni közlekedni. - Mikor volt lehetőséged utoljára kikapcsolódni?

- Mit szólnál, ha meghívnálak valamire? Ha már így össze futottunk? - kérdeztem próbálva túlharsogni a zenét.
Kortyoltam egyet az uralomból és lopva végig pillantottam az előttem álló nőszemélyen. Hosszú, szőke haj keretezte arcát, alakja mondhatni kifogásolhatatlan volt. Bárkit meg kaphatott volna ha nagyon szeretett volna. Igazán szép nő volt a maga módján és úgy láttam, nem olyan fajta mint a legtöbb korabeli.
- Egyébként Aiden vagyok - mutatkoztam be. - És örülök, hogy összefutottunk! - közelebb hatoltam hozzá, de igyekeztem nem túl tolakodó lenni vele. - Bár ezek után, hogy őszinte legyek, igazán ez a legkevesebb amit érted tehetek - válaszoltam.
Egy apró biccentéssel jeleztem, hogy kövessen engem a nekem külön fenntartott helyre. Ha ezen a részen voltam, mindig itt foglaltam helyet, mert innen mindent könnyedén be tudtam látni és ha valami baj volt, gyorsan reagálhattam rá. Az asztalon már ott is volt az üveg whisky jégkockákkal teli tartóban egy kis nasi kíséretében - na nem mintha szükségem lenne rá. Ritka alkalmak egyike volt, ha ettem is belőle, de a személyzet mindig tartogatott egy kicsit a részemre.
- A poharam tartalma igazán lényegtelen - elmosolyodtam a reakcióján. Úgy éreztem, hogy ebből még bármi lehet. - Megvan annak az előnye, ha saját embereid vannak! - Kacsintottam és meg sem próbáltam véka alá rejteni, hogy tetszik nekem.
Nem éreztem már magam egy jó ideje így már, ezért próbáltam kihasználni az időt, hogy eltereljem a figyelmem a munkáról. Folyamatosan zaklattak a telefonom a partnerek. Nem volt egy szabad percem sem tőlük. Egész estém azzal telt, hogy elintéztem félbehagyott megrendeléseket, utána jártam a kérdéses ügyeknek és próbáltam kideríteni mi az, amit a többiek elfelejtettek leadni. Hát igen, az élet sokszor unalmas.
- Így legalább jó indokom van arra, hogy mára befejezzem a munkát és nem utolsó sorban még jól is érzem magam - Belekortyoltam a poharamba majd újra is töltöttem azt.

Alexandra & Aiden

beginning of everything

Valamilyen szinten talán már hozzászokhattam volna ahhoz, hogy bárkibe, bármikor könnyedén beleütközhetek és nem veszi túlzottan jókedvűen, hiszen az alkohollal a legtöbb személy ítélőképessége csökken. Nem lehet mindent az alkoholra fogni, hiszen meg kell legyen ez az undorító tulajdonság már az alap emberben is, de az alkohol hatására a gát, amely visszafogná ezt, hogy normális emberi viselkedésre kényszerítse sajnos megdől.
Nem akartam megvárni a reakcióját így igyekeztem átpréselni magam a táncoló tömegen. Egy idő után már kezdtem azt érezni, hogy talán nagyobb esélyem lenne a földön kúszni, de kinézem néhány részeg szerencsétlenből, hogy kapnának az alkalmon, hogy ráálljanak a hátamra, hogy magasabban helyezkedjenek el mindenki felett és úgy azt is érezhessék, hogy tényleg odatartoznak. Azonban még azt sem zárom ki, hogy valaki szimplán ráülne a hátamra megpihenni, vagy azért, hogy újraélje a gyerekkori emlékeit, vagy azoknak hiányosságait akarja rajtam keresztül bepótolni.
A nagy célkitűzésem, hogy minél több távolságot helyezzek közénk csak rontott a helyzetemen mert sikerült egyenest belerohannom egy másik alakba. A kezében ott volt az alkohol, amiből egy kicsi jutott a karomra, de szerencsére sehová máshova. Nem szívesen csatlakoztam volna az előző baromhoz és bűzlöttem volna az alkoholtól. Ettől még könnyedén meg tudok szabadulni.
- Ne viccelj én voltam figyelmetlen.. - Ez történik, amikor valaki elől menekülök. Nem nézek az orrom elé és kis híján egyik gödörből a másikba zuhanok. Habár persze nem volt túl hasonló a helyzet, hiszen a kiborult alkohol ellenére őt koránt sem ölelte körbe ugyanaz az alkohol áztatta légkör.
- Egy kicsit a karomat, de ez nem olyasmi, amit pár perc kézmosás ne oldana meg. - Kicsit távolabb tartottam magamtól a kezemet, hogy ne kenjem össze vele a ruhámat, de még így is vigyáznom kellett, hogy ne kenjem rá másra sem. - Inkább én érzem rosszul magam, hogy megfosztottalak a poharad tartalmától. - Zavartan pillantottam fel rá és a tiszte kezemmel a hajamba túrtam.

Nem szoktam gyakran lemenni az alsó szintre. Tulajdonképpen az is csodaszámba megy, ha itt látnak, pláne nem az öltönyöm nélkül. Sötét farmert és hozzá egy fekete inget vettem fel, aminek a legfelső két gombját nem gomboltam be. Talán a korral jár, vagy csak éppen azért öltöztem így, mert épp nem volt jobb dolgom... őszintén szólva nem is igazán érdekel csak legyen valami amivel elüthetem az időt.
A telefonom képernyőjét bámultam, mikor a pultos egy üveg whiskey-t és egy poharat rakott ki mellém és némi jégkockát, pont ahogy szeretem. Raktam az italba két kockát és elkezdtem szürcsölgetni - nem mintha lenne bármi eredménye, de attól még az ízét szeretem, ezért általában nem szoktam visszafogni magam, mint ahogy most sem teszem, mire a mellém telepedő nőszemély furcsán végig mér, mintha valami csúnyát látott volna. Nem foglalkoztam vele, böngésztem tovább a telefonom képernyőjét, mikor a pultos - azt hiszem Max vagy valami hasonló -, billentett a táncparkett felé. Épp egy üzenetet akartam írni, mikor a táncparkettre pillantottam kerestem azt, ami nem oda illő. Rögtön ki is szúrta a szemem, mikor éppen a biztonsági őr egy részeg, földön fetrengő férfit próbál meg felállítani és kikísérni. Nem különösebben foglalkoztatott a dolog, mert tudtam, hogy mindenki teszi a maga dolgát, amiért fizetem őket, ezért elindultam a tömeg felé, hogy átjuthassak a boxok felé. Egyik kezemmel a telefonomon pötyögtem, a másikban meg egy pohár whikey-t szorongattam, amikor valakibe sikerült jól beletrafálnom, aminek a vége az lett, hogy az italom fele a poháron kívül landolt.
- Ó, hogy az a... - haraptam el a mondat végét mikor felpillantottam, hogy bocsánatot kérhessek. - Elnézést, ne haragudj! - Hadartam gyorsan. - Ugye nem öntöttelek le? - Telefonom lezártan a farzsebembe mélyesztettem a poharat a másik kezembe vettem s vártam a válaszára.

Alexandra & Aiden

beginning of everything

Talán pont azért szerettem a gyermekek elméjét annyira, mert azt még nem rontotta meg teljesen mások világképe. Alapjaiból épült fel amelyet valamennyire a szülők befolyásolnak, de végső soron azért mégis csak saját magukénak tekinthetnek. Képesek egy saját világot felépíteni elméjük és lelkük védelmében. Számukra sokkal egyszerűbb szörnyekben hinni, mint azt elfogadni, hogy az emberek is lehetnek kegyetlenek.
A szívem sokszor meg-meg szorul egy-egy gyerkőc miatt, akit kicsit közelebb engedtem magamhoz. Nem szabad teljes a szívembe fogadnom őket, mert azzal csak én fogok megsérülni és amúgy sem egészséges. Bármennyire is szeretném egytől-egyig kiszabadítani őket a sötét árnyakból, amelyek körülveszik őket. A legtöbb, amit tehetek, hogy megpróbáljam megmenteni a lelküket attól, hogy teljesen elpusztulhasson akár egyetlen apró darabjuk is.
Viszont nem lehetek mindig ebben a légkörben néha el kell engednem magam és kikapcsolódni úgy, hogy egyetlen szabad gondolat se férkőzhessen át a kemény koponyámon. Ezért nagyon szeretem a barátnőmet, mert ő akkor is kirángat, amikor nekem kifejezetten nincs hozzá kedvem. Bár azután, hogy belépünk valahova elég hamar köddé válik, de nem bánom. Néha azért találkozom vele, de ez is általában akkor van, amikor már hazafelé tart valakivel. Sosem ugyanazzal a személlyel, de mint szakmabeliek megígértük egymásnak, hogy soha semmilyen pillanatban nem kezdjük el elemezgetni a másikat.
Miután szereztem magamnak egy alkoholmentes koktélt - mivel még holnap is dolgoznom kell -, hogy hidratáljam picit magam megindultam a táncparkett közepére, hogy átadjam magam a zenének és teljesen kizárjam magam körül az embereket. Semmi nem számított csak a testem mozgott folyamatosan a zenére.
Megvolt azonban a hátránya is annak, hogy igyekeztem teljesen kizárni magamból mindenkit, hiszen nem egyszer fordult elő, hogy nekiütköztem valakinek. - Ne haragudj, bocsánat. - Egy kedves mosoly is párosult, de az arckifejezéséből arra következtettem, hogy koránt sincs megelégedve vele. A konfliktusból meghátrálva próbálnék eltűnni a tömegben, de ekkor megragadja a karomat és magához ránt. - Ha már annyira szeretsz a közelemben lenni csináld helyesen. - Kirázott a hideg tőle, ahogy az alkohol áztatott aurája körbeölelte a sajátomat. - Tudod ám, mikor... - Azzal erőteljesen a lábfejébe süllyesztettem a magassarkúmat, majd a térdemet megemelve egyenesen eltaláltam vele a legféltettebb kincseit, mielőtt még a tömegbe vetettem magam.