Ezernyi dolog kavargott bennem a dühtől egészen a zavarodottságig. Nem tudtam eldönteni, hogy most a reakciójára hogyan is kéne reagálnom. Hallottam teóriákat már arról, hogy vannak olyan mondénok, akik nyitottabbak a természetfeletti lényekre, de sosem gondoltam volna, hogy ő is képes rá.
- Miért... - kezdtem bele mondandómba, azonban nem tudtam befejezni. Öklöm már annyira összeszorítottam, hogy körmöm lassan kezdte felszakítani apró kis félhold alakokban a bőröm. - Miért nem... - fejeztem be a mondat közepén, ugyanis sejtettem rá a választ. Legszívesebben a falat püföltem volna, hogy megnézzem mi a keményebb: az öklöm avagy a fal.
Olyannyira próbáltam eltitkolni előle az igazságot és most, hogy lehullott a függöny, egyszerűen üresnek éreztem magam. Nem akartam, hogy megtudja mi is vagyok, de úgy tűnik nem figyeltem eléggé. Túlságosan naivnak éreztem magam és tehetetlennek, amit megfogadtam, hogy soha többé nem fogok hagyni.  
- Ez egyszerűen képtelenség - mondtam neki miközben képzeletben már a hajam téptem. - Egyenlőre azt sem tudom mit mondhatnék - elfordultam tőle s a legközelebbi boxhoz mentem, hogy belekapaszkodhassak. Megfogtam két oldalát s kissé előrehajolva zúztam porrá a pillanat tört része alatt szegény asztalt. - Annyira próbáltam nem felfedni azt ami vagyok, mert féltem... hogy tudod ennyivel elintézni? Nem zavar, hogy mi vagyok? - Erős késztetést éreztem ahhoz, hogy csak úgy eltűnjek, hogy valami nagyot és erőset, lehetőleg valami keményet szétpüfölhessek, mintha az lenne a bokszzsákom.
Nem tudtam őt megérteni bármennyire is próbáltam, bár lehet azért, mert a saját múltamból indultam ki. Ami pedig azt illeti, nem kellene egy apró kis vállrándítással ezt a témát elintéznie. Még annak is jobban örülnék, hogyha pofon vágott volna vagy mérges lenne rám, dühös, amiért egy másik nővel látott, de nem, ő teljesen máshogy reagált a dologra.
- És az sem zavar, hogy valaki mással láttál? Miért nem... - próbáltam kicsit lehiggadni, ugyanis már éreztem, ahogy néhány csepp vér szivárgott ki a szememből. Kihasználtam, hogy nem láthatja s egy gyors mozdulattal letöröltem őket igyekezve, hogy ne vegye észre, majd mikor visszafordultam volna jutott eszembe, hogy egy idegen is fültanúja beszélgetésünknek, ezért gyorsan s halkan elintéztem, hogy erre sose emlékezzen vissza, hogy felejtse el ezt a helyet. Mikor visszafordultam végre sikerült megfordulnom, de mielőtt még bármit is mondhattam volna, Lexi elkezdte összeszedni az összetört üveg darabjait közben pedig sikeresen megvágta ujját.
- Nekem most... - szakítottam félbe magam, mikor önuralmam tűrőhatárához értem. - Jobb, ha azt a sebet ellátjuk rendesen. Addig is szólok valakinek, hogy takarítson fel - sietős léptekkel próbáltam a helyiség máik felébe eljutni, ami nagyon nehezen volt kivitelezhető számomra jelen pillanatban.
Nemrég táplálkoztam és mégis képes ilyen hatást kiváltani belőlem a vére. Egyszerűen... nem értem miért nem rohant el, hogy miért maradt itt miután megtudta, mi vagyok. Lehet ez most a legkisebb dolgom, ugyanis fogam akaratlanul is előtörni készült, amiért tennem kellett valamit. Törni, zúzni szerettem volna legszívesebben, de semmiképp sem előtte fogok jelenetet rendezni.
Előkerestem a telefonom, hogy bepötyögjek néhány sort az egyik munkavállalómnak majd gyorsan az asztalra csúsztattam azt. Arcom tenyerembe süllyesztettem s próbáltam kitalálni, mi legyen a következő lépés.

Sosem gondoltam volna, hogy érezhetek még valaha úgy, mint régen. Egész életemben, vagyis jobban mondva mióta átváltoztattak még nem éreztem így magam. Alig voltam képes visszafogni magam, nagyon nehezen sikerült végül eltitkolnom előle múltam ezen részét, de örültem neki hogy nem tudja. Nem akartam megijeszteni és legfőképp nem akartam el kergetni magam mellől. Ő volt az első és az utolsó személy, aki el tudta érni, hogy vonzódjak hozzá. Részben megijedtem ettől az érzésétől, ugyanakkor nagyon is tetszett. Úgy vonzott engem, mint még soha semmi. Olyan volt nekem, mint a drog. Függőséget okozott mindezek ellenére a felhők felett éreztem magam.
A vérszomjam egyik percről a másikra tört elő a semmiből ha csak rá gondoltam, már akkor is. Nem tudtam volna megálljt parancsolni, amíg nem táplálkozom valakiből. Valakiből, aki nem ő, akinek nem okozok fájdalmat. Pont ezért volt szükségem egy olyan személyre, aki nem áll semmilyen kapcsolatban velem, akiért úgymond nem baj, ha bármi történik vele. Még mielőtt meggondolhattam volna magam, gyorsan kerestem valakit, akit elbűvölhetek. Nem fogja tudni azt sem, hogy mi történt s a dolgozóknak megtiltottam, hogy betegyék a lábuk a VIP terembe. Tudtam, hogy meg sem próbálnának rám nyitni, hiszem utasításba adtam nekik, de amikor meghallottam az ajtó nyitódását, az ösztönöm azt súgta, meg kell védenem magam, így egy határozott mozdulattal kitéptem magam az előttem álló nő öleléséből, aki még csak meg sem rezzent ennek hatására.
Lélegzetem elakadt, amikor megláttam őt az ajtóban s ahogy a pezsgő széttört a padlón, összerezzentem. Nem voltam elég gyors, így szemfogaim nem tudtam időben visszahúzni s éreztem ahogy néhány csepp vér a szám szélén csordogál le. Gyorsan eltöröltem, mintha semmi sem történt volna és sokáig nem tudtam megszólalni. Dühös voltam magamra, amiért hagytam idáig fajulni a dolgokat és nem akartam még jobban megijeszteni sem, ezért semmilyen hirtelen mozdulatot nem tettem csak bűnbánó szemekkel néztem vissza rá.
- Ez... - nem találtam a szavakat. Nem tudtam mit fog tenni, hogy fog reagálni arra, amit az előbb látott, de tisztában voltam azzal, hogy nem lesz egyszerű neki megemésztenie. Nem akartam elbűvölni sem, ugyanis megfogadtam, sosem teszek vele olyant, még akkor sem, amikor a legrosszabb bekövetkezik, és láthatóan bekövetkezett. - Ez nem az, amit gondolsz - Próbáltam megmagyarázni a lehetetlent. - Kérlek, mondj valamit... - kérleltem halkan.
Nem voltam biztos benne, hogy meghallotta. Tulajdonképpen abban sem voltam biztos, hogy itt marad velem amíg megmagyarázom neki azt, amit a mondénok többsége csupán csak kitalációnak gondol, de szerettem volna ha nem a szörnyet látja bennem. Szerettem volna elmondani neki korábban is, de nem akartam ebbe a világba belerángatni. Remélni tudom csak, hogy nem dob ki azonnal, hogy nem küldd el azok után, ami kettőnk között történt.