A Lucifert megidéző rituálé résztvevői közül már csak ketten élnek. Egymásba kapaszkodva mormognak, ősi, démoni nyelven kántálnak. Varázslatuk egyre nagyobb méretet ölt, pulzálni kezd a föld, életre kel a szél, mintha csak közeledő vihar előszelét söpörné a szeméttelep állott, bűzös levegőjébe. Felfrissül és megélénkül körülöttük a tér, de hát kinek van ideje, ereje minderre figyelni, miközben épp az életéért küzd?
Elowen Lydia elé veti magát, hogy felfogja a boszorkánymester támadását, azonban hamarosan összeszeszedi magát eléggé ahhoz, hogy a hármas középső tagjának rontson, felbontva ezzel egységüket. A férfiak szétrebbennek, a középső kék lángokkal vonja be alkarját, felfogva vele a nephilim csapását. Ám mielőtt további harcokba bocsátkozhatnának, a Pokol Ura megjelenik a lány mögött és elragadja őt.
Lydia a szélső warlock felé hajítja a pengét, mely belefúródik a boszorkánymester vállába, átszakítva azt. A lendület lesodorja lábáról a férfit, ki a földre huppan, mire a nephilim nő visszafordulna azonban, Lucifernek és Elowennek hűlt helye. Ellenben a két boszorkánymester még talpon... A harmadik, ki eddig nem sok vizet zavart, a társához siet, hogy begyógyítsa a sérülését, míg az, ki Elowen ellenfele volt rövid időre, levegőben zongorázó ujjakkal, sunyi, kaján mosollyal arcán csúszik széles terpeszbe Lydia előtt, felkészülve a harcra. Mégsem támad, csak hasított pupillájával méregeti a nőt, várakozón, miközben ujjai közt lángcsóvák pattognak.
- Lássuk, mit tudsz, nephilim!

Kissé távolabb Selene varázslata nagy port kavar, szó szerint, ahhoz azonban elég, hogy a rögtönzött pajzs felfogja a támadás nagy részét, így sértetlenül megússza. Inialos tőre egyenesen a férfi mellkasába fúródik, és a fájdalom, amit ezzel okoz, nem csak lebillenti a lábáról a warlockot, hanem támadássá képtelenné is teszi egyúttal. A nő esélyt kap, hogy használja a fémet a láthatóan sebesült boszorkánymesteren, ám bármit is fundál ki, a szarvakkal megáldott warlock társa elé veti magát, ujjai fürge és brilliáns mozgásával vakon szövi a levegőt, míg az össze nem sűrűsődik annyira, hogy pajzsot képezzen - majd pedig robban, nagyobb széllöketet küldve hármójukra. Ezzel sikeresen eltéríti Alec nyílvesszejét.
A zöld bőrű boszorkánymester ekkor lép elő. Ujjai közt zöld fények játszanak, szélesre tárja karjait, fölfelé fordított tenyerét az ég felé emeli, mire lábuk alól elvadult indák törnek fel, darabokra szaggatva talpuk alatt a földet. A növények manipulációja ismerős lehet Tündérfölde lakója számára, csakhogy ez egészen más jellegű varázslat, inkább élettelen tárgyként használja a warlock a növényeket, mágiája segítségével, mintsem velük egyesülve, szép szavakkal. Nem irányítja, hanem használja őket. Bárhonnét is fakad azonban az ereje, arra elég, hogy az indák lábuk köré tekeredjenek, jelentősen meggátolva mindhármukat a mozgásban, és ha nem találnak módot, hogy kiszabaduljanak, egyre feljebb kúsznak testükön, céljuk pedig, hogy halálra fojtsák őket...
A szarvas fickó ahelyett, hogy segítene a társuknak, akit eltalált Inialos tőre, inkább a zöld mellé áll, levegő elemű mágiájával mintegy pajzsot képezve maguk köré.
- Az Ellenudvar tagja, ki érdektelen az alvilág politikájában, miért áll rühes angyalvérűek mellé? - szegezi a zöld bőrű Inialosra pillantását, majd tekintete tovább vándorol Selene-re. - És te, ki egy vagy közülünk... Hagyod, hogy pórázon rángassanak? Lucifer mindannyiunkat megöl, ha sokáig civakodunk egymással... Segítsetek végezni ezzel - állával itt megvetőn a Lightwood fiú felé bök. - és a társaival, és cserébe nem szükséges harcba bocsátkoznunk egymással...

Ekkor dobban meg először a föld. A két idéző elkészült a varázslattal... Egyedül a Pokol Urát várják, hogy elszabadíthassák azt.

//Ebben a reagkörben nincs kockadobás A következő mesélői reag már zárója lesz az első menetnek, és következik a második kör nyitánya.
Reagsorrend nincs, ajánlott sorrend: Lucifer és Elowen kezdjenek, hogy kiderüljön, mit terveznek. A többiek szabadon írhatnak.
Határidő: október 30.//

Biztosan csak szórakoznak velünk. Elkerekedett, döbbent pillantásom szúrósan méregeti a tündért, aki szerint maga Lucifer áll előttünk, majd a boszorkánymesterre sandítok, mikor az szintén igazat ad. Már a tény is egészen szédítő, hogy bukott angyallal állunk szemben - nem is emlékszem hirtelen, volt-e már rá példa az általunk ismert történelem során -, de hogy maga Lucifer legyen az... Lehetetlen. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy a Pokol Urát nem lehet csak úgy megidézni, mindegy, hány erős boszorkánymester gyűlik össze, hogy megpróbálja. Legalábbis mi ezt tanultuk, ám a valóság és a gondolataim hirtelen nagyon is összezavarodnak. Még jó, hogy ez most egyáltalán nem a gondolkodás ideje.
Sem a finomkodásé, így hát megnyitom a sort egy nyílvesszővel, mely sejtem, hogy nem ejthet végzetes sebet a pokol legnemesebb hercegén, de talán arra elegendő, hogy megzavarja. A számításaim részben bejönnek, részben meg nem, ezért a lövés után indulnék is, hogy segítsek - talán nem szükséges külön mondanom vagy utasításba adnom, hogy Lucifer elintézése az első. Elintézése. Mintha az olyan könnyű lenne. A tankönyveink leírása szerint nincs ismert mód, mellyel gyorsan és könnyedén el lehetne pusztítani a démont, azt pedig, hogy a velünk jött warlock nő ismer-e valami jó kis varázslatot, mellyel el lehetne őt zárni, nincs időm megkérdezni. A szándékom, hogy eljussak Elowen és Lydia nyomán a kialakult csatatérre, ködbe fúl ott, hogy az ismeretlen boszorkánymesterek közül három utunkat állja. Általában a Klávé elveihez tartom magam és mindig előbb kérdezek, mielőtt lőnék... Most viszont, amikor láthatóan támadni készülnek, nem foglalkozom a politikával, sem azzal, hogy tisztázzam ezt az átláthatatlannak tűnő helyzetet. Mindenki, aki ránk támad, ellenség.
A többivel ráérünk később foglalkozni.
- Kénytelen vagyok igazat adni neked - Bár nem konkretizálom, kihez beszélek, és nem is nézek rá, szavaim a tündér férfinak szólna. - Nincs most idő a dajkamesékre. De ha ennek vége... - Nem fejezem be a mondatot a formálódó gömb láttán. A tündér gyorsabban reagál nálam, és biztosra veszem, hogy Selene tarsolyában is akad bőven trükk, ezért a célpontomnak a zöld bőrűt választom. Vesszőt illesztek az idegre, kifeszítem, és a combját becélozva lövök. A tegezemhez kapva újabb vesszőért nyúlok, hogy ezúttal a másik lábát mérjem be, remélvén, deréktól lefelé teljesen mozgásképtelenné tehetem őt.

A tündér pimasz válaszát hallva csak a homlokomra szaladt az egyik szemöldököm, illetve egy figyelmeztető pillantást lövelltem felé, amivel a tudtára adtam, hogy nem fogja megúszni ennyivel, mint most, de máshogy nem reagáltam a szavaira. Ugyanis sokkalta fontosabb dolgom akadt ennél, ami nem volt más, mint maga a Pokol ura.
Alec támadását követően Elowennel nekiiramodtunk, hogy felvegyük a harcot Luciferrel, hiába tudtam, hogy ide csak mi ketten édes kevesek leszünk. Nem is reménykedtem abban, hogy képesek leszünk legyőzni a bukott angyalt, de ha sikerülne meghátrálásra késztetünk őt, vagy elég időt nyernünk addig, hogy a többi társunk megérkezzen, és megdobják az esélyeinket, akkor annak már örültem volna. S habár hiú ábrándnak gondoltam ezt, jelen pillanatban nem foglalkoztam ezzel. Nem láttam ugyanis magam előtt semmi mást, csak Lucifert, miközben azon töprengtem, hol volna a legérdemesebb rá támadnunk. A démonok legsebezhetőbb része volt természetesen az ideális, de tudtam, hogy egyedül nem fogok tudni olyan közel férkőzni hozzá. Elowent pedig olyannyira elragadta a csata heve már most, hogy még csak lehetőségem sem volt a tervemet összeegyeztetni vele, ő ugyanis olyan gyorsan futott, hogy nem is foglalkozott azzal, én merre jártam. Ez pedig nagyon felelőtlen lépés volt a részéről.
A nyílvessző, amit Alec küldött Lucifer felé, tudtam, hogy nem fogja túlságosan megsebesíteni a Pokol urát, de figyelemelterelésnek én is jó ötletnek gondoltam. A probléma azonban ott kezdődött, hogy a nyíl ugyan beleszúródott Luciferbe, de nem okozott különösebb kárt benne, így könnyedén reagálhatott ránk is. Elowent mindenesetre nem foglalkoztatta mindez.
Amint odaért Luciferhez, rögtön támadásba lendült, én viszont jó pár lépéssel le voltam még maradva. Mindenesetre, minden erőmet beleadtam, hogy időben odaérjek én is, és segíthessek Elowennek, a következő pillanatban azonban váratlan fordulat következett. Elowen figyelmeztetésére nem tudtam idejében reagálni, csak annyit tudtam megtenni, hogy hirtelen megtorpanva megpördüljek a felém érkező támadás irányába, ám kikerülni már nem lett volna időm, ha Elowen nem ment meg, és veti magát közém és a tűzgolyó közé.
Nem gondoltam át a döntésemet, ösztönösen eldobtam a kezem szorongatott szeráfpengét az egyik szélső boszorkánymester felé, miközben már a kezemben is volt a tartalék pengém. Hogy a támadásom célba ért-e vagy sem, azt nem vártam meg, mivel Elowen dühösen a boszorkánymesterek felé vette az irányt, én úgy döntöttem, védem a hátát a Pokol ura ellen.
Szorosabban megfogtam a szeráfom markolatát, miközben határozottan és rendíthetetlenül meredtem Luciferre a következő lépésére várva. Felkészültem mind a védekezésre, mind a támadásra, s habár a Pokol ura könnyedén végezhetett volna velem, azt tudtam, hogy lesz időm annyi ideig feltartani őt, hogy Elowen végezzen a boszorkánymesterekkel, akik egyébként pontosan ezzel a cselekedetükkel írták alá a halálos ítéletüket. A Klávé még talán megkegyelmezett volna nekik, ha csupán Lucifer megidézése lett volna a bűnük, de így, hogy ránk is ránk támadták… Ezt már nem fogják büntetlenül megúszni, még ha életben is maradnak ez az ütközet után.

Reményeim szerint mihelyst kibököm az igazságot a megidézett lényről, olyannyira elfogja majd őket a pánik, de legalábbis a megoldásokon való törekvés, hogy minden további nélkül folytathatom nagyratörő igyekvéseimet az észrevétlen felszívódásom érdekében. Nincsen okom hát ferdíteni az igazság csúfos valóján, legalábbis azon szegmentumán nem, amely a boszorkánymestereket érinti.
- Nincs időnk dajkamesékre, drága árnyvadászaim - tekintek végig rajtuk újfent, s pusztán ekkor tűnik szembe, hogy az egyik vörös hajzuhataggal megáldott nephilim ereiben tündérvér is dübörög. Kedvem szottyanna elhúzni a számat, amiért ilyesmire pazarolják a népünk egy értékes tagját, mégsem adok hangot az ellenérzéseimnek, ugyanis ennél jóvalta sürgetőbb dolgaim adódnak. - Nem démon az, hanem maga a Hajnalcsillag - felelek végül, s ezzel ünnepélyesen mosnám is a kezeimet, azonban a számításaimmal ellentétben nem következik be a várt döbbenet, olyan mértékben bizonyosan nem, amely ideális lenne rám nézve. Persze nem veszejtem el a fejemet, amennyire módomban áll, próbálok együttműködőnek és ártalmatlannak mutatkozni, természetéből fakadóan kíváncsi tündérnek, akit az idézés kísérlete maga, semmint a végkimenetel érdekelt.
Kimért pillantásomat a szőke nőszemélyre eresztem, s noha utasítgató szavai vérig sértenek, nem leledzem abban a pozícióban, hogy nyíltan kimutathassam a frusztrációmat.
- Mindig is kedveltem, ha egy szép hölgy egyszerre határozott is - villantok felé egy félmosolyt, arcátlanul kerülve a válaszadást, merthogy egyáltalán nem állna szándékomban kérdezz-feleleket játszani a fajtájával.
Egyedül apám neve, amely képes felkelteni némileg az érdeklődésemet, illetőleg a tény, hogy ilyen pofátlan egyszerűséggel gördül le a boszorkánymester ívelt ajkairól. Vajon miképpen fordulhatott elő, hogy ismeri az Ellenkirály nevét, s még életben van? Ki hitte volna, manapság már mindenféle jöttment warlockot vendégül látunk? Innét jószerivel csak egy lépés, hogy fejet hajtsunk a nephilimek Egyezményének is…
- Valamit valamiért, hölgyem - biccentek felé teátrálisan, ám mielőtt komolyabban latba vethetném színjátszó képességeimet, a csoport feltételezett vezetője mozgásba lendül. Máskülönben még élvezhetném is a látványt, a magam szíve is jobban húz az íjhoz, mint a pengékhez, azonban Luciferrel szemben eszemben sem volna alkalmazni, kivéve, ha nincsen felruházva vajmi végzetes feketemágiával. Az talán segíthetne.
A magabiztos szőke és a tündérvérű nem késlekednek a nyíl biztosította helyzetet kihasználni, és úgy vélem, a maradék kettő már nem fog különösebb gondot okozni a távozásomban. Persze a balga boszorkánymesterek miért ne most döntenének úgy, hogy ellenünk szegüljenek? Szívesen a képükbe vetném, hogy az ő ostobaságuk miatt vagyok jelen, s amúgy sem közösködöm a nephilimekkel, azzal viszont bevallanám az igazat a hallgatótársaságom jelenlétében, és ez nem lenne éppenséggel célravezető.
Így tehát szemeimet forgatva veszem elő a ruházatom alatt elrejtett tőrjeim egyikét - révén, egy fémkarddal nem sokra mennék villámokat szóró warlockok ellen -, és a támadó kedvű példány felé hajítom a díszes markolatú pengét. Amennyiben pontos a célzásom, sikerülhet megölni, s ezzel semmissé tenni a kis varázslatát, noha nincsen kétségem afelől sem, hogy egy boszorkánymester, aki felkeltette az Ellenkirály figyelmét, nem fog beleszakadni egy ilyen egyszerű támadás hárításába.

A Lucifert megidéző boszorkánymesterek egyetlen - volt - női képviselője nem sokat tehet a Pokol Urának hatalma ellen. Sorsa könyörtelenül és brutálisan ér véget, Lucifer azonban szabadulása után rögvest nekilát, hogy tovább csökkentse a létszámot, már-már horrorfilmbe illő látványt generálva egy újabb idéző kivégzésével. Az árnyvadászok ekkor döntenek úgy, hogy közbelépnek, mégpedig a vezetőjük nagyjából kétszáz méterről a démonok urára lő. Nagy táv ez egy átlagos árnyvadásznak, és bár a nyílvessző, készüljön bármilyen különleges, démonölő anyagból is, nem valószínű, hogy halálosabb sebet ejtene Luciferen, figyelemelterelésnek még jó lehet, megnyithatja az utat Elowen és Lydia előtt.

Admini kockadobás! Az első dobókocka értékét kell figyelembe venni.
1,2 – A nyílvessző a szegycsontján találja el Lucifert, a sérülés meglehetősen fájdalmas, elvonja a figyelmét, így Elowen és Lydia esélyt kap a támadásra.
3,4 – A nyílvessző eltalálja Lucifert, de kellemetlenségen túl semmi mással nem jár, így a démon felkészülhet az árnyvadász lányok támadására.
5,6 – A nyílvessző nem találja el Lucifert, mert az időben észleli, és/vagy a célzás pontatlan. A démon érzékeli az árnyvadászok támadását és van ideje felkészülni.

Az életben maradt, ám a vérfürdőtől erősen sokkos állapotú boszorkánymesterek közt kisebb fejetlenség alakul ki. Két társuk is meghalt, ráadásul árnyvadászok bukkantak fel a semmiből. Lucifer megidézése nem csak ostobaság volt, hanem a Klávé szinte összes szabályát is megszegték vele - a két idéző pontosan tudja, hogy ha túlélik ezt a mészárlást, a nephilimek előtt felelniük kell a tetteikért. Ezért úgy döntenek, amíg a démon és az árnyvadászok egymással harcolnak, felkészülnek egy nagyobb volumenű varázslatra, amivel előnyükre formálhatják az egész helyzetet. Hogy ehhez időt nyerjenek, míg a két idéző dolgozik, a maradék hat, kisebb erejű boszorkánymester beszáll a harcba.
Hogy igazságos legyen, hárman indulnak Lucifer és a két árnyvadász lány ellen, hárman pedig a messzebb álldogáló Selene-Inialos-Alec trió felé. Alec dönthet úgy persze, hogy magára hagyja a két alvilágit és csatlakozik a társaihoz a Lucifer elleni harcban. Selene és Inialos is segíthetnek, de előbb a feléjük igyekvő, három boszorkánymesterrel kell kezdeniük valamit. Mindhárom férfi, az egyiknek zöld bőre van, a másiknak szarvszerű csontkinövések borítják a fejét és a teste különböző pontjait, a harmadik pedig külsőre teljesen hétköznapinak tűnik, semmi szokatlan nincs rajta. Utóbbi támad először, ujjai közt kék lángokat formál, melyek hamarosan pattogó, szikrázó villámokká alakulnak. Két fejnyi nagyságú gömböt gyurmáz a színtiszta elektromosságból, melyet a páros felé hajít.

Admini kockadobás! A második dobókocka értékét kell figyelembe venni.
1,2 – A gömb egyiküket sem találja el, és/vagy kivédik a támadást valahogy.
3 – A gömb Inialost célozza meg, de még van ideje, hogy tegyen valamit. Selene megpróbálhat segíteni neki.
4 - A gömb Selenet célozza meg, de még van ideje, hogy tegyen valamit. Inialos megpróbálhat segíteni neki.
5 – A gömb eltalálja Inialost, közepes erősségű áramütés éri a tündért.
6 – A gömb eltalálja Selenet, közepes erősségű áramütés éri a boszorkánymestert.

A másik három boszorkánymester pedig a Lucifer és a két árnyvadász közt épp csak kialakult harcba szól bele. Lévén, hogy ellenfelük a nephilimeken túl maga a Pokol Ura, nincs bátorságuk külön-külön támadni, mint a társaik. Egyesítik erejüket, tűzgolyót hozva létre, és már támadnak is.

Admini kockadobás! A harmadik dobókocka értékét kell figyelembe venni.
1,2 – A tűzgolyó eltalálja Lucifert, kisebb sérüléseket okozva a mellkasán.
3,4 – A tűzgolyó eltalálja Lydiat, könnyebb égési sérüléseket okozva a hátán.
5,6 – A tűzgolyó eltalálja Elowent, könnyebb égési sérüléseket okozva a hátán.

//A reagok megírásának határideje: október 16.
Reagsorrend nincs! Opcionális: Alec a kockadobások eredményének függvényében dönthet arról, hol van rá nagyobb szükség, és melyik társasághoz csatlakozna inkább, ezért legutolsóként is írhat akár reagot. A Lucifer-Lydia-Elowen és a Selene-Inialos csapat egymástól független történéseket élnek át jelenleg, ezért nem kell várniuk a másik "csapat" reagjaira. Hogy a két kupacon belül ki milyen sorrendben ír, szintén nem olyan fontos, de talán érdemesebb az árnyvadászoknak támadniuk előbb (Lydia/Winnie), és utána írnia Lucifernek. A Selene-Inialos páros esetében mindegy a sorrend.//

A robbanást követően hatalmas káosz tört ki, s még ha tényleg szuper képességeim lettek volna, az agyam akkor sem tudta volna feldolgozni rögtön azt a látványt, ami a szemeink elé tárult. Arra egyből rájöttem, hogy egy nagyobb boszorkánymester csoport volt az egész esemény okozója, de hogy ők miért támadtak egy társukra, azt már kevésbé értettem. Perceken belül azonban, ahogy mindenki, aki csak tehette, menekülőre fogta, rájöttem, hogy minden bizonnyal a démon, akit megidéztek, elszabadult, és most nagyon mérges volt. Ha pedig az Intézetben a szenzorok annyira kiakadtak, akkor nem akármilyen démon volt… De nem akartam egyből a legrosszabbra gondolni.
A többiek javaslatára, miszerint inkább figyeljük az eseményeket, mielőtt meggondolatlanul fejest ugranánk abba, csak egyetértően bólintottam. Habár én nem voltam olyan érzékeny a mágiára, mint például egy boszorkánymester, de még én is felfogtam, hogy egyszerűen öngyilkos merénylet lett volna, ha csak hárman Selenenel az oldalunkon, rontunk neki a démonnak, főleg így, hogy még semmit sem tudtunk. Még az a létszám is kevésnek tűnt, amit az egész küldetésre magunkkal hoztunk, de megfutamodni nem futamodtam volna meg.
A boszorkánymester megerősítette azt a gyanúmat, hogy ez tényleg nem egy akármilyen démon, hanem egy bukott angyal volt, ami már önmagában elég rossz lett volna, de tudtam, hogy a bukott angyalok közül is az egyik legerősebbel álltunk szemben. Az a tény mindenesetre megnyugtatott valamelyest, hogy csak egyedül volt, bár az erőviszonyokat elnézve, lehet nem sokat számított volna, ha nem egyedül lett volna.
A következő pillanatban egy tündér alakja bontakozott ki a zűrzavarból, aki jól láthatóan azon igyekezett, hogy minél feltűnésmentesebben eltűnhessen innen, de szerencsétlenségére pont belénk ütközött, én pedig, ha a többiek nem is, egyből az útját álltam, mert nem kívántam volna elengedni őt. A ruháit látva egyből felismertem, hogy az Ellenudvar tagja volt, s habár a törvényeinket ők nem követték hűen, attól még ugyanúgy felelősségre kívántam vonni őt, vagy őket, ha valami nagyon rosszul sülne el a ma történtekben, vagy ha megtudom, közük volt az eseményekhez.
Amint válaszolt a tündér minden kérdésre, figyelmeztetően pillantottam rá.
- Lesz majd hozzád egy-két kérdésem, ezért velünk jössz, még mielőtt lelépnél – közöltem vele ellenkezést nem tűrő hangon, mielőtt azonban többet mondhattam volna, Lucifer alakja bontakozott ki a sok boszorkánymesteré között, ahogy egy véresőben áztatta magát. Mivel Alec támadásba lendült, egyértelműen nekünk készítve elő a terepet, elfordítottam az arcomat a tündérről, és jobban megszorítottam a szeráfom markolatát, hogy biztosan ne essen majd ki a kezemből. Miközben a nyílvessző a célpontja felé repült, Elowenre vetettem egy pillantást, majd egy aprót biccentve jeleztem, hogy induljunk.
Egyszerre iramodtunk neki, miközben én abban reménykedtem, hogy a csapatunk többi tagja is rálelt Lucifer tartózkodási helyére, és hogy ők is támadásba lendültek, vagy fognak lendülni minket látva, egy kissé megdobva az esélyeinket.

A szeméttelep bűze igazán fájdalmas tapasztalat. Nem csak csípi az orromat, de a szemem is könnyezni kezd tőle, már régen nem vagyok szokva az ilyen szintű támadásokhoz Pár száz éve a nagy városok szűkebb utcáin semmi meglepő nem volt ürülék halmokban és elhullott állatok tetemeiben, de itt és most? Sokk, és kell pár perc, hogy hozzá szokjam, miközben a vadászok kezdenek rendezkedni egymás között. Még az sem lep meg, hogy egyből a nagyfőnök és a felügyelő személyzet mellé osztanak be, egyik oldalról a szerződést velük kötöttem, másikról pedig nem is ismernek. És éppen vannak jobb programjaim is, mint bizalom nyerési akciónak találni egy vadászt az ágyamba. Próbáltam, nem volt rossz, de valamit jobb nem ismételni...
A mágia viszont jól érezhető, szinte az egész területet ellepi, mielőtt azonban lehetőséget kapnék rá, hogy jobban behatároljam, egy hatalmas robbanás rázza meg a földet. Egyértelműen mutatva, hol és ki próbálkozik valamivel. Vagy inkább kik. Ez túl sok erő egyetlen boszorkány mesternek, még a legerősebbek sem bírnak el ennyivel. Minimum egy csapatra volt szükség a mai kor öregjei közül, fejenként négyszáz évvel átlagban. Még nekem is nehezemre esik lélegezni attól a töménytelen erőtől, amely árat a raktár maradéka felől. Bármit is idéztek meg, nagyon nagy, nagyon mérges és már kijutott. Persze ez a pusztítás alapján nyilván való, így meg sem próbálok szólni, csak irányt váltok és a vadászokkal együtt közelítem meg a robbanás helyszínét. Igaz, minden haj szálam elég erősen tiltakozik a túra folytatása ellen, mire megközelítjük a helyet már a hideg veríték és a libabőr is felírható a listára. Nem tudom, hogy a vadászok nem érzik-e ennyire, vagy tényleg ilyen bátrak...
A merengésből mozgás és egy kérdés szakít ki. A vezető nyilván nem felejtette el, hogy itt vagyok, és talán mást tapasztalok, mint ők. Nem mintha annyira bántam volna, ha mégis megteszi, elvagyok én az arcpirítóan magas kapu nyitási árral is boldogan. Így viszont? Lehunyom a szemem, veszek egy mély levegőt és hagyom, hogy a mágia átjárjon. Majd akaratlanul is felköhögöm, mert még nekem is túl erős. És ismerős vonások vannak benne. Valami olyat tettek a kis csibék, amit nagyon nem kellett volna. A francba!
- Ez nem démon, egy hús-vér bukott angyalt idéztek meg a legerősebbek közül - a hangom kissé karcos, a füst inhalálás nem tett jót neki, de attól még tudok beszélni és fogok is. Ők akarnak szembe szállni vele, talán nem árt, ha tudják, hogy egyáltalán működik-e a szeráf penge azon a lényen, ami várja őket. Bevallom, én még soha nem próbáltam egyet sem közülük megtámadni sem angyali erővel sem mással, de ez egy biztonságos módja a kísérlet lefolytatásának. Helyesbítek. Számomra biztonságos. Nekik nem tudom ugyanezt megígérni... - A jó hír, hogy nem átjárót nyitottak, csak ez az egy lény jött át, magában - teszem azért hozzá, bár nem tudom, kit is akarok ezzel áltatni. Ahogy közelebb jutunk, egyre-másra bukkannak fel a kapuk, amelyeken át távoznak a szertartás korábbi résztvevői, sőt, még egy kósza tündér is kijut nekünk. Meg pár epés megjegyzés. Hurrá, nem én vagyok az egyetlen, aki sejti, hogy nem minden foga fog vele együtt távozni, ha valaki hibázik...
- Ha kijutunk innen élve, meséld már el, hogyan jutottál el Nebiros trónja mellől ebbe a pöcegödörbe - fordulok a tündér felé, aki láthatóan nincs jó bőrben. Nem tudom, hogy a vas teszi-e, vagy a korábbi vendéglátói gondos kezei, de nagyon nyúzott. A hovatartozását is csak a ruhájából tudom kikövetkeztetni, az Ellenudvar stílusa és a nemes anyagok elég jól jellemzik a helyzetét. Bár arról eddig nem tudtam, hogy a Tél udvara és a pokol bármilyen kapcsolatban lenne egymás ignorálásán kívül. Mindig tanul az ember...
A pusztítás látványos, a középen álló, igencsak erős lény köré összpontosul, miközben a boszorkány mesterek hullanak, mint a dominók. Nem mindenkit ismerek, de elég sokakat igen ahhoz, hogy tudjak, nem szabadna ennyire gyorsan meghalniuk. Ehhez olyan erő kell, amely csak a pokol legmagasabb rangú tagjainak van meg. A lovasok vezetőjének. Apámnak. És magának Lucifernek. Ez pedig elég nekem is, hogy lesápadjak. Warlock vagyok, az egyik legősibb élő, de ezekkel a lényekkel még én sem mernék ujjat húzni. Az újoncok viszont messze nem ilyen erősek. Mi lelte őket? És ami jobb kérdés, lesz esélyem megvédeni magamat, mielőtt kifogy a feláldozható lényekből?