Az elénk táruló látványra nem igazán számítottam. Mint valami apokaliptikus látkép, szerintem ennyi portált életemben nem láttam még nyílni, mint amennyin keresztül most elhagyják a különféle boszorkánymesterek a szeméttelepet. Ránézésre legalábbis annak tűnnek, és a létszámuk elég jelentősen megcsappan, miután elül a kavarodás. Ők vajon melyik oldalon állnak? Butaság lenne megtámadni őket, amíg erre a kérdésre nem kapunk választ. De hol a démon? Elpusztíthatjuk őt anélkül, hogy kivívnánk vele a boszorkánymesterek haragját? Ez zavar a leginkább, hogy nem tudom első pillantásra eldönteni, ki melyik oldalon áll, és nekünk hova kell húzódni. Így hát Lydiához és Elowenhez fordulok, ők állnak a legközelebb hozzám.
- Ne avatkozzunk közbe, amíg nem egyértelmű, milyen démonnal állunk szemben... - Bár hangom és kiállásom magabiztos, ahogy egy Lightwoodhoz illik, kérdő tekintetem jelzi, nyitott vagyok az ötleteikre és a véleményükre is. Mindketten harcosok, Lydiáról ugyan többet tudok, jobban bízom a tapasztaltságában. Elowen viszont félig tündér, az ő szeme talán élesebben látja azt, ami felett mi elsiklunk. Az éles szemről eszembe jut, hogy a mi oldalunkon is áll egy boszorkánymester, úgyhogy egyből odakiáltok neki.
- Selene! Nem tudod megmondani, milyen démonról van szó?
Válaszától függetlenül azonban megjelenik egy tündér, ki úgy látszik, portál híján gyalog igyekszik messzebbre jutni a helyszínről. Futólag elég végigmérnem, hogy az öltözékéből látszódjon, nem az Udvar tagjáról van szó. Még sosem találkoztam Ellentündérrel, eddig csak a könyvekből tanultunk róluk, és a lexikális tudásom alapján semmi okunk elhinni akár még azt sem, amit kérdez. Intő szavai mögött azonban megalapozott tudást vélek felfedezni; ezek szerint ő itt volt és látta, mi történt. Nem kell figyelmeztetni, a tündérek milyen ügyesen csűrik-csavarják az igazságot, mégis muszáj megkérdeznem, mit tud.
- Mi történt itt? És mégis melyik démont idézték meg?
A felfordulás nagyságából ítélve valószínűleg egy nagyobb démonnal, vagy akár egy herceggel lehet dolgunk. Mindkét lehetőség elég rossz ránk nézve. Időközben a démon testet ölt, és a látvány el is dönti a melyik oldalra állunk kérdést: arra, amelyiken szembe tudunk szállni vele.
- Na jó, segítsünk a boszorkánymestereknek!
Bár a látvány borzasztó, a démonok elpusztítására tettük fel az életünket. Kifeszítem az íjat, becélzom Lucifert a nyakcsigolyája táján, majd útjára eresztem a vesszőt, és anélkül, hogy megvárnám, célt ért-e, nyúlok a következő vesszőért. Igyekszem biztosítani a terepet a többieknek, hogy közelebb mehessenek.

A boszorkánymesterek ábrázatán átsuhanó döbbenetet látva minden bizonnyal nekem is meglepettséget kellene mímelnem, azonban nem kimondottan vág hanyatt a tény, miszerint egy újabb, náluknál sokkalta hatalmasabb erőkkel kekeckedő szekta vallott kudarcot egy bukott angyal, maga a Sátánnak a megidézésével. Ellenben a robbanás keltette széllöket minden további nélkül ledönt a lábaimról, el is kell telnie néhány kínzó percnek, mire érdemben felocsúdok a fájdalmas esésből. Amikor viszont ez megtörténik, minden életösztönöm és józanságom azt sugallja, ne maradjak tovább egy percig sem, kivárva, hogyan kívánja egyesével felaprítani a bolondokat a Pokol ura.
Sajnálatot egy pillanatig nem érzek a pórul jártak iránt, dühöt és csalódottságot már jóval inkább, révén, képesek voltak iderángatni, egyenesen ide küldetni a Királlyal, nem egyébért, minthogy bemutathassák, mekkora lánggal és lökettel képesek robbanni azok a boszorkánymesterek, akik semmiből nem hajlandóak tanulni a történelem során. Kiábrándító…
Nem is fecsérlem tovább az időmet, annyira nem szomjazom a halált, hogy felvegyem a versenyt a Hajnalcsillaggal, a véremben pedig változatlan ott dübörög az árulás és a segítség megtagadásának sötétlő volta, így tehát, amíg a fél-szerzetek megkísérlik helyrehozni a hibáikat, illetőleg többük portálokon keresztül megy világnak, én is az elegáns távozás mellett határozok. Egy ideig nem is ütközök ellenállásba, láthatóan mindenki elfeledkezett a jelenlétemről a saját bőrének mentése végett, ám, mikor beleütközök az első akadályba… Az talán minden lehetséges verziónál kínosabbnak bizonyul.
Utamat ugyanis nephilimek állják. A bőrükön kacskaringózó, frissen rajzolt, feketéllő rúnák összetéveszthetetlenül emelik ki őket a menekvő tömeg sokaságából, egyedül egy vörös pára, aki különbözik tőlük, de a létszámfölényüket figyelembe véve az ő jelenléte már nem oszt, nem szoroz. Csupán az a kérdés, mit kezdjek most velük…
- Ti, árnyvadászok, sosem tudtok jól időzíteni - sóhajtok fel végül megadóan, ugyanis nem látom annak értelmét, hogy szembeszálljak velük, ahogyan annak sem, megkíséreljem magamat a Tavaszudvar egy tündérének kiadni. Az Ellenudvarban elfoglalt hercegi rangomat nem volt szükséges rejtegetnem egy félig hivatalos találkozó berkein belül, így ha van némi sütnivalójuk, bizonyára már rádöbbenhettek, hogy nem a drágalátos törvényeiket hűen követő példánnyal van dolguk.
- Mindenesetre ne nekem tartogassátok fegyvereiteket - bökök mutatóujjammal egy hamiskás mosoly kíséretében az íját szorongató, kellemes vonásokkal megáldott fiúra. - Hanem annak a förmedvénynek, akit balga fél-szerzetek idéztek a világotokba - tanácsolom előzékenyen, természetest nem jóindulatomból kifolyólag, sokkalta inkább alapozva meg a biztonságomat. Bizakodó lelkek karmai között ugyanis könnyedebb kámforrá válni a számon kérés pillanatában, mint olyanokéban, akik minden idegszálukkal a legrosszabbra számítanak tőlem. Amennyiben persze túléljük ezt a bravúrt...

A boszorkánymesterek elvesztették az irányítást, Lucifer kitört a varázslatuk alól, és a robbanás által keltett széllöket a földre sodor mindenkit. Míg a Pokol Ura megszállja a rituáléban résztvevő egyetlen női warlock testét, a többieknek épp csak annyi idejük marad, hogy felocsúdjanak. Kiüt a káosz, a fiatalabb boszorkánymesterek közül többen a menekülést választják, de akad olyan is, aki a négy vezető felé indul, hogy segítsen. Eközben mindannyian megfeledkeznek Inialosról, aki eldöntheti, szembe száll-e esetleg a Pokol Urával, segítve a szektát, vagy inkább elegánsan távozik a menekülőkkel együtt. Ebben az esetben a nephilimekbe botlik.
A warlock lány képtelen sokáig ellenállni a démonnak, semmit sem tehet, mint hogy véres agóniával várja a megváltó halált. A többiek sokkosan figyelik, végül az egyik legidősebb mozdul először, s bár talán kegyetlenségnek tűnhet, varázserejét egykori társuk ellen fordítja. Narancssárga lángok csapnak elő a tenyeréből és hatolnak be egyenesen a nő testébe. Lucifernek lassan távoznia kéne onnét, ha nem akar hozzápecsételődni a haldokló féldémon lelkéhez. Odakint viszont támadásra kész boszorkánymesterek várják, egészen pontosan a négy idéző és hat társuk.
Az árnyvadászok eközben elérik a robbanás helyszínét és megpillantják úgy 200-300 méterről a káoszt és annak résztvevőit. A boszorkánymesterek folyamatosan portálokat nyitva menekülnek a szeméttelepről, az örvények felkavarják a port és a szemetet. Közelebb mehetnek, hogy belefolyjanak a harcba, feltéve, hogy el tudják dönteni, ki barát és ki ellenség, vagy várhatnak, míg jobban átlátják a helyzetet.

//A reagok megírásának határideje: október 2.
Következő mesélői reag: október 2-3.
Reagsorrend nincs!//

Egész nap éreztem, hogy ma valami történni fog – volt valami feszültség a levegőben reggel óta, mintha valami nagy lett volna készülőben. Ettől az érzéstől pedig még a legkisebb pihe is felállt a hátamon. A megmagyarázhatatlan baljós érzésem kicsit sem tetszett, és akarva-akaratlanul is folyamatosan azt vártam, hogy mikor fog már történni valami. Igaz, hogy semmi erre utaló jel nem volt, hiába lestem azokat a monitorokat feszülten az Intézetben egész nap, de teljesen biztos voltam, hogy előbb vagy utóbb bekövetkezik az a rossz – egyszerűen lehetetlen volt, hogy ne így legyen. És végül igazam is lett.
A hosszúvá nyúló órák után végre villogni kezdtek a képernyők az Intézetben, hatalmas démoni energiát érzékelve a város egyetlen helye köré összpontosulva. A Klávé diplomatájaként sokféle esettel találkoztam már, sokféle démonnal harcoltam, de ehhez hasonlót még soha nem láttam. Még egy bukott angyal sem rendelkezett ekkora démoni energiával, ami miatt egyik lehetetlenebb lehetőség váltotta a másikat a fejemben. Mindebben a legfurcsább azonban az volt, hogy annyira jól bemérhető volt az energia forrása. Elvégre, ha egy démon titokban akart a Földre jönni, akkor azok általában (ha nagyobb démonról volt szó) tudták, hogyan rejtsék el az energiájukat, de most semmi ilyenről nem volt szó, ami miatt a rossz érzésem csak még jobban megnövekedett.
Azonban hiába álltunk teljesen tanácstalanul az eseményekhez, egy valami teljesen világos volt: cselekednünk kell. Aleckel kiválasztottuk a legjobb árnyvadászainkat, s miközben én őket csapatokra osztottam, ő azzal foglalkozott, hogy találjon nekünk egy boszorkánymestert, aki majd portált nyit a szeméttelepre. Eléggé szűkölködtünk az időben, és az sem vált igazán előnyünkre, hogy Magnus most nem ért rá, ami miatt valaki mást kellett keresnünk. Szerencsére egy Selene Moon nevű boszorkánymester pont a közelben volt, és elvállalta azt, hogy segít nekünk. Igaz, az általa szabott feltételek nem voltak teljesen az ínyemre, de túl sok választási lehetőségünk nem volt, így kénytelen volt Alec beleegyezni ebbe. Csak azt reméltem, hogy a boszorkánymester nem fog idő közben úgy dönteni, hogy mentve a saját bőrét, otthagy minket elpusztulni. Tudtam, hogy könnyen lehet ennek a küldetésnek ez a kimenetele, ezért már lelkiekben készítettem magam a legrosszabbra, miközben a szükséges fegyvereket szedtem össze magamnak. Lehet, hogy nem volt a legjobb döntés még azelőtt a halálon agyalni, hogy egyáltalán a küzdelem kezdetét vette volna, de mi, árnyvadászok, soha nem tudhattuk, hogy mikor jön el számunkra a vég. Lehetett akár ma, holnap, de tíz év múlva is. Éppen ezért én annak tudatában éltem minden egyes nap, hogy egy szép napon, majd egy küldetés során esek el. Ennél szebb és dicsőbb halált azonban nem is tudtam volna elképzelni egy hozzám hasonló, a munkájába feledkezett ember számára.
Amint mindenki készen állt az indulásra, felsorakoztunk az udvaron, s miközben arra vártunk, hogy Selene megnyissa a portált, odaléptem Alec mellé, és vetettem rá egy biztató pillantást, azt sugallva felé, hogy minden rendben lesz. Hiába nem voltam én sem ebben biztos, de a csapat hangulatának nem tett volna jót, ha azt látják, a vezetőjük is vereségre számít. A többiek kedvéért egy kis pozitivitás nem ártott.
Perceken belül megjelent a portál előttünk, mi pedig egyesével beléptünk oda, majd a Szeméttelepen bukkantunk ki. Első pillantásra teljesen nyugodtnak tűnt a hely, de a levegőben ugyanúgy érezhető volt az a feszültség, amit egész nap éreztem, így egy pillanatra se kételkedtem abban, hogy rossz helyen lennénk.
Alec szétosztotta a csapatokat, miközben én elővettem az irónomat, és a legfontosabb, harchoz szükséges rúnákat aktiváltam, majd amint ezzel végeztem, elővettem a szeráfomat, és indulásra készen pillantottam a vezetőnkre. Mielőtt azonban bármit is tehettünk volna, hatalmas robbanás rázta meg a helyet, amit hallva tényleg biztossá válhattunk abban, hogy a megfelelő helyen voltunk. Tovább mindenesetre nem is pazaroltuk az időt, hanem mindenki megindult a megfelelő irányba. Én Elowennel és Aleckel voltam, így közelítettünk hárman a robbanás forrásához, miközben árgus szemekkel, mindenre felkészülve méregettem a tájat.

- Ha nem számíthatunk a feltétel nélküli támogatására a bajban, akkor nincs szívesség sem - Nem vagyok hajlandó elszórni egy csomó pénzt vagy fejest ugrani az ismeretlenbe olyasvalakiért, aki lehet, a legnagyobb bajban magunkra hagy minket. Megbízható társakra van szükségem, márpedig ha szavamat kell adnom valamihez, melyről nem is tudom, pontosan milyen formában köszön majd vissza, akkor szeretném, ha nem hiába tenném. Mindenesetre a Lightwood vérvonal makaccságát nem egy warlock fogja megtörni. Tollat és papírt azért magammal viszek, és az összes elérhető embert. Kisebb csapatokra osztom őket, különböző feladatokkal, majd vesszük a fegyvereinket és indulhatunk is.
Miután sikerült találnom egy elérhető boszorkánymestert, aki hajlandó nekünk segíteni - az most mindegy, hogy milyen feltételek mellett -, zsebre dugom a telefonomat és besorolok Lydia és Elowen mellé, az íjammal a kezemben.
- Találtam egy boszorkánymestert Magnus helyett, aki hajlandó segíteni. Azért tartsátok rajta a szemeteket... - Lapos oldalpillantást vetek mindkettejükre, mielőtt kilépnénk az Intézetből. Azzal a kitartó, néma elhatározással méregetem a boszorkánymester nőt, mintha azt várnám, egy pukkanással Magnussá változik. A jóhoz hamar hozzászokik az ember, és mostanság mindig, minden munkát együtt végeztünk el, így aztán kissé érzékenyen érinti a romantikus felemet a hiánya - az Intézetvezetői énem persze igyekszik ezt nem kimutatni, mégis enyhe távolságtartással viszonyulok az ismeretlen archoz, hallván, mekkora árat kér a szolgáltatásaiért. Még egy előny, ha az ember Brooklyn fő boszorkánymesterével randevúzik: a legtöbb szívességért nem számol fel semmit. Tény és való, Magnus mellett borzasztóan elkényelmesedtem, és ezt nem kéne felrónom Selene hibájának, mégis ellenérzéssel tölt el, hogy valaki mással kell együtt dolgozni. Átnyújtom neki a sebtében rittyentett szerződést az aláírásommal, és egy tollat, hogy ő is megejthesse a papírmunka ráeső részét.
- A részleteket később megbeszéljük. Minél hamarabb a helyszínre kell jutnunk - Remélem, nem firtatja nagyon ő sem a témát és megérti, hogy a helyzet tisztázása és a démon felkutatása előbbre való az alkudozásnál. Így vagy úgy, de a portál megnyílik, és Lydia mellé húzódva, elsőként lépek be rajta, magam után vezetve a többieket.
Felajzott fegyverekkel, támadásra készen érkezünk meg a csendesnek látszó szeméttelepre. Első látásra nincs nyoma démoni tevékenységnek, úgyhogy kisebb csoportokra osztom a csapatot. Elowen és Lydia mellett maradok, és intek a boszorkánymester nőnek, hogy jöjjön ő is.
- Tartsátok nyitva a szemeteket! Ne támadjatok, amíg nem vagytok benne biztosak, kivel állunk szemben. Fontos, hogy... - Mondandómat robbanás hangja szakítja félbe. Megrezzenve kapom a robaj irányába a pillantásomat, és hálát adok az Angyalnak, amiért megkönnyítette a keresést számunkra. Így már elég egyértelmű, merre kell mennünk, egyedül az nem biztos, mit fogunk ott találni.
- Indulás! - adom ki az ukázt, mielőtt futóléptekben megindulnék arra, amerről a robbanás jött, készenlétben magam előtt tartva az íjamat.

- Nincs valami sokkal nőiesebb darab? Például az ott hátul... igen, a barna... Láthatnám? ... Tökéletes, csomagolja be! - teszem le mosolyogva a tenyérnyi mixie szobrot magam elé a pultra, miközben már nyúlok is a táskámért, hogy fizessek. Azt hiszem, nagy köszönettel jövök annak, aki felhívta a figyelmemet erre a kis boltra, mert már harmadszor térek vissza a különleges szobraik egyikéért. Most éppen az egyik kártyámat veszem elő a tárcámból, mikor egy hatalmas erőhullám halad át mindenen. Az összes szobor megkoccan, a szélcsengő az ajtó felett csilingelni kezd, még a mit sem sejtő mondémek is megborzonganak tőle. Nekem pedig egyenesen meg kell kapaszkodnom a pultban, vagy összerogynék. Démoni mágia olyan koncentrációban, amit még soha nem éreztem. Apámtól sem. A vérem azonnal reagál rá, a szívverésem felgyorsul, a légzésem is, egyszerre ráz ki a hideg és önt el a meleg. Ez nagyon erős és nem merem állítani, hogy egyedül fel tudnám vele venni a versenyt. Mégis ki és mi a fenét művel a városomban???
- Jól van kisasszony? - az eladó megpróbál hozzám érni és nem sok kell, hogy hátra ugorjak. Ha nem csak ennyire meg az erő, biztosan kikerülném, így csak fél kézzel intek neki, hogy ne tegye. Rossz ötlet. Nagyon...
- Igen, vagyis nem teljesen. Talán jobb lesz, ha ezt most nem próbálom felemelni. El tudná nekem tenni holnapig? - kicsit még mindig kába vagyok, de az első meglepetés után amilyen gyorsan jött, úgy is távozik a merevség a testemből és képes vagyok természetesen viselkedve kimenni a boltból. Az utcán automatikusan az erő irányába fordulok, de semmit nem látok és nem is lep meg az üresség. Attól, hogy egy démon erős, még nem jelenik meg több tíz méteres alakban. Ezek mellett a felhőkarcolók mellett pedig a több száz sem lenne olyan feltűnő. Ezt már régen bebizonyította Godzilla is. Mármint a filmben. Igazit még talán nem volt olyan elborult elme, aki alkotott volna...
A telefon csengőhangja igazából meg sem lep, tudom, hogy ilyenkor elég sok mindenkit érdekelhet egy boszorkány mester véleménye és a hívóazonosítóra rá sem nézve veszem fel a készüléket. Egyszerűen imádom a modern technikát néha. A hívót a másik oldalon már kevésbé és egyszerűen muszáj eltartanom magamtól kicsit a képernyőt és megnézni, nem hagytam-e bekapcsolva a GPS-t. Mert vagy nagyon nagy mázlijuk van vagy valami elárulta nekik, hogy gyakorlatilag a szomszéd utcában vagyok, még ballagva is öt percen belül az intézetnél tudok lenni. Az már más ügy, hogy ezt az időt kihasználom egy jobb munkadíj kialkudására és ha nem tetszik, amit hallok, akkor még a kapuból is hátat fordítok nekik. Üzlet asszony lennék, a főboszorkány mester rang nem ijeszt meg és soha nem szerettem, ha ugráltattak. Ma pedig nekem a nem szó elég elején van a szókincsemnek. Azért még az árnyvadászok sem vehetik zokon, ha nem akarok öngyilkos küldetést. Főleg nem ingyen...
- Portál a helyszínre és konzultáció, eddig értelmesen hangzik. Ha fizikai beavatkozást is akarnak a pénz mellé az intézet mindenkori vezetője tartozik nekem egy szívességgel és nem ígérem, hogy megteszem, amíg nem látom, mivel állunk szemben. Az épület előtt várok, tollat hozzanak! - ez szerintem elég fer alku, főleg, mivel csak kicsivel kértem több pénz alapból, mint amennyit egy átlagos főboszorkány mester elvár a munkájáért. Tekintve, hogy előre sejtem, hányan mernek rajtam kívül megpróbálkozni az oda jutással, nagyjából eléggé nem létező konkurencia mellett még akár a duplájára is rá kellett volna állniuk. Ennyire azonban nem vagyok gonosz, ki tudja, mikor jön még jól nekem is pár árnyvadász. Ha egy ekkora csapatot ki tudnak alakítani pár perc alatt, mint amit itt látok, akkor jobb alkut kötöttem, mint hittem. Most már nincs más hátra, mint megkeresni azokat, akik a főnökök. Általában náluk van a térkép és a szerződés is ugyebár. Meg a szokásos példabeszéd. Ami eléggé ütős, mert idősebb vagyok, mint a Biblia azon része, amiből idézik, hátha jó útra térek tőle. Új hír, emberek: a hősök korán halnak.
- Remélem mindenkin a kabala alsója van, mert nyitom a portált és innentől nincs visszafordulás. Hölgyeké az elsőbbség - mosolyodom el, miközben az örvény egy cuki, vörös lány mellett jelenik meg, meglibbentve a haját. Majd meg kell kérdeznem a nevét és a számát is, ha egyben visszajut. Persze csak ha eszembe jut. Miután áttereltem egy kisebb fajta hadsereget a kapun, bezártam magam után. Nem nagy örömmel. Az adatok alapján egy szeméttelepre megyünk. Mázli, hogy nem a kedvenc ruhám van rajtam. Légzőmaszkom viszont nincs sajnos. Mindegy, túlélem...

Hűvös, őszi szél támad a boszorkánymesterekkel zsúfolt helyszínen, ám a várt eső és a megsárgult falevelek illata helyett tömény bűzt hordoz magával, ami kíméletlenül fúrja magát az orrjárataimba. Nem egyszerű dögszag, az a természet velejárója, ellenben a sok pocsékba ment mondén étel penésszel és gombákkal átszőtt valója, keveredve némi ázott kutyaszaggal, meg egyéb emberi végtermékkel. Ha Atyám nem tartotta volna olyan fontosnak szemmel tartani a warlock gyülekezet munkásságát, már hűlt helyemet találnák, ebben biztos vagyok… Azonban itt kell lennem, nagyrészt ismeretlen és megszállott mágusok gyűrűjében, akik a fejükbe vették, hogy Luciferrel karöltve leszámolnak a Pokollal s amannak minden lényével egyaránt. Legalábbis ennyit mindenképpen sikerült kihámoznom a Genevieve nevezetű kéretlen magyarázataiból, ellenére annak, a szertartás alatt gyakorta elkalandozik figyelmem egyéb, a boszorkánymestereknél sokkalta érdekfeszítőbb tájakra.
Csupán akkor vagyok hajlandó ismét a koncentrációmmal adózni, mikor a monoton kántálást követően a magasba csapnak a Pokol feltételezett lángjai, tömény kénszaggal véve át a korábbi bűz helyét. Ha más nem, ezért már hálás lehetek Lucifernek.
- Ambiciózus törekvéseknek örvendtek… - jegyzem meg elcsöndesedve, szemeimet le sem véve a béklyókba fogott egykori angyalról. Ambiciózus, de ostoba törekvéseknek, hiszen mit gondolnak, ők mégis miből fogantak e világra? Démonok és halandók gyermekei, hatalmuk és mágiájuk éppen abból eredeztethető, amit most olyan nagy áhítattal kívánnak elpusztítani. Sosem értettem ezeket a nagyobb jó érdekében vizualizált, magasztos célokat, és nehéz elhinnem, hogy Apám valóban támogatná őket. Vidékeinken megannyi dimenzió kapuit őrizzük, képtelenség volna az összes világból kisöpörni a Pokol szolgáit, arról nem is beszélve, belső viszályainknak köszönhetően érdekünk is származhat egy-két nagyobb démon, bukott angyal szövetségesül fogadásában.
Személyes meggyőződéseim ellenére nem lépek közbe, nem hangoztatom a véleményemet sem, pusztán csendben kivárok, ahogyan az ránk, tündérekre jellemző. Nem vethetem el a lehetőségét annak, hogy ez a maréknyi mágus képes lehet Lucifer elpusztítására, márpedig ha ilyen erőt és szenvedélyt birtokolnak, nem lesz okunk elutasítani az ajánlatukat.
- Hogyne - aprónyi mosolyt bújtatva szám sarkában, pillantok a csicsergő lány helyét átvevő warlockra. Kéken ékeskedő bőre a vízi tündéreket juttatja eszembe, igaz, az övéjük méltóságteljesebben ragyogna, s nem elégedne meg holmi tompa fénnyel. - Feltehetőleges sikeretek okán számíthattok a Király fogadására - felelem nyugodtan, nem ígérve olyasmit, amelyet elhamarkodott lenne felkínálni a számukra. Azonban egy látogatás a Tél udvarában még semmifajta kötelezettséget nem foglal magában, elvégre az Ellenkirály posztja a végső döntés meghozatala.

Erőteljes, sötét energiák kavarognak a burkon belül, olyasfélék, amelyeket szinte már csak az nem érez meg, aki nem is akarja. Ezért sem oly nehézkes megneszelni a dinamikájának pillanatnyi felborulását, ami aztán magával ragadja az egész szeánsz egyensúlyát. Kérészéltű momentumok alatt omlik össze a boszorkánymesterek által kreált, Lucifer számára különös gonddal készített csapda, az effajta hibák ráadásul soha nem maradhatnak kifizetetlenül. Hatalmas robbanás szabadul el. Annyi időm még van, hogy védelem gyanánt magam elé kapjam a mellettem ácsorgó kékbőrűt, de ettől függetlenül is leterít a lábamról a Sátán erejéből táplálkozó lökéshullám.
A környezet egészen átalakul, évtizedek alatt gyülemlett szeméttenger hullik szerte-széjjel, az átható füsttől és portól terhes levegőben pedig úgy ringatóznak a megsárgult papírok és egyéb szövetdarabok, mint pihekönnyű tollak egy madárraj elhaladása után. Kaotikus a helyzet, ám, ha nem lenne ilyen rendkívülien orrfacsaró, még talán a kedvemre is válna… Viszont nem válik, ahogyan az a gondolat sem, hogy Lucifer - kinek humanoid formája cseppet sem óhajt összeállni a fejemben korábban elképzeltekkel -, most itt jár közöttünk, egészen szabadon.

Az Intézet szirénái megállás nélkül vijjogtak, villódzó, vörös fénybe borítva a nagytermet, a városban mért démoni aktivitás szintjének drasztikus megugrását jelezve. Őszintén szólva a "drasztikus" enyhe kifejezés, a szenzorok még sosem akadtak ki ennyire egyetlen nagyobb démon vagy bukott angyal felbukkanása során sem - pedig utóbbi épp olyan ritkaságszámba ment New Yorkban, mint az a bizonyos fehér holló. De ami még a démonenergia mennyiségénél is sokkolóbb volt, az az a tudat, hogy egy ekkora szörnyeteg hagyta magát bemérni. A legtöbb démon igyekszik elfedni a jelenlétét, az emberek közé olvadva, titokban jár-kel. Nos, nem ez a példány.
Alec Lightwood utasítására az árnyvadászok megrohamozták Queens utcáit. Fogalmuk sem volt, mire számíthatnak, csak annyit tudtak, hogy ellenfelük ezúttal hatalmasabb, mint eddig bármikor. A fiatal Intézetvezető egy tucat jól képzett árnyvadász csapat élén érkezett meg a szeméttelepre; köztük volt Lydia Branwell, egykori menyasszonya, illetve a félig tündér származású Elowen Dragomir is.
Selene Moon volt azon maréknyi, elérhető boszorkánymesterek egyike, akit képesek voltak - természetesen megfelelő juttatás fejében - beszervezni az akcióba. A nephilimek mentségére szóljon, hogy Alec eredeti választása, Magnus Bane, éppen hivatalos köreit futja Tündérföldén, ezért kénytelenek voltak B terv után nézni. Természetesen ezt nem fűzték bele Selene sebtében rittyentett munkaszerződésébe, csak annyit, hogy segítsen nekik portált nyitni, és ha szükséges, konzultáljon a démon elzárásában, elpusztításában, a mondének megóvásában is. Az árnyvadászokkal együtt érkezett meg a szeméttelepre, utolsóként lépvén ki az általa nyitott portálból.
Hogy a Pokol Urának mi dolga akadt Queens szeméttelepén? Mi vette rá a Sátánt, hogy csak úgy beugorjon? A válasz igen egyszerű: nem sok választása volt. Bár már az ókorban is léteztek olyan mániákus, sötét erőkkel játszadozó szekták, akik kísérletet tettek Lucifer megidézésére, vagy menet közben inába szállt a bátorságuk, vagy épp elbuktak - akik pedig mégis sikerrel jártak, nos, róluk soha többé nem hallott senki. A magukat Adamitáknak nevező társaság erős boszorkánymesterek gyülekezete. Nagyjából két-három évszázaddal ezelőtt alapultak, és létezésük egyetlen célja nem más, mint a démonok urának, Lucifernek megidézése és igába hajtása, hogy aztán a segítségével megsemmisíthessék a Poklot. Örökre. Vasárnaponként pedig teadélutánokat tartanak, csatlakozni csakis klubkártyával lehet, hozott házi süteménnyel, délután 5-től.
Azt gondolnánk róluk, megszállott igazságharcosok újabb kudarcra ítélt társasága. Talán akadnak közülük néhányan, akik ugyanezt gondolják magukról, mégis kétszáz évnyi felkészülés után úgy érezték, itt az ideje. A csillagok állása, a Hold, a szélirány, minden megfelelő ahhoz, hogy elfoglalják helyüket a pentagramma csücskeinél. Nagyjából két tucatnyian vannak, az öt legerősebb, legidősebb warlock, és a többiek, akik hátulról támogatják őket. "Megidézünk téged, Lucifer, Pokolnak Ura, Mennyekből kitaszított angyal..." Ősi szavak kántálása tölti meg a teret, túl messze és túl halkan ahhoz, hogy bárki is meghallhassa, aztán a földre festett, vérrel kikent jel felizzik, a Pokol aranyló lángjai csapnak fel belőle, ahogy Lucifer teljes valójában, láthatatlan béklyókkal megkötve kiemelkedik. A kérdés csak az, melyikük akarata tart ki tovább: a Sátáné vagy a béklyóké?

Izgatott kiáltások töltik be a szeméttelep álcázó burka mögötti, kör alakú teret.
- Itt van!
- Sikerült!
- Megcsináltuk!
- Lucifer, démonok ura - A pentagramma csúcsán, Luciferrel szemközt álló, középkorú férfi hangja túlharsogja a többiekét. Homloka közepén orrszarvúéhoz hasonló, hegyes szarv kunkorodik. - Azért idéztünk meg, hogy segítségeddel elpusztítsuk a Pokol dimenzióit, és minden hozzád hasonló szörnyeteget. Megparancsolom, hogy engedelmeskedj nekünk!
Az öt warlock egyszerre mozdul, két kezükkel feszítenek a démont fogó béklyók erősségén. Hátuk mögött, a többiek gyűrűjében Inialos talán semmit sem ért az egészből, a mellette álló, fiatal boszorkánymester lány hiába kommentelte végig az egész szertartást neki. Ő csak közvetítette Genevieve üzenetét a Királynak, aki úgy döntött, fiát küldi maga helyett. Talán túlságosan kockázatosnak vagy túlságosan hiábavalónak ítélte az üzletet, és úgy döntött, Ellenudvara kényelmes trónjából, fia által követi figyelemmel a dolgok alakulását. Mint a sakktábla Királya, ki maga helyett feláldozható gyalogot küld.
- Látod, megmondtam, hogy sikerül! - csicsergi Genevieve Inialosnak, de elég hangosan ahhoz, hogy a Pokol Ura is érthesse. - Már közel kétszáz éve készülünk erre. Az öregek előbb legyengítik Lucifert, aztán kiszipolyozzák minden erejét. Ha megölsz egy démont, nem hal meg, csupán bekerül egy dimenzióba, az ürességbe, és ott lebeg egészen addig, míg össze nem szedi magát ahhoz, hogy újra testet öltsön. Ezt a dimenziót fogjuk elpusztítani Lucifer erejével, aztán megöljük az összes démont, így azok nem tudnak újjászületni. Elpusztulnak. Örökre.
Az egyik warlock a lányra dördül, mire az elhallgat, alázatosan lesütve szemét húzódik hátrébb. Az Inialos túloldalán álló, kék bőrű fiú veszi át a szót helyette, jóval halkabban, mint Genevieve tette.
- Vidd el Lucifer fejét a Királyodnak, ajándékként. Számítunk az Ellenudvar támogatására, a démonhordák leigázásához.

Míg a burkon belül démoni energiák kavarognak és sötét szövetségek igyekeznek fonódni, a burkon kívül angyalvérűek kisebb csapata bolyong. A pentagramma kitart, az öt warlock mágiája rendületlenül igyekszik térdre kényszeríteni Lucifert. Aztán megtörténik a baj. Egyikük hibázik, egyetlen pillanatra inog meg csupán a hite, narancsszín lángokban égő mágiája egyetlen végzetes szívdobbanás erejére megremeg, és a Pokol Ura máris rést kap, melyen kitörhet. A szeméttelepen bóklászók már csak egy fülsértő robbanást hallhatnak, mielőtt elszabadulna a káosz...

//Összefoglalva: Két szálon indulnak az események. Az egyiken Alec, Lydia és Elowen egy maréknyi NJK árnyvadásszal megérkezik a Szeméttelepre, a démoni energia forrásához. Selene velük van, ő nyitott portált. A másik szálon egy boszorkánymesterekből álló szekta védő- és álcázóburok mögött éppen megidézte Lucifert. Az esetnek Inialos is szemtanúja, akit a Király küldött maga helyett, hogy megtudja Genevieve ajánlatának részleteit. Az egyik warlock azonban hibázik és Lucifer kitör. A robbanást az árnyvadászok csapata is meghallja.//