Igazán szórakoztató volt a legutóbbi kis kiruccanásom, ami során Magnust is meglátogattam. Ő persze egyáltalán nem számított a megjelenésemre, úgy jöttem, mint a derült égből a villámcsapás, bár nem pusztítottam annyit, mint eredetileg szándékoztam. A fiammal egy jó kis beszélgetést hagytunk a hátunk mögött, még azt is lezsíroztuk, hogy legközelebb is beugrom hozzá, hogy kicsit jobban megismerjük egymást, összemelegedjünk, ó, és persze azért, hogy megbeszéljük, milyen változtatásokat kell végrehajtani a lakását illetően – egyszerűen förtelmes volt az, ahogy kinézett.
A legjobb az egészben azonban mégis csak az volt, amikor egy árnyvadász, Alec Lightwood is megjelent, aki iránt a fiam szemmel láthatóan gyengéd érzelmeket táplált. A viselkedésükből teljesen lerítt, hogy mennyit jelentenek egymás számára, én pedig jót szórakoztam magamban azon, hogy mennyire féltették egymást tőlem. Pedig, egyik sem jelentett rám igazi veszélyt, feleslegesen próbálták hát óvni a másikat, hisz ha azt akartam volna, már halottak lettek volna mindketten. Pont emiatt csak még viccesebb volt nézni őket.
Végeredményben tehát teljesen megérte elmennem a fiamhoz ennyi idő után, hisz, véleményem szerint, az egyik legfőbb gyenge pontját meg is találtam. A legjobb az egészben pedig az volt, hogy nekem nem is kellett érte tennem semmit – besétált az magától az ajtón, és még az orromra is kötötte a nevét. Ha legalább az utóbbit nem tette volna meg, egy kis fejtörést okozott volna a személyazonosságának a felderítése, de hát ő a kezembe helyezett mindent, amit szükséges volt tudnom, így már csak annyi volt hátra, hogy a megfelelő tervet kitaláljam azt illetően, hogy hogyan csaljam tőrbe az árnyvadászt. Nem akartam elsietni a vele való játszadozást, mert Magnusnak minél több fájdalmat akartam okozni.
Amikor a legközelebb feljöttem New Yorkba, már volt egy kész tervem, bár az is igaz volt, hogy nem bonyolítottam túl a dolgot. Egyelőre még csak megismerkedni akartam az árnyvadászocskával, kiismerni őt, hogy tudjam, hol érdemes lecsapnom majd rá legközelebb. Itt tartottam most tehát, úton a zsidó temető felé. Szándékosan ezt a helyszínt választottam, mert tudtam, hogy itt biztosan nem fogja senki sem megzavarni a kettőnk kis találkozóját. Későre járt már az idő, és egy ember sem szokott éjnek évadján temetőkben kóborolni, kivéve, ha sírtolvaj volt az illető. De hát, tőlük nem tartottam, legfeljebb megölöm és belököm őket abba a sírba, amit éppen kifosztani szándékoztak. A temetkezési vállalkozóknak is megspórolnék ezzel egy sírkiásást.
A helyszín tehát megvolt, már csak azt kellett kitalálnom, hogyan csalogassam el ide őt. Az Intézet ajtaján nem kopogtathattam, mert nemhogy rögtön mindenféle árnyvadász fegyvert állítottak volna belém, de még csak a megszentelt föld közelébe se mehettem. Más megoldást kellett hát találnom. Annyi szerencsém volt, hogy sok jó informátorral rendelkeztem a városban, akiktől megtudtam, hogy teljesen véletlenül az én keresett személyem kijött megőrült vérfarkasokat hajkurászni, elvégre telihold volt. A csapdám fejben már készen is állt, már csak a kivitelezés hiányzott, na meg persze az, hogy Alec belesétáljon.
A tervem pedig egyszerű volt: elkaptam az első mondén nőt, aki szembe jött velem az utcán, majd nemes egyszerűséggel megöltem őt. Nem kegyelmeztem neki, egyből véget vetettem az életének, de ezúttal nem szórakoztam el vele, hisz nem ez volt a lényeg. A ruháitól megfosztottam, mert így feltűnőbb jelenség volt, majd behajítottam az egyik sírkő mögé. Tettem arról, hogy ne kerülhesse el a tapasztalt szemeket, de egy zöldfülű nem biztos, hogy kiszúrta volna. Pechemre – vagy szerencsémre? Kinek mi – pont meglátott egy másik mondén férfi, ahogy a nő hullájával bíbelődtem. Az első gondolatom nem is az volt, hogy jaj, rajtakaptak, hanem az, hogy most komolyan, ezek az emberek mégis mi fenét csinálnak ilyen későn egy rohadt temetőben? Mindenesetre nem foglalkoztam túl sokat ezzel a kérdéssel, hanem egyből elkaptam a férfit, mielőtt az meglóghatott volna. Eredetileg ő nem volt benne a tervemben, de ha már itt volt, nos, akkor jó hasznát vettem.
Nálam volt a halott nő telefonja, ezért bepötyögtem a megfelelő telefonszámot, és odaadtam a férfinak, hogy beszéljen a hívott féllel. A feladata annyi volt, hogy jelentse, látott egy meztelen nőt itt. Tudtam, hogy az árnyvadászok ide fognak jönni, így nem volt már semmi más hátra, minthogy hátradőljek, és várjam, ahogy a kisegér belesétál a csapdámba.
Órák is elteltek a telefonhívás óta, s hiába találtam fel magam ez idő alatt, de azért megkönnyebbülés volt, amikor meghallottam a fiú hangját nem messze tőlem. Ha jól saccoltam, pont a halott nőnél járt már, én pedig nem akartam őt jobban megvárakoztatni a kelleténél, ezért megjelentem jó pár lépéssel előtte.
- Lám, lám, hát ismét találkozunk, Alec?  - kérdeztem tőle ördögien vigyorogva. Kicsit sem rejtettem véka alá a gonosz szándékaimat, de hát, minek is kellett volna így cselekedjek, amikor az árnyvadászocska minden bizonnyal sejtette, hogy ez nem véletlen találkozás volt, mint ahogy azt is, hogy mi célból kerestem fel. – Szólíthatlak egyáltalán így? Vagy csak a bizalmasoknak szabad becézni? Mindenesetre, nem tudom, emlékszel-e még rám, tudod, nem is olyan régen futottunk össze Magnus lakásán, de ha gondolod, bemutatkozok még egyszer, bár, elég feltűnő jelenség vagyok, nem szokása senkinek sem elfelejteni – húztam öntelt vigyorra az ajakamat. – Asmodeus vagyok, személyesen, és én figyelnék a helyedben, hogy hová lépek – figyelmeztettem őt gyorsan, miközben lemutattam a földre a lába elé, ahol az a mondén férfi teste hevert, akivel telefonáltattam. – Fogadást kötöttünk egymással. Ő a fejét tette volna rá, hogy egy órán belül megérkezel, én meg mondtam, hogy nem fogsz. Persze nekem lett igazam – tettem hozzá mellékesen. – Úgyhogy gondoltam, megszabadítom a nyakát a fejétől – vigyorogtam Alecre kegyetlenül, s mintegy varázsszóra, a férfi feje el is gurult az élettelen testétől, ha Alec nem rúgott bele még ez idő alatt. – De, visszatérve a tárgyra, örülök, hogy így sikerült kettőnknek összefutni. Nem is sejtetted, hogy én fogok itt várni rád, igaz? – magyaráztam neki tovább ráérősen, miközben már a kezemet s karba tettem. – Most megkérdezném, hogy hogy tetszett a kis meglepetésem, de eszembe jutott, hogy nem kreatívodtam túl sokat a nő esetében, így utólag, már bánom ezt kissé…
Végül jobbnak láttam, ha inkább elhallgatok, és ördögi tekintetemet Alecen nyugtatom, miközben a reakcióját fürkésztem. Kíváncsi voltam, miképp fog reagálni a szavaimra, vagy úgy egyáltalán a jelenlétemre. Egyből nekem támad talán? Vagy megpróbál jó benyomást tenni bennem azért, mert Magnus apja voltam? Az esetében nem tudtam még, hogy mire is számítsak, így mindenre fel voltam készülve, bárhogy is döntsön.