Az igazat megvallva, ha valaki nekem reggel azt mondja, a mai egy különleges nap lesz, lehet furcsán nézek rá, de talán elhiszem neki. Ha másvalaki azt mondta volna, hogy megnyerem a lottót, még lehet azt is elhittem volna, de ha valaki azt mondja, hogy ma egy bankrablásban veszek részt, azt már elküldtem volna melegebb éghajlatra. Bár köztudottan ezt utóbbinak nagyobb esélye van mint az előbbinek, de most jobban örültem volna, ha nem következik be.
De bekövetkezett. Egy békés napot akartam, de mire észbe kaptam, már fegyvercső nyomódik tarkómnak. A srác a pólóm vállánál fogva irányít engem egy harmadik társa mellé. Teszem amit mondd, amerre tol. Nem akarom életemet még eldobni. De azt sem hagyhatom, hogy rángasson mint egy rongybabát. Fejben már keresem a megoldást, hogy merre és hogyan lehetne hősködni. Sajnos sok alternatívát nem találok. szemem sarkából körbe lesek. Sokan vagyunk, a támadók viszont csak négyen. De miért nem támad senki? Mert a négy embernél van fegyver. És így egy rabló annyival tud végezni röpke perc alatt, amennyi golyót a fegyvere kiereszt. Így más az esélyek nem jobbak. Ráadásul szerencsétlen biztonsági őr példáján okulva mindenki elhiszi, hogy képesek bármire.
- Uram? – szólítom meg fogva tartómat, mire az szinte az agyamig tolja a fegyvert – legalábbis érzésre úgy hat – és egy laza „pofa be” felkiáltással értésemre adja, hogy nem volt a legokosabb ötleteim egyike, hogy megszólaltam.  – Nézze… - próbálkozok ismét, ám fegyvere ekkor egy másik emberre, egy fiatal, barna hajú csinos nőre fordul, aki nemrég csatlakozott körünkbe. – Ha plusz egy bérlőt akar a hullaházba, hát megkaphatja. – mordul a srác. Hevesen rázom a fejem, hogy nem akarom. A fegyver csöve ekkor ismét a tarkómnak nyomódik. Sóhajtok egy nagyot, a nő élete legalább megmaradt. Egy jó cselekedet mára.
Na mármost. Latolgatom az esélyeimet. Vagy megszerzem valamelyikük fegyverét, és lelövöm mind a négyüket, ekkor talán mindenki megmenekülhet, ha elég gyors vagyok, vagy megpróbálom leütni őket, de ha nem sikerül, az egyikük lelő.
Viszont amíg agyalok, addig szépen bezsákoltatják amit akarnak. Harmadik megoldás, hogy hagyom, hogy végezzék dolgukat, és elmennek és mindenki fellélegezhet. Lehet ezt kellene tennem.
Egy kislány áll fel, anyának ordít sírva hogy haza akar menni.
Érzem, ahogy fogva tartóm keze lendül, és a fegyvert a kislányra fogja. Na ezt nem! Azt már nem hagyhatom! Még egy ártatlan ember nem megy a mennybe!
Hirtelen felindulásból elkapom a srác csuklóját, és a plafon felé irányítom kezét, ő ijedtében reflexből belelő a plafonba.
És elszabadul a pokol.

Bank? Nos lehet, hogy az emberek így nevezik ezt az épületet, de én másképpen nevezném el. Sokkal jobban illene rá a Pénzbörtön kifejezés, vagy a Pénztároló kifejezés.Mikor megérkezek, akkor megpillantom azt a sok embert, akik szintén azért jöttek, hogy pénzzel kapcsolatos ügyeiket elintézzék. Odaállok a sorszámot osztogató automatához, majd kikérek magamnak egyet. Alaposan vizsgálom a számot és a többi tájékoztató jellegű írást rajta. Hamar megtalálom a helyem a sorban, s az első tíz perc jól telik. Nem érzem azt, hogy túlságosan megvárakoztatnának, ám csak ezután kezdi kikezdeni az állóképességem. Alig a halad a sorom, ezért sóhajtok egyet. Idő közben viszont megérkezik azon bizonyos jelzés, hogy végezzem el a dolgom a mellék helységben. Gyorsan odafordulok a mögöttem levőhöz, majd a következőt mondom neki.
- Megfogná nekem ezt? - nyújtom át a kezébe, s a célpontom értetlenül néz felém, hogy mit akarok?
- Mindjárt visszatérek! - elindulok a célomhoz, s cuccaim a biztonság kedvéért viszem. Odabenn elvégzem a dolgom, de mikor kijövök onnan, akkor a bankban nincs valami rendjén. Emberek a földön, s bizonyos alakoknál bizony fegyver van. Nem kell sok, hogy egy símaszkos lepjen meg oldalról és szoljon rám.
- Nocsak, nocsak! Nyomás a többiekhez szépség!
Felmerül bennem a kérdés, hogy próbáljam meg elbájolni? A válasz a nemre siklik át, mikor megpillantom a kezében a fémet. Egyelőre nincs esélyem, maximum akkor, ha nincs nála fegyver. Odalökdös a kezével egy férfihez, így helyet foglalok mellette. A fegyveres alak eltávolodik végre, de azért látni, hogy pár alkalommal visszanéz rám. A fenálló helyzetet nem tudom, hogy miként hívjam. Lopásnak? A Pénzbörtönből lopnak mundane-nek? Ez érdekes, s a földi világi kalandozásaim következő érdekes állomása lehet. Nem sokkal után megpillantok egy másik fegyveres alakot, aki egy férfit próbál a tömegnyomor felé lökdösni. Ráadásul minket azzal fenyeget, hogy megöli az illetőt. Ezen gondolkozok egy darabig, s rájövök, hogy engem cseppet sem érdekel, hogy mit tesz vele. Ám azonban az emberek zöme rémült arccal nézik a szerencsétlent, mintha nem akarnák annak halálát. Ez különös? Miért érdeklik őket? Hogyan lehet képes kevés alak félelemben tartani egy jóval nagyobb tömeget? S hamarosan rájövök a válaszra.

1061. Kettes ablak. Az idő, mint ólomszárnyú betonbagoly csoszog előre, a bank tele. A sorszámok is csak lassan tudnak csipogni. 1852. Hármas ablak. Unottan lenézek a kis cetlimre. Az én sorszámom az 1064. Csak hárman vannak előttem ezek szerint. Az is idő lesz, mire végeznek velük. Tegyük fel, hogy mindegyik tudja, mit akar, és csak 10 percet töltenek az ügyintézőknél. Akkor az azt jelenti, hogy fél óra múlva jöhetek én. De ez csak az elmélet. A gyakorlat az, hogy egy idős házaspár már 25 perce ülnek egy ügyintézőnél. Sajnos ilyen ez a bankos szakma. Ezért is vettem ki szabit, hogy mindent el tudjak intézni. Kezdésnek a bankot választottam, innen – amint elszabadulok – megyek a postára, majd eszek valamit valamelyik kajáldában, aztán tovább bevásárlás, fodrász, stb. Kitábláztam a mai napomat.
Bár a fodrászatot lehet holnapra hagyom, ha ebben a tempóban sikerül elintézni amit akarok. 1062. Na, van esély, hogy lassan befutok. Hihetetlen, hogy szinte mindenkinek ma jutott eszébe banki ügyeket intézni. Nagyon sokan vagyunk. Igyekszem azt a látszatot kelteni, hogy tudok türelmesen várni. Azonban a várakozás nem egyszerű, tekintve hogy lassan háromnegyed órája ülök lent.
Az ügyfeleket vizsgálgatom addig – a szórólapokat már mind elolvastam. Sokféle alakot lát ilyenkor az ember. Egy bácsit, aki térdig érő rövid nadrágban van, de ehhez egy ugyancsak térdig érő zoknit bírt húzni, és lakkcipőt. Egy másik hölgyön finom kis ruha, aminek alját már gyűröttre rángatta kislánya.
Felfigyelek viszont egy magas, szőke hajú, hétköznapi ruhát viselő férfire – átlagos póló+farmer combo – aki nagyon nézelődik. Mindenfele. Ablakokat lesi, plafont pásztázza. Követem tekintetét és látom, hogy a kamerákat nézi. Mintha számlálná. Türelmetlen. Látszik rajta, hogy sietne, topog és kapkodja a fejét mindenfele. Körbe lesek, hogy hány embernek tűnik fel, de rajtam kívül csak alig páran figyelnek erre. Köztük a biztonsági őr bácsi, aki viszont korából és termetéből fogva azon kívül hogy nézi, mást nem nagyon tud tenni. Nem az a tipikus Baywatch-alkat, így nagyon se futni, se rávetni nem tudná magát senkire.
A srác megnézi az óráját. Csippan a sorszám kijelző. 1063. Ő következik, ezek szerint előttem járt. Odamegy a pénztároshoz, átnyújt egy cetlit, majd fegyvert fog a nőre és csendre inti. Ebben a pillanatban rúg be három másik férfi egy külön ajtót, mindegyiknél fegyver és mindegyik arcán maszk. Tipikus sí-maszk, napszemüveggel. Talpig feketében, gyorsan és mozgékonyak.
- Ha kedves az életük, senki nem nyikkan meg! – ordítja az egyik. Ahogy mindenki, én is ledermedek a látványtól, hirtelen nem tudom mit tegyek. Életem első bankrablása, jelenleg abban sem vagyok biztos, hogy ezt túlélem, bár bízok a mindenhatóban… is.
A biztonsági őr megmozdul, ráüvölt az egyik férfire, mire az hirtelen fordul felé és elsüti fegyverét. A bácsi összeesik. Erre ténylegesen csend lesz. Sokan azonnal elhasalnak a földön, mások a kezüket emelik magasra. Mindenki lesokkolva, a sírással küszködve áll és néz.
Lesokkolt állapotomból hamar kirángatnak. Tarkómhoz nyomódik egy hideg tárgy, mögöttem egy hang szólal meg, mély és morgós. – Ha valaki megmozdul, megnyikkan, vagy csak reccsen egyet, sorba egy embernek annyi. Ez lesz a következő. – a fegyver végével még meg is lök, hogy mindenki lássa, én lettem a szerencsés nyertes. Ebből ki kell szabadulnom… valahogyan. Annyi akciófilmet néztem, hát ideje az enyémet is előadni…