Csak a fejemet hajtom le jelképesen egy pillanatra, amikor meglátom az alakját. Egy jó ideje már, hogy a Poklon belül tartott mint valami becses kis madárkát, és akkor szokott magához venni, ha valamiért ki akar küldeni engem az emberek közé. Többnyire a mocskos feladatok végett, de ez most lényegtelen elvégre én szívesen végzem a piszkos munkát. Azonban érzem, hogy ez most valami más, amiért ide hívott.
- Hogy vagy, Belial? Jól? Szuper! - Könnyeden lép elém, arcára festve szelíd vigyort mely még is inkább bestiálisnak hatott. - Jól. - Feleltem rá végül, hogy aláigazoljam a kérdését még akkor is, ha már a nemleges választ látszólag nem tűrte volna. Jól kellett éreznem magam, különben jobbik esetben nem bíz rám feladatot.
- Talán valami baj van? - Teszem fel a kérdésemet kevés várakozás után, hiszen annak nem lenne túl sok értelme, ha sokáig húzná a előttem az időt. Nem szokása azonnal rátérni a lényegre.
- Ami azt illeti, talán egy kicsit. - Hüvelykujja és mutatóujja között képzelteti el a mennyiséget, míg arca inkább vált komollyá mintsem szórakozottá. Az enyém sem volt másabb, ugyanis kellően ledermeszt az, hogy ő maga is bizonytalan jelenleg. Nem a tanácsosa vagyok, így aztán a Pokol ügyeibe a legkevésbé sem szándékozom beleszólni. Talán az lehet a baja.
- Foglalj csak helyet, Belial, van itt hely! - Int egyet a hátam mögötti fekete bőrkanapéra, amin legalább vagy tíz ember is kényelmesen elférne. Kérésére bólintok némán, s könnyeden foglalok helyet a kanapé közepén. Nem dőltem hátra, egyszerűen nem tudtam. Nemcsak, hogy a bennem lévő lélek volt bennem feszült, hanem vele együtt a testem is. Lucifert jól ismerem már az idők kezdete óta, és megvallva nem mostanában volt ilyen... rémült? A sátán tartana valamitől? Furcsa. Ha ő fél, akkor nekem sincs több okom nyugodtnak maradni. De persze, lehet, hogy ez csak az én meglátásom és abszolút nincs semmi baj.
- Emlékszel arra a bukottra, akit egy hegy gyomrába száműztek? Tudod, Azazel. - Mondata elején már elkezdett magának egy kisebb üvegbe önteni némi alkoholt, aminek a szaga jobban hasonlított a borhoz inkább. Még is, míg az ital szagán és állagán méláztam, a mondatában szereplő személy neve hirtelen agyonütött.
- Azazel? Történt vele valami? Kiszabadult?! - Megmarkoltam feszültségemtől a kelleténél jobban a kanapé bőrhuzatját. A szívem a szűkös torkomban lüktetett tolakodóan, éreztem, hogy menten szétszakadok. Nagyon régen nem láttam már őt, sőt, a nevét sem hallottam már évezredek óta, csakis a fejemben ha eszembe jutott. Nap mint nap.
- Nyugalom! - Tenyerét felém mutatja, mellyel aztán elhallgattatott. Láttam rajt, hogy meglepte az arcomra száradt kétségbeesés. - Nem, nem szabadult még mindig ki. Ámde szükségem van rá. - Azzal a lendülettel legyűrte torkán az alkoholt, s néhány másodperc szünetet hagyott, míg ízlelgette annak az ízét. - És ezért rád is szükségem van, Belial. Hisz te vagy az egyik leghűségesebb társam, nem igaz? - Barátságos vigyorral jutalmazott, mire én csak egyedül egy bólintásra voltam képes. Hűséges voltam hozzá mindig is, hiszen hiába buktunk el miatta, de akkor is szabad életet biztosított minden démon számára. - Jól gondolod. - Szóra bírtam a szám. - Azazel tudtommal még mindig egy hegységnél van, ahonnét aligha lehetséges kihozni. Csak nem engem akarsz elküldeni, hogy én tegyem meg? Ha te nem voltál rá képes, akkor én miért tudnám megtenni?! - Hirtelen felállt, mozdulata épp olyan gyors és kecses volt akárcsak egy veszélyes kígyóé.
- Képes vagyok rá! - sziszegi alattomosan. -  Az már más kérdés, hogy csak úgy nem engedek ki egy bukottat, aki miattam került oda. Jobban mondva maga végett, ugyanis nem Isten mellett maradt. De hát létezik olyan, aki annyira bolond, hogy belássa vétkét? - Megtámaszkodik előttem az asztalnál, s szinte megremegek a közelségétől. Lucifer mindig is távol tartotta magát fizikailag másoktól, most pedig aligha választ el minket bármi is.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy szándékosan van még mindig ott bent? -  Az igazat akartam tudni. Ámde mire folytattam volna a további indulatos szavaimat, hirtelen közbevág;
- Szándékosan. - Azonnal rávágja, miközben ellöki magát az asztaltól és ezáltal is levegő születik közöttünk . - Lehet, hogy nem követte volna Sammael példáját, ámde jobb félni, mint megijedni. Ha akkor kihozom őt onnan, valószínű engem okolt volna a kellemetlen incidens végett. Ami részben igaz is, az már kevésbé, hogy én kényszerítettem őt lázadásra. - Feszülten lehúzza az újra megtöltött pohár tartalmát. - Most azonban kihozom őt. Jobban mondva te, elvégre a barátja vagy, nem igaz? - Sejtelmesen nézett rám, mire én nem tudtam a fenekemen megmaradni és zavartan álltam fel, megmarkolva a pólóm nyakát kínomban. - Ha engem küldesz, akkor elfogadja az ajánlatodat? És ez nekem miért jó? Van ebből valami hasznom mégis? - tanakvóan széttárom karjaimat, némileg harcolva vele a szavakkal. Mire komoly választ is vártam volna, egyszerűen csak elneveti magát. Nevetett. Mi ezen olyan vicces?!
- Nem elég neked az, hogy visszakapod a barátodat? - Kérdez vissza, már visszafogottabb vigyorral a képén. - Kevésbé vigasztal, ennyi idő után annak ellenére, hogy te kihozhattad volna bármikor. - Remeg a hangom a dühtől. Nem tudom visszafogni magamat, bármennyire sem szabadna vele szájalnom. De nem tudom megállni, hogy ezt az ócska tettét elnézzem szó nélkül.
- Nyugodj meg, Belial. - Megjelenik előttem, s jobb tenyerét bal vállamra tapasztja finom érintéssel. - Azazelt okkal tartottam odabent. Most már eltelt rengeteg évezred, talán lenyugodott és a te társaságod még inkább csak csitít majd a feszültségén. Neked az lesz a dolgod, hogy megnyugtasd őt és az én pártomra állítsd. Hisz ha te az enyémen állsz, akkor ő miért állna az ellenségem pártján a barátja nélkül? - Vágott az esze mindig is, és szinte én magam sajgok bele attól, hogy mindezt  mennyire precízen tervezte el.
- És ha nem sikerül? - Kérdezem tőle nyugodtan, nem gondolva bele abba még véletlenül sem, hogy mi lenne akkor, ha valóban nem sikerül.
- Ha az életed fontos számodra, hidd el, hogy sikerülni fog! - Ördögi vigyorral megpaskolja a vállamat, s mire bármit feleltem volna a fenyegetésére, képtelen voltam rá. Óriási fény töltötte meg az egész termet, mire én a földre zuhanok a fájdalomtól.
Valami belém férkőzött. Éreztem, ahogy a testem befogadja a lelkét az enyém mellé és...
Lucifer megszállt.