Előfordul, hogy hibát követünk el az életünkben. Van, amikor vigasztalhatjuk magunkat azzal, hogy nem voltunk önmagunk és igazából nem is a mi hibánk mindaz, ami történt, de az igazság az, hogy ezzel csak magunknak hazudnánk. Mert legbelül nagyon is hibásnak érezzük magunkat egy-egy hibánk miatt. Míg van, amin könnyen továbbgördülünk is szemet hunyunk felette és elfogadjuk, hogy a múltunk részévé válik, vannak amelyek szüntelenül kísértenek minket megállás nélkül. A mai napig rettenetesen érzem magam azért, amit a húgommal tettem. Nem lett volna szabad megtörténnie, de abban a pillanatban, hogy először megpillantottam tudtam hogy vigyázni fogok rá. Minden nagy tesó a maga módján próbálja megvédeni a kisebbiket még akkor is, ha néha észre sem veszi, hogy átlép egy határt. Én sosem engedtem volna senkinek, hogy ártson neki mégis én voltam az, aki végül a legtöbb fájdalmat okozta neki. Az életét gyökerestül felforgattam a tettemmel. Nem voltam képes a szemébe nézni. Lehet, hogy az én életem is a feje tetejére állt és nem voltam teljesen önmagam, de ettől függetlenül még nem kellett volna megszakadnia az életemben az egyik legnagyobb és legfontosabb feladatomnak. Mindig, minden esetben megóvom a húgomat mindenféle veszélytől. Elbuktam. Ahogy az élet megannyi területén. Orvos akartam lenni. De ez az álom is már olyan messze áll tőlem, hogy szinte nem is emlékszem mi vezérelt arra, hogy ezt a pályát válasszam. Megannyi évet töltöttem a családomtól távol, hogy megtaláljam az új családomat ezzel együtt pedig önmagamat.. Mégis nem érzem úgy, hogy sokkal több válasz heverne az ölemben. Talán még több kérdésem van az élettől, amit csak az idő válaszolhat meg. A mai napig emlékszem, hogy mennyire belehasadt a szívem abba, hogy magam mögött kellett hagynom a családomat. Reménykedtem abban, hogy Olivia-nak nem kell együtt élnie az átokkal, ami engem súlyt. Vannak esetek, amikor nem következik be az átváltozás. De azt hiszem, ha visszamentem volna, hogy meggyőződjek arról, hogy átváltozott-e vagy sem, akkor nem tudtam volna újra elsétálni. Egyszer már magam mögött hagytam az életemet és mindenkit, hogy ezzel is óvjam őket önmagamtól.. Nem hiszem, hogy másodjára is képes lettem volna rá. Sokkal jobb nekik nélkülem. Már sosem leszek ugyanaz az ember, aki voltam.
Lehet, hogy mindennek már hat éve, de még mindig próbálom megtalálni önmagam. Vannak dolgok, amik nem változnak, mint például a rendmániám. Imádok rendszerezni és mindent rendben tartani magam körül. Néha hagyom, hogy eluralkodjon a káosz, de csak azért, mert olyan rettenetesen jó érzés utána minden a helyére tenni. Talán pontosan ezt csinálom. Szépen, lassan újabb meg újabb darabokat teszek a helyére, amíg újra nem építem önmagam..