Minden lánynak meg van az különlegessége, hogy megkapja a Barbie babákat, hogy játszhat a barátaival. De nekem sosem volt igazán gyerekkorom. Vagy, hogy pontosabb legyek, a babázás maradt ki. Apa nem mondta ki, de valamilyen szinten bánta, hogy nem fia születet. Leginkább ez akkor teljesedett ki, mikor a hobbijába akart belevonni.
Anya mindig is azt akarta, hogy feleljünk meg apának. Ha rend volt, akkor törölgettünk vagy együtt készítettük a vacsorát, amit szigorúan abból, amit apa hétvégén levadászott. Finomabbnál finomabb ételek kerültek az asztalra. A tanulmányaimra koncentráltam, mikor épp kaptam valamennyi szabadidőt, és nem kellet megtanulnom, hogy kell konyha késszé varázsolni a szarvas húst. Persze szerettek a konyhában is segédkezni, de ahhoz, hogy felvételt nyerjek a legjobb egyetemre és az orvosihoz megkapjam az ösztöndíjat, sajnos sok időmbe és erőfeszítésembe kerül. Az órai anyagok nehezek és sok odafigyelést követel, főleg, hogy emelt biológia és kémia szakon szorgoskodom. Hogy ne legyek lemaradva az egyetemi előkészítőhöz.
Minden a megszokott menetében telt, úgy, ahogy illet. Hétvége volt, végre alhattam volna tovább, mert előző nap három olyan dolgozatot is írnom kellet, ami erős koncentrációt követelt meg. Hiszen egy rosszul írt szó, vagy egy elbaltázott mondat és a pontjaim máris nem úgy alakulnak, ahogy én szeretném. Azt hiszem túl nagyok az elvárásaim magammal szembe. Hiszen nincs olyan sok barátom, sőt. Azt hiszem, egy biztos ember van az életemben. De őt is féltik tőlem. Nem vagyok az a tipikus bulizós lány, pedig New York pont erről híres. Elcseszett lennék? Nem hiszem.
De az álmok nem múlnak, Hiba gondolkodok mindig valamin, jönnek és elsodornak. Álmosan csoszogok a papucsomba az ablakhoz, ahol apát látom a kocsi körül sündörögni. Vadászni megy. Ismét. Felpillant az ablakhoz és int. Tudom mit jelent. Ideje menni, vadászni. Lehető leggyorsabban kapom magamra a terepszínű ruhákat. Nem rég kaptam, hogy csatlakozzak hozzá.
Persze a történések felgyorsulnak egyik pillanatban még a kocsi felé tartok, a másikban pedig az erdő kellős közepén egy távcsőbe meredek, miközben áhítattal nézem a szarvast. Az állat hatalmas volt, bundája csillogott és fogalma sem volt róla, hogy most lépet be abba a mezőbe, ahonnan már biztosan nem lesz kiút.
- Rhiannon, ne kapkodd el. Mérd fel a szél sebességét, az őz mozdulatát. Nyugodj meg. – adja az utasításokat, én pedig felemelem a fegyvert. A távcsőbe pillantva ismét szemügyre veszem a békése álldogáló egyedet. Az én áldozatom. Nekem kell kioltani az életét. Nem mehet tovább, vagy vissza a családjához. A gondolatok végére érve meghúzom a ravaszt. A combját éri a találat, de tovább ugrik, követem a puskával és ismét leadok egy lövést, majd még egyet, és végül az állat a földre kerül. A szívem összetört. A lelkem már akkor elkárhozott, mikor először meghúztam a ravaszt.
Aznap megtanultam, hogy kell kizsigerelni az állatokat úgy, hogy ne sértsem fel a belső szervüket. Hiszen akkor tönkre megy a húsuk és az pazarlás lenne. Apám szerint minden porcikájuk kincset ér. Mindent fel lehet használni. De nem tudtam, hogy ennyire fontos számára.
Viszont pár napja más is kiderült. Apa egy gyilkos. Embereket öl. A vadászat után alig egy héttel később elutaztunk. A vonaton voltam, utaztunk hazafelé, mikor egy hozzám hasonló lány felszállt és apa szemében valami megcsillant. Sosem láttam még ilyennek, csak ült és felfalta volna a tekintetével. A bólintása mindent elárult.
Felnyalábolva a táskámat leültem a lány mellé, hogy beszélgetésbe elegyedjek vele. Érdekes volt, hogy mennyire hasonlítunk. A szeme sötét volt, akár az éjszaka, a haja pontosan olyan színű volt, mint a gesztenye, ami az udvarunkba terem. Senkinek nem tudott volna ártani, békés lélek volt. Megtudtam, hogy haza utazik, de a szülei nem lesznek otthon. Kellemes elbeszélgettünk. De a vonatút véget ért, szétváltak útjaink. Amint a lány eltűnt a tömegben apa olyan hévvel kérdezett, hogy megrémültem. Elmondtam mindent, hiszen tudtam, ha nem ő, akkor én leszek a terítéken. Akkor még nem tudtam, hogy mit fog tenni.
Viszont az eltűnt lányok a tévében. Mind azok voltak, akikkel nekem kellet összeismerkedni. Hamar összerakta a képet. De arra nem is gondoltam, hogy megöli őket. A rémálmok egyre élénkebbek voltak, valóságosak. Hiszen én ölöm meg őket. Megakadályozhatnám, de akkor én lennék a következő. Gyáva vagyok? Szeretek élni! Nem akarok meghalni.