Farkasbunda. Akárhányszor látom, érzékelem, mindig meglep a maga kettősségével. Leginkább egy másik kutyám, Fang szőre hasonlít hozzá, ahogy váltakozik benne a vaskos, felső szőrzet és a sokkal puhább és bolyhosabb alsó. Az utóbbit ilyen időben leginkább a hőszigetelés miatt tartják, ha már túlestél az első sokkon, sokkal jobban kívül tartja a meleget és a párát, mint az ember várná tőle. Cserébe pedig sokkal látványosabb napvilágnál a színváltozás, hiszen az alsó szőr általában világosabb színű és így alkot egyedi mintát az állatoknál. És ugyan ő csak vérfarkas, de ilyenkor én bevallom, nem sokban látom másnak, mint bármelyik kutyát. Az állatok őszintesége az ösztön miatt ott van benne, ha bántani akart volna, akkor első körben sem engedi meg, hogy megérintsem, ezek után pedig nincs mitől komolyan félnem. Nem vagyok a legjobb mozgásban, így nem érem el teljesen, de attól még elfogadom az engedélyét és az ujjaim végig szántanak a bundáján. Lassan, óvatos mozdulatokkal kezdem el cirógatni a füle tövét, a nyakánál figyelek, hogy maradjak a gerinc vonalnál, nehogy támadásnak vegye, a hátán pedig már kitárom a tenyeremet és végig húzom, amíg érem. Utána vissza indul a kézfejem, párszor megismétli a simogatást, de végül elengedem a farkast. Apró vagyok, kellemetlenül sokat kell nyújtóznom, hogy tényleg elérjem ezt a testet. Igazából ő majdnem hosszabb mint én. Meg sem lep. Nem vagyok nagy és nem mocorgok, ha nem ül egy kutya a ruhámon nehezéknek...
- Egyébként te mégis mit műveltél a bundáddal? Egy csomó felesleges szőr és jó néhány falevél van beleragadva... gyere csak közelebb, helyre hozlak! - mosolyodom el halványan, miközben az oldalamon lévő táska felé nyúlok és kihúzok belőle egy speciális kefét. Kutyaszőrre találták ki, de ha Flokival boldogul, akkor a farkas sem lesz probléma. Meg is szaglászhatja tőlem, nincs benne semmi extra azon kívül, hogy kifejezetten kegyesen bánik el a kihullott szálakkal. Mielőtt azonban tényleg neki esnék vele a farkasnak, eltávolítom a leveleket. A legtöbb csak simán beakadt a bundájába, de néhol van egy egész kisebb ág is, amit szabályosan ki kell csavarni, hogy elengedjen. Ránézésre meg tudom mondani, mit csinált korábban ő és pontosan merre járt, mert az egyik egy ritka bokorból származik, amely a sziget egyetlen sarkában található. Hosszú sétára nekem, pár perc futásra neki. Mindegy, kijött, most már csak a fésű van hátra, ha engedi. - Zavar, ha dúdolok? - teszem fel a kérdést halvány mosollyal, miközben elhelyezkedem kényelmesen. Nem tehetek róla, ha nincs mit csinálnom és nem vagyok fáradt, akkor a zene foglal el. Éjszakánként főleg a csendes, szomorú népdalok vonzzanak...

Lady kezdi. A huskym az egyik legnagyobb kutya jelenleg a gyűjteményemben és mivel Floki fő feladata a jövőben a betegek segítése lesz, számára a dominancia mint állandó konfliktus forrás nem megfelelő viselkedés. Helyette tehát Lady és egy másik hím, aki ma nincs itt, vezetik a falkámat. Mindketten nagyon okosak, várom, hogy az aktuális vezető felmérje a farkast, majd döntsön. Nem könnyű helyzet, igaz, hogy ő csak egy kutya, de az egyik oldalról nem egyedül van, a másikról pedig neki tényleg az én védelmem a fő feladata. Ráadásul Floki igencsak engedelmes tud lenni vele szemben, ha úgy adódik. Leo mozdulata jelzi számomra először, hogy minden rendben. A spicc már akkor elindul, amikor én ugyan még nem fedeztem fel nagyobb változást Lady viselkedésében, de ő nyilván már kiszagolta. Vicces, nem? A legkisebb kutyáim egyike és a legöregebbeké a legkíváncsibb mindig. Két szimat és már komótosan is indul vissza a hullámok felé, mert az éjszaka neki szépen szólva is túl meleg a parton. Floki az utolsó, nem közelít, meg sem próbál fenyegető lenni, figyel, majd felém fordul, megszagolja a ruhámat és egyszerűen odébb megy, a másik oldalamon is tud figyelni. Ma Lady az alfa, ha baj van, akkor arról ő fogja értesíteni őket. Addig is megvan neki a maga dolga, mellé pedig belefér némi pihenés is. Mindenkinek van munkaideje, nem?
A farkas felém indul el, én pedig nem sem próbálom a kelleténél jobban átrendezni a tagjaimat miatta. Kényelmesen ülök, kissé megdőlve, a ruhám eltakarja a lábamat, mi több kell? Nincs olyan helyzet, amiben én lennénk kettőnk közül a magasabb, még állva is majdnem fölém tud tornyosulni. Apró vagyok, ebben nincs semmi új. Én már régen elfogadtam. Azért kedves tőle, hogy nem próbál felül múlni, hanem kartávolságra tőlem fekszik el a földön. Nagyon lassan, jól látható mozdulattal nyújtom ki a kezemet, hiszen ugyan érezheti a szagokat, de azért fogadok, hogy ebben a sötétben a tündér szemek pont olyan homályosan látnak mint a farkaséi, és én sem akarok hasonló meglepetéseket. Az orra felé közelítek, pár centivel előtte állítom meg a bal kezemet, időt adva neki, hogy megszaglássza és jelezze, ha nem akar további érintést. Nem mindenki szereti az állatok csoportos illatát. Nekem pedig kutyák, macskák, lovak és nyulak között telnek a napjaim, így le sem tudom mosni magamról ezt a kavalkádot. Meg a csemegéjüket sem, ami házi készítésű keksz és a maradéka a táskámban lapul. Nem vagyok hús rajongó, de a kedvükért feldolgozom és jutalom falatként remek. Kíváncsi vagyok a farkas hajlandó lenne-e megkóstolni...
- Minden rendben, nyugodtan menjetek vissza játszani - a hangom halk és megnyugtató, a kutyáknak pedig nem kell több, hogy úgy döntsenek, elég, ha a pár méterre lévő habok közül figyelnek. Meg persze sokkal viccesebb az este, ha egymást és a habokat teszik próbára. Vízben eléggé egyenlőek tudnak lenni, mindenkinek az úszási sebessége függ attól, mennyire gyorsan mozgatja a lábait. A kicsik pedig általában sokkal fürgébbek. - Szabad? - a kezem még mindig ki van nyújtva, miközben a farkas pofáját figyelem és egyértelműen jelzem, hogy ha engedi, szívesen megsimítanám a bundáját. Régen nem voltam már kapcsolatban eggyel sem úgy igazából és érdekel, milyen lehet a tapintása ennek a szőrnek. Még akkor is, ha most éppen van benne némi por és két kisebb faág, amit szándékomban áll kiszedni. Ha kutya lenne, igazából már két perce egy fésűvel estem volna neki. A szőr gondozása fontos!

A tündérek érzékei jók, sokkal jobbak, mint egy emberé, de attól még nem veszik fel a versenyt egy kutyával. Igazság szerint a legtöbb kutya szeme nem olyan jó, de a szaglásuk és a hallásuk olyasmi, amiben nyugodt szívvel bízhat az ember. Amikor feltámad a szél és háromból három kedvencem merevedik meg egyetlen pontot figyelve a nádasban, már tudom, hogy valaki jár erre. Vagy valami. Így kihúzom magamat ültömben, és én is a helyet kezdem figyelni, bármiféle mozgás után kutatva. Amely remélhetőleg nem olyan gyors, hogy pillanatok alatt véget vessen a kutyáim életének. Ostoba ötlet volt kihozni őket ide, vagy ők is megérdemlik a játékot a meleg tengervízben, a hullámok moraját és a szelet a bőrükön, ahogy arra az emberek is vágynak, amikor tudják, hogy a közelében vannak? Igazából nem először vagyok itt és eddig még nem találkoztam olyasmivel, ami veszélyes lett volna rám és az állataimra nézve itt. Ők sem reagáltak ennyire feszülten. Most viszont megrezzen a növényzet és lassan egy szürke farkas bontakozik ki az árnyékok közül. Vérfarkas, hogy pontos legyek. Amerikának ezen a részén, ilyen közel egy nagyvároshoz csak állatkertben találni egyszerű farkasokat. Belőle pedig árad egy fajta mágikus erő, amelyet ugyan magában nem ismernék fel, de a képpel együtt már nem nehéz érzékelni. Ma nincs telihold sem, így ő is nagy eséllyel csak a szabadság érzése miatt van itt. Hát legyen. Nem sajátíthatom ki a partot, még csak a partszakaszt sem.
- Szép estét! Csatlakozol? A kutyáim örömmel eljátszanak bárkivel, amíg az nem okoz nekik sérülést... de esélyes, hogy amint rájuk szólok legalább egy közelebbről is meg akar majd szaglászni. Megteheti? - furcsa, sötét van, nem sokat látok a farkasból, de valahogy ez nem aggaszt. Meg úgy alapból nincs állat, akitől én félek. A legvadabbak is megérzik a tündérekben a pártfogókat és igazi kezes bárányokká tudnak lenni. A vérfarkasok pedig egyértelműen a legokosabbak közé tartoznak. A szabály egyszerű, szerintem ő is rájött. Amíg egyik kutyám sem vérzik, szenved csonttörést vagy ilyesmi, addig én nem esek kétségbe még egy szőrmóktól. Jó, igazából még imádni is fogom és a kutyáim sem fogják tovább fixírozni, amikor valamiképp jelzi, hogy elfogadja az invitálást. Ha nem, akkor simán tovább mehet, csak ne akarjon a kutyák és közém kerülni. Önvédelmi okokból tartom őket és a feladatukat teljesítik gond nélkül.

Nem vagyok jól. Nem kell pszichológus, pszichiáter, bármilyen orvos, hogy ezt megmondja rólam. Elég, ha rám néz valaki alaposabban és tudni fogja. A magam módján igyekszem teljes életet élni, annak minden velejárójával együtt, de soha nem leszek ép. Egész, ha specifikusak akarunk lenni és a tény, hogy ezt képes vagyok humorral kezelni, már haladás. Sok ilyen apró dolog kell még, hogy végképp magam mögött tudjam hagyni a félelem és bánat csigaházát, de úgy tűnik, a technológia gyorsulásával nekem is sikerült elérnem, hogy felgyorsuljon a folyamat, amely előtte évtizedenkénti egy haladással büszkélkedhetett. A mai társadalomban túl sok az ember, New York a világ legnagyobb városaként millióknak ad otthont és ennek megfelelően senkinek nincs ideje még a szomszédjára sem, nem még foglalkozni az utcán látott random emberekkel. Állíthatják, hogy a társadalom romlik, de attól még a közbiztonság javul, kevesebb a szexizmus és az arctalanság a tömegben megvan. Még akkor is, ha én magamtól nappal nem is merészkedem ki az emberek közé, amikor éppen nem az egyik kutyámat viszem ellenőrzésre. Ők pedig legalább fele akkorák mint én, így könnyedén elbátortalanítanak minden túl kíváncsi mondémet. Embert. Hiába tudom, hogy az árnyvilág része vagyok, amit belém neveltek, az nehezen múlik el. Nem angolul gondolkodom. Nem mindig használom elsőre a megfelelő kifejezéseket és szabályokat a viselkedésben. És számomra alap, hogy mindenhova magammal viszem az állataim egy részét. Staten Island nemzeti parkként kezelt része például kiváló lehetőség éjjel a nagyobb szőrrel rendelkező kutyáimnak az úszásra. Le van zárva a turisták elől, hiába szabad a part szakasz, a Ley-vonalak azonban nem esnek messze tőle, így én könnyedén be tudok jutni még lábon és kísérettel is. A kutyáim már megtanulták, hogy nem mindenkit viszek mindig magammal, ma ismét Floki az egyik nyertes, egy éjfekete, kifejlett újfundlandi hím hatalmas bundával és szívvel. Ő már csak pár hétig marad, utána búcsút veszek tőle. Igazából már el is kezdte a beszoktatást egy 14 éves epilepsziás kislány mellett, akivel együtt kezdi a gimnáziumot, ha minden jól megy. A második legnagyobb bundával Leo, a fehér, kisméretű német spicc rendelkezik, a harmadik pedig a Lady nevű fekete-fehér husky. Nekik hiányzik leginkább egy hűs tengerparti éjszaka és némi úszás. A vizet igazából még én is kedvelem, bár csak tündérföldén vállalom, hogy belemegyek úszni, amikor helyettem az állataim figyelnek. Egy dolog viccelni a testemmel, hogy megszokni és mutogatni egyhamar nem fogom, az pedig a másik. A parton jó néhány helyen hagytak hátra növényzetet, egy nagyobb fának döntöm a hátamat és onnan figyelem, ahogy az állatok játszanak és élvezik a vizet. Ma nincsenek felhők vagy szél, így szabadon bohóckodhatnak. Még az sem zavar, amikor időnként én is kapok a sós vízből, mert kifutnak és hozzám bújnak. A tündérek stílusát idéző zöld ruha több réteg fátyol anyag, stratégiai pontokon megerősített betéttel, ennek köszönhetően pedig nem ázik át annyira, hogy zavarjon. Békés boldog nap, az én szótáramban ezt jelenti. A napfény sem hiányzik belőle. Már éppen állnék fel, hogy belegázoljak a vízbe végül én is, amikor a kutyák megmerevednek és egy irányba kezdenek figyelni. Valaki más s jár erre...

//Kinézet - bagoly és tiara nélkül x"D