Flectere si nequeo superos, Acheronta movebo

If I cannot move heaven, i will raise hell


High Rock Park
TO LOVE IS TO DESTROY, AND THAT TO BE LOVED IS TO BE THE ONE DESTROYED
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Delaney Blanchefleur
boszorkány
ranggal rendelkezem
Delaney Blanchefleur
all the stories are true


High Rock Park Empty

seraphin & delaney  
don't you dare deny
Bármennyire is tudom, hogy egyszer majd pont az lesz a vesztem, hogy ilyenkor inkább nem hajtom le a fejemet és sétálok el, de igazából erre az esetek nagy részében képtelen vagyok. A kíváncsiság elhatalmasodik rajtam és utána már nincs megállás.
- Semmi? - Nem értem, hogy mégis mire gondol, hogy mi történhetett velük aztán leesik a tantusz. - Óóóó, hogy úgy érted, hogy átváltoztak-e vagy ilyesmi. De nem. A nagynéném ugye boszorkány, mint te. A férje pedig vérfarkas. A szüleim egyszerű mondénok amúgy.. Vagyis hát az örökbefogadó szüleim. - Nem tudom, hogy mégis miért mondom el egy vadidegennek az egész családtörténetemet, de az igazság az, hogyha egyszer nekiállok beszélni, akkor elég kevés dolog van, ami le tudna állítani engem abban, hogy befejezzem.
- Igen, ezzel teljesen tisztában vagyok. Mármint szerintem a legutóbbi alkalommal igazán közel jártam a bajhoz, mert valaki a fejemben próbált meg kommunikálni velem, amire tökre bepánikoltam. - Miután a nagynéném kihúzott a pácból megbeszéltük, hogy valószínűleg egy démon volt. Meg azt is, hogy óvatosabbnak kellene lennem aztán itt vagyok megint leszólítok egy boszorkánymestert, akit rajtakaptam azon, hogy teleportált. Mintha csak vágynék arra, hogy bajba kerüljek. De pont ezért tudok egyetlen egy dolgot titokban tartani. Az én kis pánikgombomat, ami a nagynénémet jelenti. Azt azért még egyszer sem kotyogtam ki. Attól félek, ha megtenném kapnának az alkalmon, hogy elvegyék tőlem.

Seraphin Wish
Warlock
ranggal rendelkezem
Seraphin Wish
all the stories are true


High Rock Park Empty

To: Delaney
Nem nagyon tudtam erre mit reagálni, csak elmosolyodtam és röviden felnevettem. Érdekes egy lány volt, nem tudtam eldönteni, szimpatikus-e vagy sem. Amit állandó jelleggel gondoltam róla, az a vakmerő jelző volt. Hiszen az volt. Összefuthatott volna egy nálam sokkal másabb boszorkánymesterrel is, olyannal, aki nem biztos, hogy kedves és megértő lett volna vele szemben.
Elgondolkodtam a szavait hallva. Leginkább azon, miért gondolja, hogy a mi világunk részese, avagy… sokkal inkább, miért akar az lenni? De ahogy a családtagjait említette, összevontam a szemöldökömet.
- Mi történt a családoddal? – Tudtam, hogy nem tartozik rám, mégis ez volt az, ami a leginkább megragadta a figyelmemet. Habár nem kellett volna foglalkoznom vele, igazából a legkevésbé sem, hisz nem ismertem őt és volt fontosabb dolgom is. Az életem rendbetétele például, ami valahogy kisiklott az utóbbi időben. Luna, aztán Isabelle is. Nem láttam ennek az egésznek a végét. Aztán ott volt Lena is. Sóhajtottam egy aprót, majd közelebb léptem a lányhoz, de nem volt bennem ártó szándék. – Nem vagy egyszerű mondén. Látó vagy. De ettől még veszélyes, hogy látsz dolgokat. Könnyen célponttá válhatsz az árnyvilág szemében… - Magyaráztam, majd annyiban is hagytam. Igazából az ő élete volt, azt tette, amit csak akart vagy jónak látott.

Delaney Blanchefleur imádja a posztot


Delaney Blanchefleur
boszorkány
ranggal rendelkezem
Delaney Blanchefleur
all the stories are true


High Rock Park Empty

seraphin & delaney  
don't you dare deny
Néha elgondolkozom azon, hogy mikor fogom magam olyan bajba sodorni, amiből nem tudok kimászni. Viszont, mivel többé-kevésbé elég jó megérzéseim vannak az esetek nagy részében ezért meg merem kockáztatni, hogy ez nem most fog bekövetkezni. Egyszer már halálra rémültem pedig akkor nem is kerestem magamnak a bajt az sokkal inkább magától megtalált, amin talán nem is kellene csodálkoznom, ahányszor mások dolgába ütöm az orromat.
- Éééés.. Nincs otthonod, ahol megjelenthetnél vagy még sétálni akartál előtte? - Bár elég kicsi az esélye annak, hogy egy boszorkánymesternek ne lenne meg a maga helye. Mondjuk balszerencséje mindenkinek lehet, de nem tűnt annak a típusnak, mint aki nagyon szenvedne. Meg aztán, ha nagyon ki akarják húzni magukat a gödörből úgy is megtalálják a módját.
- Meglehet. De most úgy érzem ettől nem kell tartanom. - Ahogyan akkor sem éreztem, hogy a következő pillanatban mindennek vége lehet. Annyira erőlködtem és próbálkoztam, hogy közel engedjen magához, hogy valószínűleg egy életre elijesztettem, ha nem egy örökkévalóságra. - Lehet, hogy egyszerű mondén vagyok, de attól még a részese is ennek a világnak a magam módján. Nem igazán tudok szemet hunyni a családtagjaim felett és nem is fogok csak azért, mert nem túl biztonságos, hogy tudok az árnyvilág létezéséről. - Na meg persze nem én jelentem meg egy portálon keresztül egy teljesen idegen előtt és meg sem próbáltam valami kifogást kitalálni. Mármint legalább egyszerűen faképnél hagyhatott volna mindenféle magyarázat nélkül és, ha még akarnám sem hinne nekem senki, hogy mégis mit láttam. A mi világunk egyszerűen csak őrültnek nézne és kiröhögnének. Eszem ágában sincs az árnyvilágról ordítozni bárkinek. Maximum annak, akiről biztosan tudom, hogy legalább annyira a részese, mint én magam.

Seraphin Wish
Warlock
ranggal rendelkezem
Seraphin Wish
all the stories are true


High Rock Park Empty

To: Delaney
Különös kisugárzása volt a lánynak, olyan… bátornak tűnt. Az is volt. Meg vakmerő és kissé meggondolatlan is. Talán, ha egy másik boszorkánymester állt volna itt helyettem, már rég kiütötte volna egy varázslattal és mire a lány magához tért volna, már senki sem lett volna itt. De én nem az a fajta voltam, aki ilyesmihez folyamodik.
- Másik városban voltam, ha érdekel – Kár volt tagadnom, hisz még a boszorkánymester kifejezést is használta. Tudta, mi vagyok és esélyesen mindennel tisztában volt, ami az árnyvilággal volt kapcsolatos. Mármint, nem, mindennel biztos nem, hisz egy egyszerű mondén volt. Annak tűnt.
Ahogy elrakta a telefont, megkönnyebbülten sóhajtottam. Legalább abban biztos lehettem, hogy nem kürtöli világgá a történteket. Még. Reméltem, nem is fogja.
A története megért egy misét; pislogtam néhányat, értetlenül rázva meg a fejemet, egy mosoly keretében. Egek! Ez a lány tényleg vakmerő. És meggondolatlan. Egyre csak erősödött bennem ez a benyomás.
- Egyszer ez okozza a veszted. A tudásszomjad – Magyaráztam, miközben oldalra döntött fejjel figyeltem őt. Ahogy folytatta és egy elég komolynak tűnő kérdést szegezett felém, sóhajtottam. – Miért tagadnám, ha mindent láttál? Vannak látók, akik… akik sajnos vagy sem, de láthatnak minket. Ettől még jobban tennéd, ha nem ütnéd bele a szép orrod az árnyvilág dolgaiba. Hidd el, néha jobb a tudatlanság. Hunyj szemet az ilyen jelenségek fölött és éld az életed – Ez csak egy tanács volt. Valahol éreztem, hogy esze ágában se lesz betartani, talán még sértésnek is veszi, hogy mit akarok én. De ettől függetlenül tényleg azt gondoltam, jobban tenné, ha a saját életét élné és nem akarná saját magát szándékosan bajba keverni.

Delaney Blanchefleur
boszorkány
ranggal rendelkezem
Delaney Blanchefleur
all the stories are true


High Rock Park Empty

seraphin & delaney  
don't you dare deny
Egy pillanatra nem is akartam elhinni, amit hallottam. Meg sem próbálja tagadni? Azt hiszem a múltkori találkozásom az árnyvilággal elég mély sebet ejtett a lelkemen, hogy mindenkiről az első gondolatom, hogy megpróbálja elrejteni a valós önmagát. Bár a legtöbb boszorkánymester valamilyen módon pontosan ezt teszi, hiszen elég hamar lebuknának, ha nem tennék ezt meg. Bár a legtöbb ember előtt nem is kell igazán próbálkozniuk ezzel.
- Hát téged láttalak, ahogy átléptél egy portálon és megjelentél előttem. Azért azt hittem, hogy a parkba sétálni még a boszorkánymesterek is gyalog járnak. - Azért habár ez rejtett része volt valamennyire a parknak azt gondolná az ember, hogy ennél azért valamivel elővigyázatosabbak. Bár egy hétköznapi embernek talán fel sem tűnt volna, vagy nem is érdekelte volna.
Habár nem éreztem magam nagyobb biztonságban, de inkább mégis a zsebembe süllyesztettem a telefonomat. Ez tényleg megint egy olyan szituáció, amibe saját magam ugrok fejest, úgyhogy nem rángatnám bele a hibáimba a családom többi részét.
- Mondhatjuk úgy is. Bár furcsállom, hogy nem tagadod. Legutóbb, mikor találkoztam egy vámpírral és kis híján felgyújtottam a lakását, hogy bizonyítsam tisztában vagyok a dologgal.. Még mindig letagadta. - Talán ezt nem kellett volna megosztanom vele, de még azelőtt kicsúszott az ajkaimon, hogy kétszer végiggondolhattam volna mégis mit is mondok. - De ezt inkább felejtsd is el. Nem is mondtam semmit. Viszont az érdekelne, hogy miért nem próbáltad meg letagadni az árnyvilág létezését? - Értékelem az őszinteségét, de ugyanakkor a kíváncsiságom is mérhetetlen, ami engem ismerve koránt sem meglepő.

Seraphin Wish
Warlock
ranggal rendelkezem
Seraphin Wish
all the stories are true


High Rock Park Empty

To: Delaney
Azt mondtam, a tématerelés beválik: általában. De a meglepettségét látva tudtam, hogy itt mindenféle félrebeszélés hiábavaló lenne, az igazsággal előállni viszont rettentően nagy badarság lenne. Némileg tanácstalanul néztem őt, azon kattogva, mit mondjak, mi hihető, vagy mivel nem ferdítem el a valóságot úgy, hogy mégis emészthető legyen a számára. A kérdésre végül sóhajtottam egy nagyobbat és megráztam a fejemet, a kezeimet felemelve.
- Nem tagadok semmit, de nem tudom, pontosan mit láttál. Avagy… mit hiszel, mit láttál? – Kérdőn szökött fel a szemöldököm néhány pillanatra, aztán rá-rápillantottam a kezében levő telefonra. Nem akartam, hogy butaságot csináljon. Az árnyvilágot nem buktathattam le, azért talán a fejemet vették volna.
- Nincs semmiféle kifogás, de bölcsebb lenne válaszolnod… mit hiszel, mi történt az előbb? – Tettem felé egy lépést, pont akkor, mikor ő is lépett felém. Ez megmosolyogtatott, de végül megálltam. Vártam, hogy ő jöjjön még közelebb, amennyiben nem félt tőlem. – Nem bántalak, szóval nincs szükség arra a telefonra a kezedben. – Elgondolkoztam, majd oldalra döntöttem a fejem. A kezeimet még mindig feltartottam, jelezve, semmi fegyvernek minősülő tárgyat nem forgatok ujjaim között. – Találkoztál már különlegessel, ugye? – Direkt nem neveztem nevén a gyermeket; a különleges alatt bármelyik árnyvilági lényt érthette. Olyan volt, mintha tudna rólunk, vagy egy részünkről. Hisz nem félt úgy, mint kellett volna. Vagy ez csupán a jelleméből adódott? Nem mintha az lett volna a célom, hogy megfélemlítsem. Kicsit sem.

Delaney Blanchefleur imádja a posztot


Delaney Blanchefleur
boszorkány
ranggal rendelkezem
Delaney Blanchefleur
all the stories are true


High Rock Park Empty

seraphin & delaney  
don't you dare deny
Nem akartam hinni a szemeimnek. Mekkora volt az esélye annak, hogy eddig a családtagjaimon kívül nem volt szerencsém egyetlen alvilágihoz sem most pedig már a másodikba sikerült belerohannom. Óvatosabbnak kellett lennem ez alkalommal, hiszen legutóbb sem volt hajlandó beismerni az illető, hogy vámpír. Most azonban szó szerint láttam, hogy átlépett egy portálon, hiszen a semmiből jelent meg. Ebből kifolyólag pedig semmi esélye nincs arra, hogy ezt az egészet letagadja.
- Wow. - Nem tudtam semmi mást kinyögni, ami miatt valószínűleg bolondnak nézett vagy legalábbis olyasvalakinek, aki be volt szívva és rácsodálkozott a tökéletes "bűvésztrükkjére". Már előre látom, hogy ez lesz a fő kifogása. Viszont, mivel nem ismerem ezért a telefonomba úgy kapaszkodom, mintha csak az életem múlna rajta.
- Ugye nem akarod ezt az egészet most letagadni? - Nem tudom, hogy lenne energiám még egyszer addig a pontig elmenni, míg legutóbb. Bár akkor kis híján sikerült felgyújtanom a lakását a srácnak, mert be akartam bizonyítani, hogy tudok az árnyvilág létezéséről, de még az sem volt elég ahhoz, hogy felfedje az igazságot. Nem tudom, hogy miért tagadta ennyire, de szerintem már soha nem is fogom megtudni bármennyire is szeretném. Azóta se láttam, úgyhogy vagy tényleg csak képzelődtem, vagy ennyire meg akarja őrizni a titkát.
- Bár nagyon kíváncsi lennék arra, hogy mégis milyen kifogásokkal tudsz előállni erre az egészre. - Tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy mégis mennyire meredek dolgokkal tudna előállni. Nem én leszek az, aki megpróbálja visszafogni a kreativitását.
Egy lépést teszek felé és a karomat összefonom a mellkasom előtt, miközben továbbra is szorítom a kezemben a telefonomat és készen állok arra, hogyha szükséges akkor csörögjek rögtön a nagynénémnek. Habár az egész vonal vészhelyzetekre van kialakítva és egyszer már használnom is kellett nem azt jelenti, hogy tényleg minden egyes alkalommal meg tud jelenni, de ha nem is ő valaki biztosan tudná, hogy bajban vagyok onnan pedig csak idő kérdése, hogy megtalálnak. Néhány helyzetből pedig talán még ki is tudom húzni magam.  

Seraphin Wish imádja a posztot


Seraphin Wish
Warlock
ranggal rendelkezem
Seraphin Wish
all the stories are true


High Rock Park Empty

To: Delaney
Nehéz lett volna állást foglalni abban a kérdésben, szerettem-e warlock lenni vagy sem. Hisz megvoltak a maga előnyei, de pont így a hátrányai is. A hátránya az öröklét volt és a magány. Bármikor találtam valakit, idejekorán távozott mellőlem, teljesen magamra hagyva. Egy részem úgy gondolta, hogy Isabelle is erre a listára fog kerülni és rettegtem ettől. Túl sokat veszítettem már és nem akartam újra átélni. Pont elég volt az, hogy Luna többé már nem számított rám és teljességgel kizárt az életéből. Pedig ő… egek. Az örökkévalóság ott lett volna arra, hogy támogassuk egymást. Egy család legyünk. De elszúrtam és kegyetlenül büntet érte. Megérdemlem és mégsem. Nem tehettem semmit Aleseáért, hisz túl makacs volt az a lány. Túl vakmerő. Senki és semmi nem tudta eltántorítani az elképzeléseitől, ez pedig a vesztét okozta. Ha ott lettem volna vele… talán pontosan ugyanaz történt volna, mint ami történt.
Vagy talán én is odavesztem volna, vele együtt.
A depresszív gondolatok állandóan ott keringtek a fejemben, hiába igyekeztem teljesen elnyomni azokat és nem kimutatni, attól még léteztek. És szinte emésztettek lassan belülről.
Ám visszatérve arra, mi is az egyik előnye annak, ami vagyok… az nem más, mint az, hogy képes vagyok portálokon keresztül eljutni A-ból, B-be. Jobb, mint az autó, busz, vonat, repülő. Idő hatékony és gyors, pillanatok kérdése az egész. Persze, el lehet szúrni ezt az egyszerű trükköt is, de én sosem jártam még úgy.
Most is épp egy portálon keresztül léptem át New York „küszöbét” a kis kirándulásomból. Eleinte fel sem tűnt, hogy nem vagyok egyedül: megigazgattam a ruhámat, az ingemet, még a hajamba is beletúrtam. Ez volt az a pont, mikor megéreztem magamon két szempárt. Lassan odapillantottam és kisebb sokkot kaptam.
- Oh, öhm… - Fogalmam sem volt arról, mennyit látott, így nem is tudtam, mit és mennyit mondhatnék. Azonban az, hogy a telefonja ott pihent a kezében, nem sejtetett semmi jót. – Jól vagy, kedves...? – Kérdeztem halkan, téve felé két lépést. A tématerelés beválik. Általában.

Delaney Blanchefleur imádja a posztot


Delaney Blanchefleur
boszorkány
ranggal rendelkezem
Delaney Blanchefleur
all the stories are true


High Rock Park Empty

seraphin & delaney  
don't you dare deny
Még mindig nem dolgoztam fel azt, ami legutóbb történt. Nem is tudom, hogy mit gondoltam. Be akartam bizonyítani, hogy a srác vámpír ezért képes voltam elsétálni vele egyenesen a lakására. Meg is halhattam volna. Talán csak a szerencsének köszönhető, hogy nem tépte fel a torkomat abban a pillanatban, hogy felértünk a lakására. Még mindig nem értem, hogy miért engedett el csak úgy. Az is lehet, hogy csak még inkább akarta bizonyítani a tényt, hogy ő nem vámpír. Ha nem volt az, akkor sikerült totális idiótát csinálnom magamból. De nem. Biztos vagyok benne, hogy annak a férfinak a vállán szemfogak harapásnyomait láttam és azért került rám a vére. Nem mellesleg, ha tényleg csak egy őrült lettem volna, aki a sok tini novella elolvasása miatt képzelte az egészet, akkor mégis miért vitt fel a lakására? Mármint a legtöbb esetben az emberek nem vinnének fel valakit a lakásukra, aki egyfolytában vámpírnak nevezi őket, ha nem lenne igaz. Ki ne akarna egy ilyen őrülttől a lehető legtávolabb kerülni?
Szükségem volt arra, hogy kiszellőztessem a fejemet, hogy átgondoljam mennyire is csináltam idiótát magamból. Bár az is sokat megmagyaráz igazából, hogy azóta se láttam beugrani a munkahelyemre. Talán sikeresen elüldöztem magam mellől egy törzsvásárlót a hülyeségemmel.
Nagyot sóhajtottam és beletúrtam a hajamba, majd körbenéztem, hogy merre is lehetek. Nem nagyon figyeltem, hogy ténylegesen merre is megyek csak arra indultam, amerre a lábam vitt és lehetőleg út is volt. Nem volt túlságosan ismerős a környék és szinte egy lelket sem láttam errefelé. Talán tényleg egy olyan helyre sikerült vándorolnom, ahova a kutya se jár. Mintha egy parkban lennék, de még ezt sem tudom megmondani pontosan. Furcsa, hogy egy lélek sincs a környéken. Végül azonban a legszimpatikusabbnak tűnő irány felé fordulok és elindulok arra, hogy kilyukadjak egy lehetőleg ismerős helyen.
Azonban hirtelen megtorpanok, amikor egy portál ismerős formája jelenik meg előttem. Akaratlanul is a telefonomhoz nyúlok, hogyha kell iderángassam a nagynénémet. Egyrészt félek, hogy mégis miért pont előttem történik ez, ugyanakkor ott van az is, hogy kíváncsi vagyok mégis ki fog átlépni a túloldalán ezért még mielőtt megcsörgetném a vészhelyzetes telefonszámunkat megvárom kinek a tekintetével találkozik a sajátom.  

Seraphin Wish imádja a posztot


Silent Brothers
adminisztrátor
ranggal rendelkezem
Silent Brothers
all the stories are true


High Rock Park Empty
--- szabad játéktér ---

Lola Bloodshadow
Praetor
ranggal rendelkezem
Lola Bloodshadow
all the stories are true


High Rock Park Empty
cole & emily
you look familiar
Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar találkozni fogok Ophelia-val, de úgy tűnik, hogy a sorsnak igen csak különleges humora van, amiért talán hálásnak kellene lennem, de annyi fájdalmat okoztam neki, hogy még koránt sem álltam készen arra, hogy újra szembenézzek vele a történtek után.
Persze azért segített az, hogy ki tudtam kapcsolni az agyamat és az ügyre fókuszálni, amiben láthatóan mind a ketten nyomozunk, ami annyira nem könnyítette meg a dolgokat, de ha csak a tárgyilagos dolgokon kattogott az agyam, akkor legalább egy kis időre ki tudtam zárni az elbűvölő mosolyát, a gyönyörű szemeit..
Ismét elkalandoztak a gondolataim, aminek következtében sikerült kis híján fellöknöm egy apróbb termetű nőt, aki után rögtön utánanyúltam, hogy megtámasszam, mielőtt még a földre eshetett volna. - Basszus, ne haragudj. - Nyögtem ki, hiszen ez most tényleg az én hibám volt. Nem olyan régen már belerohantam valakibe, akiről kiderült, hogy tényleg őt kerestem, de ebben az esetben most erről szó sem volt. Viszont mégis valahogy ismerősnek tűnt a lány, mintha már láttam volna. De egyelőre nem igazán tudtam hova helyezni az arcát. - Ugye, nem esett bajod? - Tettem fel a kérdést és csak ekkor eszméltem rá, hogy az egyik kezem még mindig a derekán pihen. - Oh, bocsi.. Ne haragudj. - Elhúztam, majd a tarkómat kezdtem el vakargatni.
- Általában nem szoktam másokba belerohanni, úgyhogy nem tudom most mi következik. Megbocsájtasz, vagy egy életre elátkozol..? - Határozottan reméltem, hogy nem az utóbbi, de talán azért is próbáltam fenntartani ezt a kis beszélgetést, mert addig úgy sem hagyott volna nyugton az elmém, amíg ki nem találom, hogy honnan is ismerős az arca.

Silent Brothers
adminisztrátor
ranggal rendelkezem
Silent Brothers
all the stories are true


High Rock Park Empty
-- szabad játéktér --

Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true


High Rock Park Empty
felix & peony
❀ i'm so sorry i failed you
Tudtam jól, hogy a közelben van, hogy itt van mégis szerettem volna meggyőzni magam arról, hogy ez nem az igazság. Megannyi alkalommal volt szerencsém már őt látni magam előtt, de bármennyire is kínzó volt mindig tudtam, hogy nem valóságos. De most nem így volt. Éreztem őt. Láttam és éreztem, hogy ez tényleg ő, hogy tényleg itt van. A bűntudat pedig vészjóslóan terjedt szét a mellkasomban, szinte mindent elpusztítva bennem, felégetve. Egyedül a menekülés iránti vágy maradt. Ezért is fordultam meg és legszívesebben nyitottam volna egy portált, de az emberek között nem lett volna túlságosan tanácsos egy ilyen húzást megejteni.. Pedig mennyire csábított a gondolat.
Nem volt menekvés. A karjaim közé vetette magát. Éreztem újra az illatát az aprócska testét a karjaim között, hiszen a karjaim úgy fonódtak köré, mintha csak tegnap váltunk volna el. Vannak dolgok, amelyek kegyetlenül berögzülnek az elménkbe ilyen volt ez is, hogy akaratlanul záródtak össze körülötte a karjaim. Nem én irányítottam egyszerűen csak megtörtént.
Aztán jön a pofon. A pofon, amelyből több milliót megérdemeltem volna. A földön is rugdoshatott volna, hiszen megérdemelném.. Mégis az elmém egy része továbbra is küzd a valóság ellen, hogy itt van, hogy előttem áll.. - Nem vagy valós.. Nem.. Nem.. - Rázom meg a fejemet és két kezemmel a hajamba túrok szinte legszívesebben egytől-egyig kitépnék minden egyes hajszálat csak azért, hogy megszabadulhassak a tehertől, ami nyúzza a lelkemet. Lehunyom a szememet és szinte imádkozom, hogy tényleg csak egy rossz rémálom legyen az egész, hogy nem kell szembesülnöm a tetteimmel. Akkor is gyáva voltam és most is rettentően gyáva vagyok, mert még csak a szemébe sem merek nézni. Nem érdemlem meg. Végül azonban újra kinyitom a szemeimet és látom, hogy még mindig itt van. Valós. Túlságosan is valós. - Tényleg itt vagy.. Te most tényleg.. - Nagyot nyelek és érzem, ahogyan egyfajta pánik rohan végig a testemen, alig kapok levegőt a víz is kiver.. Nem lehet itt. Nem lehetek a közelében. Nem szabad.
ha valami nem jó csak szólj! ❀

Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true


High Rock Park Empty
finally i found you
Érzem. Érzem az energiáját. Hogy is felejthettem volna el mikor évszázadok óta ezt keresem, emiatt jártam be a bolygót, hogy végre újra elntsön ez a melegség, ami mellette mindig elönt.  És most itt van, bár nem látom, de érzem, szinte kézzel foghatóan. Forgatom a fejem, és pörgök vele én is, hogy kiszúrjam a szőke tincseket, azokat a kiskutyaszemeket, és addig lököm félre az embereket, míg meg nem pillantom, ugyan háttal nekem, mint aki újra menekülni akarna, de ott van végre. Több száz év után újra itt van, előttem, és csak pár méter választ el tőle.
Mégis tétován teszem meg az első lépést felé. Nem tudom, kiáltanom kellene-e neki, vagy csak szimplán odaszaladni, és átöleli, mert nem lát. Érez, mert látom a hátán ahogy kapkodja a levegőt. Érzem a feszültségét, de ez nem elég ahhoz, hogy meghátráljak. – Felix! -  Elkiáltom magam, csak hogy végre hátra forduljon és megbizonyosodjak róla, hogy tényleg ő az, tényleg az én Felixem az. Gondolkodás nélkül kezdek el futni felé, egyre gyorsabban, pedig csak pár méter volt közöttünk. – Felix… - A nevét suttogva fonom karjaimat a nyakába, lassítva, hogy kicsit enyhítsem a becsapódást. Reflexből fúrom arcom a nyakába, pár másodpercre csak. Mennyivel másabb ő, mint Théo. Mennyivel biztonságosabb ő, mint Théo. Mennyire hiányzott…
Elhúzódom tőle, úgy nézve fel rá, és mielőtt megállíthatnám magam, lendül a kezem, és lekeverek neki egy istenes pofont. Legszívesebben még egyet adnék, de a kíváncsiságom erősebb, mint a „bosszú”.
- Hol voltál? Hogy mertél elktűnni? Tudod te milyen régóta kereslek? Jól vagy? Nem ért baj? – Zúdítom rá a kérdéseimet, ne érdekelve, hogy körbevesz egy rakat ember, szorongatom a kezét, mint ötéves kislány, ha megleli a mikulást.
me & you

Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true


High Rock Park Empty
felix & peony
❀ i'm so sorry i failed you
Néha már olyan régóta menekülünk egy emlékkép elől, hogy lassan álommá válik a fejünkben. Azonban a rémkép, a fájdalom örökre a szívünkbe ivódik ezzel is jelezvén, hogy mindez valóság, egy megszűnni nem kívánó kín, mely a végső pillanatunkig kegyetlenül elkísér.
Megannyi alkalommal láttam már magam előtt az egyetlen barátomat, az igazi lelki társamat, de csak most szembesültem igazán azzal, hogy mindez mit is jelent igazából. Több évszázad alatt nem tudtam elfelejteni, lezárni magamban a történteket. Talán sosem fogom őket feledni. Nem is szabadna elfelejtem, hogy milyen szörnyeteg ember vagyok, hogy mi is lakozik legbelül bennem. Mégis menekülök annak reményében, hogy soha nem fog utolérni engem a végzetem, ami olyan kegyetlenül lebeg a fejem felett.
Mégis nem számítottam arra, hogy ilyen hamar megtörténik az, amikor újra láthatom. Egy részem menekülni akart. El akartam hagyni az államokat, visszatérni Európába egy sokkal békésebb vidékre, de nem menekülhetek mindig. Szembe kell néznem a problémáimmal még akkor is, ha ez a legnehezebb dolog az életemben.
Nem tudtam megmondani akkor sem, ha akartam volna, hogy tényleg őt látom és nem csak az elmém űz velem valami ostoba játékot. Tudom, hogy soha nem fog megbocsájtani nekem, ha rájön az igazságra. A lelkem azonban úgy sóvárgott iránta, hogy képes lettem volna még hazugságban is élni csak azért, hogy egy percet eltölthessek vele békében. Hogy megoldást találhassak a megoldhatatlanra. Mert elbuktam, cserben hagytam őt olyan módon, amelynél nagyobb hibát, vétket nem hordozhatok magammal az örökkévalóságig végezetéig.
Annyi alkalommal lebegett felettem a gondolat, hogy fel kellene adnom, hogy könnyebb lenne véget vetni hosszú utamnak, mint szembesülni a tetteim következményével. Még most sem voltam hajlandó elengedni. Tudtam, hogy itt van. Olyan könnyedén szúrtam ki a tömegből, hiszen szépséghez senki másé nem fogható. Mégis, mielőtt még észrevehetett volna hátrálni kezdtem, menekülni, ahogyan mindig is. Nem állok erre készen. Fuldokolni kezdtem, hiába vettem levegőt az nem jutott el a tüdőmbe. Teljes pánik töltötte meg a testemet. Nem volt menekvés. Pedig ez volt az egyetlen dolog, amit igazán ismertem, s amihez mérhetetlenül értettem.
ha valami nem jó csak szólj!  ❀

ranggal rendelkezem
Ajánlott tartalom
all the stories are true


High Rock Park Empty
1 / 2 oldal
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Hard Rock Kávézó
» Harambee park
» Állami park
» Corona Park
» Griffith park