Mély levegőt vesz, s élvezi az átmeneti feszítő érzést mellkasánál, ahogy az emberi test tüdeje telítődik, de jólesőn lehunyt szemei nem az élenynek szólnak, hanem annak a beállt változásnak, melyből rajta kívül környezetében egyetlen élőlény sem érzékel semmit. Finom rezonancia apró hullámaiként jutnak el hozzá a jelenlét félreismerhetetlen bizonyítékai a szemmel nem érzékelhető közegben, hogy aztán úgy érjen célba, ahogy a széllökések által felkavart nyugalmú tenger simít végig hullámaival a partvonalon. Ő ezt a hullámot, eme érintést ismerősként fogadja, hiába az eltelt idő. Halandók számára felfoghatatlan éonokat töltöttek el a Mennyek Országában, ezt az aurát még úgysem esik nehezére azonosítani, hogy intenzitása jól érezhetően enyhült, ragyogása valamily ismeretlen erő hatására megroppant. Nem adja jelét annak, hogy felfigyelt közeledésére, sőt, izmai egyetlen moccanást sem tesznek, külsős szemlélődő számára olybá tűnhet, az esti égboltot kémlelő férfi mélyen jár a gondolatai között, oly messze talán, mint amekkora a távolság az emberek, s a csillagok között. Ebben nem is tévednének, nem teljes mértékben. Elvégre, valóban távol van. Odafent jár, és a fény őreire gondol, Mennyek lakóira, egészen pontosan, egyre közülük, ám pillantását nem a fekete vásznon pislákoló ékpontok kötik le. Nem, figyelmét az ég ezüstös golyóbisának, ezzel pedig, metaforikusan, az égitest angyalának szenteli.
- Nem szükséges a csendhez és az árnyakhoz ragaszkodnod. - szólal meg végül, le nem véve szemét a teliholdról, de mégis gyengéd mozdulattal rántva le a leplet a színjátékról, miszerint ne lenne tisztában a jelenlétével. Tónusában nem találni indulatot, ahogy utasító él után is felesleges volna kutatni. Azt már csak mentálisan fűzi hozzá, hang, s szavak nélkül hagyva, hogy nem találja méltónak a nőhöz az efféle gondos, félő óvatosságot, hiszen esszenciája egykoron maga volt a magabiztosság, a tiszta eltökéltség és kérlelhetlenség. Sammael tisztelte azt az angyalt. Ennek köszönhető az, hogy noha hangja, csakúgy, mint mindig, most sem bővelkedik az érzelmekben, fenti megszólalása nyugodtan regisztrálható afféle kérésként, melyet egy régi ismerős intéz egy másik felé.
- Mi hozza hozzám Isten végrehajtóját? - hóhérok voltak mindketten, lesújtván, ha az Úr hangja eképp szólott, most a kérdésben mégis egy másik van elbújtatva: mikor tűnt el a nőalak feje fölül a glória?
Elhangzott kérdésére már megvannak a maga elképzelései, teóriái. Úgy sejti, kérést kíván intézni hozzá, ha nem így volna, nem e sétányt taposnák most lábai. Bizonyos, hogy nem a Halál társaságának gondolata vonzotta őt ide. Nem okolja őt miatta, s hogy ezt fizikailag is éreztesse, leveszi tekintetét az égről és lassan felé fordul.
- Sariel. - évezredek óta most először gördül le a neve az ajkairól, az alkalmat megtoldva egy kurta biccentéssel. Kimértnek tetszhet, ám gesztusai többet elárulnak, mint amennyit laikus szem ki tudna belőlük olvasni. A Hold angyalán landoló pillantása és nyugodt attitűdje elárulja, hogy bármit feltételezett magában róla a másik, se kontrollálhatatlan vérszomjat, se csillapíthatatlan dühöt nem hordoz. Mi több, még az is kimondható, hogy a maga obszidián lényének módján, örül a látványának.

Volt idő, különösen röviddel azután, hogy az Úr fényes birodalmából alávéttetett, amikor még a méreg egész valóját átitatta, s ezáltal jelen volt minden egyes szavában, minden tettének mozgatórugója ettől csöpögött. Ez az énje volt az, amelyik nem hagyott nyugtot az első emberpárnak, s amelyik dühvel és keserű megvetéssel fordult mindenki felé, aki csak megközelítette őt. De az már nagyon régen volt, és aligha szólt többről, mint egy haragos gyermek tombolásáról. Mostanra egészen más méreg már ő. Magáé az életé. Elfogadta pozícióját a Teremtésben, hiszen száműzetése sem szólt másról, mint arról, hogy egy nagy gépezet része, egy olyan képé, amelyből nem távolítható el és amelybe nincs beleszólása, hogy mikor szerepel rajta, s mikor nem. Mindegy, mi történik, egy kozmikus mérleg túloldalán kell állnia az Élettel szemben. És most, hogy visszatért, nem dédelgetett olyan illúziókat, hogy sokáig legfeljebb fojtott suttogások tárgyát képezné, hiszen puszta jelenléte is, hiába igyekszik auráját tompítani, fodrozódásokat okoz a lét vizének felszínén. Hasonlókat ahhoz, mint amik Sariel irányából jutottak el őhozzá. Messze nem olyan intenzív ez a jelenlét, mint annak idején a Mennyben, de felismeri. Hiszen még a rátapasdt mocsok alatt is ott rejlik egy halovány, fényes derengés, aminek valósággal nyelvén érzi az ízét, ahogy ajkait elnyitva mély levegőt szív be.
- Miért tartanám sértőnek a társaságodat? - az ő szemében a nő nem vétett ellene, ha valakinek, bármilyen kontextusban említette is őt, azzal nem tett mást, minthogy olyan hírt adott tovább, aminek terjedése egyébként is annyira lehetne megállítható, mint egy olyan erdőtűz pusztításának megfékezése, melynek lángjait nem fojtja el sem homok, sem pedig víz. Ugyanakkor a kérdés mögött apró, stratégiai fogás bújik meg, hiszen nem csupán elárulja, hogy nem viseltet felé megvetéssel, de azzal, hogy választ vár, valójában az egykori angyaltól kívánja hallani, hogy szerinte mivel érdemelte ki a dühét. Viszont, bár sajátságos módon próbálja rávezetni a másikat a nyílt lapokkal való játékra, nem rosszindulat hajtja ezt a gépet. Nem fog váratlanul közelebb lépni hozzá és a torka után kapni, ahogy más módon sem tervez kezet emelni Sarielre. Ahogy engedi érzékeinek végigvizsgálni a nő rezdüléseit, arra következtet, hogy ezt más már előtte megtette, ami megmagyarázná számára ezt a fajta tartózkodást.
- Kíváncsi volnál a személyemre? - ezt őszintén kétli, így a kérdés maga is költői csupán, hiába a felvont szemöldöke. Afelől nincs kétsége, hogy a nő válaszokra vágyik, azonban úgy érzi, kérdései kimondottan specifikusak. Aligha jelent meg csak azért, hogy lássa, a megbizonyosodás lehetett az első lépés, igen, de úgy véli, most, hogy az megvolt, eltörpül amellett, ami valóban érdekli.. amire valóban szüksége van. Ez csak megerősítést nyer azzal, hogy meghallja kérdését. Legszívesebben elmosolyodna, de nem enged meg arcizmainak efféle luxust, most nem. Helyette alig láthatóan bólint egyet, tudomásul véve Sariel kíváncsiságának tárgyát és jelezve ezzel azt is, hogy számított erre.Mintegy válaszul, először az ég felé pillant, csak azután szólal meg újra.
- Aligha történhet bármi eme világban az Ő akarata nélkül. - utal ezalatt Atyjukra és arra, hogy amiképp félreállítása, úgy visszatérte is több, mint valószínűen elsősorban Mennybéli döntés eredménye. Igaz, az Ő útjai, ahogy az emberek is tartják, kifürkészhetetlenek, így elhamarkodott volna explicizten olyasmit közölni, hogy maga Isten keze húzta vissza a Halált a sakktáblára.
- Nem mondhatnám, hogy halott voltam. nem úgy, ahogy a halandók lehelik ki a lelküket, legalábbis. - rá nem várt sem Menny, sem Pokol. Más volt ez a formája a létezésnek.
- Hiányoztam? - végigméri Sariel arcát, mielőtt pillantását mélyen az övébe fúrná. Természetesen, újfent költői kérdés ez, a gondosan fenntartott távolság beszédesebb a megformált szavaknál. Nem mintha burkolt szemrehányás volna ez részéről, de ha már így alakult, a maga humortalan módján szórakozhat egy kicsit.
- Mondd csak, mióta nem kötnek szárnyaid a Mennyhez? - enged meg magának ezúttal ő egy kérdést.

Ha táplál is vele szemben bármiféle negatív érzelmet, legyen az megvetés vagy düh, abból kifolyólag, amit Sariel tett, arról sem arcának rezdülései, sem sztoikus nyugalommal, kitartóan fürkésző pillantása nem árulkodnak. Helyettük más gesztusai már beszédesebbek, például az, ahogy nem csupán fejét fordítja felé, de testével is odafordul, miközben a nő mondandóját hallgatja vagy az, ahogy kezeit higgadtan pihenteti háta mögött, csak akkor változik pozíciójuk, mikor éjfekete nadrágjának zsebeibe süllyeszti őket, mindkét mozzanattal érzékeltetve, hogy felesleges ellenségeskedéstől vagy amolyan megtorlás gyanánti támadástól tartania. Noha szavaira lassan bólintva reagál és néhány lépéssel közelebb mozdul hozzá, haragnak a szikrája sem lobban fel bensőjében, lépéseit is kalkuláltan teszi meg, épp csak annyit mozdulva irányába, hogy a másik azt ne fogadja fenyegető szándékúnak, de általuk kilép a sötétből és hagyja, hogy a közeli utcalámpa narancsszínű zónájának fénye vetüljön vonásaira. Elvégre, korábban éppen ő volt az, aki azt mondta Sarielnek, hogy nem szükséges a csendhez és az árnyakhoz ragaszkodni, ideje hát, hogy tettekkel is alátámassza ezt és lerombolja a másikban a szemmel láthatóan vastag fallá épített tartózkodást.
- Egy részlet, mely akkor nem volt számomra ismert. - nem hazudik, nem tudott róla, hogy a boszorkánymesterek csoportjában az egyik jelenlévő a pokol egyik hercegének leszármazottja. Nem mintha ez az összképen sok mindent változtatna, a gyilkosság ténye még nem módosul ettől, ahogy az sem, hogy visszatérése első pillanataiban energiáit, valós esszenciáját szabadjára engedve elvette mindenki életét, akik szemtanújává váltak annak, hogy a Halál újra a Földre lépett. Véletlen volt-e, hogy az egyik helyszínen tartózkodó boszorkány az egyik főbűn megtestesítőjét mondhatta az apjának? Ez már egy érdekesebbb kérdés, amire jelenleg nem tudna válaszolni, megdönthetetlen tényként biztosan nem. Annyi bizonyos, hogy ha valamilyen úton-módon az idő kereke visszafelé kezdene el forogni, az események ugyanazon mederben csordulnának végig újra. Meglehet, valamilyen szintű bűnbánatot kellene tanúsítania, ennek egyetlen rezdülésében sincs nyoma.
- Mindazonáltal nem vétettél. Visszatértem aligha lett volna hosszú időkig titok, Irigység pedig, amennyiben revans reményében utat kíván találni hozzám, megleli majd. - azt már nem árulja el a másiknak, hogy mivel sosem rajongott a másak háta mögötti hadviselésért, illetve a nyilvánvalók rejtegetéséért, ő maga fog még a közeljövőben látogatást tenni Leviathannál. Így aztán iménti szavai inkább affélem egnyugtatásul szolgálnak a nő felé, gyakorlatilag azt közölvén, hogy értelmetlen egy kiadott válasz miatt feszengenie. Ha nem így kapja meg, hát más módon kényszeríti ki a herceg, ezért emiatt igazságtalan volna tombolással vagy további erőszakkal viseltetnie a néhai angyal felé. A következő szavak hatására még egy szelíd, ámbár kissé sötét mosoly is megjelenik az arcán. Nem túl gyakori ajkainak ehhez hasonló felfelé görbülése, de most nem kívánja útját állni.
- Szépséges Sariel, trónra törekvő démonnak látsz, hogy ily hízelgő szavakkal illetsz? Vagy csupán hájjal kenegetsz, mielőtt a nyílt tűzre tennél? - könnyen félreérthetőnek hathatnak szavai, hiszen úgy értelmezhető, mintha a kérdéseket szemrehányás céljával tenné fel, de a halovány mosoly az arcán az elmondója annak, hogy ez igazából non-egzisztens fekete humora, egy rég eltemetett angyali lét gyenge próbálkozása a felszínre kaparásra. Mivel valóban van mindkettejüknek olyan lényük, egy maradvány a Mennyből, amit nincs értelme tagadni, kérdéseivel az a célja, hogy erre emlékeztesse és arra, hogy nem várja el a nőtől, hogy megmagyarázhatatlan jelenségként kezelje vagy felnézzen rá.
- A históriánk elég régre nyúlik vissza. - régebbre, mint azt halandó elmek épes volna felfogni. - Elég régre ahhoz, hogy kettőnk között ne legyenek kötelezőek az illedelmességi megjegyzések. - elvégre, Isten hóhéraként, Sariel sem kis titulust tudhat magáénak, hasonlót, ráadásul, ahogy , úgy én is sújtottam, mikor az ukáz úgy szólt.
- Valóban sok idő telt el. Jó látni. - egy újabb őszinte megszólalás részéről, mely közben még vonásai is lágyulnak, noha az éj leple alatt kérdéses, hogy ez mennyire észrevehető. Mégis, a kettő együtt kiadja a ki nem mondott reakciót: te is hiányoztál.
- Mi oka volt az Úrnak kiutasítani a számára egyik kedves égi pengeforgatóját? - talán indiszkrét rákáérdezni, mi miatt bukott alá, de mivel az imént vetette fel, hogy mellőzhetőek az illemkörök, ő nem akad fenn ezen, hanghordozására viszont odafigyel, hogy a nő számára ne hasson bántónak. - Csak nem kezdtél konkurencia lenni a nagy harcos számára? - utal ezalatt egy újabb humorpróbálkozással Michaelre.
Ahogy Azazelt említi, haragot érzékel felőle, ezért egy pillanatra az elnyúló sétányra tekint, aztán vissza a nő szemeihez.
- Tarts velem! - bök fejével az előttük lévő térkövezett kis korzóra. - És közben kiadhatod a dühöd. - ez az ő jelzése arra, hogy szívesen meghallgatja a részleteket, nyitott tenyerét felfelé tartva még jobbját is felajánlja Sarielnek.