descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
jude && panda || the day we met
if i cannot move heaven, i will raise hell
Jude Simmons
❖ Mondén

avatar
Tartózkodási hely :
● NEW YORK ●
Karaktered arca :
● GRANT GUSTIN ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

panda & jude
❀ and the illusion starts to tear
A fejemben kavargó kérdéseim sokaságát egyre csak újabbak követték, mintha minden egyes elhangzott válasza újabb miérteket szült volna. Egyszerre bosszantott és szórakoztatott, szüntelen váltakozva kavarogtak bennem az érzések azzal a rengeteg kérdéssel karöltve, amit a szavai hagytak maguk után, én pedig szépen lassan azon kaptam magam, hogy élvezem a társaságot. Azt, hogy csupán az övét-e, egyelőre nem tudtam eldönteni.
- Teljesen normális ember? – ismétlem utána, az én kérdő hangsúlyomba viszont vegyül némi szórakozott meglepettség is. – Ezt majd távozáskor ne feledd el megemlíteni az itt dolgozóknak is, mert akkor ezek szerint egész idáig tévedésben éltünk mindannyian.
A fejem óvatosan nekitámasztom az ablak üvegének, és úgy figyelem újra az udvar nyugalmát, tekintetem hiába szeretne megint érdeklődve visszakalandozni a társaságom arcvonásai irányába, nem hagyom, zöldes íriszeim a lustán tekergő kinti falevelek örvényébe fúrom.
- Ne hidd, hogy nem méltányolandó az ajánlatod, de mondd, az eszedbe sem jutott, hogy egy „kis friss levegő”, meg egy jelentéktelenül rövid „kiszakadás az unalmas keretek közül” talán többet árt, mint használ? Hogy a kedvem, ami már annyira megszokta a mindennapok unalmas körforgását, kiszakadva belőle, majd újra belekényszerítve talán jobban szenvedne, mintha békén hagynád?
Látogatók távoznak keresztül az udvaron, egy fehér köpenyes nővér sétál mellettük, hevesen gesztikulálva, majd félúton, elköszönésként még kezet ráz velük, mielőtt visszaindul a kórház falai közé, míg a másik kettő szépen lassan kikopik a látóteremből. Az udvar ezen része újra nyugalomba burkolózik, én pedig akaratlanul is elképzelem, hogy nemsokára az Ő távolodó barna fürtjeit fogom ugyaninnen figyelni, ahogy magával viszi a szabadságom ígéretét is, és magam is meglepem vele, ahogy azt kívánom, menjen, és vigye tőlem minél messzebb az ajánlatát, mielőtt menthetetlenül eljátszom az elfogadásának gondolatával.
- Nyomasztó… - hümmögök halkan a szón, mintha több jelentést adhatnék neki, minél tovább forgatom a gondolataim között. – Milyen találó megfogalmazás. Ugyanakkor, amíg én rá vagyok kényszerítve, te önként vállalod, mégis mit árul el ez rólad?
Akadékos szavaim halvány mosoly kíséri, ami határozottan tompít azok provokatív mivoltán. Választ nem várok, inkább csak remélem, ugyan magam sem tudom, mégis milyet. Osztoztunk az elmék iránti kíváncsi érdeklődésben, mégis elképzelhetetlennek tűnt egy afféle rajongás, ahol bárki is önszántából töltené egy ilyen helyen az oly’ értékes idejét. Pláne, ha fikarcnyit sincs róla jobb véleménnyel, mint én.
- Minden mögött bújik meg önös érdek, ezzel igazán nem okoztál meglepetést, Panda. – a szemem sarkából rásandítok, az arcomon, bármennyire is küzdök, még mindig valamiféle mosolyszerű bujkál. A nevét viszont elég csupán egyszer kiejtenem, egyből hozzáidomul, és bármennyire is különleges, elképzelni se tudnék hozzá másikat. – Ellenben érdekes neved van, nem hiszem, hogy valaha is találkoztam volna vele. Az államokban születtél?
Az engem érintő témákat végül szándékosan kerülöm, mintha meg sem hallottam volna. Panda minden eddigi kellemetlensége ellenére remek társaságnak bizonyult, én pedig rég találtam olyan beszélgetőpartnert, aki ennyi kedves bájba tudja csavarni az egyébként meglepően elmés mondandóját. Hosszú hónapok óta nem akadt egyetlen ember sem, kinek hangjába ne vegyült volna sajnálkozás, ha szóba kerültem, és én még nem voltam készen feladni ezt azzal, hogy magamról beszélek.
szüntelen imádlak még akkor is, ha elfelejtettem hogy kell írni :'((<333 ❀
Pandalena Frost
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
new ❀ Y O R K ❀
Hobbi :
criminal ❀ M I N D S ❀
Karaktered arca :
danielle ❀ P A N A B A K E R ❀
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

panda & jude
❀ you're not crazy
Megannyi módja van annak, hogy valakinek a bizalmába férkőzzünk. Nem, mintha annyira az érdek vezérelne, bár ez is ott van, mint lehetséges opció. Hiszen felkeltette a figyelmemet és mindig szeretem szemmel követni a számomra érdekes alanyokat. Lehet, hogy ezt mások talán kihasználásnak veszik, de néha túlságosan is érdekel, mi zajlik mások fejében. Sokszor találgattam, hogy mégis mi rejtőzhet a fejükben, de sok sötét gondolat kavarodott az egészhez így inkább könnyedén elengedtem az egészet és megpróbáltam olvasni az emberekben, a tevékenységeikben. Sokszor egy apró mozdulat sokkal árulkodóbb, mint amit verbálisan lekommunikál.
- Talán nem vagy olyan, mint azok az emberekhez, akikhez bejárok, de pont ez tesz téged különlegessé. Szeretnélek jobban megismerni, többet megtudni rólad, hogy miért is vagy lényegében itt, hiszen láthatóan elsőre azt mondanám, hogy egy teljesen normális ember vagy, aki valami félreértés keretei között került ide. Mert vagy nem vagy őrült, vagy iszonyatosan jól játszod magad és akkor határozottan még jobban érdekelnél. S, egy kis friss levegő apró betekintésért cserébe mindig jó alkunak tűnik, nem? - Persze az már más kérdés, hogyha el akarna szökni mellőlem és a szabadságot kergetné, akkor erre nem lenne lehetősége, hiszen meggyőződnék arról, hogy ne tudjon öt lépésnél nagyobb távolságot felvenni tőlem. Mint valami kis nyakörv úgy tekeredne köré a mágiám, ami nem engedné, hogy elszabaduljon mellőlem. Az már más kérdés, hogy ő ebből mit érzékelne. Elméletileg elmegyógyintézetben vagyunk, nem? Mégis ki hinne neki, ha valami láthatatlan bűvkörről kezdene beszélni, amivel magamhoz láncoltam? Nagy valószínűséggel senki. Mégis szeretném bizalomra építeni mindezt, de magam sem tudom, hogy sikerülni fog-e.
- Mi lenne, ha ahelyett, hogy a kedved beletörődne a jelenlegi állapotba, inkább arra koncentrálna, hogy jobb lehessen? Biztos vagyok benne, hogy örülne magának, mint majom a farkának, ha kiszabadulhatna az unalmas keretek közül. - Senki nem szereti a szüntelen állandóságot. Néha igen is vágyunk arra, hogy egy kicsit kiszakadhassunk a szürke hétköznapokból. Természetesen ugyanígy vágyunk néha pontosan ezekre a szürke hétköznapokra. Egyik sem jó. Az állandó váltakozás, de az sem, ha nincs semmilyen változás az életünkben. Mondhatni elég elégedetlen népségek vagyunk. Hiszen soha semmi nem jó. Mindenben könnyedén megláthatjuk a rosszat.
- Ezt rögtön gondoltam, de szerintem mindkettőnknek kellemesebb lenne a lehető legtávolabb ettől a helytől. Igazán nyomasztó tud lenni. - Nem hiába érzem én is kényelmesebben magam ezeken a falakon kívül, de ettől függetlenül nem mondhatnám, hogy nem szeretek idejárni. Hiszen itt mindig valami újat láthatok, valami ami furcsa módon melengeti a bensőmet, hiszen mindig is imádtam az érdekes embereket és talán itt, ezen falak között találhatóak a legérdekesebbek. Azok, akik nap, mint nap kitartóan dolgoznak, s azok is, akiknek elméjük különleges módon változott meg a normálistól, ami igazán lebilincselő tud lenni. Mindannyian másként látjuk a világot, de mikor igazán szembetűnő különbségről van szó, akkor tudunk igazán ámulni-bámulni.
- Pandalena Frost. De szólíts nyugodtan csak Panda-nak. - Mosollyal az arcomon figyelem minden rezdülését, szinte olvasni kívánok benne, de valahogy mégis rettentően nehéznek találom. Mintha maga köré húzott volna egy erőteljes falat, amin senkit nem enged áthatolni. - Természetesen, ha nem akarod megosztani velem, vagy gondolkodnál rajta, hogy megoszd azt is megértem, de az érdeklődésem pusztán szakmai, talán egy kicsit önös érdek is megbújik mögötte. - Mindig lényűgözőnek találtam a mondéneket, akiknek egyetlen egy élet adatott meg arra, hogy hibázzanak, jót cselekedjenek, hogy szeressenek. Míg nekünk egy kínzó örökkévalóság áll a rendelkezésünkre ebből.

imááádlak

Jude Simmons
❖ Mondén

avatar
Tartózkodási hely :
● NEW YORK ●
Karaktered arca :
● GRANT GUSTIN ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

panda & jude
❀ and the illusion starts to tear
Az említett szabad levegő gondolata úgy simítja végig a bőröm, mint az ablakon beszűrődő gyenge napfény sugarai, és hirtelen olyan elemi erővel kezdek vágyakozni utána, mint már nagyon rég, bár ezt azért hangosan nem ismerném be. Pláne nem neki, aki mindezt akaratom ellenére képes kiváltani belőlem. Én évek óta nem kaptam mást, csak üres ígéreteket és kéretlen figyelmet, Ő viszont úgy tűnt, minden tiltakozásom dacára önként, ártó szándék nélkül óhajtja nekem adni az idejét. Nem kellett körülnéznem, hogy tudjam, nem erőlteti rá senki, az arcán megbújó kedvesség ellenére a szemeiben ott csillogott valamiféle ijesztő határozottság, ami biztosított afelől, hogy Őt bizony semmire sem lehet rákényszeríteni.
- Bár tényleg méltányolom az ígéreted, muszáj vagyok rákérdezni, hogy mégis miért is ajánlod fel ilyen nagylelkűen a segítséged? És kérlek, ne mondd, hogy felkeltette a figyelmed, ahogy némán üldögélek itt minden egyes alkalommal, mert tudom, hogy ennyire még te sem unatkoznál. Láttam, kikkel szoktál beszélgetni, nyilván tisztában vagy a bomlott elmék nyújtotta minden izgalommal, és bizonyára azt is tudod, hogy az enyém meg sem közelíti azokét az emberekét. Szóval? Ma miért én?
Szűnhetetlen bizalmatlanságomba ugyan nem vegyült semmiféle személyes ellenérzés, ugyanakkor nem voltam biztos benne, hogy ezzel Ő is tisztában van, ám a tény, hogy még mindig nem távozott, holott megtehette volna, azért arra engedett következtetni, hogy Őt sem olyan könnyű ám megsérteni. Nem láttam a fejébe, de látszólag gond nélkül pergett le róla minden éles, tapintatlan megjegyzésem, sértett önérzet és automatikus támadás helyett csupán okos gondolatokat kaptam válaszul, olyasfajta meglátásokat, amiknek legtöbbször csak a sokat tapasztalt emberek vannak birtokában.
- Talán meggyőzni a kedvem arról, hogy ez így jó neki, nem tűnik elég kihívásnak? – érdeklődve vonom fel a szemöldököm, és még az ajkaim is halovány mosolyra görbülnek. Felesleges vitába bonyolódnunk, minden kétkedő szava igazolja, hogy nem tudnám meggyőzni a kedvem jólléte felől, sőt talán még azt is sejti, magam sem voltam biztos benne, hogy ez valójában jó-e. Minden esetre nem az Ő tiszte volt emiatt aggódni, nekem pedig rengeteg munkámba tellett, mire idáig jutottam, és ennek fényében nem is akartam engedni egy szabadtéri séta és némi kellemesnek tűnő társaság kósza ígéretének. Legalábbis nem könnyen, főleg miután szüntelen ott motoszkált bennem valamiféle kellemetlen érzés, hogy ez is csupán addig tart, amíg érdekesnek talál. A múltam titkainak birtokában valószínűleg gyorsan érdeklődését vesztené, és én is csak egy lennék azok közül, akiknek a társaságát lecseréli egy újra, izgalmasabbra.  
-  Örömmel átadom a helyem. – felelem színtelen hangon, a tekintetem közben követi az övét, és elidőzik a kinti világ örökmozgó mivoltán. Érzem a hangszínén, hogy semmi komolyság nem rejtőzik a szavak mögött, mégis akaratlanul elgondolkozom azon, mégis ki akarhatná ezt önként magának, na, meg hogy egy ilyen kijelentés nem megér-e alapból egy beutalót a purgatóriumba.
Abban viszont azért van valami tisztelendő, hogy nem enged a közmédia nyomásának, és ha olvasott, avagy hallott is bármit a történetemről, mégis veszi a fáradtságot, hogy több forrásból tájékozódjon. Ugyanakkor ebbe is igyekszem nem többet belelátni a kíváncsi firkászok lelkesedésénél, akik csupán újabb ismeretlen részletet szeretnének magunkénak tudni egy vezető cikk reményében, és nem riadnak vissza maguk kreálni egyet, ha nem kapják meg. Az emberi természet szakadatlan kíváncsisága mindannyinkban ott gyökerezik, ám kevesen tudnak mit kezdeni a rendelkezésükre álló információkkal.
- Mondd csak, hogy is hívnak?  - sandítok rá vissza a szemem sarkából egyetlen pillanatra csupán, amíg felteszem a kérdést, majd gondolataim zavartalan áramlásának érdekében inkább újra a kinti terepet kezdem figyelni. Az elhangzott kérését a múltammal kapcsolatban pedig, nem hogy nem válaszolom meg, de még pofátlanul figyelmen kívül is hagyom.
szüntelen imádlak <333 ❀
Pandalena Frost
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
new ❀ Y O R K ❀
Hobbi :
criminal ❀ M I N D S ❀
Karaktered arca :
danielle ❀ P A N A B A K E R ❀
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

panda & jude
❀ you're not crazy
Minden kapcsolat alapja a bizalom. Most pedig erre építkezem. Nem tudom, hogy miért igazából, de felkeltette a figyelmemet. Talán a szüntelenül magányba burkolózás.. Vagy egyszerűen csak olyan különcnek tűnik itt a többiek között, hogy már szinte reflektorfényt irányít magára. Nem is számít. Az egyszer biztos, hogy addig nem nyugszom, míg rá nem jövök, hogy mi is lakozik ez az álca mögött, az erőteljes védelmi falak mögött, amelyet érezhetően maga köré emelt.
- Lehet, hogy nem pont most rögtön, de elég sok helyre elér a kezem, ha úgy akarom, szóval a segítségem mindig ott lebeg majd, mint egy lehetséges opció. Akár egy kicsit ki is léphetnél ebből a nyomasztó közegből a szabad levegőre. - Igazából ezt is csak az én társaságomban tehetné meg, ahol azért be nem állna a szám, érdeklődnék minden egyes részlet iránt. Szeretem megfigyelni az embereket, hallgatni őket, de amikor már kialakul egyfajta minta egy emberben, hogy ugyanazt a lemezt löki, akkor már egy normális emberi lény is továbbáll, de én, aki ténylegesen odafigyelek minden rezdülésre és mozdulatra.. Már rég fejvesztve menekülök.
- Biztos vagyok benne, hogy egy idő után azért a kedved erre is ráun. Néha akaratlanul is új kihívásokat keresünk, valamit ami megbabonáz bennünket. De vajon, ami elsőre fénylik és magához vonz, az vajon tényleg annyi mindent tartogat magában, vagy egyszerűen csak egy remekül felépített álca lenne az egész? - Lehet, hogy tényleg ő a legelvetemültebb itt mind közül. Nem olvastam az aktáját, nem is fogom. Félek az befolyásolna az akaratomon kívül. Sokszor elolvasunk egy véleményt, ami habár felnyitja a szemünket néhány dologra, ugyanakkor erősen eltol minket egy irányba, hogy egyfajta egyetértést csikarjon ki belőlünk, hogy jé, tényleg. Pedig igazából egyáltalán nem értünk egyet.. Egyszerűen csak elvesztettük önmagunkat a gondolatok kavalkádjában.
- Hmm.. S mi van még? Bár persze már a pudingért egyértelműen megérné beköltözni. - Tekintetemet leemelem róla és kinézek az ablakon. - A kilátás is egész kellemes igazad van.. Talán nekem is be kellene csekkolnom.. - Ha már ő sem kívánja komolyan venni a helyzetet én sem teszek másképpen. Meg aztán egy normális ember számára még egyfajta kikapcsolódásnak is tűnhetne az, hogy ide beköltözik. De én jobb szeretem a saját lakásomat. Sokkal békésebb.
- Ha valaki más által elmesélt történetre lennék kíváncsi, amelynek során úgy forgatják ki a történéseket, a szavaidat ahogyan kedvük tartja talán meg is tenném. De én téged kérdezlek, mert tőled akarom hallani. Nem valakinek a véleményével keveredő maszlagot. - Sosem szerettem az újságokban leközölt híreket olvasni. Persze, egy újságíró legyen pártatlan, de ez lehetetlen. Emberek vagyunk és legtöbbször az írásunk tökéletesen tükrözi az igazi véleményünket.
imááádlak  ❀
Jude Simmons
❖ Mondén

avatar
Tartózkodási hely :
● NEW YORK ●
Karaktered arca :
● GRANT GUSTIN ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

panda & jude
❀ and the illusion starts to tear
Az a kellemetlen érzésem támadt mogyorószín tekintete súlya alatt, hogy átlát rajtam. Azt, hogy vajon mennyire, még egyelőre nem tudtam volna megmondani, gyanakvó szemeim nem tudtak többet leolvasni az arcáról, de néhány perc alatt közelebb jutott az igazsághoz, mint az itt dolgozók többsége, és ez valahol mélyen azért egy kicsit szórakoztatott.
- Még, ha fel is ajánlanád, nem hinném, hogy itt tudnék kezdeni vele bármit is. – keserédes mosolyra húzom a számat egy rövidke pillanat erejéig, majd hagyom ismét a semmibe veszni a hirtelen jött, őszintétlen jókedvem.
Egy percig sem hittem benne, hogy eleget tudna tenni az ajánlatának, vagy, hogyha arra kérném, távozzon, akkor szó nélkül megtenné, de az agyamban forgó fogaskerekek túlontúl fáradtak voltak további felesleges kötekedéshez, és bár magamnak sem akaródzott igazán bevallani, de az ügyesen forgatott szavai határozottan élvezhető társaságot sejtettek, így egyre kevésbé volt ellenemre a társasága. A csendes belenyugvás lassan érdeklődéssé nőtte ki magát, hiába próbáltam küzdeni ellene.
- Talán a kedvemnek akkor jó, ha itt ülhetek az ablakban egyedül, a különösebb epizódjait pedig a dolgozóknak tartogatja, mert ők valamivel bosszantóbbak, mint a jelenléted.
Mindenkinek van tűréshatára, én pedig jobb elfoglaltság híján előszeretettel feszegettem azt, mióta idekerültem, és roppantul érdekelt, az övé vajon hol ér véget. Legbelül talán vágytam is, hogy megtudjam, elérjem, átlépjem, hogy Ő feladja, én pedig diadalittasan ismét elmondhassam, velem nem érdemes vesződni, hisz sokszor azok sem teszik, akiknek muszáj. Bizonyítani akartam, hogy ugyanolyan, mint a többi kíváncsi idegen, mielőtt Ő bizonyíthatná, hogy nincs igazam. Aztán végül neki sikerült előbb megtalálni az enyém partvonalát.
- Remek az ellátás, szép kilátással, kedves személyzettel. Tudtad, hogy a vaníliás puding itt kapta a legmagasabb értékelést egész Manhattanben?
Komolytalan szavaim átitatja a hangomban csendülő gúny, ami az én lelkembe is belemar egy kicsit, és kedvem szerint egyből visszaszívnám a goromba szavakat, ha tehetném. Érzem, hogy a viselkedésem átlép egy határt, ahol már jogosan nem takarózhatok holmi diagnózisba foglalt dühkezelési problémával, mellesleg már csak azért sem, mert az utóbbi időben már nem rendelkezem ilyennel, ellenben a kíváncsisága olyan témát érint, ami akaratlanul is feltép bennem néhány mélyre eltemetett indulatot.
- Ha pusztán ennyi érdekel, akkor lapozz fel néhány régebbi újságot, szalagcím voltam, ott aztán millió verziót találsz az esetemre, ki is választhatod a kedvenced.  
Nem is az lep meg, hogy az ittlétem érdekli, inkább a bennem növekvő csalódottság, amiért az esetem ismételten előrébb való valaki számára, mint a személyem, még akkor is, ha csak egy újabb idegenről van is szó. Még akkor is, ha ehhez már igazán hozzászokhattam volna.
jajjte <333 ❀
Pandalena Frost
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
new ❀ Y O R K ❀
Hobbi :
criminal ❀ M I N D S ❀
Karaktered arca :
danielle ❀ P A N A B A K E R ❀
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

panda & jude
❀ you're not crazy
Egyik ember sem könnyű eset. Aki azt meri mondani, hogy valaki mindig teljes mértékben mosolygás és boldogság.. Teljesen könnyed vele a kapcsolat az nem ismeri a másik felet egyáltalán. Hiszen egy kapcsolat nem az egyoldalú dolgokról szól. Aki állandóan mosolyog, jókedvű és nyitott annak a lelkében legtöbbször ott lakozik a sötétség, amit nem akar megosztani másokkal mert fél, ha megteszi, akkor utána már nem lesz visszaút. Minden valóságos lesz. Szüksége lesz valakire, aki támaszt nyújt a számára, hiszen egyszer megtette és olyan jó érzés volt, ahogyan a sok teher felszabadul a lelkéről. Mégis sokkal egyszerűbb egyedül élni ebben a világban, mit sem törődve másokkal mindig csak a saját módunkon oldva meg a gondjainkat.
- Lehet, hogy itt sok mindenben nem ismert a szabad akarat, de ez nem azt jelenti, hogy én ezt nem ajánlanám fel neked. - Nem számít, hogy mennyire goromba, mogorva, vagy nem is tudom mi lenne erre a megfelelő szó, nem tágítok, hogy valami azért talán megbújhat a védekező mechanizmus alatt. Persze ezzel tulajdonképpen pont ellentmondok annak, hogy nyugodtan megmondhatja, hogy takarodjak a fenébe, de valahogy nem érdekel. Senki nem fekete fehér én sem, s ha nem mondja a képembe ezeket a szavakat én nem tágítok. - Hát nem úgy tűnik, hogy annyira jól meglenne. - Bár talán nála ez lehet a jó állapot. Soha nem tudhatjuk, hogy kinél mi is igazán a jó, normális állapot. Hiszen mihez képest hasonlítjuk a dolgokat..
- Akárhányszor itt voltam, mindig szinte itt ültél az ablakban, egy magadban. Egyszer sem láttalak tombolni, nem voltak különösebb epizódjaid, úgyhogy felkeltetted a figyelmemet. - Nem szeretek mellébeszélni, habár néhanapján előfordul, hogy füllentek dolgokról, de annak is megvan a helye, ideje és leginkább oka. - Miért is kerültél ide, ha szabad kérdeznem? - Őszintén érdekelt, hogy mit fog mondani, habár szerintem már épp elégszer rágta át magát ezeken a témakörökön, kérdéseken ahhoz, hogy elege legyen belőle legalább tíz életre. Mégis sokkal kellemesebb valaki történetét a saját szájából hallani, mintsem egy papírról felolvasni, ahol nem tükröződnek az érzelmek csak a kőkemény tények, amelyek koránt sem alkotnak annyira egész képet.
remélem megfelel  ❀
Jude Simmons
❖ Mondén

avatar
Tartózkodási hely :
● NEW YORK ●
Karaktered arca :
● GRANT GUSTIN ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

panda & jude
❀ and the illusion starts to tear
Meglep, hogy marad. A szemem sarkából figyelem, ahogy egy könnyed mozdulattal felugrik az ablakpárkányra, és nekidönti a hátát a fehérre mázolt falnak, közben igyekszem túllendülni a csalódottságomon. A legtöbbjüknek elegendő néhány mogorva szó, és még a legkitartóbbak is feladják a próbálkozást némi jelentőségteljes hallgatás után, mert hát mégis ki vesződne valakivel, akinek látszólag semmi igénye a társaságra? Legszívesebben én sem tenném, esetemben viszont nem opció az, hogy felálljak és elsétáljak a gondolataim elől, nem nemes hát, hogy másnak meghagyom ezt a lehetőséget?
Ő viszont csak azért is marad, a mosolyával együtt, ami valamiféle szelíd kedvességet kölcsönöz az ablaküvegben visszatükröződő vonásainak.
- A szabad akarat ugyanakkor ritka kiváltság eme falak között. – rántom meg a vállam, mintha ez teljességgel természetes része lenne egy pszichiátriai kezelésnek. Talán az is, minden esetre én nem pazarolok erre több szót, hisz egy ilyen intézmény működését úgyis csak az láthatja át, aki belülről tapasztalja. A hozzá hasonló látogatók számára a világ összes szava is kevés lenne, hogy megértsék, mit jelent itt az erőszak nélküli kényszer, milyen, mikor valamit lehet, de nem szabad.  - Viszont kedvem jól érzi magát így, úgyhogy kedves felajánlás, de ne fáradj vele.
Színtelen hangom ellenére is biztos vagyok benne, hogy, mind ketten tudjuk is, ez nem igaz. Részemről mondjuk kifejezetten kételkedtem abban, hogy a kedvem valaha is közelebb kerül a jóhoz ennél a nyugodt és érdektelen állapotnál, de ezt már természetesen nem közöltem vele. Igazából egyáltalán semmit nem akartam megosztani vele, és már pont eleget kellett orvosokkal beszélgetnem ahhoz, hogy tudjam, a legjobb módja annak, hogy ne is kelljen, ha a másik fél beszél.    
De ha már így szóba hoztad, mondd, mi utalta arra, hogy beszélgetni akarok bárkivel is? - lassan fordítom felé fáradt szemeim, a kék íriszek pedig akaratlanul is elidőznek a barátságos arcot keretező hullámos fürtökön. – Szokatlanul gyanús, ha valaki csendben van, igaz?
Ebben mondjuk volt némi igazság, de úgy tűnt, a nővéreket ma valahogy nem zavarja a szobára nehezedő szokatlan nyugalom, ami valószínűleg újfent csak egy vihar előtti csend.  A lelkem egy kis darabja kívánta, hogy az Ekbom szindrómás beteg sikítva őrjöngeni kezdjen a bőrét ellepő, nem létező bogaraktól, vagy az erotomán paranoiában szenvedő nő hisztériás dührohamot kapjon, amiért nem engedik be hozzá a filmsztár szerelmét, aki valójában sosem látogatta meg, valószínűleg egyáltalán nincsenek kapcsolatban, vagy ha mégis, már egész biztos távoltartási végzést kért ellene zaklatás miatt. Valahol mélyen menthetetlenül vágytam a nyugalmat felváltó káosz iránt, ami egyben a látogatási idő végét is jelentette volna, akartam, hogy történjen valami, mielőtt még a rendíthetetlen mosoly lerombolja minden védelmem és újra vágyakozni kezdek valaki olyan társasága iránt, aki a legkevésbé sem állandó.

de... de amúgy lassan tényleg :c ❀
Pandalena Frost
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
new ❀ Y O R K ❀
Hobbi :
criminal ❀ M I N D S ❀
Karaktered arca :
danielle ❀ P A N A B A K E R ❀
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

panda & jude
❀ you're not crazy
Miután az ember már sokszor volt egy bizonyos helyen olyan könnyedén és magabiztosan jár fel, s alá, hogy már nem is ül ki furcsa tekintet az arcára, amikor valaki éppen egy egész sakktáblát erőszakol a szájába, vagy teljesen függetlenül a körülményektől az egyik pillanatban sír, a következőben nevet, majd dühöng és utána végül sír és kacag egyszerre. Az utóbbi érzést én magam is sokszor átéreztem már, amikor magam sem tudtam, hogy mit is kellene éreznem. Olyankor általában úgy érezzük, hogy az egész életünk darabokra hullik s ez ellen semmit nem tehetünk az ég egy adta világon. Csak elfogadhatjuk más különösebben nem is vár ránk.
Azonban, amikor már mindent megfigyelhetünk egy teremben és szinte mindig ugyanaz történik meg újra és újra, már-már egy kivehető mintát tudunk felfedezni az életünkben, avagy jelen helyzetben az itt tartózkodásommal kapcsolatban. A fiú, aki az ablakban ücsörög, szinte mindig kifelé bámul egyszerűen, mintha máshol kellene lennie. Egy másik életben talán.. Egyáltalán nem láttam rajta soha megmutatkozni azt, hogy talán tényleg olyan őrült lenne, vagy akár csak egy kicsit is, de azért még nem mentem el olyan messzire, hogy kíváncsiskodjak róla miket csinál, amikor nem vagyok itt, vagy éppenséggel mi az, amiért lényegében ő most ezen falak közé van zárva. Saját magam akartam megtapasztalni, hogy mégis kivel állok szemben.
Kedvesen nyitok felé és egyfajta goromba, rideg távolságtartó még csak rám sem néző stílussal szembesülök. Mégis valahogy nem igazán tudom azt mondani, hogy hibáztatom. Valószínűleg bezárva a négy fal közé nekem sem lenne túlságosan jó kedvem. Itt szerintem senki nem mondhatja el magáról, hogy csak kikapcsolódni jöttem önként és dalolva, mert végül is miért is ne tettem volna meg.. Szóval mit sem törődve az elutasító stílusával mosolyogva foglalok helyet vele szemben az ablakpárkányon. - Semmi sem erőszak, mindössze csak azt gondoltam, hogy egy kis társaság feldobná a kedvedet, vagy akarnál valakivel beszélgetni, aki nos.. Nem minden idejét itt tölti. - Valaki, aki kívülállónak számít. Nem itt dolgozom, nem itt élek.. Bár, ha itt élnék ezen falak között, akkor marha jól csinálnám az álcázást, hogy ki be járkálok. Meg aztán.. Az ingyen pudingért tutira megérné.
remélem megfelel  ❀
Jude Simmons
❖ Mondén

avatar
Tartózkodási hely :
● NEW YORK ●
Karaktered arca :
● GRANT GUSTIN ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

panda & jude
❀ and the illusion starts to tear
Két fehérruhás ápoló beszélgetett az udvaron, hajuk feszes kontyba tűzve pihent a tarkójukon, ujjaik között kávésbögréket szorongatva csacsogtak egymással már vagy nyolc egész perce. Nem hallhattam őket több emelet magasból, de igazából nem is érdekeltek, csak két fehér foltként csúfították el a tavaszba boruló udvar megszokott formáit. Meg sem tudnám mondani, mikor indultak el vissza az épületbe, jelenlétük a legkevésbé sem volt érdekes számomra, így világos íriszeim inkább Kelet Harlem romos lakóházai és a mögötte magasodó Upper West Side égig nyújtózó felhőkarcolóinak végtelen sokaságába fúrom a távolban. Hosszú hónapok óta figyelem már a csillogó ablaküvegek fényét, az East River partján futó autóút szüntelen forgalmát, vagy épp az utcák állandó nyüzsgését, így Manhattan forgataga akaratlanul is beleégett az elmémbe. Az épületek sziluettjének képe vetült még a csukott szemhéjaim belső falára is, és minél tovább néztem őket a maszatos ablaküvegen keresztül, annál inkább kitörölte Brooklyn ismerős utcáinak fényét a gondolataim közül. Az a barátságos zsúfoltság képe, amit valaha annyira szerettem a kerületben, egészen megfakult, de még Manhattan szüntelen csillogása sem volt elég ahhoz, hogy a honvágy tompa sajgását teljesen feledtesse velem.
Halk nyüzsgés támad a teremben, az udvarról visszaérkező nővérek nesztelenül igyekszenek rendet tenni néhány izgatott beteg körül, gondosan ügyelve arra, hogy még véletlenül se emeljék fel a hangjukat, mintha csak egyetlen élesen kiejtett szó ránk szabadítaná a poklot. Igaz, én sem tudnám bizton állítani, hogy nem így lenne.
A látogatók óvatos mozdulattal lépnek be az ajtón, most alig páran vannak, de a jelenlétük így is kezelhetetlen indulattal tölti el egyik-másik beteget, akik könnyed természetességgel adnak hangot az örömüknek, csalódottságuknak, félelmüknek, függően attól, kinek épp mi történik a koponyája falain belül. Részemről nem izgatom magam, csak kényelmesen kinyújtom hosszú lábaimat, cipőm talpát nekinyomva a kétszárnyú ablak párkányának végéhez, és figyelem tovább a külvilág hangtalan mozgását, amíg egy hang meg nem szólít.
Tudom, hogy nem hozzám jött, hisz hozzám nem érkeznek látogatók, így a legkevésbé sem kívánatos számomra a jelenléte, főleg, miután barátságosan csilingelő hangja menthetetlenül megzavarja a fejemben kavargó gondolatok lusta örvényét.  
- Ugyan, az itt a legkevésbé sem érdekel senkit, hogy mi mit bánunk, és mit nem. – szavaim határozottan keserűen csendülnek az Ő barátságos hangjához képest, de túlságosan nehéznek érzem a fejem, hogy ez aggasszon. Tekintetem egy pillanatra sem fordítom felé, szemeim továbbra is a külvilág hívogató káoszán időzik helyette. – Úgyhogy csatlakozz, ha kedved tarja, én megakadályozni úgysem tudom.
Felhúzom eddig kinyújtva heverő lábaim, hogy helyet adjak neki az ablakpárkányon, amennyiben úgy dönt, hogy cseppet sem megnyerő modorom ellenére is élvezni kívánja a társaságom minimális örömét.
ígérem ennél azért lesz jobb :c ❀
Pandalena Frost
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
new ❀ Y O R K ❀
Hobbi :
criminal ❀ M I N D S ❀
Karaktered arca :
danielle ❀ P A N A B A K E R ❀
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

panda & jude
❀ you're not crazy
Mindig is volt valami elképesztően csodálatos az őrült, instabil elmékben. A pszichopaták pedig maguk voltak a legédesebb gyümölcsök. Olyan élénk, leleményes elmével rendelkeztek, amelyhez hasonlót kevés esetben lehet úgy igazán megvizsgálni. Nem minden pszichopata változik gyilkossá, lesz kegyetlen. Vannak a némán árnyékok között megbúvó példányok, akik pontosan tudják, hogy mikor, miképpen kell lecsapniuk a mit sem sejtő áldozataikra. Ezalatt sem feltétlen kell azt érteni, hogy megölnének bárkit. Inkább csak a lelküket törik darabokra anélkül, hogy igazán tudná valaki, hogy mi is történt vele. Néha észre sem vesszük, hogy mennyire kihasználnak minket. Alárendelté válunk egy kapcsolatban, ha elég jól csinálja az illető fel sem tűnik, sőt még örömünket is lelhetjük abban, hogy szolgáljuk.
A környéket riogató sorozatgyilkosnak búcsút intettek. Elzárták és megannyi ember kíváncsi arra, hogy elbeszélgessen vele, hogy megérthesse az indítékait, hogy miért ölte meg az embereket, hogy mi volt az oka.. Hogy miképpen tudott szinte szüntelenül szem előtt elhelyezkedni anélkül, hogy bárki is gyanakodott volna rá. Aki pedig rámutatott, hogy már pedig ő az, nem kapott mást, mint egy kinevetést. Egyenest az arcába. Nem hittek neki, bolondnak gondolták, elmeháborodottnak. S, lehet nem éppen a legtisztább elmével rendelkezik, de pontosan ez a meglátás kellett neki ahhoz, hogy tisztábban lásson mit mások. Egy kicsit más irányba gondolkodni, nem követni a kijárt utat, hanem a sajátját taposta ki. Mégsem hittek neki. Csak akkor, mikor késő volt. Mégis addigra egyfajta bizalom bimbózott kettejük között. Mindenki őrültnek, hitte bolondnak, flúgosnak. Az egyetlen aki hitt benne az ő volt. Egy szakadék felett egyensúlyozott, egyensúlyozik. Nincs jó és rossz döntés. Számára nincs.
Mégis nem ez az egyetlen dolog, ami felkeltette az érdeklődésem. Egy alakot mindig megtalált a tekintetem. Szinte mindig túlságosan békésen, vágyakozva tekintett az ablak túloldalára. Nem olyan volt, mint a többiek, akinek legalább egy furcsa szokása lett volna. Hogy ordítozva vagdalja magát a földhöz, vagy éppen a sakktáblán lévő bábukat teszi a szájába azt nézve, hogy vajon mennyi is fér bele. Mintha minden nap más eredményt várt volna olyan lelkesedéssel csinálta. Még ebben is volt valami megmosolyogtató, és szívbemarkolón keserű. Mindannyian egyszerű emberek voltak, egy apró hiba, egy apró félresikerült pillanat, valami amit talán megmásíthattak volna, ha máshogy döntenek és letaszítja őket a valóság, a józan ész határáról.
Végül a kíváncsiságomat ezúttal nem vagyok képes legyűrni. Odalépek az ablakpárkányban kuporgó alakhoz. - Szia! Ugye nem bánod, ha esetleg csatlakozom hozzád? - Kedves, barátságos mosollyal pillantok az irányába, de olyan érzésem támad, mintha nem is akarna észrevenni, vagy egyszerűen csak nem szándékozik elfordítani a tekintetét az ablaktól, a külvilágtól.
remélem megfelel  ❀
Pandalena Frost
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
new ❀ Y O R K ❀
Hobbi :
criminal ❀ M I N D S ❀
Karaktered arca :
danielle ❀ P A N A B A K E R ❀
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

elmegyógyintézet falai között...
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Vicces képek [ARCHÍV]
» Darvak Kódexe
» Hiyama Takeo

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: különlegességek :: Múlt-
Ugrás: