[You must be registered and logged in to see this image.]Mindennél jobban szeretett volna segíteni neki, de úgy érezte, hogy minden egyes próbálkozása során azokba a kemény falakba ütközött, amelyeket kegyetlenül maga köré épített a háború után. Mindenkit megviselt, mindenki számára veszteségekkel járt ez az időszak, de pontosan ezért kellene megpróbálniuk valamilyen módon továbblépni még akkor is, ha az nem olyan egyszerű. Viszont a legnagyobb hiba, amit elkövethet valaki, hogy teljesen egyedül próbálkozik meg szembeszállni a démonaival, hiszen ebben az esetben legtöbbször halálra van ítélve minden próbálkozás.
- Biztos vagy benne? - Van, hogy még társaságban is képesek magukat egyedül érezni magukat néhányan. Mintha nem tartoznának igazán oda. Megérti, hogy nem akar gyengének tűnni, vagy nem akarja elfogadni mások segítségét, de mindennek megvan a maga határa.
- Megannyi dolgon keresztülmentem. Elvesztettem a testvéremet valamilyen szinten a másikat is és nem tudom, hogy visszakaphatom-e valaha. Viszont ez nem akadályoz meg engem abban, hogy próbálkozzak. Azonban, ha nem is tudok ezen a fronton előrelépést elérni legalább másokon segíthetek. - Részben ez egyfajta figyelemelterelés, de ugyanakkor valamilyen szinten az, hogy mások fájdalmát csökkentheti az győzelemérzetet ébreszt benne és ezzel egy kicsit könnyít lelke nehézségén.
- Nem erőltetem rád, hogy beszélj most vagy akármikor. Viszont, ha szükséged lesz valakire, akkor tudd hozzám fordulhatsz. - Kedves mosoly kúszott az arcára, majd gyengéden végigsimított a lány karján, mielőtt még elsétált volna mellette. Csak remélhette, hogy megfogadja majd a tanácsát és, ha készen áll, akkor felkeresi őt.
 

[You must be registered and logged in to see this image.]Tisztában volt vele, hogy azok, akik a legkevésbé érzik úgy, hogy segítségre van szükségük, leginkább azért, mert a tényleges fájdalmat nem veheti el tőlük senki, azoknak van a legnagyobb szüksége rá. Hiszen ilyenkor a lelkükben tombol egy űr, amelyet folyamatosan marcangol a fájdalom, amelyről hiába akarják elterelni a figyelmüket az egy állandó állapot, amely felett pár órára vagy talán napra szemet hunyhatnak, de végső soron megtalálja az útját, hogy jelenlétét éreztesse annak hordozójával.
- Ne tedd ezt magaddal. Legalább ne egyedül csináld... Ne menj egyenest fejjel a falnak, hogy megold a megoldhatatlant. - Elfogadni lehet a veszteséget igazán megbirkózni vele nem. Hiszen, aki igazán fontos volt valaki életében az egy olyan mély sebet ejt, ami igazán sosem gyógyul be, csak könnyebb lesz. Nem szorít minden áldott nap az ember mellkasa, de ha valami rá emlékezteti attól még ugyanúgy fájni fog. De ez egy idő után sokkal inkább annak lesz a jelképe, hogy mennyi szeretett lakozik még ennyi idő után is a lelkében, mintsem a keserű múlté.
- Hát, de ha még az sem a te tereped, akkor leülhetsz magadban is tisztázni az érzéseidet, mindez csak arra kellene, hogy ne érezd magad egyedül. - Ezt le se tudná tagadni. Egyrészt, mert mégis ki az, aki nem érezné magát egyedül azok után, hogy egy másik élet volt a sajátjához hozzákötve? Habár sosem tapasztalta meg milyen is az, ha valakinek parabatai-a van, és már sajnos el is úszott rá a lehetősége, már csak azokból amelyeket hallott pontosan tudta, hogy ez minden csak nem egy könnyű folyamat.
- Mit szeretnél tudni? - Hirtelen azt sem tudja, hogy hol is kellene elkezdenie. Talán, hogy még a mai napig saját magát okolja az öccse halálért? Hogy teljesen tehetetlennek érezte magát Alec-el kapcsolatosan? Vagy pedig, hogy mennyire gyűlöli Simon-t azért, amit tett eldobva mindent, ami közöttük volt? Érzelmek kész kavalkádja volt benne amelyeket ő is szeretett az esetek nagy részében ignorálni, de a valóság az volt, hogy előbb vagy utóbb szembe kellett ezekkel nézni, mert csak úgy, mint a démonok ez is addig kísért, amíg nem történik meg az első lépés annak elpusztításában.

[You must be registered and logged in to see this image.]- Nem fogom azt mondani, hogy nem él élénken az emlékezetemben minden, mert az hazugság lenne. De semmit nem érsz el azzal, ha a múltban élsz, ha oda tekintesz vissza, ahelyett, hogy a jövőbe tekintve próbálnál megoldást keresni. Mert, ha beledugod a fejed mélyen a múltadba, az önsajnálatba, akkor azzal csak önmagadnak ártasz. - Persze mindenkit nyomasztanak a múlt terhei. Ezek elől igazán nincs menekvés, de ha nem is ad esélyt arra, hogy jobb lehessen a helyzet, akkor az egész nem más, mint egy veszett ügy. A jövőbe tekint és lehet, hogy kétségbeesetten kergeti a megoldást mindkét számára fontos személy érdekében ettől még valamennyire megpróbál a jövőbe tekintené és valami jót keresni benne, amiért még érdemes élnie. Mert, ha csak azzal foglalkozna, hogy mennyi teher nehezedik a vállaira, akkor már régen feladta volna és a könnyebbik utat választotta volna. Egy árnyvadász megannyi módon meghalhat. Könnyedén semmivé válhat. Senki nem kérdőjelezné meg egy percre sem. Mégis itt van és harcol, de nem csak saját magáért, hanem másokért is. Olyanokért, mint Raelyn. Így pedig még, ha nincs is teljesen a kezében az irányítás legalább valami minimális békét tudhat magáénak, ami segíti a mindennapjait.
- Tudom, hogy nem győzhetlek meg arról, hogy tarts velünk, de legalább annyit ígérj meg nekem, hogy nem keresed a bajt.. Az magától is bőven megtalál.. - Továbbra sem támogatja a lány felfogását, hogy miként is dolgozza fel a parabatai-nak elveszítését, de nem erőszakolhat rá semmit sem, amit nem szeretne. Elsősorban mindenkinek saját magát kell megmentenie, mielőtt még bárki is felajánlhatná a segítségét. Mert amíg ez a lépés elmarad, próbálkozni sok mindennel lehet, de végső soron mégis az egész kudarcba fullad.
- De, ha esetleg egyszer úgy érzed, hogy készen állsz arra, hogy beszélj valakivel.. Vagy csak ki akarod önteni magadból, ami nyomaszt, akkor ne habozz megkeresni engem. Négyszemközt is beszélhetünk nem muszáj a csoport előtt. - Szinte kötelességének érezte a segítő kéz kinyújtását, hiszen szerette volna azt hinni, hogy ő mindent megtett annak érdekében, hogy megmentse a lányt saját magától is.
 

[You must be registered and logged in to see this image.]Jobban szeretett mások problémáival foglalkozni, hiszen külső szemlélőként úgy érezte, hogy azokat sokkal egyszerűbb megoldani. A sajátjaival nem tudott semmit sem kezdeni, ami kis híján az őrületbe kergette ezért szüksége volt valamire, amivel igazán segíthet, amivel előrefelé haladhat. Mert úgy érezte, hogy egy helyben toporog és senkin sem tud segíteni. Ez pedig egy elég nyomasztó érzés tud lenni, főleg, ha befészkeli magát kegyetlenül az adott személy mellkasába.
- Nem. De nem is azért vagyunk itt, hogy valami csodálatos megoldást találjunk a lehetetlenre. Hanem, hogy tovább tudjunk lépni és nem azon rágódni, ami már régen megtörtént. - El sem tudja képzelni, hogy milyen érzés lehet elveszíteni a parabatai-t. Érezni, ahogy egy részed elveszik a teljes ürességben és nem hagy maga után semmi mást, mint a szüntelen fájdalmat.. Amikor az öccsét elveszítette csak saját magát okolta a történtek miatt. Sosem szabadott volna elengednie a kezét egy pillanatra sem. Mellette kellett volna lennie, akkor talán megvédhette volna. Ilyen téren pedig pontosan megértette, hogy mégis min is megy keresztül Raelyn, hiszen valamilyen szinten egykoron ugyanazon cipőben jártak.
- Biztos vagyok benne, hogy átengedni magad a pozitívabb érzéseknek még akkor is, ha mindössze csak fizikai rövid távon jó érzésnek bizonyul, de utána megint nem marad semmi, mint az üresség hátra, nemde? Vagy talán Thomas-nak valami mágikus képessége van, ami képes feltölteni a lelkedet? - Tisztában volt a kettejük kapcsolatával és habár nem ítélkezett felettük, mert mindenki azt tesz a saját életével, amit csak szeretne attól még egy része aggódott, hogy mennyi lélek fog még elveszni azért, mert nem tudnak megbirkózni a veszteségükkel.
- Talán, mert egy picit magamat látom benned.. Legalábbis a régi önmagam. Max halála után.. - Szeretne rajta segíteni, de ez koránt sem ilyen egyszerű, ha nem akarja, hogy segítsen, akkor akár még egy tankot is szerezhetne, hogy átrobbantson a falain, amiket maga köré emelt, akkor sem lenne előrébb egy picit sem. Talán csak rontana a helyzeten, azt pedig egyértelműen nem szeretné.  

[You must be registered and logged in to see this image.]Egy kicsit talán látott a lányban magából egy darabot. Ugyanúgy küszködött a dühével és a haragjával, mint Ő. Tehetetlennek érezte magát a testvére helyzetét illetően és most, hogy újra itt van sem tudja igazán feldolgozni az eseményeket. Hiszen most már karjaiba zárhatná, megölelhetné és örülhetne neki, de tudja jól, hogy még ezzel is zavarba hozza a saját testvérét. Megannyi dolog van, amit visszanyel, hogy emelt fővel tudjon sétálni és a fájdalom terhe alatt ne rokkanjon össze a teste is. A lelkére már mély csapást mért az egész, de nem engedi magát teljesen összetörni, hogy a szobájából se mozduljon ki pedig a nehezebb napokon legszívesebben azt tenné. De nem ezt várják el tőle. Szükség van arra, hogy Ő erős legyen és ennek nem fordíthat hátat.
- Nem számít ki, mit értékel. A lényeg az lenne, hogy segítsen. - Lehetséges, hogy még Ő maga sincs teljesen kinn ebből a katyvaszból, hiszen napról-napra egyre mélyebbre ássa magát azzal, hogy nem mondja ki sérelmeit, hogy igyekszik vigyázni bátyának a lelki épségére, miközben a sajátja romokban hever. Lassan már azt sem tudja igazán, hogy ki is ő valójában.
- De azzal, hogy nem mondod ki, már lényegében elnyomod. Nem szükséges az, hogy valaki másnak beszélj róla. Akár magadnak is kimondhatod, hogy biztos legyél abban, hogy tényleg elfogadtad és szembe néztél vele. Nem lesz tőle könnyebb, de ez is egy szükséges dolog ahhoz, hogy gyógyulni tudj. Hiszen lehet, hogy a szavak, amelyek az elmédet kísértik koránt sem olyan valósak. Lehet, hogy más talán el tudná kergetni a belső démonaidat, amit te magad kreáltál. - Előfordul, hogy az emberek saját maguk teremtik a rémálmaik alapjait. Leginkább azért, mert néha olyan dolgokat is a saját vállaikra emelnek amelyeket nem kellene. Abban az esetben, ha nincs ki megállítsa őket a végén már magukat kezdik el okolni mindenért.
- Lehet, hogy idegeneknek gondolod, de nem vagyunk olyan sokan és az állandó arcokból barátságok szövődnek. De, ha te továbbra is egyedül akarsz küzdeni.. A te dolgod. Néha jó, ha tudsz másra támaszkodni. Alec pedig lehet, hogy visszakaptam, de nem ugyanaz, aki volt. Ez pedig sosem egyszerű. Mindenesetre, ha ide nem is akarsz eljönni, de én akár személyesen is szívesen meghallgatlak. - Ha tényleg annyira zavarta az idegenek tömege, akkor akár még külön is találkozhattak.  

[You must be registered and logged in to see this image.]Ő maga sem az a típus volt, aki szeretett beszélni az érzéseiről. Mégis az, hogy másoknak segített valamennyire előrelépni az jó érzéssel töltötte el a lelkét. Nem állt készen arra, hogy ő maga is megossza a többiekkel az érzéseit, hiszen a legtöbb, ami vele történt azt már mindenki tudta. Elveszítette a testvérét és szinte megszállottan próbálta őt visszaszerezni, majd végül eljutott arra a pontra, hogy habár visszakapta a bátyját, de elveszítette a fiút, aki iránt gyengéd érzelmeket táplált. Persze sokan azt mondják, hogy bármikor találhat a helyére valakit, de Simon nem egy volt a sok közül. A maga módján különleges volt és ezt örökre hiányolni fogja a saját életéből.
Nem ez az első alkalom, hogy kiszúrja a lányt, ahogyan figyeli a gyűlésüket, mintha csak őket méregetni, hogy megéri-e ezt az utat választani. De a legelső hiba, amit elkövet, amit ő is ugyanúgy magáénak tudott. Az pedig nem más, minthogy egyről a kettőre várja a megoldást. Rögtön meg szeretné váltani a világot, a fájdalmának búcsút inteni, de ez nem megy ilyen könnyedén. Ez az egész egy folyamat. Akár tetszik, akár nem.
Ezúttal azonban esze ágában nem állt csak úgy elengedi, hiszen szeretett volna beszélni a lánnyal már egy jó ideje, úgyhogy itt volt erre a remek alkalom. Hiszen nem mindig bukkan fel a gyűléseken, mint nézelődő a távolból, de ezeket az apró alkalmakat meg kell becsülni.
- Igen..? S elmondanád, hogy mennyire megy jól ez a másik út? - Persze koránt sem akarja megbántani, hiszen elfogadja, hogy mindenki a saját útját járja és nem szólhat bele pedig néha nagyon is szeretne. De, ha már a lány ítélkezik az ő útjuk felett, akkor a legkevesebb, hogy ő maga is véleményt nyilvánít róla. Persze igyekszik mindezt baráti hangsúlyban közölni, hiszen nem szeretne fájdalmat okozni a lánynak. - Mert, ahogy én látom a düh, a fájdalom és a csalódottság mind egytől-egyig ugyanúgy ott ül a tekinteteben és attól, hogy elnyomod magadban annak a reményében, hogy ezt valamivel cserébe, majd kiválthatod, akkor azt kell mondanom, hogy tévedsz. Én már csak tudom. De mindenkinek a saját útját kell megjárnia, úgyhogy.. Ha mindezek után majd úgy érzed, hogy nyitott leszel a segítségre, akkor.. Mi szívesen látunk téged itt. - Nem erőszak, de attól mindig szereti hirdetni, hogy itt mindenkit szívesen látnak. Hiszen szinte már családias itt a légkör.

[You must be registered and logged in to see this image.]A sötét háború nagyon sokaknak mérhetetlen fájdalmat okozott. Sokan fel sem tudták dolgozni a történteket. Nem is igazán tudták, hogy miként, hiszen elfogadták megannyi alkalommal, hogy a halál örökkön az életük része lesz és ez ellen semmit sem tehetnek. Azonban a pusztítás, amely azóta is a társadalmunkat érintette sokakat olyan mélyen megsebzett, hogy már sosem lesznek a régiek. Ő is közéjük tartozott. Először elvesztette a testvérét, akit megannyi ideig próbált visszaszerezni, majd amikor megtörtént, addigra a fiút, aki mindenben támogatta, aki mellette volt, s aki iránt gyengéd érzelmeket kezdett el táplálni volt kénytelen elengedni a szorításából. Hiszen ő már nem emlékezett rá. Feláldozta a halhatatlanságát, az emlékeit és legalább annyira üres lap lett, mint a saját testvére. Úgy érzi üvegszilánkokon kell mászkálnia minden egyes alkalommal, amikor mellette van. A fiú pedig még távolságot is kért, egy másik intézetben folyik a kiképzése. Ami talán mindkettejüknek a legjobb. Kevesebb sebet ejtenek egymáson az elvárássokkal és az emlékek keserű hiányával.
Habár sokan inkább magunkban kívánják feldolgozni a történteket vannak, akik eljönnek minden héten az intézetbe, hogy összeüljenek beszélgetni. Vannak, akik elveszítették a testvérüket, akik a parabatai-ukat, de olyanok is vannak, akik kénytelenek voltak a saját parabatai-uk életét kiontani és azután a sajátjukkal is megpróbálkoztak.
Sosem volt az a típus, aki az érzéseiről beszélt, vagy megnyílt másoknak, de mindig is úgy érezte, hogy sokkal egyszerűbb a számára, ha segít másoknak megnyílni. Átlátja mindazt, amit nem kíván átélni, amivel nem kíván szembenézni. Míg más problémáival foglalkozik egy percig sem kell a sajátjával törődnie. S, nem mondhatja azt, hogy ez önzőség, hiszen másokon segít. Még akkor is, ha önmagán igazán képtelen.
Éppen búcsúzkodik el mindenkitől, amikor látja az ajtóban álldogálni Raelyn-t. Többször látta a lányt már erre ólálkodni, de sosem tette be a lábát. Persze sosem kötelezné arra, hogy csatlakozzon, habár akkor hallgathatná a körből mások történetét nem pedig az ajtóban kellene hallgatóznia, mintha olyan rossz dolgot tenne ezzel.
- Szia Raelyn. - Lép oda hozzá kedves mosollyal az arcán. - Talán legközelebb veled is találkozhatunk? - Persze a legtöbb árnyvadász ezt puszta gyengeségnek tekinti, inkább az ellenkezője igaz, hiszen amennyiben nem vagyunk tisztában az érzelmeinkkel, ha nem tudjuk azt a magunk módján feldolgozni, akkor végül teljesen felemészthetnek és az ítélőképesség rovására mehet. Az pedig küldetések során nem más, mint egy hatalmas nagy hátrány.