Röviden megingatom a fejem, a kezeimet pedig lazán a farzsebeimbe csúsztatom közben. - Nem volt sok és amúgy is ráértem. – nem tesz semmit a dolog, kedvem is volt hozzá és nem is tartott sokáig.
Az este végét már korábban bejelentette, igazából el is indulnék én is a szobám felé, hiszen nincs okom a maradásra, de hirtelen ötlettől vezérelve és az alkoholból nyert bátorsággal felvértezve mégis megállok, hogy kérdezzek. Valami olyasmit, aminek a válaszára magam sem tudom mennyire vagyok felkészülve. Józanul biztosan nem tettem volna fel, mostanra pedig igencsak késő bánat érzésű a dolog, ami elhangzott, az elhangzott.
Észre sem veszem, hogy visszatartom a levegőt, amíg összeráncolt szemöldökkel válaszol. Egésze kicsire húzzák a bensőmet az elhangzottak és csak akkor jut eszembe, hogy kieresszem a bent rekedt oxigént, amikor visszakérdez. Ha tehetném, most hátraarccal menekülnék a helyiségből, az viszont elég hülyén venné ki magát, így hát maradok. A válasz azonban nem jön könnyedén vagy gyorsan.
- Lehet, hogy eszembe jutott... – zavart mosolyomba meglepő módon nem pirulok bele, de komfortosabban egy hajszálnyival sem érzem magam. Inkább az ellenkezője lenne az igaz.
- Felejtsd el, beszélek összevissza, nem szoktam inni. – menteném a menthetetlent egy szélesebb mosolyt kanyarítva az ajkaimra, noha szívem szerint egyáltalán nem ezt mondanám.
- Legjobb lesz, ha most tényleg megyek. Jó éjt és ...és aludj jól. – először az ajtó felé indulok, de aztán meggondolom magam és inkább hozzá lépek közel, egy rövidebb ölelést tervezve csak elköszönésképpen. Tényleg ennyi lett volna, de hirtelen másképpen történik. Mármint… nem tudom, hogy az elfuserált démoni részem vagy a pia vagy csak egy kicsit sem átgondolt ötlet esetleg pillanatnyi elmebaj az oka, de ha nem volt ellenére az iméntinek indult elköszönés helyett egy rövid csókot illetek az ajkaira. Amit nagyjából akkor fogok fel igazán, amikor már késő.
- Basszus. – kapom a szám elé a kezem és meglepődve, kerekre nyílt szemekkel nézek rá. Ezt nagyon nem így akartam és fogalmam sincs miért csináltam.

Nem sokszor fordult elő olyan, hogy majdnem megfulladtam attól, amit hallottam. ...de gondolom egyszer mindennek eljön az ideje, ennek pont most. Nem bántam volna, ha mondjuk nem így ebben a pillanatban, de zsigeri a reakció, ami Caralyn megjegyzésére történik. Előbb csak a szemeim kerekednek el, nagyon, aztán még a tömény alkoholt is sikerül félrenyelni, ami újabb derült égből meglepetés, főleg, ahogy égetni kezdi a mellkasom a légszomj és a pia kettőse a sokk alatt. Azt elkapom, hogy a kérdés nem csak engem ért váratlanul, legalábbis Thomas arcát elnézve na meg persze az arra kiülő zavarodottságot is, erre a következtetésre jutok. Mielőtt azonban a fülig pirulásom mellett bármit reagálhatnék, azon túl, hogy végre sikeresen is vegyek lélegzetet, a szőke árnyvadász nagyot koppan a padlón. Amíg Thomas felsegíti, magamat oxigénhez segítem.
- Persze, menjetek csak. – kicsit még reszelős a hangom az iménti élménynek köszönhetően, de mégsem mozdulok el a helyemről. Illetve… felállok a kanapéról, de aztán maradok, ahol vagyok, amíg kikíséri a lányt. Egy halk jó éjt!tel még elbúcsúzom Cecetől, aztán, ahogy magamra maradok, elkezdem összeszedni a popcornokat, egyiket a másik után és kihordom őket a konyhába. A poharak a következő kör, gyorsan el is mosom őket, végül pedig az üvegek maradnak. Ha Thomas még visszatér, épp azokat teszem egy zacskóba. Nem volt nagy dolog összepakolni és habár az alkohol nekem is a fejembe szállt, valahogy nem volt még kedvem kidőlni. Úgyis csak szédülnék az ágyban fekve, akkor már jobb várni, amíg kicsit tisztul a fejem.
- Jól van azért? – mármint nyilván Caralynra célzok (meg csak akkor szólalok meg, ha van is kihez).
- Összeszedtem mindent, szóval már csak ezek vannak. – az alkoholmennyiség, amivel fogalmam sincs mit kezdjek, de gondolom neki nem lesz probléma helyet lelni nekik. - ...azt hiszem, hogy jobb, ha én is lefekszem. – ahogy fogalmazott, „az estének hivatalosan is vége”. Elköszönnék, amikor az elfogyasztott alkoholmennyiségtől felbátorodva, meggondolatlanul nyitom ki a számat azelőtt, hogy gondolkodnék; - Gondoltál rá valaha? ...arra, amit Caralyn kérdezett.

A Caralyn által lefestett kép nem annyira vonzó a közeljövőnket előre vetítendő, hiszen, ha itt elvesztjük egymást, annak semmilyen jó vége nem lenne. Ez tuti. Azt hiszem talán ennek köszönhetően is kissé riadt tekintettel pillantok a szó fonalát magához ragadó árnyvadásztársamra, amíg Thomasszal együtt isznak a parabaiokra. Kicsit azért irigylem őket, persze a rosszindulat legkisebb jelét is mellőzve. Pusztán csak arról van szó, hogy nagyon szerencsésnek tartom őket, amiért egymásra találtak és ezt én is szeretném, de már nem hiszem, hogy szembe fog jönni a tökéletes illető. Ez a hajó már elúszott, ahogy mondani szokás.
Cara újabb kijelentése az ivásra vonatkozóan, kissé… hogy mondjam? Komplikált a számomra. A saját érzéseim, mint egy jó sűrű és cseppet sem barátságos, sötét erdő, úgy jelenik meg a lelki szemeim előtt. A másodperc erejéig Thomasra téved a tekintetem és amikor megragadja a saját poharát, gőzöm sincs, miért teszek én is hasonlóan a magaméval. Igazából fel se fogom az események sorát, mire koccintok fele és felhajtom az újabb adag felest. Igazából még mindig a talán jelentéktelennek tűnő másodperceken kattogok, amikor a poharam ismét teli lesz és a nevem cseng társaságunk egyetlen férfitagjának ajkairól. Felocsúdva pillantok rá és kell pár másodperc, amíg sikerül megszólalnom.
- Öhm… oké. – szusszanok és röviden megrázom a fejemet, hogy előálljak valami frappánssal akkor is, ha nem sikerül végül.
- Még sosem kellett egy igaz barát elől eltitkolnom valami fontosat. – a poharam után nyúlok, mert ez most nem arról szól, hogy kimaradjak a körből. Talán az elfogyasztott alkohol az oka – tutira az –, de nem jut eszembe semmi felszínesebb, amivel megúszhatnám a kört. Lehet nem is akarom… Nem számít, a lényeg az, hogy megemelem a magamét és attól függően melyikük tart velem, azzal koccintok és felhajtom a következő kört. A tempó tagadhatatlanul gyors, jócskán kezd a fejembe szállni a rövidital sorozat, főleg, hogy nem vagyok se gyakorlott, sem pedig rutinos alkoholfogyasztó.


//bocsánat, hogy csak most értem ide //

Caralyn szavaira és a cinkosnak is mondható kacsintásának köszönhetően az orrom alatt fojtok el egy kibukni készülő nevetés kezdeményt, mindezt úgy alakítva, hogy azért se buggyantnak, se fuldoklónak ne tűnjek senki szemében sem. Mindenesetre a nonverbálisat egy szélesebb mosollyal reagálom le, a visszaérkező felé pedig igyekszem a legkomolyabb komolytalan arcomat felvenni és megtartani, bőszen bólogatva azzal kapcsolatban, hogy olyan titkokat és kínos pillanatokat tudtam meg, amelyeknek korábban nem voltam a birtokában. Most sem vagyok valójában, de mégis hol lenne a csajos összetartás, ha nem itt és nem pont most törne utat magának a maga finom módján.
- Tuti nem hagyott ki semmit. - jön a válasz csuklóból és noha tudom, hogy füllenteni nem szép dolog, valahogy mégsem tudom kihagyni a kínálkozó alkalmat az óvatos, finom húzásra. Tovább azonban nem szeretnék ennél menni, egyáltalán nem célom bántónak lenni vagy bármi egyéb ehhez hasonló.
A poharak idekerülését hagyom a magam részéről jótékony homályban, ahogyan Caralyn is, ellenben a kitöltöttek egyikét elmarom a kezdeményezés lehetőségével együtt. Ezért vagyunk itt végül is, nem?! Kicsit talán butácska és egyszerű a kezdés a részemről, de bízom abban, hogy elnézik nekem. A visszapasszolt kérdésre felelnék, de beelőz Thomas és tulajdonképpen hálás vagyok az önkéntesen vállalt feleletért, így csak egyetértően bólogatok, amikor válaszol a feltettre.
A poharam lent marad és habár eddig úgy gondoltam, hogy ez több körön keresztül is így marad majd, Caralyn állatásakor rá kell jönnöm, hogy tévedtem. ...hogy a továbbiakról most még említést se tegyek.
- Nem hoztam tollat magammal. - rázom meg az üstökömet a biztosíték jeleként, majd Thomas poharához közelítem a magamét, egyértelműen koccintásra tartva, kiegészítve ezzel a mozdulatát. ...és, ha már így alakult; - „Mondénségünkre.” - mosolyodok el szélesen, mert bár maga a szó ilyen formájában nem is létezik, valahol mégis összeköt, annak kapcsán, ahogyan felnőttünk. Az áttetsző röviditalt gyorsan próbálom legyűrni magam is és habár nem vagyok gyakorlott benne, végül csak sikerül prüszkölés nélkül megoldani a dolgot. Hála az égnek. A kör tovább megy, a poharam megint feltöltődik és alig valamivel ezután máris eltüntetésre szorul a játék szabályainak megfelelően a tartalma.
- Ez tényleg sunyi volt. - nevetem el magam és az újratöltöttet ezúttal Caralyn felé emelem koccintásra. Hiba volt azt gondolnom, hogy ebben a játékban én fogok a legkevesebbet inni, két kör ugyanis máris betalált. Leküldöm a másodikat is és az utántöltést követően ismételten magamhoz ragadom a szót a játékban.
- Soha nem volt parabataiom. - tudom-tudom, nem volt túl szép a részemről ezzel jönni, így bocsánatkérően pillogok rájuk, de egy környi szünetre szükségem van, főleg nagyjából éhgyomorra az egész napos tanulás után.


//bocsánat, hogy csak most értem ide //

- Ah, értem. - bólintok egyet a játék szabályainak ismertetését követően. Nos, azt hiszem ezen az estén minden bizonnyal én maradok a legjózanabb majd. Ami persze egyáltalán nem baj, igazából még nagyon jó is. Nem mondhatni, hogy rutinos lennék az ivásban, a kontrollt elveszíteni pedig nem nagyon szeretem semmilyen körülmények között. Megnyugtat, ha tiszta fejjel tudok gondolkozni és döntéseket hozni. Ez persze nem akadálya annak, hogy részt vegyek én is a többiekkel a játékban, főleg miután Caralyn is áldását adja a dologra vagy a részvételéről tájékoztat, nézőpont kérdése.
A játék felvetőjének távozása után ketten maradunk. Valahogy természetesen jön, hogy felajánljam, szívesen filmezek vele, ha esetleg tényleg érdekli valamelyik mozi és nem csak a jelenlegi felhozatalból, hanem úgy egyáltalán.
- Szuper, akkor ezt meg is beszéltük. - örülök és jól esik végtelenül, hogy elfogadja, belemegy a közös mozizás lehetőségébe – mindegy, hogy házi vagy rendes nagy termes lesz a vége majd –, az egész valahogy felvillanyoz. Én is szeretnék több időt eltölteni a mellettem ülő lány társaságában, megismerni egy kicsit jobban, össze is barátkozni vele talán. Tényleg nagyon jó lenne és nem csak azért, mert mindkettőnk számára fontos a jelenleg éppen hiányzó harmadik fél, hanem egyébként is örülnék neki.
- Bocsi, de erről sajnos nem tudok tájékoztatással szolgálni, viszont a legtöbb film letölthető a netről, bármikor tudjuk pótolni az odalett darabot igazából. Szívesen segítek ebben, ha gondolod. - azt a részletet figyelmen kívül hagyom, amit ez eltüntetett kapcsán tudok meg, főleg, hogy nem rám tartozik, ami pedig a történteket illeti; a valóságot fedi, amit mondok. Nem hazudok, hiszen tényleg nem adhatok erről semmiféle infót, az viszont már egy egészen más kérdés, hogy milyen okból kifolyólag valójában. Tartom magam ahhoz, hogy nem láttam semmit. Mindenesetre magát a programot már most nagyon várom, ez tagadhatatlan.
A visszaérkezőre esik a tekintetem, ahogy belép az ajtón. Valóban nem telt el sok idő, ami alatt fordult egyet és a megígértekkel tér vissza.
- Dehogynem, csak csupa fontosról maradtál le, semmi másról. - igyekszem roppant komoly vonásokkal előadni a totális komolytalanságot, hiszen valóban nem most cseréltek gazdát nagy titkok. Meg kicsik se igazából, viszont a megjegyzés csuklóból jön.
Felemelem magam elé mindkét kezem, részemről nincs kérdés a poharak származását illetően.
A kitöltött italok egyike után nyúlok és magamat is meglepem a kijelentéssel; - Majd én. - fogom az ujjaim közé a feles vodkát.
- Még sohasem... - megállok egy fél pillanatra, mert itt most túl sok minden van, amit felsorolhatnék. Az egész talán egy szusszanásnyi ideig tart csupán. - ...ittam le magam a részegségig. - át se gondolom, de az asztalra került terítéket elnézve – pláne, ha mind rövidital –, nagyon is könnyen jut eszembe elsőnek ez. Bemelegítésnek jó lesz, nem? Főleg, ha sikerült eltalálnom a játék lényegét…(?)