Flectere si nequeo superos, Acheronta movebo

Tárgy: Re: Kapu és elõtér Vas. Dec. 30 2018, 21:08

-- szabad játéktér --
-- lezárt játék --

Tárgy: Re: Kapu és elõtér Szer. Nov. 28 2018, 21:11

clary & emma

how can i help you? ❀

Magam sem tudom, hogy mikor volt már utoljára, hogy úgymond egy kicsivel békésebb időszakot élhettünk meg. Még akkor is, ha tényleg így van a veszély folyamatosan ott van az árnyékban és a győzelmünket sem nevezhetjük teljes sikernek ezért talán még rosszabb az egész. Nem tudom, hogy mikor mondhatjuk majd azt, hogy nem vár ránk más, mint a mindennapi teendők és a problémák.
Őszintén vártam Emma-t, miután megkaptam az értesítést, hogy hamarosan érkezik. Bármikor szívesen látom, hiszen közel áll a szívemhez. Már az első pillanattól kezdve valahogy megnyert engem magának és, ha akarnám sem tudnám igazán ezt megmagyarázni.
- Hát remélem, hogy tudod jól hozzánk bármikor átugorhatsz, mindig szívesen látlak, szóval egy percig se aggódj semmi miatt. - Tudom jól, hogy neki sem lehet könnyű az élete. Hiszen elveszítette mindkét szülőjét, amivel megbirkózni koránt sem olyan egyszerű. A világban hirtelen egyedül lenni.. Habár én csak átmenetileg veszítettem el az édesanyámat a poklot éltem át és közben még nagyobb zűrbe keveredtem, mint valaha gondoltam. Most pedig ez a zűr lett az én életem és nincs menekvés előle.
Nem tudom, hogy miről nem beszélhet velük, de egyrészt biztosan fontos lehet másrészt pedig melegséggel tölt el, hogy megbízik bennem annyira, hogy eláruljon nekem olyan dolgokat, amelyekről úgy érzi mással nem oszthatja meg őket. Mosollyal az arcomon biztatom, hogy folytassa nyugodtan, hiszen nekem bármiről beszélhet.
- Igazad van abban, hogy nincs értelme, de a Klávé valószínűleg csak a szőnyeg alá akarta söpörni a dolgot. Úgy voltak vele, hogy belefér egy kalap alá és tényleges nyomozást így nem kell folytatniuk, mert úgy érzik, hogy a teendőjük közepette ez a legkevesebb, ami miatt aggódniuk kellene. Megváltoztatni nem tudják és nem ez az első, hogy önön célok miatt hoznak meg döntéseket. - Szeretném azt mondani, hogy a Klávétól bármiféle segítségre is számíthat, de akkor hazudnék. A legkevésbé sem érdekli őket, hogy mégis mi történt a szüleivel. Épp elég veszteség érte őket a sötét háborúban. A halottak számukra halottak maradnak majd akkor kapják fel a fejüket, ha mindez majd folytatódik.
- Gyere beszélgessünk inkább a szobámban.. - Azzal megfogtam finoman a kezét és a szobám felé húztam, hogy ott kettesben megbeszélhessük mindazt, ami jelenleg a lelkét nyomja.

❖

Tárgy: Re: Kapu és elõtér Pént. Nov. 23 2018, 03:31

Clary & Emma ❀

❀ need your help

Emmának még soha nem volt ennyire szüksége arra, hogy kiöntse a szívét. Eddig mindig erős volt, megtalálta a módját annak, hogy levezesse valahogy a benne felgyülemlett feszültséget, de most sem az edzés, se Cortana ölelése nem tudott megnyugvást hozni neki. Pedig előbbi rendszeresen segített neki kordában tartani háborgó érzelmeit, utóbbi pedig legnagyobb szívfájdalmát is képes volt csillapítani azon az éjjelen, amikor értesült a szülei haláláról. A karján húzódó heg örökké emlékeztette arra az estére, amikor Idrisben, a Konzul házában szállásolták el őket és ő olyan vigasztalhatatlanul zokogott, hogy egyedül Cortana volt csak képes elnyelni a fájdalmát. Akkor éjjel, Jules adta a kezébe a kardot és ő úgy szorította magához, hogy az élesen vágott a húsába, forró vére végig folyt a karján, a pengén, beszínezte a ruháját is, de nem érdekelte. A karját égető fájdalom semmi volt ahhoz képest, amit a szívében érzett, de legalább enyhítette azt.
Emma most közel sem érzett ekkora nyomást a szívében, de így is nyughatatlan volt. A tettvágy tombolt benne és majd beleőrült, hogy nem tudott előrébb jutni az üggyel, segítség nélkül semmiképp. Az egyetlen ember pedig, akitől segítséget kaphatott, az Clary volt. Tudta, hogy számíthat a lányra, ebben azóta biztos volt, mióta a szövetség termében történt kirohanása után, Clary volt az egyetlen, aki utána sietett, akit érdekelt, mit érez, min megy keresztül. Emma bízott benne, hogy a lány most is meg fogja érteni.
Ahogy kinyílt az intézet kapuja és előbukkant mögüle a vörös hajzuhatag, meg a hozzá tartozó kedves arc, a görcs, amit Emma a hasában érzett feloldódott és megkönnyebbülés járta át, végre fel mert lélegezni. Örömmel vetette bele magát az ölelésbe és szorította magához a másik lányt.
- Én is neked – motyogta, majd lassan kibontakozott az ölelésből. Gyorsan körbepillantott, mielőtt válaszolt volna Clary kérdésére, mintha csak attól tartana, hogy más is meghallhatja őket, valójában csak az időt húzta, mert nem tudta, hogy is kezdjen bele a magyarázkodásba.
Végül vett egy nagy levegőt és egy szuszra elhadarta:
- Jules elment a gyerekekkel angliába, egyedül maradtam Arthurral, aki be van zárkózva a padlásra, Diana megint idrisben van, nem tudok kivel beszélni és őszintén, egyikükkel sem beszélhetnék erről igazán, nem segítenének, de benned megbízom, ezért jöttem el hozzád… - kis szünetet tartott a beszédben, míg arra várt, hogy Clary értelmezni tudja, amit az imént elmondott neki. Aztán valamivel lassabban belevágott a folytatásba. – A szüleimről van szó – Emma félve pillantott fel a lány zöld szemeibe, eddig igyekezett elkerülni a szemkontaktust, de most úgy érezte ahhoz, hogy Clary komolyan vegye őt, a szemébe kell néznie.
– Gondolom te is tudod, a Klávé többé nem nyomoz a haláluk ügyében. Elkönyvelték ezt is Sebastian bűnei egyikének… - elhúzta a száját, egyértelművé téve, hogy nem ért egyet a Klávé döntésével – biztos vagyok benne, hogy nem ő tette. Miért tenne ilyet? Miért torzította volna el a testüket és vetette őket az óceánba, ha mindenki mást átváltoztatott? – csak úgy ömlöttek belőle a szavak, olyan lendülettel beszélt, hogy észre sem vette, hogy olyat mondott, amit elvileg neki nem lett volna szabad tudnia. Az, hogy Emma szüleinek a holttestét milyen nyomok fedték csak az tudhatta, aki olvasta az aktájukat, aminek a konzul irodájában lett volna a helye, jól elzárva. Az már más kérdés, hogy Emma az idrisi tartózkodásuk alkalmával betört érte és azóta próbált az igazi gyilkoshoz közelebb jutni, de erről senki nem tudott csak ő és Jules. Meg most már minden bizonnyal Clary is…

remélem tetszik Kapu és elõtér 362884228

❀

Tárgy: Re: Kapu és elõtér Kedd Nov. 06 2018, 20:46

clary & emma

how can i help you? ❀

Megannyi kérdés maradt megválaszolatlanul és legalább megannyi született útközben. Sokkal egyszerűbb lenne, ha itt lenne Alec. Olyan furcsa, hiszen sosem mondattam azt, hogy kifejezetten barátok lennénk. Mégis most hiányzott az állandó kijavítása a folyamatos ítélkezése felettem. Egykoron ezek idegesítettek, de látva, hogy ez milyen hatással van Izzy-re és Jace-re akarva akaratlanul szeretnék segíteni rajtuk de egyenlőre megvannak kötve a kezeink. Nem állunk készen arra, hogy egy újabb démoni alkut kössünk és a pokolban történtek után kétszer meggondolnám, hogy bármelyik démonnal kezet fogjunk. A Tündérkirálynőnek az életét pedig talán ki kellett volna oltanunk, hiszen a léte csak még több problémát szült. Talán egyszer majd így gondolok a bátyámra is. Hogy őt is jobb lett volna hagyni meghalni. Közbe kellett volna lépni, mégis nem éreztem, hogy az én döntésem kellett volna legyen, hogy él-e vagy hal-e. Főleg, ha valaki képes volt ilyen mértékű áldozatot meghozni érte.
Kis edzéssel próbáltam meg kikapcsolni az agyamat és a problémáimat levezetni, amelyeket igyekeztem a vállamon egyensúlyozni. Hihetetlen, hogy még nem is olyan régen a világról sem tudtam semmit sem. Most pedig én vagyok a vezetője az intézetnek. Jace oldalán. Hiszen nélküle valószínűleg még mindig egy elveszett mondén lennék. Nem is lehetnék neki hálásabb azért, hogy betoppant az életembe. Talán így kellett lennie. Felnyitotta a szemeimet a világgal, az élettel kapcsolatban csak úgy mint én neki.
Az edzésem közepette egy tűzlevél rángatott vissza a valóságba. Emma volt az.
Gyorsan zuhanyozni indultam, majd felkaptam kicsit kényelmesebb ruhát ezután pedig el is indultam a bejárati ajtó felé, ahol már meg is hallottam a kopogtatást. - Emma, de örülök neked. - Azzal pedig már közelebb is vontam magamhoz, hogy megöleljem. - Mi szél hozott erre? - Los Angeles nem mondható, hogy a szomszédban van, bár néha sokkal egyszerűbb lenne az élet, ha így lenne. Nagyon a szívemhez nőtt Emma a rövid ismertségünk alatt, hiszen neki köszönhetően szereztem meg Hesperus-t.

❖

Clary & Emma ❀

❀ need your help

Emma nem tudta, hogy kihez fordulhatna. A szülei halálának rejtélye olyan súllyal nehezedett a vállaira, amin még Jules se tudott könnyíteni. Hiába volt mellette a fiú, hiába ígérte meg neki, hogy együtt meg fogják oldani, még mindig egy helyben toporogtak, ráadásul a fiú, testvéreivel együtt Londonba készült utazni valami rokonukhoz, Emma pedig nem akarta elrontani a jókedvüket az ő saját problémájával. Így a lány egyedül maradt.
Emma nem fordulhatott a Klávéhoz segítségért, ők egyértelműen Sebastiant okolják ezért is. De ha ő lett volna... miért nem csinált sötét árnyvadászokat Emma szüleiből is? Miért torzította el a testüket és vetette őket az óceán habjai közé? Ez egyszerűen így csak nem stimmelt.
Emmának szüksége volt valakire, aki meghallgatja az ő álláspontját és nem utasítja el azonnal, akiben megbízhat, valakire, aki megmondja neki az őszinte véleményét, és tanácsokkal láthatná el. Hosszas tűnődés után egyetlen ilyen személy jutott csak az eszébe, ő pedig a New York-i intézetben tartózkodott.
Megkérhette volna Malcolm Fade-et, Los Angeles fő boszorkánymesterét, aki egyben jó barátja is volt neki és Blackthornoknak, hogy nyisson a kedvéért egy portált, de Emma inkább a jó öreg tömegközlekedés mellett döntött.
Két napos busz út volt az ország másik végébe, de a lány inkább ezt választotta, mintsem magyarázkodnia kelljen a boszorkánymesternek a kiruccanásáról. Ugyan megbízott Malcolmban, de nem kérhette meg rá, hogy hazudjon a kedvéért, ugyanis nem csak a Klávé tiltotta meg, hogy Emma tovább kutasson a szülei gyilkosa vagy gyilkosai után, de az oktatójuk, Diana is, a férfi pedig nem szeretett hazudni, sem eltitkolni dolgokat Diana elől, így nem akarta ebbe belevonni.
Az intézethez már taxival érkezett, a sofőr nézett is egy nagyot, amikor a kísérteties, elhagyatott épület előtt le kellett parkolnia, míg Emma kiugrott az autóból és fizetett. Persze a férfi nem láthatta, az épület valódi arcát, hogy valójában koránt sem elhagyatott, ráadásul talán az egyik leggyönyörűbb intézet, amit Emma valaha látott.
Lassan sétált oda a kapuhoz, mialatt azon töprengett, vajon hogyan fogjon hozzá ehhez a beszélgetéshez. Ugyan, mikor megérkezett Manhattenbe, küldött egy tűzlevelet Clarynek az érkezésével kapcsolatban, hogy ne érje váratlanul a felbukkanása, de arról említést sem tett, milyen ügyben érkezik.
Emma gyomra idegességében görcsbe rándult. Tudta, hogy itt nincs mitől tartania, hogy Clary sosem árulná el a Klávénak, hogy nem keverné bajba, hiszen ő és a barátai pontosan ugyanígy a saját fejük után mentek, Emma mégis félt tőle, mit fog neki mondani a lány.
Vett egy mély levegőt és bekopogott az intézet kapuján, a hang visszhangot vert még Emma fejében is, érezte, ahogy lüktet. Összepréselte ajkait és visszafojtott lélegzettel várta, hogy valaki beengedje.

remélem tetszik Kapu és elõtér 362884228

❀

-- szabad játéktér --

Tárgy: Re: Kapu és elõtér Vas. Aug. 12 2018, 19:50

dom & harry

thank the angel you're alive ❀

- Hát ebben az esetben ennek kifejezetten örülök. - Nem is tudom, hogyan birkóztam volna meg azzal, hogy el kell őt veszítenem. Valahogy a kelleténél fontosabb szerepet tölt be az életembe még akkor is, ha nem lógunk állandóan együtt. Koránt sem ezen van a hangsúly, hiszen vannak emberek, akik az első pillanattól kezdve egy különleges helyet birtokolnak a szívünkben, mintha csak nekik tartogattuk volna. Mintha előre megírták volna, hogy kettőnket egymás mellé kell sodorjon a sors.
- Ha neked megfelel mehetünk a szobámba is, aztán rendelhetünk valami kaját, ha éhesek lennénk.. - Most értem vissza is már kicsit vártam, hogy ledobjam magam az ágyamra, szóval nem szívesen mozdulnék ki, de ha neki kényelmesebb, hogy oda menjünk, akkor persze megerőltetem magam, de most eluralkodott rajtam a lustaság. Ilyenkor jobb szeretném, ha lenne bennem egy kevés Oswin kitartásából.
- Szóval.. Téged hol kapott el az egész trágyadomb? - Nem számítottam arra, hogy jóformán az ágyamból fog kirángatni egy háború híre, holott azért mindannyian számítottunk rá és éreztük, hogy valami közeleg. Meg aztán a Morgenstern srác sem rejtette a dolgokat a béka feneke alá. Mégis a Klávé mindennél jobban igyekezett elbújni a föld alá, mintha semmi nem történne körülöttünk. De ez már nagyon régóta így van, hogy hirtelen megváltozzon.
Miközben figyelemmel követem minden egyes szavát elindulok a szobám felé - ha neki is megfelel - amennyiben pedig inkább kimozdulna a Taki irányába indultam el.

❖

Tárgy: Re: Kapu és elõtér Szomb. Aug. 11 2018, 15:43

dommiel & harry

Here we are ∆

Furcsa. Nem az, amit érzek, miközben megölel, hanem az, hogy egyáltalán megölel. Persze nyilvánvalóan nem arról van szó, amit ez akár jelenthetne is, de jó belegondolni, hogy mi lenne, ha.. Fogaim közé szorítom szívemet, hogy ne sóhajtsak fel, vagy legalábbis a sóhajomból ne halljon ki mást, csak azt, hogy örülök annak, hogy látom őt. Hogy él. Hogy a háborút épségben vészelte át. Mint minden felebarát örülne ugyanígy.. természetesen.
- Ahogy a mondének között szokták mondani: a rossz pénz nem vész el. - mosolygok rá egy kacsintás kíséretében.
Egy kicsit rosszallom a saját vélekedésemet, mert abból gyökeredzik, hogy úgy tudom elég gyakran jár a mondén világba. Nem, mintha ez lenne a baj, sokkal inkább az, hogy a kóbor madarak - adja Angyal, hogy tévesen - azt csiripelték, hogy egy mondén lánykával múlatja igen gyakran az idejét. Nem vagyok egy pletykás alkat és igyekszem a legtöbbet elhessegetni, de ezt valahogy nem sikerült.
Szívesen simogatnám meg kézhátát, de mire eljutok oda, hogy kivitelezzem mindezt, ő elveszi vállamról a kezét, így a mozdulat részemről befejezetlen marad, s hogy ne legyen olyan suta, zsebre vágott kézben fejeződik be, mintha eredetileg is emiatt moccantam volna meg.
- Az nagyszerű lenne. Taki's vagy maradjunk az Intézetben? - kérdezem. Nekem mindegy, hogy hol beszélgetünk, csak eltölthessem az időm... Vele.

❖

Tárgy: Re: Kapu és elõtér Csüt. Aug. 09 2018, 23:48

dom & harry

thank the angel you're alive ❀

Elmondhatatlanul megkönnyebbülök, hogy ő életben van és a karjaim közé zárhatom. Sok időt töltöttünk együtt meg aztán jóban is voltunk, habár az utóbbi időben, mintha kicsit lazult volna a kettőnk kapcsolata. Mondjuk ettől még nem leszek kevésbé boldog attól, hogy életben láthatom. Nagyon sokan odavesztek a csata során, ami nem szólt másról, minthogy egy démonvérrel megáldott árnyvadász az egész világot térdre akarta kényszeríteni, teljesen elpusztítani, hogy aztán a saját képére teremthesse újra és mindenki fejet hajtson előtte. Azaz egyszerűen a világ ura akart lenni. A legrosszabb talán az egészben, hogy majdnem sikerült neki, mert a Klávé továbbra is a tagadás aktív fázisát éli és mindig túl későn akar csak cselekedni. Mikor már csak enyhíthetnek, de nem akadályozhatják meg a katasztrófát.
- Hát még én, hogy örülök.. Kifejezetten annak, hogy éppen és egészségesen túlélted az egészet. - Kicsit elhúzódom tőle kezeim azonban továbbra is a vállain pihennek, miközben felmérem minden egyes porcikáját, hogy a helyén van-e, szinte beszkennelem magamnak aztán rájövök, hogy ez elég kényelmetlen lehet bárki számára, szóval kezeimet a testem mellé leengedve nézek fel rá őszinte vigyorral a képemen.
- Teljesen szabad vagyok, mit szólnál, ha egy kicsit átrágnánk magunkat, hogy mi történt az elmúlt időszakban.. - Azt hiszem bőven lenne, mit megbeszélnünk, hiszen nem is igazán emlékszem mikor találkoztunk utoljára. Mindketten azt hiszem a saját problémáinkkal voltunk elfoglalva s, habár még mindig meg kell találnom a testvéremet és valahogy meg kell győznöm őt a helyes útról, bár a jelenlegi fejlemények között talán erre már nem is lesz szükség. Bár sosem igazodtam ki kifejezetten a saját testvéremen és kétlem, hogy pont most tenném.

❖

// csak nyugodtan! Kapu és elõtér 124822942

képeket majd csinálok többet is Kapu és elõtér 1842766431

Tárgy: Re: Kapu és elõtér Csüt. Aug. 09 2018, 23:23

dommiel & harry

Here we are ∆

Senkinek se hiányzott a háború. Nyilván ez ostobaság még csak gondolati szinten is, hiszen alap dolog, hogy egy háború nem hiányzik. Persze amondó vagyok, hogy bár hiányt nem szenvedtünk belőle, mégis szükség volt rá ilyen vagy olyan okból kifolyólag. Az okok mindenki számára mások, ha valaki megkérdezne engem én is tudnék felsorolni párat, de.. nos tudnék, de nem akarnék és nem is akarok. A szőnyeg alatt jobb helyen van a háború összes hozománya, a sebeket nem tépkedem és az enyémeket sem szaggatja így senki sem.
Sokat vagyok itt, mert még mindig ezt a helyet szeretem jobban, mint a Klávé előszobáját. Itt inkább önmagam lehetek - no nem olyan módon, ahogy anyámnak megígértem annak idején, hiszen a legféltettebb titkaim még mindig az enyémek és jobb is ez így (egyelőre biztosan) - és ez valljuk be azért sokat segít az ember mindennapjaiban.
Meglep, amikor meglátom őt. Gyomrom bukfencet vet, s így hirtelen azt sem tudom eldönteni magamban, hogy az örömmel vegyes megilletődöttségtől vagy egészen más okból jár táncot bensőm. Egy a biztos, nagyon végiggondolni sincsen időm a dolgokat, mert Dommiel már közelebb is lép, s hangjának hallójáratomba kúszásával azonos időben ölelése is elér.
- Én. - jegyzem kissé sután, nevetés ízével a számban lapogatom meg a hátát, hogy részemről se legyen olyan suta ez az ölelés, melytől majd’ kiugrik a szívem, s mely közben azon rettegek, hogy ezt ő észre ne vegye.
- Örülök, hogy látlak, Dommiel! - mosolygok rá kissé karcosan. Nem távolságtartásból használom a teljes keresztnevét mindenféle becézés nélkül. Szeretem a hangzását és jólesik így kiejtenem, ennyi az egész.
- Sietsz valamerre? - kérdem, s közben remélem, hogy nemleges lesz a válasza és lesz időnk beszélgetni egymással, ha már így szeretett ma a Sors és találkoznom engedett vele.

❖

//Remélem nem bánod, hogy használtam a reagkódod meg a gifet, de olyan jók Kapu és elõtér 1868015316

Tárgy: Re: Kapu és elõtér Csüt. Aug. 09 2018, 19:28

dom & harry

thank the angel you're alive ❀

Hatalmas veszteség érte az árnyvadász társadalmat a sötét háborúval. Még szinte mindig próbálják felmérni, hogy mégis kik az ellenségeink, kik azok, akik bizalomra méltóak, de már azoktól is megtagadják a védelmet, akik egy cseppnyi tündérvérrel rendelkeznek, akiknek a felmenői tündérek voltak, amellyel egyáltalán nem értek egyet, de a mi véleményünk a paranoiás öreggel szemben semmisnek tűnik.
Néha már azt hiszem, hogy a világunkban sosem fog uralkodni egyfajta békesség mindig lesznek,a kik drasztikus módon akarnak majd változtatni a törvényeken, a szabályainkon, amely csak még több pusztításhoz vezet majd.
Rengeteget kell dolgoznunk még azon, hogy az intézet visszanyerje a teljes pompáját, bár szerencsére egyedül a könyvtár az, ami igazán árnyékává vált önmagának a támadás során, hiszen a harcnak a nagy része is ott zajlott le. Megannyi holttestet távolítottak el onnan, mind sötét és, mind egyszerű árnyvadász társainkét, a vérüket pedig napokig mosták a padlóról, a falakról.. Szinte hihetetlen, hogy egyetlen egy nap alatt mennyi pusztítást képesek véghez vinni azok, akik igazán elszánják magukat. Mégsem értek el velük semmi mást, mint még paranoiásabbá tették az árnyvadászokat. Szegény Helen Blackthorn-t elszakították a családjától, mert tündérvér folyik az ereiben. A testvéréről Mark-ról szintén lemondtak, hiszen tündérvér folyik az ereiben. Nem számítanak teljes jogú árnyvadásznak. Csak egy árulót látnak benne, hiába nem tettek semmit sem. A tündérek véglegesen megkeserítették a félvérek életét és egyúttal a saját népükét is.
Az intézetbe érve egy ismerős alakon akad meg a tekintetem. Egy részem, egy aprócska részem talán félt attól, hogy nem fogom újra látni, hogy ő is odaveszett így őt látva egyfajta megkönnyebbülés fogott el. - Harry... - Nyögöm ki nehezen, miközben odasietek hozzá és egy barátságos ölelésbe vonom, amennyiben nem húzódik el tőlem. Legalábbis remélem, hogy nem veszi támadásnak a közeledésemet, de manapság már mindenkinek örülök, akit valamennyire ismertem, hogy túlélte a pusztítást. Bár talán a legnagyobb katasztrófa az lett volna, ha sötét árnyvadászként találkozunk.. De így, hogy életben van, hogy önmaga.. Ez valahogy mindennél többet jelent.

❖

-- szabad játéktér --

Tárgy: Re: Kapu és elõtér Kedd Aug. 08 2017, 00:02

BLUE & LILAC
if you can't get somebody off your mind,
they are probably supposed to be there
••••••••••••••••••••••

- Hé, semmi baj nincs az elbaszott amcsi filmekkel, simán lehetünk abban. Ki tudja - vigyorgok rá, rögtön bevédve a kedvenc klisés, amerikai filmjeimet, amit unalmas óráimban szoktam kukkolni. Elvégre, semmi sem köt le jobban, mint azok, ha nincs mellettem semmi. Amúgy sem tudhatjuk az élet értelmét, lehet filmben vagyunk, és az Istenek odafent, vagy az anyám kínja épp les minket, mint a filmben élő figurákat. Sosem tudhatjuk. - Gondolj bele, lehet valaki épp néz minket a tévéjében, talán egy másik univerzumban még shiptáborunk is van - fokozom a kedélyeket, majd elnevetem magam, hogy egyáltalán nem komolyan beszélek.
- Nekem teljesen mindegy, csak... - mutatok végig magamon, ahogy egy újabb fintorral jelzem mennyire nem tetszik ez a nyakig sáros helyzetem. - Csak ezt ne. Tényleg - milyen lehet sáros ruhában aludni? Elvileg az iszap jót tesz, de nem a ruhának, hanem a bőrnek. Meg hát ez nem iszap, hanem valami trutyi. Ki tudja mi van benne, elvégre sok kutyát sétáltatnak. Fúj. Kell az a másik ruha, sürgősen.
Megforgatom szemeim, nagyot sóhajtva, amiből kihallatszott egyértelműen az elégedetlenség, mikor egyetértett a szüleimmel. Hát basszus, én is tudom, hogy igazuk van, de hirtelen döntöttem, gyerekesen. Most pedig viselnem kell a következményeit.
- Tudom, hogy nem viccből - bólintok, hogy még jobban alátámasszam. Nekem szükségem van arra, de csak egy óráról volt szó. Most vele is vitatkozhatnék, hogy nem ért meg, de valamilyen szinten érti a helyzetem, csak próbál a helyes útra terelgetni. Ezért nem szúrhatom le. - Nem, nem volt jó ötlet. De erre már én is rájöttem, az idevezető úton. Majd visszamegyek... Valamikor. Valahogy megoldom. A büszkeségem még nem engedi, hogy igazat adjak nekik - pillantok rá, bár valószínűleg ezzel nem fog egyetérteni. Gyakorlatilag most közöltem, hogy a makacsságom miatt hajléktalan leszek szinte semmi pénzzel. Elég szarul hangzik.
- Amúgy sem maradnék itt tovább. Nem a nephilimek miatt, meg ilyenek. Nem akarok a nyakadon lógni, szóval semmi szüksége annak, hogy felajánld. Úgyis elutasítanám - vonok vállat, egyáltalán nem bánom, hogy nem maradhatok itt egy napnál tovább. Segítene, tudom, de csak szánalmasnak érezném magam, ami jelenleg is megvan. Megpróbálom inkább felfogni úgy, mint egy pizsamapartit. Abból baj nem lehet végül is.
- Barátok - nevetek fel erőltetetten, aztán megrázom a fejem kicsit sokkolva, hogy mit mondtam. Ez egész félreérthető. - Mármint, nem úgy. Csak nem olvastam még olyan idézetet, hogy a barátok befogadnak bármikor az árnyvadászok szállójára, ha az otthontalanokhoz szeretnél csatlakozni.
Beléptünk végül. Mármint, csak úgy bementünk, mindenféle probléma nélkül, mégsem mertem levegőt sem venni, annyira izgultam. Nem tudom mit vártam. Talán, hogy most valaki a hátamra fog vetődni és veri a fejem egy baltával, vagy nem tudom. De az égvilágon egy lélek sem volt erre, így kicsit felbátorodtam, főleg miután végre megszólalt Blue is.
- Inkább úgy képzeltem, mint egy kollégiumot - nézek meg mindent alaposan, igaz távolról, de nélküle nem merek semerre se menni. Ki tudja ki hol rejtőzik, vagy mit tudom én mit csinál. - Merre van a szobád? Nem érzem itt magam biztonságban - zavartan tincseim közé fúrom ujjaim, majd játszok egy vizesebb darabbal. Ha pedig Blue mondja az utat, vagy vezet, megyek vele készségesen, szinte mellétapadva.
- És akkor te itt laksz? Milyen itt? Nem is hívhatsz meg barátokat? - figyelem őt, néha magam elé nézve, nehogy elessek valamiben, abból elég volt a mai napra, bőven.

lilac & blue.

whatever tomorrow brings,
i'll be there, because you have me.
together we can get through anything.

A nap elején még nem gondoltam, hogy az estémet egy ázott és sáros lány társaságában fogom tölteni, azonban ezáltal lett egy szórakoztató programom, és nem kellett halálra unnom magam, miközben a következő lépéseimet tervezgetem, hogy tudnék segíteni Sebastiannek porkavarás és feltűnés nélkül. Meg aztán jobb is volt így, azt hiszem. Az utóbbi időben nem is csináltam mást, csak Jace után szaglásztam, és amennyire csak tudtam, próbáltam Alec-ék mellé sodródni, hogy megtudjak valamit, ami fontos lehet. Ideje volt egy kis kikapcsolódasnak - már amennyire lehet ezt annak nevezni. Mondjuk szerintem semennyire, de végre nem árnyvadászokkal meg titkos küldetésekkel voltam körülvéve. Jó volt ez így. Még annak ellenére is, hogy nem így képzeltem el a találkozásumkat.
- Ebben igazad van. Főleg, hogy még az eső is esik. Még több klisé - vigyorogtam rá. - Elvégre nem egy elbaszott amcsi filmben vagyunk, nem? - Ráadásul, ha készülne egy film, amelyiknek én vagyok a főszereplője, az biztosan tragédia lenne. Ezt persze már csak gondolatban tettem hozzá, hiszen nem akartam, hogy Lilac kérdezősködjön. Ő csak annyit tud, hogy valamiféle menő árnyvadász vagyok, amolyan hősféleség, aki a gonoszok ellen harcol. És ez jól is van így. Az igazság biztosan kiábrándító lenne számára.
- Igazából lehet, hogy tudnék neked csórni valami női göncöt is, de ha valamelyik pólóm megfelel neked, az csak még jobb - ajánlottam fel, elvégre az intézetben akad jópár lány is, bár elég érdekesen vette volna ki magát, ha valamelyik csaj szobájából ruhákat meg alsóneműket lopok, és rajtakapnak. Egy jó ideig biztos magyarázkodhatnék egy ilyen helyzetben...
Mikor elkezdte mesélni az estéjét, figyelmesen hallgattam, és néha csak hümmögve bólogattam, ahogy a nadrágom zsebeibe csusztatva kezeim haladtam az épület mellett vele. Nem akartam a fejéhez vágni, hogy ostobaságot csinált, bár szerintem így utólag már rájött magától is, márcsak ezért sem kellett volna rontanom a helyzeten.
- Ugye azt tudod, hogy nem viccből cseszegettek az inhalátorod miatt? - tettem fel végül egy egyszerű kérdést, miközben szemöldökeim a homlokom közepére ugrottak. Ennyi elég is volt hozzá, hogy akarva, akaratlanul, de a tudtára adjam, milyen véleménnyel vagyok erről, és kinek az oldalán állok. - Ettől függetlenül megértem, hogy besokalltál, én sem bírnám. Csak sajnos ezt nem gondoltad át eléggé, úgy érzem - folytattam. - Mármint... gondolj bele. Nincs munkád, még tanulsz. Abból a pénzből, amit iskola mellett keresel, nem tudsz fenn tartani egy kisebb lakást sem, emellett pedig még enned és innod sem ártana. Van telefonszamlád is és még sorolhatnám. Biztos, jó ötlet volt ez? - Kérdeztem végül kicsit húzva a számat. Azt már nem tettem hozzá, hogy ezt át kéne gondolnia reggelig, de erre szerintem rájött már magától is, ha szavaim nem csak bementek egyik fülén, a másikon meg ki.
- Mondanám, hogy itt maradhatsz, ameddig csak akarsz, de hát a nephilimekről van szó. Gondolom nem kell túlragoznom, mennyire magasabb rendűnek érzik magukat - forgattam kicsit a szemeim kifejezve nemtetszésem. Meséltem már pár dolgot a lánynak, szóval nem kellett többet mondanom neki ennél, már félszavakból is megértett.
Mosolyogva néztem rajta végig. - Ne aggódj, hamarosan zuhanyozhatsz. Mellesleg meg mire valók a barátok - mondtam még vállat vonva, jelezve, hogy nem igazán várok cserébe semmit.
Lassan sikerült is elérnünk a bejáratot, ahol kivételeden elég nagy volt a csend. Úgy emlékeztem, páran elmentek küldetesre a többiek pedig... talán már aludtak, vagy csak mindenki megszervezte magának a késő esti programját. Mindenesetre túlságosan gyanús volt ez, de a gyanakvás helyett úgy döntöttem inkább csak örülök a helyzetnek. Bekísértem Lilac-et, és hagytam, hogy kicsit körbenézzen, hiszen várható volt, hogy számára új lesz ez az egész. Én addig szintén körbe pillantottam, de inkább kissé idegesen, mások után kutatva.
- Ilyennek képzelted, vagy valami lepukkant munkásszállószerűségnek? - Kérdeztem, miközben halkan felnevettem.

credit

BLUE & LILAC
if you can't get somebody off your mind,
they are probably supposed to be there
••••••••••••••••••••••

Miért Blue neve ugrik be legelőször, mikor valakit támaszomnak kell hívnom? Mert ő az egyetlen, aki ténylegesen ott van mellettem. Ha nem is látom, tudom, hogyha baj van, ő lesz a legelső aki segíteni szeretne. Hálátlannak éreztem magam, amiért nekem szinte folyton segítségre van szükségem, ő pedig jön. Nem tudom mennyire van tisztában vele, hogy ez kölcsönös, a kezem tűzbe tenném érte. Vagy, lehet azt nem... na jó. De igen. Jelképesen igen, mármint a végletekig elmennék érte. De csak nem dugja be a kezem a kandallóba, hogy tesztelje ezt.
Az üzenetváltások megnyugtattak annyira, hogy bízzak magamban, bízzak benne, és a képességeinkben, hogy be tudok jutni az intézménybe és reggelig meg tudom húzni magam. Fogalmam sincs ez a hely hogy néz ki belülről. Ilyen kollégiumféle? Van mosdója, saját? Ha túl sokat iszom, akkor valami közös vécé vár? Vagy hol tudok letusolni? Mármint, biztosan észrevennének engem, s senkinek sem tetszene. A görög gírosz árus álca itt meg most nemigen jönne be. Mit keresne a közös fürdőben egy görög gírosz árus? De bízom magunkban, az a lényeg.
Az építményt meglátva viszont egy bizonyos szinten betojtam. Ide kell bemennem, szinte most, mert Blue-t látom, aki éppenséggel csitítana, mikor megismerkedem közelebbről az áldott anyatermészettel. Csak emelgetem lábaim, kezeim, de mindig visszaejtem a sárba, feladtam én azt, hogy egyhamar felállok innét. Felesleges lenne, már így is több a sár rajtam, mint az eső.
Számítottam a kinevetésre, de nem ilyen körítésben, hogy leplezni próbálja mennyire szórakoztató is a látványom a trutyiban. Haragosan nézek rá, talán ez az egyik oka, hogy igyekszik nem hangosan kacarászni, de pár pillanat után a helyzet komikuma miatt belőlem felszakad egy jókedvű nevetés, miközben felkelek a talajról.
- Odarohanni hozzád és a nyakadba ugrani, mint a hős megmentőm, kicsit túl klisés lett volna - söprögetem le magamról a sarat és a vizet, de ennek hatására csak barna foltok maradnak a tenyeremen. De hát már olyan mindegy nekem. Valószínűleg akkor a közös zuhanyban kelleni fog a görög gírosz árus kifogástalan álca. - Hát, ha nem gond, akkor lezuhanyoznék. Meg ha már így állunk... kéne valami ruha éjjelre. De gyanítom a te felsőid elmennének ruhának rajtam - sóhajtok drámaian, hogy ennyire készületlenül jöttem ide hozzá. De már nincs visszaút, így amint jelzi, mellette sétálva az előbbi fekhelyemet szemlélem elmerülve gondolataimban, amelyekből kérésével rángat ki.
- Ja... Hát igen. Az üzenetben nem mondtam, de tudod mennyire rövid pórázon vagyok tartva. Szóval megtettem azt, amire senki se számított. Megmondtam, hogy elmegyek szórakozni - húzom ki magam büszkén, mert, ha valaki tudja mennyire szigorúak, az Blue lesz. - De nem mentem. Helyette sétálni mentem, de otthon hagytam az inhalátorom, így haza lettem volna tessékelve, mert apám utánam jött. Én meg kiborultam, hogy nem igaz, hogy egy órára nem mehetek el sétálni egyedül, így megmondtam, hogy elköltözöm. Most pedig itt vagyok, sarasan és vizesen, egy rongy nélkül nálad, ahova amúgy is be kell lopóznom. Aztán... fogalmam sincs hogy lesz holnap. De haza nem szeretnék menni, majd nézek egy motelt, ameddig egy lakást nem találok - dióhéjban ennyi, mert valójában több nem történt. Csak én éreztem magam hirtelen túl önállónak. - Mellesleg köszönöm. Ha te nem lennél, valószínűleg egy padon aludnék - nevetek fel halkan, de annál keserűbben, hogy még annyit sem tudnék hirtelen elintézni. - Majd meghálálom valahogy. Mondjuk bent egy öleléssel kezdetnek, ha már kevésbé leszek koszos - grimaszolok a sárra rajtam, gusztustalan látni, hogy rajtam van, és olyan idióta állaga van. Ölelkezni meg amúgy is szeretek, az nincs ellenemre.

» Kapu és bejárat
» Elõtér
» Bejárat és elõtér
» Bejárat és elõtér
» Bejárat és elõtér