- Azta! Ez igen, sose hittem volna, hogy tényleg meg tudod csinálni...
Úgy állt ott, csípőre tett kézzel, mint akit tényleg levettek a lábáról. Egyszerre volt dicséret, közben pedig mélyen sértő is. Bár, nem is tudom mit vártam tőle, hiszen mégis csak egy démon gyereke. Na meg a jelleméről ne is beszéljünk...
- Köszi, jól esik a bizalmad. Tényleg! - forgattam meg a szemeimet, miközben elvégeztem az utolsó simításokat a bokron. Nem is olyan rossz dolog a kertészkedés. Sose hittem volna, hogy bármiben is jó vagyok, leszámítva a gépeket. Bár tény, hogy soha  nem is volt dolgom növényekkel. Panelben laktunk, a negyediken, nem mellesleg anyám mellett még egy kaktusz is megdöglött volna. Itt meg nem sok mindent tudok csinálni. Leginkább csak meghúzom magamat, a tőle kapott medálnak köszönhetően nemigen szúrják ki a jelenlétemet, így nem is vadászik semmi és senki a fejemre. Ez az elől a démon elől is sikeresen elrejt, aki már 2 éve üldöz. Bár néha érzem a kísértés, hogy leszedjem. Olyan kíváncsi lennék, hogy ki ő, mit akar tőlem, és miért nem engem támad a családom és a barátaim helyett... Viszont nem áll szándékomban csak úgy eldobni magamtól az életemet. Még ha Stacy-nek soha nem is ismerném be, hálás vagyok neki. Éppen csak betöltöttem a 25-öt, ember! Nem akarnék meghalni. Arról nem is beszélve, hogy ez a 3 hónap volt a legizgalmasabb időszak az életemben - meg a legveszélyesebb is... -, nem akarnám, hogy ennyivel érjen véget. Plusz, amennyit ő cikizett engem, ennyi idő alatt esélyem sem volt még visszaadni neki!
- Mondtam már, hogy ne duzzogj! Inkább örülj, hogy itt lakhatsz. Ilyen jó sorod sem volt még.
Ezzel ő lezártnak is tekintette az ügyet és el is indult befelé. Én elégedetlenül ciccentettem és elindultam a raktár felé. Micsoda eszement nagy udvar! Lehet, hogy tényleg csak azért hozott magával, hogy velem nyírassa a füvet?
- Tény, még soha nem voltam egy boszorkánymester csicskája sem... - felsóhajtok és mit sem sejtve fordulok vissza, hogy ellenőrizzem, bement-e. Nem hittem volna, hogy hallja, de a képemben landoló papucsa arról adott bizonyságot, hogy igen. - A fenébe is! Ez fájt...
- Megérdemelted!
És hallottam csattani az erkély üvegajtaját. Lehet legközelebb is addig várok, amíg be nem csuklya, bár ki tudja! Olyan a hallása, mint egy vadászkutyának. Remélem azt nem szagolja ki, hogy a papucsát egyenest a kerti tóba dobtam. Bár, ha tippelhetek, tuti, hogy Roxy belepisilt, amilyen szaga volt. Imádom azt a kutyát!
- Hisztis pi... Hm? - megrezzent a zsebemben a telefon. Félmosoly kúszik az arcomra, ahogy előhalászom a zsebemből. Ki gondolta volna, hogy valaha az interneten fogok megismerkedni valakivel! Főleg azután, hogy mindenki úgy hiszi, meghaltam. Bár tény, hogy a valóéletben valamiért mindig melegnek néznek a lányok. És a pasik... Lehet meg kéne kérnem Stacy-t, hogy csináljon nekem valami meleg pasikat taszító amulettet is.


Még a hideg is kiráz. Hogy én? Segítsek? Én vagyok az egyetlen? Azt hiszem akkor kerül igazán valaki bajba, ha nekem kell segítenem rajta...
- Hé, Stacy! Hogy is volt az a portálos dolog, amiről a múltkor meséltél?
- Mi bajod van? Minek az neked?
- El kéne ugranom LA-be. Nincs kedved kiruccanni? - Olyan ártatlanul mosolyogtam, amennyire tőlem csak kitellett. Talán pont ez volt a baj. Lehet én is ugyanúgy kételkedtem volna Stacy helyében. - Naaa! Te addig beugorhatsz Malcolmhoz. A múltkor mondtad, hogy beszélned kéne vele...
És még gyanúsabban néz. Éppen csak nem verejtékezik a homlokom, de ezúttal kikerülöm a felém repülő papucsát.
- Majd, ha kihalásztad a párját a tóból!
- De Roxy úgy is belepisilt!
- Micsoda?! Az a hálátlan dög!
- Ha veszek neked egy újat?
Maró gyűlölettel tekintett szegény kutyára, majd rám és ezt ismételte vagy két kínos percig. Azt hiszem most már a víz is levert...
- Még hozzá a Beverly Centerből fogod! Hozd a kabátodat, este hideg van.
Ez az! Bár ezt hangosan nem mertem kimondani, mert akár egy szempillantás alatt is megváltoztatta a véleményét. Helyette inkább pókerarcot erőltettem magamra és a sajátommal együtt hoztam az övét is. A csicska üzemmódot bekapcsolva még fel is segítettem rá, hogy nehogy elmenjen a kedve és mögötte, a lehető legészrevehetetlenebbül toporogva vártam, hogy elinduljunk végre...