Itt volt már az ideje egy kis gyakorlásnak. Az elmúlt időszak rettenetesen stresszes volt, a sötét árnyvadászok, háború, halál... A szó szoros értelmében megjártuk a Poklot, nem mellesleg Alec is elveszett, vagy inkább ott maradt. Ha tehetném legszívesebben csak fognám magam és addig ütnék egy boszorkánymestert, amíg nem nyit nekem egy portált, viszont a Klávé megkötötte a kezünket. Szigorúan figyelnek, hogy egyetlen egy rossz mozdulatunk se lehessen. Bár ez visszatartó erőnek még kevés, leginkább Clary miatt fogom vissza magamat. Amilyen eszement, ő lenne az első, aki követne oda, márpedig a jelenlegi helyzetünkben képtelenség lenne észrevétlenül kisurrannom. Azt pedig nem akarnám, hogy ismét oda kényszerüljön, még a végén őt is belevonnák ebbe a furcsa játékba, amit Magnus és az apja űznek. Bőven elég, hogy Alecet elvesztettük, arról nem is beszélve, hogy az ő különleges erejét még a végén ellenünk fordítanák. Lilith képes volt az én fejembe is belemászni, félő hogy túl sok olyan ütőkártya van a démonok kezében amivel még nemigen lehetünk tisztában. Egyelőre tehát marad a gyakorlás, legalább lekötöm a felesleges energiáimat, és nem egy lehetetlen terv kiagyalásával töltöm az időmet. Bukfencezek, mintha egy szembejövő támadás elől térnék ki, átdobom a bal kezembe a pengét, és egy gyors mozdulattal szúrom háton a bábút. Kirántom, felpattanok, és megpördülve a tengelyem körül rúgom fejbe, hogy az csak úgy csattan a padlón. Felszusszanok, és tekintetemet egyenest az érkezőre emelem. Észrevettem, a tarkómat bizsergette a kíváncsi tekintet, de mindössze a szösziről volt szó. Látszik rajta, hogy még élvezte is, amint megbámulhatott. - Csak egész nyugodtan. A legjobbaktól érdemes tanulni - egy félmosoly kúszik az arcomra, amint hátratűröm a hajamat, és immáron teljesen felé fordulok. - Nincs kicsit már késő a gyakorláshoz? - vonom fel a szemöldökömet, lévén szó az óra már legalább 11-et ütött.
Miután beszélt Claryvel, Emma egy fokkal jobban érezte magát, de szűnni nem akaró tettvágya így sem csillapodott. Gondolatai ahelyett, hogy nyugodtabb vizekre eveztek volna, a végtelen óceán habjai között sodródtak, azon a napon elmélkedve, amikor a szülei meghaltak. Nem volt elég beszélni róla és találgatni, Emma bizonyítékokat akart, meg cselekedni. Azonban nem volt nyom, ami után elindulhatott volna, leszámítva a szülei testét borító különös jeleket, amiket megmutatott már minden hozzáértő szemnek, senki sem tudta megmondani, mit jelentenek. Emma nyomozása megrekedt. Ő maga pedig nem tudott mit kezdeni tehetetlenségével. S mint minden alkalommal, amikor nem tudott mit kezdeni magával, az edzésbe menekült. A New-York-i intézet hatalmas volt, Emma pedig soha ez előtt nem járt itt, így halvány elképzelése sem volt, hogy tulajdonképpen merre kellene keresnie az gyakorlótermet vagy valami hasonlót. Amikor megkérdezte Claryt, hogy itt tölthetné-e az éjszakát, elfelejtett térképet kérni az intézethez, anélkül meg csak fel-alá rohangált, mint valami mérgezett egér. Mire észbe kapott, már háromszor elment a gyengélkedő mellett, kétszer járt a könyvtárnál és legalább négyszer kavarodott valahogy a konyhába. Utálta, hogy minden folyosó olyan nagyon egyforma, de magát még jobban, amiért nem figyelt oda, hogy hol merre kanyarodott. Ha bárki azt feltételezné, hogy a lány belefáradt ennyi bolyongásba, és már az edzésre sincs szüksége, az ennél nagyobbat nem is tévedhetne. Most, hogy felhúzta magát saját szerencsétlenségén, csak még jobban szét szerette volna rúgni egy gyakorló bábu seggét. Megkísérelte hát újra megtalálni a megfelelő helységet, ehhez pedig az összes létező ajtón gondolkodás nélkül nyitott be - már ha volt ajtó, ha nem volt, akkor is lazán sétált be minden terembe, s így ment ez addig, míg végül nagy lendülettel be nem csörtetett a megfelelőbe. Pillantása gyorsan végig pásztázta a környezetét, az edzéshez használatos eszközök látványa megkönnyebbüléssel töltötte el. Végre valami, aminek látványa az otthon ismerős érzésével árasztotta el a lányt. Aztán megpillantott még valamit, ami egész biztos nem a berendezéshez tartozott. A fiú magas volt, szőke és tökéletes. Egy macska kecsességével és fürgeségével mozgott. De hát ez volt ő, Jace Herondale. A lányok kedvence, a hős, a valaha ismert legjobb árnyvadász és egyben Emma példaképe. Annál nagyobb mázlit el sem tudott képzelni, mint hogy rányitott az éppen gyakorló fiúra. Közelről megfigyelni valaki olyan technikáját, akire felnézett, egy rövidke időre elfeledtette a lánnyal, hogy miért volt itt. Ahogy abba is belefeledkezett, hogy nagy szemekkel, tátott szájjal bámulta az intézet egyik vezetőjét, az illendőnél talán pár perccel hosszabb ideig, mielőtt zavartan elfordult volna, és fonott haját kezdte birizgálni. Emmának fogalma sem volt róla, hogy Jace idő közben tudomást szerzett-e a jelenlétéről, szóval valahogy elűzte kislányos zavarát és megszólította a fiút. - Szép mozdulat, Herondale. Nem bánod, ha jegyzetelek? - mosolygott.
remélem tetszik ❀
adminisztrátor
ranggal rendelkezem
Silent Brothers
all the stories are true
Tárgy: Re: Harctér Szer. Okt. 10 2018, 19:27
-- szabad játéktér --
sötét árnyvadászok vezére
ranggal rendelkezem
Elowen Herondale
all the stories are true
Tárgy: Re: Harctér Pént. Júl. 27 2018, 23:33
[You must be registered and logged in to see this image.]Kegyetlenül piszkálta a kíváncsiságomat, hogy vajon ki is lehet ez a titokzatos személy, aki ellopta Oswin szívét. Szinte akaratlanul a fejemben az összes helybéli, vagy erre járó árnyvadászt kezdtem lefuttatni, hogy mégis kinn akadhatott meg a szeme, aztán szépen lassan egyesével kezdtem el őket kivesézni, miközben próbáltam valami reakciót leolvasni az arcáról, habár már így is sikerült szegényt teljesen vörösre festenem, de azért csak sikerül ezen kívül valamii kézzel fogható bizonyítékot találnom arra, hogy ki is lehet ez a valaki. - Szóval ugye ott van Alec, de őt egyértelműen kizárhatjuk, hacsak nem eseted a reménytelen szerelem. - Szegény srác még mindig a boszorkánymestere után nyáladzik, de hát annyira különösebben nem érdekel a szerelmi élete, de szinte mindenről be kell számolnom a királynőnek így még a legbénább pletykára is oda kell figyelnem fél füllel. - Akkor ott vannak az ikrek, Dommiel és Killian. A legtöbben szívesen töltenének velük el akár egy éjszakát is, de hát nem tűnsz annak a típusnak, aki inkább ezeket a srácokat kergetni, mert hát valljuk be egyikük sem hiszem, hogy a hűségről, vagy a hosszan tartó kapcsolatról lenne híres. - Habár igen is sokat tudok Killian hűségéről azért mégsem hiszem, hogy a kapcsolatkedvelő típus lenne. Dommiel-t pedig annyira nem ismerem, bár én sosem járnék ikrekkel. Főleg olyanokkal nem, akik igazából gyűlölik egymást.. Mert még a végén szívatásból a másik kötne ki mellettem. - Ott van még Jace, de neki meg ott van Clary nem mellesleg kétlem, hogy amolyan mindenki akarja pasit szeretnél magadnak.. Hm.. Kik vannak még... - Oldalra döntöm a fejemet és tényleg elgondolkozom, hogy kik vannak még, aztán bevillan egy-egy arckép, de nevet nem igazán tudok hozzájuk párosítani ezért egyszerűen elengedem. - Mondjuk ott van az a mondén srác Thomas. Vele mondjuk tökre össze tudnátok hangolódni az egész mondi voltam, most meg itt vagyok dolgon. - A szemem sarkából továbbra is figyelem minden egyes rezdülését, miközben tovább sorolgatom a neveket.. - Ott van akkor még Dominic azért ő sem mindennapi, meg aztán Sam.. Bár tényleg jó lenne tudni, hogy mi egyáltalán az eseted.
A rövidre szabott válaszát, noha sokkal előrébb nem vagyok így sem, a maga természetességében fogadom el, megkérdőjelezés nélkül. Tudom, hogy létezik a jelenség; nem kedvelni, számunkra vadidegen embereket, személyeket, de számomra mégis idegen az egész gondolat. Még sosem fordult elő velem, hogy ne kedveljek valakit, akit nem is igazán ismerek. Talán a naivitásomból fakad, talán nem is lenne szabad, hogy így legyen, de igazság szerint én tényleg nem éltem még át ilyesmit. Persze ez nem azt jelenti, hogy bárkit azonnal és feltétel nélkül a szívembe zárnék, mert az nem igaz, csak éppen az esélyt szeretem mindenkinek megadni, aztán ki tudja mi lesz belőle. Nem mintha mondjuk erre olyan nagyon gyakran kerülne sor, mert hát éppen eléggé észrevétlen és szürke vagyok a magam módján. - Igen, hallottam már erről. - át azonban nem éltem, de gondolom nem lesz szükségem, hogy ezzel fejezzem be a megkezdett gondolatot, aminek már az elejébe is bele van fűzve a vége. Áttérve egy egészen más témára, már nem tudom, hogy jó döntés volt-e beszélnem róla. Talán azért tettem, mert szükségem lenne valakire, aki tudja a titkomat, akivel legalább meg tudom beszélni mi kavarog bennem, de ilyen módon megnyílni sosem könnyű. - Oké, ha kitalálod ki az, nem fogom letagadni. - elárulni azonban egyáltalán nincs bátorságom, de ez így nem jelenti azt, hogy szívesen vagy sportból húzom a szemben lévő fejét az egésszel kapcsolatban. Igazából vágyom arra, hogy könnyebben tudjam kezelni az ilyen és ehhez hasonló dolgokat, úgy, mint akinek tapasztalata is van és nem annyira szerencsétlenül, ahogyan a helyzet a valóságban áll. Tisztában vagyok azzal, hogy mennyire a cipőmig pirít a megjegyzéseivel és azzal is, hogy mindez nyitott könyvként jelenik meg a vonásaimon. - Nem igazán tudom, hogy mit mondjak erre. - zavart mosoly játéka jelenik meg az ajkaimon. Tényleg nem sok fogalmam van arról, hogy miként is kellene kezelnem az ilyen helyzeteket. A leginkább csak elkerülni szoktam őket, biztos, ami biztos és nem pedig elmerülni bennük, mint valami átokverte süllyedő hajó, amihez jelen pillanatban a leginkább hasonlítok.
sötét árnyvadászok vezére
ranggal rendelkezem
Elowen Herondale
all the stories are true
Tárgy: Re: Harctér Szer. Május 30 2018, 00:08
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem tudom, hogy miért is kérdezem tőle, hogy gyűlöl-e. Az egész olyan hihetetlen, hogy valaki kedveljen. Mármint önmagamért, hiszen még abban sem vagyok biztos, hogy Sebastian kedvel egyáltalán. Az egyetlen személy, aki igazán tudja, hogy ki és mi vagyok, az Killian és róla tudom legalább, hogy mindig ott lesz nekem és nem kell félnem attól, hogy valamilyen oknál fogva valamiért egyedül maradnék a világon. Még akkor is ott volt mellettem, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Szükségünk volt egymásra, miután Sebastian elveszett. Mégis, mintha egyre nehezebb lenne mindenkinek belehazudni a képébe, hogy amúgy veletek vagyok srácok, de közben mégsem. Az igazságot azonban nem fedhetem fel, mert olyan katasztrófát vonzana magával, hogy arra még nem készültem fel. Abban sem vagyok biztos, hogy erre fel lehet készülni talán ezért is kerülöm az egészet annyira intenzíven. Pedig szinte érzem, hogy egy közelebb és közelebb kúszik hozzám. Az igazság felszabadít. Akkor mégis miért ilyen nagy teher, hogy kimondjam? Talán később tényleg jobban érzem majd magam, felszabadultnak, hogy végre nem kell álcák mögé bújnom.. Viszont akkor is ott a kérdés, hogy megbocsájthatóak-e a bűneim, avagy minden tettem megkérdőjelezésre kerül? - Csak úgy. - Megrántom a vállamat, mintha ténylegesen nem számítana. - Sokszor képesek vagyunk ellenérzéseket táplálni valaki iránt pedig nem is igazán ismerjük, szóval nem olyan lehetetlen. - Nekem is vannak személyek az életemben, akivel már anélkül, hogy igazán beszélgettem volna valahogy sejtettem, hogy egyáltalán nem fogom bírni és csak az idegeimen fog táncolni. Nem túl gyakori jelenség, de előfordul. - Jaaaj, ne húzd már az egészet csak nyögd ki, vagy kénytelen leszek találgatni nyomozni.. Akkor pedig, ha annyira nem lényeges talán még a tudtára is hoznám az illetőnek, hogy amúgy neked tetszik. - Ha nem akarja magától elmondani, akkor kénytelen leszek sunyi módszerekhez folyamodni. Bár tényleg képes lennék arra, hogy ennyire kegyetlen legyek? - Istenem, hogy mennyire jó érzés téged zavarba hozni. - Elnevetem magam a vörös arcát figyelve. Elmondhatatlanul jó érzés húzni az agyát, szívni a vérét.. Nem tudom, hogy mégis miért esik ennyire jól, de határozottan szórakoztató. Talán már egy kicsit sajnálom is, amiért el kell viselnie engem.
Nem tudom, hogy mennyire lennék képes valaha is az említett bizonyos sötétebb vágányra kapcsolni vagy sem. Nem feltételezem, valójában a gondolat töve sincs meg bennem, de valahogy mégis azt érzem helyénvalónak, ha mindig és mindenkor igyekszem megtartani a hideg fejjel való gondolkodást és még a rizikósabb és nagyobb gyorsaságot igénylő szituációkban is inkább felmérni és átgondolni, hogy mit tehetek. Mi a helyes. Mekkora a kockázata és így tovább. Persze, amikor éles helyzetben találja magát az ember, akkor nem nagyon van idő minden egyes kérdést és választ lepörgetni, de a gondolatok hullámai sem lineárisan működnek valójában és a szívdobbanás töredéke alatt is képes az elme több ezer neuront lángra lobbantva felmérni és végigvenni az adott lehetőségeket. Apró bólintásokkal veszem tudomásul a szavait, több, mint hálás tekintettel az újabb tanácsra. A folytatás viszont rám van írva, hogy mennyire meglep. - ...de akkor mégis miért volt a feltételezés? - a pillanat ezen töredékében így nem igazán tudom, hogy miért kérdezett erre rá nálam. Én is olyannak ismertem meg, akiben nincs mit nem kedvelni, utálni vagy a szavaival élve gyűlölni. Pláne esetemben, aki aztán tényleg semmiféle ehhez hasonló érzéssel nem viseltetek senki iránt sem. Nem is tettem korábban sem. Zavaromban elnevetem magam. Vagyis… előbb meghökkenek, inkább csak utána jön a mosoly meg a többi is. - ...de, ha nem számít semmit, csak egy nagy talánt, akkor a neve sem számít igazán, nem? - vonom összébb a szemöldökeimet, mert ez így valahogy oximoronnak tűnik nekem, mármint, ha nincs a dologban semmi, akkor a neve miért lenne fontos a történetben. Mármint… nekem nyilván az, viszont mesélnivalóm tényleg nem akad több annál, mint amit eddig elmondtam. Amit viszont a továbbiakba belesző, az megint a cipőm talpáig hoz zavarba és ettől jól ki is kerekednek a szemeim. - Te jó ég, dehogyis ezért mondtam. Mármint semmi ilyesmit nem feltételeztem rólad egy pillanatig sem. Nagyon sajnálom, ha így tűnt. - ennél messzebb aligha állhatna tőlem az egész helyzet mindazzal, ami történt, hiszen az általa felvázoltak távolról sem jutottak az eszembe.
sötét árnyvadászok vezére
ranggal rendelkezem
Elowen Herondale
all the stories are true
Tárgy: Re: Harctér Hétf. Május 21 2018, 22:30
[You must be registered and logged in to see this image.]- Azzal mondjuk nem feltétlen fogsz veszíteni. Hiszen végsősoron még tiszta fejjel is lehetőséged van elengedni magad és egy kicsit sötétebb vágányra kapcsolni. – Sosem kötelező folyamatosan egy pályán játszani. Azonban az határozottan előrelépésnek számít, hogyha valaki elismeri, hogy van egy vadabb, veszélyesebb oldala is, amelyet habár nem tud mindig feltétlenül irányítani, de képes arra, hogy a saját előnyére használhassa. – Hát ezen nem lepődtem meg. Elég kevés embernek vannak ellenséges érzései velem kapcsolatban. Igyekszem nem szörnyű lenni. – Ez azonban koránt sem volt igaz, hiszen a tündérek többsége megvetéssel fordult az irányomba, mert csak félig voltam tündér. Nem fogadtak volna el családtagjukként, szövetségesükként, ha nem maga a tündérkirálynő kezeskedett volna értem. A szemükben csak eggyel több lettem volna az idegesítő árnyvadászok közül. – Ha tényleg csak ennyi az egész történet és nincs benne semmi más, meg tényleg nincs értelme róla beszélni, akkor gondolom azzal nem árulsz el nagy titkot, hogy megosztod velem a nevét.. Hiszen úgy sem jelent semmit, meg nincs semmi, mert csak hát talán bejön.. Talán. – Szándékosan szívta ma vérét, mert, ha tényleg annyira semleges lenne az illető, meg nem lenne fontos, akkor most nem hozta volna fel, hogy amúgy tetszik neki valaki. Meg egek.. Tényleg ennyire nyomultam volna, hogy szegény lány egy talán tetszik valakivel védekezik. – De ugye tudod, hogy nem kell azt mondanod, hogy tetszik valaki csak azért, hogy ne tépjem le rólad a ruháid. Hidd el képes vagyok önuralmat tanúsítani. – Talán nem kellett volna szegény lányt megrémítenem ennyire a közeledésemmel pedig az angyal a tanúm, hogy semmi ilyen szándékom nem volt. Ha úgy igazán meg akartam volna közelíteni, akkor nem egy ilyen edzés közben teszem, vagy éppenséggel után. Meg aztán, akkor sokkal gyengédebb lettem volna vele szemben és nem engedtem volna, hogy a Sebastian érzett haragom elhomályosítsa az ítélőképességemet. Még csoda, hogy nem ártottam szegénynek. Egy picit azért rosszul érzem magam azért, amit tettem, de már vissza nem tekerhetem az időt, úgyhogy itt az ideje egy aprócska leszarom tablettának.
- Őszintén, fogalmam sincs, hogy melyik igazán az én utam, de jobban érzem magam, ha megmaradok a tiszta fejnél. - az a biztosabb, abban tudom, hogy mire számíthatok, mit várhatok el magamtól és mennyi az, amennyit elbírok. A másik lehetőség… noha tudom, megtapasztaltam épp az imént is, hogy mire tehet képesség, túlságosan ingoványos talajnak tűnik, valójában még a kísérletezéshez is, noha abban igaza van, hogy próbálgatni kell, kinek mi jön be jobban vagy igazán. Megteszem majd, ami tőlem telik, tovább tologatva a határaimat, de egyelőre még nem igazán érzem sajátomnak azt a fajta módszert, ami inkább az érzéseket és az ösztönöket hívja segítségül és hajlítja az akarat alá. Hamar és túlságosan félrevihetnek, ha valami nem úgy sül el és esetemben egyszerűen csak sok a lehetséges kimenetel. Legalábbis most még így gondolom és értem. - Dehogy gyűlöllek! - kerekednek el a szemeim, ahogy kicsit halkabban jegyzem meg a szavaira. Egyáltalán nem ismerős számomra ez az érzés. Még a szüleimmel kapcsolatban sem, akik elhagytak. Egész életemben próbáltam jó lenni és úgy viselkedni, azt tenni, amit kell, ahogyan elvárták tőlem, a kontrollálatlan érzések pedig ettől távol állnak. Ahogyan tőlem is. Aztán pedig… nesze nekem érzések, tudtam, hogy túl sokat mondok vagy nem úgy és annyit, mint amennyire és ahogy szeretném ezt kitűzni, mint következő napirendi pont az életemben. Elhúzott mosollyal hallgatom a szavait és lassan rázom meg az üstökömet. - Nem nagyon van mit mondanom igazából. ...mindenesetre semmi olyan, ami megérne bármiféle említést, tényleg. - és ez nem szégyenlősség, hanem egyszerűen tényleg fele annyi sincs a sztori mögött, mint amit esetleg gondolhatna bárki, aki az iménti makogásomat meghallotta volna. - Talán érdekel valaki, de ez egy nagyon nagy talán és semmi több, szóval... - nincs szóval sem, ennyi a nagy sztori. Egy mélyebb lélegzettel kerül megint mosoly az ajkaimra, jelezve, hogy valóban csak ennyi a mondandóm, akkor is, ha a préselés mellett dönt majd. Nincs szaftos pletyka vagy bármi más, ami megérne egy misét. Tényleg.
sötét árnyvadászok vezére
ranggal rendelkezem
Elowen Herondale
all the stories are true
Tárgy: Re: Harctér Szer. Május 16 2018, 23:34
[You must be registered and logged in to see this image.]Valentine vasakarata alatt felnőni, meg persze Sebastian mellé szegődni sosem volt egyszerű és ez még most sem változott meg különösebben. Úgyhogy igazán nem sértődöm meg azon, hogy valaki így letámad főleg, mivel pontosan ezért voltunk itt. Hogy előcsalogassuk azt az oldalát, ami élni akar, ami felül akar kerekedni a másikon, hogy aztán eltiporhassa. Másképpen nem is lehet túlélni ezt az életet, amelyet magunkénak választottunk. - Nem feltétlenül rossz dolog.. Mert néha valakinek az jön be jobban, hogy hideg fejjel tud gondolkodni nem engedi, hogy az érzelmei irányítsák. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy ezekből erőre is szert lehet tenni. Kinek-melyik kényelmesebb. Meg kell találnod a megfelelőt. Van benned erő, ami talán az érzelmeidből indul ki. Abban az esetben, ha úgy érzed, hogy nem tudnád irányítani, uralni a kezeid között formálni a végkifejletet, akkor maradj a tiszta gondolkodásmódnál. Ha pedig megpróbálnád a démonaidat az irányításod alá vonni, akkor próbáld meg.. Gyakorolj. Csak számolj az ehhez hasonló következményekkel. - Előfordulhat, hogy elveszíti a fejét, hogy az érzelmeit akarja átirányítani a harcba. A csalódottságot, a dühöt.. Ahogy az előbb egy kicsit én is tettem. Habár elég jól hárított azért néhány betalált és biztos vagyok benne, hogy közel sem volt olyan jó érzés a számára. Bár akármekkorát ütöttem volna nem igazán lehetett volna kellemesnek nevezni azt hiszem. Sosem számít élménynek egy ütés, de ki hogy áll igazából a fájdalomhoz. Valaki függ tőle, de akkor is ő maga akarja meghatározni, hogy a fájdalomnak milyen formáját élje át. Hogy érezzen végre valamit. - Hát reméltem is, hogy ennyire azért nem gyűlölsz, de ettől függetlenül még mindig nem számít. - Tényleg nem foglalkoztam különösebben azzal, hogy pár perce még fojtogatott, de azért határozottan jobb érzés volt, hogy könnyedén eljutott a tüdőmbe a levegő és semmi sem akadályozta az útját. Ajánlatomat nem meglepően elutasítja, de hát a remény hal meg utoljára vagy, mi.. Azonban, mikor fojtatja terebélyes mosoly ül ki az arcomra és már csillogó szemekkel nézek az irányába. - Na, ugye most már tudod, hogy mindent el kell mondanod ezzel kapcsolatban és addig nem eresztelek, míg el nem mondod, ha kell leteperlek, magam alá préselek, de kihúzom belőled, szóval mondd szépen magadtól. - Azzal törökülésbe verve magam csúszok hozzá közelebb picit és nézek rá nagy kiskutyaszemekkel, hogy elérjem amit akarok.
Még mindig rendkívüli módon restellem, ami az imént történt. Hiába nem értem, hiába nem akartam, megtörtént és ezen már nem változtathatok. Csupán azt mérhetem fel, hogy vajon mekkora kárt okoztam, ha nem is éppen fizikai értelemben teljesen… Ezt azonban jobban szeretném hallani tőle, kérve a megerősítést és amikor megteszi, akkor hosszasabban szakad ki egy mélyebb lélegzet a mellkasom bordaketrecének fogságából. A megkönnyebbülés hamarosan eléri az izmaimat is, de nem elég gyorsan ahhoz, hogy felébresszen és leessen; a nagy aggódás közepette elfeledtem lemászni róla. - Igen, persze, tudom. Csak… igyekszem mindig inkább hideg fejjel cselekedni és úgy felmérni, előre kiszámolni, mégis meddig mehetek-, meddig tudok elmenni. Lendületből, ösztönből nem igazán szoktam cselekedni, az érzelmeket inkább kizárom. Ez rossz dolog? - zavartan pislogok le rá, mert eddig eszerint igyekeztem megállni a helyem, aztán rájövök, hogy talán nem a megfelelő szavakat sikerült megtaláljam. - Mármint ez alatt nem azt értem, hogy bármi ilyesmit szerettem volna tenni veled, amit végül sikerült... - részben ez talán nem is igaz. Nem a személye ellen szólt – hiszen őt magát kifejezetten kedvelem, annak ellenére, hogy nem ismerjük egymást igazán jól –, hanem magának a ténynek, az érzésnek, hogy igenis le akartam győzni és fölébe kerekedni. Ez pedig egy démonnal vagy Alvilágival szemben rendben is van, de egy társam esetében, akivel csak eddzek és aki pusztán tanítani – még, ha keményen is – akar… nem igazán. Nagyon nem. Végtelen zavarba hoz. Lemászok róla, amint leesik, hogy miről is van szó és azt hiszem hiába akarnám takargatni előle, hogy miként is érzem magam. Nem akartam… ...ezt sem. - Nem, én nem, csak… - megint megakadok és igyekszem nagyon úrrá lenni, ami éppen az előbb szaladt ki a kezeim közül. Na nem szó szerint vagy ilyesmi, de határozottan nem könnyíti meg a dolgomat. Úgyhogy amint kiseprem az arcomba hulló tincseimet, egy hosszasabb levegőkifújásra is szükségem lesz. - Öhm.., nem akarok udvariatlan lenni vagy bármi ilyesmi, mert gyönyörű vagy, ez tagadhatatlan és hihetetlen jól is esik, amit mondtál, de én viszont... - kell még egy szusszanás, hogy kicsit összeszedjem magam és a gondolataimat. - ...én azt hiszem, hogy… ...hogy esetleg érzéseim vannak valaki iránt. Talán. Nem tudom… Nem biztos… Ami így kimondva nagyon rosszul hangzik, tudom én is és... - ...és igazából nincs és. Igazából nem tudom, hogyan fejezzem be a megkezdett mondatot, mert nincs rá befejezésem. Talán nem is léteznek azok az érzések, talán csak fogalmam sincs miként is kezeljem ezt a helyzetet. Remek, még egy dolog, ami miatt zavarban érezhetem magam. Megbeszélni pedig nem tudom senkivel sem - most sem tudom minek említettem meg egyáltalán -, így marad a szerencsétlenkedés, amiből fogalmam sincs miképpen másszak ki. Leszámítva egy roppant zavart mosolyt az ajkaimon...
sötét árnyvadászok vezére
ranggal rendelkezem
Elowen Herondale
all the stories are true
Tárgy: Re: Harctér Kedd Május 15 2018, 13:32
[You must be registered and logged in to see this image.]Habár sikerült meglepnie a húzásával nem mondhatnám azt, hogy nem voltam elégedett. Azért jöttünk ide, hogy tanuljon valamit és talán pont megadtam neki a kulcsot ahhoz, hogy jobb lehessen. Nem foghatja vissza magát, mert egyetlen alkalommal fogja vissza magát és az ellenfele könnyedén kihasználhatja azt. Ahogyan most lényegében ő is tette velem. Habár bizonyos módokban ki vagyok békülve azzal, hogy éppen meg kívánt fojtani, de azért nem minden esetben élvezhető ez a felállás. - Jobban nem is lehetnék. - Tényleg nem vagyok rosszul, nem történt semmi gond. Teljesen feleslegesen aggódik, hiszen volt már nekem részem sokkal rosszabb dolgokban is, mint egy kisebb fojtogatás. Azt is túléltem ahhoz képes ez már teljesen gyerekjáték. - Nem estél túlzásokba, egyszerűen csak nem fogtad vissza magadat és pont ez a lényeg. Nem engedheted meg magadnak, hogy gyengéd vagy valakivel. Néha kemény döntéseket kell meghoznunk rövid idő alatt, akár tetszik, akár nem. S, olykor igen is kegyetlennek kell lennünk. - Nem vagyunk tökéletesek. Egyikünk sem az igazából. Megvannak a magunk hibái, de az egyetlen, amiben igazán jók vagyunk az a túlélés. Minden áldott nap szembesülünk a halállal a képébe röhögünk és úgy válunk el, hogy hamarosan találkozunk. Mert mindig a halál torkában vagyunk és mindenre képesnek kell lennünk azért, hogy megóvhassuk az életünket. Határozottan tetszett, ahogyan rajtam helyezkedett el, habár abban majdnem biztos voltam, hogy nem ő az, aki pont érdeklődne irántam. Olyan kis ártatlan, szerintem még mindig várja a hős szerelmét. Bár talán meg is találta.. Ki tudja. Látom, ahogy fülig vörösödve szál le rólam és én még mindig nem ülök fel csak a földön kezdek el nevetni. - Ne csinálj úgy, mint aki arra készült, hogy megerőszakoljon. - Határozottan tetszik, hogy ennyire zavarba jött a kijelentésemtől pedig egyáltalán nem ez volt a szándékom. Na, jó talán egy picit. - Nem kell ennyire szégyellni magad nem történt semmi. - Azzal pedig már ülő helyzetbe is löktem magamat. - Bár, ha szeretnéd és nyitott vagy mindig van időm egy kis plusz szórakozásra. - Nem szokásom ilyen nyílt ajánlatokat tenni többnyire csak megragadom az alkalmat, avagy mondhatjuk azt is, hogy kihasználom, de az ő esetében mivel nagy esély volt arra, hogy nem is érdeklődik ilyen téren a nők iránt, inkább nem kívántam szegényt leteperni, mert még a végén annyira zavarban lett volna, hogy nemet se mer mondani.
Fogalmam sincs mi történt az előbb velem és főleg miért, de nagyon is úgy érzem, hogy messzire szaladtam. Nem szoktam, soha, így az aggodalmam nem csak azon a száron szalad az egekbe, hogy esetleg ártottam neki, hanem annak okán is, mert nem értem, hogy tehettem és főleg miért. Nem szokott elsodorni a lendület vagy az ösztön, hideg fejjel, átgondoltan szoktam harcolni, edzeni, tanulni létezni, egyszóval mindent. Elveszíteni a kontrollt, az egyszerűen csak nem én vagyok. Ez az előbb nem én voltam. Nem lehettem. Akkor sem, ha pontosan tudom, hogy nincs más, aki felelős lenne érte. Az én kezem volt, az én érzéseim, az én vágyam arra nézve, hogy legyűrjem és fölébe kerekedjek teljesen. Annyira zavarba jövök az egésztől, hogy bár eleresztem a nyakát és a, hogy létéről is faggatom és tényleg rajtam van a frász minden szinten, hogy arról totál megfeledkeztem, le is szálljak róla. - Biztos jól vagy? - kérem, hogy erősítse meg, hiába biztosított efelől éppen az imént. Elmondhatatlanul sajnálom a dolgot. Segít nekem tanulni, készülni, edzeni és már eddig is egy csomó mindent sikerült elsajátítanom, erre így fizetem vissza… - Kissé túlzásba estem, azt hiszem. - húzom el a számat, ahogy még mindig fölötte vagyok és a vállai mellett támaszkodom a padlónak a tenyereimmel. Először, az első pillanatban le se esik igazán, hogy mire utal, aztán egyszerre és hirtelen koppan nagyot a tantusz, ahogy világossá válik mit csinálok még mindig. Egész lényemben jövök zavarba, totálisan és azonnal, kapkodva lendítem át a lábam felette, hogy ezzel szüntessem meg a fenntartott testhelyzetet és végre szabadulni tudjon. - Uhh, basszus, ne haragudj! Nem akartam… nem szándékosan… én... - végül feladom, mert nem tudom mit mondjak, inkább a tenyereimbe temetem az arcomat. Azokról a vizekről nem sok fogalmam van igazából. Mármint fogalmam az van, hogyne lenne, a tapasztalat viszont már egy egészen más kérdés. Elveszem a kezeimet az arcomból és hátrasimítom a hajamat, ezzel vezetve el a mozdulatot végül.
sötét árnyvadászok vezére
ranggal rendelkezem
Elowen Herondale
all the stories are true
Tárgy: Re: Harctér Kedd Május 15 2018, 10:10
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem volt mi leállítson. Nem akartam magamat leállítani, habár talán ésszerűbb lett volna, ha nem támadok neki ennyire erőteljesen, de ha valaki tanulni akar, akkor azzal nem lehet puhánykondi. Nem lehetek vele gyengéd és itt kellene lennie minden egyes gondolatomnak nem pedig szanaszét szóródni és várni a csodára. Mégis néha nehéz összpontosítani, de ilyenkor a legszükségesebb, hogy megőrizzük a fókuszt. Azonban kicsit már kezdtem átmenni egy olyan állapotba, ahol inkább használom Oswin-t egyfajta bokszzsáknak mintsem tekintek rá úgy, mint egy tényleges emberi lényre. Azzal pedig, hogy a nyakára térdelek talán egyfajta utolsó löketet adtam meg neki, vagy sokkal inkább magamnak. Egy részem talán be akarta fejezni a mozdulatot, örökre megszabadítani a levegő csodálatos hatásaitól.. Kiontani az életét. Talán sötétebb szívem van, mint gondoltam volna. Lehet, hogy annyira nem különbözöm Sebastian-tól, de még azt sem hozhatnám fel a védelmemre, hogy démonvér csörgedezne az ereimben. Egyszerűen nem volt egyszerű az életem. Ez azonban nem ad okot arra, hogy minimálisan örömömet leljem annak a gondolatában, hogy megölhetnék valakit. Kionthatnám az életét.. Segítő kezet nyújtok neki, ahogy az előbb ő is tette, hogy felsegítsem, de remekül kihasználja a helyzetet. Könnyedén használja ki az apró pillanatot arra, hogy egyszerűen lerántson maga mellé a földre, majd maga alá gyűrve utánozza a műveletet csak míg én szegényre térdeltem ő a karjával szorítja el a torkomat és egy pillanatra, mintha teljesen más személlyel néznék is farkasszemet. Mintha a lelkének egy sötét darabját megmutatta volna velem. Még a végén kiderül, hogy jobb tanár vagyok, mint gondoltam. - Jól vagyok, persze. - Megdörzsöltem azért a nyakamat, hogy egy kis életet csempésszek bele, meg párat fel is köhögtem, de ettől függetlenül teljesen jól voltam.. Estem át már rosszabbon is. - Na, látod.. Így kell igazán belelendülni. - Remekül előcsalogatta a démonjait, bár egy részem még arra is megesküdött volna, hogy egy olyan angyalinak tűnő teremtménynek, mint ő nincsenek is démonai.. Úgy egyáltalán. - Más helyzetben kifejezetten díjaznám ezt a helyzetet, de kétlem, hogy ilyen vizekre lenne kedved evezni. - Ezzel céloztam arra, hogy még mindig rám nehezedett a testével. Tényleg más helyzetben örülnék is neki, hiszen gyönyörű nő, de nem hiszem, hogy ő is hasonlóan vélekedne a fejemben elképzelt szituációról.
Kezdőlap
❀
100. reagom