A domb alatti világban, az idők kezdete előtt...
Egyszer volt, hol nem volt,
a Tündérek Udvarában élt egy szépséges hölgy,
kinek szívét rabul ejtette egy angyal fia.
Egyszer volt, hol nem volt,
két fiú érkezett a tündérek közé, nemes, oroszlánszívű fivérek.
Az egyik fivér megpillantotta a tündérhölgyet, és
szépségét látva mintha villám sújtott volna le reá:
rögvest örök hűséget fogadott neki. Megesküdött, hogy marad.
Ezt a fiút Andrew-nak hívták. Öccse, Arthur nem tágított mellőle.
A fiúk a domb alatt maradtak hát,
Andrew szerelemmel csüngött a hölgyön,
Arthur pedig gyűlöletet táplált iránta a szívében.
A hölgy maga mellett tartotta hát a számára kedves fiút,
a gyönyörűséges teremtményt, aki hűséget fogadott neki,
amikor pedig húga bejelentette, hogy igényt tart a másikra,
ő hagyta, hadd vigye, mert a kisebbik fiú semmit sem jelentett a számára.
Andrew nyakába szerelme zálogaként ezüstláncot akasztott,
és megtanította a tündérek népének szokásaira.
Vele táncolt a mulatságokon a csillagos égbolt alatt.
Holdfénnyel táplálta, és megmutatta neki,
hogyan adja át magát a természetnek.
Némely éjszakákon hallották Arthur sikolyait, de a hölgy azt mondta, az
csak fájdalmasan gyötrődő állat hangja
– márpedig a fájdalom része az állatok természetének.
Nem hazudott, hiszen nem is tudott hazudni.
Az emberek állatok.
A fájdalom része a természetüknek.
Hét évig éltek boldogságban. A hölgyé volt Andrew szíve, Andrew-é a
hölgy szíve, valahol a távolban pedig Arthur egyre csak sikított fájdalmában.
Andrew nem tudta, a hölgyet nem érdekelte, így hát semmi nem zavarta a
szerelmüket.
Amíg egy napon az egyik fivér megtudta az igazságot a másikkal
kapcsolatban.
A hölgy azt hitte, szívszerelme eszét veszti a bánattól és a mardosó
bűntudattól. így hát, mivel odavolt a fiúért, félrevezető igazságokból szőtt
neki hálót, és olyan történetet kínált neki tálcán, amiről tudta, hogy el akarja
majd hinni. Azt mondta, a fiú csak egy varázslat miatt szeretett belé, soha nem
árulta el az öccsét, rabszolgasorsra kárhoztatott, és az elmúlt hét évük nem
volt több közönséges hazugságnál.
A hölgy kiszabadította a hasztalan fivért, és hagyta, hadd higy-gye, hogy
önerejéből szabadult meg a fogságból.
Amikor aztán az öcs megtámadta, állt elébe, és hagyta, hadd higgye, hogy
sikerült végeznie vele.
Aztán a hölgy engedte, hogy szívszerelme megtagadja őt, és elmeneküljön.
Magánál tartotta egyesülésük titkolt gyümölcseit, csókolgatta, babusgatta,
próbálta szeretni őket. De azok ketten csak az ő szerelmének darabkái voltak,
ő pedig vagy szőröstül-bőröstül akarta a fiút, vagy sehogy.
Ahogyan korábban a mesterien szőtt történetet, most a gyerekeit kínálta fel
neki.
Nem volt többé miért élnie, így nem is élt tovább.
Ezt a történetet hagyta hátra, a történetet, amit szívszerelme sosem fog
megtudni. A történetet, amit a lánya sosem fog megtudni.
így szeret egy tündér: teljes testével és lelkével. így szeret egy tündér:
pusztítás árán.
Szeretlek, mondta a hölgy éjszakáról éjszakára hét hosszú éven át. A
tündérek nem képesek hazugságra, és ezt a fiú is jól tudta.
Szeretlek, mondta a fiú éjszakáról éjszakára hét hosszú éven át. Az
emberek képesek a hazugságra, a hölgy hagyta hát, hogy a fiú azt higgye,
hazudott neki, hagyta, hogy az öccse és a gyerekei is úgy higgyék, és azt
remélve halt meg, hogy meg is maradnak ebben a hitükben mindörökké.
Így szeret egy tündér: önzetlenül.
A hold szerette nézni Mark Blackthorn-t
A Hold úgy gondolta, hogy ebben semmi furcsa sincsen, és ezt mindig meg is indokolta, hisz ő a Hold és a Hold azt nézhet, amit, vagy akit csak akar.A Hold Mark-ot nézte. Minden nap visszaszámolta a perceket, mennyi van még hátra, ahhoz, hogy újra láthassa a fiút. Hogy a fiú szőke haja, holdsugarai alatt ezüsté váljanak.
A legidősebb Blackthorn fiú minden éjszaka, szobájának ablakán keresztül kimászott a Los Angeles-i Intézet tetejére, és csak ült ott és gondolkodott. Hogy min gondolkodott, azt a Hold nem tudhatta. De átlátott a fiú szemének többszínű íriszén.
A Hold imádta azokat a szemeket fürkészni. Az egyik a kék és a zöld nagyszerű árnyalata volt, hasonló színű, mint a háborgó tenger, minek hullámai meg-megcsillannak a napnak pásztázó és meleg sugarai alatt. Ez volt a megszokott Blackthorn szemszín, az amit minden Blackthorn gyerek magáénak tudhatott, apjuktól kapták és adják tovább gyermekeiknek a jövőben.
Mark másik szeme, pedig tökéletes arany volt, tagadhatatlanul távol állt a mondén világtól, de még az árnyvadászok környezetétől is. A Vadűzés fékezhetetlen sebességét és szabadságát hordozta magában. A szemmel nem rendelkező holdnak egy figyelemkeltő gondolat született az elméjében : Az egyik szeme a családjához húzza, a nephilimekhez, de a másik megkötve tartja Tündérföldjén.
"Milyen nehezek lehetnek azok a szemek", a hold azon kapta magát, hogy ezen mélázik egy éjszaka, miközben Mark az eget kémleli.
"Két válladon két különböző világot elhordozni fárasztó lehet."És tényleg az volt. A fiú szemei nehezek voltak, a vállai fájtak. De Mark megtett mindent azért, hogy ezt sose mutassa ki senki felé. De a Nap és a csillagok és a végtelen tenger előtt, nem tudta elrejteni szívét.
A Hold látta a fájdalmát és a szenvedéseit, de nem tudott hozzá beszélni, így nem tudta kedves szavakkal csillapítani ezt. Nem tudta megérinteni, így nem tudta biztonságos ölelésébe húzni.
A fiú szenvedett, mert választás előtt állt, döntenie kellett a szerettei között, ami egy szörnyen kegyetlen dolognak bizonyult. Mióta itthon van az Intézetben, folyamatosan újra tanulja a régi életét, ami az elmúlt 5 évben elfelejtődött számára. Nap, mint nap rácsodálkozik arra, hogy testvérei mennyit változtak. Minél inkább belátást nyer az életükbe, annál inkább gondolja úgy, hogy neki nem itt a helye, hanem fenn az égen a Vadűzéssel. Ennyi idő után már képtelenségnek tartja, hogy újra a családjának a része legyen, bármennyire is vonzza hozzá a szíve.
A Hold, hogy elfelejtesse a fiú bánatát csak annyit tudott tenni, hogy a lehető legfényesebben ragyog, abban bízva, hogy a fény segít egy magányos elveszett fiúnak, kinek sokat kell még megtenni, mielőtt az útja végéhez érne.
Néha emberek csatlakoztak Mark-hoz a tetőn. Néha ez a tüzes Emma Carstairs volt az, szőke fürtjeivel, máskor pedig Christina Rosales jelent meg, kedvesen udvariasan, mindig figyelmes volt tetteire és szavaira. De legtöbbször a látogató Kieran volt, mikor ő megjelent, a Hold elfordította nemes ragyogását másfelé.
A látogatókon felül is, Mark szíve leginkább a magányhoz húzott. A Hold úgy érezte, ha tudna sírni, megtenné a fiúért. Folyókat sírna a földre, addig míg már egyetlen könnye se maradna. Lehangolta a Holdat, hogy egyedül látta az ennyire meggyötört fiút egyedül. Kicsit olyan volt, mint egy hervadt ezüst virág, kinek szirmai már rég feladták a szolgálatot, de szála egyenesen az ég felé nyúl, kitartóan.
A Hold minden este látta Mark-ot, és halotta, hogy azt suttogja:
-Helen, Julián, Livia, Tiberius, Drusilla, Octavian. És Emma. 
Kezdőlap
Tárgy: Mark Blackthorn 
De ettől még ne érezz magadon nyomást, a Blackthorn fiú sorsa a te kezedben, alakítsd úgy, ahogy jónak látod!). Alig várom, hogy a játéktéren is olvashassam a játékaid, úgyhogy nem is tartalak fel tovább: kérlek, foglald le az arcod, a rangod, meg mindent, amit fontosnak érzel, utána pedig irány játszani!