"- Pszt, Emma! Elhoztam a kék festéket anya dolgozószobájából - suttogom oda a lánynak, aki egyúttal a legjobb barátom is. Sok testvérem van, de úgy egyikükkel sem tudok szórakozni, mint Emmával. Talán Mark, aki jobban megért, ám ő sokszor érthetetlen, felnőttes dolgokról szokott beszélni, én pedig nem szeretem, ha fölényeskedik.
Szóval Emmával azt találtuk ki, hogy kicsit kicsinosítjuk Oscar bundáját. Ő a családunk perzsa macskája, és éppen olyan fehér, mint anya festővásznai.
- Kikeverem, láttam, hogyan kell - magyarázom halkan, mégis önbizalomtól telve, miközben a festékes vödröt a földre „ejtve” elszaladok egy lavórnyi vízért. A kiengedéssel nem ütközök problémába, viszont a cipelés már komoly akadályokat gördít elém. Azért nem mutatom ki Ems előtt a gyötrelmeimet, férfias méltósággal, összeszorított fogakkal és szájjal topogok pingvinléptekkel a festékhez, amibe aztán minden teketóriázás nélkül beleöntöm a vizet. A hevesen kifröccsenő maradék azt jelzi, hogy kissé félresikerültek a számításaim, de nem törődök vele igazán, a szőnyegtől amúgy sem látszik. A dolog végeztével félreteszem a lavórt, és az előre elcsent konyhai fakanállal kezdem kevergetni az elegyet.
- Hoztad az ecseteket? - tekintek fel egy pillanatra Emmára, aki egy cinkos mosollyal bólint a kérdésemre. - Csak mert szerintem kész… - motyogom, bizonytalanul méregetve a híg, kék löttyöt.
Hát, biztosan jó lesz, így nem várakozok tovább, elveszem az egyik, felém nyújtott művész eszközt, és alaposan beletunkolva a keverékbe, már lopózok is oda a gyanútlanul alvó Oscarhoz. Teljesen ki van terülve a kedvenc, elnyűtt matracán, és az sem zavarja különösebben, hogy Emmával lelkesen elkezdjük pingálni a bundáját. Szeretnék olyan szép és érdekes mintákat mázolni rá, mint amilyeneket anyától láttam, de hiába forgatom úgy az ecsetet, ahogyan ő szokta, felismerhetetlen massza lesz az egész. Meglehet, hogy Oscar szőre sem a legjobb felület az alkotáshoz, nyilván erről lehet szó.
- Jaj felkelt… - állapítom meg aggodalmasan, mivel még nem vagyunk kész vele teljesen, viszont a macskát nem lehet megállítani, a bundáját rázva leszökken a matracról, majd sértődötten nyávogva kiszalad a padlásszoba ajtaján.
Néhány pillanatig kétkedve méregetem a hűlt helyét, majd Emmára nézve, széles vigyor terül el az arcomon."