"(..) - És ezen felül elrendelem az alvilágba való száműzetésed. Utolsó szavak?
- Legendák lesznek rólam. Néhány szertefoszlik vagy arannyá válik, de rám emlékezni fogtok! Emlékezni, egy évszázadokon át! és csak egy hiba, de történelem lesz belőlem! Emlékezni fognak rám évszázadokon át!"

- Ki a fasz vagy te?! - Üvölti a lány. Szemeit könnyek mossák, a sminkje pedig egyenest egy kisördögöt festett belőle. Te jó ég, hogy nézel ki? ó, hát persze... talán én sem néznék ki másként ha megtudnám, hogy aki fogva tart valójában az alvilág hercege. - Hallasz? Válaszoljál már! - Hangja nagyobb oktávokkal emelkedik, ami még semmiség lenne, de a pillanat tört része alatt fog egy poharat a szekrényből és vágja hozzám erőteljes mozdulattal. Illetve sikerült volna neki, de kellő reflexszel arrébb hajolok. Ó baszki.. te vérmes kis hárpia, ezt szeretem benned! Annyira meg tudnálak... brr. De majd kicsit később. Segítek lehiggadni.
- Sajnálom, hogy csalódást kellett okoznom. De te is tudod, hogy én állok feletted. Én döntök még arról is, hogy mikor döglesz meg. - Ragadom meg nyakánál fogva, s azzal a lendülettel erőteljesen tolom neki a falnak úgy, hogy a padló és a lába között legyen egy fél méter. - Vergődj csak... - Hajolok oda a füléhez, finoman csókolgatva a nyakán a bőrt. - Ismerj meg személyesen, mint Lucifer. - Rángatja magát, próbálja kiszabadítani magát; karmol és rúg, de csak nevetek rajt.- Bogárkám, tudod jól, hogy csak azért élsz még, mert az enyém vagy. Máskülönben már ízekre szaggattalak volna. - Ezúttal mindkét kezét a falra tapasztom és úgy lógnak le a lábai. Ha leírhatnám a kapcsolatunkat, akkor azt mondanám, hogy ő az én pénzforrásom. Amióta felszálltam a pokolból, egyszerűen csak beivódtam az emberek életébe. Sokan azt hiszik, hogy elpusztítottak; de jobb is, hogy ezt így tudják. Kívülről figyelem azt, hogyan próbálnak ezek a korcsok harcolni a trónért. Mondhatom, hogy kevés sikerrel. De erre nem fordítok akkora figyelmet. Ha akarnám sem tudnám odaadni senkinek sem az irányítást. Az emberek között szokatlan, nem az én világom. De a nők és a szenvedés mindezt kompenzálják, hogy ne unjak rá a helyzetre. Évek teltek el, Valentino néven ismer sok üzletember társam. Drogok és nők, minden káros kereskedés. De én csak kurvákkal foglalkozom, mindezekközül pedig kiemelkedik ez az aprócska virágszál. Lucille Hildegarde, akinek a drog az élete. Nos, én megadtam neki. És az alkunk, ami minket összetart. Szegény... miért nem tanulják már meg, hogy ne fogadjon el egy démontól semmilyen alkut? Ó, mert talán nem is tudott róla? Azt még egyelőre én is találgatom, hogy hogyan jött rá.
- Nem félek tőled! - Hangja halkul, bizonyára fáj mindene; nem vagyok vele túlzottan kíméletes.
- Nem? - Felvonom a szemöldökeimet meglepődve. - Valóban? - Nézek végig rajt vágyakozva. rengetegszer megerőszakoltam már, jelenleg is képes lennék rá; egyelőre visszatart a kíváncsiság, hogy mégis hogyan jött rá.
- Hm, csak nem Alastor keze van a dologban? Úgy hallottam, hogy az ellenséges démonok kiszabadították őt a pokol bugyrából. - Gondolkozom mégis csak el a dolgon, elvégre ez a némber egy boszorkány, jártas alvilági körökben is tudtommal. Attól függetlenül eltaposom bármikor, akárcsak egy csótányt.
- Mindent elvettél tőlem. Mondd, még mit tudsz elvenni? Nem fogsz megölni. - Kapkodja a levegőt, mégis makacsul tartja magát; egy percig sem mutatja a szenvedését.
- Hagynálak a pokolban rohadni, kedvesem. - Bestiális vigyor húzódik ki a képemre. Egy pillanatig eljátszom a gondolattal, hogy talán megmutathatnám neki, hogy téved, de ki tudja? Ha tovább húzza az agyam, egy pillanat alatt a világom martalékává fog válni. Ez a kislány jártas a sajátjaim közül, de fingja sincs, hogy mivel jár. Az a helyzet, hogy dupla pokol nem létezik. Az örökkévalóság egy szar dolog, ha egymagad vagy.
- Kislány, kibaszottul nem tudod letagadni, hogy vágysz rám. - Szinte a csinos pofájába hajolok, akár egy darabot is ki tudnék belőle harapni. - Alastornak pedig üzenem, hogy meneküljön, ameddig csak tud. Én türelmes vagyok és megvárom, milyen messze megy. - Cirógatom arcát kedvesen, aztán azzal együtt el is engedem úgy, hogy a földre rogyik a lábam előtt.
Leguggolok elé, s ujjamat álla alá dugva erőszakolom rá, hogy rám nézzen. - A saját porontyaim nyakain átmentem. Mit gondolsz, a ti sorsotok mi lesz? Fuss!

1929
A pillanat, amióta nem hallani rólam. Ennek számtalan oka van, de többek között az, hogy Azazel újra él és virul, jelenleg pedig Engem keres. Őszintén? Fogalmam sincs, hogy mégis mit talált ki. Talán titokban kellett volna lennie a titkának, de sajnos nem tudta befogni a száját a társaival, akik szintén nem tudták ezt megállni. A pletyka terjed ugyebár. Sejtelmeim szerint neheztel, elvégre tőlem várt volna szabadítást, de én nem tettem meg. Ennek egyszerű magyarázata volt; együtt buktunk néhány fivérrel, de sajnos ez számomra mind riválist jelentett. A történelem rám emlékeik, nem pedig rájuk. És ez természetesen nem fog változni még akkor sem, ha Azazel támadni fog. Nem ér vele el túl sok mindent, hacsak maga mellé nem csábít néhány balfék démont. Ahhoz nagyobb hírnévre kell szert tennie, na meg persze nálam jobbnak kell, hogy legyen. De ez csak egy elmélet. Nem láttam őt, már nagyon régen és talán jobban jár, ha nem is fogom látni őt. Természetesen ez csak az ő érdekében, elvégre nem lenne túl szép látvány, ha letörném a szarvait. Én hagyom, hadd őrlődjön, még a pokol biztonságban van. (...) Túl sok év telt el, a zaj pedig hangosabb. A félelmet nem ismerem, elvégre a hatalmam még mindig nagyobb az övénél;neki nem volt ideje megerősödni. Miért is...? Igen, mert nem segítettem neki. De ez egy ördögi kör. Itt senki sem segít senkinek. Ha gyenge vagy, megsemmisülsz. Nem hinném, hogy megbocsájtást fog nyerni, sem pedig Belial, aki kiszabadította őt. Az árulásnak olyan szaga van, akárcsak a égett húsnak. Büdös. Mintha úgy rémlene, hogy a saját porontyaimat ízekre szaggattam, holott nem vétettek ellenem. Az ilyen árulóknak pedig mi lehet a sorsuk? Nem vagyok kegyelmezőtípus. Ha az lennék, nem én lennék a fő, de még csak a nevemet sem ismernék. Attól nem félek, hogy ezek a torzszülöttek kikopnának a világomból, elvégre utánpótlás bőven akad. Nem tántorít vissza semmi sem attól, hogy én magam indítsak el egy háborút. Talán végre megértem, hogy apám miként érzett. De biztosíthatom; nem én fogok elbukni. Egyszer már elbuktam, de az a szabadságommal volt egyenlő és a hatalommal. Ezt pedig senki nem fogja elvenni.