Mérhetetlenül nagyon szeretnék másokat okolni mindazért a fájdalomért, amely most kegyetlenül megfertőzte a mellkasomat. Okolhatnám az apámat, amiért elvette Alec emlékeit, saját magamat, amiért nem voltam ott vele, hogy segítsek nekik visszatérni, hogy ne kelljen meghozni ezt az áldozatot, amely olyan dominó effektust indított el, amelyből talán soha nem leszünk képesek igazán felépülni. Nekem legalábbis határozottan egy olyan sebet ejtett a lelkemen, amelyet habár alkohollal egy kicsit elfedhetek, de sosem fog igazán begyógyulni. Mindig ott lesz a lelkemen, hogy emlékeztessen mindarra, amit mérhetetlenül rosszul csináltam. Mert, habár szakítottam vele - talán akkor jogosnak tűnő okok miatt -, de egy pillanatra se szűntem meg őt szeretni. Ez lett pedig most a vesztem.
- Egyszerűen csak kellemesen élvezem az alkohol hatásait. - Csak akkor fogom igazán megbánni, ha abbahagyom, mert akkor csak idő kérdése, hogy beüssön a kellemetlen másnaposság, amelyre habár megvan a magam módszere, de inkább elkerülném, ha lehetséges. - Azt hittem, hogy egy lépéssel közelebb kerülünk a megoldáshoz Alec-el, akinek ugye semmi emléke nem volt arról, hogy mégis mi is van közöttünk. Ez egészen addig tiszta is volt, amíg meg nem érkezett elég sok késéssel és csak látnod kellett volna, hogy megértsd mégis miért is késett el. - Nem hibáztathatom, hogy továbblépett. Az emlékeivel együtt is megtehette volna ugyanezt, hiszen nem voltunk hivatalosan együtt valahogy mégis sokkal jobban fájt, mint azt valaha is gondoltam volna.
- Egyedül magamat okolhatom a történtek miatt, hiszen az én hibám volt, hogy a történtek ellenére próbálkoztam. Csak el kellett volna engednem azzal mindkettőnknek szívességet tettem volna. - Nem érezném magam ennyire nyomorultnak magam, mert nem kezdtem volna el reménykedni, hogy még helyrehozhatjuk azt, ami elromlott.

Nem volt könnyű kinyitni a szívemet valakinek ennek ellenére mégis megtettem. Tudtam, hogy idővel majd kegyetlen fájdalom veszi át a helyét a mérhetetlen boldogságnak, amit éreztem, de koránt sem gondoltam, hogy ilyen hamar megtörténik majd. Nem róhatok fel neki igazán semmit sem, hiszen mindez előtt szakítottunk, de egy pillanatra sem szűntem meg őt szeretni és tudom, hogy ezzel ő is pontosan így volt. Mégis valahogy hatalmas pofonként ért az, hogy nem is emlékszik rám, de mindennek tetejében még egy másik személlyel is tölti az idejét. Nincs jogom féltékenynek lenni, hiszen én engedtem el, de a fájdalomnak, amely a szívembe költözött koránt sem parancsolhatok.
- Szia Lec. - Kicsit megingott az egyensúlyom, de még azelőtt megtámasztottam magam, hogy pofára estem volna, vagy más kellemetlen szituációba kerülnék. - Hát megpróbáltam kiinni magam az összes piámból és azért többé-kevésbé sikerült. - Mondjuk mindennek ellenére voltam elég józan a portálnyitáshoz és a fájdalom továbbra is élénken égette a mellkasomat így talán koránt sem értem el még a kellő hatást, a teljes megsemmisülést.
Nem ellenkeztem engedtem, hogy az kanapé irányába terelhessen ahová lehuppantam mellé és kicsit feldolgoztam, hogy a lakása, mintha a legutóbbi látogatásom óta egy kicsit jobban forogna. - Az igazság, hogy ezt én tettem saját magammal és csak magamnak köszönhetem. De nem azért jöttem, hogy búslakodjunk, hanem mert egyedül inni határozottan lehangoló. - Nem mondhatnám, hogy túl sok barátra tettem szert az életem során, akik velem együtt a hosszú életűekhez tartoztak. Általában halandók voltak, akiket közelebbről is megismertem, de mivel ők mindig elég hamar feledésbe merültek szükségem volt állandó szereplőkre is az életemben. Pontosan ezt volt az, ami egyenesen Electra-hoz terelt. Vagy talán az, hogy egyetlen warlock élete sem nevezhető könnyűnek.

Azután, hogy Alexander-től elváltam egyenest magamra vállaltam a feladatot, hogy a lehető legtöbb alkoholt fogyasszam el és úgy gondolom, hogy sikert arattam, mert kis híján kiittam magam a készletemből és arra sem emlékszem, hogy mikor aludtam el. Egészen addig ittam míg nem ölelt engem körbe más, mint a végtelen sötétség. Szükségem volt egy napra míg összeszedtem magam és újra emberként voltam képes megjelenni, de ekkor már üzentem Electra-nak, hogyha nem zavarom, akkor meglátogatnám. Ki kellett szabadulnom a városból, hogy ne is gondoljak Alexander-re. Egy új kezdetre volt szükségem, ami nem lehetett teljesen az enyém, miközben egy leheletnyire volt tőlem a múltam állandó jelképe.
Nem pakoltam szinte semmit sem magammal egy kevés alkohol kívül, hiszen nem tart semeddig új ruhákat beszereznem majd, amelyeket felvehetek és nem akartam, hogy akár egy ing is emlékeztessen a fájdalomra, ami már így is szinte szüntelen volt a mellkasomban.
Még egy utolsó pillantást vetettem a lakásomra, amelyet egy kis időre szándékoztam magam mögött hagyni, mielőtt nyitottam volna egy portált és átléptem volna rajta. Jobban szerettem portálokon keresztül utazni, de néha én magam is kihasználtam a mondén eszközöket, mint a repülő. De most nem lett volna türelmem végigülni egy repülőutat még a kilátás sem vigasztalt volna jelenlegi helyzetben.
Mivel nem akartam feltűnést kelteni Electra környékén egy sikátorra nyitottam a portált, ahol szerencsére egy lélek sem tartózkodott. Ezután könnyedén indultam meg ismerősöm lakására, mert azért mégsem akartam a lakás kellős közepén megjelenni, mert azt még én sem venném feltétlenül jó néven, na meg persze nem is lenne lehetséges a sok védőmágia miatt, amely körbelengi otthonomat.
Ittam egy keveset a flaskámból majd határozottan kopogtattam az ajtaján és megvártam, míg kinyitja nekem azt.