thomas & caralyn

who did this to you?

Már az elválásunk pillanatától kezdve alig vártam, hogy újra láthassam. Nem tudtam, hogy mégis miként fogom visszaszerezni Cece-t, de abban biztos voltam, hogy bolond lennék nem megpróbálni.
Az pedig valósággal lehetetlen volt, hogy távol maradjak tőle miután annyi ideig azt hittem, hogy halott. Nem voltam hajlandó meghátrálni még akkor is, ha nem tudtam, hogy pontosan mi is zajlik le a fejében. Hiszen tegnap este kaptam tőle egy puszit az arcomra, aminek habár hálás voltam úgy éreztem, hogyha tovább mennének a dolgok, akkor mikor végre visszakapom Cece-t egy hatalmas nagy pofonban lesz majd részem. Vagy legalább vállon fog vágni, vagy valami. De akkor az lesz az egyik legjobb ütés, amit valaha is kaptam az életben az egyszer biztos.
A bárba lépve rögtön a pulthoz siettem, hogy megkeressem, de mikor nem láttam sehol megkérdeztem az egyik pultost, aki azt mondta, hogy nem jött be. Amikor még hozzátette, hogy ez koránt sem rá vall valahogy éreztem, hogy valami nincs rendben. Talán veszélybe sodortam azzal, hogy idejöttem és az egész egy hatalmas hiba volt. Talán szándékosan vették el az emlékeit és helyezték el ide. Akármi is volt a tervük nem számít csak az, hogy megtaláljam.
Olyan sietősen indultam el ugyanazon az úton amelyen tegnap hazakísértem, amennyire csak bírtam. Mindeközben folyamatosan figyeltem, hogy hátha találok jeleket arra, hogy mégis merre lehet, vagy merre mehetett. Kezdtem kicsit pánikba esni, amikor már majdnem a társasához közelében voltam, de még semmi rá utaló nyomot nem találtam.
Végül a társasházhoz érve a környező sikátorokban is körülnéztem, ahol megállapodott a tekintetem a földön elterülő alakján, amitől a vér is megfagyott az ereimben. Az irónomat rögtön előkaptam s ahogy mellé értem egy gyógyító rúnát kezdtem el rajzolni az alkarjára, ami ahelyett, hogy megjelent volna egyszerűen csak elhalványult mielőtt teljes lehetett volna. Kétségbeesetten a karjaim közé húztam, miközben éreztem, hogy az oly régóta elfojtott könnyeim előtörni készülnek, mert ez nem lehet igaz. Nem találhattam meg csak azért, hogy újra elveszítsem.

thomas & cara cece

what's happening?

Őszinte mosollyal az arcomon hajtottam álomra a fejemet. Nem tudom, hogy mégis miért éreztem magam ennyire boldognak mellette, de nem is számított. Egyszerűen ezt hozta ki belőlem ez az idegen, akit még csak alig pár órája ismertem meg. Mégis rossz érzéssel töltött el a tény, hogy el kellett válnunk egymástól. De azért mégsem hívhattam fel a lakásomra, mert még a végén félreértette volna. Én egyszerűen csak beszélgetni akartam volna vele, de azt hiszem ez valahogy más üzenetet közvetített volna az irányába így jobbnak láttam elengedni még az ötletét is.
Fütyörészve készültem a következő műszakomra és egy kicsit korábban is indultam el, hogy esetleg még mielőtt hivatalosan elkezdődne a műszakom tudjak egy kicsit beszélgetni vele. Ez azonban még sosem fordult elő, hiszen ha előbb beértem rögtön munkába álltam tovább szoktam maradni. Viszont ez a találkozás mindent a feje tetejére állított. Már nem egyszerűen a munkám volt a legfontosabb a számomra, hanem sokkal inkább, hogy mindent kiderítsek erről a kedves idegenről.
Azonban koránt sem folytatódott olyan békésen a napom, mint arra számítottam. Éppen csak elhagytam a lakásomat, amikor a semmiből előbukkant két alak és megragadott, majd a sikátorba lökdöstek, ahol a falnak taszítottak, aminek neki is koppant a fejem és így elhomályosult a látásom. Esélyem sem volt, hogy ellenkezek, amikor a számhoz emeltek egy poharat és annak tartalmát a számba erőszakolták. Nem tudtam, hogy mi az de eszem ágában sem volt lenyelni ki is akartam köpni, viszont ekkor befogták mind a számat és az orromat is mígnem kénytelen voltam nyelni és ekkor eresztettek csak el, majd amilyen gyorsan érkeztek el is tűntek a semmiben. Engem pedig a földre hullva nyelt el a teljes sötétség.
Nem tudom, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy kiütöttem magam, de többé nem a hideg betont éreztem, hanem valaki mást, aki a karjaiban tartott és lassan elkezdtem kinyitni a szemeimet.

thomas & caralyn

who did this to you?

Nem bírtam elviselni még a gondolatát sem annak, hogy esetleg elveszíthetem újra. Éppen csak visszakaptam és most újra elveszni látszik, ahogy a sikátorban rátaláltam. Ugyanakkor ez egy kegyetlen jelnek is ígérkezik. A sors talán azt kívánja megmutatni, hogy sokkal nagyobb biztonságban lenne nélkülem. Az elmúlt egy évet láthatóan teljes tudatlanságban élte boldogan. Felbukkantam és eszméletlenül találom egy sikátor kellős közepén. Sokkal jobb élete lehetett volna, ha engem nem ismer meg. Soha nem kellett volna hallgatnia, ahogyan siránkozom a mondén életem után, nem sérült volna meg annyiszor, ha nem mellettem van. Most pedig biztos vagyok benne, hogyha nem bukkanok fel újra az életében, akkor sosem fekszik itt.
Ugyanakkor mindez jelentheti az ellenkezőjét is, hiszen ha nem vagyok én, akkor lehet senki nem találja itt. Bevallom azt sem tudom, hogy mégis én miként segíthetnék rajta, hiszen a rúna láthatóan hatástalan. Nem tudom, hogy mit tettek vele a tündérek, ami miatt sem a rúnái, sem az emlékei nincsenek már meg, de még sosem láttam olyat, hogy hatástalannak bizonyuljanak a rúnák. Nem lett mondén, hiszen az angyalvért nem tudták eltüntetni belőle. Meg akkor meg is halt volna rögtön a karjaim között, mikor megpróbáltam a rúnát felrajzolni. Mégis hatástalannak bizonyult.
A koponyám hátsó részében felütötte a fejét egy gondolat, de inkább megráztam a fejemet, hogy még a gondolatát is elfelejthessem. Nem lehet, hogy átváltoztatták. Viszont akkor miért most? Miért nem korábban? Talán tényleg miattam történt mindez.
Mikor nyitogatni kezdi a szemeit szinte rögtön megkönnyebbülök majd egyik kezemmel megdörzsölöm a szemeimet, hogy még az emlékét is eltüntessem a könnyeimnek. Előtte mindig kimutathattam az érzéseimet, de akkor még nem úgy nézett rám, mint egy idegenre. Ami miatt talán furcsának is találja majd, hogy a karjaimban tartom, de akkor sem tudtam elengedni. - Cara? Jól vagy? Mi történt? - Kérdezgettem a tőlem kitelő leglágyabb hangon és készen álltam arra, hogy akár segítsek neki felállni, de ha rajtam múlik egyeneset fel is cipelem a karjaimban a lakására. Nem engedem, hogy még egyszer baja essen.

thomas & cara cece

what's happening?

Ahogy szépen-lassan kinyitottam a szemeimet és kezdtem magamhoz térni úgy tértek vissza aprócska emlékképek. Minden, amit tökéletes, rémisztő homály fedett szépen-lassan visszakúszott hozzám. Nem tudtam megmagyarázni, hogy mégis miért. Olyan volt az egész, mint egy örvény, ami egyenesen magába szippantott és nem engedett szabadulni. Azonban, ahogy az örvénynek ennek is volt egy középpontja. Éreztem, ahogy az élet elhagyja a testemet és egy pillanatra megijedtem, hogy most tényleg meghaltam, de aztán Thomas arca kúszott előtérbe és megkönnyebbültem.
Felé nyúltam, mintha csak arra számítottam volna, hogy nem lesz más, mint a képzeletem szüleménye. Mikor a kezem az arcát érintette és rájöttem, hogy nagyon is valóságos akkor kezdtek eljutni a tudatomig a szavai. - Cara? Sosem szólítottál Cara-nak.. - Zavarodottan tekintettem rá és tényleg kezdtem elhinni, hogy nem több, mint egy délibáb, amikor a halálom utáni emlékképek is lassan előtörtek. Amikor a tündérek udvarában voltam, mint fogoly, a beszélgetésem a tündérrel, aki láthatóan még úgy is rettegett tőlem, hogy be voltam zárva. Aztán az elmúlt időszakig, amit úgy kellett töltenem, mintha csak egyszerű mondén lennék. A gondolattól is kirázott a hideg hirtelen, de lehet, hogy csak az éjszaka hűvöse volt, ami ilyen hatással volt rám.
Ugyanakkor lassan visszatért a fájdalom is, ami a fejemet ért ütésnek volt köszönhető és vele együtt a nem túl régen történtek is. - Két srác letámadott és megitattak valamivel.. - Nyögöm ki, miközben megpróbálok talpra állni és hálás vagyok Thomas segítségének, hiszen valószínűleg csak annak köszönhető, hogy nem estem el. Mindenféle gondolkodás nélkül húzok el mindenféle felesleges réteget a bőréről egy bizonyos pontról, ahol egykoron a parabatai rúnánk fele virított, de már szinte a körvonalait sem lehet látni. - Nem.. Óóó.. Nem.. - A látvány, hogy a kettőnk közötti kapcsolat megszűnt szinte teljesen összetör lelkileg, habár ebből semmit sem éreztem. Ami talán mindennél szomorúbb. Ha nincs ott a rúna, akkor mi már nem vagyunk parabatai-ok. A történtek után pedig nem is lehetünk többé azok.

thomas & caralyn

who did this to you?

Megrémültem, hogy éppen, hogy újra megtaláltam ismét sikerült őt elveszítenem. Nem voltam hajlandó elfogadni ezt az alternatívát, de a tény, hogy még a gyógyító rúna sem működött rajta csak még inkább aggasztott.
Szinte megkönnyebbülten engedtem ki a levegőt, ahogyan láttam, hogy kezd magához térni. Leírhatatlan volt a számomra, hogy akármi is történt vele még így is túlélte. Amikor pedig kiemelte, hogy sosem szólítottam Cara-nak meglepetten kúszott felfelé a homlokomon a szemöldököm. - Akkor ez azt jelenti, hogy emlékszel? - Egy részem örült annak, hogy akkor újra önmaga, másrészt pedig kérdéses, hogy mégis mitől tértek vissza az emlékei. Másodrészt azonban előre féltem a pofontól, amit kapni fogok, amiért kihasználtam a helyzetet, hogy újra láthatom és akárki lettem volna azért, hogy több időt tölthessek el vele emlékekkel, vagy emlékek nélkül. Túl sokáig volt tőlem távol, hogy érdekeljenek a körülmények. mindig is önző voltam és ez most sem változott igazán.
Szinte megfagy az ereimben a vér, amikor azt mondja, hogy megitatták valamivel. Így talán érthető is, hogy mégis miért nem hatott rá a rúnám. De mégis mióta szaladgálnak a sötét árnyvadászok és változtatnak át véletlenszerűen valakit? Vagy talán koránt sem volt véletlenszerű az egész. Mindenesetre ez határozottan nem jó jel.
- Héé.. Nyugi. - Látom, ahogy kiül rá a pánik és ahogy keresni kezdi a parabatai rúnánkat oda se kell néznem, hogy tudjam nincs ott. Az elmúlt időszakban is csak haloványan láttam a körvonalait, de talán már azt is csak képzeltem, hogy ezzel megnyugtassam önmagam.
Mindkét kezét a sajátjaim közé fogom, majd azokkal együtt emelem fel a fejét, hogy a szemembe nézhessen. - Ennek hiánya koránt sem jelenti azt, hogy nem vagy ugyanolyan fontos a számomra, rendben? - Lehet, hogy most már nincs köztünk ez a kötelék, de ettől függetlenül még mindig az a személy lesz számomra, aki átsegített engem minden egyes bukkanón az életemben. Úgy gondolom, hogy most eljött annak az ideje, hogy ugyanezt tegyem meg érte én.