Flectere si nequeo superos, Acheronta movebo

Tárgy: Re: Sikátorok Vas. Aug. 02 2020, 22:30

szabad játéktér

dust & shadows

Elowen && Jace

- Mit szólnál a páratlan hétvégékhez? Lehetne ez a törzshelyünk. Hangulatos. - És semleges terület, ami talán a legjobb volt az egészben, ezt meg kellett neki adnom. Plusz azok a szemetes konténerek a falak mentén igazán feldobták a hangulatot, vagy mi... Elowent figyelve azon kezdtem el gondolkodni, vajon lehetne-e másként köztünk a dolog, és hogy az egész Sebastian-ügy a saját, ördögi féltestvérem mellett vagy ellen szól-e inkább. A lelkem egy naiv és Clary által belém táplált része, úgy 30% olykor-olykor megszólalt, hogy talán megérdemelne egy esélyt, de szerencsére a többi 70% észnél volt és emlékeztetett rá, miket művelt Elowen és kiknek az élén állt éppen. Nem bízhattam benne, nem engedhettünk meg az árnyvilágnak még egy veszélyes testvéri köteléket Sebastian után. Ezt jól tudtam, de...
A fene beléd, Clary, meg mindenki, aki addig győzködött arról, nekem is van szívem, míg a végén tényleg növesztettem egyet!
- Azt javaslod, hogy kukázzak? - A magasba szaladt a bal szemöldököm, aztán elnevettem magam. - Ez elsőosztályú angyal-alapanyag... - mutattam végig magamon, több magyarázatot pedig nem fűztem hozzá ahhoz, miért találtam nevetségesnek a felvetését. Jace Herondale nem matat a szemétben egy doboz kávéért. Sőt, semmiért. Maximum a szeretteiért, de azt meg biztos nem ebben a cuccban.
- Tökély. Szóval mindketten értünk a romantikához; még egy közös, családi vonás. - Fintorognom kellett azon, hogy a viccet leszámítva tényleg láttam közös vonásokat kettőnkben. Annyira nem akartam újabb családi drámába bonyolódni, ám tagadhattam bárhogy, attól még igaz volt. hogy Elowen meg én... És valahányszor ez eszembe jutott, indokolatlanul szitkozódni kezdtem magamban.
Fájt hallani, hogyan szembesít az árnyvadász-világ gyenge pontjaival. A bürokrácia és a vezetőség hozzáállása tényleg becsökönyösödött az utóbbi évtizedekben, ha például a Blackthorn testvérekre gondolok, mindig elszorul a gyomrom.
- Hé, a rendszer nem tökéletes, ezt én is tudom... De igyekszünk jobbá tenni, és emiatt folyamatosan változik. A mi generációnk dolga kicsikarni a változást. Azzal, hogy az elborultak éléről gyilkolod a világot, nem sokat segítesz benne. - Direkt neveztem elborultaknak őket, nem mintha nem tudtam volna az eredeti nevüket. Oké, lehet, hogy nem voltam benne ezer százalékig biztos.
- Oh. Hát, akkor oké. Kösz. - A fejemet csóváltam, mert egy kicsit összezavart, hogy Sebastiannal kapcsolatban azonos célokat dédelgettünk. Azt hittem, védeni fogja, tőlünk legalábbis. Nyilván nem akartam feladni a keresést, sőt, előbb akartam megtalálni a srácot Elowennél, de néhány pillanatra mégis elhallgattatott a válaszával. Gondolkodnom kellett.
- Egyébként hogy lehetséges, hogy mi...? - böktem kettőnk közé, magunkra utalva. - És hogy korábban sosem...? Gondolkodtál már rajta? - Nem mintha én álmatlan éjszakákat forgolódtam volna végig ezen töprengve, de a tudat, hogy a semmiből előbukkant még egy testvérem, azért eléggé foglalkoztatott néha.

the leftover herondales

hello brother

Sosem volt teljes egészében családom így nem is igazán tudom, hogy mire számíthatok vele szemben. Persze azért meg kell adni, hogy elég nagy hírnévre tett szert, mint a legjobb árnyvadász, meg az, akit mindenki meg akar kapni.. Kíváncsi vagyok, hogy belém volt kódolva, hogy nem dobtam el magam a jelenlétőtől. Bár nem minden esetben állít meg bárkit is a családi kötelék erre Sebastian nagyon jó példa volt. El is bukott miatta. A szerencsétlen utána pedig még engem is meg akart buktatni, de ebbe ő bukott bele meg az egész kis árnyvadász közösség kapott egy kellemes csapást. Viszont ettől függetlenül addig nem nyugszom, amíg meg nem öltem a saját puszta kezemmel azért, amit tett ellenem.
- Remek, akkor ez most mit is jelent, hogy minden hónapban egyszer legalább közös vacsi? De csak havonta egyszer mert máskülönben megölnénk egymást? - Mondjuk még enélkül is megvan ennek a lehetősége, hiszen én sem bízom benne, ahogyan ő sem bennem. Egyikünknek sincs különösebb oka, hogy ezen változtasson bár mindenféle hátsó szándék nélkül éreztem, viszont nem biztos, hogy enélkül fogok távozni.
- Ha ennyire kétségbeesetten szükséged van rá, akkor fel sem kellett volna ajánlanod, avagy még mindig megpróbálhatod kihalászni. Akár tekintheted kihívásnak is. Szerezd meg anélkül, hogy feleslegesen összekoszolnád magad. - Nem engedhetem meg magamnak, hogy egy pillanatra is esélyt adjak neki, hogy valamilyen módon árthasson nekem. Az sem számít, ha ez az egész tényleg egy ártatlan próbálkozás volt. Megvan az okom paranoiásnak lenni.
- Még rózsaszirmokat is szereznék, ha szeretnéd. - Nem akartam túl sokáig húzni az időt, hiszen még abban sem voltam biztos, hogy teljesen egyedül lesz. Persze mielőtt megközelítettem volna a helyet azért igyekeztem feltérképezni minden menekülőutat abban az esetben, ha mindez az egész nem lenne több egyszerű csapdánál. Bár akkor igazán nagyon csalódnék a mi kis tökéletes árnyvadászunkban, hogy nem mer szembe nézni velem egyedül. Bár már az is csoda, hogy a kis vöröske nem kullog lelkesen mellette ebben a pillanatban is.
- Ahj, hát abban mégis mi a móka? Így legalább megtudhatnánk, hogy a sorsnak mégis milyen tervei vannak. - Amelyekre természetesen magasról tennék, bár tényleg eléggé nevetséges, hogy Idris elpusztítása után pont Boston-ban nyitottak egy új intézetet az árnyvadászok, ahová jó magam és az embereim is letelepedtünk. Közel van New York-hoz, ami jó is, hiszen így könnyen át tudok ide jutni, de azért mégis van benne valami, hogy pont egy várost tűztünk ki célpontul. Én tudom a saját okaimat, de az övékére ettől függetlenül még kíváncsi lennék.
- Nem ködösíti az emlékeimet semmi sem. Pontosan tudom, hogy milyen is árnyvadásznak lenni, hogy mit is jelent.. Ez nem igazán változott most sem. Mégis mennyi belső harcot képes a társadalmatok még túlélni, mielőtt még teljesen összeroppan? Akik már a féltündérekre rossz szemmel néznek, mert anyuci vagy apuci kicsit más helyen kereste az élvezeteket.. Mi jön még legközelebb? Már azt is kiutálják majd, akinek egyik szülője egyszerű mondén? - A legnagyobb ellenségük az árnyvadászoknak mindig is önmaguk lesz. Amíg nem változtatnak a hozzáállásukon és cserélik le az öreg paranoiás papákat a magasabb pozíciókról addig minden pusztulásra ítéltetett. S ehhez még csak a kisujjamat sem kell mozdítanom.
- Olyan hihetetlen, hogy meg akartam ismerni a híres neves Jace Herondale-t, aki mint kiderült a testvérem? - Bár nem találkoztunk személyesen eddig, hiszen tettem rá magasról, de valahogy mégis úgy érzem, hogy valamivel már előrébb vagyok. Az egyszer már biztos, hogy van pár közös dolga Sebastian-nal, de talán a legjelentősebb, hogy mindkettejük gyengesége Clary. - Ne érdekeljen, hogy merre van. Ha valamit megígérhetek, hogy kezeskedem arról, hogy ne legyen többé vele semmiféle probléma. - Ha a kezeim közé kerül onnan soha többé nem eresztem. Nem szeretném, ha a kis cserkészek beleköpnének a levesembe.

Elowen && Jace

A válasza hallatán magamat is megleptem, de elnevettem magam. Sejtettem, hogy ellenállásra kell számítanom a részéről, de hogy ilyen nyíltan szembeszállt velem, az meglepett. Nem vettem magamra a sértést, túlságosan meg voltam győződve arról, mennyire jóképű vagyok, hogy az ő véleményére - és a sértett exekére - már a legkevésbé se adjak. A nyíltság azonban, amivel rám támadt, megnevettetett.
- Wow! Máris családtagnak érzem magam. - Valentine "szeretete" és "törődése" után Elowen stílusa remekül illett a képbe. Le sem tagadhatnánk, hogy egy tőről fakadtunk.
- Tudod, egyszerűen vissza is adhattad volna. - jegyeztem meg, ahogy kidobta az italt, csalódottan figyelve annak útját. Nem mintha túl sok pénzem lett volna benne, mondjuk úgy, hogy az árnyvadászok nem igazán vették ki sosem a részüket a mondén gazdaságból... De igenis megittam volna az övét is. A stílusából ítélve nagyon is rám fért volna a dupla adag koffein.
- Ennél szebbet? Gyertyafény meg minden? - körbenéztem a sikátorban. Egész otthonos volt - és nem, nem igazán néztem ki belőle az igényességet. Azok után, mi mindent köthettünk a nevéhez, szerintem ez a hely tökéletes választás volt.
- Woah, azért majd szólj, ha kinézted a környéket, ahol letelepednél. Tudod, hogy véletlenül se lehessünk szomszédok. - Ha már nyílt lapokkal játszott velem, úgy éreztem, nekem is ideje teríteni. Hiába volt a féltestvérem, azok után, amit tett, nem igazán vágytam jobban megismerni. Ha nem éreztem volna fenyegetést a meghívásban, el sem jöttem volna - és valószínűleg beszámoltam volna a találkáról Alecéknek is.
- Megértem, hogy a zombikirálynői poszt ködösíti az emlékeidet, de egykor te is árnyvadász voltál. Emlékezhetnél, hogy sosem adjuk fel. - Önelégülten, higgadtan rámosolyogtam. Talán úgy érezte, előnyben van a serege és Idris pusztulása miatt, ám ezzel csupán egyetlen nagyobb csatát nyert meg. Ha azt várta, hogy összezúz minket, úgy azt akartam, hogy csalódjon és érezze, miféle erő támad majd fel a hamvakból, melyekbe taszított minket. Kikortyoltam az utolsó cseppeket a poharamból, aztán a dobozt összeroppantva kihajítottam én is. Zsebre dugtam a kezem, így bámultam tovább Elowenre.
- Ne érts félre, szeretem a szájkaratét, de nem igazán értem, miért kellett ehhez idejönnöm. Folytathattuk volna levélben is, vagy messengeren. Úgy stílusosabb. - Bár utóbbit igyekeztem kerülni. Mióta Simon rárakta a telefonomra, állandóan a hülyeségeivel zargatott, Clary meg plecsnikkel, vagy matricákkal, vagy mivel. Kezdtem megundorodni a mobilomtól. - De ha már így összegyűltünk, a testvériség szellemében igazán elárulhatnál nekem valamit: hol van Sebastian? - Ez a probléma sürgetőbb volt, mint Idris jelenlegi helyzete. Persze a Klávé nem így gondolta, de a Klávé mindig teljesen máshogyan gondolkodik, mint ahogy ésszerű volna. Ezt már igazán megszokhattuk.

Tárgy: Re: Sikátorok Hétf. Jan. 27 2020, 14:16

the leftover herondales

hello brother

Már éppen elkezdtem töprengeni azon, hogy valószínűleg meg sem fog jelenni. Talán a nagy és híres árnyvadász, akit valamiért a legjobbnak tituláltak talán túlságosan is félt attól, hogy mégis milyen lenne találkozni a húgával. Semmi sem erőszak az ő esetében, mindössze csak szívesen találkoztam volna vele. Az életemnek úgy a kilencvenkilenc százalékában nem is tudtam, hogy testvérem lenne, amikor pedig egy percig azt hittem még kiderült, hogy nem is ez az igazság, de ettől függetlenül még ugyanúgy rendelkezem egy testvérrel. Féltestvér, de attól még testvér.
Jó ideig voltam beépülve az árnyvadász társadalomba, de azt már nem tudnám megmondani, hogy a királynő kémjeként voltam szolgálatban, vagy inkább Sebastian beépített embere voltam. Az egész mára teljesen összeolvadt a számomra és nem igazán lennék képes arra, hogy megfogalmazzam mi is volt az igazság. De mindezt már magam mögött hagytam, hiszen most már senkinek nem vagyok a bábja, teljesen a magam ura vagyok. Fura, hogy a sors mégis milyen játékot képes űzni valakivel. Sosem gondoltam volna arra, hogy egyszer ilyesfajta hatalomra törhetek most mégis itt vagyok és menthetetlenül jól érzem magam a bőrömben.
Ahogy végre megérkezett sarkon fordultam, hogy szembe álljak vele és úgy mértem fel. Talán több időt is tölthettem volna vele, amíg még senki nem tudta az igazságot rólam, de valahogy a beképzelt stílusa sosem vonzott engem úgy, mint a többi agyatlan libát. Lehet ez volt a titkos jel arra, hogy hékás, ő félig a testvéred. Vagy valami ilyesmi.
- Ahhj.. Hát nem tanultad még meg, hogy hiába nézed tovább magad, akkor sem lesz jobb? Persze a kitartásodat csodálom.. Nehéz lehet hosszú ideig bámulni valamit, ami ennyire rusnya. - Nagy valószínűséggel értelmetlen, hogy húzzam az agyát a külsejével, mert szerencsétlen akkora egóval rendelkezik, hogy a magas felhőkről senki nem lenne képes lerángatni. Még a drágalátos Clary sem. Bár talán neki még jó esélye van rá.
Elkaptam a felém dobott kávét, de azzal a lendülettel tovább is hajítottam az egyik kukába. Sebastian árulása után nem mondhatom, hogy túl bizalmas lennék bármivel kapcsolatosan is. Főleg nem az újdonsült testvéremmel szemben. - Tudod, ha túl hosszúra terveztem volna, egy kicsit szebb helyet választok. Azért nekem is vannak igényeim. - Nem akarok túlságosan sok időt tölteni vele, de azért mégis csak illik valamennyire minimálisan megismerni a testvéredet, akiről eddig nem is tudtál. Mondjuk már lassan egy éve, hogy tisztában vagyok azzal, hogy ő a testvérem, de semmit nem szabad elkapkodni. Amúgy is volt fontosabb dolgom, mint a nyakában lógni.
- Köszönöm a roppant kedves érdeklődésed, nagyon jól megvagyok. - Egy lépést azért hátráltam, mert közel sem volt ínyemre, hogy ilyen közel volt hozzám. - De tudod nincsenek kifejezetten világpusztító vágyaim, hiszen én magam is itt kívánok élni, nem pedig egy romhalmazban. S a világpusztító hatalmamat nem is gyakoroltam addig míg nem akartatok megölni. Tényleg.. Mi a helyzet Idris-sel? Már teljesen feladtátok? - Akkor nyílt fel igazán a szemem, hogy mi mindenre vagyok képes és, hogy az úgynevezett katonáim is mi mindenre képesek értem. Ez pedig rengeteg olyan ötletet adott, amit talán a drágalátos testvérem koránt sem támogatna.

Tárgy: Re: Sikátorok Pént. Jan. 24 2020, 13:17

Elowen && Jace

Üzent és eljöttem - igen, ha bárki kérdezi, ilyen egyszerű a dolog. Hogyan is lehetne bonyolultabb? Mégis kinek szólhattam volna Elowen megkereséséről? Clary, amilyen forrófejű, ragaszkodott volna hozzá, hogy velem jöhessen, és ezzel nem csak őt sodortam volna veszélybe, hanem azokat is, akikre féltestvérem esetleges bosszúja lesújt. Alec hasonló kategória, de ő, emlékek híján, sokkal kiszámíthatatlanabb is volt. Nem emlékezett arra, mi mindenen mentünk keresztül az elmúlt öt évben, és nem is kockáztathattam ezért, hogy velem tartson. Úgyhogy igen, kinyitották előttem a csapda ajtaját és én gondolkodás nélkül belesétáltam - ilyen egy igazi Herondale, márpedig ha a lány is az, akkor úgy kellett ezt megoldanunk, ahogy a vérünk diktálta: szemtől szemben. Mondjuk Clary és Jonathan után kissé szkeptikusan álltam már a semmiből felbukkanó testvérekhez, aztán még ott volt Kit és Tessa is... De hát miért is ne vághatnánk bele gondolkodás nélkül egy újabb zavaros és elcseszett családi összejövetelbe?
Késtem a megbeszélt időponthoz képest, mert nyilván azért akart összeboronálni kettőnket, hogy fitogtathassa az erejét és méregethessük a méregetni valót. Éreztetni akartam vele, hogy felesleges, mert az enyém eleve nagyobb. Persze ott voltam, de rejtőzködtem, a rúnámnak köszönhetően senki sem vett észre, míg a lány meg nem érkezett. Vártam egy kicsit, és amint úgy ítéltem, lejött számára az üzenetem, leugrottam a tetőről és néhány méterrel mögötte érkeztem meg.
- Bocsi, belefeledkeztem a tükörképembe és elrepült az idő. - Hogy ezt érzékeltessem, öt ujjammal hátratúrtam az ugrástól a szemem elé zuhant fürtjeimet, majd elővettem bőr mellényem zsebéből a dobozos energiaital-kávét. Kettőt hoztam, egyet neki, egyet magamnak. Kérdés nélkül odahajítottam neki az egyiket. - Úgy sejtem, ez egy hosszú beszélgetés lesz. - tettem hozzá magyarázatképp, mielőtt még előre rohanna és olyan következtetéseket vonna le, hogy kedves vagy előzékeny próbálok lenni vele szemben. Nope, csak nem akarom, hogy bármelyikünk is belealudjon a nagy egymásra találásba.
- Szóval, hugi... - Furcsának, idegennek éreztem a nyelvemen e szó súlyát. Meg is csóváltam enyhén a fejem, néhány lépést közelítve Elowen felé. Azért még bőven kartávolságon kívül tartottam őt, éreztetve gyanakvásom és bizalmatlanságom, ahogyan rajtam is érződött, hogy nem igazán tudom, hogyan kezeljem őt. Hol közelebb akartam menni, hol távolságot tartani.
- Milyen érzés egy hadseregnyi megmikrózott agyú, vérszomjas gyilkológép élén állni? Hogy haladsz a világ romba döntésével? - érdeklődtem, le sem véve róla a szemem. Éberen figyeltem, minden mozdulatában veszélyt és támadást sejtve.

Tárgy: Re: Sikátorok Szomb. Dec. 14 2019, 20:21

the leftover herondales

hello brother

Nem mondhatnám, hogy nagyon vágytam volna arra, hogy testvérem legyen. Egyszer már beleestem a csapdába, hogy azt hittem, hogy van testvérem aztán kiderült, hogy az egész egy hatalmas kavarodás eredménye volt. Mégis nem voltam csalódott. Megszoktam, hogy egyedül vagyok és végső soron csak én magam fogok küzdeni saját magamért. Persze egy kicsivel több esze is lehetett volna a múltbeli énemnek és tenni magasról Sebastian-ra, de akkor most nem tartanék itt. Nem érezném magam ennyire erőteljesnek és nem állna a hátam mögött egy hadsereg, akik szinte minden parancsomat lesik. Persze tisztában vagyok azzal is, hogy nem mindenki örül annak, hogy én kerültem Sebastian helyére annak pedig végképp nem, hogy mégis milyen módon. Persze beismerem egy kicsit tényleg nyálas volt, hogy képes lettem volna feláldozni magam érte, de végső soron kettőnk közül én kaptam meg a jobbik felét a kettőnk közötti kis alkunak. Ő gyengén bezárva tölthette a mindennapjait sebeit nyalogatva, miközben én napról, napra erősebb lettem. Mára pedig már-már majdnem megállíthatatlan. Így persze egyértelmű volt, hogy itt az ideje egy kis családi összejövetelnek. Bár közel sem voltam biztos abban, hogy a kis üzenetem után tényleg egyedül jelenik meg az én drágalátos testvérem, az egyetlen bátyám. Mármint féltestvér, de aztán igazából már egyre megy szerintem. Mondjuk, ha nem kíván egy újabb várost porig égetni, akkor azt hiszem inkább egyedül érkezik. Alicante is azért hever romokban, mert megpróbáltak eltenni láb alól. Én nem Sebastian vagyok. Nincs számomra vakfolt, mint neki Clary volt. Soha nem is lesz. (...)
Jó ideje már, hogy utoljára New York utcáit jártam, vagy a sötét sikátorait, amelyben megannyi gonoszság rejtőzött. Leginkább az változott, hogy ezúttal bennem rejlik a sötétség, tőlem kell rettegni, én vagyok a legrosszabb, akivel valaki egy sikátorban szembe találhatja magát. Persze foglalhattam volna egy gyertyafényes vacsorát is spagettivel, hogy megadjuk a hangulatot, de nem szeretek felesleges köröket futni. Bár magam sem tudom, hogy mégis mit várok a bátyámtól, de jelenleg ez nem is számít. Hiszen az is lehet, hogy ide sem tolja majd a képét. Az pedig szuper lehangoló lenne. Pedig már elterveztem, hogy mennyi módon táncolok majd az idegein... Így vagy úgy, de rákerül majd a sors. Ez már teljesen biztos.

Tárgy: Re: Sikátorok Vas. Nov. 03 2019, 18:09

--- szabad játéktér ---

Tárgy: Re: Sikátorok Hétf. Aug. 19 2019, 23:26

2 sides of the same coin

Sokszor, ha tükörbe nézek már én magam sem vagyok biztos abban, amit látok. Egy arc, amely nem csak a sajátom, de a saját ikertestvéremre is emlékeztet és egyben a legnagyobb kudarcomra. Nem tudom, hogy tettem-e valamit, amivel közelebb vezényeltem őt a sötétségéhez és ezzel eltaszítottam saját magamtól, de néha nem tehetek arról, hogy önmagamat hibáztatom mindazért, ami vele történt. Az, hogy Sebastian-t választotta, hogy az ő pártját fogta kis részben érződött csak árulásnak sokkal inkább a saját magam bukásaként éltem meg.
A tekintetemben néha felismertem az apró rezzenéseket, amelyeket egykoron az övében láthattam. Most pedig a saját zavarodottságom tekint vissza rám a tükörből minden áldott reggel. Úgy érzem, hogy megkomolyodtam, hogy a háború szörnyűségei, utórezgései és veszteségei valamit végleg megváltoztattak bennem, de ugyanakkor még mindig ott tombol bennem a gyerekes könnyedség, ami legszívesebben magasról tenne az egészre és teljes békében hagyná maga mögött a gondokat, hogy egy percig se kelljen mindezzel tovább foglalkoznia. Egyszerre menekülnék és vetném meg a lábamat, hogy már pedig igen is ezt akarom. A bizonytalanság, mint egy sötét gomolyfelhő követ engem és ez egy olyan érzés, amihez egyáltalán nem vagyok hozzászokva így azt sem tudom, hogy mihez kellene kezdenem vele. Szeretném elfojtani, elnémítani, de minden erőfeszítésem legalább kétszer akkora erővel érkező hullámot indít el. Menekülni akarok a múltam, s a jelenem elől, de talán a legjobban a jövőmtől rettegek. (...)
Ahogyan a sikátor belseje felé haladok, már azt sem bánnám igazából, ha egy démon helyben bekebelezne és ezzel együtt a problémáimat is a magáénak tudhatná ezentúl, viselje ő a terheket, amelyek a vállaimra nehezednek, de ha mindez átadható lenne, akkor elég hamar kikerülnék a szörnyeteg gyomrából ez nem is kérdéses.
Mégis ahogy beljebb érek, nem egy démon az, amely eléri, hogy a szívem egyenest a torkomban dobogjon és a lábaim is szinte megremegjenek. Egek, de elpuhultam. Mégis egy részem rettegett attól, hogy meghalt, pedig legbelül éreztem, hogy ez nem lehet a valóság. Nem számít, hogy miket tett, valahol legbelül még mindig a testvérem, bármit is jelentsen ez.
- Dorian? Dorian, tényleg te vagy az? - Tekintetem a félhomályban szinte alig látható arcára emelem, ahogyan azzal együtt a szeráfpengét lejjebb eresztem, hiszen nem tervezek a saját testvéremre támadni még akkor sem, ha valószínűleg a törvény elé kellene állítanom. Nem fogom megtenni. Talán egyszer elbuktam, de ezúttal most esélyt kaptam egy második lehetőségre, hogy újra megpróbáljam, hogy eljussak hozzá úgy, ahogyan régebben nem sikerült. Ehhez pedig nem az az első lépés, hogy rögtön elárulom a bizalmát. Nem, azt még szerintem bőven ki kell érdemelnem, hogy egyáltalán magaménak tudhassam.

dorian & dommiel

Tárgy: Re: Sikátorok Szomb. Aug. 17 2019, 21:03

To: Dommiel Nightblood

Egész életem alatt téves rögeszméket követtem, s ezáltal mindent egyetlen egy lapra tettem fel. Azt hittem, hogy... hogy végre valaki mellett megmaradhatok feltételek nélkül, s még, ha nem is vártam, avagy nem is kaptam tőle semmit, akkor is reménykedtem legalább abban a dologban, miszerint többet érek egy eldobható rongynál, de... de ezek szerint mégsem. Ugyanis szuvenírként adott át a Tündérkirálynő markaiba, s ha nincs Winnie, akkor még mindig ott dekkolhatnék, míg meg nem halok, nem igaz?! Abban... pontosan abban a másodpercben, ahogy tudatosult bennem Sebastian tette; meginogtam lelkiekben. Valami ott, s akkor; eltört bennem, sőt olyan szinten a padlóhoz vágott, miként azóta sem sikerült teljesen összeszednem a darabkáimat. Még most is látom tisztán azt a képet, miként ráfagyott az arcomra a mosoly, s végül lehervadt onnan, ekként nem maradt helyette más; csak a csalódottság. Mint, amikor ásol egy hatalmas gödröt és azt nem tölti ki semmi; csupán a végtelen üresség. Igen, ugyanígy éreztem magam, ugyanezt éltem át... ugyanez kísért most is. S bár legszívesebben kitépném az éltetőszervemet, ám mégsem teszem meg; nem ér ennyit ez a szemét... nem ér annyit ez az egész. Bezzeg tudom mit mondtam anno; meghalnék érte, feláldoznám önmagamat is, ha kell, de ő... ő mit tett? Elárult, eldobott, ott hagyott... Indoktalanul lökött el, s passzolt le másnak, mintsem egyféle fizetséget. Persze, ezt simán megérteném, ha... ha ártottam volna neki, ha tettem volna ellene valamit, vagy, ha... Viszont nem, nem, mert nem csináltam az égvilágon semmit. Mindig is tettem, amit kért, s rajongtam a személye iránt a magam módján, aminek ez... ez lett a vége. S hogy miért?! Azt már magam sem tudom.. Bár az egyértelművé vált azóta, miszerint sohasem jelentettem neki többet; pusztán egy feláldozható bábú voltam a sakktáblán. Oh, igen... én hülye! Mit is vártam, de komolyan?!
Feszülten járkálok oda-vissza a sikátor sötétebb zugában, miként szemrevételezem a körülöttem lévő téglákat. Már-már szinte hatvanszor meg is számoltam, ha már itt tartunk... Na jó, nem... el ne hidd ám! Viszont... viszont megtehettem volna, ha már egyszerűen egy nyamvadt megoldást sem találok a problémámra. Nem létezik, hogy ennyire felszívódott ez a mocsadék és egy nyom sincsen, amit követhetnék. Tudom, jól ismerem... biztos az a tény, miszerint él. Inkább az a kérdés, hogy hol tartózkodhat, avagy, miként... miért is szívódott fel és tűnt el hirtelen. Ha valakit pedig érdekel, akkor már kicsit sem aggódok érte. A kezdeti fázisban igyekeztem szájalni a Királynőcivel, azt mondván neki, hogy muszáj mellette lennem, hiszen... hiszen nem hagyhattam meghalni a Háború kellős közepén. Ott kellett volna lennem a közelében és az oldalán harcolnom, ugyanis a győzelmet kívántam a számára. De az idő elteltével... minden megváltozott. Nem jött értem, nem volt sehol, s ahogy elmagyarázta a nő a történtek lényegét, nos felfogtam a valóság igazi tartalmát; a kegyetlenség háttéri lényegét. Itt hagyott, én voltam valami váltságdíj; az Ő baklövéséért. S azóta.. hogy vagyok?! Remekül, mint látható... Voltaképpen teljesen kifordultam önmagamból, senkinek sem szavazok már bizalmat és mindent gyűlölök a világon, ami körülvesz, főként... főleg ŐT.
Hetykén dőlök végül a jéghideg téglák sokaságának, miközben rideg íriszekkel bámulom a macskaköves felületet. A ruházatom némileg megszakadt, s a tér, ami közrefog; romos állapotban tündököl. Helyenként üvegszilánkok borítják a sikátor köveit, míg máshol vér lenyomata díszeleg, s ha már itt tartunk, akkor az én ruházatom sem maradhat ki a sorból. Varázslatos vörös színben pompázik; már, ha a vörösön látszódhat a vér... Elsőre úgy tűnhet dulakodás történt, vagy embereket mészároltam le, netán árnyvadászokat, de mindez a reális helyzettől igencsak messze áll. Hisz' inkább vergődtem egy sort, mintsem másoknak ártottam volna, tehát... ha valakit érdekel, akkor ez a saját vérem... a saját sebek a testemen és amit, avagy amiket találtam; azokat zúztam szét. Tudom, tudom, dühkezelési terápiára kellene járnom, de nincs rá elég pénzem, ha-ha-ha..
Előkerül a zsebemből egy nyakék, amelynek a medálját kezdem figyelni, s ami talán az ikremnek is ismerős lehetne, hisz' annak idején az anyánké volt; legalábbis a fotókon ez tisztán látszik. Aztán meg őszintén szólva... fogalmam sincs, hogy miért tartottam meg; egyszerűen csak nálam van már régóta. Az ujjaim finoman simítják végig a gravírozást, amelybe egy halott nő neve van vésve, aki egyébként nem az anyánk... sokáig érdekelt ki lehet az, míg a minap fel nem kerestem a sírját, mert a tudtomra jutott egy érdekes információ, aminek... aminek végül már nem vehettem a hasznát. S amiért igazán kár..
- Ecc-pecc kimehetsz... - Suttogom a nyaklánccal játszva a kezemben. - ...olyan messze nem lehetsz... - Folytatom, miközben kiüresedett szemekkel figyelem az ékszert. Közel van Sebastian... túl közel és én megölöm; bármire megesküszöm. S míg erre koncentrálok, addig fel sem tűnik, miszerint társaságom akadt..

751 ❖ Can't Bring Me Down ❖ note: - ❖ kredit

Tárgy: Re: Sikátorok Hétf. Aug. 05 2019, 07:19

long time no see

Sosem fogom őszintén megérteni, hogy milyen is az, ha valaki elveszíti a parabatai-t. Azt viszont már elhiszem, hogy legalább sejtem milyen érzés lehet. Amikor a saját ikertestvéred az, aki elárul, aki hátat fordít mindannak, amiben hiszel, amiben neki is kellene.. Elég mély sebet tud okozni az ember lelkén. Hacsak ránézek olyan, mintha tükörbe néznék. Mégis minden egyes alkalommal képes vagyok már pusztán a tekintetében észrevenni a legapróbb különbségeket. Mert jobban nem is különbözhetnénk. Az elveink, a világnézetünk, de mindenekelőtt az, hogy ki mellett is tettük le a hűségünket. Bármennyire is próbáltam őt rábeszélni, meggyőzni, hogy az út amit választott helytelen olyan volt, mintha a falnak beszéltem volna. Semmi sem számított. Ez pedig rettenetesen fájt. Szerettem volna megvédeni őt saját magától és most pedig azt sem tudom, hogy él-e vagy hal-e.
Az elmúlt időszakot leginkább azzal töltöttem, hogy segítettem az újdonsült árnyvadász jelöltek kiképzésében Boston-ban, emellett pedig New York utcáit őriztem minden démoni jelenléttől. Ma sem volt másképp. Habár már nem tudom, hogy hány órája jártam az utcákat mégsem éreztem azt, hogy fáradt lennék. Amióta Mabel eltűnt kicsit elővigyázatosabb lettem minden téren. Szerettem volna utána menni a tündérekhez, de azzal talán csak még nagyobb bajba kevertem volna vagy esetleg én magam is a sorsára jutottam volna a rabságban.
A távollétében azonban minden elkövettem annak érdekében, hogy a Klávét, a Tanácsot valami jobb belátásra tereljem, de egyedül én mit sem érek egy csoport őskövülettel meg aztán nem az a típus vagyok, aki ennyi emberrel elbír, meg aztán eddig sem voltam az a személy, aki túlságosan belefolyt volna a politikába, vagy olyan komoly lett volna, hogy egyáltalán számba vegyék. Tény, hogy nem voltam mindig olyan, mint most vagyok, de a háború, a veszteség mindenkire hatással van és ez alól még én sem vagyok kivétel, aki az esetek többségében tesz a világra csak sodródik az élet által kijelölt medrében, a maga tempójában, ahogyan éppen jól esik.
Hideg futkos a hátamon, szinte érzem, hogy nem vagyok egyedül a kezembe kúszik a szeráfpengém, amelyre szorosan rámarkolva sétálok a sikátor sötétebb zugába befelé.

dorian & dommiel

-- szabad játéktér --

Tárgy: Re: Sikátorok Kedd Jan. 08 2019, 13:02

let's have some fun, hon

Habár igyekezett pontos csapást mérni, nesztelenül közelíteni a kiszemelt vad felé az utolsó másodpercben még így is akadt lehetősége arra, hogy lereagálja és így ostora egy teljesen más célpont nyaka köré tekeredett. De mivel nem igazán volt lehetősége arra, hogy válogasson, meg aztán egy is sikernek könyvelhető el, könnyedén rántott egyet az ostorán, amivel elszakította a fejet a testtől, mígnem nem maradt utána már semmi más, csak egy fekete paca a betonon.
Ostora óvatosan húzódott vissza a csuklója irányába, mintha csak egy újabb csapásra készülne elő és nem is állt olyan távol mindez a valóságtól. Egy démonnak annyi, most itt az ideje, hogy egy másikat zavarjon vissza a saját dimenziójába.
- Szerintem inkább meglátjuk, hogy végül ki is húzza a rövidebbet.. - Azzal pedig már nem is vár csak előrelendíti az ostorát, hogy újonnan kitűzze maga elé a férfit, mint célpontot. Ugyanakkor igyekszik közben a gyorsaságára is ügyelni, hiszen meg van róla győződve, hogy az apró támadásra sem fog másként tekinteni, mint szórakoztató műsorra. Talán nem kellene egyedül szembeszállni vele, hiszen érezhetően hatalmasabb lénnyel áll szemben. A nyaklánca szinte vészjóslóan lüktet a mellkasán. Nem egyszerű démoni jelenlétet jelez. Mégis nincs ideje arra várni, hogy valaki felbukkanjon, ezt itt és most neki kell elintéznie. Ahogyan a testvéréért is fel kellett volna lépnie. Mégis engedte neki, hogy hátramaradjon. Nem küzdött érte. Neki kellett volna hátramaradnia.
Akkor nem tehetett mást, nem voltak választásai legalábbis ezt előszeretettel magyarázza önmagának de itt és most van. Nem engedheti, hogy ez a démon csak úgy elsétáljon innen. Bíznia kell önmagában, hogy képes megállítani, hogy megfékezni, vagy legalább valami maradandó sérülést okozni neki. Hogy emlékezzen arra, hogy vele aztán egyetlen egy démon sem packázhat. Még az sem, aki a bátyját tartja jelenleg kegyetlenül fogságban.

isabelle & abbadon

// ne haragudj, hogy ennyire bénuska :c

Tárgy: Re: Sikátorok Csüt. Jan. 03 2019, 19:43

Isabelle & Abbadon

play it safe or play it cool

Van egy dolog aminek saját magam kell utána járnom. Csiripelték a kismadarak, hogy lázadás van készülőben szerény személyem ellen, hogy aztán átvehessék a helyem a hercegi trónszéken. Legszívesebben hagynám, hogy hagy szervezkedjenek és csak aztán rombolnám porig a kis puccsot. Mert hát akkor a legfájóbb a vereség amikor már csak egy karnyújtásnyira van, nem igaz? De most viszont nem érek rá arra, hogy figyeljek a hátam mögé. Megérzéseim szerint valami nagy dolog van készülőben a Pokolban és díszpáholyból akarom nézni. Ezért kell most csírájában elfojtanom az alattvalóim ügyködését és aztán példát statuálni, hogy néhány évszázadig ne próbálják meg még egyszer. Nem ringatom magam abban a hamis tudatban, hogy ha most elrettentem a támadóimat akkor soha többet nem lesz ilyenfajta ellenségem. Mocskos, hazudozó és gonosz lények vagyunk mi. Hűséget legtöbben nem ismerik, pusztán a félelmet. S szerencsémre tőlem félnek, mert egy olyan pletyka kering a démonok között, hogy Abbadonnak nincs ki a négy kereke. Háháh, nevetséges. Minden kerekem ott van ahol lennie kell. Nem vagyok őrült inkább mondjuk úgy, hogy a többiek nem tudják követni az észjárásomat és az érzelmi szintem sokkal magasabb, mint az övék így hát sokkal hamarabb és intenzívebben tudok például haragra gerjedni, mint a többi fajtársam. Szóval ők az idióták, én pedig zseni vagyok.
- Apu nem sokára hazajön, addig figyelj a székemre. Simogatom meg a hideg fejét az én kis őrömnek, háziállatomnak, barátomnak és gyermekemnek. Ő az egyetlen személy, akivel közös hangra találok és tudok normálisan beszélgetni. Megérti a gondolatmenetemet, nem vitatkozik velem. Kész főnyeremény. A kinézete pedig megnyerő. Falfehér szín, erős állkapocs, szemei átlátszóak. Vannak neki más nem látja. Olyan, mint a teste. Az is van, de csak én látom. Igen, ő egy koponya.
Információim szerint New Yorkban van az egyik kis zendülő. Bolond, mindenhol vannak kémeim. Annyira hülye lennék, hogy pont New York-ot hagynám ki? Percek kérdése és már meg is jelenek az egyik szórakozóhely előtt, elveszek a tömegben. Jelenlétemet elrejtem, és csak várok a megfelelő pillanatra. Tik-tak. Ekkor látom meg kijönni a kiszemeltemet, és már nyúl is érte a karom, hogy nyakon fogvást becipeljem az egyik közeli sikátorba.
- Rossz kedvem lett. Ott kellett hagynom mindent, hogy utánad jöjjek. Úgyhogy gyorsan kezdj el nekem dalolni. Kedves mosoly varázsolódik az arcomra, és mikor rázza a fejét akkor már inkább átvált egy mániákus vicsorításá. Energiám szinte körbefonja a testét, és erősebben kezdem el szorítani a torkát, amikor egy furcsa hangra leszek figyelmes. Gyorsan magam elé rántom a másik démont, hogy aztán őt kapja el az ostor. Másodpercek kérdése volt. Ha lassabban reagálok, akkor biztosan fájt volna.
- Legalább szívességet tettél nekem. Nem nekem kell megölnöm. Gyerünk, gyerünk. Nem érek rá egész nap. Tapsolok kettőt a leányzónak, és az egyik kezemet zsebre dugom.
- Tudod mit? Választhatsz. Nem rég volt karácsony, adakozó kedvemben vagyok. Megölheted őt és én csak nevetni fogok aztán lepacsizunk. Vagy miután végeztél vele, akkor rám támadsz és aztán pedig nekem meg kell hamikáznom a májadat. Na?

***

Tárgy: Re: Sikátorok Csüt. Jan. 03 2019, 15:53

let's have some fun, hon

Az utóbbi időben nem tudott másra gondolni, mint a bátyjára, aki valószínűleg a pokol fenekén szenvedett szüntelenül. Gyűlölte magát a tehetetlenségéért, amiért képtelen volt tenni valamit annak érdekében, hogy minél hamarabb visszajusson. Hiszen ezért volt hajlandó egyáltalán eljönni nélküle. Mert biztos volt benne, hogy találnak valami megoldást arra, hogy visszahozzák. Minden mást képesek voltak eddig megoldani, de mintha újra és újra falba ütköznének, ami miatt még ő maga is elviselhetetlenné vált. Szinte mindenkivel veszekedett, aki csak egy picit nyugodtabb volt az egésszel kapcsolatban, nem fogta vissza magát, hogy megvádoljon minden szembejövőt, hogy nem is érdekli igazán mi történik a testvérével.
Pont ezért volt szüksége erre az estére. Riasztást kaptak, miszerint démoni jelenlétet érzékeltek a környéken így pedig megragadta az alkalmat, hogy kiugorjon egy bevetésre, amely mellett kicsit elengedheti magát és valami olyasmit csinálhat, ami szó szerint az ösztöneiből ered és nem kell azon rágódnia, hogy miért nem képes visszaszerezni a saját testvérét.
A sötét sikátorban óvatosan lépked előre, miközben a csuklójára tekeredett korbácsa szinte beleég a bőrébe, ahogyan mintha az is érezni a veszély közeledtét. Halkan, szinte nesztelenül közlekedik, mintha itt sem lenne mégis, szinte minden egyes rezdülésre reagál, ami alatt még néhány patkány kivégzése is kis híján beletartozott. Ahogy egyre mélyebbre halad a sikátorban, egyre sötétebb és sötétebb lesz. Egy normális, átlag ember itt már régen nem látna tovább, mint az orra, de neki nem okoz gondot hozzászoktatni szemeit ehhez a sötétséghez.
A távolban, mintha egy alak kezdene kirajzolódni előtte. Szinte az egész teste megfeszül, ahogy lassan, nesztelenül közelít hozzá készen állva arra, hogy lecsaphasson rá. Csak még egy lépéssel közelebb, csak még egy kicsit... Mindössze pár lépés távolságra van tőle, amikor ostorát szabadra engedve sújt le a férfira, amellyel a nyaka köré céloz, hacsak nem állítja meg, fogja meg korbácsát a démon.

isabelle & abbadon

» Sikátorok
» Sikátorok
» Sikátorok
» Sikátorok
» Hátsó sikátorok