- A VIP részleg lesz, egész estére... igen, jól hallotta, VIP... egyetlen pincér elég... nem, nem kell hangulat világítás, elég a szokásos... lesznek lányok, hogy honnan, azzal maga ne törődjön, amíg megkapja a pénzt... még szép, hogy kártyával fizetve, cég névre. Majd átküldöm az adatokat e-mailben, amint kapok egy címet... Igen, megvan, felírtam... nem, nem érdekel, mennyire kezeli diszkréten az adatokat, amíg képesek a biztonságiak tenni a dolgukat és kívül tartani az embereket. Remélem, értjük egymást... Remek, viszont hallásra! - nagy sóhajjal dőlök hátra, miközben a telefont végre kinyomom és végig nézek az asztalomon az irodámban. Kész káosz van itt, mint mindig. Ezer és egy tenni valóm van még akkor is, amikor a titkárnőm mérgezett egérként rohangál fel és alá, megírja helyettem a visszautasításokat és szelektálja a leveleket valamint telefonokat. Mert egy éppen csúcsra törő cég vezetése még ennyi év tapasztalattal sem könnyű. Mégsem adom fel. Túl sok időt, pénzt és energiát öltem már bele, arról nem is beszélve, hogy mindig is ezt akartam csinálni. A szépség, a sminkek, krémek, körömlakkok és arcápoló tonikok az a világ, ahol a leginkább otthon érzem magamat. Itt mindig minden rendezett, tudom miért hova kell nyúlnom, mennyit kell belőle használnom, hogy előhozzam azt, amit egyébként is látok: a nyers szépségét egy-egy arcnak. Egyszer, pár évtizeddel ezelőtt már eljátszottam a gondolattal és egy ideig egész sikeres is voltam, de a tömeg termelés, mindenki számára leérhető és megfizethető termékek sora kínzóan leegyszerűsített formája volt annak, amire képes vagyok. Ezer és ezer év telt el a születésem óta, melyek alatt birodalmak épültek fel és buktak el, háborúk indultak és zárultak le, de egy valami nagyon ritkán változott: a hatalom birtokosai mindig is a szépséget keresték maguknak. Aki pedig képes rá, hogy még inkább kihozza másból, azt nagy becsben tartják. Főleg, ha a politikai törekvése egyenlőek a nagy nullával, mint nekem. Igen, képes vagyok hatalmas mágiát megidézni és használni, bármikor megkaphatnák egy döntés hozó szerepet, de már nem akarom. Nincs rá szükségem, hogy magamnak vagy másnak bebizonyítsam, erős vagyok. És sokkal jobban élvezem, ha mágia nélkül érek el valamit, mondhatni a saját erőm és tudásom segítségével. Azzal a tudással, amelynek megszerzésébe évezredeket öltem. Az emberi jogszabályok pedig egyszerűen csak viccesek.
A pénzhez mindig is jó fejem és kezem volt, ma sem áll szándékomban csak úgy hagyni, hogy az adóhivatal elvegye, amit én kerestem meg. Adót akarnak? Megkapják, de előtt alkotok egy szép reklámköltséget, amelyet le kell vonni belőle. A cégnek jót tesz a hírverés, a Pandemonium színei és berendezése remekül kihozza a termékeim valódi árnyalatait, a VIP szoba védelmét pedig hogyan másképp lehetne igazán letesztelni, mint egy nagy hatalmú démon jelenlétében. Aki nem mellesleg a szeretett apám. Oké, a szeretett érdekes szó, tekintve, hogy valódi apa-lánya kapcsolatunk nem igazán volt az életem folyamán, de démoni tekintetben nála jobbat nem is találhattam volna. Az ereje, kitartása és megtörhetetlensége viszont csodálni való és hála neki, nem én voltam az a gyermek, aki sikítva menekült a sötét szobából, mert mumusokat látott az ágya alatt vagy a szekrényben. Bár kissé kegyetlen dolog azzal vígasztalni, hogy az igazi démonok túl nagyok és nem férnek be oda, ezt pedig szemléltetni is...
Elkalandoztam. Megtörténik néha. A lényeg egyszerű: nekem kell egy hely az új kollekció bemutatójára és a Pandemonium remek ötletnek tűnik. Először azonban ki kell próbálni. És aktuális a havi találkozóm is az apámmal, így pedig könnyű letesztelni, mennyire jó a privát részleg biztonsága. Ha senkinek nem tűnik fel egy démoni lény szellem testben, akkor nyilván néhány híresség, mint reklámarc sem fog. És én szeretem a határvonalakat. A termékeim minden lény számára elérhetőek, hatásosak és a halandók világának a mennyeivel való találkozása mint a Pandemonium mint helyszín is jelentést hordoz. Hogy én az együttélés híve vagyok és mindenkit elfogadok, aki ezzel egyet ért. Röviden: ne szúrj belém és én sem szúrok vissza mérgezett tövisekkel. A játszmázást is meg lehet unni mint minden mást.

"Ma este 9:30, Bronx, Pandemonium club, VIP terem. A szórakozást én hozom!"

Egyszerű, lényegre törő, egy két aljára írtam a helyről és pár pillanaton belül az egész kigyullad a kezemben. Ha az apád évezredek óta a pokol mélyén van leláncolva, akkor a telefon nem működő kommunikációs eszköz. Boszorkány mágiával azonban célba lehet juttatni üzeneteket. Néha kisebb tárgyakat is, de ahhoz sok gyakorlás és erő kell. Mázli, hogy az oroszok nem tudják rövidre fogni a regényeiket. Ami nem ég el útközben, az pár napra bőven elég olvasmány...
Alapvetően nem vagyok a szakadt öltözködés híve, de mivel kilógni sem akarok a klub hangulatából a fél ruhatáramat fel kell túrnom egy ide illő darabért. A végső választásom fekete, szinte csak vastag fekete páktokból álló ruha, hozzá illő táskával és cipővel. A szórakoztató egység néhány mondém táncosnőből áll, akiket az elfüggönyözött részleg bejáratánál találok meg és amint engedélyt kapnak a belépésre, elfoglalják a helyüket. Én még egyszer végig járom a termet, nem kívánt látogatók felfedezése miatt és elmormolok egy apró bűbájt is a túl éles hallású lények ellen. Reflex abból az időből, amikor ennél is kevésbé szerették a nőket egyedül hagyni és démonokkal diskurálni...