Magamban azt mantráztam, hogy csak lépjünk túl a témán, ne kelljen több szót ejtenünk róla. Mindketten tudtuk, hogy Jace nem örült Dommielnek, mármint annak, hogy sok időt töltöttem vele. Nem kellett kimondania, sem pedig éreztetnie: valahogy nyilvánvaló volt. Végül mégis én mondtam ki, helyette. - Elég a hangsúlyodra figyelnem, mikor róla beszélünk… vagyis, ahogy az imént egyáltalán szóba hoztad – Nagyot nyeltem, igyekezve legyűrni a zavaromat. – Vagy csak zavar, hogy vele lógok? – Tettem fel a kérdést, miközben elpillantottam felé kérdőn. Aztán tovább pörgettem magamban a gondolatokat és beugrott, hogy a kötelékünk miatt talán érezhette, mármint… igen. Tudta, hogy mit csináltam. Csináltunk. Egek! Egészen eddig a pillanatig eszembe sem jutott. Bár azt nem tudhatta biztosra, hogy kivel… és… az angyalra. Ez nagyon égő. Talán még el is vörösödtem teljesen, de ez nem tűnt fel. Hálát adtam az égnek, hogy szét akart válni. Bólintottam. - Jó ötlet, szóval… - Magabiztosságot erőltettem magamra. Illetve próbáltam. Megköszörültem a torkomat. Ahogy hozzám ért, a szemem sarkából pillantottam rá, majd a kezére, végül előre. – Kicsit bizonytalan vagy ma – Mormogtam az orrom alatt, majd ezt követően el is indultam, sebes léptekkel. Át sem gondoltam szinte, hogy miféle veszély leselkedhet ránk, avagy rám itt. Csak pörögtek a gondolataim még az előző téma kapcsán. Jó, valójában Dommiel vonta el a figyelmemet. Nem is hittem, hogy valaki ennyire uralni tudja a fejemet Jace után… vagy éppenséggel mellett. Végül az térített észhez, hogy a semmiből egy vámpír rám támadt. Még időben mozdultam és szúrtam le egy nyíllal, hogy aztán végignézhessem, ahogy porrá válik a szemem láttára. Nagyot nyeltem, majd mély levegőt véve hátráltam a falig. Tudtam, hogy meg kell nyugodnom és tisztán gondolkoznom. Furcsa volt, hisz más esetben nem zökkentett ki semmi, de most… valami megváltozott. Lépteket hallottam onnan, ahonnan a vámpír érkezett, így visszaindultam Jace felé, hogy figyelmeztetni tudjam – már ha magától nem jött rá, hogy a veszély a közelben van.
Alec meglátása elgondolkodtatott. Volt benne valami, amivel nem tudtam vitatkozni (plusz ilyen témában amúgy sem érte volna meg), hiszen attól még, hogy nem bújtunk a föld alá, nekünk is rejtőzködnünk kellett. Vagy rúnákkal, vagy védfalakkal, egy katedrálisnak álcázott Intézetben... Megcsóváltam inkább a fejem és hagytam a témát. Hiába szerettem olvasni, a költőiségtől azért meglehetősen messze álltam, főleg azok után, amiken az elmúlt években keresztül kellett mennünk. Egy részem irigyelte Alecet, hogy visszatérhetett abba az időbe, amikor még minden teljesen más volt, gondtalan és könnyű - egy kis és gyorsan mulandó részem. Megmosolyogtam a hallgatását, az arcára volt írva teljesen, hogy mit gondol a kérdésemről. Szerettem, hogy ilyen nyitott könyv, persze csak azoknak, akik tudják, hogyan kell olvasni. Kíváncsi voltam, az a srác tudja-e, és hogy Alec mégis mennyire fog beavatni - az öt évvel ezelőtti Alec, aki még kevésbé volt őszinte nem csak velem, hanem saját magával is. - Érthető. - Kimérten bólintottam, lenyelve a végét, hiszen a szerelem ennél azért több. Sőt, a szerelem pont hogy teljesen érthetetlen, sosem tudni, miért és hogyan alakul ki, egyszerűen csak megtörténik. Emlékeztettem magam, hogy ígéretet tettem, miszerint nem avatkozom bele a szerelmi életébe, így a nyelvemre haraptam és nem mondtam többet, inkább csak megvilágítottam a fénnyel a falakat. Csak a kérdése hallatán fordultam vissza felé, a tőlem telhető legártatlanabb arccal. - Mi? Ezt meg miből gondolod? - ráhunyorogtam, aztán ismét elfordultam tőle, tovább vizsgálva a falakat, ahogy egyre mélyebbre értünk az alagútban. Inkább éreztem a felvetését vádnak, mint kérdésnek, köszönhetően annak, hogy részben igaza volt. - Nincs vele semmi bajom. Nem is igazán ismerem őt. Nem úgy, mint te. - tettem még hozzá, aztán rájöttem, hogy ez elég kétértelmű, pedig nem akartam célozgatni, így a homlokom ráncolva inkább a falakra koncentráltam. A járat elkanyarodott előttünk, majd kétfelé ágazott el. Megtorpantam és szemügyre vettem mindkét utat. - Váljunk szét. - javasoltam. - Ha szerencsénk van, valahol ismét összeérnek és ott találkozunk. Ha nincs, akkor odafent. - Bár valami azt súgta, ez nem a legjobb ötlet, hiszen nem tudtuk pontosan, mit is keresünk. Jonathant, persze, de milyen formában fogjuk megtalálni? Mennyire veszélyes? Mibe tenyerelhetünk, miközben őt keressük? Igyekeztem lerázni magamról az aggasztó gondolatokat és megveregettem Alec vállát. - Vagy inkább menj előre az egyiken, nézd meg, mi van arra. Itt megvárlak.
Egy részem túlgondolta, amit mondott, egy másik részem viszont nem látott bele semmit, maximum annyit, hogy… hogy talán hiányoztam Jacenek. Valójában nekem is hiányzott ő, sokkal jobban, mint azt szavakba tudtam volna önteni. Ám nem akartam érzelgősködni, sőt, nem akartam erről beszélni sem. Egyszerűen csak élveztem, hogy kicsit… helyrerázódni látszott a viszonyunk. Így csak halványan elmosolyodtam a megjegyzésre és követtem, egészen fel a tetőre. Miután földet értünk, azonnal felzárkóztam mellé és kijelentettem a nyilvánvalót; azt, hogy elég későn fogják felismerni a többiek a helyzetet. A szökésünket. Nem mintha rosszban sántikáltunk volna, de engedély nélkül hagytuk el az intézetet, ami miatt még megüthettük a bokánkat. Legalábbis, ha Izzyt veszem számításba, mindenképp. Jace mellett haladtam, mégis egyfajta távolságot felvéve és egyre csak a körülöttünk levő dolgokat, épületeket, kósza embereket figyeltem. Aztán sietősebbre váltottam, mikor érzékeltem, hogy ő is ezt teszi. Oh, már egy pillanatra talán el is felejtettem, hová tartunk. Metrólejáró. Valahogy nem volt túl bizalomgerjesztő, de mégsem zavart. - Jobban tetszik nekik a sötétség… nem tudom, Jace, nem vagyok mondén – Jegyeztem meg egy halvány mosollyal. Nem tudtam, miért is nem tudja befogni a száját, ha csak értelmetlen dolgokat tud mondani. – Gondolj bele… amit nem látsz, az rejtve van, ugye? Védett. Talán ez az oka annak, hogy számtalan dolog a föld alatt van, vagy épp varázslatokkal rejtve – Magyaráztam a magam logikájával, majd ahogy a falnak tolt a mellkasomnál fogva, a torkomba ugrott a szívem, hogy aztán ott dobogjon tovább. Oké, Alec, koncentrálj! Észre sem vetted a metrót. Simán elgázolhatott volna, ha nincs Jace. Morrantam egyet a saját figyelmetlenségemre, majd követtem Jacet, de ezúttal sokkal körültekintőbb voltam. Már épp mondtam volna valamit, mikor megjegyzést tett és… és ez picit lesokkolt. Feltűnt neki, hogy sokat lógok Dommiellel? Mármint oké, most mondta ki. De mit kellene rá felelnem? Néhány, hosszúnak tűnő másodpercig hallgattam, mielőtt összeszedtem volna magamat. - Ő volt az utóbbi időben az egyetlen, aki előtt nem kellett idegeskednem a hiányos emlékeim miatt – Nem hazudtam. Tényleg így volt. Pontosan ezért vált a mentsvárammá, ezért menekültem hozzá és talán ezért kezdtem el kötődni hozzá elsősorban. Aztán minden csak úgy… ment a maga útján és… és voltak olyan dolgok, amiről még nehéz volt beszélnem. Sőt, felfognom! Még mindig nem hiszem el, hogy csak úgy odaállítottam hozzá és megcsókoltam! … Sosem csókolóztam még, mégis olyan ösztönös volt. Fogalmam sem volt akkor, miért. Gyengén megráztam a fejemet, majd felpillantottam. Neszt hallottam abból az irányból, amerre tartottunk, de lehetséges volt az is, hogy csak a képzeletem szórakozik velem. Mély levegőt véve léptem Jace mellé, így haladva tovább. - De lefogadom, hogy neked nem szimpi. Ugye? – Pillantottam rá a szemem sarkából, kérdőn felvonva az egyik szemöldökömet. Megérzés volt csupán, de tudnom kellett, hogy jól érzem-e.
- Épp ebben reménykedtem. - Hogy végre újra a nyomomban fog koslatni és halálra idegesít majd a kéretlen túlgondolásával és aggódásával. Hiányzott az oldalbordám, hiányzott, hogy mindig mellettem legyen és önmaga legyen - emlékekkel vagy emlékek nélkül, mindegy, de egészben. Elégedetten elkönyvelem magamban, hogy egész jól sült el a tervem, hiszen sikerült kicsit összerázni őt. Nem is értem, miért ódzkodnak ennyire mások attól, hogy a kezembe vegyem az irányítást, hiszen bizonyítottan nagyon is jól megy a lelkizés. - Pontosan. - biccentettem oda Alecnek, ahogy mellém ért. Mire a többiek rájönnek, hogy nem vagyunk az Intézetben, jelentős előnyt nyerünk ahhoz, hogy ne akadjanak a nyomunkra, vagyis gond nélkül kimaradhattunk akár egész éjszakára is. Reggel meg majd viseljük a következményeket... A város kihaltnak tűnt, alig tartózkodtak az utcán páran, így nem éreztem szükségét az álcázó rúnának. Sietős léptekkel kerestük meg a legközelebbi metrólejárót, ahol az irón és egy kis fizika rásegítésével egész könnyedén bejutottunk az alagútba. Elővettem egy boszorkánykövet és az általa keltett fényt magam elé tartva indultam el a sínek mentén, a teljes sötétségben, ajtók és titkos lejáratok után kutatva. Csak patkánnyal találkoztunk. - Miért vonulnak a mondénok önként a föld alá? Sosem fogom megérteni. - tettem fel a költői kérdést csak úgy, mert nehezemre esett túl sokáig csendben maradni. Szükségét éreztem, hogy újra és újra halljam a hangom. - A Néma Város is a föld alá épült. Egy temető alá. Meg a tündérek birodalma. Mi bajuk a fénnyel és a jó levegővel? - Na igen, idelent eléggé dohos volt minden. Csörgést és zúgást hallottam, fény töltötte be az egész alagutat, jelezve a szerelvény közeledtét. A falhoz húzódtam a hátammal és nekitoltam Alecet is a mellkasánál fogva. Csak akkor engedtem el, amikor a metró elhaladt mellettünk és újra szabad lett a pálya. Az út kettéágazott, és a boszorkánykövem az elágazás felé tartottam, megvilágítva a sötét, használaton kívüli síneket. - Menjünk erre. - döntöttem el önkényesen, és már indultam is. Biztos voltam benne, hogy Alec követ, bármerre is megyek. - Te meg Nightblood sokat lógtok együtt mostanság. - dobtam fel csak úgy a témát, hangom elég közömbösen csengett. Remekül kiszűrtem belőle mindenféle érzelmet, hogy ne értse félre a kérdést, sőt, ne dekódolja kérdésnek sem, csupán egyszerű, tényszerű megállapításnak.
Apám jelenléte egyszerre jobb és rosszabb hatással van rám mint egy egyszerű árnyék, amelyként korábban ismertem. A fizikai közelsége segít, hogy megértsem jobban, ki és mi ő és mi volt, amikor leláncolták a pokolban pár évezredre. Ugyanakkor a jelenléte, ez a fajta mágikus életjel, amelyet korábban még tőle nem tapasztaltam, minden egyes porcikámra hatással van és azt akarja, hogy ellenkezzek, amikor úgy érzem, nincs teljesen igaza. Egyszer-kétszer már próbáltam ellenállni az ilyen jelenlétnek és a birtokosától távol maradni, de nem ment. Ahogy a békén elhaladás sem. Az az erő, amely a démonokban nincs meg, de a bukottakban ott érzem, engem harcra ösztökél minden egyes alkalommal. Mintha valami nem akarná, hogy éljek és addig ingerelné a belsőmet, amíg öngyilkos nem leszek, felingerelve egy bukottat. Leviathan esetében kellett némi idő, de lenyomtam. Lucifernél is sikerült. Apámmal szemben viszont erősebb. Soha nem voltam a mindenben őt követő engedelmes gyermek, de most ez még lehetetlenebbé teszi a közös munkát. Mintha túl sok lenne az erőnk együtt és a természet kompenzálni akarná ez egészet. Ahogy a mágiám elkezdi betölteni a helyet, újabb és újabb szobákban oszlatja el az illúziót, az segít. A temperamentumom egy része megy vele, és jobban látok. Világosabban. De még mindig sértett vagyok. Száz éve él a húgom és meg sem próbáltam megtalálni soha, pedig menne. Mindig is a vérmágia volt az erősségem, azzal védek helyeket és menedékeket, a saját ereimben folyó vérvörös energia simán megtalálná, ha akarnám. Ahogy soha senki nem fog rábukkanni Kleopátra sírjára sem, amíg él a vérem egyetlen hordozója is. Szóval apám akár hiszi, akár nem, nekem célom, hogy ő a földön maradjon. Mert benne is ott kerint Azazel öröksége, mint bennem. De azt soha nem vontam kétségbe eddig, hogy apám szemében én vagyok a jobb. Nem tudnám elfogadni, ha másképp lenne. Mert én vagyok az, aki a legtovább élt vele és harcolt érte. Senkivel nincs régebb óta kapcsolata, mint velem... - Az erőnk megint egymásnak feszült... Mindegy, a húgom maradhat a kis rejtély, amelynek szántad, amíg anyám sírja zavartalan - ez egy régi alku része. A vérem rejti a sírt, ahol az emberi családom nyugszik. És Azazel ezzel meg tudja találni őket és a felbecsülhetetlen értékű ékszereket is. A hely egy bevehetetlen erőd, végső mentsvár, amelyet egykor minden erőmet felhasználva hoztam létre. Oda maga Lucifer sem jutna be napokig. Ugyanakkor az a sír, koporsókkal. Nem akarom, hogy jó ok nélkül megzavarják. - A nőről gondoskodjak én? Holnap még használható állapotban kell lennie a szerződés aláírásához - teszem hozzá hidegen, mert mint egy apró ember, annyira nem érdekel az élete. Van, akié igen. Vannak különleges lények. De ő csak egy szürke kis egér a tömegből. Részemről felejthető...
Nem dugtam eléggé hosszan a csajt. Selene nem azzal kezdi, amit vártam tőle, hanem kioktat. "Tudod mi a féltékenység?" Már a kérdéstől felhorkanok, mert azt feltételezi, hogy én ezt nem tudom. Aztán hosszasan magyaráz, de az egész csak mellébeszélés. Csendben végighallgatom, de közben egyre nő bennem az indulat. Amikor elhallgat, csak nézek rá egy ideig, a tekintetem eléggé hideg. Végülkl megszólalok, és a hangom mélyebb, a taglejtés lassú, az egészből eléggé félelmetes aura árad, a nő a pulton a tiltásom ellenére halkan nyüszíteni kezd. - Ó, én egészen pontosan tudom, mi a féltékenység. A féltékenységet akkor érzed, amikor valaki számodra fontos lénynél nem te vagy az első helyen, hanem eléd sorol valaki, vagy valami mást. És neked ez a bajod, lányom, hogy nem tudod, melyikőtök van előrébb nálam, te vagy a húgod. Akármi is a sorrend, te most vesztettél pár pozíciót. Hátat fordítok neki, a nőre nézek. - Leszállhatsz. Öltözz fel! Aztán csak a hátratekintve, de nem hátrafordulva szólok újra a kicsi lányomhoz. - A hely megfelelő, kivesszük. A berendezést illetően megbízom az ízlésedben. Ms. Benoisal amint felöltözött elfeledtetem amit azóta élt át, hogy beállítottuk a sarokba. Furcsán fogja érezni magát, de majd azzal magyarázza, hogy roppant jóképű vagyok, és beindultak a hormonjai. Azok mondjuk tényleg beindultak. Ekkora dugás után ... De nekem most rosszkedvem lett, mert Selena kérdése Sarielt juttatta eszembe. Ilyenkor minig rosszkedvem lesz.
Oké, apa le van maradva. Minimum fél évszázaddal. Nagyjából ugyanis annyi ideje, hogy lemondtam a testvérem felé fordított keresési akció sikerességéről. Azóta egyszerűen tudom, hogy létezik valahol a világban és apám kedveli. Mellé pedig nem zavarja a köreimet, nem húzta keresztül a terveimet és nem is próbált meg engem utánozni. Ez nekem jó. Ha ő harcos akar lenni, akkor tegye, még segítem is benne, hogy a legjobbaktól tanuljon. Mert nekem értékesebb az arcom és a körmeim épsége, mint a próbálkozás azzal, hogy ezen a pályán győzzem le a férfiakat. Ha én valamit el akarok érni, ahhoz nem kell erőszak. Manipulációt használok, méghozzá nagyon sikeresen. Mert erre sokkal fogékonyabbak. És vagyok elég jó, hogy még az én távozásom után is elhiggyék, ezt ők akarták. Sokkal kevesebb keserű szájízű ellenséget hagyok utána. Egyébként is, aki az én ellenségem valójában, annak nem szokása megélni a következő születésnapját. Nem erősségem a megértés. Annál picikét több rossz tulajdonságot örököltem a családomtól. Félig a pokolban vagyok születésem óta, miért kellett volna megpróbálnom visszakapaszkodni a mennybe? Mégis, amit én érzek, arra nincsenek szavak még. Nehéz pontosan meghatározni, mi minden kavarog a fejemben, de elárulom, hogy nem csak némi féltékenység. Az régen volt. És túl jól ismerem, mert évszázadokig harcoltam vele. Ha Azazel ennek ellenére hinni akar benne, övé a lehetőség. Ignorál, amíg a nővel foglalkozik, büntetni próbál. Ráhagyom. Egyszerűen csak kisétálok a teremből és egy másikat nézek meg. Majd egy harmadikat. Negyed óra alatt betöltöm a fél házat illúziókkal és van időm visszatérni a program végére. Még talán kicsit sajnálom is a nőt. Annyira azért nem, hogy én vállaljam a büntetést. Lehet, hogy apám a maga módján kegyetlen és kíméletlen, de biztos vagyok benne, hogy a másik fél élvezte. És ezért sír, nem a tehetetlenségtől. Mintha a könnyek itt bárkire is hatással lennének. Az idő ennél jobban megedzett minket. Nagyjából rezzenéstelen arccal tudnám végig nézni a kibelezését is. Mert nem érzem át a helyzetét. Én soha nem voltam tehetetlen, gyenge ember. Angyali arcú warlocknak születtem. - Tudod mi a féltékenység? - pillantok apám szemébe mélyen, kutatóan, mert valahogy nem tudom elhinni, hogy igazán érezte valaha is. Lehetett irigy mindenkire, aki nincs leláncolva a pokolban, akarhatta irányítani a saját világát, de ennél mélyebben szerintem nem érintette meg az ügy. Velem ellentétben. Nekem igencsak élénkek vele a tapasztalataim. - Mert én igen. Leviathan olyan mélyen az emlékeimbe véste, hogy bármikor felismerem. És most nem érzem a legkisebb jelét sem - mondjam ezt lassabban, hátha megérti? Nem, felesleges, attól, hogy nehéz a felfogása, még nem hülye. Csak éppen olyan szinten összeolvadtak az érzéseim egyetlen jelzőbe az évek során, hogy nehéz megnevezni pontosan. Nincsenek árnyalatok. Nincsenek kiugrások. Csak jó sok réteg a személyiségemben, amelyeket lecsiszoltak minden oldalról. Mint egy könyv lapjai. Mindegyiken más van, minél mélyebben lapozol bele, annál érdekesebb dolgokat találsz a gondolataim között. De mindig ugyanott van vége a lapnak, minden lapnak. Nincsenek csúsztatások. - Mondom másképp: mi olyannal rendelkezik a húgom, amit kívánhatnék? Én vagyok az erősebb, a gazdagabb, a befolyásosabb. Régebben élek, olyan dolgokat láttam, amelyeket el sem tud képzelni. Az anyám egy királynő volt. Két évezredem volt veled. Bántja a büszkeségemet, hogy létezik? Igen, de kérted, ezért nem ölöm őt meg, még csak keresni sem kerestem, soha. A kor hátránya a fásulás. Ha valami megragadja a kíváncsiságomat, belekapaszkodom. A warlockok képességei még mindig rejtélyesek. A jeleik még inkább. Több száz árvát vizsgáltam, vannak, akik hasonló jegyeket kaptak. Ugyanaz nemzette őket? Ugyanolyan rangú? Mennyire fontos az apa személye és ereje, meg tudod nekem mondani? Mert ők nem. Nem tudják, ki az apjuk. Nem a húgom érdekel személyként, csak egy kutatási minta, amivel dolgozhatok. Ami segít, hogy jobban megértsem a fajomat - teszem hozzá halvány mosollyal, mert tudom, hogy az örök kíváncsiságom mivel járt már eddig is. A bájitalok hozzávalóit folyamatosan cserélgettem, próbálgattam, a fél világból gyűjtöttem hozzá fűszereket, növényeket, állati hozzávalókat. A sminkjeim anyagai is hat kontinensről érkeznek a gyárba, ahol a receptjeim alapján kikeverik őket. Megszállítja voltam a szépségnek és most a világ legjobb termékeit gyártom belőle. Mindig kifogástalanul nézek ki, minden új művem alkalmazkodik az elvárásokhoz és a trendekhez. Percek alatt tudok kitalálni olyan formulát, amely speciálisan segít egy problémán. Érdekelnek az ékszerek. A világ minden királyságából van néhány példányom az elmúlt kétezer évből és képes vagyok Japánba utazni egy árverésre, ha felbukkan valami különleges. Évtizedekre pontosan be tudom lőni a legtöbb korát és felismerem a művészek stílusát is. Tízezer óra kell, hogy valaminek a mesterévé vált. Én százezreket töltöttem kutatással. És még mindig nincs meg az összes válasz. Megszállottság? Még szép, ez volt a legjobb módja, hogy ellenálljak a féltékenységnek. Megválasztottam, mi az, amiben a legjobb akarok lenni és belevetettem magamat a tanulásba. Előttem egy lehetőség az új felfedezésekre. Ha lemondanék róla, magamról mondanék le, a nőről, aki túlélte a birodalmak felemelkedéseit és bukásait...
"A testvérem pont annyira érdekel, mint a rágó a cipőm talpán." Erre a kijelentésre azért összeráncolom a szemöldököm, és megfenyegetem az ujjammal. - Nem szeretem, ha nekem tódítasz. Pont a megfogalmazás módja mutatja, hogy nagyon is érdekel. Féltékeny vagy. És még inkább bosszant, hogy ilyen ügyetlen módon próbálsz átdobni a palánkon. Ez .. tiszteletlenség. Nem folyatom tovább. Ha kicsit is ismer, tudja, hogy ha ilyen bírálatot kiejtettem a számon, akkor azt komolyan is gondoltam, és nem árt, ha meghunyászkodik kicsit. Egyébként nyugodtan lehet féltékeny, nem azért dorgáltam meg. A kérdésre csak bólintok, hogy rábízok mindent, és ez így is van jól. De nem szólok, és tudhatja, hogy azért, mert várok valamit. Mivel ismerem a lányom, és tudom, hogy makacs természet, és nem akarom kierőszakolni belőle a dolgokat, időt kell neki hagyni, hogy megeméssze. Addig csupán a figyelmemet vonom meg tőle. Nem akarom azonnal megbüntetni sem, de valakinek bűnhődnie kell azért, mert felingereltek, így marad Ms. Benois. Odaballagok a nőhöz, és úgy intézem, hogy nem legyen képes megszólalni, vagy önmagától mozdulatokat tenni, de mindennel tisztában legyen, ami történik vele. Magam felé fordítom, és nekiállok szépen lassan levetkőztetni. Neki most annyi mozgási szabadsága van, hogy megálljon a saját lábán, és szépen kilépjen a szoknyájából, harisnyájából, és bugyijából. Nem sietem el a műveletet, és a ruhákra vigyázok, mert a csajnak a végén ebben kell távoznia. Amint a nő teljesen meztelen, megbontom a nadrágomat. Ms. Benois arcán könnyek csorognak, és enyhén remeg, de ennél többre nem képes. Felültetem szépen a pultra, mert ott megfelelő magasságban van, és minden további nélkül beléhatolok. Amúgy is lendületesen szoktam közösülni, de most a mozdulataim még határozottabbak, hiszen az indulataimat vezetem le valamilyen szinten. A nő csak ül ott, tartja a lábait, hogy ne legyenek nekem útban, és hangtalanul sír. A lökéseim nyomán remegések futnak végig a testén. Én támasztom a hátát a derekánál, hogy hátra ne csússzon a pulton, és minél mélyebbre hatolhassak benne. Mindez teljes csendben történik, az arcomon nem látszanak érzelmek, a nő nem jelent semmit, Selenét meg éppen ignorálom. Aztán elélvezek, visszaöltözöm, és ott hagyom a nőt, aki csak ül, sír, és remeg. Még lehet, lesz több menet is, felesleges elmozdítani. Visszaballagok Selenéhez, és kérdőn ránézek. Remélem megemésztette azt, amit meg kellett, és meghallom azt, amit hallani szeretnék.
Kulturális egyet nem értés. Sokszínűség. Teljesen ellentétes vélemények. Sok féle képpen lehet jellemezni a pontot, ahova apával jutottunk. A lényege, hogy teljesen másképp képzeljük el a klub lényegét. Én tudom, hogy amelyik természetfeletti be akar jutni, az be is fog, ezért nem akarom őket kizárni. Csak azt hiszem, számukra nem az a vonzó, ha szexuális helyzetekben kiélhetik a fajra jellemző késztetéseiket. Próbáltam már élni elég sok fajjal együtt, az ég szerelmére, a legtöbbször még hozzá is mentem valakihez, és ugyan lehet, hogy némely tapasztalatom ősrégi, de azt felfogtam, hogy akkor jönnek az emberek közé, ha annak akarják élni magukat. A falkában senki nem ítéli el a vágyaikat, mert a többiekben is megvannak ugyanezek a vonzódási tényezők. Mégis, nem akarok vitázni. Elég nagy ez a hely, apa megkaphatja a tematikus szobáit az egyik oldalon, én a saját ízlésem szerint tökéletesítem az elképzeléseimet a másikon. Végül úgyis megmutatja majd a látogatók száma, hogy mi a jobban szeretett. Talán még két külön ajtó is lesz a végére. nem fogom elrontani a szórakozását és a terveit, az biztos. Nekem viszont kell egy rész, amit megtervezhetek sokkal sötétebbnek és exkluzívabbnak. Hogy emiatt egy elkényeztetett hercegnő lennék? Ezt a jelzőt több mint örömmel vállalom fel. - A testvérem pont annyira érdekel, mint a rágó a cipőm talpán. Csak egy maroknyi warlock ismeri a valódi apja személyét és köztük sem ismerek testvéreket. Azt akarom tudni, a jegynek van-e köze az apához. Az enyém kígyó szerű, ha neki macskafülei, patái vagy kutyafarka van, elég nemet mondanod - ugyanúgy ahogy akkor tehetné, ha sas szárnyak, galambcsőr, oroszlánsörény vagy más hasonló a jegy. Sok mindent tanultam már a fajtámról, sokat a jegyekről is, de mivel az apa személye majdnem mindig bizonytalan és az anyák is a világ minden országából származhatnak, azt soha nem tudtam meg, miben hasonlítanak a fivérek, nővérek. Még az arcvonásaik is nagyon tudnak különbözni, ha az egyikük etióp a másik meg mondjuk svéd. Vannak dolgok, amelyeket meg lehet oldani mágiával vagy kikövetkeztetni, de olyan igét nem tudok, amelyik képes apasági vizsgálatot végezni. Mennyivel könnyebb dolga lett volna néhány királynak vele... - Pontosan tudom, kivel fogom őket legyártatni. Tartós példányok kellenek, amelyek bírják a gyűrődést. A többi szobát is látni akarod, vagy rám bízod? - lehet, hogy nem vagyok oda a téma ötletekért, de megígérhetem, hogy kifogástalanul elkészítem őket. A vámpír könnyű, főleg az utolsó százötven évben lett népszerű és a klasszikus Drakula design-t össze lehet hozni. Bocsi Vlad, de mivel láttam már a valódi kastély minden zugát, tudom, mit lehet áthozni. És azt hiszem, ott remek helye lesz a kő áldozati oltárnak is, meg valami jól megszaggatott templomi keresztnek. Vallásromboló? Idősebb vagyok, mint a kereszténység, így számomra ez csak egy újabb kultusz. Sikeresebb a többinél, de attól még az. Farkasok számára van egy nagyon szép szoba, amelynek a kamra részét ki lehet alakítani barlangnak. Kelleni fog egy igazi elektromos kínzóeszközökkel megtöltött és olajokat rejtő a boszorkánymestereknek is. A többi sokkal könnyebb lesz, csak kicsit kell átnéznem a netes pornó kereséseket és tudom, mi fog tetszeni a tematikai helyszínekben a legtöbb embernek. Végre egyszer használhatom a hosszú csizmáimat is! - Az emeleten mindenképp akarok egy irodát és egy elzárt részt is. Nem tehetünk be biztonsági kamerákat, szóval az a legjobb, ha az ajtók spéci zárt kapnak és meg kell néznem a falakat is. A nem támfalakat át tudom mágiával alakítani, hogy legyen egy folyosó benne - Sok a kukkoló fétis én már csak tudom, mert nekem is van némi. Ugyan már, ha lehetne, ki ne akarná tudni, hogy néz ki például a nagy hatalmú rendőrfőnök, amikor éppen egy gumibottal verik a fenekét? Aki tudni akarja, hol van lehetőség a kukucskálásra, annak be kell mennie. És igen, én jól szórakoznék azzal is, ha valakit unalomból bezárok oda egy időre. Azt hiszem azzal nem mondok újat, hogy ismerem ezt a világot. Sőt, párszor már megmerítkeztem benne igencsak mélyen. Egy bukott társaságában. Amit apámnak nem kell tudnia...
Tudom, hogy sok bepótolni valóm van, de nem vagyok hülye, és nem is kéne annak nézni. - Nem azt mondtam, hogy a vámpírok csak a vámpíros szobában bulizhatnak. - vetem közben egy méltatlankodó fintorral és meg is búbolom kicsit a "szentemet". - A tematikus szobán azt értem, hogy lesz mondjuk vámpírkastély, ahol ennek megfelelő lesz a díszítés, és a szerszámok. Lehet kérni vámpírfogat, amivel megharapdálhatod a másikat, és "vért ihatsz", mert kapsz valami pirosra színezett löttyöt. Az erdei tisztáson meg vérfarkas karmaid lehetnek. Majd csinálok ilyen felcsatolható szerszámokat. - legyintek közben, hogy ez nem ügy - Az emberek csak bulinak veszik majd, úgy hallottam a fantasy történetek egyre népszerűbbek minden téren. De a mieink ha akarnak, kibérelhetik a szobát egy természetfelettivel. Bejön pár vérfarkas, és kérnek a tisztásra egy vámpírt. Szerinted nem fognak oltári jó bulit csapni? Bár el voltam zárva a világtól, tudom, hogy anno régen ilyesmi élőben is megtörtént. Nyilván, ha egy vámpírt elkaptak a vérfarkasok és holdtöltekor eljátszadoztak vele az erdőben, azt a vámpír ritkán élte túl. Na, nem mintha élnének amúgy... Nálunk azért nem szándékozom bevezetni, hogy az áru fogyóeszköz legyen, vagy azt nagyon meg kell majd fizetni. - A húgod köszöni szépen jól érzi magát a bőrében. Örülök a testvéri szeretet eme megnyilvánulásának, hogy érdeklődsz felőle. - felelem, és ennél többet nem vagyok hajlandó elmondani. Olyan kis féltékeny. Egyen a zúzáját! De ha megpróbál a húga nyomára bukkanni, akkor először elfenekelem, mert azt már rég akartam volna, és aztán lesz még rosszabb is ... - Akkor vámpír téren majd én körülnézek. Megszemlélem, amit mutat, és tetszik, mi több kicsit be is indulok tőle. Még a végén Ms. Benois látja majd kárát. Bár ha nagyon jó kedvem lesz, talán inkább élvezni fogja. Egyenlőre örülök ennek a helynek, és ez jó a nőnek. Amúgy meg, ha kivesszük, akkor szükség lesz rá, tehát nem lehet "elhasználni". - A bútorokat rád bízom. Ami a szerszámokat illeti, abba beszállok nyilván. Egy év elég volt arra, hogy az első tobzódó éhségemet ételek, pia, szex terén lecsillapítsam valamennyire, s most egyre inkább az alkotókedv buzog bennem. Már alig várom, hogy kész legyen a műhely.
Apám nem hülye és nem is lusta. Az elsőt mindig is tudtam, hiszen ennyi ideig nem tud életben maradni valaki, akinek nincs meg hozzá a sütnivalója. A második képletes. Leláncolva a pokol mélyén elég nehéz bármiféle aktivitást mutatni, most azonban, hogy már nincs ott, két oldalról is bele veti magát a teendőkbe. Több évezrednyi bepótolni valója van haladás, lehetőségek és élvezetek terén, mellé pedig olyan tudása, amelyet bármikor el tud adni. Nem én vagyok az egyetlen, aki megbűvölt ékszerekért rajong és egészen biztos vagyok benne, hogy van jó néhány démon és egyéb lény, aki örömmel fogadná az általa készített pengéket is. Hm, talán nekem is szereznem kéne egy-két szeráfpengét mutatónak, hátha meg tudja alkotni a másolataikat. Persze az angyali áldás nem lesz rajtuk, de ezek még így is olyasmit, amit az árnyvilág legtöbb tagja soha az életben nem látott, amikor nem hatolt keresztül a testén. Részemről? Ha holnap találkoznék velük, az is túl korán lenne, mert azt jelentené, megint nekik segítek. Sajnos az eskü az eskü és a "Nem ártok" kifejezést elég bő értelemben is lehet használni. Mondhatnám, hogy fiatal és naiv voltam, amikor letettem, igazából viszont... csak egyszerűen szerelmes. És az istenek a tudói, hány meg hány dolgot tettem meg szerelemből... - Nem tudom, én inkább fétis szerint csoportosítanám őket. Alapból a fajok elkülönülnek és nem szokásuk együttműködni, itt pedig pont a szélsőségek megtapasztalása lenne a cél. Ha minden tag egy teremben van és valaki másra vágyik, kinézik. Ha eleve az érdeklődése szerint választ helyszínt, mellékes lesz a csoport többi tagja. Meg kell alkotnom valami bűbájt, amely az épületen belül elnyomja az illatokat, másképp nincs lehetőség a teljes anonimitásra - mondhat nekem bármit bármelyik vérfarkas alfa, de több mint elégszer volt szerencsém éles orrú falkatagokhoz, így pontosan tudom, mennyire jó az orruk. A drogkereső kutyák hozzájuk képest gyenge kezdők. A vámpírok ugyan azonosítani tudnak a vér íze szerint, de ahhoz meg kell harapniuk álarc nélkül is. A tündérek a mágián látnak át, nem a sima maszkokon. Maradnak a farkasorrok, amiket én ütök ki. Valamint a boszorkánymesterek. Nehezebb eset, de a legtöbbjük jegye nem egyedülálló. - A húgomnak is kígyónyelve vagy hasonló jele van? Azt soha nem sikerült kiderítenem, mennyire számít az apa személye a jegyeknél. Beazonosítható vele a testvéri kötelék? - mert akkor erre is ki kell agyalnom valamit. Vagy kiosztani egy csomó maszkot és köpenyt, amit mindenki akkor és ott vesz le, ahol és amikor csak szeretné. Egyszerűbb megoldás. A szerzetesi maskara alól még a neme sem látszik ki az embereknek általában. Kukkolók nedves álmai... - Tudom, hol találok kósza farkast, van egy árvaháznyi európai warlock-om, de a vámpír... problémás lehet. Őket igyekeztem kerülni újabban - úgy kétszáz éve, amikor mindent hátra hagytam, csak hogy szabaduljak a "királyuktól". Vladdal tartott a legtovább a házasságom, több mint két évszázadig és igencsak megjártuk a boldogság és düh hullámait. Voltak tökéletes időszakok, hatalmas veszekedések, látványos békülések. Mindez nem számított, amíg a szemében volt ugyanaz a szeretet, amely az elején rávett, hogy igent mondjak. Mikor kopni kezdett, én vállaltam be a távozást, mert nem akartam végig élni a teljes összeomlását minden szépnek és jónak. Most a legjobb, ha van egy óceán köztünk és nem avatkozom az ő ügyeikbe. Barátság néhánnyal belefér, időnként dolgozik nekem egy-egy, de semmi félreérthető. Az uruk nem egyszerű eset. És megbocsájtónak sem fogja senki hívni... - Ott voltál, de másképp. A nevelőapámnak soha nem volt oka kételkedni, mégsem kedvelt. És gyermekként utáltam a babusgatást - anyám ebből szempontból kifejezetten szigorú elveket vallott. A hercegnő mindig legyen hercegnő, ennek részeként pedig mutasson méltóságot. Ezen az alapon ő soha nem próbálta a brutális valóságot sem elzárni előlem. Akkoriban nagyon hamar fel kellett nőni. Én pedig még korábban elértem, hogy ne tudjanak a fejem felett átnyúlni. Azazel még nem próbálta, de elhiheti, megvannak a magam módszerei intézkedni, amint kedve támad hozzá. - Ehhez mit szólnál? - mosolyodom el, miközben intek újra a kezemmel és amíg az ingatlanos hölgy a sarokkal beszélget, körülöttünk megelevenedik a szoba. A padló marad ugyanolyan kemény és sötét, de minden más megváltozik. Vastag, bársony függönyök az ablakok és pár ajtó előtt. Csillogó bőr padok három fal mentén. A negyediket egy bárpult borítja tükrökkel és italokkal. Még csak oda sem kell fordulnod, hogy tudd, mi megy a terem közepén az asztalokon. Mindegyik más, láncokkal, bilincsekkel, kivehető részekkel, amelyek különböző módokon korlátozzák az ott lévőket. Fekete és bőr mindenhol, halvány világítás. Ez az első helyiség, egy klubra emlékeztet leginkább. A játékok nem itt lennének tárolva, azt az előtérből kellene behozni. A plafonról még két szexhinta is lóg le, szíjakkal, pántokkal, kötelekkel. - A sima klub fétis. A leggyakoribb. Mellé pedig az orvosi terem, börtön, iskola és a természet népszerű. És valamit biztosan kihagytam... - Uralkodást trónszékkel? Arab típusú szobát tele párnákkal, matracokkal, ahol mindenki mindenkivel? Áldozóoltárt? Tudom, hogy valami még eszemben volt...
Meg kell állapítanom, hogy az én lánykám popója formásabb. És ezt nem a büszke apa mondja, szerintem teljesen pártatkan bírák előtt is ő nyerne. Bár, ah ő versenyben van, akkor már pártatlan bírákról nem lehet beszélni. Erről saját maga gondoskodik. Repked, csacsog, és nekem vérzik a szívem, mert tudom, hogy álca, és azt az időszakot, amikor tényleg ilyen volt én kihagytam, mint ahogy sok minden mást is. Először meglepődöm, hogy mért hagy itt Ms. Benois, de aztán egy sanda pillantás a lánykámra, és minden világos lesz. Nem korholom érte, valóban beszélnünk kell egymással világiakra nem tartozó dolgokról, és ez egy megfelelő megoldás erre. - Természetesen. Már kinéztem egy műhelyt magamnak egy régi elhagyott raktárépületben a város szélén. Most szállítják a felszerelést és a nyersanyagokat. Ha csóró is vagyok, ezt azért démon viszonylatban kell érteni, ennyire még futja. Volt egy-két lerakatom, amit a pár ezer év alatt sem fedett fel senki, és megváltam egy-két darabtól, melyektől a gyűjtők a szemem láttára élveztek el ott helyben. Nem, tényleg nem segítettem rá egyáltalán! - Szeretnék faji tematikus szobákat. Az embereknek jó móka, de aki bennfentes, annak meg lehetnek benne különleges szolgáltatások. Szeretném, ha minden faj gátlástalanabb egyedei idegyűlnének. Kellenek csatlósok és szövetségesek, és így lehet majd megfelelően válogatni közöttük. Rápillantok Ms. Benoisra, mert éppen azt ecseteli, hogy Salsa körbe jár minden szerda este. Egy kicsit elidőzik rajta a pillantásom, és máris ritmusra riszálja a popóját. Kicsit elrévülök a látványra, aztán visszafordulok a lányom felé. - Be kellene gyűjteni néhány a társadalom szélére sodródott, senkinek se hiányzó vámpírt és farkast, akik hogy úgy mondjam, tartósan nekünk dolgoznak majd itt, és megfelelően gyűrhetők. Olyanokat, akiket a saját fajtársaik is megvetnek valamiért, és így nem éreznek ingert arra, hogy megszabadítsák őket. Azt akarom, hogy minden ez egy földi mennyország legyen a bujaság rabjainak! A legjobbat akarom, mert nekünk csak a legjobb jó, igaz, csillagom? Odalépek hozzá, megcirógatom az arcát, és egy atyai csókot nyomok a homlokára. - Tudom, hogy ebből már rég kinőttél, nézd el apádnak, hogy nem lehetett ott akkor, és most próbája pótolni a mulasztásait!
Elbűvölő. Ezt akartam hallani. Ezt akarom minden egyes alkalommal hallani, amikor kilépek a házból, hogy ismét csatlakozzam az emberek tömegéhez, akik az utcákat járják. Mindenkinek megvannak a maga jó tulajdonságai, nekem pedig hosszú időm volt megtanulni, mi az, ami kihangsúlyozza ezeket. Az arcom halvány színű, a drámai festés sötétíti, minimális színnel és hangsúlyozással viszont igazán bájos lehet. Ártatlan és angyali már-már. Leszámítva, hogy én soha nem voltam angyali és ez egy maszk, amely elrejti a gondolataimat a világ elől. Aki baba, azt általában butácskának gondolják. Én pedig hajlamos vagyok meghagyni ebben a hitben azokat, akik először találkoznak velem. Jobb a békesség, nem? Amúgy is macerás az ember körmei alól kipiszkálni a vért... Mindegy, apám tudja, hogy hiú vagyok és szeretem a bókokat, így egy nagy mosolyt engedek meg felé, majd figyelem, ahogy az érkező nő leparkol az út mellett. Van elég parkolóhely és a közelben van egy nagyobb tér is rá. Megfelel. Ha jó munkát végzek, akkor itt majd vadászni fog kelleni a szabad pontokat. Alig várom már. Régen nem volt lehetőségem a sötét énemet elengedni ilyen szinten. Itt, ebben az épületben nagyjából mindent szabad majd. Oh, drága jó lelkek, üdv a pokol kapujában. - Nagyon tetszik ez a hely, Miss Benois. Ugye már elrendeződött a hagyatéki tárgyalás, amiről a neten olvastam? - teszem fel kíváncsian a kérdést, miközben előre szaladok, látszólag izgatottan. Tűsarkúban ez nem kis mutatvány, de nem először kell megtennem. Igen, nekem is van valahol egy gyermeki énem és rá tudok játszani, ha kell. Most látszólag csak összehordok mindent, pedig a végeredmény az, hogy már régen megnéztem online a tulajdonosi lapot és a földhivatal jelentését is. Az épület valakié volt, aki nemrég elhunyt és éppen a két fia veszekszik az örökségen. Nagyon nem fogok én addig érte adni bármilyen pénz, amíg nincs a kezemben a papír, hogy a jogos tulajdonosa adja el. Hupsz, ezt nem akarta a hölgy, hogy kiderüljön? Az ő gondja. - Uuuu, imádom ezt a termet. Ide jól elférne valami menő mennyezeti világítás és néhány hologramos sarok. Csak ahhoz jó kábelek kellenek, pár napja a Midnightban simán lecsapták az áramot. Ijesztő volt, ahogy mindenki azt hitte tűz van és menekülnie kell. Sokan megsérültek. Itt mikor volt kábel csere? És ugye réz van, azt olvastam, hogy azok bírják a terhelést. Nem akarok hónapokig várni a cserére - elkényeztetett hercegnő stílus? Pipa. Ide nekem az Oscar-t. Mert a nagy rohangálásban én észrevétlenül felmértem minden mást is. A plafon egyben van alul, még látszik a kitámasztás is, szóval a felső szintet is be lehet építeni. Az ablakok mentés nincs huzat, amely felkavarná a hajamat, szóval a szigetelés oké. Sehol egy komolyabb penész folt. A padlót cserélni kell, ez a fa kopott és baromi ronda is. Olyan kell ide, ami bírja a cipőtalpakat. A berendezés persze egészében le lesz váltva, annak már mindegy. - Mi van a belső falakkal? Tégla vagy sima gipszkarton? Kiüthető, ami nem tetszik? - hülye kérdés, warlock vagyok, amelyik szerintem rossz helyen van, azt mágiával egyszerűen kicsit odébb tolom, amíg meg nem lesz számomra a tökéletes illeszkedés. Az érdekel, mennyire tartana, ha belefúrnánk néhány helyen és kampókat raknánk fel, amelyekre láncokat lehet akasztani. Hahó, ebben a világban stabil kell a betévedő vérfarkasok mellé. Na, ők aztán szeretik a véres játékokat. Egyébként pedig szinte kezdem sajnálni szegény nőt, folyamatosan jegyzetel meg magyaráz, hála nekem. Ideje nincs apámmal flörtölni. Sőt ha rajtam múlik, nem is lesz neki. Felemelem a kezemet és szabadjára engedek egy bűbájt, amitől lassan elmosolyodik, majd az egyik sarokba sétálva kezd csendesen magyarázni a nagy semminek. Oké, ezzel egy ideig ellesz. - Na, azt hiszi, neked mesél az életéről, amíg én rohangálok. Alapvetően nekem tetszik a hely, de a padlóval kezdeni kell valamit. Tudsz olyan láncokat alkotni, amelyeket nem rázza le egy vámpír, vérfarkas vagy tündér sem? Több a perverz köztük, mint az ember hinné és sokat fizetnének ilyesmiért - bár akkor fel kell vennem az abszintot és az AB negatívat is az itallistára. Ugyan már, nem én vagyok az egyetlen errefelé, aki speciális itallappal rendelkezik az árnyvilág számára. Ha rajtam múlik, a szűzvér is felkerül néhány egyedi lehetőség részeként. Üdv a szexuális fétisek között!
Kezdőlap
Magamban azt mantráztam, hogy csak lépjünk túl a témán, ne kelljen több szót ejtenünk róla. Mindketten tudtuk, hogy Jace nem örült Dommielnek, mármint annak, hogy sok időt töltöttem vele. Nem kellett kimondania, sem pedig éreztetnie: valahogy nyilvánvaló volt. Végül mégis én mondtam ki, helyette.
Egy részem túlgondolta, amit mondott, egy másik részem viszont nem látott bele semmit, maximum annyit, hogy… hogy talán hiányoztam Jacenek. Valójában nekem is hiányzott ő, sokkal jobban, mint azt szavakba tudtam volna önteni. Ám nem akartam érzelgősködni, sőt, nem akartam erről beszélni sem. Egyszerűen csak élveztem, hogy kicsit… helyrerázódni látszott a viszonyunk. Így csak halványan elmosolyodtam a megjegyzésre és követtem, egészen fel a tetőre.