Vámpírok? Miféle hülyeség ez? - Gondoltuk akkor. Pusztán csak rémtörténetekből és filmekből hallottunk a vérszívókról az ötvenes évek Amerikájában. Mit sem sejtettünk az Árnyvilágról, az Alvilági lényekről, démonokról. Az élet egyszerű volt, és normális. Leszámítva persze a hidegháborús légkört.
Amikor gyermekek tűntek el, egyik napról a másikra tudtuk, hogy valami nincs rendben. Barátaink, ismerőseink váltak köddé, mi pedig egyre türelmetlenebbek és elszántabbak lettünk. Mégis igazak a pletykák? Vámpírokkal van dolgunk? - ilyen és ehhez hasonló mondatok csúsztak ki az ajkainkon, akkor sok-sok évvel ezelőtt. Nálam idősebb srácok meg akarták mutatni a felnőtteknek, hogy ők elég érettek ahhoz, hogy a nagyokkal üljenek egy asztalhoz, és közösen osztozzanak a felnőtt élet örömeiben. Mit tehettem volna? Egy Mexikóból érkezett kölyök, aki csak be akart illeszkedni. Nem mondhattam nemet, nem menekülhettem a sorsom elől. Ezért amikor eldöntötték, hogy vámpírvadászatra indulnak mélyen fejet hajtottam, és a skandáló tömeg tagja lettem.
Éjszaka történt. Igazából nem emlékszem pontosan mindenre. Gyors és kegyetlen véget ért a hadműveletünk. A Dumort Hotelben minden olyan titokzatos és rémisztő volt. Az árnyékok a falon, a léptek csattanása a padlón. Némelyikünk természetesnél hangosabb lélegzetvétele, vagy sóhaja.
Egy folyosón álltam. Hirtelen elviselhetetlen fájdalmat éreztem, aztán minden elsötétült. Mikor magamhoz tértem vér borította a ruhámat. Az íze a számban, a szag pedig a levegőben kínzott. Nem tudtam mi történik.
Majd újabb fájdalom, és újabb sötétség, de ez most más volt. Kegyetlenebb, mértéktelenebb. Itt már halványabbak az emlékeim. Talán mert nem akarom, vagy talán mert nem vagyok képes a képkockákat visszapörgetni. A barátok lemészárlása mindenkinek nagy traumát jelentene.
Az eztán következő időszak sem volt könnyű. Az éhség, a kontroll, a napfény. Mindent meg kellett tanuljak az életben maradáshoz. Vagyis... életben nem, de valahogy úgy. Többet nem játszhattam a kishúgommal, nem ülhettem le családi körbe vígan, felszabadultan vacsorázni. Legalábbis egy nagyon hosszú időszakig.
Hamar férfi lett a kisfiúból, ezért is vagyok ma az, aki. Egy félelmet nem ismerő, magabiztos vezető, aki a családjának, fajtájának él, és szenteli minden egyes pillanatát. A vámpírok, a Dumort Hotel, mind-mind a lényemmé lett, és azt hiszem, sosem fogok tudni megválni ettől. Mintha így lett volna megírva, persze - tudom, hogy ez hülyeség. Nincs megírva semmi, így ki tudja, milyen magasra emelkedhetünk mi, vámpírok.