- Túl kevesen vannak, a vezetőn kívül a többi egyébként is meghalna és a vér csak segíti az idézést. Ha tudsz, úgy lőj, hogy kifelé zuhanjanak a körből. Álcázhatom magunkat, nem fognak látni és megtámadni sem tudnak, amíg mellettem maradsz - suttogom, miközben tényleg megszemlélem a saját szememmel is a helyzetet. Elsőre nem a legjobb. Másodikra ugyanolyan pocsék. Harmadikra talán van egy halovány remény sugár a szabadulásra, de ahhoz az kell, hogy elég morcos legyen a démon, akit idehívnak. Vagy bukott. Erős a tippem, hogy egy volt menylakó fog megjelenni és tiszteletét tenni a földön egy jó véres kaszabolás erejéig. A kérdés, hogy tényleg azokat fogja-e megölni, akiket az idézői szeretnének, vagy mindenkit, akit a közelben talál. Még szerencse, hogy a gyűrűimet egy láncra fűzve mindig a közelben tartom. Ha szerencsém van, ad annyi időt, hogy kideríthessem a célokat...
- Esetleg. Ha az erőmmel támadok, azt felhasználhatják az idézéshez. Neked van esélyed, de fizikai erővel kell őket kitépni a körből és azon kívül elintézni őket, ahol a vérük már nem jut oda. Lehetőleg mielőtt a lányt ledöfik - ami annyit tesz, hogy nem lesz könnyű dolga és alaposan próbára kell tennie az íjász tudományát is egy jó eredményhez. Valamint némi közelharci tudást is, tekintve, hogy amint rájönnek, mi a célunk, közelebb fognak húzódni egymáshoz és egységben próbálják kivédeni a dolgot. Van négy ép, köztük a vörös a nagy késsel és éles hanggal, egy sérült, akinek a nyíl ütötte lyuk a vállán folyamatosan vért ad az áldozathoz és persze ott a lány, még nagyjából két percnyi idővel, mielőtt tényleg kivégzik a bukott dicsőségére. Kezdők. A bukottak akkor jönnek, amikor ők akarnak és nagyon nem szeretik, ha valaki megpróbálja kicibálni őket a pokolból. Meg is tudom érteni, én már akkor morcos vagyok, ha teázás közben megzavarnak, mi lenne, ha szex közben tenné éppen valaki?
- A mágiát már kiterjesztettem rád is, nem fognak látni mást, csak ködöt, és eltéríti a varázs támadásaikat a védelmem. Nem kell velük törődnöd, csak menj! Hagyd nálam a nyilat, tudok lőni - szépen szólva is. Az én koromban a nyíl volt az egyetlen távolsági fegyver, amelyet a nők is tudtak használni és nem egyszer szerveztek nekik bajnokságokat. Valamint a kardok nagyon otrombák, szóval ezt választottam a saját magam számára mint siker fegyvert. Igen, tudom, volt még pár lehetőség, de az ostor nem nagy távú, parittyát csak a szegények alkalmaztak, a dárda pedig ormótlan a kezemben. Ki gondolta volna, hogy életet menthetek azzal, hogy túl büszke és iriny voltam bármi másra, mint kiváló íjásszá válni? Persze, csak akkor van ennek haszna, ha meg is kapom a fegyvereket. Ha a vadász fél átadni, akkor marad a partvonal, mert késdobálásban béna vagyok. Az egyetlen segítőmet pedig nem akarom baráti tűz áldozatává tenni. Ki tudja, mivel kell még egy morcos edomi lakost kiengesztelnem? - Másfél perc, és vége az idéző szövegnek, nagyjából - figyelmeztetem még, hogy tudja, mennyi ideje lehet. Igaz, ez a kilencven másodperc csak egy felületes becslés az alapján, nekem mennyi időbe telik Azazelnél. És én gyorsabb vagyok, mert már ezerszer csináltam és nem fizikai testet, csak egy nagy halom szellemi részecskét hoztam ki onnan. Azért volt elég egy warlock a bulihoz. Meg a közös vérünk, ami hívja a család tagjait...

A tisztás felé sietve minden lépéssel erősebbé válik a démoni aura. Nem a kénkő illat, amelyet sokan társítanak a pokol lakóival, ez inkább olyan, mint a pára a levegőben, amely nehézkessé tudja tenni a légzést. És magát a helyszín megközelítését is. Mintha korcsolya talpakon közlekednék, minden komolyabb mozdulatnál a lábam eléri a földet és bele akar ragadni. Pedig ez csak erő, tiszta, érintetlen formában és tudom, hogy oda kell jutnom, ahol az eredete van. Kizárt, hogy ezt nem érzi minden egyes boszorkány mester a környéken, de velem ellentétben nekik van annyi eszük, hogy meneküljenek előle. Nekem? Nos, fogalmazzunk úgy, hála a múltbeli tapasztalataimnak, sokkal jobbak az esélyeim arra, hogy olyan bukott jelenik meg, aki nem fog azonnal elpusztítani és ezzel magával rántani minden élőt nagyjából kilométeres körzetben. Egek, hogy miért kell nekem mindig hősködni???
Nagy levegőt véve indulok neki megint és letérek az ösvényről a fák közé. Ugyan nem hiszem, hogy bármelyike is az itt lévőknek agysebész, de attól még talán eszükbe jut az utakra csapdamágiát szórni, nehogy megzavarják őket. Az erőben sötét van, nehezen lehet haladni, de boldogulok. Nagy lány vagyok, tudom, hogyan tegyem egymás elé a lábaimat egy csalitosban. A kullancsok miatt meg majd máskor aggódom, mondjuk akkor, amikor már egy kádnyi meleg vízben ejtőzöm. Addig pedig marad a próbálkozás. Már csak pár méterre vagyok a tisztás peremétől, amikor először érzem meg az amúgy is ingatag mágia felkavarodását. Valami nem stimmel, az egyik idéző ereje megszűnt. Majd egy másik is megbillen, de végül kitart. Egy harmadik pedig eltűnik és ekkor szúrom ki a vadászt. Remek, ezek szerint nem én vagyok az egyedüli, aki elég őrült ide jönni. Vajon még hajlandó kölcsönözni is szeráfpengét? Ááá, esélytelen. Viszont észrevett. És nem lőtt le, csak kérdez. Azt hiszem, ideje meghatódni...
- Az alacsony létszámú bukott zaklató szeánszban? Még szép, hogy nem, leállítani próbálnám, mielőtt tényleg kihoznak valakit Edomból - morgom, miközben egyszerűen csak ellépek a nyíl útjából és a fa takarásában próbálom szemügyre venni, meddig jutottak. Az eredmény pedig elkeserítő. Van két halott, egy pont a lánykának a célzásért, egy sérült és négy még elszántabb idéző. Valamint egy rituális áldozat. És igen, ott csillog valami a földön, csak nem viaszból. Inkább olyan, mintha... Mágiával erősítem meg a látásomat és próbálom újra felmérni a terepet, de nem szép az , amit látok. Ezek a marhák nem viaszt használtak, hanem homokot, sót és talán vérrel keverték. Alapnak nem rossz, csak a szél hajlamos elhordani, mert nem ragad a földhöz. És lesz ez még rosszabb is.
- Picsába - húzódom vissza a fák takarásába és még egy illúziót is kibocsátok, hogy ne vegyenek észre minket a boszik. Ha koncentrálnának, ugyan kiszúrható lenne a ködösítés, de mivel épp mindegyikük egy bonyolult démon idéző szöveget próbál szótagolni, jók az esélyeink. - Hogy állsz az erkölcsi dilemmákkal, tündérke? A földön az a szőke emberlány a végső áldozat, amint a répafej ledöfi, befejeződik az idézés. Ennyi kiontott vér mellett lehet, hogy nélküle is. És répafej a védőkör ura, ha ő hal meg, a démont semmi nem tarthatja itt - hogy szemét vagyok, amiért rábízom a döntést? Igen, de részemről ez inkább logika. Én tudom mit választanék. Egy gyermek életét áldoznám be ezrekért, akiket a megjelenő pokollakó pusztítana el az ura parancsára. Persze, csak ha jól csináltak mindent. Van még arra is esély, hogy túlbecsülték magukat és nem elég az erejük kordában tartani mindent. A warlockok korát ránézésre nehéz megmondani és az erejük függ tőle.

Derült égből villámcsapás. Leginkább ennek lehetne leírni azt az érzést, amely elfog a kedvenc teám szürcsölése közben és szó szerint bennem rekeszti a szuszt is. Valaki, valahol, ebben a városban démont idéz. Méghozzá a pokol egyik fő démonját, mert a varázsszenzoraim csak rájuk vannak beélesítve. Ezek azok, amelyek segítenek, hogy ne kelljen folyamatosan a környezetemet figyelnem és fennakadni ahányszor az itt élő több száz kisebb warlock egyikének kedve támad mágiával megváltoztatni a haja színét. Bele is őrülnék ebbe a programba, az már biztos. Így viszont nem marad más hátra, mint néhány szenzor, amelyeket a kedvenc ékszeremhez, a gyűrűkkel díszített nyaklánchoz kapcsoltam és a csendes nyugalom. Egészen pontosan másfél évig, mert utoljára akkor volt olyan hülye, aki úgy gondolta, meg tudja zabolázni a pokol egyik fő urát. Hát, elhihetitek nekem, kedveseim, ha azt mondom, nem lehet őket. Próbáltam már. Nem hisztek nekem? Akkor szabad megkérdeznem a korotokat? Mert hogy nincs tíz agyilag, az biztos. Csak az él meg matuzsálemi időt, aki ismeri és követi a szabályokat, én pedig ilyen vagyok. Ti nem...
- Pedig frissen főztem le - mormogom, miközben a pohár a pulton végzi és magamhoz veszem a táskámat. Kék farmer, fekete póló, az új kedvenc, virág mintás kabátom és ... a mágia kiárad belőlem, elkapom a többi hajszál vékony fonál között kígyóként tekergő információs szálat, majd követni kezdem gondolatban. Ki a lakásból, át az épületeken, a central parkon, a folyón és lassan elkezd leereszkedni Bronxban. Hát ez tökéletes, akkor bakancs kell és elmormogok magamban mellé pár káromkodást. Mondjuk úgy egy tucatnyit. Nem elég, hogy a város azon részén vannak, ahol a legtöbb a fegyverlövések száma bármilyen lebontásban, de mellé még hülyék is, mert nyílt terepen. Ha szerencsém van, akkor mire odaérek, lesz egy darab dühös bukott és egy környi halott warlock. Ha nincs, akkor lesz egy halott warlock és egy elszabadult tornádóval felérő bukott. Ez sehogy sem jó. Nem akarom, hogy lerombolják a várost, ahol élek. Nem akarok a tanáccsal vitázni arról, miért nem oldottam meg a helyzetet. Hahó, nem vagyok végtelen erő forrása!
Az ajtó csapódik mögöttem, miközben lefutok a lépcsőkön és egyenesen az egyik taxit intem le. Kisebb túra, de nem fogom összetöretni az új kocsimat, amire fél évet vártam. Bemondom a címet, ami nagyjából a semmi közepe és hátra dőlve próbálom mobilon kideríteni néhány ismerőstől, mégis mi történhetett itt. A kezdeti sokk percekig is eltart, háromszor kerülök közel hozzá, hogy eszméletemet veszítsem a fejem plafonba vágása miatt, mikor a sofőr ráhajt egy bukkanóra, de végül elkezdenek záporozni a válaszok. Azok, akik csak kicsit is közelebb állnak hozzám a semminél, tudják, hogy nem viccelek és biztosak benne, hogy nem az ő tanítványaik estek neki ilyen módon az öngyilkosságnak. A többieknél nagy a szórás. Mire a célba érek fél óra múlva, már van három nevem, boszorkánymester tanoncok, akiket nem értek el a mestereik. További négyről pedig nem tudni. Heten mint a gonoszok. Kár, hogy a rossz könyvet olvasták. Minimális eredményért is minimum tíz próbálkozó kellene. Ebből csak káosz lehet!
A gondolat még a végére sem ér, amikor az első lökést megérzem. Valami nem jó, az idegeim azonnal jelzik, hogy ennek nem így kellene lennie. Azonnal futni kezdek a tisztás irányába. Adják az istenek, hogy valaki hozott extra viaszt és felrajzolta a démoncsapdát is. Más meg nem gyúrta le...

// kinézet