Ozzie & Olivia

Special Dating with a Pathologist

A téma seperc alatt pikáns területre téved, ami azonnal zavarba hoz, amint ráeszmélek, miről is van szó. Nem, mintha olyan nagy szüzike lennék vagy ilyesmi, csak hát mégis csak egy idegen pasas társaságában ecsetelgetjük ezt a szex témát. Szóval, jobb ötlet híján én is, csak bárgyún vigyorgok, mint Ozzie, majd röhögve bólogatni kezdek a szavaira.
-Ebben, azt hiszem egyet kell értsek.- kuncogok, majd arcom a bögrém mögé rejtem és kortyolok is egyet, hátha azzal elmúlik ez a kellemetlen pillanat. Legfőképp azért nem jó téma ez, mert nem igazán tudnám már megmondani, mikor volt utoljára ilyesmiben részem. Még nyilván akkor, mikor minden rendben volt a falkában, hiszen ott volt egy srác, akivel olykor-olykor összemelegedtünk. Nem volt köztünk semmi szerelem vagy hasonló dolog, viszont a fizikai vonzalom erős volt. A szerelem az más tészta. Általában nálam plátói és reménytelen. Ha arra várnék, hogy azzal szeretkezhessek, aki közel áll a szívemhez, talán örökké vénlány maradnék, már pedig a hormonoknak sokszor nem lehet parancsolni. Főleg nálunk, vérfarkasoknál nem. Ezen a téren is kicsit olyanok vagyunk, mint állat társaink: az ösztönök vezérelnek, aztán mindenki eldöntheti, hogy küzd ellene vagy beadja a derekát.
-Nos, igen. Ha a halottakat boncolgatod, akkor már ártani nem nagyon tudsz senkinek. Viszont, ezek szerint akkor nem nagyon szereted a rizikós helyzeteket. Vagy inkább nem vagy biztos abban, hogy jól viselnéd?- pillantok rá kíváncsian, hiszen egy sebésznél azt hiszem az a legfontosabb, hogy magabiztos legyen. Ha remeg a kéz, vagy épp attól fél, hogy elront valamit, az már nem jó. Kétlem viszont, hogy Ozzie olyan ember lenne, aki nem bízna magában. Hiszen megnyerő a stílusa és minden bizonnyal jó a munkájában. Legalábbis, amennyit én láttam az egészből azon az estén, remekül végezte a dolgát, na nem, mintha szakértő lennék a témában.
-Egyébként jó döntés volt, hogy nem az ügyvédi pályát választottad. Az inkább olyan embereknek való, akik bármilyen gusztustalan tett után is tükörbe tudnak még nézni, neked viszont, szerintem jó lelked van. Hiszen értem is aggódtál, hogy viselem majd az esetet. Ezért is vagyunk ma itt és az ilyen jószívű emberek ritkán lesznek ügyvédek.- mosolyodok el, ahogy őszintén elmondom neki a véleményem mindenféle nyalizás nélkül. Tényleg így látom. Ozzie remek ember lehet, ha ennyire aggódott miattam. Még akkor is, ha ez talán, csak azért lehetett így, mert megérezte, hogy én is olyan vagyok, mint ő.
-A család akkor is család. Ha jó, ha rossz, az embernek akkor sincs mása a világban és sajnos, te ezt elvesztetted. Sajnálom, hogy így alakult. Remélem, az a szemétláda megkapja a maga büntetését, aki árvává tett.- pillantok rá együtt érzőn és egy pillanatra elképzelem, hogy az én családomat is elvenné tőlem valaki. Na nem, mintha most olyan sűrűn látnám a szüleimet, hiszen kerülöm őket, amennyire csak tudom. Isten őrizz, hogy véletlenül is bántsam őket, de akkor is a szeretem mindkettejüket. Nem beszélve az elveszett bátyámról, a tudat pedig, hogy valahol megvannak, azaz nem vagyok egyedül a nagy világban, már sokkal megnyugtatóbb, mint az elképzelés, hogy nincsenek. Nem tudom, hogy viselném...
-Biztosan remekül menne, de azért mégis csak jobb, ha az embernek van hozzá segítsége. Hiszen az a tökéletes család, ahol apa, anya és gyermek is együtt van, nem? Félre ne érts, nem ez a kötelező, de nehezen hiszem el, hogy ne találnál olyan nőt, akivel családot alapíthatnál majd egyszer.- sandítok rá huncut mosollyal az arcomon, hiszen akkor se venném be, hogy nincs egy nő se a közelében, aki megfelelő lenne, ha megesküdne rá. Nem létezik, hogy egy ilyen pasas, mint Ozzie, nem talál egy olyan nőt, akivel közös jövőt tervezhetne, akire alapozhatna, aki a támasza lenne. Valahol lennie kell egy ilyen lánynak, maximum, még nem találtak egymásra. Ha nevetséges, ha nem, én még hiszek ebben. Mindenkinek meg van a maga párja.
-Oliver Blackhawk. Azt hiszem, a szüleink igazán humoros kedvükben lehettek, mikor egy név női és férfi változatát adták nekünk.- kuncogok, mert hát én ezt mindig furcsának éreztem. Ikreknél szokás ilyesmi neveket adni, pedig mi nem vagyunk azok. Más kérdés, hogy gyerekkorunkban össze voltunk szinte nőve. Imádtuk egymást, épp ezért nem értem, hova tűnt el ez az imádat? Miért tűnt el a bátyám és miért nem szól legalább annyit, hogy "Szia húgi, élek még, ne aggódj értem!"?
-25 éves jelenleg. Nemsokára 26 lesz. Van is egy képem róla, hátha úgy könnyebb, hiszen már találkozhattál is vele, csak épp nem tudtad, hogy Olivernek hívják.- mosolygok, miközben elő szedem a kis fotót rólunk, majd a bátyám fejére bökök az ujjammal és úgy tartom Ozzie felé. Annyira jó lenne, ha végre valaki azt mondaná ilyenkor, hogy "Bassszus! Hát őt ismerem!".

***

•Note: 

Ozzie & Olivia

Special Dating with a Pathologist

Egy biztos, a mondénok vallásai elég furcsák számomra. Oké, azelőtt én is keresztény hitben nevelkedtem, bár én már akkor se voltam valami buzgó katolikus, most pedig már, hogy jó pár éve vérfarkasként élek, nem is hiszek az egészben. Vagyis nem úgy, ahogy az egyház tanítja.
-Meglehetősen veszélyesek tudnak lenni a fanatikusok. Főleg, ha még azt is elhiszik magukról, hogy valami igazságosztók.- jegyzem meg kissé szomorkás ábrázattal, hiszen bármit is tettek azok az áldozatok, azért én még mindig abban hiszek, hogy mindenki megérdemli, hogy normális tárgyalást kapjon. Bár az se mindig célra vezető, mert van, hogy a gyilkos vigyorogva elsétál és van, hogy az ártatlan ücsörög a rácsok mögött. Szóval, kijavítanám magam: bizonyos esetekben jobb a bíróság, néha viszont egyáltalán nem. Néha jobb, ha van egy önjelölt hóhér, aki elvégzi a piszkos munkát, csak épp ennyi erővel mindenki megöldöshetné azt, aki szerinte olyan bűnt követett el.
-Nem igazán mozgok otthonosan az árnyvadászok ügyében, de nekem úgy rémlik, hogy az angyal vére tette őket azzá, amik, vagy nem? Persze, ettől függetlenül biztosan szexelnek az angyalok is, hiszen az egy kellemes dolog. Miért is hagynák ki?- nevetem el magam és bevallom, kissé zavarba is jövök, mert nem épp a legbölcsebb dolog szexet emlegetni egy jóképű pasi társaságában, aki épp randizni hívott. Nem beszélve arról a tényről, hogy meglehetősen szimpatikus is. Azt hiszem jobb lesz, ha az ilyen forróbb témákat kerülöm.
-Fogalmam sincs, hogy működnek ezek a dolgok, szóval hiszek neked.- vigyorodok el végül, mert valóban, teljesen tanácstalan vagyok az angyalok szexuális életét illetően. A farkasokét viszont annál jobban ismerem, csak ezt megint nem nagyon kellene szóba hoznom, úgyhogy meghagyom magamnak gondolati szinten a témát.
-Nem tudom, Oz, én valahogy nem érzem úgy, hogy szégyellnem kellene azt, ami vagyok és szerintem neked se kellene. Én igenis, jónak hiszem magam, még akkor is, ha néha átváltozok egy nagy szőrös vérszomjas fenevaddá, mert tudom, hogy nem ártok senkinek önszántamból. Te igen?- észre se veszem, hogy mindeközben átnyúlok az asztalon és a kezére simítom a tenyerem. Csak akkor jövök mit csináltam, mikor már elhallgatok, de úgy döntök, hogy nem veszem el a kezem, ha csak nem jelzi, hogy zavarja. Látom rajta, hogy eléggé nyomasztja ez a téma és, mint vérfarkas, szeretném, ha érezné, hogy támogatom. Ne akarjon ő mondén lenni. Mi sokkal jobbak vagyunk.
-És ez így normális, legalábbis, valahol mind egy család vagyunk, nem? Én is kedvellek, másképp el se jöttem volna, mellesleg nem árt, ha falka ide vagy oda, úgy ahogy ismerjük egymást mindannyian. Én legalábbis, senkivel sem szoktam ellenséges lenni, aki olyan, mint én.- mosolygok rá szelíden, miközben hüvelykujjammal megsimítom a kézfejét, majd visszadőlök a háttámlának és a kezeimet a bögrém köré pakolom. Épp elég volt az érintésekből, hiszen még mindig az a helyzet, hogy itt ülök egy jóképű sráccal, aki ráadásul most közölte, hogy máris kedvel, pedig még alig tud rólam bármit is. Lehet, ha tudna, már nem is kedvelne?
-Nagyon sajnálom, Oz, ami a családoddal történt.- nézek rá elborzadva, ahogy röviden elmeséli, miért is nincs falkája és, hogy mi történt a családjával. Elképzelni nem tudom, milyen lehetett neki mindezt átélni. Az meg végképp borzalmas lehet, hogy ő életben maradt és talán azóta se tudni, hogy szándékosan avagy véletlenül? Én biztos ezen agyalnék állandóan, hogy vajon miért épp én maradtam életben?
Mikor a következő mondata elhangzik, én épp kortyolok egyet a bögrémből, így a szavai hallatán sikerül majdnem félre nyelnem. Apró köhögőroham után végül nagy nehezen rápislogok, mert nem igazán tudom, hogy ezzel a gyermekes mondatával most mit is akart mondani. Vagyis,nem tudom. Meglepő volt, amit mondott és kissé zavarba ejtő is. Nem szokta az ember fia vagy lánya ezt csak úgy közölni mindenkivel.
-És, hogy haladsz az álmoddal? Legalább anya jelölt van már?- vigyorodok el, ha már ennyire belemegyünk ebbe a témába és bár nem terveztem, hogy ennyire személyes kérdést fogok feltenni, most már úgy érzem, nem kell visszafognom magam. Végtére is, hangzott már el furcsább mondat is, ráadásul már a kezdeti zavarom is elmúlt.
-Nem, jelenleg nem. Az alfámat megölte egy idegen, akit viszont nem tudnék őszintén követni, mert teljesen más a szemlélete, mint az enyém vagy, mint amilyen az előzőé volt. Szóval leléptem onnan és, ha már leléptem, erre jöttem, mivel a bátyám valahol itt él elvileg.- ecsetelem bőszen, majd ismét kortyolok egyet a még forró kávémból és azon töprengek, vajon mennyit meséljek neki Oliverről? Lehet, hogy ismeri? Vagy segíteni tudna előkeríteni? Igazság szerint, nem riaszthatom fél New Yorkot, de azért lehet, hogy nem ártana, ha lenne némi segítségem.
-Évek óta nem beszéltünk és most úgy döntöttem, hogy megkeresem. Csak azt nem tudom, mennyire örülne nekem.- nézek tanácstalanul, majd ismét elmosolyodok. Gyanítom, furcsa neki az utóbbi mondatom, mert miért is ne örülne valaki a testvérének, viszont nem biztos, hogy most erről akarnék vele beszélni. Jobb szeretném inkább megismerni Ozt, mint a gondjaimmal elhalmozni.
-Na és, hogy lettél boncmester? Vagyis, sose értettem, mi visz rá valakit, hogy holttesteket vagdosson. Ne haragudj.- nevetem el magam, hiszen nem azt akarom én ezzel mondani, hogy szerintem nem normális vagy valami, csak szimplán engem a frász kerülgetne, ha ilyesmit kellene csinálnom. Nem ugyanolyan látni egy hullát, meg felvágni. Nem vagyunk egyformák, ezért is érdekel, hogy őt mi vezérelte, mikor ezt a pályát választotta.

***

•Note:Lehet kicsit hosszú lett, bocsi.

Ozzie & Olivia

Special Dating with a Pathologist

Oznak köszönhetően most kellemeset csalódtam. A jóképű pasik általában oltári nagy seggfejek, ő viszont udvarias és aranyos. A múltkori találkozásunkkor nem igazán volt alkalmam ezt kideríteni de most, már tudom. Picit aggódtam, hogy milyen lesz ez a találkozó, már jó előre felidéztem magamban az összrs lekoptató szöveget, amit csak ismerek, de talán nem is lesz rájuk szükségem, hiszen kellemes társaság.
-Rendben. Akkor Oz.- bólintok mosolyogva, miközben kezemmel immár -az iménti incidensnek köszönhetően- egy cérnaszálat piszkálgatok a nadrágomon. Elég intenzív élmény volt megérinteni és ez váratlanul ért. Nem tudom, hogy őt is hasonló érzéssel töltötte-e el, ahogy a kezünk összeért, de furcsa volt. Kellemesen furcsa.  Ezért is jöttem zavarba, amit azt hiszem, ő is észrevett szóval ideje összeszednem magam. Nem vagyok én ilyen pironkodós kislány.
-Ami azt illeti, igen. Levágott fejet, kilógó beleket és egyéb finomságokat, csak épp muszáj voltam kicsit megjátszani magam, nehogy gyanús legyek a zsaruknak, hogy fiatal fruska létemre tök lazán fogadok egy ilyen látványt.- vonok vállat vigyorogva, de persze nem büszkélgedni akarok, hogy hú, milyen okos vagyok. Egyszerűen csak elővigyázatos vagyok.
-Tudod, az egykori alfám mindig azt mondta, hogy annak ellenére, hogy már nem vagyunk teljesen emberek, muszáj a lehető leginkább emberinek maradnunk. Ez különböztet meg minket a vadállatoktól és ennek köszönhetően nem szúrunk szemet az embereknek. Szóval, amikor ilyen helyzet van, nem árt normálisan viselkedni.- ecsetelem az elméletünket, de persze nem akarom én ilyen bölcselkedésekkel untatni Ozt. Igazság szerint sokkal inkább érdekel az, hogy ő kicsoda. Vérfarkas, azt már tudom és zsaru. Pontosabban halottkém, de ez még édes kevés.
-Durva, hogy milyen őrültek vannak.- és tényleg. Sokszor, mikor a híreket nézem meg is fogalmazódik bennem a kérdés, hogy vajon tényleg a magamfajták e a szörnyetegek? Hiszen az emberek is képesek olyasmit tenni egymással, ami felfoghatatlan. Mikor valaki a saját anyját, apját, testvérét vagy gyerekét bántja... érthetetlen. Ahogy ez az eset is.
-Na ezt mondjuk szívesen megkérdezném egy angyaltól is.- mormogom magam elé, miközben a bögrémet már az ajkamhoz emelem és egy huncut mosolyt követően bele is kortyolok. Elégedetten hümmögök is egyet, ahogy visszateszem a bögrét, kezeimet pedig épp úgy, mint Oz, a bögré köré fonva hagyom melegedni. Tényleg nem kellett volna kint ácsorognom és, ha előre tudtam volna, hogy ilyen kellemes társaságom lesz, nem is gondolkoztam volna annyit.
-Kíváncsi lennék, ki lesett be az angyalok szoknyája alá, hogy ilyen rendületlenül hiszünk ebben.- nevetem el magam halkan, de azért nem feszegetem inkább tovább a témát. Nem akarok én egy angyalt se megsérteni, mert amilyen peches vagyok, még a végén megjelenik itt nekem egy és kikéri magának, hogy a nemzőszervük meglétén avagy nem létén viccelődök.
-Talán nem is beteg volt, hanem látó vagy ilyesmi. De tényleg érdekes, hogy tudott ezekről.- bólogatok egyetértően, bár én azt is el tudnám képzelni, hogy meg voltak a maga forrásai. Talán felcsapott magánnyomozónak, vagy bepoloskázott egy gyóntatószéket... mit tudom én. De az is lehet, hogy szimplán valami furcsa csoda miatt ráérzett ezekre. Szép lenne, ha épp én nem hinnék a természetfelettiben.
-Tán aggódsz értem, mert magányos farkas vagyok?- villantok felé egy bájos mosolyt, tekintetem pedig kutakodón fürkészi az arcát. Nem igazán fordult még elő velem, hogy egy idegen, akivel másodjára találkozok aggósva figyelmeztet, hogy vigyázzak kivel állok szóba.
-Egyébként épp amiatt ácsorogtam kint olyan sokáig, mert ilyen elővigyázatos vagyok. Ki tudja? Talán sorozatgyilkos vagy, vagy el akarsz rabolni...- vigyorgok, hogy lássa nem gondolom én ezt komolyan -most már-, csak próbálok humorizálni. Viszont jól esik, hogy aggódik(?). De még mindig nem értem, mit is akar tőlem.
-Na és... melyik falka tagja vagy? Régóta élsz a városban?- kérdezősködök, hiszen az a célom most, ha már eljöttem ide, hogy minél jobban megismerhessem. Nem árt, ha az embernek van egy két barátja egy idegen helyen barátokból pedig lássuk be, én eléggé hiányt szenvedek. Ami azt illeti, nem hogy barátaim nincsenek, családom sincs.

***

•Note: remélem, megfelel  

Ozzie & Olivia

Special Dating with a Pathologist

A srác rendkívül udvarias. Ezt már abból le tudom szűrni, hogy felállt az asztaltól, hogy köszöntsön, amit nem sűrűn látni. Igazából volt már szerencsém olyanhoz is, aki épp csak ki nem rúgta alólam a széket, szóval ez már egy jó pont. Azt viszont, még mindig nem nagyon tudom, mit keresek itt? A tegnap este elég gázul sikeredett és azt hiszem, ennek köszönhető, hogy szinte ég az arcom, mikor odasétálok hozzá. Hiába, hogy a régi falkám tagjai vagy épp pár pasi látott már meztelenül, azért nem szeretem, ha közszemlére vagyok téve. Azt pedig végképp nem élvezem, mikor egy jóképű pasas így lát meg először, még akkor sem, ha az illető történetesen vérfarkas.
-Az igazat megvallva... de.- vigyorodok el, ahogy szavaimból azonnal leszűri, hogy pár perce már valószínűleg szobroztam odakint. Mentségemre szóljon, hogy igen óvatos szoktam lenni az idegenekkel. Sosem tudhatjuk, hol hagyunk magunk mögött rosszakarót és ellenséget vagy épp, hogy mikor futunk bele az utcán egy pszichopatába. Na nem, mintha félni valóm lenne, de egy vérfarkas pszichopata már keményebb dió lenne. Ez a pasas viszont egyáltalán nem tűnik annak...
-Ez igen figyelmes tőled, viszont az sem tanácsos, ha túl korán érkezik az ember. Még a végén elunja magát, mire megérkezik a másik. Remélem, te még nem untad el az életed, míg rám vártál.- mosolygok továbbra is, miközben helyet foglalok és próbálok immár arra koncentrálni, hogy a hülye pír eltűnjön az arcomról és végre igazán laza tudjak lenni, vagy legalább kicsit olyasmi, mint amilyen normális esetben vagyok.
-Így volt biztonságos. Megnéztelek magamnak, mielőtt még bejöttem volna. De valóban, tényleg elég hűvös van odakint.- bólogatok, miközben kipillantok az ablakon, majd rögtön vissza a férfira. Még most se értem, miért hívott el ma ide vagy, hogy mi ösztönözte. Elég morbid, hogy egy holttest láttán neki épp a randizás lehetősége ugrott ki a fejéből, bár gyanítom, neki ez mindennapos. Nekem annyira nem az még, ha láttam is már pár hullát.
-Imádom a kávét, remek lesz.- nyugtatom meg gyorsan és a papírt azon nyomban vissza is tolom az asztal közepére, minek köszönhetően egy pillanatra összeér a kezünk. Persze, azonnal elhúzom és az ölembe ejtem mindkét praclimat, miközben az újabb zavarommal küszködök.
-Persze. A látvánnyal nem volt gond, láttam már durvábbat is. Inkább a miértje kötötte le a gondolataimat jobban.- ráncolom a homlokom közben, hogy ezzel is érzékeltessem, mennyire nem értem, mire volt jó ez az egész. Ahogy azt sem, miért épp nekem kellett megtalálnom a testet.
-Ne haragudj, de hívhatlak egyszerűen Oznak? Vagy Ozzie? Nem tudom, hogy szoktak szólítani...- nevetem el magam, miközben finoman félre biccentem a fejem és várakozón rápillantok. Nehéz elhinni egy ilyen pasiról, hogy a napjai nagy részét hullákkal tölti és még meg is nézegeti őket alaposan kívülről, belülről egyaránt. Viszont gyanítom, nem is nagyon unatkozik.
-Na és, hogy áll az ügy? Sikerült is lezárni?- érdeklődök finoman, ha már itt ül velem szemben egy bennfentes, ráadásul még a hullát is én találtam meg. Azt hiszem, ennyi talán jár nekem is, hogy egy-két részletet megtudhassak. A legzavaróbb mondjuk ebben az egész találkozóban, hogy fogalmam sincs, minek nevezzem? Randi? Mert abban az esetben, talán nem a halott pasiról kellene beszélgetnünk, de mivel nem tudom, hogy Ozzie miről akarhat velem beszélni, talán jobb lenne, ha nem is kíváncsiskodnék, csak szépen megvárnám, míg felteszi a kérdéseit.

***

•Note: remélem, megfelel  

Ozzie & Olivia

Special Dating with a Pathologist

Amikor tegnap este megéreztem a vérszagot és elindultam az orrom után, már sejtettem, hogy valami furcsaságra fogok akadni. Már útközben elöntött az adrenalin, a szívem zakatolt, fülemben pedig az ereimben tóduló vér hangja hangosan dübörgött. Tudtam, hogy talán nem kellene követnem a szagot, de a kíváncsiság győzedelmeskedett. És mi lett a vége? Ocsmány látvány, rendőrség és halottkém. Persze, nekem, csak hálásan megköszönték, hogy jelentettem az esetet, hiszen nem sok ember akar bármilyen módon is a rendőrséggel kapcsolatba kerülni. Én viszont így éreztem helyesnek. Én is örülnék, ha a holttestemet észre venné valaki és nem hagynák, hogy ott rohadjon valahol egy sötét kis zugban. Az már, csak mellékes, hogy ez kifejezetten ocsmány volt és, csak a vérfarkas létemnek és annak köszönhetem, hogy nem hánytam össze a helyszínt, hogy már láttam elég cifra dolgokat. Ráadásul, miután kellőképp megjátszottam, hogy sokkolt a látványt és pokrócba csavarva ücsörögtem a rendőrkocsi motorháztetőjének dőlve, feltűnt egy figura. A halottkém, aki azonnal sokkal jobban elkezdett érdekelni, mint a holttest, mivel ugyanolyan, mint én: vérfarkas. Azt hiszem, ezt ő is észre vette már az első pillanatban, mert hosszasan összenéztünk, míg a holttest felé sétált. Még jó, hogy megérezzük az ilyesmit.
Az egyetlen dolog, amire az üggyel kapcsolatban nem számítottam, hogy a srác randira fog hívni. Vagy csak egy sima találkozóra? Magam sem tudom, de elhívott egy kávézóba én pedig nem tudtam nemet mondani, hiszen a kíváncsiságom mindig győzedelmeskedik. Egyébként is érdekel a pasi. Minden vérfarkas érdekel, aki csak a környékemen tartózkodik és tekintve, hogy ő egy boncmester, akár a bátyámat is láthatta már, bár remélem, hogy nem. Ha ő látta, az azt jelentené, hogy nincs értelme tovább keresnem.
Immár fél órája ácsorgok a kávézóval átellenben a járdán és a pasast figyelem. Nem tudom, hogy azért hívott most el, mert vérfarkas vagyok vagy, mert vonzónak talált. Esküszöm nem tudnám megmondani azt se, miért ácsorgok most itt, hiszen nem azért jöttem New Yorkba, hogy randevúzzak de, ha jól sejtem, leginkább a vérfarkas mivoltomról fog kérdezősködni.
Nagyot sóhajtok, miközben az órámra pillantok. Három perc múlva este nyolc óra, azaz igencsak illene már besétálnom az ajtón, hiszen nem lenne szívem hoppon hagyni főleg, hogy látom, mennyire izgatottan vár. Ezen felbuzdulva pedig, végül megindulnak a lábaim át az úton -persze, csak kellő körültekintés után-, majd benyitok a kávézó ajtaján. Tekintetem azonnal a pasira szegezem és, ha esetleg észrevesz, egy szelíd mosollyal köszöntöm még az előtt, hogy odaérnék.
-Szia!- huppanok le a székre, ami minden valószínűséggel engem várt, majd körbe pillantok a helyen. Ahhoz képest, hogy este van és nagyrészt mondénok vannak itt, elég rendesen fogy a kávé. A világ kissé feje tetejére állt egy ideje. Mindenki próbálja utolérni magát és a lehető legtovább ébren maradt, ami azt eredményezte, hogy még este is jó páran ücsörögnek egy efféle kávézóban. Hiszen az, hogy mi itt vagyunk érthető. Éjszakai lények vagyunk legfőképp még, ha ki is mehetünk a napra nem úgy, mint a vámpírok. Na de az emberek?
-Régóta vársz?- pillantok rá kíváncsian, hiszen, ha mást nem is, azt nagyon jól tudom, hogy legalább fél órája már itt ücsörög. Azóta figyeltem odakintről de azt, hogy pontosan mikor érkezett nem tudhatom. Azt sem, hogy egyáltalán bevallja-e, hogy már jó ideje itt van és nem tíz perce érkezett.
Ami a legfurcsább az egészben, hogy zavarban vagyok, pedig nem szokott velem ilyesmi történni. Nem is tudnám megmondani, mikor jöttem utoljára zavarba. Talán, az első átváltozásomkor, mikor aztán pucéran tértem magamhoz. AZ elég zavarba ejtő volt....

***

•Music: Fire