18+

Ó milyen édes kín ez, imádja. Képtelen vele betelni és sejti, soha nem is fog soha. Rora édes teste annyi meglepetést tartogat még számára, a kíváncsi természet egyre bátrabban fedez fel és ez eszméletlenül tetszik Fennek. A tapasztalatnak is megvannak a maga szépségei, de a mai éjszaka mellett minden eddigi elhalványul. Az eddig rövidke kalandjai mind elenyésznek valahol a feledés mezején.
Mintha újra fedezné fel az egész szex históriát ezzel a tökéletes, édes nővel a kezei közt.
Ahogy az orgazmus felé tart Rorával és a lány nemsokára megfeszül keze alatt, a kemény mellbimbót fogai közé veszi, s óvatosan de erővel morzsolgatja.
Ahogy az orgazmus lassan lecseng, a lány játékossága ismét lángra kap, mire mély hangú nevetés bukik ki torkán, mi aztán a lány kérésére oda is forr.
Rorára emeli mohó tekintetét és valami sötét költözik íriszei mélyére aminek semmi köze a farkasához. Megrázza a fejét és a következő pillanatban megragadja Rora mindkét csuklóját és a feje fölött kulcsolja össze egyik keze szorításában.
- Ki kell érdemelni...
Érkezik a morranó válasz.
Most már tudja, hogy Rora élvezettel reagál a fájdalomra, de ugyanakkor sejti, hogy a lány nincs tisztában a teljes dologgal. Szabad keze ismét a puha melleket cirógatja, szemügyre véve elégedetten "művét" mely a mellbimbók udvarát díszíti. Ujjai játékosan rajzolják körbe a fogak vonalát.
- Élvezted... igaz? Ahogy megjelöltelek.
Kérdezi továbbra sem véve le szemét a lány melleiről. Hirtelen olyan beszédes kedvébe került, legalább is így tűnhet, pedig csak igyekszik magát lehűteni, főleg mert a következő felvonáshoz nem árt észnél lennie, hogy Rora minden reakcióját és rezdülését figyelhesse majd.
Begörbíti ujjait és halovány rózsaszín csíkokat rajzol körmével a lány mellkasától a hasfalán át egészen az ágyékáig. Ezzel még nem okoz fájdalmat, egyszerűen csak nem tudja magát távol tartani az érintéstől. Muszáj, hogy hozzá érjen.
- Egy ideje már... gyanítottam, hogy másképp reagálsz a fájdalomra, mint a legtöbben.
Lehajtja fejét és szakállának csiklandozása mellett játékosan megnyalintja a közelebb eső mellbimbót.
A következő pillanatban kalandozó kezének ujjai ismét besiklanak a nagyajkak közé és rátalálnak a lány csiklójára.
- Ezt is megtanítom neked... a jutalmazás és a büntetés játékát... nincs ebben semmi kivetni való. Semmi szégyellni való.
Morogja még mindig a lány mellével játszva, lehelete csiklandoz, ajkai kényeztetnek, a következő pillanatban viszont két ujja közé csípi a csiklót és enyhén megszorítja. Alig egy pillanat az egész, de ilyen közel az orgazmus emlékéhez az érzékeny pont valóságos áramütésként reagálhat az ilyesmire.
Aztán elengedi a lány forró ölét és a csuklókat is, melyeket ha próbált is, akkor is képtelen volt kiszabadítani a vasmarokból. Rora háta alá fúrja karját, hogy megemelhesse a lányt és ahogy a hátára fordul, húzza magára a pilla súlyú testet.
- De ma még apránként haladunk. Fordulj meg és térdelj fölém.
Biztos látta a 69-est is a lány a pornófilmekben, főleg ha azokat a filmeket nézte a bátyjaival amit azok Fenristől laptopjáról csórtak el.
A méretkülönbség kettejük közt egy kicsit nagy ehhez a pózhoz, de sebaj, máshogy is el tudja szórakoztatni a lányt miközben Rora kiéli rajta kíváncsiságát. Bár előre tudja, hogy most nem fogja tudni visszafogni majd az orgazmust.
Már a gondolatra, hogy azok a finom ajkak nemsokára összezárulnak körülötte veszettül lüktet bőre alatt az ér.
- Ne fogd vissza magad.
Azzal csap egy csattanósat Rora hátsójára.

+18
Érzi a farkasát, izgatja a feketét az erő, ami Fenris minden mozdulatával végigömlik rajta. A hím ereje, és energiája lenyűgöző, meleg, izzó forróságként csípi a bőrét, pattogva szalad végig az érzékein, minden egyes kis idegszálát megborzongatva. Lehengerli, felizgatja, imádja. Senki nincs rá ilyen hatással, apjának, az Alfának az energiája nem csigázza ennyire, egyszerű behódolással reagál rájuk, nincs ez a belső feszítő érzés, ami többre sarkallja. A különböző érzések széttépik belül, egyrészt farkasa játszani akar, húzni, piszkálni a hímet, fejezze csak még jobban ki a dominanciáját, igázza le, s az ember benne is erre vágyik, egy erős kézre, bizsergető agresszióra. Mégis…azok a meleg érintések, a finom bánásmód, amibe belevegyül a pillanatnyi apró fájdalom a bimbóját ért csípések után…őrjítő. Elsőre elég, új, élvezhető. De Rora érzi, hogy van ott több is, ennyi erőben, ami neki feszül több kell legyen! Az ölét ért érintésre bestiája szinte a bőrén táncol, hisz ő is ezt akarta. Zavarja az emberi test, követeli magának a területet, épp úgy, mint ahogy az erdőben is. Be akarja fejezni, hisz itt van a társa, a Szürke! Önuralom…kell egy kis önuralom Aurorának, különben nem fog bírni a szörnyetegével, kétségbeesetten, de egyben vágyódva is simít fel Fenris tarkójára, kell valami kapaszkodó, kell valami, ami eltereli a figyelmét. Néma, mocskos kis versenyre hívja a férfit, részben, hogy saját kontrollját megtartsa, részben mert…akarja. Újra hallani szeretné azt a férfias nyögést, szeretne gyönyört adni a hímnek. Tisztában van vele, hogy nem tud olyat nyújtani, amit már ne élt volna meg, keresztapja nem tejfelesszájú kiskölyök már, nem egy és nem két nővel volt már dolga, akikkel kiélt már mindent. Nem ringatja magát hiú ábrándokba, sőt, baromira bejön neki a tapasztalat, és az idegborzoló egyre lassuló dörzsölés. Csalódottan nyög, csípője megrándul. Ne! Nem gondolta ennyire véresen komolyan azt az önkontrollt, nem teheti ezt vele! Saját markának mozgása is lassul, nem feltétlen azért, mert kínozni akarja Fenrist viszonzásul. Csupán jobban elmerül a testét uraló érzésekben, és a harcban, amit a farkasával vív. A sajátja nem olyan higgadt, mint Szürke. Épp olyan tapasztalatlan, mint Rora maga, de az ősi ösztönök benne is munkálnak. A helyén akar lenni, a legközelebb a felszínhez, hogy mindent érezzen, ha már egyszer emberi alakba zárva kell megtapasztalja az első gyönyört, amit nem önmaguknak nyújtanak. Fenris energiája, a lehelete Rora nyakán jobban átforrósítja, mint a kandallóban pattogó tűz, legyenek is bármennyire közel a lángokhoz, beszűkül a világ a férfire.
És gyorsít! Végre! De fülét nem kerüli el a mély, önnyugtató sóhajt. Nem! Ne merészelje a férfi visszafogni magát! Mindent akar belőle, minden vadságot és elvesző önuralmat. Bele sem gondol abba, hogy mit csinál ezzel a másik. Hogy Rora farkasát tartja épp a felszín alatt, hogy mindkettejüket emberi alakban tartja ezzel. Túl tapasztalatlan, és az anyjával való szexuális felvilágosítás híján fel sem ötlik benne, hogy elszabadulhat a kontrollja, és hamar farkasbundát növeszthet egy egyszerű orgazmustól. Hiába juttatta el magát már számtalanszor a csúcsra, ez nem olyan. Ez intenzívebb, oh de még mennyire hogy az! Finom ujjai határozottan markolnak a hímtagra, könyörtelenül simítva rajta újra és újra végig fel és le, hosszan, egyre gyorsabban. Imádná hallani azt a nyögést, amit egyszer más kicsalt, annyira az agyába égett, hogy félő már ennyitől a rabja lett. Olyan puha ujjai alatt a bőr, hívogató. Végig akar nyalni rajta, kíváncsi a férfi ott is olyan jó ízű e mint a csókja? Az ajkai és a nyelve alatt is épp olyan puha és selymes lenne a bőr? A marka alig éri át, vajon be tudná kapni? Az első szopás, amit pornófilmben látott megszédítette, valamiért úgy bámulta azt a rohadt monitort, mint valami drogos. S ha itt van Fenris, és csak az övék az éjszaka…vesszen meg, ha nem akarja kipróbálni! Ahogy a film béli emberférfi farka újra és újra eltűnt az emberszuka szájában…. Talán erre kérleli hangosan, talán az elképzelt jelenet, hogy a hím vele teszi ugyan azt, mint azokban a filmekben sodorja az orgazmus szélére. Vagy talán a szakértő kitartóan mozgó ujjak. Hogy lehet valami ennyire jó? Hisz Fenris alig mozdul meg, csak az ujjai dolgoznak Rorán! Mi lenne ha az egész testével ránehezedne? A férfias, izmos nyakra marnak a fogai, ki kell adja a feszültséget, vagy szétrobban. De ahogy az érzés fokozódik, kénytelen újra visszaejteni a fejét a szőnyegre, bestiája újabb rohammal feszül neki, túl sok feszültség van benne, túl őrjítő az érzés. Kandallóhoz közelebbi keze a teste mellé hanyatlik, kapaszkodót keres, valamit, amibe belemélyesztheti a körmeit, mert ha elsöpri az élvezet fél, hogy olyan mélyre zuhan, hogy itt, Fenris előtt hullik darabjaira. Pillái rebbenve nyílnak ki, észre sem vette, mikor hunyta le. Épp elkapja a hajfüggöny mögötti vigyort, és azt a sunyi tekintetet. Fordul vele a világ, légzése kontrollálhatatlan zihálássá erősödik, és már a levegőhiánytól szédül meg, miközben tehetetlenül nézi végig a fogak összezárulását a másik mellbimbóján. Mint egy kurva katasztrófa, ami az ember orra előtt történik. Soha ennyire nem voltak tompák, és élesek egyszerre az érzékei. Látja a harapást, a fájdalom csak tizedmásodperccel később érkezik, de átlöki a határon. Felsikkantva karmol a szőnyegre, emberi körmeivel aligha tesz komolyabb kárt benne, mégsem Fenris mellkasát karmolja ezzel véresre, hogy utána kifehéredő ujjakkal markoljon az anyagrostok közé.  Egy pillanatra elveszik minden, a hallás, a látás, teste pedig görcsösen rándul össze, gerince ívbe feszülve emelkedik fel a földről. Tompán érzékeli csak a szívogatást, alakja mégis reszketve rándul ismét meg a fájó gyönyörre, amit okoz. Orgazmusa lassan csillapszik csak, szépen lassan tér vissza a hallása, és a saját fülében dübörgő zihálása mellett meghallja az elégedett, birtokló morgást. Mint amikor a basszus túl hangosan szól, úgy remegteti meg Rora mellkasát, nősténye megadóan fekszik ki tőle, ő erre várt. Erre a megjelölő gesztusra, hogy érezze, végleg ki akarja sajátítani a hímfarkas. Mindketten Fernisé és Szürkéé. Miért izgatja fel ez annyira? Épp az előbb élt át egy szédítő orgazmust, mégis… csípője buján moccan meg, a zsongás végre megszűnik a tagjaiban, így újra érezvén a saját kezét még mohóbban simít végig a meredező péniszen. – Meg akarom…ízlelni. Kérlek. – bukik ki belőle a nyers vágy, ami azóta foglalkoztatja, mióta pár hete még sérült combbal felállt az ágyról előtte a férfi. Arca pírba borul, s íriszei, amikkel eddig a kék lélektükrökbe meredt szégyenlősen a saját szavaitól rebbennek odébb. Egy orgazmus, és máris úgy viselkedik, mint egy rossz ribanc. Felemelő… az Ördögbe is mit gondolhat róla a férfi?! Hogy az első dolog ami a szecskákból összekapargatott agyába ötlik, az ez...basszus.

18+

Mint két tini, úgy viselkednek. Két tapasztalatlan tejfeles szájú. Bár a tapasztalat hiánya csak egyikükre vonatkozik és milyen őrjítően hívogató ez!
Rora ártatlansága, a tény, hogy ő lehet az, aki mindent megtanít a lánynak... minden mocskos, bűnös, isteni élvezetet.
Mindent meg akar neki adni, megmutatni. Azt akarja, hogy orgazmusok seregétől sikoltson.
Érezni akarja ahogy az a törékeny test összerándul, ahogy megvonaglik kezei közt.
De lassítania kell, muszáj, különben szégyen szemre még az előtt élvez el mielőtt Rora bármit is megtapasztalhat a gyönyörből amit adni készül.
Ahogy magához emeli a lányt, alfelének édes nyomása, dörzsölése minden lépésnél kéjesen vibrál végig gerincén.
Te jó ég, hogyan fogja ezt ép ésszel bírni?
...ép ész? Hisz amit művel az annyira helytelen, hogy minden épeszű ember elszörnyedne. Sosem volt "normális" és ez sosem zavarta. De most... nem. Nem akar a jövőre gondolni. Ez itt a jelen és ez értékesebb számára, mint bármi amit valaha a magáénak mondhatott. Bárminél.
Gyengéden fekteti a lányt a szőnyegre és elégedetten nyúlik el mellette. Mintha csak nekik találták volna ki ezt a puha, meghitt helyet itt a kandalló előtt. Ilyen messze Kiruna határain a madár se jár. A faház most az ő menedékük, az éjszaka elnyeli hangjukat és egyetlen szemtanújuk a fel-fel lobbanó láng a kandallóban.
A jelen az övék és olyan élvezetessé fogja tenni a lánynak, hogy sosem kíván majd más férfit.
Rora az övé!
~ a miénk...~ Helyesel odabent egy sötét, elégedett hang, s a Szürke bár fizikailag is szívesen érintkezne nőstényével, megelégszik most a Fekete közelségével, energiáik egymásba vegyítésével mely forró hullámokban ömlik el mindkettejükön.
Falja a lány ajkait, édes kínzásnak veti alá a melleket, de csak hamar Rora az aki irányít. Mohósága kellemes meglepetésként éri és örömmel adja át magát a női követelőzésnek.
Nyelvével simogatja, ízlelgeti, ujjai pedig lefelé kalandoznak.
Az imént még olyan szégyenlősnek tűnt, abban a pillanatban, hogy lefektette és végigmérte, Rora olyan ártatlannak tűnt ahogy igyekezett magát takargatni kissé. A felismerés, hogy ilyen bizonytalan benne, vajon megfelel-e Fenrisnek, olyan mély elégedettséggel töltötte el, mint nem sok más az életben.
Hogy megfelel-e? Senki más, csak ő! Apró, karcsú, igéző, puha, feszes, gyönyörű... az övé!
Ahogy keze rálel Rora legérzékenyebb pontjára és masszírozni kezdi, a lány reakciója elsöpör benne minden gondolatot. Hogy lehet ennyire forró és tökéletes?
Ahogy a karcsú ujjak ismét farkára fonódnak, torka mélyéről kéjes nyögés szakad fel és egy kicsit el kell fordítania a fejét. Arcát Rora nyakába fúrja és elvigyorodik.
Tudja, a lány kíváncsi és tudja, hogy ősi ösztönöknek engedelmeskedik a teste, mikor viszonozza a kényeztetést...de az istenit, hogy lehet ilyen jó?
A vágy vörös ködében úszó elméje pedig már viszi is tovább a gondolatot... hát még milyen jó lehet, mikor azok a puha, duzzadt ajkak összezáródnak körülötte... mikor a rózsaszín nyelv végigsiklik rajta ott lent. Nem fogja így bírni.
Légzése nehéz, lehelete forrón ömlik végig Rora kecses nyakán, ujjainak mozgása lassul, bár érzi és hallja a lány kérlelését.
Pontosan tudja, mit kér, mi az ami odabent dolgozik a lányban. Meg akarja adni neki. Nem egyszer, nem kétszer... százszor is a ma éjjel! Mert talán a holnap sosem jön el, vagy ha eljön, talán olyat tartogat ami ennek a gyönyörű álomnak véget vet majd.
Gyorsít a mozgáson, ujjai a csiklón játszanak egyre hevesebben, s közben mély levegőt vesz, hogy lehűtse kicsit saját reakcióját, amit valljuk be, így, hogy a lány keze az ő ütemére fokozza a mozgást, nagyon nehéz.
De ki fogja bírni. Ő még nem fogja megadni magát az érzésnek. Nem, amíg Rora át nem élt mindent amit csak adhat neki. Na meg... valahogy kordában kell tartania mindkettejük farkasát, ha nem akarják úgy befejezni, ahogy azt csaknem megtették az erdőben bundába bújva.
Érzi ahogy a fogak a nyakába marnak, már ez csak nem átlendíti az orgazmus hullámán, de visszatartja. Minden erejével visszafogja. Még nem... még olyan hosszú az éjszaka. Kéj és szenvedés lesz ez számára, de élvezni fogja minden percét.
Érzi azt is, ahogy Rora teste egyre feszültebb, ahogy gyűlik benne az orgazmus. Fejét ismét felemeli és egy alattomos vigyorral lehajol és fogai összezárulnak Rora másik mellbimbóján.
Abban a pillanatban, hogy az orgazmus csúcsára lendíti a lányt, erősen szívogatni kezdi a kivörösödő bimbót. A fájdalom és az élvezet vegyes hullámát adja a lánynak és csak reméli, hogy ő maga kibírja és nem élvez el helyben.
Morgása Rora mellkasának mélyére hatol. A Szürke elégedett, megjelölte magának nőstényét és az behódolt neki. Most már csak egymáséi. Farkas a farkasé és Nő a Férfié.  

+18
Ködös elméjébe kis fáziskéséssel hatol csak a pillanat, hogy a fogak eleresztik a húsát. Hogy újra visszatér a vér a szövetekbe zsibbadó érzéssel tölti el, ami cseppet sem kellemetlen érzés, csupán új, eddig ismeretlen. De miért húzódik el a férfi? Valami rosszat csinált? A révedésből az ujjait fejtegető hosszú férfias ujjak rántják ki, és egy pillanatig döbbenten mered le kettejük közé. A félelem belé hasít, épp úgy ahogy Fenrisbe is nemrég. Nem tetszett neki, nyilvánvalóan csak kíváncsi volt a férfi, és nem épp úgy reagált, ahogy várta…vagy csak kijózanodott? Ennyi? Ugye nem fogja itt hagyni? Csak mert az a nyögés, lehetett a meglepettségtől is! Nem feltétlenül a fájdalom váltotta ki! Biztosan…egészen biztosan… Kusza gondolataiba merülve nem veszi észre igazán, hogy a kezeit hova pakolja a férfi, a fenekébe markolás, és a magasság emelkedésre zavartan pislog a viharszürke szemekbe. Nem érti, miért karolja fel a hím ha…? De az a mosoly tova űzi a bugyuta félelmeket, melegség ömlik szét a testében, lábaival bátrabban kulcsolja át a derekat. Homlokát Fenrisének dönti, s az öles léptekre finoman összepréselődő testükre mintha csak egy kis fojtást raktak volna rá, majd vették volna le újra fellángol benne a vágy. Ujjai a hím tarkójánál a hajába túrnak, arcán apró kis pírfoltok gyúlnak, a másik lehelete az ajkain, az erős kezek a fenekén... Nem először simul így Fenrishez, mégis ebben a formában, ezekkel az érzésekkel igen. Mintha az érzékei nem is ugyan azt a testet látnák, tapintanák, éreznék. Máskor nem áradt belőle semmi, egy egyszerű hím volt a mási, a keresztapja. Nem különb a falka béli hímeknél, akik már esetleg látták pucéron, és akikhez hozzáért már csupasz testtel. Szédítő, mennyire meg tud változtatni mindent egy kis vágyszikra. Elég hozzá, hogy Rora testében tűzvészként tomboljon tovább, miközben megérzi a puha szőnyeget a hátán. Elolvasztja az a gyengédség amivel a férfi lerakja, de más, buja, mocskos gondolatok kerítik hatalmába, ahogy egy pillanatra csupán, de a lábai között térdel a hegyomlás….alhasa megrándul arra, amit az agya már bizony előre vetít. Hogy akarja? Ó igen! Fenris nem téved, hogy ebben a pillanatban Rora sok mindent odaadna neki, és sok mindent hagyna neki, de minden vággyal terhes lélegzetvétele ellenére még józan annyira, hogy a szüzességét ne adja. Nem harcol hát a távolodó test ellen, bár felhámja már hiányolja a másik testből áradó meleget, magát a hímet. Erdő zöld íriszei követik minden mozdulatát, mohón isszák magukba a látványt, amit a tűz fényével megvilágított alak nyújt. Az ajkába kell harapjon, tenyerét a hasára feszíti, lábait összezárja, és felhúzza. Érzi magán a tekintetet, a mogóságát. Sokszor nézett már végig rajta Fenris, hisz az Ördögbe is, együtt szoktak fürdeni! Akkor miért ilyen szégyellős?! Soha nem volt az, falkatagokkal egyáltalán. Mégis…a gondolat, hogy esetleg valami nem tetszik a hímnek rajta…nem akar szégyenben maradni. Az az érdes, durva tenyér viszont sóhajt csal ki belőle, nem tud ellenállni, igazán nem is akar, zavara is csak tapasztalatlanságának, és alap természetének tudható be, még most sem feszült rossz értelemben a másik mellett. Ideges, vágyakozó, frusztrált, de nem feszült. Érzékenyen rándul meg, ahogy a már megtépázott mellbimbójára fog rá a másik, szusszan. Nem nyög, megállja, nem akar még egy elhúzódást, most nem…hisz már fekszenek, olyan közel van Fenris… Aurora ujjai sem restek, kézfeje, felszalad az izmos hason, egészen a mellkasig. Hallja a szavakat, s elszakítva tekintetét a kidolgozott felsőtestről Fen arcára pillant. A szavak borzolják a gerincét, ívbe hajtják a mellkasát. Nem érti, miért kell várni, eleget várt. Most akar mindent, a hímet, a gyönyört, mindent, amit tanítani tud. Legszívesebben lustán nyújtózna kis a szőnyegen, imádja, hogy ilyen puha, még több ingert adva simogatja a fenekét, és a hátát a vállait…ugyan nem macska, de legszívesebben a hasára hengeredne, csak hogy kitolva a csípőjét könyörögjön végre Fenrisnek. A simogatása lassú, túl lassú. Átkarolja ismét a nyakát, félresöpörve a szemébe hulló haját. Akarja látni azokat a szemeket, amik egészen a szívéig melegítik fel, és az ölében okoznak olyan izgalmat, amire kis híján megrándul a csípője. A vállára simogat, mikor közelebb hajol a hím, a puha csókokra sóhajtva hajtja félre a fejét, körmei többet követelve marnak a selymes bőrre. Feje visszafordul, nyelve végigsiklik az ajkán, benedvesítve mielőtt mohón kezdi falni azt az isteni szájat. Már nem olyan tétova, bizonytalansága is minden perccel elveszni látszik, feloldódik. Lepetten nyög fel, megszakítva a csókot, amit a férfi nem hagy, mellkasa a fájdalomtól domborodik az ujjak alá, pillanatnyi villanás, de csak tovább csigázza. Nem is fáj ez igazán, édes kín, nem különösebb gyötrelem. Még az sem, amelyik mellét már kissé megkínozták azok a mocsok fogak. Nem olyan, mint mikor a szíjjal verte el. Egy erősebb csípésre ismét felnyög, szomjasan kortyolva a levegőből, hisz abból nem sokat hagy neki a másik. De nem bánja, többet akar, néha már követelőzve hajol az elhúzódó fej után. Nem! Ha neki nincs levegője, nem fair, hogy Fenrisnek legyen! Legyen csak neki is épp annyira fullasztó az a csók, mint Rorának.
Torok hangú buja nyögés, más, mint az eddigiek. De az érintés is más! Ó az a sunyi farkas hova nem kalandozik rajta! Combjai a szokatlan érzéstől összébb rándulnak, rászorítva kicsit az ölénél simogató kézre. Elakadó lélegzettel ejti vissza a fejét a szőnyegre, idő közben egyik kezének ujjai visszatértek le a mellkason keresztül arra a hívogató hímtagra. Hát most újra megszorongatják, de minderről Fenris tehet! Ő érinti ennyire érzékein, ő csigázza ennyire. Beleveszik a mámorító érzésbe, s bár ez a fajta érintés nem új neki – hisz nem egyszer simogatta már magát a saját ágyában – mégis tartogat olyat, amitől zihálni kezd. Más, más, mint mikor saját magát érinti, jobb, bűnösebb. Csípője megrándul, a folyamatos ingerlés erre ösztönzi, ringva dörgöli magát a szakértő ujjhoz, saját markának munkája ritmusra jár a hímével. Ha így fojtatja nyögései lassan kérlelőbe fordulnak, fejét felemelve Fenris nyakára mar, nem durván, de érezhetően, majd apró csókokkal halmozza el a fogai nyomát viselő részt. - Ah..kérlek… - fogalma sincs mire kéri, de idegei egyre feszültebbek lesznek, tanítsa, mutassa meg a férfi mit tud! Nem bír mozdulatlan maradni, ennyire sürgető vágytól, ami forró tűzként ég benne nem. Nyugtalanul ficereg.

18+

Nem tudja meddig fogja bírni az édes kényeztetést. Azok a puha ujjak egyre bátrabban vándorolnak le-fel hímtagján és az érzés... talán a várakozás miatt, de olyan intenzív! A kíváncsiságra fogta azt a különös érzést, ami a hatalmába kerítette már akkor, mikor Rora első vadászata után olyan különös reakciót vélt felfedezni Rorában a "büntetése" nyomán. Még mikor egy hete már szinte biztosra ment, hogy a lány a fájdalmat nem úgy érzékeli, mint mások, még akkor is tagadta magában a vágyat. Farkasa ostoba reakciójának írta le. A farkasok egyszerű lények. Őszintén éreznek mindent, tisztán tudják kötelességeiket. Az ember... hisz még ő maga is tagadta, amit a Szürke már rég tudott. Hogy ez a nőstény... ez a nő az övék. Kell nekik, akarják és meg is fogják szerezni. Ahogy az a srác a tisztáson Rora felé indult, ahogy Kevin tekintete a lányt vizslatta... legszívesebben mindkettőt darabokra tépte volna. Sosem volt még ilyen összhang és egyetértés közte és a Szürke közt. A farkas mindig is agresszív, követelőző vadállat volt, s ehhez idomulva tanulta meg Fenris hogyan tartsa folyamatosan láncon. Kényes egyensúly amit racionálisan tartott fenn. De ma...
Ma ez az apró, puha test a kezeibe simul. Rora ujjai lassan, egyre bátrabban fedezik fel azt amit eddig legfeljebb videókból ismert közelről. Persze sokszor látták már egymást meztelenül, de az valahogy más volt. Megszokott, semmi különös. Most viszont úgy issza a nő testének látványát magába, mintha életében nem látott volna még ilyen gyönyörűt.
Nyelve a rózsaszín mellbimbót kényezteti egészen addig, míg az már kemény és feszes... majd a fogak. Feszülten kíváncsi a reakcióra bár némileg tart tőle.
De a lány ajkaiból felszakadó nyögés nem fájdalommal teli... követelése édes zene füleinek.
Csak hogy az imént úgy rászorultak azok az apró ujjak a farkára, hogy csaknem elveszítette így is megtépázott önuralmát. A várakozás ami félig észrevétlen gyűlt benne az elmúlt hetekben most már kitörni készül, teste reakcióit olyanná tette, mintha egy tini élvezné első nője társaságát.
Türelem...
Nyugalom...
Mély levegő...
Elereszti Rora mellét és keze lenyúl, hogy lefejtse a lány ujjait péniszéről. Rora sürgetése mámorító, követelődzése édes és hívogató, sürgetik mozdulatait. A lány karját a nyaka köré dobja és egy mozdulattal a fenekénél fogva felkanalazza, magához szorítja. Ajkain elégedett mosoly ül ahogy szemügyre veszi a kipirult arcot és néhány lépéssel a kandalló előtti szőnyeghez viszi a lányt. Vele együtt ereszkedik térdre, majd engedi le a lány testét a puha anyagra. Meg se kottyan neki a pille súly. Mellé heveredik oldalán és könyökén támaszkodik meg, ha Rora engedi és lefejti lábait és karjait róla.
Lapát tenyere végigsimít a melleken, ujjai enyhén gyúrják, masszírozzák a halmokat. Tekintetével szinte felfalja a lányt. Muszáj egy kicsit pihennie... levegőhöz jutnia, hogy megőrizzen valamit ép eszéből. Ha nem teszi, akkor magáévá teszi a lányt itt helyben és bár lehet, Rora most nem ellenkezne, nincs teljesen magánál, tudja, hogy később megbánná.
- Cssss... nyugalom kislány... mindent megkapsz... amit csak akarsz... türelem.
Bár a türelemre neki van szüksége.
Csókok sorát indítja el a lány nyakán, majd visszatér arcához és végül az édes ajkakhoz. Nem hagyja kialudni Rorában a tüzet, az imént megcsócsált mellbimbót most ujjai szorítása közé veszi, húzogatja, majd elengedi, s rátér a másik mellre. Apró édes kínok, amiket -már biztosan tudja- Rora teste a gyönyör hullámai közé sorol. Nyögéseit elnyelik a fullasztó csókok... de ennyi nem elég... Még akar. Még több ilyen kéjes hangot, még több követelőzést, még több vállába maró körmöket... még!
Tenyere lesiklik a lány testén és a következő pillanatban középső ujja már be is siklik a szeméremajkak közé. Milyen forró és nedves! Ezt ő okozta, az ő érintései és csókjai!
Elégedett morgásával farkasának energiája is kiszökik, végigtáncol a lány bőrén, mint apró áramütések ahogy Fenris ujjai lassan simogatni kezdik Rora legédesebb pontját.

+18
Ha csak sejtené Fenris mennyire megriad, amiért elhúzódik! De még csak nem is gondol ilyesmire, nincs ideje, túlságosan sok az új inger, túl sok minden száműzi jó messzire a józan eszét, amivel gondolkodni is képes. Nem akarná megbántani, az a legutolsó, amire ebben a pillanatban vágyik. Annyi érzés kavarog benne, hogy már-már egészen kicsinek érzi a saját bőrét. Mindig ennyire intenzív lesz? Ennyire fog rá hatni a férfi, minden egyes alkalommal, amikor csak hozzáér? Őrjítő lesz így visszatérni a rendes megszokott kerékvágásba, a közös étkezésekbe, az edzések monotonságába. Bár jelen esetben nem ez izgatja, az sem érdekli ebben a pillanatban, ha nem lesz holnap. Végre kaphat válaszokat, szabadjára engedheti magát, mert biztonságban van, mert Vele van. Felfedezheti egy férfi testét anélkül, hogy bárki megtudná. Hisz egy olyan apával a háta mögött mind Lu, minden kiderülne, rövid időn belül. Nem teheti azt, amit akar, meg kell feleljen, a falkának, az anyjának, a rangnak amit a szülei birtokolnak. Feszélyező, bilincsbe zárja. Ezért volt oda mindig is Fenrisért, hisz ő hiába jött a falkába, már a kezdetekkor is látszott, hogy ugyan betartja a fontos szabályokat, de tojik az illemre. Kiskorában ez a konokság, a magabiztosság vonzotta, mindenképpen olyan akart lenni, mint a nagy erős hím, akire felnéz. Kislányos rajongással ugrálta körül, mesélt neki. Mára ez megváltozott, mélyebb lett, állatiasabb. Tiltott, tabu. Tabu?! Egy tabu érintése sem csigázta még így! Pillantása kíváncsian, megállíthatatlan vággyal kalandozik le a távolság adta közegbe, ami köztük feszül. A látvány megrészegíti, de egyben rettenetesen zavarba is hozza. Mikor volt ő ennyire…rossz lány? Soha még férfit nem csókolt, most pedig nem csak megcsókolta, de még simogatja is a… Nincsenek rá szavak, a szája is egészen kiszárad, íriszeit pedig mintha odaragasztották volna. Nem akar elszakadni a látványtól, hát még mikor az a nyögés is felhangzik Fenris szájából. A lelkéig remegteti meg Rorát, és rábírja, hogy felemelje a fejét, legalább annyira, hogy a hím pillantásába fúrja a zöldjeit. Bár ne tenné! Bár soha ne látta volna meg azt a tekintetet! Egy pillanatra úgy érzi minden megfagy, ha valaki a fülébe ordibálna azt se venné észre. Csak a vágyat látja,a nyers akarást, a vad ösztönöket, és még valami olyan intenzívet, amitől lángra lobban a vére, és már egészen mástól ég az arca, bármi nemű pír nélkül. Több nyögést akar, még több ilyen pillantást! Az érzés, hogy már csak ez, a kezdeti ügyetlensége mennyire tetszik Fenrisnek elülteti benne a mohóság magvát. Ujjai valami éterből vett bátorság miatt határozottabban fogják körül a hímtagot, és vágytól reszketőbben kezdi simogatni a markával. Légzése már most akadozó, és rendezetlen, pedig ha tudná, hogy ez még semmi! Hogy mi jöhet még ez után, hogy mit adhat, és mit kaphat a farkastól. Képzelete nagyon sok képet vetít elé, részben filmekből, részben pedig a tisztáson kilesett dolgokból de nem, nem onnan akar tanulni. Fenristől akar, mindent, mindent, ami élvezetet okoz neki! Az érzés sürgető, lüktet tőle az öle, amint elképzeli, hogy még szaporábban nyög fel a hím, csak mert hozzáér, csak mert a szájábaaaaasszus!
A forró tenyér segít továbbvinni a gondolatait, borzongatja, fokozza a forróságot a testében. Halk kéjes sóhajt csal ki belőle a bőrére szaladó nyelv, soha sem érzett még ilyet, ha tudna, most dorombolva bújna azokhoz a csodás ajkakhoz, de saját fekete dögje miatt csak vágyódva domborítja ki a mellkasát, egészen a csípőjét fogó kézbe dőlve, ujjaival a vállába és a farkába kapaszkodva, egészen amíg..Óóóó azok a mocsok fogak! Lomha élvezetéből a fájdalom marása ébreszti fel, időközben lehunyt szemei kipattannak, feje előrehanyatlik, teste megrándul. Fáj neki, de csak egy pillanatra, torkán mégis olyan buja nyögés szakad ki, ami még a csók alkalmával sem. Lehelete arrébb lebbenti Fenris tincseit, fejét a kócos tincsekkel takart fejnek dönti. Karjaival szorosabbra vonja a kapaszkodást, ujjbegyei jobban a bőrbe marnak. Maga sem tudja azért, hogy ott tartsa a hímet, vagy mert a fájdalom erre készteti. De tudni akarja, s habár lelke mélyén valamicske fényszikra már gyúl, elméje racionális része még mindig tagadni szándékozik. – Mégh….egyszer. – lihegi ki azt a két szót, amit az ösztönei súgnak, s minden vágya ellenére dermedt testtel vár, pedig lába köze már olyan forrón sajog, mint még soha. De ha nem kér, nem lel választ…Fenris vajon tudja a választ? Ki meri deríteni? Meg fog riadni, ha minden félelme beigazolódik? Betegnek fogja gondolni? És Rora saját magát? Nem akar fura lenni, nem akar kitűnni, egyszerűen meg akarja végre tapasztalni, hogy milyen a gyönyör, amit más okoz, amit Fenris okoz! Át akarja adni magát neki, bele akar veszni, eltűnni benne, hogy aztán viszonozza. Fel akarja fedezni ennek a nagy testű hímnek minden vágyát, a vadítóan szexi testének minden rezdülését ismerni, és olvasni akarja! – Fenris! – sürget, félelem vegyül a hangjába, a fájdalom érzete oda, sosem fogja megtudni, hogy tényleg ettől nyögött-e? Meddig akarja még váratni a másik? Bár kétségtelen, hogy a bimbóját szorító fog érzésére is állnak a pihék a tarkóján, és a lehetőség, hogy esetleg rosszul moccanva megrántja kissé….újabb nyögést csal ki belőle.

18+

A csók akaratos, követelőző, s Rora csakhamar meg is adja magát, ajkai elnyílnak, s így végre belülről ízlelheti meg. Édes, mint a méz, s mintha még farkasa ízét is érezné rajta, de ki tudja? Ebben a hatalmas kavalkádban amiben most agya úgy úszik el, mint hal a vízben, az is lehet, hogy képzelődik. Az is lehet, hogy mindegy csak egy álom amiből holnap sziklamerevedéssel fog ébredni, de ha így van, akkor reméli reggel valaki lelövi majd.
De nem, ez az íz, ez az illat, ez a puha, forró test nem lehet álom.
Úgy simul bele karjaiba, mintha oda teremtették volna. Rora csókjai ártatlanok, tapasztalatlanok, de a vágy tüze egyre izzik benne és lassan egyre bátrabb, kalandozóbb. Igen, ezt akarja elérni. Akarja, hogy a lány elengedje magát, hogy mindent megtapasztaljon. Hogy Vele tegye mindezt.
Rora karjai lassan átkulcsolják a nyakát, s lépésről lépésre többet enged a lányt, többet fedez fel önmagából és Fenrisből is.
Igen, azoknál az apró csókoknál még meg lehetett volna állni. Még rá lehetett volna fogni a Halloween éjjelére. Talán még az életüket is folytatták volna zavartalanul, elsöpörve puszta kis semmiségnek őket. Talán... talán Rora igen. De Fenris nem! Nem lett volna képes megállni. A lány szavai elvették a józan eszét és helyette olyan sötét vágyat adtak, aminek képtelen már parancsolni.
Látta felnőni ezt a lányt. Porbafingó kis mitugrász volt, mikor Fenris Kirunába érkezett. Minden egyes lépését nyomon követte azóta. Számtalanszor látta azokat az ajkakat mosolyogni, puszikat osztogatni. Azokat a szemeket sírni és nevetni. Ezt a testet megnyúlni, megnőni és kigömbölyödni. De most annak az ártatlan, rosszcsont kislánynak a képe elhalványodott és eltűnt.
Ez a nő itt még mindig az ő Rorája.
Fiatal, de még mennyire!
Tapasztalatlan, rosszcsont, makacs kis csilipaprika.
Kíváncsi, ellenállhatatlan, vonzó, forró, kívánatos, féktelen, vad... ez is az ő Rorája.
Ahogy a lány ujjai farkára simulnak, szíve úgy dübörög mellkasában, hogy szinte nem is hall mást fejében.
Amint Rora ráébred mit is tart a kezében, érezhető a változás. Eltávolodik, s Fenrisbe jeges tőrként mar a félelem egy pillanatra, hogy a lány most majd meghátrál és elmenekül. Hogy ami most épp történt, az sosem tér vissza és mindent elrontott ami valaha volt, vagy lehetett volna.
Feje kissé Aurora karjára dől, amint a lány a haját markolja. Tincsei szemébe hullanak, eltakarva a kétségekkel teli pillantást, amellyel a lány arckifejezését kutatja.
Zavarban van, az mindjárt látszik, de ez nem csoda. Meglehet, hogy látott már pornót és kileste azt is mi történik a felnőttek közt a tisztáson Halloween éjjelén, de még sosem volt férfival. Még sosem érintette meg. Legalább is Fenris ilyesmiről nem tud.
Ahogy az ujjak mozdulnak, ahogy a puha ujjbegyek végigsimítanak bőrén és a makkal játszanak elég ahhoz, hogy pár pillanatra le kelljen hunynia a szemét az élvezettől. Rora fogása változik, majd rá is szorít hímtagjára amitől kéjes nyögés hagyja el száját.
Mikor ismét a lányra pillant tekintete nem is lehetne sötétebb. Minden vágy ott tobzódik benne.
Legszívesebben a kanapéra vágná a lányt és... de nem.
Megesküdött magának, hogy megtanítja mindenre. Megmutatja neki azt a sok gyönyört, amitől majd elalél. S megmutatja neki azt is hogyan okozhat örömet másoknak...grrrr... neki. Csak neki.
Lapát tenyere bátorítóan simul Rora csípőjére, majd lehajol a lányhoz és egyik mellének hívogató bimbóját a szájba veszi. Nyelve játékosan cirógatja, köröz. Ajkai olykor megszívják a bőrt, majd egy váratlan pillanatban fogait összezárja kissé a bimbó körül. Harapása épp csak annyira erős, hogy ne szakítsa át a bőrt, de véraláfutást fok okozni, az biztos.
Tudni akarja.
Vajon tényleg élvezi a lány a fájdalmat? Vajon a fájdalomtól fog sikítani, vagy a kéjtől nyögni...?
Isten...vagy Ördög, mindegy, de valamelyik adja, hogy az utóbbi legyen!

+18
Morgás, mély, férfias, elégedett. Ó igen, elégedetté akarja tenni a férfit, az akarata alá hajlani, kielégíteni. Olyan erős ez a vágya, hogy még magát is meglepi, sosem volt egy bújós kiscica, sosem hajlott mások kénye és kedve szerint, ha kellett dacolt, ha kellett nyíltan szegült bárkivel szembe, meghunyászkodása is csak ideig, óráig tartott csupán. Akkor most mi ez az érzés? Miért adná ilyen könnyedén mindenét? Tapasztalatlansága lenne az oka, vagy az a vonzás, ami a hím felé vonzza? Mindkettő? Nem tudja, nem akarja tudni, most nem. Máskor, majd máskor derít rá fényt, most figyelmét magára vonja az ajkak puhasága a nyakán, az arcélén. Minden egyes puha csók csak még forróbbá teszi körülöttük a levegőt, elodázza azt ami mindketten tudják, hogy meg fog történni, bár Rora nyilvánvalóan kevesebb vizuális képpel rendelkezik ilyen téren mint a férfi, s ennél fogva nem igazán tudja elképzelni mi felé haladnak, nagy vonalakban igen de a részletek... A szakáll a nyakát csiklandozza, de nem nevet fel, még ez az érzés is tetszik neki. Érzékeny bőre minden idegvégződése több után kiált. Máshol is érezni akarja a testén a vállán a mellkasán, lejjebb, sokkal, sokkal lejjebb! Lángra lobban az arca a gondolattól, sóhajt, pillái megrebbennek, mélyen Fenris szemébe néz, mikor a csókjai az állára térnek rá, nedves nyelvével megnyalja az ajkait. Sejti mi fog következni, de tényleg épesek lesznek megtenni? Ezek az ártatlan csókok még kimagyarázhatók, még rá lehet mondani akármit, még nem visszavonhatatlanok. Rora lelkén még nem ütöttek akkora pecsétet, mint az, amire épp a másik készül. Szíve a torkában dobog, a fülében dübörögve érzi a ritmust, és az összesimuló alakjuk miatt sejti, a hím is tisztában van vele, egy pillanatra mennyire elfogja a rettegés, és az idegesség.  Körmei az idegességtől vájnak a bőrébe, nem tépik fel, még. Csupán kapaszkodót keres, egy szilárd pontot, ami nem forog ebben a rohadt helyiségben, amibe akkor is csimpaszkodhat, ha az érzés lesöpri a lábáról. És megteszi, megteszi! Kiált fel benne a hang, testét végigsöpri egy vágyhullám, pulzusa meglódul, mint egy zabolázatlan csikó. Élvezi a lágy, de határozott ajkakat, a nyelvet, ami az alsó ajakán siklik végig. Milyen nedves, és forró! Esetlenül próbálja viszonozni, de a hévvel, amivel Fenris csókolja nem tud vetekedni. Harapás, épp hogy a húsába váj, vért sem fakaszt, csupán rábírja a lányt, hogy egy apró nyögéssel engedjen utat a felfedezni akaró nyelvnek. Bal kezének ujjai eresztenek a szorításból, ahogy végre összeszedi a bátorságát, és visszacsókol, bizonytalanul, de a fáradhatatlan mohóságnak hála egyre határozottabban. Finom ujjai rátalálnak a nyirkos tarkóra, ez alatt a haj alatt nem csoda, hogy melege van a hímnek, főleg, hogy a saját teste is majd meg gyullad. A feszes izmokra fog, a hajba markol, de nem tép, csak kapaszkodni akar, biztosítani, kérni a férfit, hogy abba ne hagyja! A levegője vészesen fogy, nem akarja megszakítani a csókot! Mint, mikor az ember először kóstol pattogócukrot, úgy robban szét az élmény is Rorában. Az ajkakra liheg, kapkodva kortyol a levegőből, és tapad vissza rájuk élvezkedve, vakmerőbben. Kísérletezik, finoman fogai közé kapja Fenris alsó ajkát, és megszívja, nyelvével végignyal rajta. Észre sem veszi a tarkójáról eltűnő kezet, csak mikor a jobbjára talál. Hagyja vezetni, mással van elfoglalva, más tartja lázban. A csók élménye, hogy egyre jobban rákap az ízére. Ujjbegyei végigsimítanak a kockás hason, sejtette, hogy ilyen rohadt jól kidolgozottak az izmai, de hogy lehet ennyire selymes a…óóó! Nyakáig vörösödik zavarában, lihegve távolodik egy pillanatra el a hívogató szájtól, és ereszkedik teli talpra. Észre sem vette, hogy idő közben felpipiskedett a lábujjaira. A puha vastag tincseket tartó keze megfeszül, kissé kétségbeesettebben kapaszkodik, de mentségére szóljon, nem direkt tépi meg kissé a férfit. A tenyeréhez simuló dolog tehet róla, annak a lüktető forrósága, és az érintésében puhasága. Hogy lehet még a hím bőrénél is bársonyosabb?!  A bőr alatt feszülő keménység elakasztja a levegőjét, kapkodó légzése eláll, és nem bír ellenállni a kísértésnek. Miért is állna? A farkas önként vezette oda, hogy felfedezze nemde? Ezt akarja, nem? Ó, Aurora nagyon is ezt akarja. Eddig tiltott, tabukén kezelt dolog végre szabad neki! Kíváncsian simít ujjaival végig a hosszán, hüvelykujja a makkon köröz finoman. Olyan selymes! És nagy. Megpróbál ráfogni, bizonytalanul, minden vágya ellenére félénken.
Megfeszül, kéjesen sóhajt. A birtokló szó tetszik neki, úgy érzi, sosem fogja megunni, bár hányszor is hallja majd azon a mély hangon. De akkor ez azt jelentené, hogy a férfi pedig az övé? Tényleg képes lenne Fenris erre, Odaadni magát neki? Egy fiatal kis fruskának, aki a szexualitásról még semmit sem tud? Ujjai megfeszülnek a hímtagon, nem fájón, de határozottan markolja az eddigi félénk kis tapogatózás helyett, mindezt a harapás miatt, ami a nyaka bőrét éri. Tincseket markoló keze ereszt, és a csuklyás izomra karmol, majd kapaszkodik. Erősebben!- kiált fel a teste, s fejét oldalra döntve nyakát felkínálva bíztatja erre a hímet. Meg akarja tudni mit képes művelni a testével, milyen az ha egy férfi maga alá gyűri, ha neki esik olyan szenvedéllyel, amilyennel még nem találkozott. Farkasa is erre vár, ott kavarog körülötte a levegőben az ereje. Apró kis mozdulatokkal kezdi fel-le simogatni a markában tartott férfiasságot, s fogalma sincs, jól csinálja e, de ösztönei erre ingerlik, és még másra, elméje felvillanó képeire az ajkába harap, és újabb nyögés szakad fel belőle. Látni akarja, amit a keze művel, látni akarja a férfiasságot, amitől olyannyira elpirult a legutóbb, és amiről már jó pár nedves álma volt. Feje megbillen, kissé elhúzódik remegő lábain, ha engedi Fenris, hogy lepillantson, kivéve ha most akar még jobban a nyakába marni…

18+

Rora teste forrón és hívogatóan simul az övéhez, mintha remegne kissé, de tudja ez már nem a félelem. Már rég nem annak illata szivárog a selymes bőrből, hanem valami olyan mámorító aroma ami Fenrist az önmegtartóztatás szélére kényszeríti.
Ahogy ujjait Rora hajába fúrja és fülével játszadozik, a lány szavai úgy égnek bele lényének mélyébe mint egy sötét, kéjes ígéret.
Elveszett.
Ezzel a néhány, reszkető szóval a lelkét önként löki oda a Sátánnak. Amíg ez a nő az övé, a világot is leszarja.
A vággyal teli kérlelésre elégedetten felmordul és lassú csókokkal borítja be Rora nyakát, arcélét, de ajkánál már képtelen ilyen türelmes lenni. Nem is igazán tudja mióta vágyik rá ilyen hevesen. Mióta akarja azokat a cseresznyeszín, puha ajkakat birtokba venni, csókolni, ízlelgetni, harapdálni.
Nem is vár, képtelen lenne.
Mohón veti rá magát Rora nedvesen csillogó szájára. Nyelvéve csiklandozza, alsó ajkát harapdálja. Talán ez a lány első csókja. Talán fogalma sincs mit is kellene tennie. Majd ő megtanítja neki. Megmutatja neki. Minden kéjt, gyönyört... lépésről lépésre. Addig fogja kínozni édesen, míg könyörögni nem fog a beteljesülésért.
Nyelvének enyhe nyomásával próbálja rábírni a lányt, hogy kinyissa ajkait és beengedje. Ha sikerül, végre megízlelheti, bejárhatja az édes szájat. Játszadozik Rora nyelvével, épp csak levegőhöz jutni hagyja néha. Addig fogja csókolni, míg a lány le nem vetkőzi minden gátlását és át nem adja magát teljesen a vágynak.
Elengedi tincseit és a lány kezét keresi a csókba fúlva. Amint ráakad, a finom ujjakat kettejük teste közé vezeti és a lány tenyerét rásimítja férfiasságára. Kőkemény és már ez az apró érintés csaknem átlöki a határon. De nem egy tinédzser ő, hogy ennyi ingernek utat engedjen. Nem, tűrni fog, lehűti majd kicsit gondolatait és addig nem megy el, míg Rora már csak pihegni tud az orgazmusoktól.
- Az enyém...
Dörmögi elégedetten két csók közt, s ajkait lassan ismét lejjebb vezeti, le a lány állán, kecses nyakára, hogy szája után fogai is óvatosan belekóstoljanak a puha bőrbe. Még nem durva, csak ingerli Rorát. A lány a fenekelésre vággyal reagált. De valószínűleg nem ismeri saját vágyait, nem tudja hová tenni azt a reakciót. Megmutatja neki. Ha Rora teste tényleg tűzbe jön az agressziótól, a fájdalomtól... akkor majd ő megtanítja neki. Majd ő felfeszegeti azokat a korlátokat.
Vele biztonságban lesz. Sosem ártana neki igazán, csak annyira, amivel átlöki majd egy-egy orgazmus hullámán. Nem lesz egyszerű, sőt, kockázatos ez a játék. De farkasával soha eddig még nagyobb nem volt az összhang. A Szürke megkapta nőstényét. Rora szavait megelégedéssel nyugtázta, a fekete illata felizgatta és biztosította róla, hogy csak is az övé. Sosem bántaná.

A tiltott, mindenki számára ismert tabuk és a morál kezd apadni benne minden egyes Fenris közelében töltött perccel. Nem igazán fogja fel a józan esze, hogy mégis mit csinál, túltengnek benne az érzések, pont mint mikor nekiiramodott az erdőben, akkor nem vezérelte más csak a félelem, de ez a félelem múlik, egyre több eret engedve a vágynak, míg a teste csak az után kezd bizseregni, hogy megkapja mindazt amit a férfi nyújtani tud, amit a néma, fenyegető, birtokló, leigázni akaró jelenléte okoz. Eddig dacolt, harcolt, ellenkezett őszintén, riadtan. De betegesen ez csak még jobban feltüzelte, hogy lehet az, hogy valaki ezt élvezi? Hogy amit a kék lassan már viharszürke pillantásban lát az a puszta szexuális akarás? Minden körítés nélkül, nyíltan, arcpirítón. Kölcsönös-e? Ó de még mennyire, hiába próbálja tagadni maga előtt, minden lélegzetvétellel csak terhesebb a levegő, s még naiv ártatlan liba lévén is tudja, hogy mi telepszik meg körülöttük, miért kezd égni a teste, alhasa miért rándul össze már csak attól, hogy Fenris épp hogy nem ér hozzá. Vagyis mégis, az ujjai, határozottak, mégis gyengédek, beledől, mert nem tud ellenállni, mert vonzza az érintés, de nem meri megtenni azt az utolsó apró lépést. Hogy fog ezentúl a szülei szemébe nézni? Hogyan fognak ezentúl viselkedni egymással, ha engednek ennek a megmagyarázhatatlan érzésnek? Vajon jó lesz? Élvezni fogja, vagy ez csak a tábortűz fülledtsége után visszamaradt akármi, ami mindig hatással van a farkasokra? Észre fogja valaki is venni, ha engednek a pillanatnyi csábításnak? Tükörbe tud majd utána nézni? Bűntudata lesz? Egyáltalán mi lesz? Mit akar tőle a hím? Megcsókolni? Kergetőző kuszaságként villannak agyába a lehetőségek, és mind egyre vadabb, merészebb, szégyenletesebb, csábítóbb. Sosem gondolt ennyire forrón még a testiség lehetőségére. Abban azonban bármennyire is veszti eszét, és veszik el a pillanatban, nem biztos benne, hogy oda tudná adni a szüzességét a férfinak. Az a morális gát ennyire nem dőlt le, a nagyja a mély morgó hanggal kimondott szavakra úgy robban szét, mintha valami óriási erő csattanna neki, de így is van. Hurrikánként söpör végig testén az érzés, minden idegszálát megcirógatva. Fekete dögjének tetszik a kijelentés, a mögötte rejlő birtoklás, hogy mindenük csakis a hímé. A testük a lelkük, a vágyaik, a fájó akarás érzése az ölükben, minden. Ajkai engedelmesen nyílnak el puhán, a markolás és a húzás érzésére ellenkezés nélkül dönti a fejét már-már fájó szögbe ami miatt a nyelés is elég nehézkes, de még nem válik lehetetlenné. Apró mozdulat csupán de annyi dominancia van benne, hogy Aurora felső teste domborodva simul az égető bőrhöz, mintha betonfalnak ütközne, úgy feszülnek a másik teste alatt az izmok, mennyi mindent tudna vele csinálni minden megerőltetés nélkül….! Az erős kar még jobban magához vonja, megérezve ezzel Fenris férfiasságát, ami közéjük szorul. Kihagy minden a szíve, a légzése, még a hallása és a látása is, öle vágyakozón rándul meg, halk sóhaj hagyja el az ajkait, ha most megnyalná az ajkát, hozzáérne a férfi szájához. Vonzza a gondolat, akarja! Már azzal, hogy szinte a szájára morogja a következő mondatot eléri, hogy a lány kétségbeesetten kapjon a felkarja után, apró kezének minden ujját belevájva a bőrébe, még nem karmol, még csak kapaszkodik, mert a vonzás megszédíti. Ha ez továbbra is ilyen jó lesz, nem fogja ép ésszel átvészelni! – A tiéd vagyok, csakis a tiéd. – reszketeg, gyenge hangon ejti ki a szavakat, amik szinte érthetetlenek a rekedtségtől, süt belőlük a vágy, a megadás. Bármit odaadna, csak nehogy abba hagyja a másik! És még szinte nem is ért hozzá. Az Ördögbe! Kellemes borzongás fut végig rajta, a lehelet a fülénél, az ajkak, a fogak. Többet akar, vágyik rá, hogy azok a fogak ne csak becézgessék, harapják, okozzanak fájdalmat, az a száj meg végre tapadjon az övére, csókolni akarja, megízlelni. Sosem csókolózott még, Fenrist akarja az elsőnek, most! Nem igazán tudja, hogyan veszthette el ennyire a józan eszét, nem is igen érzékeli, mennyire kifordult abból a félelemtől remegő helyzetből, amiben eddig mozdulatlanul állt.
Újabb rándulás, most már egész testét érintő, érezhető. Megvonaglik a kezek közt, megkeményedő mellbimbója érzékenyen súrlódik a férfi bőrén végig a mozdulattól, mellei fájón feszülnek, öle ismét görcsbe rándul. – Igen, igen akarom, most…kérlek! – hadarja ösztönösen, sürgetve kéjvágytól tömött hangon a végét már szinte kiáltja a feszültségtől. Körmei szavainak adva nyomatékot marnak az izmokba. Nem akarja megbánni, de ha már itt van, eddig elment, nem fog visszakozni, kíváncsi. Már nem tudna elsétálni anélkül, hogy ne legyen nyugtalan, mocskos és fülledt az álma ma este, ha egyáltalán el tudna aludni a felgyülemlett izgalomtól. Már nincs visszaút, kimondta. Miért érzi ettől máris könnyebbnek magát? Miért oldódik fel egy kis csomó a hasában? Miért érzi ezt most ennyire helyesnek?

Nem helyes. Forró. Undorító. Hívogató. Ocsmány. Akarja. Nem szabad. Kell.
Kell. Kell. Kell!
Mikor kezdett el Rorára úgy gondolni, mint nőre? Mikor kezdett az atyai érzés átalakulni ebbe a rémületes vágyba? Mikor kezdte szomjazni a lány érintését. Mikor nőtt meg benne a birtoklás ilyen mértékű érzése?
Kell!
A Szürke elégedetten megtelepedett tudata mélyén. Olyan egyetértés, mint most, talán sosem volt még köztük. Igen, kell. Igen, szabad. Az övé. Az ő nősténye, senki másé. Folyton csak ezt duruzsolja. Meg fogjuk védeni. Bármitől és bárkitől. Csak a miénk.
Igen.
Valahol tudata mélyén még érzi, hogy amit tesz az visszataszító, erkölcstelen, nem morális és nem normális. Valahol mélyen tudja, hogy a lány a keresztlánya, hogy Lu a gondjaira bízta, mert megbízik benne. S ő most ezt a bizalmat fogja elárulni.
Fogalma sincs hogyan fog eztán Lu szemébe nézni. Hogyan fog ott ülni a vasárnapi ebédnél és úgy tenni, mintha mi sem történt volna.
Hatalmas ár ez a vágyért cserébe, a test kielégüléséért. Egy éjszakáért Rorával.
Most még is arra készül, hogy ezt megfizesse.
A józan gondolatokat elmossa az a forró, bizsergető érzés, amit már ez a kis érintés is okoz. Olyan közel áll a lányhoz, hogy ha még két centit mozdul, a puha mellek a hasfalát fogják csiklandozni. Teste már így is belesajog a vágyba, kemény és tettre kész.
De nem szabad kapkodni. Fogalma sincs róla vajon a lány is ezt érzi-e. A félelem látszik rajta, érződik rajta, már attól a kis érintéstől is.
De van ott valami más is. A sok inger úgy keveredik, hogy képtelen beazonosítani.
Nem úgy?
Akkor hogyan?
Ujjai a selymes tincsek közé siklanak. A lány tarkóján verejték kúszik végig. A víz is kiverte talán az iménti rettegés hatására. Mert rettegett, ahogy felrohant a verandán és ahogy kétségbeesetten próbálta feltépni az ajtót. Ha ott kapja el, akkor, talán nem lett volna ilyen "türelmes" mint most. A menekülés felizgatta. A félelem a farkasát hergelte, de mint ember olyan hergelőnek találta a jelenetet. A lány elesettségétől hatalmasnak érezte magát.
De ahogy itt áll előtte, ez más. Most is le akarja gyűrni a lányt, de nem azért, hogy megtörje, vagy legyőzze. Azt akarja, hogy élvezze. Hogy akarja ahogy Fenris bilincsbe veri. Hogy akarja ahogyan fölébe kerekedik.
Az agresszió mindig is benne élt. Erre nevelte az utca és ez csak rosszabb lett mikor farkassá vált és a vérengzés beköltözött a lelkébe. Sosem tagadta. Mindig is előbb ütött, mint gondolkodott, ölt, még ha megpróbálták megakadályozni benne. Emberként sem "ép".
De most nem ölni akar. Csak leigázni. Azt akarja, hogy a lány könyörögjön neki.
Ez a rekedtes hang, a reszkető test. Milyen forró!
A szavak...
Felborítják benne az utolsó kételyeket is. Elsöprik az utolsó normális emberhez méltó gondolatokat is.
- Az enyém vagy...
Morogja halkan ahogy lassan lehajol. Ujjai ökölbe zárulnak, rabul ejtve Rora tincseit a tarkóján. Határozott, talán némileg fájdalmas mozdulattal feszíti még hátrább a lány fejét. Testük végre összeér, mit összeér! Másik karjával kulcsolja át a lány hátát, úgy préseli magához, mintha egybe akarná olvasztani a két testet.
Milyen forró, Istenem! Öle ég a vágytól, hogy benne lehessen ahogy a lány alhasához préselődik. De nem! Nem szabad. Azt nem. Most nem. Még nem!
Ajka alig egy centire van a lányétól. Beszívja édes lélegzetét, illatát.
- Csak az enyém.
Birtokló, mély hangú kijelentés, olyan ami nem tűr ellentmondást.
- Halljam, hogy az enyém vagy Rora.
Kicsit elfordítja kezével a lány fejét, ajkai a fülcimpáját csiklandozzák, majd fogai veszik át finoman szája helyét.
- Megtanítom neked mi a gyönyör... akarod... Rora?
Másik karja lejjebb csúszik, kezével megmarkolja a lány fenekét és kínzó lassúsággal gyúrni, masszírozni kezdi.

Életében először fogalma sincs, mit csináljon, félelme menekülésre ösztönzi, addig rohanni, amíg a levegője el nem fogy, amíg ki nem siklik a talaj a lába alól, s a tagjai már nem tartják egyenesben. Már érti milyen prédának enni, érzi azt, amit a menekülő vad érez, amikor egy ragadozó űzi. De farkasát mindezek ellenére ez bizony felcsigázza, érte jön a hím, őt akarja, küzd érte! Elnyomja, az nem lehet, miért most, miért a férfi? Dörrenve csapódik i az ajtó, ő pedig a betóduló hideg ellenére nem a széltől remeg meg, hanem az energiától, a jelenléttől, ami a csapódást követi. Ezt biztosan csak álmodja, ilyen nem történhet meg vele! Bár még a legvadabb álmaiban sem szerepelt így Fenris, ennyire tobzódva a…miben is? Nem harag, nem düh az amit felőle érzékel. Ráveszi a testét a fordulásra, minden riadalma ellenére látni akarja, végig akarja mérni mit hozott ki a hímből, mennyire villog a pillantása, mennyire akarja megbüntetni. Miért rándul már ettől a gondolattól egy aprót az alhasa? Felszisszenne az érzésre, de képtelen bármit is reagálni, áll és vihar zöld tekintettel mered a robosztus alakra. Perifériáján érzékeli a becsukódó ajtót, de most vak bármi másra, ami nem Fenris. Elzárja előle az utat, nem menekülhet, vége a hajszának. Nem igen figyel oda, hallja e a zár kattanását, csapdába akart szorulni, hát tessék. Nem józan, nem tiszta a tudata, lehet, akkor sem érzékelné a szabadság szelét, ha nyitva maradt volna. Minden idegszála megfeszül, érzékei nem is lehetnének egyszerre ennyire élesek és mégis tompák. Vajon közelebb jön? De alig ér a kósza gondolat végére, a test közelebb kerül. Légzése ziháló, észre sem veszi saját magán mennyire pánikol. Nem érti a teste reakcióját, egyszerre retteg, és emészti olyan vágy amibe beleszédül. Fél. Fél, ha a hím közelebb jön a belőle sugárzó erő megégeti. Igen, biztos nyomot fog hagyni a bőrén, megjelöli, talán örökre. És hagyni akarja? Képes lesz megállni egy helyben? Elég bátor, vagy épp elég ostoba hozzá? Nincs válasz, elveszik a szemekben, azokban az ismerős most mégis annyira új kék íriszekben. Honnan költözött ennyi fűtött érzelem bele? Mikor lángolt ennyire vadul az a jeges szín? Nem mer, tán nem is tudna lenézni az előtte magasodó testre. Ha megtenné, biztos benne, hogy oda lenne a maradék akaratereje is, amivel moccanatlanul áll. De hogy menekülne e vagy előrébb lépne? Hajtja a sok viharos érzelem a forró bőr után, harapni, karmolni akarja, párás lehelettel nyögni rá a legtitkosabb vágyait. Mert ilyen közelségből már kár tagadnia a félelem úgy bukik a mélybe, mint egy lerántott pérda, hogy a helyébe az emelkedjen fel, mint egy tomboló hurrikán, ami már a menekülése óta ott rezeg benne: az elfojtott akarás.
Az ujj az arcán, mint egy áramütés éri, de a simítás nyomán forróság árad szét benne, jól esik neki, akarja, többet, az egész testén és nem csak egy ujjat, az egész nagy lapát tenyeret akarja érezni a bőrén, a hegyomlásnyi termetet az övéhez simulni. El akar veszni a hím mellett, szemei a kérdésre meglepetten kerekednek ki. Némi józan ész is kúszik a merő vágytengerbe, amiből jelenleg Rora áll. Válaszolnia kell, de hogy is önthetné szavakba, amit érez? Hogy nem az rémíti meg, ami a férfi, hogy nem úgy rémíti, mint egy prédát. Fél, mert ezt még nem érezte senki iránt, fél, mert a nősténye olyan természetességgel kezelte, mintha ez így rendeltetett volna. És fél, mert ha nem áll ellen neki, akkor végleg a rabjává válhat. És hogy minek? Hát ez az! Még ezt sem tudja, soha férfi nem ért még hozzá, miből olyan biztos benne, hogy amit Fenris adni tudna, azt élvezné is? – Nem, igen…nem úgy…- képtelen értelmesen fogalmazni, és szégyenében elpirul, erős a vágya, hogy eloszlassa a keserűséget a hangjából, de talán az is megteszi, hogy a válasza mennyire torokhangú, oktávokkal mélyebb, mint általában a hangszíne. Érzi a másik felől is az akarást, nyilván meg akarja beszélni, nyilván akar ő is mondani valamit. Józan fej kell ide, nem ez a vágyködös katyvasz ami épp kavarog az elméjében.
Még egy lépés.
Túl sok ismét, túl perzselő, túl hívogató. Ismét eláll a lélegzete, körmei csak még inkább begörbülnek a sóvárgástól, karjai aprót rándulnak, tétován, bizonytalanul. Meg akarja érinteni! Nem elég ez az észvesztő közelség, mínuszra akarja redukálni a levegőt közöttük! Sóhaj szakad fel belőle, szempillái egy pillanatra megrebbennek, és egészen beledönti a fejét a kézbe ami a haja alá túr. Szavak, ismét szavak érkeznek azon a hangon, amibe öle ismét belerándul. Sokáig képtelen lesz ezt tűrni, bele fog őrülni, ha nem történik valami!
- Fenris, nem bírom… - kéjes, kérlelő hangként tör fel benne a feszültség. Nem helyes, így van, mocskos undorító dolog. De mi jobb? Hogy életük végiig mardosni fogja őket a kísértés, vagy hogy végre utána járnak? Nem hazudik, nem bírja már sokáig, sosem tombolt még benne semmi ennyire, sem a harag, sem a farkasa. Nem tudja mitévő legyen, csak meg akar szabadulni tőle, ki akarja engedni, kiélni…vele.
Ugye ez nem egy álom? Mert ha mégis, csatakosan és zihálva fog belőle ébredni, és nem fogja tudni megállni hogy...

Minden egyes lépéssel a veranda felé igyekszik szabályozni kapkodó légzését, feszülő izmait. Minden egyes lépéssel ami közelebb viszi a lányhoz, farkasa újult erővel követeli a helyét, hogy nőstényéhez menjen. A horror, hogy majdnem olyat tett, ami visszafordíthatatlanul megváltoztatná a kettejük kapcsolatát és a felismerés, hogy meg akarja tenni! Hogy nem csak a farkas nyüszít a szukája után, hanem az ember is a lányt akarja...
Undorodik magától és még sem tud most megfordulni és egyszerűen távozni.
Még egyszer meg kell érintenie Rorát, éreznie kell az illatát, tudni akarja tényleg vágy volt-e ami azt a hangot előcsalta legutóbb belőle. Hogy az ő keze alatt gyullad-e fel a tűz a lányban. Ha nem, akkor egyszerűen ő a világ legundorítóbb személye... egy szánalmas, ocsmány senkiházi és eltakarodik innen örökre.
~És ha még is?~
Talpa alatt nyikordul a veranda deszkája. Látta hogyan menekült a lány, micsoda kétségbeeséssel igyekezett berontani az ajtón, de izmai nem működtek úgy ahogy szoktak. A mai este más, mint a többi, a mai este a farkasé és ezt az emberi test sínyli meg.
De a rémület egyértelmű szaga ellenére nem tágít. Ha most megfordul és elmegy, sosem tud többi a lány szemébe nézni. A helyzet már így is több, mint kényelmetlen. De ha most nem beszélik ezt át... mit beszélni! Ha nem derítenek fényt rá hogy csak a farkasok vonzása miatt ilyen eszementek, akkor sosem fognak. S amíg csak élnek egy hatalmas kérdőjel lesz ennek az estének a helyén.
Nagyobb erővel tárja ki az ajtót, mint amilyennel szándékozott, de teste nincs teljesen az uralma alatt. Farkasa felnyüszít, amint megpillantja a lányt. A fekete szagát keresi, hívná magához, de nem találja, Fenris pedig úgy kussoltatja el, mint eddig még soha.
Rora dermedt mozdulatlanságban áll neki háttal. A félelem szaga úgy vonja be, mint egy édes parfüm, s talán ez egy másik farkasnak zsákmányt jelentene, de Fenrist arra készteti, hogy fékezze a benne dúló... haragot? Nem. Ami benne tombol most mint egy orkán, annak köze sincs a haraghoz. Egy sokkal sötétebb és veszélyesebb érzés: vágy.
Nem rémítheti azonban halálra a lányt. Az istenit!
Ahogy Rora végül megfordul és ránéz, szemeinek borostyánja lassan fakulásnak indul, s először szürke, majd kékes árnyalatot vesz fel. Már ez a kis változás is iszonyatos energiákat emészt fel ma éjjel. De muszáj. Amilyen mélyen csak tudja, olyan mélyen kell tartania a farkast. Talán még életében nem próbálta így kordában tartani.
Egy hosszú percig áll ott mozdulatlanul a lányt figyelve, majd lassan az ajtóért nyúl és visszacsukja. A múlt hét óta már megszerelte, meg is erősítette és tett rá egy riglis zárat is. De ma nyitva hagyja, nem zárja rá. A kandallóban még izzanak a vaskos fakuglik amelyeket indulás előtt dobott rá. Csak fel kell egy kicsit szítani és hamar visszamelegíti a házat. Menjen oda?
Élessze fel a tüzet, mintha minden a legnagyobb rendben lenne?
Esélyt adna vele a lánynak, hogy meneküljön. Szeretné... de ma nem teheti.
Tesz egy kimért lépést Rora felé, majd még egyet és a lány mellett áll meg közvetlenül. Számtalanszor látta már a törékenynek tűnő, alacsony testet anyaszült meztelen. A formás feneket, feszes combokat, a gyönyörű melleket. Rora elmúlt huszonegy. Felnőtt, érett nő, még ha a legtöbben nem is úgy kezelik. Ahogy ott áll előtte, képtelen róla levenni a szemét és szinte gyomron üti a heves kísértés, hogy megérintse.
De hát ezért jött, nem?
Hogy még egyszer hozzá érjen, hogy megtudja tényleg olyan hatással van-e a lányra, mint gondolja.
Kezét lassan felé nyújtja és épp csak mutatóujjának külső felével cirógatja meg Rora arcélét.
- Ennyire ijesztő vagyok?
A hangja halk és rekedtes, maga is meglepődik mennyire, de amennyit ma már morgott és acsargott, ez nem csoda. Persze más is közrejátszik, de félreérthetetlen keserűség is színezi a kérdést.
Igyekszik a legnyugodtabban hozzáállni, ahogy csak tőle telik. Hát még kedves is csessze meg!
A faház az elmúlt egy hétben némi változáson ment át. Fenris személyes holmijai, néhány bútora is idekerült, köztük egy vaskos, puha szőnyeg ami műhely feletti padláson dobálódott eddig. Megtisztíttatta és a kandalló elé terítette. De kit érdekel ez? Csak arra jó, hogy feltámadjon benne a vágy, hogy lefektesse a lányt arra a szőnyegre...
Kuss... elég...
Fogalma sincs mit reméljen. Azt, hogy ez az egész csak egy nagy szerencsétlen maszlag és mindjárt megjön a józan esze ami valahová Roráé mellé távozott Borabora-ra, vagy azt, hogy a mai éjszaka után végre nem bizsereg majd a teste, hogy a rengeteg feszültséget, amit magában hord, kiadhatja, hogy forró és eszement éjszakát fog itt tölteni...
Közelebb lép még egy kicsit, egészen közel. Ha csak Rorának nem száll az inába a bátorsága, akkor lassan egész tenyerét arcára simítja, ujjai bekúsznak a lány haja alá, tarkójára.
- Te... nem tudom...
Valahogy meg kell fogalmaznia mi zajlik benne, mit akar tudni.
- Ez nem jó...

Nőstényének tetszik, ami történik, akarja, már rég erre vágyott, s a Szürke kiérdemelte, dacol hát Rorával, minden egyes megtett futólépés küzdelem, a Hold erősíti a farkast, de az akarat megacélozza a testben a lányt is. Nem jut dűlőre a két elme, a farkas nem érti, miért lenne ez rossz, hogy a választott párjával akar lenni, jól megérdemelten, a lány pedig nem tudja feldolgozni a dolgot, nem tudja elengedni az emberi tabukat, a családi köteléket, ami ugyan nem vér szerinti mégis ott feszül köztük. Érveket, okokat fölöslegesen sorakoztatna fel nem értené a bundás. Lehelete kapkodón tör ki a pofáján, de hamarabb tovább szalad, minthogy zavarná a látásban, az este így is korom sötét a sűrűsödő fák közt, sok van még a faházig, és még a tavon is át kell csúszkáljon. Nem esett hó az elmúlt napokban így ami a tavon volt hó is inkább csak fagyos réteggé állt össze. A bestiával küzdve pedig kész rémálom. A karmok, amik eddig biztosan vitték kirobbanva az erdőből megcsúsznak a sikamlóssá dermedt havon, ami még inkább rádob a pánikra, ami már amúgy is tombol benne. Miért nem lehet Fenris más? Miért kell a keresztapjának lennie? Ha csak egy férfi lenne a falkából gond nélkül hagyta volna a feketének, hogy kedve szerint tegyen, csábítsa úgy a hímet, ahogy csak szeretné, maximum alatta változott volna vissza, mert emberi agyát még így is megfekszi a gondolat, hogy állatalakban… De keresztapja bizony a keresztapja, nem más hím, nem idegen, annyira ismerős, minden mozdulatát ismeri már az évek alatt. Hogy hagyhatta idáig fajulni? Mi ütött belé? Mi ez a rohadt érzés ,ami minduntalan hatalmába keríti, amikor a közelében van, és megváltozik a levegő? Nem lehet a vágy, ilyet nem érezhet, valami másnak kell lennie, de meg sem tudta kérdezni mi az! Bárcsak maradt volna a tábortűz mellett Lykkével! Most nem lenne ekkora szarban! Fülei mintha hallanák az erdőben csörtető hímet, de biztos csak hallucinál, a pánik hiteti el vele…vagy talán a nősténye? Ó igen, a szurokfekete bestia akarja, hogy utolérjék, nem hiába dacol, és nehezíti Rora dolgát, de mindeddig nem tudta megállásra kényszeríteni. Már-már lassan elér a tó túl végébe, amikor újabb rohamot indít ellene a dög. Újra feleleveníti benne milyen volt, amikor a Szürke fölé kerekedett, ahogy a pofáját nyalta, ahogy érezte a másik közelségét. Az övék lehetne, csakis az övék, az a birtokló természet, a domináns viselkedése, az ínycsiklandó teste… Megtehetné velük azt amiről Aurora már évek óta álmodik, ami miatt magához nyúl, mert ó igen magához nyúl! Nem is egyszer, ha elöntik a fejét a vágyálmok, és nem egyszer ébredt már felszabott takaróval a gyönyörtől nyögve. Miért ne élhetné át ezt a férfivel? Miért ne engedhetne annak az érthetetlen vonzalomnak? Hisz…hisz amint látta a Szürke is ezt akarja, az erdőben legalábbis nagyon benne volt a játékban, amikor a fogaival csipkedte, és minduntalan le akarta teperni. Teste megremeg, amint már a faház lépcsőjén kapaszkodik fel. Nesz, a tó felől. Fejét arra kapja, és egy az egyben látja ahogy a hím kirobban a fák közül, nekiiramodva a tónak. Ennyi. Páni félelem buzog fel benne, mélyre nyomva mindent, mindent a szörnyetegével egyetemben. Úgy változik át, hogy kis híján nem tud felállni, olyan hirtelen húzódik vissza a testébe a szőr, és roppannak a helyére az ízületei, csúsznak a csontok, hogy kis híján elájul. Sosem történt még ilyen vele, bár ennyire rövid időn belül talán csak a betolakodó levadászásakor változott át ennyiszer. Megviseli, nem domináns alkat, nem olyan erős, mint Fenris. A Hold amúgy is nagyobb hatást gyakorol rá, reszkető tagokkal vergődik fel a verandára, és próbálja kinyitni az ajtót. Nem nyílik, miért nem nyílik? Kulcs kell hozzá! Pánikszerűen tapogat végig az ajtófélfán, valahova ide szokta…Megvan! Csak oda van fagyva. Tíz körömmel esik neki, szíve a torkában dobog, hallja a fülében a verdesését. A levegőt is csak úgy zihálva kapkodja, szervezett megviselte a váltás, és most egy kiadós evésre és pihenésre lenne szüksége, de nincs ideje! Koppan a kulcs a fagyott fán, és ő mint egy életmentő kötélért kap, de újra megszédül, és az ajtónak tántorodik. Nem fog bejutni nincs idő rá… Legszívesebben felüvöltene, az az érzés is egyre jobban zavarja ami a lehetőséggel, hogy Fenris ilyen hévvel ront rá csak nő…
Benn van a kulcs!
Reszkető kézzel fordítja el, és rohan be vakon, de megbotlik a küszöbben, és elvágódik. Nincs elég erő a lábában ahhoz, hogy megtartsa az egyensúlyát, apró sikkantás is elhagyja az ajkait, amik a torkára is forrnak, ahogy meghallja a verandalépcső nyikorgását. Nem lehet a szél, sem a fagy, ez csak egy nehéz test alatt nyikordul ennyire panaszosan. Kiszárad a szája, alhasában pedig olyan izgalom lesz úrrá, ami már vetekszik valós, testéből áradó félelemmel. Jeges marok szorítja meg a szívét, ahogy már a verandán hallja a lépteket. Az ajtó! Könny gyűlik a szemébe, és erőt véve magán álló helyzetbe tolja magát, tesz pár lépést beljebb, de ekkor kivágódik az ajtó. Mit kivágódik? A robajra azon sem lepődne meg, ha ajtófélfástul együtt találná kitépve.
Morgás.
Feszült teste megremeg viszonzásul a mélyről feltörő hangra, nem akar működni az agya, sem a lába. Dermedt, ostoba zsákmányállatként viselkedik, miközben lassan rábírja magát és megfordul. A látvány belé forrasztja a feltörni akaródzó sikolyt, gombócként telepszik meg a torkán. Pulzusa úgy ugrik meg, mint egy hatfogatos hintó, s az adrenalin szintje miatt nem esett még csak össze. Tekintete mélyzöldbe vált, csaknem viharossá válik, s maga sem tudja már a rémülettől vagy mástól. Ajaki elnyílnak, sikolyra e vagy másra? Körmei védekezéstől, vagy mástól görbülnek be? Annyi ismeretlen érzés! Fenris alakja lehengerlő, termete betölti az egész ajtókeretet, erőszak, agresszió és forróság árad belőle. Aurora pedig még lélegezni is elfelejt, fogalma sincs, mit akar a hím, bántani akarja? Fogaival addig tépni, amíg még csak mozog, mert engedetlen volt? Mert ellene szegült? Vagy folytatni azt, amit az erdőben farkas alakban? Újra fölé akar kerekedni, testével leszorítani, sakkban tartani?

Mit képzel ez a nőstény?!!.....
De nem haraphat oda. Eh... mindegy. Megnyerte, az övé és senki másé.
Elégedetten nyugtázza a hízelgést, amit kap, s viszonozza is.
Hozzádörgölőzik, finoman bele-bele csíp fogaival a fültövébe. A fekete csak fickándozik, játszik, kéreti magát, amivel eléri, hogy a Szürkét felhergelje. A vágy végigrohan a tagjain, s utána ugrik, elé lép, megbökdösi, s ahogy felágaskodik két lábra, mancsával próbálja földre kényszeríteni a szukát. Játék ez kettejük közt, íncsiklandó, hívogató előjáték mielőtt megkapná amit megérdemelt, ami jár neki, amit akar!
Rora a mellső mancsai közé szorul, a hátán ficereg, Fenris pedig élvezettel nyalogatja a nőstény pofáját. Puhítja, kényezteti, míg nem végre beadja a derekát, s a hasára fordul. A Szürke a fülébe szuszog, felajzotta a nőstény illata és most...az illat változik.
Megzavarodik egy pillanatra, fogalma sincs miért keveredett bele a félelem szaga a szuka tüzébe. Rora eliszkol, ő pedig menne utána.
De nem mozdul. Képtelen. A farkas odagyökerezve áll és néz maga elé, de mozdulni képtelen. Az emberi elme nem engedi. Fenris abban a pillanatban magához tért, amint Rora félelme megütötte az orrát. A Szürke tombol, a testét követeli, a nősténye után eredne, de az izmok fölött már nem ő az úr. Már csak egy bennrekedt szellem, aki acsarogva esne saját fogva tartójának ha tehetné. Fenris azonban nem engedi. Vasmarokkal szorítja a farkas akaratát, s bámul egyenesen maga elé.
Mit tett?
Csaknem megölte Kevint. De ez meglepő módon nem is érdekli annyira. Ha ki is nyírta volna, talán az sem hatotta volna meg. De a megütközés, hogy csak nem olyat tett, amit egy életre megbántak volna, olyan akár egy pofon egy kalapáccsal.
Mint valami vadállat. Egy koszlott kanos kutya.
Ráadásul Rora... valószínűleg ő is elveszítette az irányítást a farkasa felett, máskülönben sosem viselkedett volna így.
Soha?
Bevillan a jelenet ami egy héttel ezelőtt játszódott le. A lány illata, a kéjes nyögés ami felszakadt a torkából, hiába igyekezett leplezni. Pedig nem tett mást, csak elfenekelte. Akkor életében először látta elpirulni attól, hogy Fenrist meztelenül látta. Hogy álló farokkal látta!
De ő figyelmeztette. Megmondta neki, hogy a Szürke számára nem családtag. Az a mocskos dög sokkal de sokkal többet akar annál.
Hazudik.
Hazudik Rorának, Lunak és saját magának is.
Nem csak a Szürke akar többet. Hallani akarja újra azt a kéjes hangot. Érezni akarja megint az izgalom illatát a lány bőrén. Ujjai közé akarja ismét gyűrni azt a feszes hátsót.
Nem.... ez csak a Halloween éjjele, csak az szarakodik az agyával.
Pedig nem érzi már olyan erősen azt a nehéz nyomást, amit az érzékeire ez az éjszaka rámér. Csak a Halloween... csak a Halloween...
De ha nem...
Maga elé morran és nekiiramodik. A lány már rengeteg előnyt kapott. Ha nem érné be és a lány már bezárkózott, akkor legalább biztonságban lesz tőle. Ha viszont beéri... vagy ne adj isten nem zárkózott be... egyszer és mindenkorra utána fog járni mi okozza ezt az átkozott érzést!
Kirobban az erdőből, akár egy eszelős. Lehelete vad felhőkben csap fel ahol lohol a faház felé. Rora ekkor ér oda a házhoz, de egyelőre a tó hóval borított jege még elválasztja Fenristől.
A hím a faház közelében azonban megtorpan és a bunda lassan visszahúzódik... izmai cuppannak, csontjai reccsennek, ahogy pozíciót és formát váltanak. Nagyon nehéz, ma már többször alakot váltott, ráadásul a Hold sem segítség, de domináns, így hát meg tudja csinálni. Valószínűleg Rorában is megvan a képesség, bár lehet, hogy kicsit megszenvedi ha most visszaváltozik. Hosszú percekig áll szótlanul kint a hóban, anyaszült meztelen. Csak fújtat, homlokát ráncolja, tekintete jót nem ígér, majd lassú léptekkel elindul a veranda felé.