Érzem, hogy valami megváltozott bennem mégsem igazán tudom megmondani, hogy mi az. Magnus-nak pedig éppen elég problémája van, hogy most még én is a nyakába borítsak egy rakás szarságot. Nincs erre szüksége. Ebben biztos vagyok. Amíg pedig nem tudok épkézláb válaszokkal előállni nem is látom értelmét annak, hogy az idejét raboljam bármivel is. Magam sem tudom, hogy merre tartok, vagy milyen célok vezérelnek. Csak pontot akarok tenni az egésznek a végére még mielőtt bármi is elkezdődne. Bármi is legyen ez az egész egyenlőre nem tudom irányítani. Amit az is alátámaszt, hogy mikor megakarom őt támadni a szikrák inkább jeges ködfelhővé változnak. Mégis mi a fene. Zavarodottan pillantok le a kezeimre, amelyek olyan fehérek, hogy néhány kórházi fal igazán megirigyelné őket.
- Nem tudom mi a fenét akarsz te tőlem, de Magnus-t ne merészeld még egyszer a szádra venni, mert esküszöm megkeserülőd. - Nem tudom mi ez az egész, de ha egy pillanatra is azt gondolja, hogy engedem, hogy ártson Magnus-nak, akkor nagyon rossz helyen kopogtat. Nem tudom mi ez az egész, ami velem történik, de bármi is legyen nem foghat vissza abban, hogy jól ellássam a baját ennek a rohadéknak, ha Magnus környékére mer menni.
- Azazel? - A szemöldököm szinte szabályosan a homlokom tetejére ugrik. Mégis mit akarhat tőlem a Pokol egyik hercege? - Te nem bezárva vagy valahol? Fogalmam nincs, hogy miben segíthetnék neked. Semmi közöm nincs a pokolhoz.. Hiszen feltételezem ott kívánsz valami kis revánsot venni. - Valahogy egyre kevésbé értem, hogy mégis mire akar kilyukadni. Nem vagyok olyan nagy szám boszorkánymester, hogy pont engem kelljen kipécéznie. Talán inkább Magnus-ra pályázott? Én pedig csak egy bábú vagyok ebben az egész helyzetben? Ez sokkal logikusabb lenne. Hiszen az nyílt titok, hogy Magnus talán Asmodeus egyetlen még életben lévő gyereke. Az a fazon sem nyeri el az év apja díjat azzal, hogy előszeretettel öli meg a gyerekeit. - Szóval, ha már annyira egymás megsegítéséről van szó, akkor kérlek avass már be a részletekbe. - Összefonom a karjaimat ezzel is melegítve a szinte megfagyott ujjaimat.

Éreztem, hogy valami nincs rendben, de akármennyire is próbálkoztam, hogy megtaláljam mégis mi az.. Egyszerűen akárhányszor közel kerülhettem a megoldáshoz könnyedén csúszott ki az ujjaim közül, mintha mindvégig ez lett volna a terve. Közelebb és közelebb csalogat magához mégsem engedi, hogy megérintsem és megtudhassam mi is zajlik le bennem. Mert érzem, hogy nincs valami rendjén. Akárhányszor varázsolni próbálok, mintha valami megváltozna bennem. Aktiválódna, vagy nem is tudom. Nem vagyok benne biztos, hogy mi is ez és legtöbbször nincs titkom Magnus előtt, de ez most olyasvalami volt, amit nem mondhattam el neki. Addig nem, míg nem tudom mi is ez. Az is lehet, hogy addigra meg már túl késő lesz. Azonban a reményt nem adom fel. Akárki is szórakozik velem az egyszer biztos, hogy meg fogja bánni, amit velem tett. Nem lesz benne köszönet. Még fogalmuk sincsen igazán, hogy kivel is kezdtek. De örömmel bemutatkozom nekik, mint a legrosszabb rémálmuk.
Egy sikátorba vezényelt az utam, magam sem tudtam merre tartottam. Egyszerűen csak válaszokat akartam keresni. Ahhoz pedig nem számít, hogy mennyire kell mélyre süllyednem, vagy kitől kell segítséget kérnem. Utána fogok járni, hogy mi történt velem. Valaki csak tud valamit, ami elvezethet az elkövetőkhöz. Kell legyen valami oka annak, hogy elraboltak. Valamit csináltak velem. Ennek pedig valami oka van. Talán felkeresnek. Ha pedig nem egy sötét sikátor kellős közepén, akkor hol máshol? Magnus-hoz nem hiszem, hogy bármilyen féregnek is lenne elég bátorsága, hogy betegye a lábát. Úgyhogy akkor kell rám repülniük, mikor egyedül vagyok. Legutóbbi alkalommal is nagyon jól ment ez. Egy váratlan pillanatban, az otthonomban, ahol azt hittem, hogy semmi baj nem érhet. Biztos voltam benne, hogy az a legbiztonságosabb hely a számomra. De ezt is elvették tőlem. Megfosztottak tőle, beszennyezték a helyet, amit mindennél jobban szerettem. (..)
Nem érzem úgy, hogy önmagam lennék. Egyik pillanatban, mintha már nem is a saját testemben lennénk. Mindössze csak külső szemlélő. Táncolok egy olyan vékony jégen, ami bármelyik pillanatban beszakadhat alattam. A kétségbeesésemből egy hang ébreszt fel, ami mintha kicsit visszarángatna engem a valóságba. - Mégis miről beszélsz? - Zavarodottan pillantok fel rá és a sötétségben még azt sem tudom megállapítani, hogy pontosan kivel is állok szemben. Azonban, mikor előttem áll.. Hát igazából akkor sem igazán mondhatom, hogy felismerném. Nem rémlik, hogy találkoztunk volna. Pedig általában elég jó az arcmemóriám. - Te tettél velem valamit? Ó... Nem tudod, hogy kivel kezdtél. - Kezemben játszadozni kezd a színes, szikra, ami szinte rögtön jeges felhővé változik a kezemben. Mégis mi a fene történik velem?

Pandalena & Azazel

Szükségem volt arra, hogy kicsit kiszellőztessem a fejemet. Egyfajta furcsa érzés kerített hatalmába, mióta elraboltak. Akárhányszor varázsoltam bármennyire kis apróság volt.. Mintha belülről emésztett volna fel belőlem egy darabot. Nem akarom még beavatni Magnus-t, amíg nem vagyok benne biztos, hogy nem képzelgés az egész. Viszont bármi is legyen ez az érzés határozottan nem valami jónak az előjele.
Mély levegőt veszek, ahogy egyre inkább olyan helyeket keresek magamnak, ahol nem fordulhat meg senki sem. Ezért is kerülök talán az egyik legritkább kerületébe New York-nak egy portálon keresztül. De, amint kilépek rajta az a furcsa érzés, ami mintha felemésztené a lelkemet váratlanul visszatér. Egy sötét sikátorban vagyok, ahol egy lélek sem jár. Talán ez a legjobb hely arra, hogy összekaparjam magam. De az is lehet, hogy pont ez a hely lesz a végzetem. Olyan, mintha szépen lassan elveszíteném magam és akaratlanul lebegnénk az ébrenlét és a kétségbeejtően csábító sötétség között. A világ, mintha a feje tetejére fordult volna és egyáltalán nem az én kezemben lenne az irányítás. Mindez megrémít és fogalmam nincs, hogy mit tegyek. Talán ostoba lépés volt nem beavatni Magnus-t és ilyen messzire sodródni a lakásától. Nem merem megkockáztatni egy újabb portál nyitását az pedig, hogy hazagyalogoljak vagy egy taxit fogjak errefelé ilyen késői órában, szinte egyenlő a lehetetlennel.

Az elmém akaratlanul is vissza akarja játszani a pillanatot, amikor mindez elkezdődött. Az elrablásom, a fogva tartásom, majd pedig a visszaszolgáltatásom. Mintha az, hogy visszatértem egy ócska trükk lenne. Hogy én lennék a trójai faló Magnus és önmagam számára. De mégis miért pont most? Ki állhat mindez mögött? Kétlem, hogy egyedül Camille unatkozott volna ennyire, hogy engem elraboljon. Az ellenségeim listája pedig túlságosan is hosszú lenne, ha beleszámítanánk mindenkit, aki valami apróságon megsértődött. Kettőnkhöz kell legyen köze. Hiszen csak így van értelme. Hozzá juttattak vissza. De engem raboltak el. Vajon ki rejtőzik az árnyak mögött és rángatja a szálakat? Az egyszer biztos, hogyha megtudom ki az. Imádkozni fog azért, hogy bár ne tett volna nekem keresztbe.