delaney & blake

it's nice to meet you

Határozottan nem így képzeltem el ezt a pillanatot, hiszen tényleg azt hittem, hogy elég hamar megfordulok majd. Hiszen ennek az egésznek teljesen egyszerűnek kellett volna lennie. Csak jövök és megyek is bármi is legyen az, amiért ide kellett jönnöm. Elvileg a másik félnek kellett volna tudnia, de amikor két helyettesítőt dobnak be a mixbe, akkor már mit sem ér az egész.
- Én egy ideje már feladtam, hogy megpróbáljam megfejteni mi is lehet a válasz erre a kérdésre igazából.. - Nem igazán érdekel, hogy miért vagyok olyan, amilyen, de nem is igazán hiányzik a látás, hiszen ez nincs összeköttetésben igazán azzal a tudással, amit megszerezhetek. Lehet, hogy előnyömre lenne, ha látnám is igazán, ami körülvesz és nem egyfajta erőszak lenne az elmémen észrevenni, ami körülöttem van, de már elfogadtam, hiszen ezzel együtt a fájdalom is megszűnt, ami minden egyes próbálkozásnál megjelent.
- Hát lehet, de azért mégis csak biztosan leváltanák, ha megtudnák, hogy igazából a boszorkánymester helyett egy mondén végzi a munka nagy részét, miközben a boszi meg sem mozdítja a kisujját sem. - Talán nem is különbözik annyira az árnyvilág a mondénokétól. Mármint elfogadnak egy vezetőt, miközben az igazából semmit nem tesz le az asztalra, maximum akkor erőlteti meg magát, ha veszélybe kerül a pozíciója és mindent elkezd csinálni, hogy megőrizze a posztját, utána pedig megint megfeledkezik mindenről kivéve saját magát.
- Azért remélem ki tudsz majd lépni belőle, ha esetleg már nem lenne az. - Nem tudom elképzelni, hogy egy jó segédet bárki szívesen és könnyedén elengedne. Mármint annak általában sosincs túlságosan jó vége. De lehet, hogy csak túl sok filmet néztem, amiben a jófiúk jól megjárják mielőtt valamennyire rendeződhetne a helyzetük.
- Én élvezném.. Mert gondolj csak abba bele, hogy mennyi minden változott már a mi életünk alatt, ki tudja, hogy mi mindent hozhatna még a jövő.. Én biztosan élvezném. - Bár a jövőben biztos nehezebb lenne azért vámpírként, meg úgy bármiként élni, ami örökké él, mert a digitális lenyomata mindenkinek ott lenne. Azt pedig persze ki lehet egyszer-kétszer törölni de a végén talán már az is gyanús lenne azt hiszem.

Delaney & Blake

- Na, az tuti. - A zene ütemére dobolok a mutatóujjammal, hát istenemre! Kifogytam a szavakból. Remélem ő sem érzi gáznak, ha erre már nem felelek semmivel, mert nem sok ihletem marad. Ebben a témában kb a helyeslés az, ami még menne, meg a heves bólogatás, a cuki mosolyomról meg sem feledkezve, természetesen.
- Oké, nem vitatkozom, mert ott a pont. Ízlések és pofonok. Emiatt senkit nem ítélnék el. Csak rohadt kíváncsi lennék rá, hogy miért is van az az amiért. - Rántom meg óvatosan a vállaimat, hagyva, hadd terpeszkedjen a szokásos széles vigyorom az arcomon. Nehogy már komolyan vegyen, teljesen felesleges. Általában még saját magamnak sem megy, nem, hogy másnak kéne. Abban nem is lenne semmi vicces.
- Nos, én erősen kétlem, hogy egy egyszerű mondént megválasztanának főboszorkánymesternek, az valahogyan... Nonsense. És amúgy sem akarnám a tényleges felelősséget vállalni magamra, az sok lenne. Két k-val - forgatom meg a szemeimet. A tényleges felelősség az, amire a legkevésbé vágyom. Végre van lehetőségem élni, nem is olyan rossz dolog élvezni ezt.
- Egyelőre számomra is kamatozó ez a kapcsolat, addig nem tervezem megszakítani. - Mert hát na, nem hiszem, hogy találnék még egy olyan jótét lélek banyát, mint Stacy. Bár van abban is valami, hogy lehet nem szakadnék meg abban, hogy keressek... Mondjuk úgy, hogy ha már van, akkor az tök jó. - Hát, én nem akarnék örökké élni, az örökké az olyan sok. Beérném szerintem 200-300 évvel, aztán lehet ráunnék. Nem lehet örökké új dolgokat tanulni. Nem bírnánk már felfogni a végére. - Én legalább is tuti nem. Ezért nem is irigykedem senkire, hanem örülök, hogy egy egyszerű kis nyomi mondi vagyok.

delaney & blake

it's nice to meet you

- Szerintem az egész világban nincs amúgy igazság. Mármint minden téren vannak és voltak és még bőven lesznek is előítélek, amelyek miatt valaki esetlegesen hátrányba kerülhet. - Ahogy lenézik az árnyvilág társadalomban a mondéneket úgy a mondének között is éppen elég megkülönböztetés van csak más faktorok alapján. Pedig a legtöbb ember igazán nem szolgált rá arra, hogy lenézzék valami külsőség alapján. Főleg, mert egyáltalán nem ez az, ami meghatározza, hogy ki mégis milyen emberként viselkedik a hétköznapokban.
- Aha, de a pozitív vajon eléggé pozitív ahhoz, hogy ellensúlyozza a rossz dolgokat, vagy talán egyáltalán nem érné meg a csöppnyi pozitívum miatt kiváltani a negatívat is? - Persze nem tudhatom, hogy neki mégis mit jelenthet számára a látás képessége, de nekem csak fájdalmat okoz az esetek többségében. Így pedig jobb, hogy nem látok át teljesen az álcákon. Talán kevesebb veszélyt is hozhatok a saját fejemre. Mert nem veszem észre feltétlenül, hogy mi is van a környezetemben.
- Most nem azért, de ezek alapján még te is a helyén lehetnél. Ha már te lettél a hivatalos kifutó fiú, aki mindent elintéz neki. - Elég elszomorító dolog, hogy ennyire nincs egy normális jelentkező, aki tényleg foglalkozik azokkal, akiket a szárnyai alá vesz. Az alapján, ahogy vele is bánik nem hiszem, hogy különösebben érdekelné a többi boszorkánymester sorsa a körzetében. De ezek alapján a legtöbb boszorkánymester békésen megvan ott, ahol van. Nincs is szükségük a segítségére egyiküknek sem. Mindegyik előbb gondoskodik magáról, minthogy segítséget kérjen tőle.
- Szerintem inkább a saját éveidben kellene számolnod, mintsem az övében. Meg amúgy is, ha neki az életed egy szempillantás, akkor bőven visszafizetted. De amúgy van valami vonzó abban, hogy valakinek ott a lehetőség arra, hogy örökké élhet. - El sem tudom képzelni, hogy mennyi tudást lehet annyi idő alatt magába szippantani. Mennyire könnyedén hozzászokhat a változáshoz az ember. Mindig is csábított az öröklét varázsa, de ugyanakkor nem tudom, hogy a veszteséggel is szembe tudnék nézni, amit az elmúlás hozhat magával.
- Hát én jól éreztem magam, szóval összefuthatunk máskor is, amúgy.. Ha éppen nincs is szükség arra, hogy bármi okból is találkozzunk még akkor is ütközhetnénk. - Jó érzés egy olyan mondénnel találkozni a szüleimen kívül, akinek szintén betekintése van a világba, amelyben élek. Szóval, ha már így is alakult ostoba lennék egy ilyen lehetséges barátságot veszni hagyni. - Én pedig a boszimesteredet bár kétlem, hogy érdekelni fogja. - Felnevetek. - Metróval jöttem és azt megköszönném. - Habár nem féltem semmilyen esetleges veszélyforrástól, de szívesen veszem a társaságát. Sosem tudhatjuk, hogy mégis mibe-kibe rohanunk bele a sötét utcákon.
 

Delaney & Blake

- Nincs jó megoldás. Pont úgy, ahogy igazság sem ebben a történetben - hümmögök, még én se tudok erre semmi vicceset benyögni. Meg úgy amúgy se voltam soha jó, ha konfliktusokról volt szó. Pedig valami megoldás nem ártana, ha létezne erre a problémára. Nekünk egyszerű halandóknak legalább is jó lenne!
- Na jó, de ez csak a negatív oldala. Van pozitív is! - Hiszen látni tök jó! Egy új világ, mondhatni egy új élet tárul fel az ember előtt, ha betekintést nyerhet az alvilág rejtelmeibe. Ez pedig azért nem semmi. Ezt neki is el kell ismernie.
- Lehet, de neked sem lenne jobb ötleted, nem? Nekem tuti nem. Inkább örülnék, hogy van valami, vagyis inkább valaki, aki magára vállalja a terhet - bólogatok magamnak, mint a kocsikban azok a kutyák a szélvédőn, vagy az anyósülés előtt a műszerfalra rögzítve. Ha mást nem, ezzel az illetékes is beletanulhat a posztjába. Jobb esetben előbb, mint később.
- Az a baj, hogy nem igazán tudom, mennyivel fizettem vissza. Mármint, az ő és az én szememben más értéke van az életnek. Én kb egy pislogással érek fel neki a magam, pozitív esetben 80 évével, ha arra gondolunk, hogy ő akár még további 500 év múlva is itt lehet... Aztán ki tudja már mióta él! - Ez egy komoly dilemma. Egymást pedig nemigen leltük még olyan hangulatban, hogy erről mindketten komolyan, és alapvetően még érdeklődést is mutatva tudnánk kommunikálni. Meg arról sem feledkezhetek meg, hogy nekem nincs hova visszamennem. A családom már nem emlékszik rám, így hiába dobbantanék Stacey-től, amíg pedig nem szűnik meg a veszély, addig nem is fog lekerülni róluk a bűbáj. Amit Stacey készített. Szóval ja, ciki.
- Jepp. Így azért szórakoztatóbb a munka, mint normál esetben szokott zajlani - felnevetek, csak halkan, csukott szájjal, éppen nem belefulladva a kajába, amit az előbb lenyeltem, ha már egy ilyen csaj ül előttem. Én még küzdök az utolsó falattal, híresen lassan evő típus vagyok. Mármint, a kaját jobb megízlelni, nem is értem, hogy képes valaki 2 perc alatt végezni a szendvicsével... - Mindenesetre, üdvözlöm a nagynénédet. Elkísérlek aaa... Metróval jöttél, busszal? Na mindegy, oda! - megtörülöm a számat a szalvétába, és elkezdem én is szürcsölgetni a maradék üdítőmet.

delaney & blake

it's nice to meet you

- Ez meg annyira béna már. Ugyanabban a világban élünk. Attól, hogy elméletben nem kellene tudni a létezésükről még nem jelenti azt, hogy teljesen tudatlannak és agyhalottnak kell lennünk. Tökre kiábrándító, de komolyan. - Oké megértem, hogy valamilyen szinten el kell szigetelni az árnyvilágot meg a mondéneket, de attól még nem kell lenézni azon mondéneket, akik tisztában vannak a világban húzódó határral. Teljesen kiábrándító, amikor így lenézik az embert. Persze nem is szállhatunk velük szemben sokféleképpen, de azért nem is kell rögtön leírni minket.
- Na látod, már ezért is hálás vagyok, hogy valamilyen oknál fogva bekrepált a látásom, vagy sosem működött. Nem kerülnék ilyen helyzetbe. - Bár a farkasokkal viszonylag jól kijövök, legalábbis azokkal, akiket ismerek. Vámpírokhoz még nem kifejezetten volt szerencsém, de szerintem azért velük is le tudnék pacsizni, ha nagyon muszáj. Tényleg.. Kellene valami bakancslistát vezetnem. Minden fajjal legalább egy találkozó. Bár a végére lehet eljutnék oda, hogy nem is élnék már és valami szellemként kísértenék, mert nem tudtam befejezni a bakancslistámat.
- Hát akkor szép dolog lehet. Beérik azzal, ami van, mert jobbat úgy sem kapnak? Elég lehangoló. - Nem tudom, hogy milyen hozzáállás ez, de általában egy főboszimesternek azért igen csak oda kell figyelnie a többi boszimesterre meg támogatni. Vagy még a végén kiderül, hogy az egész helyről eltűntek a boszimesterek és átmentek másik körzetekbe, ahol nagyobb biztonságban érzik magukat.
- Hát csak nem érzed úgy, hogy visszafizetted volna már neki az életed? Mármint eléggé úgy tűnik, hogy kidolgozod még a beled is azért, hogy ő neki jó legyen, miközben ő többnyire lógatja a lábát és azt csinál, amit éppen nagyon akar. - Én biztos nem tudnék így élni, mert ez már majdnem olyan lenne, mintha az életem véget ért volna egy démontámadással és tök véletlen a pokolra ráncigált, ahol rabszolgaként tart.
Közben a tányéromról sikeresen elpusztítottam a kaját így már csak az italomat szürcsöltem. - Szóval akkor igazából ez egy jó kör volt nekünk, rossz kör nekik, nem? - Gondolom arra számította, hogy majd megoldjuk csoda módon a problémájukat, vagy talán mindvégig ez volt a terv, hogy a két mondén gyerek lógjon már együtt a maga fajtájával is gyakrabban. Nem tudom, de az egyszer biztos, hogy jól laktam.  

Delaney & Blake

- Van benne valami, nem mindenki nézi jó szemmel, ahogy úgy mond "betörünk" a világukba. Sokszor megkaptam már, hogy semmi keresnivalóm itt. És azért volt is benne valami. Elvégre, egy nyamvadt kis mondén vagyok. Sokat nem is tehetnék ellenük. - Éppen csak nem nevetem el magamat, mindössze egy széles vigyorba folyton a kényszert. Tényleg szánalmas a helyzetünk ebben a világba, ha belegondolunk. Még az én eszement rózsaszínszemüveges világfelfogásommal is. Akkor meg már azért elég gáz. Tényleg.
- Benne van. Nekem efelől semmi kétségem. Leginkább a vámpírok, meg a vérfarkasok érzékenyek erre. Fúú, volt, hogy csak annyi állította meg őket, hogy épp túl sok tanú volt jelen - reflexből megtörlöm a homlokomat, mintha csak megint leizzadtam volna. Pedig nem, csak az tényleg elég necces volt. Azóta nem szívesen közösködöm azzal a két fajjal. Nagyon nem!
- Vagy nincs kire - rántom meg a vállamat. Tényleg fogalmam sincs. Annyit tudok, hogy az előtte lévő boszimestert is hamar leváltották. Lehet el van átkozva ez a poszt... - Én azt is el tudom képzelni, hogy nem volt másik jelentkező. Az előzőt is elég kérdéses körülmények között váltották le. Legalább is, ahogy én tudom. Az tuti, hogy új a pozícióban. - Aztán lehet hülyeséget beszéltek azok a pletykás kliensek. Bár állításuk szerint előtte egy férfi volt, ők maguk is hozzá jöttek, nem hallottak a váltásról.
- Mmm, az, hogy eladtam a lelkemet, kicsit erős. Max egy démonnak tudnám, a boszorkánymesternek max az életemet áldozom. Amit végül is neki köszönhetek. Különben belehaltam volna a démontámadásba... - Ismét a tarkómat piszkálgatom. Azt hiszem fel lehet jegyezni, mint rossz szokásomat nyomás alatt. - Egy éve nagyjából. Még nem is olyan régóta... - Aha! Szépítek, csak azt nem tudom, minek. Na jó, tényleg nem olyan sok az az egy év, de bőven elég minden történt benne vagy öt évre előre.

delaney & blake

it's nice to meet you

- Néha úgy érzem, hogy az, hogy tisztában vagyok a világ létezésével akaratlanul is egy céltáblát tesz a hátamra. Mármint még nem találkoztam démonokkal, de pusztán az, hogy mondének vagyunk már egy előny egy démon szemében, aztán ha tudunk is róla talán még jobban is élvezi, ha pontosan tudjuk, hogy mi is történik.. - Megannyi illúzió létezik, ami elmosni kívánja a valóságot, de végső soron nem rejtheti el. Mégis nem tudom és nem is akarom megtudni, hogy mihez kezdenénk egy démonnal. Szeretném azt hinni, hogy vagyok elég őrült és bátor ahhoz, hogy szembenézzek vele, de valószínűleg az agyam logikai része előbb kapcsolna futóüzemmódba, mint bármi őrültséget tehetnék. Mondjuk ahhoz nagyon, de nagyon meg kell ijednem.
- Nem tudom, azért valljuk be, hogy néhány mondén sem szereti, hogyha megbámulják, szóval soha nem lehet tudni, hogy ez a megütlek, mert nem tetszik, ahogy nézel gén benne van-e egy alvilágiban is. - Mondjuk, mivel kevés esetben látok át a mágián, ami elrejti őket a kíváncsi szemek elől, engem ez a veszély nem fenyeget. De amúgy is, ha átlátnék rajta, akkor úgy érezném, hogy betolakodok az intim szférájukba. Na, nem mintha ez sok esetben megállítana engem az is igaz.. De hát akkor is. Néha azért tisztelni kell egy kis minimális privát szférát. Máskor meg ajtóstul belerontani, de az egy teljesen más eset.
- Hát mindenesetre valamit nagyon jól csinálhat, ha még nem váltották le. Mert ezek alapján szerintem még azokkal se nagyon akar találkozni, akinek esetleg baja lenne és segítségre lenne szüksége. - Nem tudom, hogy valaki, aki képes félvállról venni a dolgokat, vagy egy mondént küldözgetni ide meg oda, az mennyire veheti komolyan a pozícióját. Bár nem az én dolgom beleszólni a politikájukba a boszorkánymestereknek és valószínűleg nem is érteném meg a mögöttes okaikat, szóval inkább csak befogom a számat.
- Szóval eladtad a lelked egy boszorkánymesternek, mert megmentette az életed és ezért minden apró kívánságát teljesíted? Mennyi ideje csinálod? - Nem tudom, hogy bírja, mert nekem, ha azt mondják, hogy takarítsam össze a szobámat, már akkor húzom a számat és semmi kedvem, mert a munka meg a suli mellett igazán örülök, hogyha egy picit lazíthatok, de néha már tényleg azt hiszem, hogy az úgy önmagában egy idegen fogalom a számomra.

Delaney & Blake

- Jepp, teljesen egyetértek veled. Akármilyen képességekre is tettünk szert a környezetünk hatására, még mindig nem vagyunk többek egyszerű embereknél - bólogatok nagy helyesen. Azt hiszem már elég rég volt, amikor ilyen nagy komolysággal beszéltem volna bármiről is. A szöszi aztán kihozza belőlem azt is, amit nem is tudtam, hogy megvan még bennem. Klafa! Kár, hogy ennyire nem vevő a természetfelettire. Szerintem tök jól mulatna ő is közöttük. Ő legalább tisztában van vele, hogy vannak bizonyos határok, amiket nem léphet át, mint mondén.
- Igaz, de azt, hogy te látsz, ők mindössze sejthetik. Ha jól megjátszod az értetlent, simán elkerülheted a bajt. Mármint, van valami egyezmény, ami a mondéneket védi, meg valami tudatlanság megőrzés, és ilyenek. Szóval ha játsszod a hülyét, simán megúszod. Én is így húztam ki kb egy évvel ezelőttig - megrántom a vállamat, mintha csak ez lenne a legtermészetesebb dolog. Mert nekem valahogy az is. Ha túlélésről van szó, akkor azért egész jó vagyok benne. Vagy csak nagyon szeretnek az égiek, és hagytak megmenekülni. Who knows?
- Mondasz valamit... Én is sokszor elgondolkoztam rajta, hogy pontosan miért is ő az, de úgy amúgy elég hatalmas erővel rendelkezik. Valamint, ritkán van itthon, olyan ügyeket is intéz, amikbe én nem látok bele. Meg hát nem sok fogalmam van erről a boszorkánymesterségről se nagyon. Nem is akartam sohasem nagyon beletúrni magamat. Nem is hagyná - felsóhajtok. Kissé zavarban vagyok, nem szívesen beszélek a kettőnk kapcsolatáról, mert én sem igazán értem, hogy mi közünk van egymáshoz. - Megmentett egy démontámadástól. Valamiért kipécézett magának egy démon és elkezdett zaklatni engem és a családomat. Valahogy meg lett állítva a démon, azt hiszem az árnyvadászok keze is benne volt, de végül is én Stacey-vel maradtam, segített nekem eltűnni a démon elől, ugyanis megölni nem sikerült. Azóta mellette tengetem mindennapjaimat. Nyírom a füvet, metszem a fákat, néha elugrok helyette ilyen helyekre... - Egyszerűen elhallgatok. Ez nem minden, beszélhetnék a medálról, hogy hogyan vette el a családom emlékeit, de nem kell mindent tudnia. Nem sok köze van hozzá, akármilyen jól elcseverészünk jelenleg, attól még idegenek vagyunk egymásnak, és lehet, hogy ha ma különvállnak útjaink, soha többé nem látom majd. Vagy az is lehet, hogy akár csak teljesen véletlenül belebotlik a démonba, és ha megtalál az emlékei között... Nem is tudom, hogy ez a medál egyáltalán véd-e ettől.

delaney & blake

it's nice to meet you

- Elég sok mindenre felkészített a családom, de magam sem tudom, hogy mit csinálnék, ha találkoznék egy démonnal. Mármint nagyon jól tudom. Valószínűleg sikítva rohannék, amilyen messze csak tudok, miközben próbálom elérni a nagynénémet, hogy kirántson onnan. Mármint bárki-bármit mond lehet, hogy konyítok minimális mágiához, de azért még egy mondén vagyok.. Nem egy harci fegyver, aki kész arra, hogy lecsapjon és támadjon. - Nem tudom, de az egyszer biztos, ha egy démonnal kereszteződne az utam, akkor nem biztos, hogy leállnék vele cseverészni. Persze az is lehet, hogy már volt hozzá szerencsém, hiszen a nagyobb, erősebb démonok könnyen álcázzak magukat és olyan hatalom van a kezükben, amit igazán meg sem érthetünk. De azért vagy egyfajta para szint, amit azért még én is kétszer átgondolnék. Jó, sok hülyeségbe ugrok fejest, kekeckedek néhány alvilágival, de azért egy démonnal mégis más. Mondjuk még lehet visszaszólnék egynek, de csak addig míg meg nem tapasztalnám a saját bőrömön az erejét. Na, akkor lenne ott ám spuri.
- Hát amúgy, ha átlátsz rajta az már önmagában felhívja magadra a figyelmet, nem? Mármint tudod a titkukat és ez néhányukat azért feszélyezi. Mert egy mondén vagy, szóval nem tudhatnál a világ létezéséről, de mégis tudsz és ez valamilyen úton-módon azért kikészíti az idegeiket. - Legalábbis pár esetben láttam már, hogy elég ingerültek tudnak lenni, vagy éppenséggel mindent megtesznek annak érdekében, hogy elrejtsék az igazságot. Pedig ott van. Tök nyíltan, de ha nem hát nem. Kivéve, ha nagyon-nagyon be akarom bizonyítani az igazam. Meg aztán néha már tényleg érdekel, hogy miféle hazugságokkal tudnak előállni.
- De akkor hogy lehet fő boszorkánymester? Mármint úgy tűnik, hogy élni sincs kedve és semmit nem csinál szívesen.. Mármint így tök taszító személyiség. Bár nem kellene ítélkeznem, hogy nem ismerem.. De miért is vagy te vele pontosan? - Én már azt sem szeretem, ha megkérdezésem nélkül szerveznek be dolgokat. De ez valami tök új dolog azért nekem is. Van kitartása a csávónak az biztos. Bár tényleg érdekelne, hogy milyen indok vezérli.
- Köszönjük! - Mosolygok kedvesen a felszolgálóra, miközben leteszi elénk az ételt.
- Hát az egyszer biztos, jó étvágyat neked is. - Elmosolyodom, majd neki is látok a kajának, hiszen időközben az illatok hatására teljesen megéheztem.

Delaney & Blake

Vigyorgok, ahogy a csajt hallgatom. Úgy néz ki, közel ugyanazt a véleményt osztjuk az árnyvadászokról. - Lehet, bár akkor tényleg elég beteg elmék. Én tuti, hogy inkább örülnék neki, hogy sikeresen távol maradtam egytől ebben a hónapban is! - Még szélesebb lesz a vigyorog, ahogy elképzelem magam közöttük és éppen azzal villogok, hogy ebben a hónapban egy démonnal sem találkoztam. Tiszta reális! Lehet, hogy ha legközelebb összefutok Temi-vel, akkor majd megkérdem tőle, hogy ez hogyan is működik. Ő elég normálisnak tűnt.
- Hát, ha csak ritkán, akkor talán nincs is gond. Biztos megerőltető lenne, ha előtted állna és nem tudnál átlátni rajta. - Asszem. Bár megint csak ötletem sincs, hogy miért vagy hogyan is van ez. Meg hát, nem is az én dolgom. Bár az tuti, hogy szívesen beleütném az orromat, de szerintem nem díjjazná a csaj. Általába nem szokták. Úgy nagyon senki sem. Mondjuk azt is meg kell hagyni, hogy ez is csak ritkán szokott érdekelni.
- Meglepődnél, hogy Stacey-nél ez mennyire jellemző. Szerintem, ha tehetné, sehova nem menne el, csak ahova éppen kedve tartja. Bár kb. most is azt csinálja. Én meg vagyok a futrinka - megrántom a vállamat. Mondhatjuk, hogy már hozzászoktam. Már amennyire ehhez hozá lehet szokni.
-Meghoztam a rendelésüket, jó étvágyat kívánok! - Az előbbi tündér csaj hozza ki a rendelést, először Delaney elé, majd pedig elém teszi le. Én részemről egy mosollyal és egy köszönömmel elintézem, és már nyúlok is az evőeszközökért.
- Jó étvágyat! Ha mást nem is, legalább ettünk egy jót. 

delaney & blake

it's nice to meet you

- Hát tudod nekik lehet az adrenalin a fizetség meg az, hogy felvághatnak egymás előtt, hogy ki nyírt ki már nagyobb démont. - Még nem kifejezetten volt szerencsém találkozni ténylegesen árnyvadászokkal, de a tény, hogy árnyvadász vér kering az ereimben valahogy kíváncsivá tett velük kapcsolatban. Persze soha nem mennék bele abba, hogy csatlakozzam hozzájuk az azért nekem meredek lenne. Épp elég izgalmas az életem így is nem még a soraik közé tartozzak. Magamtól is épp elég veszélybe keveredek bele ehhez senkinek a segítségére nincs szükségem főleg nem arra, hogy ez legyen a feladatom.
- Hát többé-kevésbé néha akaratlanul is belefutok egybe. Vagy éppen kiszolgálom őket a munkahelyemen, de úgy mélyebb viszonyt nem mondhatom, hogy sokkal ápolnék. - Persze menő lenne, ha több természetfeletti barátom lehetne, vagy ismerősöm, de ugyanakkor nem akarom a mondén szüleimet a háttérbe szorítani, vagy esetleg rossz érzést kelteni bennük, szóval azért igyekszem az életembe a normalitásnak is helyet szorítani. Meg aztán az, hogy ténylegesen az álcán nem látok át attól még néha összerakom a kirakós darabkáit és felismerem, hogy mi is áll velem szemben. Szükségem volt ezen jelek elsajátítására, ha már a látásom egy rakás szemétdomb.
- Mégsem lehetett olyan eget rengetően fontos, ha még csak meg sem jelent miatta. Nem mellesleg még reagálni sem képes. Mármint, ha tényleg fontos lenne, akkor legalább telefonon elérhető lenne, hogy meggyőződjön róla, hogy minden simán ment és megvan, amiért jöttél. - Nem tudom, miért de egyre inkább kezdem azt érezni, hogy ez az egész nem volt más, mint egy kegyetlen felültetés. Mégis nem vágom, hogy miért ment volna bele a nagynéném. Mármint egyáltalán nem értem az egész helyzetet. Oké, helyes srác, de most nem fogok az asztal alá folyni, hogy vele szemben ülhetek. A kaja megéri az tuti biztos, de nem így fogok összekaparni magamnak valakit. Ostoba titkos találkák, meg kegyetlen boszorkánymesterek kis bugyuta játéka.

Delaney & Blake

- És még csak nem is fizetnek nekik... - Éppen csak nem fogom a hasamat a nevetéstől. - Van bajuk! - felhorkantok, ahogy levegőt próbálok venni, de most komolyan! Ingyen dolgozni? Nincs az az isten! Stacey legalább eltart engem. Ez az egy legalább mellette szól. Na meg, hogy megmentett. Csakis ezért vagyok hajlandó segíteni neki, különben nyasgem. Az FBI-nak is csak azért dolgoztam, mert különben lecsuktak volna hackerkedésért...
Csak rávigyorgok a szöszire, ahogy kijelenti, alig várja a kaját. Hát még én! Reggelizni nem volt időm, ettől a nőszemélytől. Komolyan kéne neki vennem egy naptárat, amiben előre bejelölheti, mit kéne megcsinálni, de maximum 24 órával az adott nap előtt! Vajon létezik ilyen varázslat? Nem lenne rossz.
- Nos, ha így érzed... Mennyire érintkezel amúgy az alvilágiakkal? Mármint a nagynénéden, meg a párján kívül. - Én, akármilyen kellemetlen is a jelenlegi helyzetem miatta, szeretek látni. Mindig is unalmasnak tartottam a mondén létet, a szürke hétköznapok engem tuti kinyírnának... Mármint nem szó szerint, az inkább a démon lenne, ha a közelembe férkőzne. Tényleg, mostanában nem is láttam mozgolódni. Vajon mit csinálhat?
- Hmmm, vajon ennyire nem volt fontos a dolog? Pedig Stacey meg van veszve az olyan dolgokért, amikből pénzt lehet kihozni... - Közbe-közben csekkolok a telefonomat, hátha észreveszi, hogy kerestem. Akármilyen jó is csak úgy talizni egy szépséggel, azért az se lenne rossz, ha a meló is el lenne végezve. Én biztos nem jövök el megint helyette.

delaney & blake

it's nice to meet you

- Hát és nekik még csak nem is fizetnek. Maximum ugye eltartják őket. Meg aztán azt hiszem a többség még kifejezetten élvezi is, hogy életveszélyes helyzetbe kerülhet. - Persze jómagam is képes vagyok fejest ugrani veszélyes helyzetekbe, s méghozzá anélkül, hogy kétszer átgondolnám mit is csinálok. De ez vagyok én. Legtöbbször előbb cselekszem, mintsem végiggondolnám mire is készülök, vagy megpróbálnék más megoldást találni, mint a meggondolatlan cselekedet. Tudjam is én.. Megbeszélni. De mikor ért el valaki bármit is azzal, hogy a lelkére beszélt? Meg amúgy is.. A legtöbb esetben a cselekedet sokkal többet ér.
- Rendben.. Alig várom! - Annyira azért nem voltam éhes, sokkal inkább tudtam volna enni, de illatok amelyek a konyhából szűrődnek ki valahogy.. Feltüzelik a bennem lakozó éhséget és lassan elérek arra a szintre, hogy képes leszek az asztalt elkezdeni rágcsálni. Bár, ha már az italok érkeznek, akkor talán azzal kihúzom addig, hogy ne változzak szörnyeteggé a srác előtt.
- Hát megvoltam eddig is nélküle, meg aztán kényes voltam és ezért sem erőltették rám aztán így elmaradt. Megvagyok nélküle. - Jobb szerettem olyasmire fókuszálni, ami nem okozott nekem olyan migrént, hogy legszívesebben elástam volna magam egy kilométer mélységbe és soha többet elő nem jövök. Engem aztán senki ne keressen utána, mert annyira tudtam vergődni, hogy úgy éreztem belepusztulok. Néha elgondolkoztam azon, hogy van ennek valami oka, de már a gondolatba is belefájdult a fejem, így csak elengedtem az egészet.
- Megpróbálhatom felhívni. - A zsebemből előkotortam a telefont. Ahogy kicsöng az asztalon kezdek el dobolni a körmeimmel egészen addig, míg egy hangos sípolás nem érkezik a vonal túlsó feléről. - Hát azt hiszem, hogy magunkra vagyunk utalva. De, ha már egyikük sem jött el, meg nem elérhetőek, hogy mit kellene csinálnunk, akkor legalább mi jól lakunk, aztán ők meg elintézhetik egy másik alkalommal, amikor nekik is jó. - Elég fura dolog volt, hogy mindketten mást küldtek a helyükbe anélkül, hogy elárulták volna a lényeget. Talán tényleg számítottak arra, hogy legalább a másik megjelenik. Vagy esetleg mindvégig ez volt a tervük. Bár nem tudom mit akartak ezzel elérni.  

Delaney & Blake

Stacey biztos lehet benne, hogy ha haza érek, ezért még kapni fog! Bár azért valamelyest vigasztal, hogy nem csak én szívok egy boszorkánymester kezei alatt, még ha Delaney esetében ez egy kicsit családi ügy is. Ő még csak nem is panaszkodhat, hiszen a nagynénje kér tőle szívességet. Az meg milyen lenne már, ha a saját családodba rúgsz bele egyet azzal, hogy visszautasítod?
- Oké, ott a pont! Menők. De parák is. Biztos isten, hogy nem akarnék egy lenni közülök - látványosan megrázkódom, mintha csak a hideg futna végig rajtam. - Bőven elég nekem elviselni Stacey-t, nem hogy akkor még sok ezer másik alvilágit. Ha fizetnének se akarnám magam kb minden egyes nap életveszélyben találni... - sóhajtok fel. Arról inkább nem beszélek, hogy amúgy is ez lenne a szitu, ha levenném a talizmánomat, amit Stacey adott. Az viszont senkinek nem is lenne jó. Jobb is nem említeni, nem kéne, hogy rossz fülek meghallják.
- Váó! Nem semmi - füttyentek elismerően. Inkább nem firtatom ezt az örökbefogadós részt, annyira még én sem vagyok szószátyár, hogy ennyire belepofátlankodjak mások magánéletébe. A sebekről, amiket ezzel fel lehetne tépni, ne is beszéljünk. Bár érdekelne, kit ne érdekelne? Nincs is menőbb dolog, mint a nyomozás! - Mindjárt itt vagyok! - felpattanok és zsebrevágott kézzel sétálok a pulthoz, hogy leadjam a rendelésünket. Nem igazán értem, miért érzi kényelmetlenül magát. Bár tény, hogy nekem a látással nem is igen voltak soha problémáim. Született dolog, nincs mit tenni. Talán ő gyengeségnek fogná fel? - Készítik, a pite és a hamburger tovább fog tartani, de mindjárt hozzák az italokat - csusszanok vissza a helyemre és éppen csak sikerül elhelyezkednem, mire ő folytatja a mondanivalóját.
- Nem? Pedig nem olyan vészes. Egy kis gyakorlással hamar belejönnél. Bár ki vagyok én, hogy beleszóljak, tudom... - forgatom meg a szemeimet vigyorogva. Ismertem más mondénokat, akik szintén nehézségekkel küzdöttek, de sok gyakorlással ők is belejöttek. Legalább is a többjük. Delaney-nak meg még előnyös is lenne, ha menne, hiszen elég erősen benne van az alvilágban ő is.
- A te nagynénéd nem érhető el? Az biztos, hogy el fog tartani egy darabig, amíg Stacey válaszol - kérdem tőle, miközben már pötyögök is a banyámnak. Kíváncsi vagyok, hogy a munkaügyi üzenetekre válaszol-e...