Unott arccal kortyolok egyet a martinimből a kis irodában, melyet a magaménak tudhatok, miközben oda-vissza sétálgatott az üvegfal előtt, ahonnan én remekül ráláthatok az egész clubra, de kívülről úgy tűnik, mintha csak tükör lenne. Szeretek így sunyin, a háttérben meghúzódva figyelni mindenre, hiszen nagy felelősség egy ilyen clubot működtetni. Bármikor megtörténhet a baj, akár egy szempillantás alatt is. Elég hozzá egy újonc vámpír, egy megvadult vérfarkas vagy pár warlock, akik az erejüket akarják fitogtatni. Épp ezért van tíz vámpír kidobó a club területén, akik szemmel tartanak mindent és amint úgy látják, hogy kezd kialakulóban lenni valami balhé szerűség, már intézkednek is. És persze egyik sem újonc vámpír, aki bármikor neki ugorhat egy mondén torkának, mert az igen kellemetlen lenne. Szigorú kikötésem, hogy legalább 50 éve vámpírnak kell lennie annak, aki itt szeretne dolgozni, a kecsegtető fizetés pedig biztosítja, hogy tényleg érdekeljen egy ilyen munka idősebb vámpírokat is. Emellett a club mellett van egy szálló, amely otthont biztosít mindenkinek és, ha úgy alakulna, hogy később sikerül bezárni, mint napfelkelte, a két épület alatt kialakított folyosón át is haza tudnak menni. Körültekintőnek kell lennem, mind a vendégekkel, mind a dolgozókkal, hogy igazán remekül működhessen ez a hely. Másrészt pedig, én is élvezem egy picit, hogy én vagyok a főnök, én irányítok és én mondom meg a tutit. Ez valahogy beleivódott a jellememben még az emberei éveim alatt, mikor egy egész birtok nagyságos asszonya voltam. Az ajtó felől érkező kopogás hangja kizökkent gondolataimból. Egy egyszerű "szabad" kíséretében az iroda közepén álló hatalmas íróasztalhoz sétálok és leteszem a poharam, majd kíváncsian várom, ki az és mit akarhat tőlem. -Zavarhatlak Vic? Csak egy önéletrajzot hoztam. Egy fiatal vámpír lány szeretne a táncosaink közé beállni.- nyújtja át a papírt Jeremiah, amit érdeklődve veszek ki a kezéből és máris beleolvasok. -Itt van még?- pillantok rá kérdőn, majd újra az adatokat olvasgatom. Tényleg fiatalka, de tekintve, hogy a táncoslányokat őrzik a legjobban kidobóink, nem jelent problémát, ha még nem tapasztalt vámpírokról van szó. Senki sem férkőzhet hozzájuk túl közel, mert bár fehérneműben táncolgatnak a klub egy-egy pontján, ez mégsem az a hely, ahol pénzt kell dugdosni a bugyijukba vagy épp öltáncot vállalnának. Szimplán díszletként, hangulatjavításként vannak jelen. -Azt hiszem, még igen. Vendégként van itt. Azt mondta jó párszor volt már itt szórakozni, és nagyon tetszik neki a hely, ráadásul munkát keres.- pakolja a háta mögé kezeit és afféle testőri pózba vágja magát. Jeremiah se épp a legfiatalabb köztünk és elég tapasztalt a vámpírok között a maga 310 évével, ráadásul már nem most ismertem meg. Ezért is bízom meg benne annyira, hogy esetleges távollétemben ő vezeti helyettem a klubot. Már nem egyszer bizonyította, hogy megbízhatok benne. -Rendben. Keresd meg kérlek, és mondd meg neki, hogy holnap este jöjjön be hozzám. El szeretnék beszélgetni vele és persze meg is nézném, mennyire dekoratív.- teszem le a papírokat az asztalomra, majd megeresztek egy hálás mosolyt Jeremiah felé, aki biccent egyet és már el is indul kifelé, de amint észreveszi rajtam, hogy én is abba az irányba tartok, kitárja előttem az ajtót. Igazi úriember, ami azt hiszem, szintén a korának köszönhető. -Köszönöm.- mosolyodok el, majd megvárom, amíg bezárja az iroda ajtaját és vele együtt indulok el lefelé a VIP galériánk felé. A poharam kiürült és egyébként is, időnként szeretek tenni egy-egy sétát, hagy lássák, hogy én is létezek és nem csak egy legenda vagyok. Ráadásul sok izgalmas emberrel lehet így megismerkedni, vagy épp régi ismerőssel találkozni, mint például most is. A pult felé pillantva ugyanis egy ismerős arcot vélek felfedezni és ahogy közelebb érek, egyre biztosabb vagyok benne, hogy láttam már valahol. Nem most, nem tegnap... évekkel ezelőtt. -Selene?- sétálok közelebb, miközben érdeklődve figyelem az arcát, hiszen még én is tévedhetek, még akkor is, ha az arcmemóriám igen szuper. Minden esetre, ha ő az, ha nem, helyet foglalok a mellette üresen álló széken, az italom pedig már előttem is terem, mire mosolyogva biccentek a pultosunknak.
Kellemes zene, nem túl vakító fények, félhomály. Messziről látszik a Wild Rose belső kialakításán, hogy nem emberekre, hanem náluk sokkal érzékenyebb lényekre gondoltak, amikor megtervezték a helyet. Stílusos, kissé régimódi beütésű bár, hatalmas terekkel, amelyet könnyű lenne kihasználni. Ilyesmit kerestem már hetek óta, hogy helyet találjak a legújabb tavaszi kollekció bemutatójának. Persze lehetne mondani, hogy minek erőlködöm ilyesmivel, csak sminkekről van szó, amelyeket egy jobb youtube videó is el tud adni, ez azonban messze áll a valóságtól. Én szeretem, ha van hírverés, mert felveri az árakat, ráveszi az embereket, hogy vegyék meg a drágább szépészeti cikkeimet is. Arról pedig igazán nem érkezett még panasz, hogy nem váltotta be a termék az ígéretét, mert nagyon kritikus vagyok abban, mit írunk a címkére. Ha piszkálás nélkül nyolc órás tartást ígérek, akkor tízet simán túlélt laboratóriumi extrém körülmények, mint a szitáló eső, hó, negyven fokos meleg, vagy erős szél társaságában és csak kicsit kellett rajta tökéletesíteni. Egy gazdag és befolyásos nő, aki egész nap az irodájában ücsörög, és amilyenek az én fő célpontjaim, igazán nem kell, hogy aggódjon a tartósságért. Ezért én privát partyt akarok, hírességekkel, újságírókkal és bloggerekkel, akik végig nézhetik, kipróbálhatják az új színeket és összetételeket. És a hotelek már régen elcsépeltek, főleg az én eleve modern felfogásomhoz, sötét palettáimhoz és a goth marketingesemhez képest. Igazából a klubot is ő ajánlotta, azon az alapon, hogy elég darkos a hely, az már saját kutató munka eredménye, hogy tényleg egy vámpíré. Alvilági forródrót, mondhatni... A helyen meleg van, kellemes még a vékonyabb fehér ruhában is, amit eredetileg választottam. Nem éppen mai darab, kissé szokatlan az elöl rövid, hátul hosszabb szakás és a sok fekete szegély, de szépen kiemeli a bőröm hamvas, baracokos árnyalatát és a hajam is sokkal látványosabban vöröslik mellette. Még ugyan ez sem az az igazi lángoló sötét árnyalat, amit eredetileg birtokolok, de már közelít. Szeretek végig próbálni néhány formát és árnyalatot, amikor divatossá válnak és ez megtetszett. Messze nem olyan feltűnő, ha nem akarom, hogy az legyen. Még a sminkem is szolid, alig van rajtam, de kihangsúlyozza a vonásaimat és persze azok szabályos íveit. Makulátlan bőr, kék szemek, korall színű száj. Semmi kirívó. És nekem soha semmi bajom nem volt azzal, hogy önvédelemből a hatalom árnyékában húzodjam meg. Így mire előlépek, az ellenfeleim elveszítik az előnyüket. Mindegy, ez nem fontos, csak egy kósza gondolat, amit a VIP részlegbe belépéskor dobott ki az elmém. Ez a hely, ahova tényleg csak az alvilág tagjai juthatnak be, nekem például mondhatni flörtölnöm kell érte a biztonsági emberrel. Pontosabban megvillantani a nyelveket, de mivel nem szeretem csak úgy villogtatni, a szám szélén húzom végig, hogy jól látható legyen az alakja. Ide még álcázó varázslat sem kell, csak összezárt fogakkal mosolyogni... - Üdv, egy martinit kérek - mosolygok rá a bárpultosra, miközben az egyik olyan székre csusszanok fel, ahonnan szinte minden belátható. Többek között a feljárat és az alkalmazotti részleghez vezető ajtó is. Ugyan nem jelentkeztem be, vagy ilyesmi, de néhány dolgozónak az arcára van írva, hogy nem errefelé buliznak a boszorkány mesterek, nekem pedig volt valamikor egy kis hírem. Meg eleve, az ember nem tud leélni egy évezredet úgy, hogy ne váljon ismertté. Néha már-már sajnálom, hogy nem árultam el, már a második milleniumon is túljutottam. Mondjuk így sem gyakran akarnak velem összeveszni. És jobban kedvelem, ha mást zaklatnak a hosszú élet titkáért...
Kezdőlap
