descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Füves terület
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Seelie Queen
❖ Tündérkirálynõ

avatar
Keresem :
zephirine & moloch & lavender
Tartózkodási hely :
❀ playground aka faerieland ❀
foglalkozás :
❀ playing with people ❀
Karaktered arca :
❀ madelaine petsch
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


the queen  & the prince
will you be the one?

A legtöbb élőlény a saját igazát terjeszti, próbálja meg másokkal is elfogadtatni. Talán ránk is ez lenne a legigazabb úgy mondjuk el, ahogyan mi látjuk, mi érezzük át. Megannyi kibúvót látunk egyetlen egy mondat mögött. Könnyedén kimondok valamit közben a fejemben már ott ugrándozik a megoldás, hogy miképpen tudnék megszabadulni ettől a lehetetlen súlytól, ami lelkemet kívánja lehúzni magával és betartatni valamit, amely nem igazán kedves a szívemnek. Ugyanakkor őszinte szándék vezérel engem, hogy udvarainkat felvirágoztassuk, hogy az egyik legjobb korszakát ünnepelhesse a népünk. Ezt pedig egyedül nem érhetem el, s ezért is van szükségem őrá, aki bizonyos szempontokból roppantul lenyügöző teremtés és éles eszével biztosan tudom, hogy legalább annyira túl akar járni az enyémen, mint én az övén. Ezt a játékot azonban ketten űzik, folytonosan a tűzzel játszunk, mégsem érintjük meg igazából soha sem.
- Egy erős szövetséget remélek kettőnk között, amellyel egymás kiegészítve vezethetjük udvarainkat a legjobb hozzáértésünkkel. Mindkettőnknek megvannak a magunk előnyei, hátrányai bizonyos esetekben, de úgy gondolom a tudás megosztása a kettőnk közös érdeke. A két udvart egy erős, biztonságos szövetséggel kívánom összevonni, amellyel egy erős egységet mutatna a külvilág irányába. - Nem engedhetjük meg azt, hogy a külvilág számára csak két különálló birodalom legyünk. Egységként kell viselkednünk még akkor is, ha nem mindenben érthetünk egyet. Úgy gondolom elég sok mindent megéltünk már - én személy szerint talán túlságosan sokat is -, hogy képesek legyünk ész érvekkel belátásra bírni egymást és végül egy közös döntést hozva. Bár ki ne bánná, ha nagyobb mértékű lenne a saját szava, mint másé.
- Szépséges hercegem, nem akartalak téged sem olyan helyzetbe hozni, hogy úgy érzed alábecsüllek, hiszen erről szó sem lehet. - Soha nem tekinthetünk egyetlen ellenfelet, vagy szövetségest sem kis halnak. Mindig tudnunk kell, hogy mire számíthatunk, de ugyanakkor fel is kell készülnünk arra az eshetőségre is, ha a terveink kudarcba fulladnának és minden összeomlana körülöttünk, mint egy kártyavár.
- Ígérem neked, hogy a Király hatalmának megdöntése érdekében testvéreid közül senkivel nem szövetkezem, hogy birodalmadat semmilyen tevékenységgel nem fenyegetem, szabad teret adok annak irányításában, vezérlésében. - Egy ígéret, amely örökre kötelez, nehéz terhet helyezve a lelkemre. Mégis szavaim az egyetlen sajátos mentsváraim, amelyek olykor kiskapuval kecsegtetnek meghajlíthatóak, hogy járható utat terítsenek elém.
♥️ || here comes trouble || remélem tetszik.  
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


the Queen &  the Prince
My enemy's enemy is my friend
Sajnos. Valóban olyan sajnálatos volna a belátásuk hiánya, vagy a kérészéltű perceik sürgetéséből fakadó óvatlanságuk? Igazán szeretnénk őket megmenteni ettől a tudatlanságtól, mikor éppen, hogy oktalanságuk kínálja őket ezüsttálcán a számunkra? Révén annak, az ellentündérek legerősebbikének vére csörgedezik az ereimben, velem született a mondének iránt ellenszenvem és a kihasználásuk iránti igényem, de lássuk be, a Tündérkirálynő is éppen úgy fogyasztja a halandókat, mint a dombok alatti vidék sötétebbik oldala. A módszer lényegtelen, a végkifejlet ellenben ugyanaz, van indokunk hát keseregni balgaságuk felett? Nem hiszem, ezért egy elegáns, Őfelsége bölcsessége előtt tisztelgő főhajtásnál többel nem teszek hozzá a jelen találkozó fő motívumánál jóvalta érdektelenebb témához.
Persze ahhoz sem olyan egyszerű, mely szorosan összeölelkezik vele, a Tavaszudvar ékköve ugyanis rendkívül körültekintően válogatja a szavait. Könnyedén ferdíthet a hazugságra való képtelensége nélkül is, ellenben az alma, mit jóízűen rágcsál, s a gyümölcsök, mik elfogyasztásra várakoznak, egyedül nekem szolgálnak. Elfeketednek, mihelyst álnok ajkakhoz érnek, s bizony, ha a vörös szépség indítékai nem egészen tiszták az irányomban, rögvest jelezni fognak.
- Bocsájtsd meg nekem, amennyiben félreértelek, ám közösen kívánnál velem uralkodni? Nem vágyom egységes birodalomra, két, egymást jól kiegészítőre annál inkább - felelem, újfent a nyakamban pihenő kígyót simítva. - Úgy hiszem, a biztos vezetéshez s óváshoz biztos tudás is szükségeltetik. Nyáron sem hullik hó, amiképpen télen sem perzsel a nap az égen, érthető mód egyik sem ismeri a másikat kiváltképpen. Mi a véleményed erről, felségem?  - kíváncsiskodok tovább, hiszen minél több aspektusából vizsgálódom a szövetségünknek, annál nagyobb rálátást nyerhetek a Királynő valós elképzeléseire.
Tovább falatozva a magvakból, hűvös, ámde koránt sem ellenséges ábrázattal hallgatom Őfelsége szabadkozását, mely lássuk be, igen furcsán cseng az ajkairól. A nyelvünkön semmi sem születik véletlenségből, éppen ezért a kapkodó korrigálás még úgy sem jellemző a viselkedésünkre, nehéz hát másra gondolnom, minthogy mégsem vesz olyannyira komolyan, mint korábban hittem.
- Drága Királynő, igazán méltatlan hozzád a szabadkozás, nem kívántalak efféle helyzetbe hozni - felelem végül, újabb, leheletnyi főhajtással fejezve ki mímelt bánkódásomat. A továbbiak azonban kizökkentenek a lényegtelen közjáték vidékeiről, hátamat az ágy vaskos támlájának simítva mérem végig az előttem jóízűen falatozó szépség vonásait, ábrázatát. Újabb üres szavak, melyeket nem fojtogat az ígéret béklyója.
- Mint említettem, Felségem, ígéretre van szükségem, Tündérföldén hiszen annak van egyedül súlya. Ígéretre arra, ha a Király hatalmát közösen megdöntjük, nem akadályozod a trónra kerülésemet közvetve vagy közvetlenül, arra, hogy saját birodalmamat kedvem szerint irányíthatom, s uralkodásom hosszát is annak minősége, sem a belátásod dönti majd el. És amíg eljutunk idáig, hűségedet kívánom, amit természetest én is megadok neked. Ne fordulj más fivéremhez, szépséges Királynő, én sem megyek majd hozzájuk vagy Atyámhoz.
Meglehet, bőségesnek hathat követelésem, noha mindez a legkevesebb, amit egy ilyen ingatag szövetségben elvárhat bárki is. Hogy arcátlan volna? Herceg vagyok még, de előbb-utóbb a Királynőnek is meg kell tanulnia Királyként viseltetnie felém.

❖ Music: Silence Unbroken ❖ Words: 456
Seelie Queen
❖ Tündérkirálynõ

avatar
Keresem :
zephirine & moloch & lavender
Tartózkodási hely :
❀ playground aka faerieland ❀
foglalkozás :
❀ playing with people ❀
Karaktered arca :
❀ madelaine petsch
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


the queen  & the prince
will you be the one?

Az évszázadok során szüntelenül tanulunk. Az idő számunkra sokkal inkább a saját türelmünket határozza meg, mint kegyetlen gomolyfelhőként lebeg felettünk. Mondének mindig rohannak valahova, mindent rögtön akarnak és úgy gondolják, hogy meg is kapják egy csettintésre pusztán kérniük kell. Én már régen megtanultam, ha valamit meg akarunk szerezni sosem bízhatunk abban, hogy az első opció, ami talán a legkényelmesebb a számunkra sikeres lesz. Mindig kötelesek vagyunk felépíteni lehetőségeket magunk körül arra az esetre, ha esetlegesen terveink bukásra ítéltetnek. - Sajnos menthetetlenül ostobák. Mire valamit megtanulnak addigra az életútjuk véget ér. Tényleges tudás helyett pedig nem marad fenn utánuk, mint óva intés. - Soha ne tedd ezt, ne tedd azt. De egyikük sem tudja igazán mivel is kellene lenyűgözni egy tündért. Hogy talán egyszer maga a tündér legyen az, akit megtévesztenek. Persze vannak, voltak kivételek. Mindig saját kudarcomnak élem meg egy másik tündér ostobaságát. Jobbak vagyunk annál, hogy meghunyászkodjunk. Nem engedhetjük, hogy átjárjanak az eszünkön. Ha valami az alapoknál rothad nem tart sokáig, míg a legfelül elhelyezkedő is megérzi annak hatásait. A népemre támaszkodom. Irányítom őket, vezérlem őket a folyamatos győzelem, a dicsőség felé. Nélkülük azonban ugyanolyan elveszett lennék, mint ők nélkülem. Szükségünk van egymásra.
Veszélyes vizeken igyekszem könyörtelenül egyensúlyozni, ahogyan próbálom őt meggyőzni arról, hogy segítsen nekem visszanyerni udvarunk teljes egészét. Szükségünk van arra, hogy megakadályozzuk azt a káoszt, ami az apjának hatására készülődik. Már régen elvesztette a józan eszét és meggondolatlansága most kezd igazán fenyegetővé válni. A népünk érdekében én pedig bármire képes vagyok. Nem tudnék együtt élni azzal, hogy a népünket veszteség éri, mikor azt megakadályozhattam volna.
- A birodalmunk. Az udvarok felvirágoztatása, a tündérek védelme. Mi több kellene nekünk annál, hogy biztos kezekben vezethessük udvarainkat, hogy óvhassuk a népünket, ahogyan az tőlünk kitelik? - Évszázadok tapasztalatával rendelkezve már pontosan tudom, hogy melyik hajóba érdemes beleszállni és melyik az, ami idővel felborul és egyedül hagy a semmi közepén. Most sem jelentenem ki, hogy nem egy veszélyes utazásra vállalkoztam, de a cél, ami szemeim előtt lebeg nagyobb, s több mint a veszteség, ami érhet bukásom esetén is.
- Drága hercegem, koránt sem megbántani kívántalak kijelentésem sokkal inkább elismerésemet akartam kifejezni, bölcsességed és tudásoddal szemben. Mindig üdítő olyan éles elmével társalogni, mint jó magad. - Nem szokásom lebecsülni senkit sem, felülértékelni még kevésbé, de sosem tudhatjuk, hogy kiben mi rejtőzik. Olykor évszázadok tudását cserélik el őrültre és szemfényvesztésre. Míg fiatalként szemüket, elméjüket élesítve figyelik a környezet minden egyes rezdülését.
Kezemben továbbra is az almával játszadozom, majd végül beleharapok dús, édes leve pedig minden ízlelőbimbómat cirógatja. - Köszönöm kedvesem. - Azzal egy apró fürt szőlőt is a kezeim közé veszek. - Tudom jól, hogy még rengeteg dologban kell megegyeznünk és a szelek szárnyán táncoló szavaink nem elegendőek a szövetségünk megkötéséhez. - Én sem venném szívesen, ha a győzelem kapujában meggondolná magát és nem segítene. Türelmes vagyok, de a szeszélyességet ilyen esetekben nem szívlelem. - Esetleg lennének még vágyaid a jövőre, szövetségünkre való tekintettel?
♥️ || here comes trouble || remélem tetszik.  
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


the Queen &  the Prince
My enemy's enemy is my friend
Az ajkaim között imént elvesző citromszelet nem siet le rögtön a torkom mélységeibe, ellenben ráérősen fedezi fel szám völgyeit és lankáit, nyelvemen kellemes bizsergést hagyva maga után minden látogatásánál. A citrusféle kényelmén és végtelen idején osztozkodva hallgatom a Királynő reflektálását korábbi, pusztán udvariasságból fogant gondolatmenetemre, noha tény s való, édesgető igazság az is, ami az ő csilingelő hangján kel életre a helyiség csendjében.
- Ha megbocsájtod, Felség, egyre duzzadó tapasztalataik ellenére változatlan szeretnek megfeledkezni erényeinkről - felelem, miután lenyeltem a gyümölcsöt. Mélykéken derengő íriszeim a rémségek erdejének ragadozóit idézve villannak a tavasz karcsú teremtésére, míg szám vonalán hűvös mosoly ver éket. - De ez így is van rendjén, elvégre hiába tudásuk és elővigyázatosságuk, ha elméjük képtelen felfedezni mindazon rejtekhelyet, mi kétségtelenül igaz szavaink között bujdosik - billentem oldalra a fejemet, ezúttal az ágyamról alákúszó, termetes kígyón zongoráztatva végig karcsú, hosszúkás ujjaimat. Lilás fekete pikkelyei sikamlósan gördülnek alá érintéseimnek, miként szemérmetlenül az ölembe egyengeti magát, hogy aztán onnét a karomon felkapaszkodva, a nyakamban lelje meg ideiglenes nyughelyét. Sűrű sziszegése elégedettségről, mégis némi nyughatatlanságról biztosít.
- Nem, valóban nem lenne egyszerű - ez is egy igazság, révén, a trónhoz vezető út számos csapdával és nehézséggel szegélyezett, ám nem olyanformán, mint azt a Tündérkirálynő gondolja. Atyám és az én érdekeim egyre távolabb lavíroznak egymástól, olyan csapásra fordult ugyanis, mely nem csupán a tavasz udvarát, hanem egész Tündérföldét is veszélyezteti. Ennek ellenére nincsen indíttatásom arra, felfedjem valódi, számító természetemet Őfelsége előtt, higgye csak, Apám árulásában gyermekded érzelmeim gátolnának leginkább, s hogy kezeim között valóban nem lapul több mint a tehetetlen üresség. - Miféle juss volna a miénk, drága Királynő? - kérdezem ártalmatlanságot mímelendő, miközben hátrahagyva kígyóm bőrének lapogatását, a balzsamuborka, gránátalmáéhoz hasonló, keserű magvaiból csippentek fel néhányat. Éppen az utolsó falatka gördül az ajkaim mögé, mikor a világban megélt korom kerül méltatásra. Tekintetem rezzenéstelen emelkedik az előttem csiripelő, veszélyes madárkára, kinek igaz szavaiban koránt sem bízok. S tán ez volt a legártalmatlanabb megjegyzése mindezidáig, sötétlő lelkembe tüskét vert a közöttünk húzódó különbség ilyen módon történő kiélezése.
- Ha van hely, ahol nem számít az idő, az Tündérfölde, s ha van faj, kin nem fog semmiféle kor, azok mi vagyunk, Felségem. Ne hagyd becsapni magad a sokat megéltek bölcsességének illúziójával, vagy éppen a fiatalság naivitásával - ejtem meg újabb, jóhiszeműségként tálalt tanácsomat, ami bár ellenem dolgozik, mégis elégedettséget hozott a szívemre. Hagyván leülepedni szavaimat, megemelem az egyik erdei gyümölcsökkel telerakott tálat, majd a Királynő felé emelem.
- Kérlek, végy belőle kóstolót, az ősz gyümölcsei hiszem, az Ellenudvarban a legízesebbek - mosolyodok el leheletnyire, azonban, ha nem kívánja a lédús terméseket, úgy nem erőltetem; visszahelyezem az asztalra, s hallgatom tovább körültekintő szavait. Válaszomat nem kapkodom el, végiggörgetem elmetekervényeim között a mondatok buktatóit, gyengeségeit, mindazt, mi végső döntésemben a bukásommal lenne egyenlő.
- Bizalmad megtisztelő, jó kívánságod és érzéseid szintén örvendeztetnek… Ám remélem megérted, pusztán egymásnak rebegett ígéreteink szolgálhatnak biztos alapként a szövetségünkhöz - pillantok rá várakozón, s noha lehet, megsértem következetességemmel, a jó akarás sosem volt erényem, ellenben a megfontoltság és a körültekintés annál inkább.

❖ Music: Silence Unbroken ❖ Words: 499
Seelie Queen
❖ Tündérkirálynõ

avatar
Keresem :
zephirine & moloch & lavender
Tartózkodási hely :
❀ playground aka faerieland ❀
foglalkozás :
❀ playing with people ❀
Karaktered arca :
❀ madelaine petsch
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


the queen  & the prince
will you be the one?

Udvaraink közötti béke olyan vékony és törékeny, mint az otthonát maga mögött hagyó száraz falevél, egy késő őszi napon. Nem bízhatunk örökké abban, hogy minden a maga medrében sodródik a helyes irány felé. Cselekednünk kell. Azonban vágyálmomhoz, hogy egyesítsük az udvart a saját uralmam felett szükségem van egy bábúra, aki segít mindebben közrejárni. Tudom jól, hogy nem választhatok olyat, aki kevesebb annál, amit én magam is képviselek. Hiszen ostoba észjárással soha nem lennék előrébb. Nekem szükségem volt az egyik fiára, akinek leleményessége majdnem hasonló szinten áll, mint jómagamé. Nem bízhatok egy fontos szerepet ügyetlen kezekre, hiszen akkor minden tervem romba dőlhetne és várhatnám a lavinát, ami nagyobb pusztítást okozna, mint amit a Morgenstern fiú kíván a világgal.
Jól tudtam, hogy nem szabad őt még elítélnem. Szövetségesként több hasznom lehet belőle, mintsem ha ellenségemmé fogadnám. Kettőnk kapcsolatának rétegeibe pedig felesleges belemásznunk, hiszen az csak ránk tartózik. Bár való igaz, hogy nem gondoltam volna, hogy valaha is találok egy árnyvadászt, aki nem táncol szüntelenül az idegeimen. Még ennyi idő után is meg tud lepni valami, s ez igazán üdítő hatással van rám.
- Szavaink voltak mindig is a legerősebb fegyverünk, míg azt hitték, hogy ebben rejlik a gyengeségünk még csak nem is sejtették, hogy a saját gyengeségüket ítélik, miénknek. - Megannyi alkalommal tettek már fel kérdéseket számomra, amit könnyedén megkerülhettem, de voltak ígéretek is, amelyeket nehezebb volt megkerülni, azonban én ebben is inkább csak a kihívást láttam. Semmi nem volt ingyen, de mégis mindig tudtam, hogy szerezzem meg, amit akartam. Tudtam hogyan, mikor és legfőképpen miképpen kell elültetni a bogarat valakinek a fülében ahhoz, hogy cselekvésre késztessem, s aztán mossam a kezeimet, ha nem terveim szerint alakultak. Mindig van egy rögösebb út, amelyre még senki nem léphetett rá, mely elvezethet minket a győzelem kapujához. Évszázadokon keresztül űztem ezt a játékot, de valahogy mindig nagyobbra kívántam tenni a tétet, hiszen az élet igazán habzsolva jó. Csak egy van belőle.
- Megértem aggodalmad, hiszen koránt sem lenne egyszerű elhatározás apád ellen fordulni, miközben kezeid között nincs más, mint a puszta levegő. De ne aggódj hercegem, mindenki elnyeri a maga jussát a végén. - Jól tudom, hogy mit is vár tőlem, mégsem az a tervem, hogy egy újabb férfi kezére bízzam udvarunk ellentétét, hiszen a mostani probléma forrása is egy férfi, aki semmibe vesz minden határt, s lassan már arra a pontra jut, hogy a saját fajunk fennmaradását veszélyezteti meggondolatlan döntéseivel.
- Igazán érett meglátással rendelkezel, fiatal korod ellenére. - Az én koromhoz képest, mondhatni Ő csak egy gyermek mégis a színes elméje az, amiért tudtam, hogy Ő az, akit be kell hálóznom. Azzal is tisztában voltam, hogy koránt sem lesz egyszerű mindent úgy rendezni, hogy közben az irányítás koránt se csúszhasson ki kezeim közül. - Bízom a döntéseidben, a megfontolt gondolkodásmódodban, hiszen ezt most is kiválóan tanúsítod. Nem érzem úgy, hogy bárkinek is árnyékként kellene figyelnie minden léptedet és döntésedet. Vezesse saját bölcsességed az uralkodásod. - Szavaim megfontoltak, kimértek. Habár minden lépésébe nem is szándékozom belekontárkodni fontosabb dolgokban azonban nem engedhetem, hogy fiatalságára hivatkozva ostoba döntés mellett tegye le a voksát.
♥️ || here comes trouble || remélem tetszik.  
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


the Queen &  the Prince
My enemy's enemy is my friend
Közömbös dicséretére moderált mosoly kúszik fagytól dermedt, kimért vonásaimra, mialatt finoman előrebiccentem fejemet köszönetem jeléül. Hagyom, hogy a Királynő válasszék elsőként ülőhelyet, pusztán a maga kényelembe helyezése után telepszem én is az egyik ülőpárnára a népünk méltán híres igényességével megterített asztal körött. Nem kapkodta el a látogatását a tavaszudvar ékköve, azonban nem is számítottam volna egyébre. Számára a legnagyobb súlyú kérdések és döntések sem csorbíthatnak a precízen megkomponált színjátékán, mindennek olyanná kell lennie, amiképpen ő azt megálmodta; hiába húzta vélhetően szívét a kíváncsiság és türelmetlenség, nemes eleganciáját előrántván vett erőt magán, hogy néhány napot csak azért is megvárakoztasson. Magam sem járhattam volna el példásabban. Mi jobban érdekel, vajh okoztam számára álmatlan éjszakákat az övéhez hasonlatos, kínzó körültekintésemmel, mellyel legutóbbi találkozásunk alkalmával örvendeztettem? Egyszer minden igazságra fény derül.
- Népünk messze híres ékes pengéiről, kitűnően hajlított íjairól, melyeket még angyalvérű szomszédjaink is megirigyelnek, legnagyobb fegyverünk, erősségünk mégis a szavainkban rejtezik. Nem sértenélek meg kevesebbel, mint a velünk született tehetségünkkel - felelem ráérős nyugalommal, figyelve, miként játszadozik a kecses ujjainak rabjává szegődött almával. Jómagam egy meghámozott citromszeletet pihentetek meg a nyelvemen, amit aztán ajkaim rejtelmei mögé zárok.
A Királynő a legutóbbi látogatásához idomulva ezúttal sem kertel túlzóan sokat a lényeggel kapcsolatban, kedvemet leltem abban mindig is, ha nem fárasztottak türelmem határainak kipuhatolásával. Ennek ellenére egy ilyen ingatag lábakon lavírozó, az árulás ködjében derengő, mégis a változás szelén lovagló kérdéskörben megfontoltságot szükséges tanúsítanom. Nem teszek kockára többet ugyanis, mint az életemet, s az udvaraink közt nyugvó, leheletvékony mezsgyén egyensúlyozó békét.
- A döntésem jól tudod, bizonyos ígéretektől függ. Azoknak fényében mindenesetre hajlok a mi titkos szövetségünkre, az Ellenudvarban tett legutóbbi látogatásom ugyanis aggasztó hírekkel kísért el idáig, a mondénvilágba - felelem hűvös békességgel, nem mutatva jelét annak ábrázatomon, valóban sürgetne minket azon fogalom vaskereke, amelynek létezéséről mi, tündérek, szeretünk megfeledkezni, vagy igen csak rugalmasan ítélkezni.
Pillantásom hol az asztalka terítékén, hol pedig a Tündérkirálynő ragyogó küllemén kalandoz szavaim közben. - Jól tudod, tisztelem a hatalmadat, bölcsességeddel kapcsolatban nem ferdítettem a legutóbb, valóban elkélne Felséged ép látásmódja az udvarunkba. Azonban a segítségeddel vagy anélkül, ha trónra kerülök, nem fogok megelégedni a véglegességgel, melyet Felséged vagy akárki más felügyelne. Nem kérek többet, mint legutóbb; uralkodásomat szabályozzák a szélben sodródó tollak, angyalok szőtte fonalak. Amennyiben kezességet tudsz ezért vállalni, úgy segítek Atyám tévképzeteit megtörni, s közös erővel megacélozni udvarainkat az évszázados harmónia jegyében. Mit felelsz hát, Felségem? - mosolyodok el leheletfinoman, jól tudva, nem szívesen fogja levágni a gondolatban már csuklóimra erősített gúzst, mi a két udvar feletti rálátását és befolyását jelképezné. Reményem, valóban annyira el kívánja kerülni a háborút s valamelyikünk népének pusztulását, mint jómagam, máskülönben nem sok jót remélhetnek a dombon túl nyugvó vidékeink.

❖ Music: Silence Unbroken ❖ Words: 440
Seelie Queen
❖ Tündérkirálynõ

avatar
Keresem :
zephirine & moloch & lavender
Tartózkodási hely :
❀ playground aka faerieland ❀
foglalkozás :
❀ playing with people ❀
Karaktered arca :
❀ madelaine petsch
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


the queen  & the prince
will you be the one?

Míg a mondén világ a saját háborúit kívánja megvívni a maga politikai harcaival, amelyek többnyire egyszerűen csak gyönyörű városokat tipornak össze. Mindig a támadás a megfelelő válasz, sosem megfontoltságból cselekszenek. Mintha saját maguk fő ellenségei akarnának lenni. Szinte már unalmas látni a történelemben a megismétlődő elemeket. Hogy nem mindig ugyanolyan, de annyira nem is más. Megvan a maga mintája, ami ellen senki nem tehet semmit. Akaratlanul is megvalósul. (..)
De nem csak a mondének között egyre erősebb a viszály. Az árnyvilágban is összedőlni látszik, ahogyan kis híján a fajunk kiirtása is megvalósult egy eltorzult elmének köszönhetően. Megvoltak a maga helyes meglátásai, miszerint képes volt kiszűrni megannyi hibát a rendszerben, de nem éppen a legjobb eszközökkel igyekezett javítani rajtuk. A világ sosem fekete és fehér. Nem dönthető el egyszerűen, hogy mégis melyik irányba is kell tartanunk. Már épp elég ideje tudom jól, hogy minden lépésnek megvan a maga vonzata. Ezért is lépek óvatosan mindig előre, szinte várva arra, hogy összedőljön körülöttem minden. Azonban néha jobb először várakozni, mielőtt lépésre szánnánk el magunkat. Mindig meg kell fontolni a lehetőségeket, azokból történő elágazó, kis következményeket. Melyikkel tudok mit kezdeni? Vajon, melyik az, amellyel ténylegesen elérhetem a célomat? Megannyi kérdés, ami minden másodpercben ott lüktet a fejemben.. Mégis ez az, ami hozzásegít engem a helyes lépésekhez, a győzelemhez. Hiszen nélkülem talán a népem is elveszett volna. (..)
A tervemhez szükségem van a hercegre. Válaszát már szinte tűkön ülve vártam, mégsem akartam teljesen türelmetlennek tűnni, vagy lelkesnek. Azzal még túl nagy hatalmat ajándékoznék neki. Nem sejtheti, hogy mekkora szerepe van a terveimben, vagy éppenséggel milyen hosszú távra tervezek vele. Hiszen a jövő kifürkészhetetlen. Még én magam sem tudhatom, hogy mit hoz majd magával. Sejteni, sejthetem.. Következtethetek, de ez nem azt jelenti, hogy tiszta képem lenne a jövőbe. Viszont, ha így lenne, akkor már teljesen más körülmények között élnénk.
Éppen elég idő telt el, hogy ne tűnjek túlbuzgónak, mielőtt útnak indultam volna. A válasza lehet nemleges is, avagy az, hogy beszélni kíván velem talán nem is ahhoz kapcsolható, amiről beszélgettünk. Talán az egész csak egy illúzió. Mégis szerettem volna ezt a beszélgetést kettesben lefolytatni. Minél kevesebben szereznek tudomást a terveimről és annak körülményeiről annál jobb. Nehéz valamit hét lakat alatt őrizni, ha a hazugság nem kenyerünk.
- Továbbra is remekül bánsz a szavakkal, hercegem. - Lágy mosoly kúszott az arcomra, már csak az udvariasság is így kívánta. Ha őszinte szövetséget kívánok létrehozni kettőnk között, akkor vannak aprócska kis íratlan szabályok, amiket be kell tartanunk. Mindketten csak egymásra számíthatunk azonban pontosan ezért is tudjuk mi ketten egymást a leginkább hátba szúrni. Ezt pedig jobb szeretném elkerülni.
- Igazán megtisztelő és kedves tőled, hogy gondoltál reám. - Helyet is foglalok a kis terülj, terülj asztalkám mellett és a kezembe veszek egy almát, amivel inkább játszadozom, mintsem elfogyasztom. - Sikerült döntésre jutnod az ajánlatommal kapcsolatban?
♥️ || here comes trouble || ígérem jobb lesz  
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


the Queen &  the Prince
My enemy's enemy is my friend
Ujjaimmal az untatottság érzetével ölelkezve pöccintem meg a sátram függönyeit díszítő, fekete s éjkék színben pompázó eleven lepkék egyikét, mialatt másik kezemmel a balomon fekvő, termetes kígyóm fejét cirógatom. A fajtánkat tekintve kínosan hosszú ideje tengődök a mondénvilágban, hol eme illúzióval rejtett sátor berkein belül, hol éppen az utcákat járva a legfrissebb információk után fülelve. Régóta felhagytunk már a lovagjaimmal az eredeti feladatunkkal, a tágas univerzum ezen parányi szegmense ugyanis kapkodó változásokba bocsátkozott. Elébb a nephilimek zúgolódásai, aztán a szóbeszéd Az angyal megidézéséről, s a számomra eddig jelentéktelennek vélt félvérű sakkfigurák számtalan ostobaságáról, melyekkel egyre közelebb lépdeltek a Sötétség megidézéséhez. Az Ellenudvar elszigeteltsége megkövetelné tőlem a közömbösséget, de míg atyám a sötét mágia rejtelmeit firtatja odahaza, engem jobban aggaszt a közelgő háború előszele. Nem azért persze, mert olyannyira szívemen viselném a halandó világ sorsát, ám az udvarunk leendő királyaként igen is ráhatással óhajtok lenni a történések alakulására. Ehhez pedig a Tavaszudvar ékköve az én kulcsom.
Néhány mondénnapja üzentettem a Királynőre bízott kígyóval, hogy látni kívánom, s bár jól tudom, az elé járulásom imponálóbb lenne hiú lelkének, az Ellenkirály óvakodó tekintete alatt nem kockáztathattam meg egy utat az örök nyár birodalmába. Itt, a város eldugott szegletébe nem ér el Atyám keze, s ennek így is kell maradnia.
A sátor lehelet vékony függönyei megadóan kezdenek táncba a kintről befúvó, jeges szélnek hála, az itt-ott a textíliákon telepedő, zöldeskéken világító férgek védekezően húzódnak össze, gyérítve a félhomályt, mely eddig a helyiségben uralkodott. Bútoraimon szerencsére akad még néhány ékes kristály, melyek fénnyel szolgálhatnak, így mikor a következő libbenésnél a Királynő alakja sejlik fel, nem tévesztem össze még véletlenül sem az egyik balga lovagommal. Nem, őket messzire küldtem, hogy kettőnk titkos tanácskozását ne zavarhassa meg semmi.
- Drága Királynő! Ragyogásod még a téli fagyot is megolvasztja - fakadok a szemeimet messze kerülő, kimért mosolyra, amiként pillantást nyerhetek a vörös üstökre, s amiközben felkelek eddigi ülőhelyemről. A középütt megterített, édes gyümölcsökkel és zöldségekkel megrakott asztalt nemes légiességgel kerülöm ki, csupasz talpaim alatt finoman ropog a behullott hó. Jobbom még mindig nem funkcionál úgy, ahogyan elvárható volna - Ealdun fivérem nyila és árulása olybá tűnik, dicsvesztett halálán felül is kitart -, ettől függetlenül hívogatóan kitárom oldalvást a szoba belseje felé.
- Kérlek, kerülj beljebb! Kedved szerint foglalj helyet, s egyél, amit megkívánsz. A kedvedért hozattam gyümölcsöket is - nem célom a szívébe lopni magamat, azonban azzal sem sérteném meg, hogy a magam ízlésével kínzom vendégeskedése alatt. Márpedig a facsart citromlé és a zöldségek nem feltétlen a Tündérkirálynő vidám kifinomultságához idomuló étkek s italok.

❖ Notes: Remélem megfelel <3 ❖ Music: Seven Devils ❖ Words: 416
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Jake &  the Prince
You're welcome to stay in my bed of thorns

Bosszankodó sóhajjal fejtem le jobb vállamról a bőrömet némi áttetszéssel fedő, fekete ing lezser anyagát, hogy az alatta megbúvó kötést is hasonló sorsra ítélhessem. Igaz, a korábbi kenőcstől és alvadt vértől szennyezett gézt a felső ujjával ellentétben nem hagyom hanyagul lógni a felkaromon, hanem az előre kikészített fémtálkába ejtem. Éppen, hogy elkezdeném egy langyos vízbe mártott ronggyal kitisztítani az egyik fivérem jó szándékából fogant sérülésemet, amikor a park dúsan zöldellő füves, és az ősz fakó színeibe öltözött fás részeiben rejtező sátram ajtaján az újonnan kinevezett kísérőm lép be.
- Megérkezett, hercegem - jelenti ki szűkszavúan, amely jellemvonását egészen becsülöm benne. Mióta a szökevényünk felszabdalta a legjobb katonámat, azóta valahogy nem fűlik a fogam a kedélyességtől csöpögő, társas interakciókra a szolgálóimmal, ezzel a kimondott egyeddel pedig végképp nem.
- Akkor nem értem, mit keresel még itt - vetem oda neki a kelleténél ellenségesebb hangnemben, amely temérdeknyi indokra vezethető vissza. Kezdve a tompa, mégis kellemetlen fájdalmakkal a vállamban s test szerte egyaránt, a ténnyel, hogy ilyen kiszolgáltatottá váltam egy ostoba nyíl apropóján, egészen addig, hogy az újdonsült lovag jelenléte egyedül Atyám jóindulatának köszönhető, meg a nagyvonalú fenyegetéseinek a feladatom sikerre vételét ösztönzendő. Nem lepne meg, ha minden rezdülésemet közvetlenül az Ellenkirálynak lenne szükséges jelentenie, amennyiben hagynék neki időt effajta sajnálatos, az árulást súroló ténykedésekre. Egyáltalán nem tetszik, hogy bárki, akár még a Király is megkérdőjelezi a rátermettségemet az ügy megoldására. - Tapsoljak is? - vonom meg a szemöldökömet, mikor még mindig az eleven, fekete és éjkék pillangókkal díszített függönyök között ácsorog tétlenül, eltűnődötten bámulva az ágyamon tekergőző, termetes kígyót. Belátom, kétségtelenül a szemet vonzó teremtés a maga sötét, többnyire lilás színeivel, illetve a nem elhanyagolható méretével, mindenesetre nem azért hoztam magammal, hogy a kötelességét hanyagolandó álmélkodjon rajta a lovag. Erre a kérdésem után maga is rádöbben, és már útnak is ered a drága árnyvadászom kísérőjének ajánlani magát.
Jómagam a sérülésem ellátásával bíbelődök addig is, kitisztítom a roncsolt szövetet - mi a nyíl minden finomkodást mellőző kirántásával vált ilyen egyenetlenné -, majd a gyógyítóim kevergette kenőccsel kenem be újfent a területet. A fivérem sok ponton hibázott az ellenem kitervelt merénylete során, de a mérget, azt kétség kívül körültekintően választotta meg. Nehezen ürül, és ha nem nyomom el a hatásait időről időre, úgy egy-két napon belül biztosan végezne velem; éppen olyan vehemensen marcangolná szét a bensőmet, mintha frissen jutott volna a véráramomba.
Miután végzek, megmosom a kezeimet, a feleslegessé vált eszközöket pedig az illúzióval elrejtett, ideiglenes lakhelyem egy kevésbé szembetűnő pontjába száműzöm, amíg valamelyik semmirekellő nem gondoskodik az eltüntetésükről. Merthogy igen csak kiábrándító lenne az alacsony, mindenféle ételekkel, gyümölcsökkel és zöldségekkel roskadásig megpakolt asztal közelében tudni őket, egyébként is úgy kívánom, hogy Jacob fogadására minden tökéletessé legyen.
Szórakozott mosolyt csal az ábrázatomra a vadász gondolata, amit igyekszem a gyógyszernek tulajdonítani, ugyanis mellékhatásaként gyakorta tapasztalok bódulatot, felszabadult hangulatot. Nem kizárt, hogy varázsgomba is szerepel az összetevők között, ám nem vagyok gyógyító, hogy mindezt megállapíthassam. Feladva tehát a kenőcs elméleti szinten történő boncolgatását, unalmam s türelmetlenségem elűzéseként lassan körbesétálom a szobámat, meg-megérintgetve a sötétszürke fából faragott bútoraimat, a több helyen is kékeszölden fénylő férgekkel ékesített, leheletfinom anyagból szőtt függönyöket, illetve a kör zárultával végigzongoráztatom ujjaimat az egyedüli társaságomul szolgáló kígyón is.
Éppen a jobb fülembe szúrt, ezüst karika fülbevalót kezdeném piszkálni, felidézve bőröm felszínén a belé vésett, kacskaringós motívumokat, amikor végre betoppan az árnyvadász, mögötte közvetlenül a lovagommal. Sietősen intek neki, hogy távozzon, majd kedélyes mosolyt kanyarintva ajkaim ívére, közelebb lépek a jó ideje nem látott szőkeséghez. Noha az idő relatív, egyelőre el sem tudom képzelni, meddig várattam itt, a mondénvilágban, amíg Tündérföldén intéztem ügyes bajos dolgaimat. Vajon eljátszott a gondolattal, végleg megszabadult tőlem?
- Jacob Adrian Aldertide! Nem siettél túlzottan, tán feltartottak vastörvényeitekkel szabályozott kötelességeid? - szemrebbenés nélkül ejtem ki teljes nevét, amelynek kiderítéséről természetesen visszatértem óta kezeskedtem. - Foglalj helyet, kérlek - balomat kitárva - révén, a jobbom még nem funkcionál kifogástalanul az egyelőre szellőző sérülésem miatt - kínálom fel a megrakott asztal körül helyezkedő párnák valamelyikét. A választást rá hagyom, igaz, úgy sejtem, a kígyómnak nem szívesen fordítana hátat, így hát azt a helyet én foglalom el, már amennyiben nem kéreti magát túlzottan. - Hogy van a mondénfiú? Az a kis vörös, akivel megajándékoztalak - kíváncsiskodok, felelevenítve tudatomban a váratlan fordulatokkal telt éjszaka hol keserű, hol mézédes emlékeit. A vörhenyes játékszerem mindenképpen az utóbbi tábort gyarapította, és bár az önzetlenség semmilyen formáját nem tudhatom a magaménak, az önérzetemet mindenképpen pátyolgatta, hogy Jake-nek adhattam a butácska fiú életét.

❖ Notes: <333 ❖ Music: Bed of thorns ❖ Words: 734
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true





to; Theresa - - silent night




Meg kell vallania, nem olyan barátságos hangulatú park ez így éjjel, kifejezetten ijesztő bír lenni, vagyis inkább lenne, ha egy elveszett lélek lenne, nem pedig a pokol egyik teremtménye. Így, neki ez a csendes, baltás-gyilkosnak való hangulat imponál, talán majd ha egyszer valaki fejét el akarja csavarni, de nem szó szerint, akkor ide hozza hangulatalapozásnak, mondjuk Újhold idején, amikor még sötétebb a hangulat. Ne várjon senki sem romantikusabb dolgot tőle, fordított értékrenddel él. Azonban, így egyedül rém unalmas a közeg. A csendben csak a cigaretta sercegése zavar be, majd a bokrok közül előbukkanó apró, kíváncsi vad. Mókus, ha jól figyeli, és ahogy egyre közelebb araszol. Biztos a pad közelében lévő kukából akarna szemezgetni, ámbár amikor a vészterhes aura eléri, megtorpan, és visszavonulót fúj. Ez mindig vicces. Az acsargó vérebek pillanatok alatt szelídülnek meg, már amelyik persze, hisz mindig van egy veszett dög, aki az élete végét sietteti. Most azonban nem ezek a korcsok fontosak, hanem a pad, amely szép lassan válik kényelmetlenné. Kicsit izeg-mozog, elvégre egy darab deszka nem egy franciaágy, vagy épp luxus. Szerencsére a göcsörtöket lecsiszolták, így azzal nem kell számolnia, csak épp egy szöggel, ami a mozgás hatására lyukat szaggat felsője anyagába.
- Fasza.. – fújtat egy aprót, miközben szabad kezével betúr maga alá, oda, ahol azt a kis vacakot érzi, és óvatosan ránt egyet az anyagon, hogy kiszabadítsa onnan. Nem nagy szakadás, és nem is olyan pasas, aki hisztirohamot kap ilyentől de persze toprongyos sem akar végképp lenni, ha nem muszáj. Visszasimítva a felsőt, feljebb csusszan, hogy tompora, és a farmer anyaga kerüljön oda, amit már kevésbé ér végzet a találka után. Küldetés letudva. Keze immáron szabadon lóg a pad mellett, és újabb füstcsomót ereszt ki ajkain, miközben a világ mozdul.
Ha a lépéseket még nem is hallja tisztán, azt érzi, hogy valami van ott, és nem kellemes. Nem mind. Nocsak. Talán mégsem olyan unalmas park ez? Ugyan ahhoz jelenleg még lusta, hogy meg is moccanjon, azért a jelenés irányába fordítja magát félig-meddig, lábát felpakolva fetreng tovább, és várja a műsor folytatását. Már ha ugyan lesz. Épp elunja, amikor a lépések szaporán hangoznak fel. Egy alak tűnik fel a félhomályban, ahhoz apró, hogy valami fenevad legyen, és kecses hogy férfi. Egy nő közelít, és ez vészjósló vigyort fest arcára. Azonban, mire bármiféle disznóságra lenne ideje gondolni, a nő megteszi a belépőt, és egy hatalmasat zupál előre. Előszőr kínos csend ülepedik közéjük, moccan, tehát nem úgy esett, hogy itt fel is dobja a pacskert, de.. nem is lehetett kellemes. Végül csak kitör belőle az őszinte reakció; elröhögi magát.
- Azt a művészi borulást – tornázza magát fel ülésbe, lábait lelógatva terpeszkedik tovább a padon, és onnan figyeli a másikat. Amaz nem kel fel, de nem is szólal meg, még egy nyekkenést sem hallatt. Fura, majd persze lassan érti, mivel is van dolga. Vagyis inkább érzi. Mindegy. Könnyed szökkenéssel kerül le az ülőhelyéről, és már lépked is oda hozzá. Hacsak nem fut el közben.
- Hát hol hagytad a haverjaid? – utal a többségre, amit először érzett meg, és ami elől a másik is futhatott. Talán nekik több eszük volt, és megérezték, pontosan merre is tart valójában? Nem ez lenne az első, és utolsó sem. Mit számít. Inkább tekintetével végigpillant a másikon, és horkant egyet szórakozottan.
- Ekkora hévvel sem siettek ennyire hozzám. Hát hiányoztam talán?


♆  545 szó ♆ bocsánat a késésért! ♆
©

Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true



Mammon & Tessa


Isten. Istenek. Alvilág. Valhalla. Menny. Purgatórium. Egy vagy több. Megannyi kultúra, megannyi nép és mind másként értelmezték a világ létének mikéntjét. Tudván egyfajta igazságot, az évek alatt belebotlottam olyan helyzetekbe, melyek akaratlanul is elgondolkodtattak azon; vajon más kultúrákban és vallásokban mikre alapoztak az emberek? Ha megsegítette őket az úgynevezett felsőbb hatalom, ki volt az ő általuk készített álarc mögé bújva? Csak egy gondolat, csak egy ötlet. De, mi van akkor, ha az általam megismert világ, mely távol esik a mondénokétól, valójában egy szántalan másik közül? Lehetséges lenne? Vagy, egyenesen Lucifer és az ő démonai, valamint Isten és az angyalai voltak azok, akik maszk mögé bújva szerepet vállaltak a görögök, egyiptomiak, vikingek és más népek életében? Számít? Fontos a válasz? Nem vagyok biztos benne. Miként abban sem, hogy az emberek tiszta szívjók és a démonok rontják meg őket. Mindenkinek ott van a fény és a sötét egyaránt. A kérdés csupán az; melyiknek engedünk? Hiába nyomjuk el az egyik oldalt, elpusztítani nem lehet. Hiszem, hogy bárki megláthatja a híd túloldalát és át is kelhet oda. Ha mindössze egy pillanatra is, de képes rá.
S gondolatok százai meg ezrei cikáztak fejemben, miközben sietősre fogtam lépteimet. Követnek. A sötét éjszakában, a városi tömeget figyelmen kívül hagyva jönnek utánam. Mármint, csak sejtem ezt a bizonyos többes számot. Nem tudom kik vagy mik, de a nyomomban vannak. Hosszú kabátom a combomig ér, kapucnija mögé rejtve arcomat szaporázom lépteimet. Már-már futás lesz belőle. Magas sarkúm, azonban megadja magát. Kitart egy darabig. Próbálok megbirkózni vele, ahogy a gondolattal is, miszerint a menetszél a combom közepéig érő ruhám alját meg-megkapja és felemelve azt lassan ott tartok, a fél város látta a bordó alsóneműmet. Szerencsére elég sötét a színe, de akkor is… belepirulok, ha eszembe jut. Ugyanakkor, nem ragadhatok le a gondolatnál. A követőim miatt nem tudtam elmenni egy találkozóra. Gyorsan váltottam irányt a város utcáin, mígnem sietős léptei annyira gyorsak lettek, lélegzetvételem olyannyira szapora, hogy a futássá vált sietség végül teljesen elvette a tájékozódási képességem. Mire feleszméltem már egy füves, zöldellő parkban szedtem lépteimet. Legalábbis, amikor világos van minden zöld. De most… inkább sötét árnyak ölelése. Baljós árnyaké.
Kontyba fogott tincseim meglazulnak, néhány kósza szál lebeg a kapucni mentén, majd hátra nézek és… platty. Megremeg a bokám, a tűsarkak feladják én pedig úgy borulok orra, mint egy liszteszsák. Felemelve fejemet kiköpök pár fűszálat és, ahogy fel pillantok egy igen kellemetlen aurára leszek figyelmes. Sötét, veszélyes és… egy emberszerű fekete alak a tulajdonosa. Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy eme lény az, akivel rosszabbul járok, vagy azok akik…
~ Hová lettek? ~ fut végig a kérdés fejemben, ahogy hátra nézek, még mindig a földön hasalva. Ha leráztam őket… bah, remélem az asztalon fekvőnek nem jut eszébe megmoccanni és kapcsolatba lépni velem, mert akkor… nem, nem tudnék elszaladni. Azt hiszem, a sajgó bokaficamra utal. A cipőm pedig… nos, már csak félsarkú.

Egy régi pillanat visszaköszön a múltból.
music | 469 | remélem megfelelő | @
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true





to; Theresa - - silent night




Azt kedveli ebben a mocsok városban, hogy éjjel sem áll meg igazán, csak a szereplők változnak. A munkásosztály eltűnik, helyette fiatalok jönnek, messziről érkezett turisták, akiknek nincs más dolguk, csak a város utcáit járni, és persze előmerészkednek a bűn kisebb-nagyobb szerelmesei. Mivel sem az Ördög, sem ő nem kíván alvást, így bőven van ideje arra, hogy kifigyelje a piti kis szokásaikat. A bűnösebb emberek előtt arca nem ismeretlen, abból ugyan nem marad ki, ez már biztos, de ma éjjel nem őket kívánja felkeresni. Egy kellemes csavargás, egy kellemesebb ital, vagy valami egészen más. Talán törhetne a kedvenc ellenségei orra alá némi borsot, bár úgy véli, sokan teszik meg ezt eleve helyette, és vele. És ez így van jól. Nem nyugodna romlott lelke, ha unatkoznának, vagy épp hiányolnák a rossz érzetét az életükből.
Nyakát kiropogtatva lép ki az épületből, ahol tanyázott, és ahol egy kis esti pókerre ült be, és rontotta szó szerint a levegőt. Kellemetlen alakok, titkos fogadásokat vezetnek, néha nem épp illegális dolgokra. Kakasviadal, kutyaviadal, menekült emberek harca, akármi. Nekik mindegy, csak véres legyen, mert azt a közönség szereti, és hozza a pénzt. Ide betársulva mocskos, vészterhes aurája végül arra uszította őket, hogy egymást üssék, egymással harcoljanak, miközben ő kellemesen iszogatott a háttérben. Ezt unta meg, és hagyta ott őket. Lehet mostanra mind kidőlt, lehet egy halott, vagy épp több, már nem érdekli, ameddig mókás volt, ő megtette, amit tennie kellett. Cigarettára gyújtva veti bele magát az esti forgalomba, gyalogosan, cél nélkül menetel újabb áldozatokat keresve, vagy épp csak azért, hogy teljen az idő. Néha kíván olyat, hogy képes legyen hosszabb ideig aludni, hogy amikor minden unalmas, üres és csendes, legalább ezzel siettethesse kicsit a dolgok folyamatát, persze, azt is tudja, hogy értékes időt vesztene azzal, amit feladatára is fordíthatna. Végül megállapodik abban, hogy minden jó úgy, ahogy van. Vannak fura gondolatai. Milyen lenne emberként, a taposómalomban, rendes élettel. Biztos börtönben ülne, mert megölné az első seggfej főnökét, vagy verné a feleségét, esetleg csak olyanokat tenne meg, amit kíván és a törvény tilt. Fogalma sincs. Az egyedüllét arra elég, hogy minden az eszébe ötöljön, amit hosszú élete alatt megélt, vagy épp kíváncsivá tette. Aztán persze kerít egy asszonyt, és eljátszadozik vele. Tökéletes lezárása az estéknek.
A parkba érve azonban csak eltévelyedett lelkeket érez meg. Vélhetően a drogosok a bokorban, a csövesek az eldugott részben, sátrakba bújva, vagy épp titkos szeretők. Nem kell ebben a városban sokat mennie, hogy nyilvános szexen kapjon valakiket, vagy részegeket, narkósokat, vagy épp csak szeretőket. A prostik is ott rendezik le legtöbbször, az olcsóbbak persze, vagy épp azon üzletemberek, akik elvileg cigiért ugrottak csak le. Mindenhol ott a mocskuk, ő mégis egy viszonylag kietlen területe ér és egy piknikező asztalra telepszik fel. Nem a padra, azt tuti lehányták egyszer. Füst lengi körül, gyér fény ragyogja körül a területet, és ő elfekve kezdi bámulni az ég azon szegletét, amit itt látni lehet. Hall pár zörejt, de nem moccan, biztosan egy zsebes nézte ki magának, és jönne aratni. Hát rajta. Lábfejét egy néma, csak odabent szóló muzsika ütemére járatja, cigarettája csikke pedig a földre kerül. Túl csendes minden, és ezt nem szereti, kellemetlenül érinti, fusztrálja. És az sosem jó, ha egy démon rombolni kezd.


♆  527 szó ♆ bocsánat a késésért! ♆
©

Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: Central Park-
Ugrás: