descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Kietlen terület
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Mesélõ
❖ Mondhatok egy mesét?

avatar
Tartózkodási hely :
❖ in your fantasy ❖
foglalkozás :
❖ can i tell you a story? ❖
Karaktered arca :
❖ faceless ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

this is just the begining
clary & seb & winnie & dom & izzy & alec & asmodeus
Minden olyan gyorsan zajlott, hogy egyesek talán fel sem foghatták mi is történik körülöttük. Elowen Dragomir, mint kiderült Herondale, Jace féltestvére. A lánynak azonban nem egy híres névvel kell ezentúl együtt élnie, hanem egy hatalmas teherrel, ami egy lelket már teljesen korrupttá tett, megrontott és darabokra szaggatott. Hatalmas árat fizetett, hogy a férfi, akit hőn szeretet, akiben reménykedett most élhessen. Hiszen Sebastian Morgenstern többé nem a régi önmaga. A démonvér a szervezetéből távozva a lány testébe került így őt kínozva tovább ezzel a mérhetetlen teherrel. A lány a fiúnak egy második esélyt adva áldozta fel kettejük közös gyermekét azonban, mit sem sejtve, hogy az alku amit elfogadott az ádáz Asmodeus gonosz játékának egy kiegészítője volt. Hiszen mikor már úgy tűnt, hogy kettejük között nincs akadály a démoni kiegészítő mégis csak közebe szólt. A rúna, mely mindkettejük mellkasát ékesen díszíti megakadályozza, hogy közelebb legyenek egymáshoz, mint öt méter. A legrosszabb talán az egészben, hogyha meg is próbálják a fájdalmat mindketten érzik, az égető érzést, amit a rúna kelt életre a testünkben, de az egyedüli, aki ebbe belehalna az Sebastian, hiszen immáron Elowen az, aki a pokoli hadseregnek parancsol, s ezt még Asmodeus sem áldozná be, hiszen elmondhatatlan haragot szülhetne mindez Lilith-el szemben.
A lány magához vette a démoni hadsereg elpusztításához, illetve még több teremtéséhez szükséges kelyhet, miközben békejobbot ajánl mindezek után a harcot megsínylett társainak. Nem kíván felesleges háborút hívni, szívében nem tombol olyan gyűlölet, mint a Morgenstern fiúéban. Egyetlen vágya van csak, hogy egy második lehetőséget biztosítsanak a fiú számára, hogy új életet kezdhessen. Megannyi hazugság fogja övezni ezen kiruccanás végkifejletét illetően, hiszen nem mondhatják, hogy győzedelmeskedtek bármennyire is tűnik úgy. A sötét árnyvadászok a mondén világban elbuktak, de a pokol dimenziójában továbbra is erős és magas létszámban vannak.
A társaság nem tehet mást, mint elfogadja a sajátos vereségét, hiszen ennyi sötét árnyvadásszal még ők maguk sem állhatnak szembe. Hiszen abba belehalnának. De talán pont ez kellene a sorsuk legyen. Mégis a visszajutás egyfajta kérdést vett fel, hiszen a portál bezárult.
Egy újabb alku kúszik be a képbe ezúttal Alexander Lightwood részére címezve. Miszerint, ha ő marad a többiek békésen visszajuthatnak a mondén birodalmukba, de neki hátra kell maradnia. A fiú, aki úgy gondolta, hogy semmit sem veszíthet, hiszen nem várja a világában más, mint fájdalom könnyedén hajtott fejet a démon akaratának. Rövid búcsút követően könnyeit visszatartva figyelte, ahogyan a társai átsétálnak a démon által kreált portálon, míg ő ott marad vele és a sötét árnyvadászok seregével.
Az utolsó pillanatban, amikor Dominic Greendale átlépett a portálon a szeme sarkából talán megpillanthatta azt a sötét árnyvadászt, aki kísértetiesen hasonlított az édesapjára. De vajon tényleg ő volt az, vagy csak a démon mászott bele a fejébe és játszott a gondolataival?

( ... )

Ahogy átléptek a portálon Alicante-ben találták magukat. A gyerekek közé tértek vissza, ahol mindannyian kétségbeesetten vártak, kutattak Alexander Lightwood után, de a fiú soha nem bukkant fel. A pokol bugyrai között ragadt...


NJK-ként jelen:
Jace Herondale
Simon Lewis
Luke Garroway
Jocelyn Fray
 
 
Alexander Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
の jace, my parabatai
Tartózkodási hely :
の edom
foglalkozás :
の official demon hunter
Karaktered arca :
の matthew daddario
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

here to save the day
to everyone
A húgomat támogatva lépünk be a hatalmas teremben, ahol úgy tűnik a sötét árnyvadászok egy része ugrásra készen várja a vezetőjének a parancsát. Az események azonban koránt sem érnek véget abban, hogy én megpróbálom az esélyeinket felmérni, amely minden egyes másodperccel egyre közelebb kerül a nullához, de végül Clary kerül a trónra, ahová Sebastian szánta és egy pillanatra elönt a pánik, hogy akkor most itt a vége mindennek és nincs tovább.. A következő pillanatban azonban ott áll Sebastian a mellkasában egy tőrrel, majd a vörös hajú lány - azt hiszem Elowen - siet oda hozzá és amennyire ki tudom venni a beszélgetésükből feláldozza a gyerekét.. Mégis miért? Sebastian nem volt több sosem egy féregnél. Egy újabb gyermek élete miatta? Hiszen legutóbb a saját öcsémet ölte meg.. Most pedig a csata közben ki tudja, hogy hány gyerek esett áldozatául most pedig a megmentése érdekében még egyet feláldoznak? (..)
Csak kapkodom a fejemet, ahogyan a sötét árnyvadászok immáron a vörös hajzuhatag előtt hajtanak fejet, a fenyegetését is figyelemmel kísérem és egy pillanatra próbálom csak az összes információt megemészteni és befogadni.
- Szóval, ha jól értem azt várod, hogy csak úgy engedjük élni, mintha mit sem tett volna csak azért mert már nincs benne démonvér? Ettől még aztán ugyanazt az arcot viseli, ami nem is kell mondanom, de elég sok emberben izomrándulást idézhet elő. - Nem hiszem, hogy mindenki előszeretettel tartaná be a kérését még az sem érdekelne mindenkit, hogy ezzel valószínűleg egy újabb háborút idézhet elő. De egyáltalán elsétálhatunk mi innen úgy, hogy nem biztosítottuk helyzetünket azzal, hogy mindenkivel leszámoltunk, aki fenyegetést jelenthet a jövőben?
- Az még kérdéses, hogy innen elmennénk, de.. Mégis, hogyan tehetnénk ezt meg? Mármint a portál bezárult a világunkba így kétlem, hogy egy könnyen visszajuthatnánk.. - Bököm ki a nyilvánvalót, hiszen átjáró  nélkül mi magunk is itt ragadtunk. S, habár eredetileg ez volt a terv most talán jobb lenne, ha megtalálnánk a módját annak, hogy visszataláljunk oda, ahonnét jöttünk. Bár nem szívesen mennék vissza úgy, hogy egy újabb háború ígérete itt leng a levegőben.
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big ?brother?
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

to everybody
don't you dare die ❀
Egyetlen egy aprócska jel, amelyet a bőrömbe égettek, mintha mindent megváltoztatott volna. Az egész lelkemet darabokra nyúzza minden egyes percben. Ahogy a szívem ver úgy érzem egyre inkább a sötétséget az ereimben, szinte elkerülhetetlenné válik önmagam elveszítése hiába kapaszkodom minden erőmmel a valóságomba, a saját életembe. Mintha az egész nem lenne több homályos emlékképnél.
- Senkinek nem leszek a bábja. - A rideg magabiztosság egy kicsit még engem is megrémít, de nem fogok fejet hajtani senki előtt. Nem fogom meghúzni magam a démonok előtt csak azért, mert most már sokkal inkább hozzájuk, közéjük tartozom, mintsem az angyali teremtmények közé. Lehet, hogy megfognak változni a dolgok, de ez még nem azt jelenti, hogy másnak a bábja leszek. Sosem lennék senkinek sem a bábja.. Lehet, hogy Sebastian-nak rengeteg mindent elnéztem és szemet hunytam a kegyetlenségei felett, de mindig voltak határaim, amelyeket nem voltam hajlandó átlépni. Nem tagadhattam meg azt, aki vagyok.
- Gondolom most egy újabb hálálkodást várnál tőlem egy olyan dologért cserébe, amit igazából nem is kértem, de sajnálattal kell közölnöm, hogy nem kapod meg. - Már épp eleget áldoztam a segítségéért nem fogok még a földre hullani, hogy majd csókolgatni kezdjem a lábait, mert olyan jót tett velem. Lehet, hogy megmentette Sebastian-t, aki számomra a legfontosabb, de egy másik olyan életet is magával ragadt, aki nélkül szintén nehéz lesz tükörbe néznem majd.
Olyan hihetetlen volt látni egy egész sereget, akik fejet hajtottak előttem, mintha csak én teremtettem volna. Furcsa volt, de ugyanakkor leírhatatlanul jó érzés is.
- Nem fogok értelmetlen öldöklésbe kezdeni csak azért, mert neked ez a véleményed. Részemről szabadon távozhatnak. Ez egyfajta nagylelkűségnek is vehető tőlem. - Azzal pedig a társaság felé fordulok. - De ugye azt már, hogy miként juttok vissza a világotokba az már koránt sem az én problémám. - Valamit éreznem kellene. Talán mert ismertem őket. Dominic-hoz pedig több kötött, mint ismertség mégis az empátia az irányába valahogy jelen helyzetemben koránt sem volt átélhető. Talán mert teljesen kiégette a lelkem a fájdalom, amit a kisbabám elveszítése okozott, de az is lehetséges, hogy mindössze a démonvér hatása volt a teljes érdektelenségem.
Sebastian félköréhez lépve immáron könnyedén lépem át a határát és veszem tulajdonomba a kelyhet. - Felteszem erre még szükségem lesz. - Jegyzem meg leginkább magamnak, de azért még Sebastian irányába pillantok el először, majd Asmodeus-on pihen meg a tekintetem.

Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

Welcome to Hell
❀ aláfestő: behind blue eyes
Sebastian szavaira egyszerűen nevetnem kellett. Mennyire ostoba.
- Pontosan azért fogja megbánni a lépését, mert kötődik hozzád. Még. De mi van, ha ez egy szép napon mondjuk megváltozik? – Fürkésztem néhány pillanatig az egykori szőke herceget, majd faképnél hagytam. Az újdonsült hercegnőcske jobban lekötötte a figyelmemet. Bólintottam a vöröskének.
- Pontosan. Az emberségednek szépen búcsút inthetsz, ugyanis rövidesen semmi sem marad belőle. Egy gyilkos válik belőled. Egy bábu, aki majd azt cselekszi, amit mi, démonok akarunk. Ott folytathatunk majd mindent talán, ahol a szőkeség abbahagyta. Te leszel a mi szóvivőnk, Elowen Herondale. – Fürkésztem őt, majd megemeltem kissé a fejem.
- A te sereged. Mindenki a te követed itt, jelen pillanatban. Hát nem csodálatos? Hatalmat adtam a kezedbe, Elowen. Olyat, amit egymagad soha nem értél volna el. Sebastian mellett a biztos halál várt volna rád is, de most… nézz csak körül. – Körbe is mutattam a kezemmel a társaságon. A sötét árnyvadászok egyszerre hajtottak fejet az új vezetőjük iránt. Míg Sebastiant szinte észre sem vették. Mintha sosem létezett volna a számukra. Az élet már csak ilyen kegyetlen, nem de?
- Oh, kedves, ezt nem nekem kellene mondanod, hanem nekik. – Böktem el a fejemmel Clary Fray és a díszes bagázsa felé. Én ugyan nem terveztem Sebastian életét kioltani, hiszen most mentettem meg egy alku keretein belül. Csúnya húzás lett volna máris megölni őt, nem igaz?
- Bár, a helyedben megölném őket egytől-egyig. – Tekintetem viszont Alecre tévedt, akivel volt némi elrendeznivalóm. Ő mindenképpen kellett nekem egy aprócska terv megvalósításához. Oh, miket beszélek? Elég nagy terv része volt. A drága kisfiam kínzásában elég nagy szerepet játszott. Na, de ennek még nem jött el az ideje. Tekintetem újra a vöröskére tévedt, s vártam, hogy mit is kezd azzal a hatalommal, amit a kezébe adtam.
287 words ❀
Jonathan Morgenstern
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
✘ New York
foglalkozás :
✘ Killing
Karaktered arca :
✘ Will Tudor
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Welcome to hell
❀ aláfestő: monster
Kimondta, hogy meghozta a döntést, mely az én életem mellett voksolt, elvéve egy másikat. Meghozta, értem, miattam, vagy éppen miattunk. Azért, mert ő mindig is kötődött hozzám. Sosem ismertem el, sosem akartam elfogadni. Mindig is egy eldobható sakkfiguraként akartam számon tartani Elowent, de ez egyszerűen nem ment. A rúna miatt. Vagy más miatt talán? Ahogy Asmodeus, maga a pokol hercegeinek egyike féltérdre ereszkedett mellettem, rápillantottam. Tekintetem ködös volt, sőt, homályos, de mégis, mintha tisztán láttam volna őt. A szavaira egyszerűen elmosolyodtam, halványan, mégis úgy, mint aki épp egy diadalt nyert meg. Elvégre, nem volt kérdés, hogy megmenekülök. Habár a tényt kissé elfelejtettem, szándékosan, hogy miattam egy másik élet hullik a porba.
- Nem bánja meg. Hiszen kötődik hozzám. Talán túlságosan is. – Jegyeztem meg halkan Asmodeusnak, majd éreztem, hogy elkezd begyógyulni a sérülésem. Éreztem, hogy az életerő szinte visszaszivárog belém. Már nem fájt minden lélegzetem, már nem akartam ordítani a fájdalomtól. Lassan megszűnt minden. Visszatértem. Aztán éreztem, hogy a karom tájékán égni kezd a bőröm. Egyből odapillantottam. Az oldalamra fordultam és úgy figyeltem, mi történik. Láttam a jelet belekarcolódni a testembe, avagy a bőrömbe. Ismeretlen rúna volt ez. Fogalmam sem volt, mit jelenthet, a fájdalom pedig, amit okozott, elenyésző volt. Azonban kérdéseket akartam feltenni. Elowenre, majd Asmodeusra pillantottam.
- Hogy mit csináltál? – Bukott ki belőlem a démont figyelve. Úgy születtem meg, hogy démon méreg volt a szervezetemben. Azaz, a sötétséggel együtt jöttem a világra. Romlott voltam. De ezt… mégis hogyan tudná átültetni Elowenbe?! Képtelenség. Nem tehette meg. Ezt nem… A nő felé tekintettem, ahogy elindult felém. Aztán egyszerre éreztük az égető érzést, mikor eléggé a közelembe került. A magam részéről viszont nem engedtem, hogy a fájdalomnak akár a jelét adjam. Nyeltem egy nagyot, s tekintetemmel azonnal a sötét árnyvadászokat kutattam. Azonban… már egyikük sem úgy nézett vissza rám, ahogyan néhány perce. Oh, hát persze… azzal, hogy nem volt bennem a démon méreg, már nem voltam számukra senki. S én sem voltam már ugyan az.
Asmodeus, mekkora egy álszent kis… bár, csak egy démon. S Elowen alkut kötött vele. Nem volt visszaút ebből. Magam elé pillantottam, ahogy valamennyire felküzdöttem magamat a porból. Aztán felálltam. Egy senkinek éreztem magam, s valljuk be, az is voltam. Nem volt sereg, aki támogatott volna. Elowen pedig távolabb volt tőlem, mint valaha. Átvette a helyem. Kedvem lett volna nevetni ezen, de végül valamiért nem tettem.
Már épp a nyelvem hegyén volt valamiféle megjegyzés magára a helyzetre, mikor a nő megszólalt. Engem védett. Még ebben a helyzetben is. Viszont hátráltam néhány lépést.
414 words ❀
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big ?brother?
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

to everybody
don't you dare die ❀
Nem tudtam meghatározni pontosan, hogy mégis mi történt. Érezni még semmi különbséget nem éreztem azon kívül, hogy nem tudtam Sebastian közelébe menni, mert olyan fájdalommal töltött el, amit nem tudtam elviselni. Leginkább azért, mert rajta is láttam, hogy szenved ettől pedig még nehezebb volt elviselnem a fájdalmat. Nem azért adtam fel a gyermekünk életét, hogy most végezzek mindkettőnkkel. Megérdemli, hogy éljen. Még akkor is, ha tőlem távol. Ha nem lehet az enyém. Talán mindig is ez volt kettőnknek a sorsa. Az örökös távolság.
- Szóval azt akarod mondani, hogy én leszek olyan, mint ő volt? Hogy belőlem is kiég majd az emberség? - Bár tudom, hogyha elég erősen kapaszkodom, akkor talán majd képes leszek megmenteni magamat a sötétségtől, de nem tehetem ki őt ennek. Nem szenvedhet mellettem.. Nem szenvedhet miattam. Ha mellettem lenne talán megpróbálnám magamhoz édesgetni.. Talán a kegyetlenségében lesz valami szívesség is, amit jelenleg még egyáltalán nem érthetek.
- Nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, de azt hiszem igazad van. - A hangomban nem volt ott a düh, a félelem, a fájdalom, amit még éreztem, de egyre inkább távolodott tőlem, mintha nem is éreztem volna egyiket sem. Mintha minden porcikámat kezdte volna felemészteni valami idegen, s valami távoli.
- Most... hozzám kötődnek? - Nézek értetlenül a sötét árnyvadászok irányába, akik féltérdre ereszkedve, lehajtott fejjel az irányomba helyezkednek. Érzem a vágyat a hatalomra, hogy irányítsam őket, hogy megóvjam őket, hiszen most már ők a hűséges társaim. A bűneimet a klávé sosem bocsájtaná meg. De Sebastian-nak sem fognak túlságosan kedvezni. Azt azonban nem engedhetem, hogy megöljék, vagy kivégezzék. - Ha a Klávé úgy döntene, hogy véget vetne Sebastian életének régi bűnei miatt, egy másik ember bűnei miatt, akkor kaphatnak egy újabb ízelítőt a ma történtekből. Csak én nem állok le. - Mert ha megölik őt, azzal az utolsó biztos pontot is megölnék, ami miatt kapaszkodhatnék az emberiségembe, ami egyre távolibbnak tűnik.

Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

Welcome to Hell
❀ aláfestő: behind blue eyes
Az emberek alapvetően naivak, avagy hiszékenyek. Sőt, befolyásolhatóak, becsaphatóak, avagy félrevezethetőek. Elég az, ha szebb jövővel kecsegtetik őket, hogy mindent eldobjanak önmaguktól érte. Ha megkaphatják, amire vágynak, bármire képesek. Ilyen volt Elowen is. Feláldozta a gyermekét, sőt, önmagát Sebastianért. Az örök bűntudat adott volt, az élete részévé vált abban a pillanatban, hogy meghozta a döntést.
Láttam a tekintetében a zavarodottságot, mikor kezdte felfogni a helyzet súlyosságát, avagy magát a valóságot. A rózsaszín köd, a várva várt happy end elmaradása tőrként marhatott a szívébe – mely fájdalommal járta át, hiszen képtelen volt Sebastianhoz hozzáérni. Hátrált tőle, amit én elégedetten néztem végig.
- Ugyan már, Lilithet csak kárpótolnom kellett valahogyan, ha már Sebastianból ki lett ölve a démonméreg, mely tőle származott, nem de? – Nevettem el magamat, reagálva még az előző kérdésére. Habár, nem tudtam, Lilith mit szól majd a lépésemhez, de nem is érdekelt talán. Megérte a kockázat, az, hogy emiatt majd talán kiakad rám. Nos, azt nem mondhatja, hogy ez az új felállás nem szórakoztató.
- Egy kis útravaló, tőlem. – Fürkésztem a lány arcát, miközben a kettejük közt levő távolságra böktem. – Épp eleget voltál a közelében. Megkapta az esélyt az életre, téged viszont épp most ragad el a sötétség. Csak nem akarod tán őt is magaddal rántani? Ha szereted őt, elengeded és hagyod, hogy az legyen, akinek mindig is kellett volna. – Komolyan ejtettem ki a szavakat, de a végén mégis csak elnevettem magam. Ezek nem az én szavaim voltak. Nem érdekelt Sebastian újdonsült törékeny lelkivilága, vagy testi épsége, sőt, egyáltalán nem érdekelt. De szerettem az emberek szenvedését látni, sőt, fájdalomba, kétségbeesésbe taszítani őket. Ennyi volt az okom, nem több.
- Oh, s nem mellesleg. Azt hiszem, ők mostantól a te gondod. – Böktem el végül néhány sötét árnyvadász felé szórakozottan.
287 words ❀
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big ?brother?
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

to everybody
don't you dare die ❀
Nem volt egyszerű döntés, de bármennyire is akartam volna helyesen dönteni.. Olyan sem volt. Hiszen egy valakit ma mindenképpen el kellett veszítenem. S, míg a gyermekhez is kötődött már a szívem pontosan tudtam, hogy milyen végtelekbe taszított engem Sebastian elveszítése. Nem lettem volna képes arra, hogy ezzel újra szembesüljek. Muszáj volt, hogy velem maradjon, hogy éljen.. Mert nélküle egy élet nem is igazán élet. Nem tudtam volna tovább lépni, hiszen sosem voltam képes. Addig sem, míg halott volt. Megérdemelte a második esélyt. Egy igazi második esélyt, amelyben teljesen önmaga lehet és lelkét nem fertőzi a sötétség, amikor szabad lehet.
Ahogy kimondja, hogy Elowen Herondale hideg fut végig a hátamon, hiszen olyan idegennek és távolinak tűnik ez a név, mintha nem is igazán az enyém lenne, mélyen valahol mégis tudom, hogy igaz. Nem tudom, hogy miként, vagy miért.. De mindvégig kerestem, hogy hova is tartozom. Azt hittem, hogy elveszítettem a családomat, de ezek szerint mindvégig ott volt az orrom előtt csak egyszerűen nem voltam hajlandó meglátni?
Éreztem, ahogy a fájdalom lüktetni kezd a hasamból áradva végig minden egyes porcikámba. Hogy beleremeg az egész testem. Kiáltani akartam, de nem akartam, hogy lássa, hallhassa Sebastian mennyire szenvedek, hogy mennyire fáj. A számat harapva próbáltam elrejteni a sikolyomat, aminek köszönhetően felsértettem a vékony bőrréteget és előserkent belőle a saját vérem, aminek fémes izét szinte rögtön megéreztem a számban és nem bírtam tovább visszafogni magam egy fájdalmas sikollyal zuhantam a térdemre, amikor a vállamat is égetni kezdte valami, amikor odapillantottam, mintha egy jel karcolódott volna a vállamba. Mégis mi ez? Zavartan pillantottam a kész műre a vállamon s vissza Sebastian-ra, aki a földön feküdt, már begyógyult mellkassal.
Talpra küzdöttem magam és Asmodeusra néztem, mintha csak kérdőre akarnám vonni, hogy ez mégis mi rajtam, de akkor megválaszolta a kimondatlan kérdésemet. Hogy micsoda? A sötétség.. Most már bennem lenne?
- Azt mondod, hogy... Hogy akkor most én? - Zavartan nézek rá, hiszen elsőre nem érzek semmilyen változást, mintha minden ugyanolyan lenne.. De talán csak idő kérdése, míg minden a feje tetejére fordul.
Nem tudom visszafogni magam és megindulok Sebastian felé, hogy a karjaimba zárhassam, de alig pár lépésnyire vagyok tőle, mikor az egész testem megfeszül és újabb fájdalmas sikoly hagyja el ajkaimat és akaratlanul is hátrálni kezdek.. - Ez mégis mi..? Miért nem tudok odamenni hozzá?

Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

Welcome to Hell
❀ aláfestő: behind blue eyes
Érdekes volt elhallgatni őket, a párbeszédjüket, sőt, az egész döntés menetét. Oh, azt mondtam volna, hogy érdekes? Igazából roppant unalmas. Tudtam, hogy Elowen nem fogja csak úgy elengedni Sebastiant, így körülbelül a kölyök első tiltakozásánál leállíthattam volna az egész beszélgetést, de nem tettem. Hagytam, hogy megvívja a saját kis harcát, majd elbukjon – ebben is. Sem a győzelem nem lehetett Sebastiané, de még abban sem dönthetett, hogy megmentse a születendő gyermekét. Szegényke. Hát, valakinek ma mindenképpen meg kell halnia, nem igaz? A lány végre rám emelte a tekintetét, s látszott rajta, hogy a döntése valóban végleges és bármennyi időt várnánk, nem változna semmit. Ajkaim mosolyra húzódtak, majd odalépve elkaptam a lány kezét, s felrántottam, közel magamhoz. Szabad kezemet a hasához csúsztattam, s némileg rásimítottam a benne lakozó picire.
- Tehát megölöd a kis örököst. Az emberek olyan nevetségesek… - Sziszegtem, miközben közelebb hajoltam hozzá, majd elengedtem, aprót lökve rajta. Sebastianhoz léptem, majd féltérdre ereszkedtem mellette.
- Nem mintha megérdemelnéd az életet, sőt, sok szenvedés vár még rád, de Elowen Herondale eldöntötte, hogy megment. Csak nehogy aztán megbánja. – Néhány pillanatra elgondolkodtam, hogy mit vonhat maga után ez a lépésem, az alku maga, s hozzá a plusz kis meglepetésem. De arra jutottam, hogy minden szempontból, hatalmas szórakozásnak ígérkezik. Hiszen ezzel összekuszálom rendesen a dolgokat. Remélhetőleg Lilith sem fogja bánni, hogy kap egy új gyermeket, a jelenlegi helyett.
Sebastian, avagy Jonathan elkezdett gyógyulni; a mellkasán tátongó hatalmas seb lassan elkezdett beforrni, a fájdalmai megszűntek létezni. Eközben Elowen érezhette, hogy a szíve alatt levő gyermek küzdeni kezd a saját életéért, hiszen az ösztönök már benne is ott voltak. De én könyörtelen mód elkezdtem elszívni az életerejét – életért-életet. Így szólt az alku. Azonban… a meglepetésem csak ekkor következett. Sebastian és Elowen is érezhette, ahogy a testük egy-egy pontja szinte égni kezd, s jel karcolódik a bőrükbe. Ez a jel egy démoni rúna volt; azzal, hogy Sebastiannak visszaadtam az élethez való jogát, a benne levő sötétségnek új helyet kellett találnom. Elowen pedig mindig is annyira készséges volt, hogy egyszerűen beléköltöztettem. Elpillantottam a lány felé. Lehettek fájdalmai; hiszen nem kevés sötétség az, ami ezekben a pillanatokban elkezdte őt úgymond megszállni. A gonoszság lassan ellepte minden porcikáját.
Manapság mindenki vár egyfajta happy endre, ugye? Ez viszont Elowen számára nem épp az, amire valaha is vágyott. Sebastiant akarta maga mellé, azt, hogy a fiú elfogadja végre mindenféle értelemben, de most… vajon a sötétséggel a lelkében is erre vágyik majd?
Lassan felegyenesedtem az ex szőke herceg mellől és az új vörös hercegnőre emeltem a tekintetem.
- Mielőtt megkérdeznéd, mit tettem… - Elmosolyodtam önelégülten, miközben tettem felé néhány lépést. – Egy démonnal üzletelni nem mindig kifizetődő. Mindig vannak apró betűs részek. A Sebastianban levő sötétségnek és gonoszságnak új helyet kellett találnom… - Jelentőségteljessé vált a tekintetem. Reméltem, hamar leesik neki, mi is a helyzet.
Ugyanakkor, ha Sebastianhoz akart volna sietni, akkor rájöhetett, hogy nem tud teljesen a közelébe menni. Megérinteni pedig egyáltalán nem képes. Égető, feszítő, fájdalmas érzés járja át őt és a fiút is, ha mégis közelebb megy. Oh, igen, mondtam, hogy imádom a meglepetéseket – de csak ha én adom őket.
509 words ❀
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big ?brother?
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

to everybody
don't you dare die ❀
Ez nem tartozott azon döntések közé, amelyeket olyan könnyedén meghozhat egy ember. Hiszen mindenképpen le kellett mondanom valakiről, aki fontos a számomra, aki fontos lehet a számomra és ezt senkinek nem kellene megtennie. Hiszen ezzel olyan, mintha a szívemet tépnék ki a helyéről, de tudom jól, hogy mindenképpen rosszul jönnék ki a helyzetből. Ha a gyermeket választanám, minden egyes vonásában a férfit látnám, akit szerettem és elveszítettem. Talán gyűlölném is érte, hogy elvesztettem. Vagy talán az is lehet, hogy nem lennék elég erős, hogy egyedül folytassam az életem. Hiszen nincs már több maszk, lehullott az álarc és megmutattam igazi külsőmet, hogy nem voltam más, mint mindvégig egy belső ember, aki kitartott Sebastian mellett és a királynő mellett. Már nem lenne otthonom az intézet, talán ki is végeznének az árulásomért.
Ha pedig Sebastian-t választom, akkor kénytelen leszek együtt élni a tudattal, hogy lemondtam a közös gyermekünkről azért, hogy ő életben maradhasson. Minden áldott nap, láthatnám, emlékeztetne az áldozatra, amit meghoztam érte. Egyik sem hagyna sötét árnyak nélkül és mindkét esetben az életem veszélyben lenne. Hiszen így, vagy úgy, de a Klávé nem fog másként számon tartani, mint ellenségként és az életem már sosem lesz olyan, mint régen. De neki talán esélye lesz arra, hogy úgy élhessen, ahogyan mindig is kellett volna, démoni beavatkozás nélkül.
Tekintem zavarodottan kúszik Jace-re, majd pedig újra a karjaimban lévő Sebastain-ra. Ez semmin nem változtathat. Még ő sem beszélhet le róla. - Sajnálom, de már meghoztam a döntést. Nem fogok lemondani rólad. Nem tehetem. - Kesernyés szájízzel suttogom irányába a szavakat, majd újra a démonra emelem a tekintetem. - Áll az alku. Megmented őt, cserébe a meg nem született gyermekünk életéért. - Szeretném leszögezni a kritériumokat, hiszen pontosan tudom, hogy milyen veszélyes egy démonnal alkut kötni azt pedig még inkább, hogy mennyire fájdalmas tud lenni. Soha semmi nincs ingyen. Ez pedig talán a legértékesebb kincseim egyikébe kerül, de úgy érzem csak így óvhatom meg a másik legértékesebb személyt, aki létezik számomra ezen a világon.

Jonathan Morgenstern
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
✘ New York
foglalkozás :
✘ Killing
Karaktered arca :
✘ Will Tudor
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Welcome to hell
❀ aláfestő: monster
Gyengén ráztam meg a fejem, jelezve, hogy nem baj. Nem mondta el, na és? Teljességgel jogos volt, hogy ezt eltitkolta. Nem tudhatta, mit reagálok rá. Valószínűleg elutasítottam volna a gyermeket… nem akartam volna. De most egészen más a helyzet. Nem akarom, hogy miattam meghaljon. Nem akarom, hogy feláldozzák egy ilyen szörnyszülött miatt, mint én vagyok. Még ha… már nincs is bennem Lilith vére. Ez semmit sem változtat azon, hogy megtettem azokat a dolgokat. Én. Ez az arc, ez a test, egyszóval: én. S ezt soha, senki sem nézné el nekem. A büntetésemet pedig el kell fogadnom. Magát a halált, mely már túlságosan is hívogatón ölel, fonja körém a karjait. Szinte már érzem, hogy magával ragad. A lány arcát figyeltem, s ott bujkált egy halvány mosoly az arcomon.
- Annyira ostoba vagy… - Motyogtam a szavaira, avagy a kérdésére, de ez most sokkal inkább „kedveskedő” beszólás volt, mintsem tényleges bántás. Ostoba, hiszen kötődött hozzám. Ostoba, mert mindig engem választott. Ostoba, mert annyival jobbat találhatott volna, mint én vagyok… ostoba, annyira ostoba… - Ne sírj, Elowen… - Suttogtam, miközben megpróbáltam letörölni a könnyeit. – Talán, ha démonvér nélkül élhettem volna… egészen más lehetek. – Jegyeztem meg, inkább magamnak, mintsem neki. Csak egy gondolat volt csupán, de aztán a gondolataim elterelődtek másfelé. Az alku és a gyermek. Nem hagyhattam.
Muszáj volt tennem valamit. Jace… benne bíztam, hogy talán ő segít majd megállítani Elowent. Aztán a lányra emeltem a tekintetemet, erősebben szorítva a kezét.
- Nem mondtam el, de… végig tudtam, hogy ki vagy. – A szemeit fürkésztem. – Sajnálom, egy újabb titok. – Felnevettem, majd az arcomhoz húztam a kezét. – Adj egy esélyt annak a gyereknek. Ő megérdemli az életet, míg én… nem. – Suttogtam. Nem akartam meghalni. Valójában nem akartam eltűnni a föld felszínéről. Nem. De nem tudtam, mi várhat rám, ha maradok. Nem tudtam, hogy mit fogok érezni abban a tudatban, miszerint miattam halt meg az a gyerek. Az… én gyermekem. Ezt a tényt még mindig nem voltam képes teljességgel feldolgozni. Inkább csak dobálóztam ezzel a kifejezéssel, s maga az értéke, a jelentése nem volt tiszta számomra. Nem kötöttek atyai érzések hozzá, egyszerűen csak a tudat, hogy miattam halna meg – ez volt az, ami voltaképpen zavart. A lányhoz bújtam, a ruhájába fúrva az arcom, s megmarkolva az anyagot a mellkasánál.
373 words ❀
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big ?brother?
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

to everybody
don't you dare die ❀
Talán sosem leszek képes újra tükörbe nézni azután, hogy ezt megtettem, de mégsem mondhatok le Sebastian-ról. Az már egyszer olyan lyukat égetett a lelkembe, amelyből alig épültem fel, szinte haldokoltam minden áldott nap, mikor nélküle ébredtem. Az egyikünk számára sem lehetne élet. Bármennyire is fáj, ha meg kell hoznom a döntést őt választom. Mindig is őt fogom választani. Ez már nem is kérdéses.
- Sajnálom, hogy nem mondtam el.. De nem lehetett.. - Szerettem volna saját titkomként őrizni a végsőkig, talán lemondani a gyermekről, hogy mások neveljék fel, hiszen sosem derülhetett volna ki, hogy az övé, hogy tőle van.. Féltenem kellett volna a világon mindenkitől, még a saját apjától is, hiszen sosem tudhattam volna igazán, hogyan reagált volna rá, hogy elfogadja, vagy elutasítja. Nem volt választásom.
- Én nem tudnék nélküled élni.. Hát mikor érted meg végre? - Könnyeimen keresztül is tisztán láttam a gyönyörű vonásait, amelyek olyan könnyedén lopták be magukat a szívembe. Annyira tökéletes megannyi módon, mégis egy élet kínjait cipelte magával nap, mint nap. Élete nagy részét a pokolban töltötte Valentine mellett, aki mindent elkövetett annak érdekében, hogy szenvedjen, hogy a fájdalomból felálljon, s tovább folytassa, de sosem sejtette, hogy egy napon, majd a fájdalom lesz csak az egyetlen, amit ismer. Nem fogja ismerni a szeretetet, amire ő mindig is gyengeségként tekintet. Pedig ez a világon a legerősebb érzés.
- Mi.. Miről beszélsz Sebastian? Nem.. Az nem lehet.. Az én anyám egy visszavonult árnyvadász nő volt.. Az apám pedig egy tündér Nem lehetek Herondale.. - Tisztán emlékszem gyermekkoromra a leégetett házra, anyám és a nagyanyám sikolyára, ahogyan Valentine elrángatott onnan és egyenest a saját házába vitt Sebastian-hoz. - Ez nem lehet igaz.. - Zavarodottan ugrál a tekintetem közte és Jace között. Mégis, hogyan lenne ez lehetséges? Hiszen az nem lehet.. Vagy talán mégis? Oly keveset tudok a gyerekkoromról, vagy arról, hogy honnan származom, hiszen egy árnyvadász nő családjában nevelkedtem, de lehet, hogy nem ő volt az anyám? S, mikor Valentine elvitt magával nem voltam más, mint behajtandó termés? Egy alku része?

Jonathan Morgenstern
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
✘ New York
foglalkozás :
✘ Killing
Karaktered arca :
✘ Will Tudor
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Welcome to hell
❀ aláfestő: monster
Nem sok élet volt már bennem, de még a tudatomnál voltam. Hallottam mindent. Asmodeus hangja is ismerősen csengett. Aztán Elowen könyörgése, miattam… valamiért jó érzéssel töltött el. Újból megerősített abban, hogy ő volt az egyetlen, aki mellettem állt mindig. Hálás voltam és ki akartam mondani, de aztán olyan dolgoknak lettem fültanúja, hogy muszáj volt felpillantanom. Életért életet? Mit akar Asmodeus? Kit akar megölni azért, hogy engem megmentsen? Elowent? Első gondolatom ő volt. De aztán hamar rájöttem, hogy nem róla van szó. Nem, hanem sokkal inkább valaki másról…
- Elowen…? – Mindig is tudtam, hogy titkol valamit előlem. Habár a hűsége az irányomban adott volt, tudta, hogy nem mondhat el mindent. Vannak dolgok, amiket nem igazán értettem volna meg. Vagy éppenséggel nem értékelek.
- Asmodeus. – Pillantottam el a démonra, mikor végigmondta az alkut. Azaz, hogy vagy engem, vagy a gyereket menti meg. És ekkor állt össze bennem az egész. A gyermek… Elowen. Egyszer, egyetlen egyszer, de megtörtént köztünk. Dühös voltam, frusztrált azért, hogy valaki más közel kerülhet hozzá, így hát a magaménak akartam tudni. Talán akkor… fogant meg a gyermek?
Feláldozná értem. Sőt, feláldozza. Kimondta. Nem teheti meg. Nem, mert bűntudata lesz örökkön-örökké. Megfogtam a lány kezét és megszorítottam.
- Ne tedd… nem ölheted meg… miattam nem. – A fejemet ráztam, de tudtam, hogy rám semmiféleképpen nem hallgatna. Nem engedtem el, de próbáltam annyira felülni, hogy körbenézhessek. Jacet kerestem. Csakis ő képes megállítani azt, ami történik. S csakis akkor, ha megtudja az igazat.
- Jace… - Nyeltem egy nagyot. Nehezen jött ki hang a torkomon, hiszen erőtlen voltam már, de muszáj volt. – Jace! Ne engedd neki… ne engedd, hogy hagyja meghalni… hiszen Herondale. Elowen a féltestvéred, Jace. Ezt tudnod kell… - Mondtam, s kezem remegni kezdett, amivel Elowenét fogtam. Újból a lányra néztem. Megbántam mindent. A gyilkosságokat, a hazugságokat… tudom, hogy a bennem csörgedező démonvér miatt tettem mindent, mégis gyötört a bűntudat. S még egy élet nem veszhetett a homályba miattam. Főleg nem az övé…
322 words ❀
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big ?brother?
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

to everybody
don't you dare die ❀
Bármire képes lennék, hogy mentsem. Szinte bármire.
Kétségbeesett pillantásomat a démonra emelem, szinte állom a megvető pillantását, amellyel lenéz rám. Nem érdekel, hogy gyengének tart azért, mert nem vagyok hajlandó lemondani róla. Küzdeni fogok azért a férfiért, akit szeretek.
Az alku, amit elém tárt azonban belém fojtotta a szót. Szólni kívántam, de egy hang sem jót ki ajkaimon. Lenéztem a kezemben fekvő, gyenge férfira, akiért az életemet is feláldoztam volna. De vajon képes vagyok feláldozni egy bennem növekvő életet? Egy ártatlant, aki semmiről sem tehet, csak élni szeretne? A szívem hevesebben kezdett verni, a szám is teljesen kiszáradt, egyszerűen nem tudtam, hogy mitévő legyek. Éreztem, hogy nincs sok időnk hátra meg kell hoznom a döntést, hogy mégis kit választok. Nem is tudom miért lepett meg a kérése, avagy a felajánlott alkuja, hiszen tudhattam volna, hogy egy démon nem kér se többet, se kevesebbet, mint azt, amitől a legjobban szenvedhetnénk, mi halandók. Szinte a lelkünk egy darabját kéri. S ebben az esetben pontosan ezt tette.
Meg akartam menteni mindkettejüket. Szükségem volt mindkettejükre, de ha csak egyiküket tarthatom meg, akkor kénytelen vagyok azt választani, aki nélkül amúgy is meghalnék. Aki nélkül mindketten elvesznénk. - Rendben, megteszem. Áll az alku. Életet életért. Szeretném, ha megmentenéd Sebastian-t. Akarom, hogy megmentsd és megfizetem érte a szükséges árat. - Szavaim sokkal határozottabban csengtek, mint amennyire azt én legbelül éreztem. Az egész bensőm remegett a félelemtől, rettegtem attól, hogy elveszíthetem és nem volt olyan dolog, amire ne bólintottam volna rá azért, hogy életben maradjon. Hiszen nélküle semmi vagyok. Egyedül lennék a világban. Ő jelent számorma mindent mégis, hogyan engedhetném elveszni? Ugyanakkor a bennem növekvő apró élet is hozzá köt. Egy apró darab belőle. A férfiból, akit szeretek.. Mégis a szívem Sebastian-hoz húz. S, tudom pont, ahogyan Asmodeus mondta... Ostromolni fogom magam a vétkemért, a hibámért, hogy feláldoztam a gyermekem, de egyik veszteséggel sem tudnék soha sem megbékülni.

Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
 Similar topics
-
» Tisztás terület
» Magashegységi területek
» Lápos terület
» Az Új Ellenállás területei
» Ausztrália

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: különlegességek :: Pokol :: Északi birodalom - Edom :: Alicante mása-
Ugrás: